Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

3. tanulmány     2014  Április 12 - 18.

Krisztus és a vallási hagyományok

Április 3., szombat délután

Mikor Isten népének tagjai a Szentlélek által egyesülnek, majd minden szívből eltűnik a zsidó népet jellemező a farizeusi magatartás és önigazultság. Krisztus példája látható lesz testének minden tagjában, s gyermekei, mint új tömlők lesznek, melyekbe az Ő új borát töltheti, s ez az új bor nem fogja szétszakítani a tömlőket. Az Úr nyilvánosságra hozza évezredes titkait. Feltárul „eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége: akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő Krisztus Jézusban; amire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely énbennem hatalmasan munkálkodik” (Kol 1:27–29).

Jézus eljött, hogy minden emberi lélekkel megossza a Szentlelket, szívébe Isten szeretetét töltse, ám lehetetlen olyanokat felruházni a Lélekkel, akik bölcsnek tartják saját elgondolásaikat, változhatatlannak dogmáikat, s emberi hagyományokat és rendeléseket követnek éppen úgy, ahogy a zsidók tették a Megváltó idejében. Aprólékosak voltak az egyházi tanításokban, szigorúak azok külső alkalmazásában, ám hiányzott belőlük az életképesség és a vallási odaszentelődés. Krisztus elmondta, hogy olyanok, mint a kiszáradt tömlők (abban az időben tömlőkben tárolták a vizet). Az evangéliumát nem lehetett szívükbe helyezni, mivel ott már nem maradt több hely. Nem lehettek új tömlők, amelybe az Úr új bort tölthet. Jézus arra kényszerült, hogy máshol és nem a farizeusok és írástudók körében nézzen új tömlők után az igazságra és életre vonatkozó tanításai számára. Olyan embereket keresett, akik készséggel alávetik magukat a szív megújulását célzó munkának. Azért jött, hogy új szívet adjon teremtményeinek. Ezt mondta: „Adok néktek új szívet.” (Ez 36:19) Ám a mai öntelt személyekhez hasonlóan az akkori idők gőgös emberei sem érezték szükségét az új szívnek. Jézus elment az írástudók és farizeusok mellett, mert nem volt szükségük Üdvözítőre. Ők a ceremóniákban és külsőségekben hittek. Ezeket a szolgálatokat Krisztus alapította, élettel és lelki szépséggel tele, ám a zsidók elveszítették a szertartások lelkületét, és csak a holt külsőségekhez ragaszkodtak. Amint eltávolodtak Isten parancsolatainak elvárásaitól, megpróbálták helyettesíteni, amit elveszítettek saját rendeléseik gyarapításával, olyan elvárások kitalálásával, amelyek sokkal nagyobb szigorral bírtak, mint a menny törvényei, s minél hajthatatlanabbak lettek, annál kevésbé árasztották az Úr szeretetét és lelkületét. – Review and Herald, 1894. március 20.

Április 13., vasárnap  -  Mózes széke

A papok nem hallgattak az ihletett próféták figyelmeztetéseire, és egyre inkább eltávolodtak elődeik vallásától. Isten elvárásainak figyelmen kívül hagyása miatt idővel számos szerencsétlenség, üldözés és rabság nehezedett rájuk.

A mennyei büntetés megriasztotta őket, ezért visszatértek a szent törvény külső formáinak szigorú megtartásához. Mivel mindez nem elégítette ki őket, újabb nyomasztó rendeléseket adtak hozzá a ceremóniákhoz. Büszkeségük és becsvágyuk az isteni elvárások szűklátókörű szemléléséhez vezetett. Az idő múlásával fokozatosan körbevették magukat őseik hagyományaival, mígnem oda jutottak, hogy már azt hitték, ezek ugyanolyan szent rendelések, mint az eredeti parancsolatok. Az önmagukba és saját rendeléseikbe vetett bizalom, valamint az előítélet más népekkel szemben arra késztette őket, hogy szembeforduljanak Isten Lelkével, így még inkább megfosztották magukat az előjogoktól.

Önkényes rendelkezéseik és korlátozásaik olyan megterhelőek voltak, hogy maga Jézus is kijelentette: „Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára vetik.” (Mt 23:4) Az általuk hirdetett hamis kötelességmérce, valamint kegyességük felszínes bizonyítékai beárnyékolták az Úr valós és tökéletes elvárásait. Elhanyagolták a szívből fakadó szolgálatot, amikor betartották a merev, külső szertartásokat. Újabb és újabb hagyományok hozzáadásával a zsidók oly mértékben megrontották Isten parancsolatait, hogy azonnal vádolni kezdték Krisztust, amint szombatnapon irgalmasságot cselekedett. – Signs of the Times, 1876. október 30.

