Ellen White-idézetek
6. tanulmány − 2014
Május 3 - 9.Krisztus halála és a törvény
Május 3., szombat délután
A bűnös képtelen megtartani
Isten szent, jó és igaz parancsolatait, ám a Megváltó feddhetetlensége
eltávolította ezt a tehetetlenséget minden megtérő vétkezőről. Jézus élete és
halála azt a célt szolgálta a bűnös ember helyett, hogy visszahelyezze az isteni
előjogokba, olyan feddhetetlenséget tulajdonítva neki, amely eleget tesz a
törvény elvárásainak, és amelyeket elfogadhat az Atya.
Sátán azonban folyamatosan
meg akarja semmisíteni Isten törvényét, meg akarja rontani a megváltási terv
igazi jelentőségét. Az ő szerzeménye az a téves felfogás is, miszerint Krisztus
golgotai keresztjének az volt a célja, hogy felmentse az embert Isten
törvényének megtartása alól. Azt az álnokságot terjesztette el a világban, hogy
az Úr eltörölte saját alkotmányát, elvetette az erkölcsi mértékegységet, és
megszüntette szent és tökéletes törvényét. Milyen végtelen nagy árat fizetett
volna a menny, ha ez így történt volna! De ahelyett, hogy felszámolását
jelentette volna ki, a Golgota mennydörgő hangon hirdeti a törvény örök és
változhatatlan jellegét. Ha el lehetett volna törölni a törvényt, s így a föld
és az ég, valamint az el nem bukott világok kormányzását mégis meg lehetett
volna tartani, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. Az Üdvözítő
áldozatának az volt a célja, hogy örökre érvényt szerezzen Jehova
rendelkezéseinek. Miután Jézus teljes mértékben elszenvedte a bűnös ember
büntetését, Ő lett a közbenjáró Isten és ember között, hogy újra mennyei
előjogokba helyezze a megtérő lelket az által, hogy kegyelmet kínál fel a
magasságos törvény megtartására. Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a
törvényt és a jövendöléseket, hanem hogy szó szerint betöltse azokat. A golgotai
áldozat nemcsak az elbukott világ előtt védelmezte meg a szent, igaz és
igazságos törvényt, hanem a menny és az el nem bukott világok előtt is. A
Megváltó eljött, hogy egy nagyobb és csodálatosabb törvényt hirdessen. –
Signs of the Times, 1895. június 20.
Május 4., vasárnap
-
„Meghaltunk arra (a törvényre) nézve.” (Róm 7:1–6)
Pál bizonyságtétele a
törvényről a következő: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é [a bűn az emberben
van, nem a törvényben]? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak
a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná:
ne kívánjad. De a bűn alkalmat vévén a parancsolat által nemzett bennem minden
kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn. Én pedig éltem régen a törvény
nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig
meghaltam; és úgy találtatott, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem
halálomra van. Mert a bűn alkalmat vévén ama parancsolat által megcsalt engem,
és megölt általa.” (Róm 7:7–11)
A bűn nem a törvényt ölte
meg, hanem Pál testies gondolkodását. „Most pedig megszabadultunk a törvénytől –
írja –, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy
szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű
óságában.” (Róm 7:6) „Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt, inkább
a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy
felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.” (Róm 7:13)
„Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12) Pál
az áthágott törvényre fordítja hallgatói figyelmét, és rámutat bűnösségükre. Úgy
tanítja őket, mint tanító a diákjait, és megmutatja nekik a visszautat az
Istenhez való hűséghez.
A törvény áthágásában nincs
biztonság, megnyugvás és megigazulás. Ha az ember megmarad a bűnben, többé nem
remélhet ártatlanságot Isten előtt, és Krisztus érdemei sem békéltethetik meg a
Mindenhatóval. Fel kell hagynia a bűnnel. Hűségessé és igazzá kell válnia. Amint
a bűnös belenéz a nagy erkölcsi tükörbe, meglátja jellemének hiányosságait.
