Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

5. tanulmány     2014  Április 26 - Május 2.

Krisztus és a szombat

Április 26., szombat délután

Az utolsó időben különleges munka hárul Isten népére. Véget kell vetni a szombat parancsa áthágásának, és magasba kell emelnie azt az emberek előtt, s az Úr napját örömteljes, tiszteletreméltó idővé kell tennie.

Ám amikor bemutatkoznak a szombatra vonatkozó elvárások, sokan felteszik a kérdést: számít egyáltalán, hogy melyik napot tartom meg, ha egyet úgyis megünnepelek a hétből? Mi így válaszolunk: nagyon sokat számít, hogy engedelmeskedünk-e vagy sem Isten Igéjének. Az Úr a szombatot a teremtésre utaló emlékeztető jelként adta. Így szólt: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20:8–11) Az Úr kijelentette Mózes által: „Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez.” (2Móz 31:17) Mindazok Izrael fiai, akik hisznek Jézusban. Mert „ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29). Továbbá ezt mondja Ezékiel próféta által: „Az én szombataimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül énköztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (Ez 20:20) A szombat Isten teremtő hatalmának jele, amely kifejezi, hogy Ő a világegyetem uralkodója, teremtője és fenntartója, akitől kaptuk az „életet, leheletet és mindent” (Csel 17:25), s ennek következtében hittel tartozunk neki.

Sátán eltökélte, ráveszi az embert, hogy kiűzze gondolataiból és emlékezetéből Isten teremtő hatalmának ismeretét, ám ezt nem viheti véghez, míg a negyedik parancsolatot megtartják, hiszen a szombat az ember gondolatait a Teremtő felé fordítja. Az ördög a pápaságot használja fel arra, hogy eltávolítsa ezt a rendelést. Azt sugallta a katolikus egyháznak, hogy változtassa meg az „időket és a törvényt” (Dán 7:25). Az igaz szombatot egy olyan intézménnyel helyettesítette, amely Róma fennhatóságának jele, s ezzel a „bűn embere” valójában „maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát” (2Thessz 2:3). Az emberek figyelmét eltereli az Úrról, s magára vonja, valamint arra, akinek az eszköze: azaz a gonoszság fejedelmére. – Signs of the Times, 1893. június 12.

Április 27., vasárnap  -  A zsidók nyugalomnapja? (2Móz 20:8–11)

A szombat intézménye az Édenből ered. Éppen olyan idős, mint maga a világ. A pátriárkák a teremtéstől kezdve megtartották a szombatot. Az egyiptomi fogság alatt a munkavezetők a szombat megsértésére kényszerítették az izraelitákat, és ezért e nap szentségének tudata nagyrészt elhalványult. Amikor kihirdették a törvényt a Sínai-hegynél, a negyedik parancsolat első szavai így hangzottak: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (2Móz 20:8) Ez azt mutatja, hogy a szombatot nem akkor és ott rendelte el és vezette be Isten. A szombat eredetét a teremtésnél találjuk meg. Sátán azért, hogy kitörölje az Alkotót az emberek elméjéből, le akarta dönteni a szombat nagy emlékművét. Ha az ördög az embereket rá tudta volna venni, hogy feledkezzenek meg Teremtőjükről, nem tanúsítottak volna többé semmi ellenállást a bűn, a gonosz hatalmával szemben, így biztosan megszerezte volna zsákmányát. – Pátriárkák és próféták, 336. old.

Az Úr azt szeretné, hogy különleges népe legyen, ami a szombat jelét és pecsétjét hordozza a hetedik nap emlékét őrizve, hiszen ezen a napon fejezte be a Mindenható a teremtés munkáját. „Megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.” (2Móz 2:3) Az embernek adta a szombatot, a nyugalomnapot, hogy népe összegyűljön az imádatra, és közeli kapcsolatot alakítson ki vele. Az egész menny érdekelt népének imádatában. – Review and Herald, 1898. június 21.