Habár sértegették, Jézus nem panaszkodott, pedig elítélte magatartásukat, és nem tartotta jó példának őket, hanem nyíltan kifejezte: nem rosszindulattól vezérelve cselekszik. Így szólt: „Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára vetik; de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni.” (Mt 23:4)

A zsidó vezetők túlzásba vitték Isten rendeléseit a törvény tanításában és alkalmazásában. Számos és részletes szabályt alkottak, amelyeket a hagyományokra alapoztak, s így túlzottan korlátozták a személyes szabadságjogokat. Olyan messzire mentek az evéssel és ivással kapcsolatos szabályozásokban, mígnem folyton arra kényszerültek, hogy különbséget tegyenek a tiszta és tisztátalannak tartott dolgok között, ha tiszteletben akarták tartani a papok irányelveit. A vizet meg kellett szűrni, hogy ne váljék tisztátalanná, s ennek értelmében ha egy porszem vagy egy apró rovar mégis belekerül, ne váljék használhatatlanná. Az emberek folyton attól rettegtek, hogy áthágják valamelyik határozatot vagy hagyományt, amelyeket úgy mutattak be nekik, mint a törvényt, s így életük teherré vált e sok szabályozás és ceremónia közepette.

A farizeusok a végtelennek tűnő rendelkezésekkel az emberek figyelmét a külsőségekre terelték, s ez vezetett az igazi vallás elhanyagolásához. Nem voltak képesek összefüggést teremteni Krisztus gondolkodása és a ceremóniáik között, ezért elhagyták az élő forrásokat, és repedezett kutakat ástak, amelyek azonban nem tarthatták meg a vizet. – Signs of the Times, 1887. június 9.

Április 14., hétfő  -  Emberi rendelések

Sok zsidó hagyomány annyira jelentéktelen és haszontalan volt, hogy gúnyt űztek velük saját vallásukból, mégis nemzedékről nemzedékre továbbadták, állítva: ezek bizony isteni rendelések. Az egyre nevetségesebbé és ellentmondásosabbá váló emberi kigondolásokat egy szintre emelték az erkölcsi törvénnyel, s amikor Krisztus eljött, a tiszta tanítást már tévtanokkal helyettesítették. Az önzés, kapzsiság és önfelmagasztalás számos téves gyakorlathoz vezetett, mígnem a zsidók elveszítették magasztos lelki tartásukat, s mindennapi gyakorlataikkal valósággal meglopták Istent és embertársaikat. Megfosztották Őt attól a tiszta szolgálattól, amelyet elvárt tőlük, és megtagadták társaiktól azt a vallási tanítást, amelyet szent kötelességük lett volna átadni. Tanácskozásaikból kihagyták Isten Igéjét, és lelküket, mint megkötözött áldozatot kínálták fel a Mammonnak.

Krisztust nem érdekelték ezek az elgondolások, mivel arra vágyott, hogy példaadása által választóvonalat húzzon az emberi elméletek és a menny szent elvárásai közé. Így vádolta a farizeusokat: „Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: tiszteld atyádat és anyádat, és: aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtlenné tettétek az Isten parancsolatát a ti rendeléseitek által.” (Mt 15:3–6)

Az Úr törvénye kimondja, hogy a fiú tisztelje szüleit, támogassa szükségleteikben, és gondoskodjon róluk idős korukban. Ezek a hamis tanítók azonban azt állították, ennél sokkal fontosabb, hogy a fiak esküvel szenteljék oda egész vagyonukat a templomi szolgálatokra. Ha azonban a szülők gyermekeikhez folyamodtak segítségért, ezt a választ kaphatták gyermekeiktől: „Korbán, azaz templomi ajándék.” Azt állították, hogy az a szentségtörés, ha a templomnak már felajánlott vagyont magadnak igényeled azért, hogy eleget tegyél szüleid kérésének. A fogadalom szent és meg kellett tartani, mert azt állították, hogy maga Isten is leszögezte: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, és bűnül tulajdoníttatik az néked.” (5Móz 23:21) A kegyesség látszata alatt ezek a tanítók felmentették az ifjakat az ötödik parancsolat megatartása alól, és önző céljaikra használták fel azokat a javakat, amivel a szülők idős napjait kellett volna boldogabbá tenniük, s így ezen vagyon jogos birtokosainak szenvedniük és nélkülözniük kellett. Isten mindentudó szeme belátott cselekedeteik mögé, ismerte indítékaikat és kijelentette: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatát elhagyva az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És mondta nékik: az Isten parancsolatát szépen félreteszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.” (Mk 7:7–9) – Signs of the Times, 1900. január 3.

Április 15., kedd  -  A vének hagyományai

Csakúgy, mint azelőtt, az volt a kifogások alapja, hogy Jézus nem vette tekintetbe azokat a hagyományos előírásokat, amelyekkel Isten törvényét megnehezítették. Ezeket állítólag a parancsolatok megtartásának őrzésére találták ki, de szentebbnek tekintették, mint magát a törvényt. Amikor ezek ütköztek a Sínai-hegyi rendelkezésekkel, a rabbinikus előírásokat részesítették előnyben.