Felismeri valódi – foltos, szennyes, kárhoztatott – mivoltát, ugyanakkor tudja,
hogy a törvény semmiképp sem képes elvenni vagy megbocsátani a bűnös vétkét.
Tovább kell lépnie. A törvény csak a Krisztushoz vezető tanítómester. A bűnöket
hordozó Megváltóra kell tekintenie. Miközben feltárul előtte
a Kálvárián függő Jézus, amint az egész világ vétkének terhe alatt haldoklik, a
Szentlélek megismerteti vele az Atya viszonyulását mindazokhoz, akik bánkódnak
bűneik felett: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát
adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn
3:16) – Szemelvények, 1. kötet,
213. old.
A Szentírásban Isten
törvénye átfogó előírásokat tartalmaz. Minden elve szent, igaz és jó. A törvény
a menny iránti kötelességeket állítja az ember elé; érinti a gondolatokat,
érzelmeket, és meggyőzi a bűnről mindazokat, akik tudatában vannak a törvény
előírásainak áthágásáról. Ha a törvény csak külső magatartásra utalna, az ember
nem találtatna vétkesnek gonosz gondolatok, vágyak és tervek tekintetében. Ám a
törvény elvárja, hogy maga a lélek is tiszta legyen, az elme szent, és hogy a
gondolatok és érzelmek összhangban álljanak a szeretet és feddhetetlenség
mércéjével.
Tanításaiban Krisztus
rámutatott arra, milyen átfogó elvek hangzottak el a Sínai-hegyen. A
gyakorlatban alkalmazta a feddhetetlenség magas mércéjének örök elveit, melyek
alapján mindenkit megítél majd az ítélet napján, amikor megnyílnak a könyvek. Ő
azért jött, hogy az emberiség Fejedelmeként betöltse mindazt, ami igaz, és
megmutassa, hogy az ember is megteheti ugyanezt, vagyis teljesítheti Isten
pontos elvárásait. A felkínált kegyelem mértéke mellett senkinek sincs oka
elveszíteni a mennyet. Bárki elérheti a jellem tökéletességét, aki küzd ezért.
Ez az evangéliumok új szövetségének az alapja. Jehova törvénye a fa, az
evangélium pedig e fa illatos virágait és gyümölcsét jelképezi.
Amikor Isten Lelke felfedi
az ember előtt a törvény teljes jelentőségét, a szívben változás áll be. –
Review and Herald,
1898. április 5.
Május 5., hétfő
-
A bűn és a halál törvénye (Róm 8:1–8)
Sokan képtelenek bemutatni
Krisztus végtelen szeretetét, amikor a törvény elvárásairól beszélnek. Akiknek
ily nagy igazságokat, ennyire fontos reformokat kell bemutatni az embereknek,
még nem értették meg az engesztelő Áldozat teljes értékét, ami által Isten az
ember iránti szeretetét fejezte ki. A Jézus iránti és a Jézus bűnösök iránti
szeretetét azoknak a vallásos tapasztalata szorította vissza, akik azért
hívattak el, hogy hirdessék az evangéliumot, csakhogy az énjüket emelték magasba
a világ Megváltója helyett. A törvényt nem úgy kell bemutatni a
törvénytaposónak, mint aminek semmi köze sincs az Úrhoz, hanem mint az Ő
jellemének és gondolatainak kifejeződését. Ahogy a napfényt sem lehet
elszakítani a naptól, nem lehet Isten törvényét sem helyesen bemutatni
elválasztva mennyei Alkotójától. Ezt a hírnök mondja: „A
törvényben található meg Isten akarata. Gyertek és lássátok meg, hogy a törvény
olyan, amilyennek Pál is mondotta: szent, igaz és jó.” Megfeddi a bűnt, elítéli
a bűnöst, ugyanakkor arra is rámutat, hogy Krisztusra van szüksége, mert nála
bőséggel talál irgalmat, jóságot és igazságot. Igaz, hogy a törvény nem
távolíthatja el a bűn büntetését, és azt várja el a bűnöstől, hogy fizesse ki
tartozását, ám Jézus gazdag megbocsátását ígérte mindazoknak, akik megtérnek és
hisznek irgalmában. Az Atya szeretete bőségesen árad a megtért, hívő lélek felé.
