Ellen White-idézetek
3. tanulmány − 2014
Április 12 - 18.Krisztus és a vallási hagyományok
Április 3., szombat délután
Mikor Isten népének tagjai a
Szentlélek által egyesülnek, majd minden szívből eltűnik a zsidó népet jellemező
a farizeusi magatartás és önigazultság. Krisztus példája látható lesz testének
minden tagjában, s gyermekei, mint új tömlők lesznek, melyekbe az Ő új borát
töltheti, s ez az új bor nem fogja szétszakítani a
tömlőket. Az Úr nyilvánosságra hozza évezredes titkait. Feltárul „eme
titok dicsőségének gazdagsága, az
tudniillik,
hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama
reménysége: akit mi
prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden
bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő Krisztus Jézusban;
amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely
énbennem hatalmasan munkálkodik” (Kol 1:27–29).
Jézus eljött, hogy minden emberi lélekkel
megossza a Szentlelket, szívébe Isten szeretetét töltse, ám lehetetlen olyanokat
felruházni a Lélekkel, akik bölcsnek tartják saját elgondolásaikat,
változhatatlannak dogmáikat, s emberi hagyományokat és rendeléseket követnek
éppen úgy, ahogy a zsidók tették a Megváltó idejében. Aprólékosak voltak az
egyházi tanításokban, szigorúak azok külső alkalmazásában, ám hiányzott belőlük
az életképesség és a vallási odaszentelődés. Krisztus elmondta, hogy olyanok,
mint a kiszáradt tömlők (abban az időben tömlőkben
tárolták a vizet). Az evangéliumát nem lehetett szívükbe helyezni, mivel ott már
nem maradt több hely. Nem lehettek új tömlők, amelybe az Úr
új bort tölthet. Jézus arra kényszerült, hogy máshol és nem a
farizeusok és írástudók körében nézzen új tömlők után
az igazságra és életre vonatkozó tanításai számára. Olyan embereket keresett,
akik készséggel alávetik magukat a szív megújulását célzó munkának. Azért jött,
hogy új szívet adjon teremtményeinek. Ezt mondta: „Adok néktek új szívet.” (Ez
36:19) Ám a mai öntelt személyekhez hasonlóan az
akkori idők gőgös emberei sem érezték szükségét az új szívnek. Jézus elment az
írástudók és farizeusok mellett, mert nem volt szükségük Üdvözítőre. Ők a
ceremóniákban és külsőségekben hittek. Ezeket a
szolgálatokat Krisztus alapította, élettel és lelki szépséggel tele, ám a zsidók
elveszítették a szertartások lelkületét, és csak a holt külsőségekhez
ragaszkodtak. Amint eltávolodtak Isten parancsolatainak elvárásaitól,
megpróbálták helyettesíteni, amit elveszítettek saját rendeléseik
gyarapításával, olyan elvárások kitalálásával, amelyek
sokkal nagyobb szigorral bírtak, mint a menny törvényei, s minél
hajthatatlanabbak lettek, annál kevésbé árasztották az Úr szeretetét és
lelkületét. – Review and Herald, 1894. március 20.
Április 13., vasárnap
-
Mózes széke
A papok nem hallgattak az
ihletett próféták figyelmeztetéseire, és egyre inkább eltávolodtak elődeik
vallásától. Isten elvárásainak figyelmen kívül hagyása miatt idővel számos
szerencsétlenség, üldözés és rabság nehezedett rájuk.
A mennyei büntetés
megriasztotta őket, ezért visszatértek a szent törvény külső formáinak szigorú
megtartásához. Mivel mindez nem elégítette ki őket, újabb nyomasztó rendeléseket
adtak hozzá a ceremóniákhoz. Büszkeségük és becsvágyuk az isteni elvárások
szűklátókörű szemléléséhez vezetett. Az idő múlásával fokozatosan körbevették
magukat őseik hagyományaival, mígnem oda jutottak, hogy már azt hitték, ezek
ugyanolyan szent rendelések, mint az eredeti parancsolatok. Az önmagukba és
saját rendeléseikbe vetett bizalom, valamint az előítélet más népekkel szemben
arra késztette őket, hogy szembeforduljanak Isten Lelkével, így még inkább
megfosztották magukat az előjogoktól.