Közülük a legkitartóbban a rituális tisztaságot erőltették. Az evés előtt végrehajtott formaságok semmibevevése förtelmes bűnnek minősült, amelyet mind ezen, mind az eljövendő világon meg kell büntetni. Erénynek tekintették a törvényszegő megsemmisítését.

A tisztálkodással kapcsolatosan számtalan szabály létezett; egy élet is kevés volt valamennyi megtanulásához. Sokan megpróbálták megtartani a rabbinikus követelményeket, ám életük egyetlen hosszú harcból állt a rituális tisztátalanság ellen – a mosakodások és tisztálkodások véget nem érő sorával. Mialatt az emberek az elenyésző különbségekkel, az Úr által meg nem kívánt szabályokkal küszködtek, figyelmük elterelődött Isten törvényének nagy alapelveiről.

Krisztus és tanítványai nem gyakorolták ezeket a rituális mosakodásokat, a kémek ennek elhanyagolását vádjuk alapjává tették. Mégsem intéztek támadást egyenesen a Megváltó ellen, hanem a tanítványaival szemben emelt vádakkal jöttek hozzá. A sokaság színe előtt kérdezték meg: „Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mért nem mossák meg a kezüket, mikor enni akarnak?” (Mt 15:2)

Amikor az igazság üzenete különleges erővel érkezik a lélekhez, Sátán arra indítja eszközeit, hogy vitát szítsanak valamilyen jelentéktelenebb kérdésben. Így próbálja elvonni a figyelmet a valódi témáról. Bárhol is kezdődik valami jó, mindig készen állnak a gáncsoskodók, hogy vitát kezdeményezzenek formaságokról vagy technikai részletekről, hogy többé ne az élő valóságra összpontosítsanak. Amikor úgy tűnik, hogy Isten különleges módon kíván munkálkodni népéért, ne hagyják magukat olyan ellentétbe belesodorni, ami csak lélekrombolást eredményez. A minket leginkább érintő kérdések: üdvözítő hittel hiszek Isten Fiában? Összhangban áll-e életem az isteni törvénnyel? „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet.” (Jn 3:36) „Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk.” (1Jn 2:3) – Jézus élete, 395–396. old.

Április 16., szerda  -  Emberi értelmezések

Aki annak idején Ésaiás által beszélt, most szemtől szemben szólt népéhez. Próbálta kiszaggatni a hagyományok és tévtanok gyökereit, amelyek Isten Igéjének tiszta elvei közé vegyültek. Az írástudók és farizeusok megvádolták Jézust és tanítványait a törvény áthágásával, mert ők nem tartották meg a vének kívánalmait. Ekkor Krisztus rámutatott, hogy nem az fertőzi meg a lelket, ami bemegy, hanem ami kijön a szívből, s hogyha magasabbra emelik az emberi hagyományokat a törvénynél, azzal beszennyezik saját szívüket és embertársaik szívét is. Magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.” (Mt 15:10–11)

Szavai megbotránkoztatták a farizeusokat. A végsőkig feldühítette őket, hogy a Megváltó félretette hagyományaikat, és azokat téves rendeléseknek nevezte. Azért is dühödtek fel annyira, mert álnok szívükről mindenki szeme láttára lehullt a lepel. – Signs of the Times, 1900. január 3.

A farizeusok kifejezték gyűlöletüket, ám nem volt bátorságuk mindazt véghezvinni, amit elterveztek. Csendben visszavonultak és elutasították a tanítást. Nem akarták befogadni az útjukat megvilágító világosságot. A felragyogó világosságot akik nem hajlandók magukévá tenni, szívükben megszületik a keserűség magva, és ezeket másokban is elültetik. Ez a gonosz mag helyet talál a megtéretlen emberben, és általa mindent megrontott fényben lát. Ez történt a farizeusokkal is. (…)

Napjainkban hasonlóan hamis vallási elvárásokkal találkozunk, mint amilyeneket a farizeusok is hirdettek. Épp úgy félreteszik a Tízparancsolat negyedik parancsát, ahogy annak idején hatályon kívül helyezték a zsidók az ötödik parancsolatot, és hagyományt állítottak a helyére. Nem az Úr adta a zsidóknak a hagyományok és ceremóniák sokaságát. Nem Ő kérte, hogy értékes idejüket olyan dolgokkal töltsék, amelyek senkinek sem szolgálják a javát, és amikkel áthágják parancsolatait. Nem Ő kötelezte az embereket, hogy a hét első napját tartsa meg.