A szombatot az egész emberiség kapta, hogy megemlékezzen a világ teremtéséről. Amikor Jehova lerakta a föld alapjait, mikor szépséges köntösbe öltöztette a földet, és megteremtette a földön és tengerben levő csodálatos teremtményeit, ekkor alkotta és szentelte meg a szombatot is. Ez a nap félre lett téve, mint az Alkotó emlékünnepe, amikor együtt örültek a hajnalcsillagok, és Isten minden fia vigadozott. Az Úr megszentelte és megáldotta azt a napot, amikor megszűnt csodálatos munkájától. Ezt a menny által megszentelt napot, a szombatot örök szövetségként kell megtartani. Ez egy emlékünnep, amely érvényben marad nemzedékről nemzedékre a világ történelmének lezárulásáig.

Az Örökkévaló kihozta a zsidókat az egyiptomi rabságból, és megparancsolta nekik, hogy tartsák meg a szombatot, és tiszteljék az Édenben kiadott törvényt. Ő minden szombaton csodát tett, hogy elméjükbe vésse: már a világ teremtésekor megalkotta a szombatot. Hóseás próféta által a következőket mondja mindarról, amit Izraelért tett: „Mikor még gyermek volt Izrael, megszerettem őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat.” (Hós 11:1) A zsoltároson keresztül pedig így szól: „Kihozta azért az Ő népét örömmel, és az Ő választottait vígassággal… Azért, hogy megtartsák az Ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 105:43, 45) – Review and Herald, 1898. augusztus 30.  

Április 28., hétfő  -  A pihenés és imádat napja (Lk 4:16)

A negyedik parancsolat szerint a szombat a pihenés és a vallásos imádat napja. Minden munkát be kell szüntetni, ám az irgalmas és jó cselekedetekkel az Úr is egyetért. Ezeket nem korlátozhatja sem idő, sem tér. A nehéz sorban levők szenvedésének enyhítése, a megszomorodottak bátorítása a szeretet munkálkodását jelenti, s ez megtiszteli Isten szent napját.

Az élethez szükséges dolgokat is biztosítani kell, a betegeket ápolni, a szükségben levőkről gondoskodni kell. Aki szombaton elhanyagolja a szenvedés enyhítését, nem nyilváníttatik ártatlannak. Az Atya az emberért teremtette szent nyugalomnapját, és az irgalmas cselekedetek tökéletes összhangban állnak e nap rendeltetésével. Isten nem akarja, hogy teremtményei akár egy órát is szenvedjenek, ha gondoskodhatunk róluk szombaton vagy más napokon. (…)

Az Úr nem azt akarta, hogy a szombat a tétlenség, a semmittevés ideje legyen. A törvény tiltja a mindennapok szokásos munkavégzését szombaton, be kell szüntetni a kereseti lehetőséget kínáló, minden világi kívánságot kielégítő vagy nyereséget termelő tevékenységet ezen a napon. Ahogy Isten is abbahagyta teremtői munkáját, és megpihent szombaton, majd megáldotta ezt a napot, úgy kell az embernek is beszüntetnie mindennapi tevékenységét, és a szent órákat az egészséges pihenésre, imádatra és magasztos cselekedetekre fordítania. Krisztus gyógyítói munkássága teljes összhangban állt a törvénnyel. Ezzel Ő megtisztelte a szombatot.

Üdvözítőnk kijelentette, hogy a szenvedések enyhítésének munkája az irgalom cselekedete, ami nem hágja át a szombatra vonatkozó parancsot.

A szenvedő emberek szükségleteit sosem szabad elhanyagolni. Példája által Jézus rámutatott arra, hogy helyes szombatnapon enyhíteni a szenvedést. – My Life Today, 231. old.

A zsidókat a környező népektől semmi más nem különböztette meg jobban, és nem mutatta, hogy a Teremtőt imádják, mint a szombat intézménye. E parancs megtartása folyamatos, látható jele az Istennel való kapcsolatuknak, és ez különbözteti meg őket más népektől. A hetedik napon minden hétköznapi tevékenység, jövedelmező munka tilos. A negyedik parancsolat szerint a szombat a pihenés és a vallásos imádat napja. Minden hétköznapi munkát be kell szüntetni, ám az irgalom és a jó cselekedetek megegyeznek Isten akaratával. Ezeket nem korlátozhatja tér és idő. A szenvedőkről való gondoskodás, a megszomorodottak bátorítása a szeretet cselekedetei, melyek megtisztelik az Alkotó szent napját. – Signs of the Times, 1876. november 30.