Önkényes rendelkezéseik és
korlátozásaik olyan megterhelőek voltak, hogy maga Jézus is kijelentette: „Mert
ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára
vetik.” (Mt 23:4) Az általuk hirdetett hamis
kötelességmérce, valamint kegyességük felszínes bizonyítékai beárnyékolták az Úr
valós és tökéletes elvárásait. Elhanyagolták a szívből fakadó szolgálatot,
amikor betartották a merev, külső szertartásokat. Újabb és újabb hagyományok
hozzáadásával a zsidók oly mértékben megrontották Isten parancsolatait, hogy
azonnal vádolni kezdték Krisztust, amint szombatnapon irgalmasságot cselekedett.
– Signs of the Times,
1876. október 30.
Habár
sértegették, Jézus nem panaszkodott, pedig elítélte magatartásukat, és nem
tartotta jó példának őket, hanem nyíltan kifejezte: nem rosszindulattól
vezérelve cselekszik. Így szólt: „Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket
kötöznek egybe, és az emberek vállára vetik; de ők az ujjukkal sem akarják
azokat illetni.” (Mt 23:4)
A zsidó vezetők
túlzásba vitték Isten rendeléseit a törvény tanításában és alkalmazásában.
Számos és részletes szabályt alkottak, amelyeket a hagyományokra alapoztak, s
így túlzottan korlátozták a személyes szabadságjogokat. Olyan messzire mentek az
evéssel és ivással kapcsolatos szabályozásokban, mígnem folyton arra
kényszerültek, hogy különbséget tegyenek a tiszta és tisztátalannak tartott
dolgok között, ha tiszteletben akarták tartani a papok irányelveit. A vizet meg
kellett szűrni, hogy ne váljék tisztátalanná, s ennek
értelmében ha egy porszem vagy egy apró rovar mégis belekerül, ne váljék
használhatatlanná. Az emberek folyton attól rettegtek, hogy áthágják valamelyik
határozatot vagy hagyományt, amelyeket úgy mutattak be nekik, mint a törvényt, s
így életük teherré vált e sok szabályozás és ceremónia közepette.
A farizeusok a
végtelennek tűnő rendelkezésekkel az emberek figyelmét a külsőségekre terelték,
s ez vezetett az igazi vallás elhanyagolásához. Nem voltak képesek összefüggést
teremteni Krisztus gondolkodása és a ceremóniáik között, ezért elhagyták az élő
forrásokat, és repedezett kutakat ástak, amelyek azonban nem tarthatták meg a
vizet. – Signs of the Times,
1887. június 9.
Április 14., hétfő
-
Emberi rendelések
Sok zsidó hagyomány annyira
jelentéktelen és haszontalan volt, hogy gúnyt űztek velük saját vallásukból,
mégis nemzedékről nemzedékre továbbadták, állítva: ezek bizony isteni
rendelések. Az egyre nevetségesebbé és ellentmondásosabbá váló emberi
kigondolásokat egy szintre emelték az erkölcsi törvénnyel, s amikor Krisztus
eljött, a tiszta tanítást már tévtanokkal helyettesítették. Az önzés, kapzsiság
és önfelmagasztalás számos téves gyakorlathoz vezetett, mígnem a zsidók
elveszítették magasztos lelki tartásukat, s mindennapi gyakorlataikkal
valósággal meglopták Istent és embertársaikat. Megfosztották Őt attól a tiszta
szolgálattól, amelyet elvárt tőlük, és megtagadták társaiktól azt a vallási
tanítást, amelyet szent kötelességük lett volna átadni. Tanácskozásaikból
kihagyták Isten Igéjét, és lelküket, mint megkötözött áldozatot kínálták fel a
Mammonnak.
Krisztust nem érdekelték
ezek az elgondolások, mivel arra vágyott, hogy példaadása által választóvonalat
húzzon az emberi elméletek és a menny szent elvárásai közé. Így vádolta a
farizeusokat: „Ti meg miért
hágjátok át az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által?
Mert Isten parancsolta ezt, mondván: tiszteld atyádat és
anyádat, és: aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon.
