Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

7. tanulmány     2014  Május 10 - 16.

A törvény vége Krisztus

Május 10., szombat délután

Miután Ádám bűnbe esett, az emberiség megmentésének egyetlen módjaként a végtelen Isten Fia életét tervezte adni, hogy az embert újra alávethesse az engedelmesség próbájának. Ó, mennyi szeretetet mutatott az Atya az engedetlen, tévelygő ember iránt! „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Az Úr Krisztus által volt velünk.

A második Ádám, Jézus eljött szennyes, elbukott világunkba, hogy tökéletes engedelmességben éljen. Az emberiség meggyengült erkölcsi szempontból, és nem győzhette le alattvalóit kegyetlenséggel uraló Sátánt. Krisztus azért jött, hogy megküzdjön az ördögi erőkkel. Arra törekedett, hogy visszanyerje az embert magának saját élete, az isteni jellem kifejeződésének bemutatásával.

Isten Fia az emberi természet ruháját vette magára, leereszkedett azokhoz, akiket szeretett volna megmenteni. Nem volt sem bűn, sem álnokság benne. Tisztán és feddhetetlenül élt, mégis magára vette bűnös alkatunkat. A mennyei jellemet földi természetbe öltöztette, hogy kapcsolatot teremthessen az elbukott emberiséggel, így szerezve vissza számunkra, amit Ádám engedetlensége által elveszítettünk. Jelleme által megmutatta a világnak Isten természetét. Nem önmagának akart tetszelegni, hanem helyről helyre járva jót cselekedett. Az alig több mint harminc évig tartó földi szolgálatát teljes mértékben a tiszta jóság és érdeknélküliség jellemezte. Szavai, befolyása és példája által segített az embereknek elhinni, hogy ismét hűségesek lehetnek Istenhez, és újra élvezhetik előjogait. Segített megérteni, hogy ha megtérnek, ha megengedik, hogy mennyei képmásra alakuljon át az egyéniségük, halhatatlanságot nyerhetnek. – Review and Herald, 1896. október 15.

Május 11., vasárnap  -  Ahol megsokasodott a bűn… (Róm 5:12–21)

A bűn révén nemcsak az ember, hanem a föld is a gonosz uralma alá került, s helyreállításra kényszerült a megváltási tervvel. A teremtésnél Isten Ádámra bízta bolygónk uralmát. Ám azzal, hogy engedett a kísértésnek, Sátán fennhatósága alá került, így irányítása már annak kezében összpontosul, aki őt is uralta. Ezáltal az ördög lett „e világ istene” (2Kor 4:4). Erőszakkal vette át a hatalmat a föld felett, amely kezdetben Ádámé volt. Ám bűnért hozott áldozata révén Krisztus visszaszerezte az embert és ezzel egy időben az ember elvesztett uralmát is. Mindent, amit elveszített az első Ádám, visszaszerzett a második Ádám. (…)

Az áldozatokat Isten rendelte el, hogy az ember számára közvetlen emlékeztetőül álljanak, ugyanakkor a bűnből való hálás megtérés, valamint a megígért Megváltóba vetett hit bizonyságtevésének eszközei legyenek. Az volt az áldozati rendszer célja, hogy az elbukott emberiség elméjébe vésse azt az ünnepélyes igazságot, mely szerint a bűn vagy Isten törvénye áthágásának a következménye a halál. Ádám számára az első áldozat fájdalmas ceremóniát jelentett. Saját kezével kellett egy életet kioltania, amit csak egyedül Isten adhat. Ez volt az első alkalom, amikor végig kellett néznie egy élőlény halálát, és megértette, hogy ha engedelmeskedett volna Istennek, nem létezett volna halál, és egyetlen embernek vagy állatnak sem kellett volna elpusztulnia. Megrendítette az a gondolat az ártatlan áldozat megölésekor, hogy bűne az Örökkévaló feddhetetlen Bárányának vérét ontja. E jelenet segítségével mélységesebben és jobban megértette törvénytelenségének nagyságát, amelyért csak az Úr drága Fiának halála szerezhet engesztelést. Elcsodálkozott a végtelen jóságon, amely kész volt felkínálni ezt a megváltást és üdvözíteni a bűnöst. A reménység csillaga ragyogta be a sötét és szörnyű jövőt, és megszabadította őt a teljes elkeseredéstől.

