Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

6. tanulmány     2014  Május 3 - 9.

Krisztus halála és a törvény

Május 3., szombat délután

A bűnös képtelen megtartani Isten szent, jó és igaz parancsolatait, ám a Megváltó feddhetetlensége eltávolította ezt a tehetetlenséget minden megtérő vétkezőről. Jézus élete és halála azt a célt szolgálta a bűnös ember helyett, hogy visszahelyezze az isteni előjogokba, olyan feddhetetlenséget tulajdonítva neki, amely eleget tesz a törvény elvárásainak, és amelyeket elfogadhat az Atya.

Sátán azonban folyamatosan meg akarja semmisíteni Isten törvényét, meg akarja rontani a megváltási terv igazi jelentőségét. Az ő szerzeménye az a téves felfogás is, miszerint Krisztus golgotai keresztjének az volt a célja, hogy felmentse az embert Isten törvényének megtartása alól. Azt az álnokságot terjesztette el a világban, hogy az Úr eltörölte saját alkotmányát, elvetette az erkölcsi mértékegységet, és megszüntette szent és tökéletes törvényét. Milyen végtelen nagy árat fizetett volna a menny, ha ez így történt volna! De ahelyett, hogy felszámolását jelentette volna ki, a Golgota mennydörgő hangon hirdeti a törvény örök és változhatatlan jellegét. Ha el lehetett volna törölni a törvényt, s így a föld és az ég, valamint az el nem bukott világok kormányzását mégis meg lehetett volna tartani, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. Az Üdvözítő áldozatának az volt a célja, hogy örökre érvényt szerezzen Jehova rendelkezéseinek. Miután Jézus teljes mértékben elszenvedte a bűnös ember büntetését, Ő lett a közbenjáró Isten és ember között, hogy újra mennyei előjogokba helyezze a megtérő lelket az által, hogy kegyelmet kínál fel a magasságos törvény megtartására. Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt és a jövendöléseket, hanem hogy szó szerint betöltse azokat. A golgotai áldozat nemcsak az elbukott világ előtt védelmezte meg a szent, igaz és igazságos törvényt, hanem a menny és az el nem bukott világok előtt is. A Megváltó eljött, hogy egy nagyobb és csodálatosabb törvényt hirdessen. – Signs of the Times, 1895. június 20.

Május 4., vasárnap  -  „Meghaltunk arra (a törvényre) nézve.” (Róm 7:1–6)

Pál bizonyságtétele a törvényről a következő: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é [a bűn az emberben van, nem a törvényben]? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: ne kívánjad. De a bűn alkalmat vévén a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn. Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam; és úgy találtatott, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van. Mert a bűn alkalmat vévén ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.” (Róm 7:7–11)

A bűn nem a törvényt ölte meg, hanem Pál testies gondolkodását. „Most pedig megszabadultunk a törvénytől – írja –, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.” (Róm 7:6) „Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt, inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.” (Róm 7:13) „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12) Pál az áthágott törvényre fordítja hallgatói figyelmét, és rámutat bűnösségükre. Úgy tanítja őket, mint tanító a diákjait, és megmutatja nekik a visszautat az Istenhez való hűséghez.

A törvény áthágásában nincs biztonság, megnyugvás és megigazulás. Ha az ember megmarad a bűnben, többé nem remélhet ártatlanságot Isten előtt, és Krisztus érdemei sem békéltethetik meg a Mindenhatóval. Fel kell hagynia a bűnnel. Hűségessé és igazzá kell válnia. Amint a bűnös belenéz a nagy erkölcsi tükörbe, meglátja jellemének hiányosságait. Felismeri valódi – foltos, szennyes, kárhoztatott – mivoltát, ugyanakkor tudja, hogy a törvény semmiképp sem képes elvenni vagy megbocsátani a bűnös vétkét. Tovább kell lépnie. A törvény csak a Krisztushoz vezető tanítómester. A bűnöket hordozó Megváltóra kell tekintenie. Miközben feltárul előtte a Kálvárián függő Jézus, amint az egész világ vétkének terhe alatt haldoklik, a Szentlélek megismerteti vele az Atya viszonyulását mindazokhoz, akik bánkódnak bűneik felett: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) – Szemelvények, 1. kötet, 213. old.