Ti pedig ezt mondjátok: aki atyjának vagy anyjának ezt
mondja: templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is
tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtlenné
tettétek az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által.” (Mt 15:3–6)
Az Úr törvénye kimondja,
hogy a fiú tisztelje szüleit, támogassa szükségleteikben, és gondoskodjon róluk
idős korukban. Ezek a hamis tanítók azonban azt állították, ennél sokkal
fontosabb, hogy a fiak esküvel szenteljék oda egész vagyonukat a templomi
szolgálatokra. Ha azonban a szülők gyermekeikhez folyamodtak segítségért, ezt a
választ kaphatták gyermekeiktől: „Korbán, azaz templomi ajándék.” Azt
állították, hogy az a szentségtörés, ha a templomnak már felajánlott vagyont
magadnak igényeled azért, hogy eleget tegyél szüleid kérésének.
A fogadalom szent és meg kellett tartani, mert azt
állították, hogy maga Isten is leszögezte: „Ha
fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak
megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, és bűnül
tulajdoníttatik az néked.” (5Móz 23:21) A kegyesség látszata alatt ezek a
tanítók felmentették az ifjakat az ötödik parancsolat megatartása alól, és önző
céljaikra használták fel azokat a javakat, amivel a szülők idős napjait kellett
volna boldogabbá tenniük, s így ezen vagyon jogos birtokosainak szenvedniük és
nélkülözniük kellett.
Isten mindentudó szeme belátott cselekedeteik mögé, ismerte indítékaikat és
kijelentette: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak,
amelyek embereknek parancsolatai.
Mert az Isten parancsolatát elhagyva az emberek rendelését
tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is
cselekesztek. És mondta nékik: az Isten
parancsolatát szépen félreteszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok
meg.” (Mk 7:7–9) –
Signs of the Times,
1900. január 3.
Április 15., kedd
-
A vének hagyományai
Csakúgy, mint azelőtt, az
volt a kifogások alapja, hogy Jézus nem vette tekintetbe azokat a hagyományos
előírásokat, amelyekkel Isten törvényét megnehezítették. Ezeket állítólag a
parancsolatok megtartásának őrzésére találták ki, de szentebbnek tekintették,
mint magát a törvényt. Amikor ezek ütköztek a Sínai-hegyi rendelkezésekkel, a
rabbinikus előírásokat részesítették előnyben.
Közülük a legkitartóbban a
rituális tisztaságot erőltették. Az evés előtt végrehajtott formaságok
semmibevevése förtelmes bűnnek minősült, amelyet mind ezen, mind az eljövendő
világon meg kell büntetni. Erénynek tekintették a törvényszegő megsemmisítését.
A tisztálkodással
kapcsolatosan számtalan szabály létezett; egy élet is kevés volt valamennyi
megtanulásához. Sokan megpróbálták megtartani a rabbinikus követelményeket, ám
életük egyetlen hosszú harcból állt a rituális tisztátalanság ellen – a
mosakodások és tisztálkodások véget nem érő sorával. Mialatt az emberek az
elenyésző különbségekkel, az Úr által meg nem kívánt szabályokkal küszködtek,
figyelmük elterelődött Isten törvényének nagy alapelveiről.
Krisztus és tanítványai nem
gyakorolták ezeket a rituális mosakodásokat, a kémek
ennek elhanyagolását vádjuk alapjává tették. Mégsem intéztek támadást egyenesen
a Megváltó ellen, hanem a tanítványaival szemben emelt vádakkal jöttek hozzá. A
sokaság színe előtt kérdezték meg: „Miért hágják át a te tanítványaid a vének
rendeléseit? Mért nem mossák meg a kezüket, mikor enni akarnak?” (Mt 15:2)
Amikor az igazság üzenete
különleges erővel érkezik a lélekhez, Sátán arra indítja eszközeit, hogy vitát
szítsanak valamilyen jelentéktelenebb kérdésben. Így próbálja elvonni a
figyelmet a valódi témáról. Bárhol is kezdődik valami jó, mindig készen állnak a
gáncsoskodók, hogy vitát kezdeményezzenek formaságokról vagy technikai
részletekről, hogy többé ne az élő valóságra összpontosítsanak. Amikor úgy
tűnik, hogy Isten különleges módon kíván munkálkodni népéért, ne hagyják magukat
olyan ellentétbe belesodorni, ami csak lélekrombolást eredményez. A minket
leginkább érintő kérdések: üdvözítő hittel hiszek Isten Fiában? Összhangban
áll-e életem az isteni törvénnyel? „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig
nem enged a Fiúnak, nem lát életet.” (Jn 3:36) „Arról
tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk.” (1Jn 2:3) –
Jézus élete,
395–396. old.