A nagy küzdelem már kezdettől fogva a Mindenható törvényéért folyt. Lucifer megpróbálta bebizonyítani, hogy Isten igazságtalan, törvénye rossz, és a világegyetem érdekében változtatni kell rajta. A törvény megtámadásával próbált csorbát ejteni Alkotója tekintélyén. A küzdelem arra hívatott, hogy bebizonyítsa: tévesek a mennyei rendelések, és változtatni kell rajtuk – vagy ellenkező esetben tökéletesek és változhatatlanok.

Sátán a mennyből való kiűzését követően elhatározta, hogy a földön alapítja meg királyságát. Miután megkísértette és legyőzte Ádámot és Évát, azt állította, hogy győzelme alapján az emberek jog szerint az ő alattvalói, és a föld is az övé. Bűne miatt az ember elidegenedett Istentől, az ördög közelébe került, és kész volt részt venni az Úr törvénye elleni lázadásban. Krisztus megígérte, hogy megváltja teremtményeit, és kimenti a világot a kísértő kezéből.

Még azért sem lehetett az Atya törvényét eltávolítani, hogy a bűnös üdvösséget nyerhessen. A világegyetem jóléte érdekében fönn kellett tartani a mennyei uralmat. Ám végtelen szeretetében és irgalmában az Alkotó önmagát áldozta föl. Fia által Isten vette magára a törvénytelenség büntetését, „hogy igaz legyen Ő, és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való” (Róm 3:26). Mivel megváltotta Sátán hatalmától, összhangba helyezte az embert a mennyel, így az visszakerült az „előbbi hatalom” (Mik 4:8) uralma alá. A nagy küzdelem sorsának ezen a földön kellett eldőlnie. A megváltási tervet azon a területen kellett végrehajtani, amit az ördög a magáénak tulajdonított. – Signs of the Times, 1908. november 4.

Május 12., hétfő  -  A törvény és a kegyelem (Róm 6:15–23)

Az Úr ma is ugyanazt várja el, amit Édenben elvárt a szent pártól: tökéletes engedelmességet. Törvénye minden időben ugyanaz maradt. Az Ószövetségben bemutatott feddhetetlenség mércéjét nem szállította lejjebb az Újszövetségben. Nem az az evangélium rendeltetése, hogy csökkentse Isten szent törvényének elvárásait, hanem az embereket olyan pozícióba emelje, ahol megtarthatják a rendeléseket.

A lélek üdvösségét eredményező Megváltóba vetett hit másmilyen, mint ahogy azt sokan beállítják. „Higgy, higgy! – kiáltják. – Elég csupán hinned Krisztusban, és már üdvözülsz. Csak ennyi a tennivalód.” Igaz, hogy a valódi hit teljes mértékben bízik a Jézus általi üdvösségben, ám az Isten törvényéhez való tökéletes igazodást is eredményezi. A hit cselekedetekben nyilvánul meg. János apostol pedig kijelenti: „Aki ezt mondja: ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4) – Review and Herald, 1886. október 5.

Téves Sátán azon állítása, miszerint Krisztus a halálával a törvény helyébe helyezte a kegyelmet. Áldozata nem változtatta meg és nem helyezte semmilyen formában hatályon kívül a Tízparancsolatot. Az Üdvözítő vére által felkínált drága kegyelem csak megerősítette Isten törvényét. Az ember bűnbeesésétől kezdve az Atya erkölcsi uralma és kegyelme elválaszthatatlanok. Kéz a kézben haladnak. „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85:11)

Helyettesünk, Jézus jónak látta az ember helyett hordozni a bűn büntetését. Mennyei természetére öltötte az emberi természetet, és így lett az ember Fia: Megváltó és Üdvözítő. Maga Isten drága Fia halt meg a megváltásért, bizonyítva, hogy a törvényt nem lehet megváltoztatni. Ó, milyen könnyű lett volna a törvénytaposó ember szempontjából, ha az Úr megsemmisíti törvényét, ekként üdvözítve az embereket, ráadásul Krisztus is ott maradhatott volna a mennyben! De végzetes álnokság az a felfogás, mely szerint a kegyelem által szabadon áthágható a törvény. Isten törvényének minden taposója bűnös, és senki sem szentelődhet meg, míg bűnben él.