A bűn léleknek szerzett szégyenét csak egyedül az engesztelő Áldozat vére
törölheti el. Krisztus munkássága – élete, megaláztatása, halála és közbenjárása
a bűnösért – a nagy és csodálatos törvényről beszél.
A törvény elvárásairól szóló
számos prédikációból hiányzott az Üdvözítő, s ez hatástalanná tette a lelkek
megtérése szempontjából az igazságot. Krisztus kegyelme nélkül akár egyetlen
lépést sem tehetünk a menny törvényei iránti engedelmesség útján. Ennek
következtében tehát fontos, hogy a bűnös halljon barátja és üdvözítője
szeretetéről és hatalmáról! Igaz, hogy Jézus követének érthetően kell közölnie a
törvény előírásait, ám azt is el kell magyaráznia, hogy senki sem lehet
feddhetetlen Krisztus engesztelő áldozata nélkül. Nélküle csak ítélet van, az
ítéletre való félelmetes várakozás, egy olyan tűz várása, amely megemészti a
lázadókat, és örökre elszakít a Mindenható jelenlététől. Akinek azonban
megnyílik a szeme, és meglátja Jézus szeretetét, felismeri Isten jellemében a
szeretetet és együttérzést is. A Mindenható már nem is tűnik irgalmatlan
kényúrnak, hanem a bűnöst magához ölelni vágyó Atyának. A vétkező pedig a
zsoltárossal együtt felkiált: „Amilyen
könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt.” (Zsolt
103:13) Minden elkeseredés elillan, amikor a lélek
meglátja Krisztus jellemét a maga valóságában. –
Review and Herald, 1891. február 3.
„A
bűn ismerete a törvény által van” (Róm 3:20), mert „a bűn pedig a
törvénytelenség” (1Jn 3:4). Az embereket a törvény győzi meg bűn tekintetében.
Mielőtt felismernék, hogy Megváltóra van szükségük, érezniük kell bűnösségüket,
és hogy ki vannak téve Isten haragjának. Sátán folyamatosan azon dolgozik, hogy
csökkentse a bűn súlyos voltának megértését. Akik áthágják az Úr törvényét, a
nagy csaló munkáját végzik, mivel elutasítják azt az egyetlen mércét, amely
meghatározhatja a bűnt, és meggyőzheti az elbukott ember lelkiismeretét.
Isten törvénye érinti azokat a titkos
indítékokat is, amelyek bár bűnösek, mégis gyakran elkerülik az emberek
figyelmét, pedig a valóságban a jellem alapját és próbáját képezik. A törvény
tükör, amelybe nézve a vétkező megláthatja erkölcsi jellemét a maga valóságában.
Amikor észreveszi, hogy elítéli őt a feddhetetlenség magas mércéje, a következő
lépésben megtér bűneiből, és Krisztusnál keresi a megbocsátást. Mivel ez
sokaknak nem sikerül, megpróbálják eltörni a hiányosságaikra mutató tükröt,
vagyis megkísérlik megsemmisíteni a törvényt, amely rámutat a jellemükben és
életükben lévő foltokra. – Signs of the Times, 1886.
április 15.
Május 6., kedd
-
A törvény ereje
A törvény felfedi a bűnt.
Erre vonatkozóan ihletett bizonysággal rendelkezünk: „Én
pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével
felelevenedett a bűn,
én pedig meghaltam; és úgy találtatott, hogy az a
parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.
Mert a bűn alkalmat vévén ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt
általa.” (Róm 7:9–11) Ezt a munkát végzi el a törvény
minden bűnben élő lélekért. Napfényre hozza a gonoszságot, majd elítéli és
Krisztushoz megbocsátásért és megtisztításért küldi a
bűnöst. – North Pacific Union Gleaner,
1909. március 17.