A vallásos világ nagymértékben azon az úton halad, amelyen a zsidók is jártak. A farizeusok emberi rendeléseket oktattak, és hagyományaikkal semmissé tették Isten parancsolatait; így a mai tanítások is ezt teszik, mivel a hét első napjának megtartását hirdetik, miközben ez a nap nem hordozza magán a mennyei jelképeket. Szentség palástjába öltöztetik a hamis szombatot, és némelyek még börtönnel vagy büntetéssel is fenyegetik mindazokat, akik nem hajlandók engedelmeskedni e rendelésnek. Az ellenség sugallatára – a zsidókhoz hasonlóan – azt gondolják, hogy Istent szolgálják, amikor átkot szórnak azokra, akik erkölcsi bátorsággal tartják meg az Ő parancsolatait. – Review and Herald, 1898. március 8.

Április 17., csütörtök  -  Túlzottan feddhetetlenek (Mt 5:20)

Krisztus a Hegyi beszédben bemutatta az embereknek azt az igazságot, hogy a személyes kegyesség jelenti az erejüket. Át kell adniuk magukat az Úrnak, és fenntartások nélkül kell együttmunkálkodniuk vele. A magasztos kijelentések, a külsőségek és ceremóniák bár nagyon megkapóak lehetnek, nem teszik jobbá a szívet és tisztábbá a jellemet. Az Isten iránti igazi szeretet tevékeny elv és megtisztító tényező. Úgy tűnt, hogy az írástudók és farizeusok aprólékosan betartják a törvény betűjét, ezzel szemben Krisztus mégis erre intette tanítványait: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Mt 5:20) Micsoda megdöbbentő kijelentés! Ezzel fejezte ki a cselekedetek általi vallás és az emberi természet elégtelenségét, és előtérbe helyezte az erkölcsi megújulás és a mennyei világosság szükségességét. A zsidó nép magasztos tisztséget töltött be, mégis falakat építettek, hogy elkülönüljenek a pogány világtól, miközben úgy tetszelegtek, mint Isten előjogokat élvező, különleges és hűséges népe. Krisztus azonban rámutatott arra, hogy vallásukból hiányzik az üdvözítő hit. Merev és nehéz tanítások egyvelege volt, ami az áldozatokkal és ajándékokkal keveredett. Nagyon szigorúan megtartották a körülmetélésre vonatkozó szabályokat, de egyáltalán nem beszéltek a szív megtisztulásának szükségességéről. Csak szavaikkal magasztalták Isten parancsolatait, tetteikkel azonban nem, s így vallásuk botránkozást jelentett az emberek számára. – Review and Herald, 1895. április 30.

A farizeusok és vámszedők, akik hallották Jézus szavait, azt gondolták, hogy Ő eltörli a törvényt. Ám mintha nyitott könyvként olvasott volna szívükben, ugyanis megdöbbentő kijelentést tett: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz.” (Mt 5:17–19) A mennyei, el nem bukott lények figyelik az embert, és értékét annak értelmében határozzák meg, hogy mennyire tiszteli és tartja meg a feddhetetlenség magas mércéjét, tehát Isten szent törvényét. Majd Jézus hozzátette: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Mt 5:20) Milyen kifogást hozhatunk fel a nagy Törvényalkotó előtt a törvény áthágása miatt, miközben Üdvözítőnk ilyen érthetően hangsúlyozta annak fontosságát? A farizeusok feddhetetlensége főképpen a ceremóniák megtartásában merült ki. Bonyolulttá tették az egyszerű és érthető elveket, s ezeket szigorú és túlzott teherré változtatták, miközben elhanyagolták, sőt, ellentmondtak a törvény létfontosságú elveinek és lelkületének. A Hegyi beszédben Krisztus megpróbálta helyreigazítani a lélek számára oly végzetes tévedést. A farizeusok, mivel hibás elképzeléseik voltak az isteni parancsolatokról, a gonoszságot és bosszúállást táplálták, Jézus azonban rámutatott arra, hogy ki kell űzni a lélekből minden rosszat. Ha valaki gonoszul bánik velünk, nem kell bennünk ellenséges érzületnek vagy bosszúállásnak születnie. Ellenségünket szeretnünk kell, mivel Isten is már akkor szerette a bűnöst, amikor az ember ellensége volt. Az Üdvözítő a következő tanácsot adta: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:44–45) Ezek az igazi kereszténység alapelvei, s mindezt Ő nem vonakodva mutatta be, hanem mint akinek hatalma van. Követői utánozzák Istent: legyenek tiszták, szentek és feddhetetlenek, tartsák távol magukat az emberi hagyományoktól és megkötésektől. Túl szentek ezek a rendelések ahhoz, hogy emberi kigondolásokkal megrontsuk. – Review and Herald, 1893. március 21.

Április 18., péntek

További tanulmányozásra

Jézus élete: „Hagyomány” és „Jaj a farizeusoknak!” című fejezetek.