A szombat az egész emberiség javára lett megalkotva. Miután Isten hat nap alatt megteremtette a világot, megpihent, megáldotta és megszentelte azt a napot, amelyen megszűnt minden munkájától. Félretette ezt a különleges időszakot, hogy az ember megpihenjen munkájától, szíve szeretettel és hódolattal teljen meg Alkotója iránt, amikor ránéz a földre és az égre, Atyja végtelen bölcsességének kézzelfogható bizonyítékaira. Ha az ember mindig megtartotta volna az Úr által megáldott és megszentelt szombatot, világunkban sosem lett volna akár egyetlen hitetlen ember sem, mivel a szombatot a Teremtő munkájának emlékünnepeként kaptuk, és azért, hogy ezen a napon az ember elterelje figyelmét a földi dolgoktól, és csodálattal forduljon Isten és végtelen hatalma felé. – Signs of the Times, 1897. március 18.

Április 29., kedd  -  Az öröm napja (Mk 2:27–28)

Krisztus első adventje előtt Sátán arra ösztönözte a zsidókat, hogy a szombat ünneplését a legszigorúbb követelményekkel nehezítsék meg, és tegyék teherré. A kísértő így készítette elő terve megvalósítását. Előnyt kovácsolt abból a hamis képből, amit ő festett a szombatról, és ezt a napot, mint zsidó intézményt, ellenszenvessé tette. Míg a keresztények a vasárnapot általában örömnapként tartották meg, Sátán most már arra késztette őket, hogy a szombatot böjtnapnak, a szomorúság és a gyász idejének tartsák, így fejezzék ki gyűlöletüket a zsidó vallással szemben. – A nagy küzdelem, 52–53. old.

Jézus megértette, hogy néhány leckére van szükség, amivel eltávolíthatja az emberek által kigondolt önkényes hagyományok salakját, melyek arra a szent intézményre nehezedtek rá, amit az irgalmas Isten szeretete folytán kínált fel teremtményeinek. A szombatnak nem kellett azzá lenni, amivé a zsidók tették, vagyis nyűggé, túlzott korlátozássá, melyhez folyamatosan újabb és újabb rendeleteket adtak hozzá. Ezáltal ez a nap pontosan azzá vált, amire Sátán számított, s amit az embereknek sugallt – szörnyű teherré, nem pedig örömteli, tiszteletre méltó, szent nappá. Isten áldásul adta a szombatot, s ennek kellett volna emlékeztetnie az embert a világ teremtésének munkájára, az Úr szent nyugalomnapjára és arra, hogy „megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt” (1Móz 2:3). – Review and Herald, 1897. augusztus 3.

A szombat szentnek tartásához nem szükséges négy fal közé zárkóznunk, kizárva a természet gyönyörű látványát és az egek ingyenes, éltető levegőjét. Semmi esetre se tűrjük meg, hogy a gondok és hétköznapi ügyek eltereljék a figyelmünket az Atya megszentelt szombatjáról. De azt sem, hogy világias gondolatok foglalkoztassanak. Értelmünk mégsem üdül föl, kel életre, válik emelkedetté, ha csaknem egész szombaton bezárkózunk a négy fal közé hosszú igehirdetéseket és fárasztó, formális imákat hallgatva. Ha így ünnepeljük meg, bizony rosszul töltjük az Úr szombatját. Nem valósítjuk meg a célt, melyért a Mindenható alkotta. A szombat lett az emberért, hogy áldására váljék, mikor a hétköznapi munkáról az Ő jóságára és dicsőségére tereli gondolatait. Szükséges ugyan, hogy Isten népe egybegyülekezzék, hogy beszéljenek róla, megosszák egymással gondolataikat, nézeteiket Igéje igazságairól, s helyes imára szenteljék idejük egy részét. Mégsem szabad szombaton hosszúságukkal és unalmasságukkal fárasztóvá tenni ezeket az órákat. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 583. old.