Április 16., szerda
-
Emberi értelmezések
Aki annak idején Ésaiás
által beszélt, most szemtől szemben szólt népéhez. Próbálta kiszaggatni a
hagyományok és tévtanok gyökereit, amelyek Isten Igéjének tiszta elvei közé
vegyültek. Az írástudók és farizeusok megvádolták Jézust és tanítványait a
törvény áthágásával, mert ők nem tartották meg a vének kívánalmait. Ekkor
Krisztus rámutatott, hogy nem az fertőzi meg a lelket, ami bemegy, hanem ami
kijön a szívből, s hogyha magasabbra emelik az emberi hagyományokat a
törvénynél, azzal beszennyezik saját szívüket és embertársaik szívét is. Magához
hívta a népet, és így szólt: „Halljátok
és értsétek meg:
nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból,
az fertőzteti meg az embert.” (Mt 15:10–11)
Szavai megbotránkoztatták a farizeusokat. A
végsőkig feldühítette őket, hogy a Megváltó félretette hagyományaikat, és azokat
téves rendeléseknek nevezte. Azért is dühödtek fel annyira, mert álnok szívükről
mindenki szeme láttára lehullt a lepel. –
Signs of the Times, 1900. január
3.
A farizeusok kifejezték
gyűlöletüket, ám nem volt bátorságuk mindazt véghezvinni, amit elterveztek.
Csendben visszavonultak és elutasították a tanítást. Nem akarták befogadni az
útjukat megvilágító világosságot. A felragyogó
világosságot akik nem hajlandók magukévá tenni,
szívükben megszületik a keserűség magva, és ezeket másokban is elültetik. Ez a
gonosz mag helyet talál a megtéretlen emberben, és általa mindent megrontott
fényben lát. Ez történt a farizeusokkal is. (…)
Napjainkban hasonlóan hamis
vallási elvárásokkal találkozunk, mint amilyeneket a farizeusok is hirdettek.
Épp úgy félreteszik a Tízparancsolat negyedik parancsát, ahogy annak
idején hatályon kívül helyezték a zsidók az ötödik
parancsolatot, és hagyományt állítottak a helyére. Nem az Úr adta a zsidóknak a
hagyományok és ceremóniák sokaságát. Nem Ő kérte, hogy értékes idejüket olyan
dolgokkal töltsék, amelyek senkinek sem szolgálják a javát, és amikkel áthágják
parancsolatait. Nem Ő kötelezte az embereket, hogy a hét első napját tartsa meg.
A vallásos világ
nagymértékben azon az úton halad, amelyen a zsidók is jártak. A farizeusok
emberi rendeléseket oktattak, és hagyományaikkal semmissé tették Isten
parancsolatait; így a mai tanítások is ezt teszik, mivel a hét első napjának
megtartását hirdetik, miközben ez a nap nem hordozza magán a mennyei jelképeket.
Szentség palástjába öltöztetik a hamis szombatot, és némelyek még börtönnel vagy
büntetéssel is fenyegetik mindazokat, akik nem hajlandók engedelmeskedni e
rendelésnek. Az ellenség sugallatára – a zsidókhoz hasonlóan – azt gondolják,
hogy Istent szolgálják, amikor átkot szórnak azokra, akik erkölcsi bátorsággal
tartják meg az Ő parancsolatait. – Review and Herald, 1898.
március 8.