A Szentírásban Isten törvénye átfogó előírásokat tartalmaz. Minden elve szent, igaz és jó. A törvény a menny iránti kötelességeket állítja az ember elé; érinti a gondolatokat, érzelmeket, és meggyőzi a bűnről mindazokat, akik tudatában vannak a törvény előírásainak áthágásáról. Ha a törvény csak külső magatartásra utalna, az ember nem találtatna vétkesnek gonosz gondolatok, vágyak és tervek tekintetében. Ám a törvény elvárja, hogy maga a lélek is tiszta legyen, az elme szent, és hogy a gondolatok és érzelmek összhangban álljanak a szeretet és feddhetetlenség mércéjével.

Tanításaiban Krisztus rámutatott arra, milyen átfogó elvek hangzottak el a Sínai-hegyen. A gyakorlatban alkalmazta a feddhetetlenség magas mércéjének örök elveit, melyek alapján mindenkit megítél majd az ítélet napján, amikor megnyílnak a könyvek. Ő azért jött, hogy az emberiség Fejedelmeként betöltse mindazt, ami igaz, és megmutassa, hogy az ember is megteheti ugyanezt, vagyis teljesítheti Isten pontos elvárásait. A felkínált kegyelem mértéke mellett senkinek sincs oka elveszíteni a mennyet. Bárki elérheti a jellem tökéletességét, aki küzd ezért. Ez az evangéliumok új szövetségének az alapja. Jehova törvénye a fa, az evangélium pedig e fa illatos virágait és gyümölcsét jelképezi.

Amikor Isten Lelke felfedi az ember előtt a törvény teljes jelentőségét, a szívben változás áll be. – Review and Herald, 1898. április 5.

Május 5., hétfő  -  A bűn és a halál törvénye (Róm 8:1–8)

Sokan képtelenek bemutatni Krisztus végtelen szeretetét, amikor a törvény elvárásairól beszélnek. Akiknek ily nagy igazságokat, ennyire fontos reformokat kell bemutatni az embereknek, még nem értették meg az engesztelő Áldozat teljes értékét, ami által Isten az ember iránti szeretetét fejezte ki. A Jézus iránti és a Jézus bűnösök iránti szeretetét azoknak a vallásos tapasztalata szorította vissza, akik azért hívattak el, hogy hirdessék az evangéliumot, csakhogy az énjüket emelték magasba a világ Megváltója helyett. A törvényt nem úgy kell bemutatni a törvénytaposónak, mint aminek semmi köze sincs az Úrhoz, hanem mint az Ő jellemének és gondolatainak kifejeződését. Ahogy a napfényt sem lehet elszakítani a naptól, nem lehet Isten törvényét sem helyesen bemutatni elválasztva mennyei Alkotójától. Ezt a hírnök mondja: „A törvényben található meg Isten akarata. Gyertek és lássátok meg, hogy a törvény olyan, amilyennek Pál is mondotta: szent, igaz és jó.” Megfeddi a bűnt, elítéli a bűnöst, ugyanakkor arra is rámutat, hogy Krisztusra van szüksége, mert nála bőséggel talál irgalmat, jóságot és igazságot. Igaz, hogy a törvény nem távolíthatja el a bűn büntetését, és azt várja el a bűnöstől, hogy fizesse ki tartozását, ám Jézus gazdag megbocsátását ígérte mindazoknak, akik megtérnek és hisznek irgalmában. Az Atya szeretete bőségesen árad a megtért, hívő lélek felé. A bűn léleknek szerzett szégyenét csak egyedül az engesztelő Áldozat vére törölheti el. Krisztus munkássága – élete, megaláztatása, halála és közbenjárása a bűnösért – a nagy és csodálatos törvényről beszél.

A törvény elvárásairól szóló számos prédikációból hiányzott az Üdvözítő, s ez hatástalanná tette a lelkek megtérése szempontjából az igazságot. Krisztus kegyelme nélkül akár egyetlen lépést sem tehetünk a menny törvényei iránti engedelmesség útján. Ennek következtében tehát fontos, hogy a bűnös halljon barátja és üdvözítője szeretetéről és hatalmáról! Igaz, hogy Jézus követének érthetően kell közölnie a törvény előírásait, ám azt is el kell magyaráznia, hogy senki sem lehet feddhetetlen Krisztus engesztelő áldozata nélkül. Nélküle csak ítélet van, az ítéletre való félelmetes várakozás, egy olyan tűz várása, amely megemészti a lázadókat, és örökre elszakít a Mindenható jelenlététől. Akinek azonban megnyílik a szeme, és meglátja Jézus szeretetét, felismeri Isten jellemében a szeretetet és együttérzést is. A Mindenható már nem is tűnik irgalmatlan kényúrnak, hanem a bűnöst magához ölelni vágyó Atyának. A vétkező pedig a zsoltárossal együtt felkiált: „Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt.” (Zsolt 103:13) Minden elkeseredés elillan, amikor a lélek meglátja Krisztus jellemét a maga valóságában. – Review and Herald, 1891. február 3.