Az Úr szent Fia nem azért alázkodott meg olyan mélységesen, és nem azért szenvedte el a kínhalált, hogy az embernek szabadságot nyerjen a törvénnyel szemben, hogy majd az üdvözülő együtt ülhessen Krisztussal a trónon. Jézus érdemei, megtérése és hite által a legbűnösebb is bűnbocsánatot nyerhet és erőt, hogy engedelmesen élhessen. A bűnös nem a bűneiért, hanem a bűneiből van megváltva.

A léleknek, mielőtt még szükségét érezné Krisztushoz járulni, meg kell győződnie bűnösségéről. „A bűn törvénytelenség.” „A bűn törvény által van.” Amikor a parancsolat eljutott Saul tudatáig, a bűn feltámadt, ő pedig meghalt. Megértette, hogy Isten törvénye szerint el van ítélve. A bűnös csak úgy győződhet meg bűnösségéről, ha belátja, mit jelent a bűn. Lehetetlen, hogy az ember megismerje a biblikus szentséget, ha azt állítja, hogy hisz Krisztusban, de nem tartja fontosnak, hogy megtartja-e vagy sem Isten parancsolatait. – Review and Herald, 1881. március 8.

Május 13., kedd  -  Ó, én nyomorult ember! (Róm 7:21–25)

Kerüljünk összhangba Isten törvényével; ám nem üdvözülhetünk a törvény cselekedete által, ahogy engedelmesség nélkül sem. A törvény a jellem mércéje. Mégsem vagyunk képesek megtartani Isten parancsolatait a helyreállító kegyelem nélkül. Csak Jézus tisztíthat meg minden bűntől. Ő nem törvény által üdvözít – de nem üdvözíthet, ha nem engedelmeskedünk a törvénynek.

Krisztus iránti szeretetünk azzal arányos, amilyen mértékben meggyőződtünk a bűnről, a bűnt pedig csak a törvény által ismerjük. Ám amikor meglátjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, Jézusra tekintünk, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minden hamisságtól. Kapaszkodjunk hittel az Ő érdemeibe, akkor lelket megtisztító vére elvégzi értünk a munkát. Minél pontosabban látjuk a gonoszságot és a veszélyeket, amelyek ránk leselkednek, annál hálásabbak leszünk az Üdvözítőtől kapott szabadításért. Krisztus evangéliuma nem engedi meg az embereknek a törvény áthágását, mivel épp ez hozott annyi bajt a világra. A bűn ma is olyan romboló, mint egykor Ádám idejében. Az evangélium nem ígér isteni előjogokat azoknak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül hágják át az Ő törvényét. Az emberi szív megromlását, a törvénytelenség vétkét és a bűn romboló hatását mutatta be a kereszten, ahol Krisztus szabadulást szerzett számunkra. – Signs of the Times, 1890. július 21.

A kereszt az a megcáfolhatatlan érv, hogy a menny törvénye változhatatlan. A Golgotára tekintve látjuk, mennyire hiábavaló az emberi erőfeszítés, amikor hiányzik belőle Jézus érdeme, ami minden emberit hatékonnyá tehet. A megtérni nem akaró világ számára a legfontosabb a golgotai kereszt. Pál dicsekedett a kereszttel, és volt is mivel, hiszen ott alázkodott meg a Mindenható, hogy majd igazi magasztosságban emelkedjen föl. A megváltásáért kifizetett ár fejezte ki saját lelkének értékét. Isten Fiának kellett meghalnia az apostol bűneiért, érte folyt a kereszten a vér, hogy megmentse őt az örök pusztulástól. Krisztus drága vére olyan értékes, hogy teljes engesztelést szerzett a bűnös léleknek, s ezzel dicsekedett Pál. Az Üdvözítő vére által megváltást és bűnbocsánatot nyert.