Ha éhezése felmentette Dávidot a szenthely szentségének tiszteletben tartása alól, és ártatlannak nyilvánult ez esetben, annál inkább megbocsátandó a tanítványok egyszerű cselekedete, amikor szombaton búzakalászokat szakítottak és ettek. Jézus azt akarta mondani követőinek, de ellenségeinek is, hogy a legfontosabb az Isten szolgálata, és ha ehhez a munkához az éhség és fáradtság is társul, akkor még szombatnapon is joggal kell kielégíteni az emberi szükségleteket. Ez a szent intézmény nem azért adatott, hogy lényünk szükségleteinek útjába álljon, fájdalmat és kényelmetlenséget okozzon, hanem hogy áldást szerezzen. „A szombat lőn az emberért”, hogy nyugalmat és békét hozzon, és emlékeztesse az embert Teremtőjére, és ez a nap ne csak egy szörnyűséges teher legyen. – Signs of the Times, 1876. november 30.

Április 30., szerda  -  A gyógyulás napja (Lk 13:16)

Jézus a templomban találkozott az általa meggyógyított emberrel, aki azért jött, hogy áldozatot mutasson be bűnéért, de hálaáldozatot is hozott a nagy irgalomért, amelyben részesült. Krisztus az imádók között talált rá. A nagy Orvos helyénvaló figyelmeztetést intézett hozzá: „Ímé, meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” (Jn 5:14) Ez az ember harmincnyolc évig szenvedett saját féktelen életének következményeként, s most közvetlen figyelmeztetést kapott arra nézve, hogy többet ne kövesse el azokat a bűnöket, amelyek szenvedéseit okozták.

A meggyógyult beteget határtalan öröm töltötte el Szabadítója láttán, s mivel semmit sem tudott a zsidók Jézus iránti ellenséges érzületéről, azt mondta az őt kikérdező farizeusoknak, hogy ez az ember tette vele a gyógyítás csodáját. A zsidó vezetők épp erre a bizonyítékra vártak. Tulajdonképpen már kezdettől tudták, hogy más nem is tehette. Abban a pillanatban a templom udvarában nagy zűrzavar támadt, mivel megpróbálták megölni az Üdvözítőt, ám meggátolták őket ebben az emberek, mert sokan barátjuknak tartották Krisztust, hiszen meggyógyította betegségeiket és enyhítette fájdalmaikat.

Ekkor vita alakult ki a szombat parancsa körül. Jézus szándékosan választotta a szombatnapot e csoda elvégzésére. Ő ugyanúgy meggyógyíthatta volna a beteget más napon is, vagy egyszerűen csak meggyógyíthatta volna anélkül, hogy arra kérje, vegye fel a fekhelyét és vigye magával, s ezzel elkerülte volna a zsidók botránkozását. Ám minden tette fontos volt önmagában, mert ezzel is tanítani akart. A szombat nem áldás volt, mint ahogyan rendeltetett, hanem átokká vált a zsidók számos rendelésének hozzáadásával. Jézus ezeket a terheket szerette volna eltávolítani, megtisztítva ezt a napot és visszaadva mennyei méltóságát.

Ezért döntött úgy, hogy szombaton végzi el ezt a különleges munkát. Úgy határozott, hogy csodás gyógyító hatalmát a Bethesda tavánál levő egyik legsúlyosabb betegre terjeszti ki, majd arra szólította fel a meggyógyult embert, hogy vigye magával fekvőhelyét a városba, és mondja el a lakosoknak, milyen nagy dolgot tett érte, s ezzel vonja magára figyelmüket, de arra is, aki ezt a csodát tette. Ezzel felvetette azt a kérdést, hogy mit szabad tenni szombaton. A Mesternek alkalma nyílt elítélni a szombatnapra vonatkozó zsidó előítéleteket és korlátozásokat, ugyanakkor kijelentette, hogy hagyományaik teljes mértékben értelmetlenek.

Jézus leszögezte, hogy a szenvedés enyhítésének munkája teljes összhangban áll a szombat parancsával, akár a lelkek üdvössége, akár a testi szenvedések enyhítéséről van szó. Ez a szolgálat összecseng Isten angyalainak munkájával is, akik folyamatosan le- és feljárnak, kapcsolatot teremtve menny és föld között és szolgálva a szenvedő embereknek. Krisztus a következő kijelentéssel válaszolt a zsidók vádjaira: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5:17) Minden nap Istené, és bármikor véghezviheti az emberre vonatkozó terveit. Ha helyes volt a parancsolat zsidók szerinti értelmezése, akkor Jehova tévedett, mivel Ő tartja fenn és ad életet a teremtett világnak. A Messiás kijelentette, hogy minden alkotása jó, és megalkotta a szombat intézményét teremtése emlékünnepeként – de neki a zsidók szerint félbe kellett volna szakítani a világegyetem fenntartásának munkáját ezen a napon. – Pamphlet: Redemtion: or the Miracles of Christ, the Mighty One, 24–26. old.