Pál a következő szavakkal írja le
tapasztalatát: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak
eljövetelével felelevenedett a bűn, én pedig meghaltam.” (Róm 7:9–10)
Az apostol megértette, hogy szüksége van a Megváltóra. A feddhetetlenség
magasztos mércéjére tekintve a törvény fényében látta bűnösségét. Ám amikor
tekintete Krisztus ábrázatára terelődött, teljes meggyőződéssel mondhatta: „Igaz
beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra,
hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15)
Örült annak, hogy Isten egyetlen Fiának vére által megvalósulhatott üdvözülése,
és neve mellé beírhatják a „megbocsáttatott” kijelentést. Számára nyilvánvaló
volt, hogy a törvényből egyetlen pontocska vagy jóta sem lett eltávolítva, a
törvény előtt pedig Krisztus engesztelő áldozata és a tőle kapott tökéletesség a
megtérő bűnöst feddhetetlenné nyilvánítja. –
Review and Herald,
1899. május 23.
Pál kijelentette: „Én pedig éltem régen a
törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn, én
pedig meghaltam.” (Róm 7:9–10) Az apostol elismerte a
törvény elvárásait, és nem lázadt fel azért, mert rávilágított valós helyzetére.
Elismerte állapotát, de nem a törvénytől várta a bűntől való megtisztítást és
üdvösséget. Azonnal a Golgota felé fordult. A sziklára, azaz Jézus Krisztusra
esett és összetört. Megtapasztalta a megtérést, amelyet ember sosem bánhat meg.
Megértette, hogy „a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte”
(Róm 3:20), mivel a törvény rendeltetése nem az
üdvösségnyújtás, hanem az ítélet – nem megbocsát, hanem meggyőz a bűnről. A
parancsolatok egyetlen elvárásán sem enyhíthet. Ha akár egyetlen kitételt el
lehetett volna távolítani, hatályon kívül lehetett volna helyezni az egész
törvényt, mivel egy parancsolat megváltoztatása a bűnös ember érdekében hatályon
kívül helyezné a többit is. A törvény nem üdvözítheti azokat, akiket elítél, nem
mentheti meg a veszendőket. A bűnösnek csak egyetlen reménysége marad. Melyik ez
a reménység? A külső ceremóniák megtartása vagy a vallásos kötelességek szigorú
teljesítése? Esetleg a megbánás, a vezeklés, az imában és elmélkedésben töltött
hosszú órák? Vagy talán az önmegtagadás? A szegények megsegítése, esetleg az
érdemeket szerző cselekedetek? Ezek közül egyik sem mentheti meg a lelket.
Felmerül a kérdés: „Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban
vagy
tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért
vagy
méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!” (Mik 6:7)
Egyetlen ember sem állhat meg Isten előtt érdemei alapján. Az üdvözültek azért
nyernek üdvösséget, mert Jézus kifizette teljes adósságukat, az ember pedig
semmit, de abszolút semmit sem tehet, hogy kiérdemelje azt. „Nálam nélkül semmit
sem cselekedhettek” (Jn 15:5) – mondta Krisztus. De
akkor kié az érdem? Az érdem egyedül Üdvözítőnké. Az emberi képességek Jézustól
származnak, és megvalósításaikról csak annyit mondhatunk: „Mert tőled van
minden, és amiket a te kezedből
vettünk, azokat adtuk most néked.” (1Krón 29:14)
Krisztus kegyelme vonzza az embert, és csak
őbenne van reménység és üdvösség a bűnös számára. Az ember egyetlen előjogot sem
érdemel ki Istentől, de amikor a Fiú lesz a feddhetetlensége, kérheti és meg
is kapatja az Ő nevében Isten részéről az érdemet, a
kegyelmet és az előjogot. Jézus magára vette a törvény igazságos büntetését,
hogy részesülhessünk az Ő kegyelmében, ez a tény azonban nem jelenti a törvény
eltörlését. Pál felteszi a kérdést: „A törvényt tehát
hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt
megerősítjük.” (Róm 3:31) A Megváltó kegyelmének
kiáradása azt jelenti, hogy a megtérő bűnös tökéletes összhangba kerülhet a
mennyel. A keresztnél jóság és hűség találkoztak, igazság és békesség
csókolgatták egymást. – Signs of the Times,
1890. november 10.