A bűn ismerete a törvény által van” (Róm 3:20), mert „a bűn pedig a törvénytelenség” (1Jn 3:4). Az embereket a törvény győzi meg bűn tekintetében. Mielőtt felismernék, hogy Megváltóra van szükségük, érezniük kell bűnösségüket, és hogy ki vannak téve Isten haragjának. Sátán folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentse a bűn súlyos voltának megértését. Akik áthágják az Úr törvényét, a nagy csaló munkáját végzik, mivel elutasítják azt az egyetlen mércét, amely meghatározhatja a bűnt, és meggyőzheti az elbukott ember lelkiismeretét.

Isten törvénye érinti azokat a titkos indítékokat is, amelyek bár bűnösek, mégis gyakran elkerülik az emberek figyelmét, pedig a valóságban a jellem alapját és próbáját képezik. A törvény tükör, amelybe nézve a vétkező megláthatja erkölcsi jellemét a maga valóságában. Amikor észreveszi, hogy elítéli őt a feddhetetlenség magas mércéje, a következő lépésben megtér bűneiből, és Krisztusnál keresi a megbocsátást. Mivel ez sokaknak nem sikerül, megpróbálják eltörni a hiányosságaikra mutató tükröt, vagyis megkísérlik megsemmisíteni a törvényt, amely rámutat a jellemükben és életükben lévő foltokra. – Signs of the Times, 1886. április 15. 

Május 6., kedd  -  A törvény ereje

A törvény felfedi a bűnt. Erre vonatkozóan ihletett bizonysággal rendelkezünk: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam; és úgy találtatott, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van. Mert a bűn alkalmat vévén ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.” (Róm 7:9–11) Ezt a munkát végzi el a törvény minden bűnben élő lélekért. Napfényre hozza a gonoszságot, majd elítéli és Krisztushoz megbocsátásért és megtisztításért küldi a bűnöst. – North Pacific Union Gleaner, 1909. március 17.

Pál a következő szavakkal írja le tapasztalatát: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam.” (Róm 7:9–10) Az apostol megértette, hogy szüksége van a Megváltóra. A feddhetetlenség magasztos mércéjére tekintve a törvény fényében látta bűnösségét. Ám amikor tekintete Krisztus ábrázatára terelődött, teljes meggyőződéssel mondhatta: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15) Örült annak, hogy Isten egyetlen Fiának vére által megvalósulhatott üdvözülése, és neve mellé beírhatják a „megbocsáttatott” kijelentést. Számára nyilvánvaló volt, hogy a törvényből egyetlen pontocska vagy jóta sem lett eltávolítva, a törvény előtt pedig Krisztus engesztelő áldozata és a tőle kapott tökéletesség a megtérő bűnöst feddhetetlenné nyilvánítja. – Review and Herald, 1899. május 23.

Pál kijelentette: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam.” (Róm 7:9–10) Az apostol elismerte a törvény elvárásait, és nem lázadt fel azért, mert rávilágított valós helyzetére. Elismerte állapotát, de nem a törvénytől várta a bűntől való megtisztítást és üdvösséget. Azonnal a Golgota felé fordult. A sziklára, azaz Jézus Krisztusra esett és összetört. Megtapasztalta a megtérést, amelyet ember sosem bánhat meg. Megértette, hogy „a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte” (Róm 3:20), mivel a törvény rendeltetése nem az üdvösségnyújtás, hanem az ítélet – nem megbocsát, hanem meggyőz a bűnről. A parancsolatok egyetlen elvárásán sem enyhíthet. Ha akár egyetlen kitételt el lehetett volna távolítani, hatályon kívül lehetett volna helyezni az egész törvényt, mivel egy parancsolat megváltoztatása a bűnös ember érdekében hatályon kívül helyezné a többit is. A törvény nem üdvözítheti azokat, akiket elítél, nem mentheti meg a veszendőket. A bűnösnek csak egyetlen reménysége marad. Melyik ez a reménység? A külső ceremóniák megtartása vagy a vallásos kötelességek szigorú teljesítése? Esetleg a megbánás, a vezeklés, az imában és elmélkedésben töltött hosszú órák? Vagy talán az önmegtagadás? A szegények megsegítése, esetleg az érdemeket szerző cselekedetek? Ezek közül egyik sem mentheti meg a lelket. Felmerül a kérdés: „Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” (Mik 6:7) Egyetlen ember sem állhat meg Isten előtt érdemei alapján. Az üdvözültek azért nyernek üdvösséget, mert Jézus kifizette teljes adósságukat, az ember pedig semmit, de abszolút semmit sem tehet, hogy kiérdemelje azt. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5) – mondta Krisztus. De akkor kié az érdem? Az érdem egyedül Üdvözítőnké. Az emberi képességek Jézustól származnak, és megvalósításaikról csak annyit mondhatunk: „Mert tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked.” (1Krón 29:14)