Pál apostol felismerte gyengeségét, és minden oka megvolt, hogy ne bízzon saját erejében. A törvényre vonatkozóan ezt mondta: „Az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.” (Róm 7:10) Eddig a törvény cselekedeteiben bízott. Életének külső vetületére vonatkozóan pedig azt mondta, hogy „a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam” (Fil 3:5–6), és saját feddhetetlenségében bízott. Ám amikor a törvény tükrével szembesült, és megpillantotta magát úgy, ahogy Isten látta őt bűnnel telten és szennyesen, felkiáltott: „Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem a halálnak testéből?” (Róm 7:24)

Pál látta Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Hallotta Krisztus hangját: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” (Jn 14:6) Úgy döntött, hogy a megmentő kegyelem jótékony hatásának örülve meghal a bűnnek, és megengedi, hogy vétkeit lemossa Jézus vére, és krisztusi feddhetetlenségbe öltözve az életadó szőlőtő szőlővesszejévé válik. Együtt járt Üdvözítőjével, számára Jézus nem csak szabadítást, de jó cselekedetet is jelentett, és  mindenben mindent, az elsőt és az utolsót, mindenből a legjobbat. Azzal a hittel rendelkezett, ami életét a mennytől nyeri, és ami képessé tette arra, hogy magát szent példaképéhez igazítsa. Ez a hit semmit sem tulajdonít magának önnön tökéletességéből, hanem csak Krisztus feddhetetlensége alapján működik. – Signs of the Times, 1890. november 24.

Május 14., szerda  -  A törvény célja (Róm 9:30–10:4)

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött fiát adta, ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Annyira szerette a világot, hogy jónak látta az igazságost odaadni az igazságtalanért. E szeretet magasztosságát és mélységét mutatta meg Pálnak, hogy megismertesse azt minden nemzettel. Megvilágította a megváltási tervet az apostollal, s ő nyilvánosan és házról házra járva prédikálta a megtérést és az Urunk Jézus Krisztusba vetett hitet. A törvény elítél, és nem bocsáthat meg a törvénytaposónak. A hívő, megtérő lélek nem a törvényre tekint, hogy feddhetetlennek nyilváníttasson, hanem Krisztusra, az engesztelő Áldozatra, aki képes megosztani a bűnössel feddhetetlenségét és az emberi erőfeszítéseket elfogadhatóvá tenni Isten előtt. Ha személyes Megváltóként tekintünk rá, engedelmes gyermekké válunk, olyanná, aki megtartja Isten minden parancsolatát.

Hit által kapaszkodunk az életadó Szőlőtőbe. A Krisztusba vetett hit tőle szerzi erejét, mint ahogyan a szőlővessző is a gyökérből nyeri a táplálékot. „Az igaz pedig hitből él” – mondta a próféta, s ennek a minden keresztény vallási tapasztalatával átszőtt hitnek kellene élnie a feddhetetlen emberben. Az igazi hit fejlődik és erősödik. Kitartó a cselekedetekben. Azt mondja az apostol: „Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: az igaz ember pedig hitből él.” (Róm 1:17)

A nemzetek semmilyen világossággal nem rendelkeztek Isten törvényére vonatkozóan, s nem keresték a feddhetetlenséget, ám akik hittek Krisztusban, hit által nyertek benne feddhetetlenséget. Elfogadták Isten törvényét, mint jellemének mértékegységét. A hitetlen zsidók pedig nem jutottak el a törvény feddhetetlenségének mértékére, mivel elutasították az egyetlen erényt, amely feddhetetlenné és kedvessé tehette volna őket az Úr előtt. „Mert az Isten igazságát nem ismervén és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni az Isten igazságának nem engedelmeskedtek. Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.” (Róm 10:3–4) Krisztus a törvény vége és célja. A törvény elítéli a bűnöst, és hozzá vezeti feddhetetlenségért.

A zsidók azt vallották, hogy hisznek a prófétáknak, és elismerik Isten törvényének tekintélyét. Ám legtöbbjük számára ez a hit csak a kijelentések szintjén maradt meg. A Mester ki is jelentette a zsidó tanítóknak: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő.” (Jn 5:46) Akik valóban hittek a törvényben és a prófétáknak, eljutottak erre a hitre, és felismerték a názáreti Jézust, az emberiség Megváltóját. Másfelől pedig az idegen nemzetek előbb arra vezettettek, hogy elforduljanak bálványaiktól, elfogadják Őt, és általa eljutottak a törvény és a próféták megismerésére.