Május 7., szerda
-
A törvény erőtlensége
Az üdvösséget kereső
léleknek értelmesen kell tanulmányoznia Isten Igéjét, mert az a mi kézikönyvünk.
Elmondja, mi a bűn, és megmutatja a megoldást is. Egy törvénytudó megkérdezte
Jézustól: „Mester, mit
cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?”
Krisztus pedig a törvényhez küldte őt: „A
törvényben mi van megírva? Mint olvasod?” (Lk 10:25–26)
Az apostol leszögezi, hogy „a bűn pedig a törvénytelenség” (1Jn 3:4). Az
üdvösség útján az első lépés a bűnről való meggyőződés, és Isten törvénye az az
eszköz, amely ezt megteszi. A szent törvény rávilágít a jellemhibákra, és
napfényre hozza a bűn foltjait.
Amikor az ember meggyőződik vétkéről, és
ráébred veszendőségére, Jézus bűnöket megbocsátó Megváltóként jelenik meg
előtte. A bűnös általa nyer bocsánatot még akkor is, ha nyilvánvalóan nem tett
eleget az isteni elvárásnak, nem engedelmeskedett. Az üdvösséget azonban nem a
törvény eltörlésével vagy szent elvárásainak csökkentésével nyerhetjük el. –
Signs of the Times, 1885. november 26.
A megtérés útján az első lépés a bűnről való
meggyőződés, az ismeret pedig a törvény által van. Amikor a vétkező felismeri
bűnösségét, olyan állapotba kerül, ami a golgotai kereszten kifejezett
csodálatos krisztusi szeretet felé vezeti őt. Ha megalázza magát és megtér, nem
az általa áthágott törvénytől várja a megbocsátást, hanem Istenre szegezi
pillantását, aki szeretett Fia által felkínálja a megbocsátást és
megszentelődést. Ha a világ bűneit elvevő Isten Bárányára tekint, megszereti Őt,
és ránézve elváltozik az Ő képmására. „Annakokáért az az indulat legyen
bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5)
– tanácsolja az apostol. Az alázatos és szent Áldozat hordozta bűneinket, hogy
felfedhesse előttünk a megváltási tervet, s ezáltal
bárki, aki hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mindazok, akik látják a bűn helytelen voltát,
valamelyest megértik azt a nagy megváltási munkát, amely által az ember Isten
jóságának és türelmének tárgyává lett. Ha a törvény fényében megérti a bűn
természetét, a bűnös rájön arra, hogy szüksége van a Megváltóra. Mindannyiunknak
szükségünk van arra, hogy kutassuk a Szentírást, és megismerkedjünk az üdvösség
feltételeivel, mely által megvalósulhat Isten és ember között a megbékélés. Az
ember találja meg az Atya házához visszavezető utat, és minden lépés, amellyel
eltávolodik a törvénytelenségtől, közelebb viszi őt a mennyországhoz. A megtérés
minden lépése, a szív összetöretése, az engedelmesség és a hit: egy-egy lépés az
Atya felé. A Krisztusba vetett hit Isten elvárásai iránti engedelmességet
eredményez. – Signs of the Times, 1890.
július 7.
Május 8., csütörtök
-
A törvény átka (Gal 3:10–14)
Az áldozati rendszer típusai
és árnyékai a próféciákkal egyetemben egy árnyalt, nem teljesen érthető képet
mutattak az izraelitáknak a Krisztus által a világnak hozott irgalomról és
kegyelemről. Mózes kinyilatkoztatást kapott az Üdvözítőre mutató jelképekről.