Krisztus kegyelme vonzza az embert, és csak őbenne van reménység és üdvösség a bűnös számára. Az ember egyetlen előjogot sem érdemel ki Istentől, de amikor a Fiú lesz a feddhetetlensége, kérheti és meg is kapatja az Ő nevében Isten részéről az érdemet, a kegyelmet és az előjogot. Jézus magára vette a törvény igazságos büntetését, hogy részesülhessünk az Ő kegyelmében, ez a tény azonban nem jelenti a törvény eltörlését. Pál felteszi a kérdést: „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” (Róm 3:31) A Megváltó kegyelmének kiáradása azt jelenti, hogy a megtérő bűnös tökéletes összhangba kerülhet a mennyel. A keresztnél jóság és hűség találkoztak, igazság és békesség csókolgatták egymást. – Signs of the Times, 1890. november 10.

Május 7., szerda  -  A törvény erőtlensége

Az üdvösséget kereső léleknek értelmesen kell tanulmányoznia Isten Igéjét, mert az a mi kézikönyvünk. Elmondja, mi a bűn, és megmutatja a megoldást is. Egy törvénytudó megkérdezte Jézustól: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?” Krisztus pedig a törvényhez küldte őt:A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” (Lk 10:25–26) Az apostol leszögezi, hogy „a bűn pedig a törvénytelenség” (1Jn 3:4). Az üdvösség útján az első lépés a bűnről való meggyőződés, és Isten törvénye az az eszköz, amely ezt megteszi. A szent törvény rávilágít a jellemhibákra, és napfényre hozza a bűn foltjait.

Amikor az ember meggyőződik vétkéről, és ráébred veszendőségére, Jézus bűnöket megbocsátó Megváltóként jelenik meg előtte. A bűnös általa nyer bocsánatot még akkor is, ha nyilvánvalóan nem tett eleget az isteni elvárásnak, nem engedelmeskedett. Az üdvösséget azonban nem a törvény eltörlésével vagy szent elvárásainak csökkentésével nyerhetjük el. – Signs of the Times, 1885. november 26.

A megtérés útján az első lépés a bűnről való meggyőződés, az ismeret pedig a törvény által van. Amikor a vétkező felismeri bűnösségét, olyan állapotba kerül, ami a golgotai kereszten kifejezett csodálatos krisztusi szeretet felé vezeti őt. Ha megalázza magát és megtér, nem az általa áthágott törvénytől várja a megbocsátást, hanem Istenre szegezi pillantását, aki szeretett Fia által felkínálja a megbocsátást és megszentelődést. Ha a világ bűneit elvevő Isten Bárányára tekint, megszereti Őt, és ránézve elváltozik az Ő képmására. „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5) – tanácsolja az apostol. Az alázatos és szent Áldozat hordozta bűneinket, hogy felfedhesse előttünk a megváltási tervet, s ezáltal bárki, aki hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mindazok, akik látják a bűn helytelen voltát, valamelyest megértik azt a nagy megváltási munkát, amely által az ember Isten jóságának és türelmének tárgyává lett. Ha a törvény fényében megérti a bűn természetét, a bűnös rájön arra, hogy szüksége van a Megváltóra. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy kutassuk a Szentírást, és megismerkedjünk az üdvösség feltételeivel, mely által megvalósulhat Isten és ember között a megbékélés. Az ember találja meg az Atya házához visszavezető utat, és minden lépés, amellyel eltávolodik a törvénytelenségtől, közelebb viszi őt a mennyországhoz. A megtérés minden lépése, a szív összetöretése, az engedelmesség és a hit: egy-egy lépés az Atya felé. A Krisztusba vetett hit Isten elvárásai iránti engedelmességet eredményez. – Signs of the Times, 1890. július 7.