Az embernek előbb meg kell látnia a bűnt elítélő törvény igazságát, s aztán kell Krisztus érdemei által az Úr feddhetetlenségére tekintenie, amely által bűnbocsánatot nyerhet. „Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.” (Róm 1:18) Az emberek megismerhetik az igazságot anélkül is, hogy megszentelődnek az igazság által. – Signs of the Times, 1889. augusztus 5.

Május 15., csütörtök  -  A pedagógus (Gal 3:19–24)

Megkérdeztek a Galáciabeliekhez írt levélben említett törvényre vonatkozóan: „Melyik törvény vezérel bennünket Krisztushoz?” A válaszom így hangzott: „A ceremoniális törvény, valamint a Tízparancsolat.”

Jézuson alapult a zsidó rendszer. Ábel halála a következménye volt annak, hogy Kain nem volt hajlandó elfogadni az engedelmesség iskolájában Isten tervét, miszerint az áldozatok Krisztusra mutatnak, és csak Jézus Krisztus vére üdvözíthet. Kain nem hajlott arra, hogy kiontsa azt a vért, ami az eljövendő Krisztus kiontott vérét jelképezte. Ezt az egész szertartást Isten készítette elő, és a rendszer alapja a Fia lett. Ez volt az áldozati rendszer kezdete, ugyanakkor irányadó is, amely a bűnös ember figyelmét a Megváltóra, a teljes zsidó áldozati rendszer alapjára terelte.

A szentélyszolgálatot ellátók folyamatos tanítást kaptak az emberiségért végzett krisztusi közbelépésről. E feladatnak az volt a célja, hogy minden szívben Isten törvénye iránti szeretetet ébresszen. Az áldozat gyakorlati lecke volt a Jézusban kinyilatkoztatott isteni szeretetről: a szenvedő, meghalni kész állat, aki magára veszi az ember bűnét, s ezáltal az ártatlan bűnné lesz értünk.

Amikor csodáljuk az üdvösség nagy megnyilatkozását, látjuk Krisztus munkásságát. Nemcsak a Szentlélek megígért ajándéka, hanem ezen áldozat és közbelépés természete és jellege is olyan témát képez, ami a szívükben magasabb rendű szent gondolatokat gerjeszt Isten törvényével kapcsolatban, melynek elvárásai minden emberi lényre érvényesek. Csupán az az egyszerű tett, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, a törvénynek ez az áthágása az ember és a föld számára az Isten törvénye elleni engedetlenség következményét eredményezte. A törvény jellegének és céljának arra kellene késztetnie az embert, hogy féljen újra elkövetni akár a legkisebb engedetlenségi cselekedetet a Felséges elvárásaival szemben.

Nagyon jól meg kellene értenünk, mit jelent a bűn, és távol kellene tartanunk magunkat az engedelmesség és az engedetlenség között lévő határvonaltól.

Az Úr azt akarja, hogy minden általa teremtett lény megértse Fia nagy munkáját, hiszen Ő életét adta a világ megváltásáért. „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.” (1Jn 3:1) – Manuscript Releases, 1. kötet, 131–133. old.

A törvény áthágásában nincs biztonság, megnyugvás, és megigazulás. Ha az ember megmarad a bűnben, többé nem remélhet ártatlanságot Isten előtt, és Krisztus érdemei nem békéltethetik meg őt az Atya előtt. Fel kell hagynia a bűnnel. Hűségessé és igazzá kell válnia. Amint a bűnös belenéz a nagy erkölcsi tükörbe, ráeszmél jellemének hiányosságaira. Meglátja valódi – foltos, szennyes, kárhoztatott – mivoltát, ugyanakkor felismeri, hogy a törvény semmiképp sem tudja elvenni vagy megbocsátani a bűnös vétkét. Tovább kell lépnie. Csak a törvény a Krisztushoz vezető tanítómester. A bűnöket hordozó Megváltóra kell tekintenie. Miközben feltárul előtte a Kálvárián függő Szabadító, amint az egész világ bűnének terhe alatt haldoklik, a Szentlélek megmutatja neki Isten viszonyulását mindazokhoz, akik bánkódnak bűneik felett: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) – Szemelvények, 1. kötet, 213. old.