Május 1., csütörtök  -  Egy új világ

Amikor Izrael gyermekei kijöttek Egyiptomból, hogy Kánaánba vonuljanak, a szombat volt a megkülönböztető jel. Úgy ma is ez a jel különbözteti meg Isten népét a világtól, amikor kijönnek onnan, hogy belépjenek a mennyei nyugalomba. A szombat az Atya és népe között levő kapcsolat jele, hogy tisztelik a menny törvényét, s ez különbözteti meg a hű alattvalókat a törvényszegőktől.

Krisztus a felhőoszlopból jelentette ki: „Az én szombataimat bizony megtartsátok; mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.” (2Móz 31:13) A világnak adott szombat Istennek, a Teremtőnek a jele, de annak is, hogy az Úr szentel meg. A mindeneket teremtő Hatalom teremti újjá az embert is az Ő képmására. Akik szentnek tartják a szombatot, nekik a megszentelődés jele ez a nap. Az igazi megszentelődés nem más, mint összhang az Atyával, egység a jellemével. Úgy érhetjük ezt el, ha engedelmeskedünk az Isten jellemét tükröző elveknek. A szombat a megszentelődésnek is jele. Aki szívből engedelmeskedik a negyedik parancsnak, az egész törvénynek engedelmeskedni fog. Az engedelmesség pedig megszentel. – Bizonyságtételek, 6. kötet, 349–350. old.

Az igazi megszentelődés önkéntes engedelmességből fakad. Azt a tiszta és határozott tanítást kaptuk, hogy a szombat helyes megtartása olyan ismeretet eredményez, ami magával hordozza az igazi megszentelődést. Inkább adjuk fel hírnevünket és akár még az életünket is, mint Isten Igéjének igazságait. Az Úr kijelenti, hogy ha megtartják ezt a szent napot, a szombat jel lesz népe és közötte, ezáltal megtudják, hogy Ő szenteli meg népét. „Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az tinéktek.” (2Móz 31:14) Isten tette félre ezt a napot a szent szolgálatra. Ez a teremtés emlékünnepe. Teremtői hatalma által az Úr különbözik minden más istentől, akiket az emberek imádnak. A szombat nyilvános jel, általa ismeri el a világ Őt, az igaz és élő Istent. Ha engedelmeskednek neki, és megtartják e szent napot, úgy a szombat örök jel marad a Mindenható és népe között, egyben biztosíték is arra nézve, hogy Ő eleget tesz az emberrel kötött szövetségének. – Manuscript Releases, 5. kötet, 123. old.

A szombat gyönyörűséges lesz mindazok számára, akik elfogadják Jézus teremtői és megváltói hatalmának jeleként. Krisztust látva szombaton örülhetnek az Úrban. A szombat figyelmüket a világ teremtésére, mint megmentő nagy hatalmának bizonyítékára tereli. Emlékeztet az elveszített édeni békére, amelyet azonban újra megtalálhatnak az Üdvözítőben. A természetben minden az Úr meghívását ismételgeti: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28)

A szombat egy aranykapocs, mely egyesíti Istent népével. – The Faith I Live By, 33. old.

A szombat értéke, mint nevelési eszköz, felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsőségével megáldva és átalakítva adja azokat vissza. A tizedet, amelyet Izraeltől megkívánt, arra szánta, hogy megőrizzék az emberek között dicső szépségben az Ő mennyei templomának mását, földön való jelenlétének jelképét. Így időnknek egy részét is – amelyre igényt tart – nevét és pecsétjét ráütve újra visszaadja nekünk. Így szól: „Jel az énközöttem és tiköztetek… hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr…”, mivel „hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt” (2Móz 31:13; 20:11). A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele; Istenre mutat mint az élet és tudás forrása; felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremteni bennünket saját képmására. – Előtted az élet, 250. old.