Április 17., csütörtök
-
Túlzottan feddhetetlenek (Mt 5:20)
Krisztus a Hegyi beszédben
bemutatta az embereknek azt az igazságot, hogy a személyes kegyesség jelenti az
erejüket. Át kell adniuk magukat az Úrnak, és fenntartások nélkül kell
együttmunkálkodniuk vele. A magasztos kijelentések, a külsőségek és ceremóniák
bár nagyon megkapóak lehetnek, nem teszik jobbá a szívet és tisztábbá a
jellemet. Az Isten iránti igazi szeretet tevékeny elv és megtisztító tényező.
Úgy tűnt, hogy az írástudók és farizeusok aprólékosan betartják a törvény
betűjét, ezzel szemben Krisztus mégis erre intette tanítványait: „Mert
mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok
igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Mt 5:20)
Micsoda megdöbbentő kijelentés! Ezzel fejezte ki a cselekedetek általi vallás és
az emberi természet elégtelenségét, és előtérbe helyezte az erkölcsi megújulás
és a mennyei világosság szükségességét. A zsidó nép magasztos tisztséget töltött
be, mégis falakat építettek, hogy elkülönüljenek a pogány világtól, miközben úgy
tetszelegtek, mint Isten előjogokat élvező, különleges és hűséges népe. Krisztus
azonban rámutatott arra, hogy vallásukból hiányzik az üdvözítő hit. Merev és
nehéz tanítások egyvelege volt, ami az áldozatokkal és ajándékokkal keveredett.
Nagyon szigorúan megtartották a körülmetélésre vonatkozó szabályokat, de
egyáltalán nem beszéltek a szív megtisztulásának szükségességéről. Csak
szavaikkal magasztalták Isten parancsolatait, tetteikkel azonban nem, s így
vallásuk botránkozást jelentett az emberek számára. –
Review and Herald, 1895. április 30.
A farizeusok és vámszedők,
akik hallották Jézus szavait, azt gondolták, hogy Ő eltörli a törvényt. Ám
mintha nyitott könyvként olvasott volna szívükben, ugyanis megdöbbentő
kijelentést tett: „Ne
gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem
jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a
törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem
teljesedik. Valaki azért csak
egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a
mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít,
az a mennyeknek országában nagy lesz.” (Mt 5:17–19) A mennyei, el nem bukott
lények figyelik az embert, és értékét annak értelmében határozzák meg, hogy
mennyire tiszteli és tartja meg a feddhetetlenség magas mércéjét, tehát Isten
szent törvényét. Majd Jézus hozzátette: „Mert
mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok
igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Mt 5:20)
Milyen kifogást hozhatunk fel a nagy Törvényalkotó előtt a törvény áthágása
miatt, miközben Üdvözítőnk ilyen érthetően hangsúlyozta annak fontosságát? A
farizeusok feddhetetlensége főképpen a ceremóniák megtartásában merült ki.
Bonyolulttá tették az egyszerű és érthető elveket, s ezeket szigorú és túlzott
teherré változtatták, miközben elhanyagolták, sőt, ellentmondtak a törvény
létfontosságú elveinek és lelkületének. A Hegyi beszédben Krisztus megpróbálta
helyreigazítani a lélek számára oly végzetes tévedést. A farizeusok, mivel hibás
elképzeléseik voltak az isteni parancsolatokról, a gonoszságot és bosszúállást
táplálták, Jézus azonban rámutatott arra, hogy ki kell űzni a lélekből minden
rosszat. Ha valaki gonoszul bánik velünk, nem kell bennünk ellenséges érzületnek
vagy bosszúállásnak születnie. Ellenségünket szeretnünk kell, mivel Isten is már
akkor szerette a bűnöst, amikor az ember ellensége volt. Az Üdvözítő a következő
tanácsot adta: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket
átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért,
akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek
a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a
jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:44–45)
Ezek az igazi kereszténység alapelvei, s mindezt Ő nem vonakodva mutatta be,
hanem mint akinek hatalma van. Követői utánozzák Istent: legyenek tiszták,
szentek és feddhetetlenek, tartsák távol magukat az emberi hagyományoktól és
megkötésektől. Túl szentek ezek a rendelések ahhoz, hogy emberi kigondolásokkal
megrontsuk. – Review and Herald, 1893.
március 21.
Április 18., péntek
További tanulmányozásra
Jézus élete: „Hagyomány” és „Jaj a farizeusoknak!” című fejezetek.