Látta azoknak a dolgoknak a rendeltetését, amelyek Jézus halálakor megszűnnek,
amikor a jelkép összetalálkozik azzal, akire mutat. Mózes megértette, hogy az
ember csak Krisztus által tarthatja meg az erkölcsi törvényt. E törvény
áthágásával az ember behozta a világba a bűnt és ezzel egy időben a halált is. A
Megváltó engesztelő áldozattá vált a teremtmény bűnéért, s az emberi bűnösségért
felkínálta feddhetetlen jellemét. Magára vette szembeszegülésünk átkát. Az
áldozati állatok és ajándékok arra az áldozatra mutattak, amelyet majd Ő fog
bemutatni. A leölt bárány arra a Bárányra mutatott, aki elveszi a világ bűneit.
Mózes fénylő arca annak volt
köszönhető, hogy megértette, ami majd megszűnik, és látta
Jézust kinyilatkoztatását a törvényben. A kőtáblákra írt törvény halált
hozó szolgálat volt. Krisztus nélkül a törvénytaposó annak átka alatt marad
reménytelenül, megbocsátás nélkül. Ez a szolgálat nem volt dicsőséges, ám a
ceremoniális törvény jelképei és árnyékai által
kinyilatkoztatott, megígért Üdvözítő dicsőséget szerzett az erkölcsi törvénynek.
(…)
A Messiás magára vette a
törvény átkát, elszenvedte a büntetést, s ezáltal
eleget tett annak a tervnek, mely szerint az ember olyan állapotba kerülhet,
hogy megtartsa Isten törvényét, és elfogadást nyerjen Megváltója áldozata révén.
Így dicsőség áradt ki rá. Ekkor e törvény dicsősége – a Tízparancsolat, Isten
feddhetetlenségének mércéje –, amelyet nem kell eltörölni, nyilvánvalóvá válik
mindazok előtt, akik megértették, melyik törvény is került eltörlésre.
„Mi
pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén ugyanazon
ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.”
(2Kor 3:18) Krisztus a bűnös ember védelmezője. Akik
elfogadják evangéliumát, fedetlen arccal szemlélhetik Őt. Látják az Ő küldetése
és a törvény között fennálló kapcsolatot, felismerik Isten bölcsességét és
dicsőségét úgy, ahogy a Megváltó kinyilatkoztatta. Jézus dicsősége pedig a
törvényben, jellemének kifejezésében mutatkozik meg, és átalakító erővel hat a
lélekre, míg az ember egyre inkább elváltozik az Ő képmására. A mennyei
természet részese lesz, hasonlítani kezd az Üdvözítőhöz, és lépésről lépésre
halad előre Isten akaratának teljesítésében, mígnem eljut a tökéletességre.
Az evangélium és a törvény tökéletes
összhangot alkotnak. Egyik a másikat erősíti. A törvény a maga teljes
magasztosságában meggyőzi a lelkiismeretet, és arra a felismerésre vezeti a
bűnöst, hogy szüksége van Krisztusra és a bűnért való engesztelő áldozatára. Az
evangélium elismeri a törvény hatalmát és változhatatlanságát. „A
bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által” (Róm 7:7) – jelentette ki Pál
apostol. A bűn törvény általi felismerése a bűnöst a Megváltóhoz irányítja.
Szükségében az ember a golgotai kereszt nagy érveit hozhatja fel. Magának
tulajdoníthatja Krisztus feddhetetlenségét, mivel ezt a menny minden megtérő
bűnösnek felkínálja. – Review and Herald,
1902. április 22.
Amikor az ember helyébe lépett, mikor magára
vette azt az átkot, amelyet teremtménye érdemelt meg, Krisztus önmagát adta az
emberiségért, hogy védelmébe vegye Atyja szent és magasztos törvényét. Azért
jött, hogy meggyőzze az embereket a bűnről, ami a törvény áthágása, és hogy
mennyei közbenjárás által visszavezesse őket az Isten parancsolatai iránti
engedelmességhez. Az Úr Jézus kezére bízta a világot, hogy bemutathassa a
törvény kötelező elvárásait, és rávilágítson minden egyes elv szentségére. –
Signs of the Times, 1914. december 22.