Május 8., csütörtök  -  A törvény átka (Gal 3:10–14)

Az áldozati rendszer típusai és árnyékai a próféciákkal egyetemben egy árnyalt, nem teljesen érthető képet mutattak az izraelitáknak a Krisztus által a világnak hozott irgalomról és kegyelemről. Mózes kinyilatkoztatást kapott az Üdvözítőre mutató jelképekről. Látta azoknak a dolgoknak a rendeltetését, amelyek Jézus halálakor megszűnnek, amikor a jelkép összetalálkozik azzal, akire mutat. Mózes megértette, hogy az ember csak Krisztus által tarthatja meg az erkölcsi törvényt. E törvény áthágásával az ember behozta a világba a bűnt és ezzel egy időben a halált is. A Megváltó engesztelő áldozattá vált a teremtmény bűnéért, s az emberi bűnösségért felkínálta feddhetetlen jellemét. Magára vette szembeszegülésünk átkát. Az áldozati állatok és ajándékok arra az áldozatra mutattak, amelyet majd Ő fog bemutatni. A leölt bárány arra a Bárányra mutatott, aki elveszi a világ bűneit.

Mózes fénylő arca annak volt köszönhető, hogy megértette, ami majd megszűnik, és látta Jézust kinyilatkoztatását a törvényben. A kőtáblákra írt törvény halált hozó szolgálat volt. Krisztus nélkül a törvénytaposó annak átka alatt marad reménytelenül, megbocsátás nélkül. Ez a szolgálat nem volt dicsőséges, ám a ceremoniális törvény jelképei és árnyékai által kinyilatkoztatott, megígért Üdvözítő dicsőséget szerzett az erkölcsi törvénynek. (…)

A Messiás magára vette a törvény átkát, elszenvedte a büntetést, s ezáltal eleget tett annak a tervnek, mely szerint az ember olyan állapotba kerülhet, hogy megtartsa Isten törvényét, és elfogadást nyerjen Megváltója áldozata révén. Így dicsőség áradt ki rá. Ekkor e törvény dicsősége – a Tízparancsolat, Isten feddhetetlenségének mércéje –, amelyet nem kell eltörölni, nyilvánvalóvá válik mindazok előtt, akik megértették, melyik törvény is került eltörlésre.

Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3:18) Krisztus a bűnös ember védelmezője. Akik elfogadják evangéliumát, fedetlen arccal szemlélhetik Őt. Látják az Ő küldetése és a törvény között fennálló kapcsolatot, felismerik Isten bölcsességét és dicsőségét úgy, ahogy a Megváltó kinyilatkoztatta. Jézus dicsősége pedig a törvényben, jellemének kifejezésében mutatkozik meg, és átalakító erővel hat a lélekre, míg az ember egyre inkább elváltozik az Ő képmására. A mennyei természet részese lesz, hasonlítani kezd az Üdvözítőhöz, és lépésről lépésre halad előre Isten akaratának teljesítésében, mígnem eljut a tökéletességre.

Az evangélium és a törvény tökéletes összhangot alkotnak. Egyik a másikat erősíti. A törvény a maga teljes magasztosságában meggyőzi a lelkiismeretet, és arra a felismerésre vezeti a bűnöst, hogy szüksége van Krisztusra és a bűnért való engesztelő áldozatára. Az evangélium elismeri a törvény hatalmát és változhatatlanságát. „A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által” (Róm 7:7) – jelentette ki Pál apostol. A bűn törvény általi felismerése a bűnöst a Megváltóhoz irányítja. Szükségében az ember a golgotai kereszt nagy érveit hozhatja fel. Magának tulajdoníthatja Krisztus feddhetetlenségét, mivel ezt a menny minden megtérő bűnösnek felkínálja. – Review and Herald, 1902. április 22.

Amikor az ember helyébe lépett, mikor magára vette azt az átkot, amelyet teremtménye érdemelt meg, Krisztus önmagát adta az emberiségért, hogy védelmébe vegye Atyja szent és magasztos törvényét. Azért jött, hogy meggyőzze az embereket a bűnről, ami a törvény áthágása, és hogy mennyei közbenjárás által visszavezesse őket az Isten parancsolatai iránti engedelmességhez. Az Úr Jézus kezére bízta a világot, hogy bemutathassa a törvény kötelező elvárásait, és rávilágítson minden egyes elv szentségére. – Signs of the Times, 1914. december 22.