SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A lelki vezetők tanítvánnyá tétele

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 57:15; Jeremiás 50:31;

   Lukács 6:12-16, 20-49; János 16:7-14; Apostolok cselekedeti 1

„És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el. És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait, és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Lk 6:12-13).

Jézus aktívan gyűjtötte a tanítványokat, persze tisztán látta, hogy földi tartózkodása rövid. Ezért aztán sok időt fordított a képzésükre, hogy távozása után ők folytassák a munkát. Ő volt a Mester, aki tanította és képezte követőit. A tanítás és a képzés nyilván összefügg egymással, de a tanítás általában az ismeretek átadását jelenti, míg a képzés a gyakorlattal és a fegyelmezéssel történő felkészítésre vagy formálásra utal.

A vezetésre való felkészüléshez a tanítványoknak feltétlenül szükségük volt ismeretek szerzésére, mégis a lelki fejlődés bizonyult a legfontosabbnak. Tapasztalatokat kellett gyűjteniük Isten dolgaival, a hittel, a nehézségekkel, a megszentelődéssel, az önfeláldozó lelkülettel kapcsolatban, emellett fontos volt elsajátítaniuk a tantételek és a teológia ismeretét is. Csupán az elméleti tudás nem készíthette fel őket eléggé arra, hogy majd képesek legyenek megbirkózni a rájuk váró kemény kihívásokkal. Jézus azonban mindkettőt megadta nekik.

Krisztus földi útja viszonylag rövid volt, ezért elengedhetetlennek tekintette kiképezni azokat, akik majd újabb tanítványokat nevelnek. Kiket válasszon ki? Hányan legyenek a kiválasztottak? Bizonyára százszámra voltak tanítványai. Mindenkinek részt kell vennie egy tömeges képzésben? Krisztus tudta, hogy a vezetőket kis csoportokban lehet a legeredményesebben kinevelni, nem előadásokkal, nagy tömegben. Legelső végzős osztályába csak meghatározott számban kerülhettek be tanítványok.

Mit tett Jézus, mielőtt kiválasztotta a tanítványait, és miért volt ez olyan fontos (Lk 6:12-16)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A jó választáshoz különös bölcsességre volt szükség, Jézus tehát imában kérte ezt mennyei Atyjától. A tanítványok képzésének XXI. századi folyamatában is imádságnak kell megelőznie a vezetőjelöltek kiválasztását. Krisztus nyilván hitte, hogy kitartó imára van szükség a kellő bölcsesség elnyeréséhez, akkor mennyivel fontosabb a mai keresztényeknek isteni bölcsességért folyamodni, miközben a nagy misszióparancs teljesítésének vezetésére választanak ki embereket!

Jézus a kiválasztott tizenkettőt apostoloknak nevezte. Ők lettek megbízott képviselői, akiket lelki tekintéllyel ruházott fel. A tanítványok szélesebb körében nem keltett irigységet vagy rossz érzést ez a felszentelés vagy megbízás. A későbbiekben Jézus egy nagyobb csoportot is megbízott: a hetvenkét tanítványt, sőt talán még másokat is, akikről a Szentírás feljegyzése nem tesz említést. A tizenkét apostolt tartották a Jézussal legszorosabb kapcsolatban lévőknek, az ő vállukra nehezedtek a legsúlyosabb felelősségek, éppen ezért nekik volt szükségük a legalaposabb, leghosszabb képzésre, a legmélyebb elköteleződésre. Ez az elrendezés világosan sejteti az őskeresztények között meglévő tudatos szervezeti felépítést. A szervezeten belül Krisztus saját maga biztosította a vezetők lelki képzését, olyan képességekkel és ismerettel készítve fel őket, amelyeket a rájuk bízott feladat megkövetelt.

Gondoljuk végig, mennyi minden következik abból, hogy Jézus sok időt szentelt az imára! Ebből kiindulva mit mondhatunk a saját imaéletünkről? Hogyan hat ránk az imádság?

Jézus üzenetének nélkülözhetetlen része volt az információ. Egyedül az ismeretanyag nem képes átformálni, de minden átalakulásnak alkotó eleme az információ. Önmagukban az elvekben nem rejlik változást kiváltó erő, hanem az emberi szívben munkálkodó isteni Lélek biztosítja azt, ami a megtéréshez szükséges, és ez mással nem helyettesíthető.

Az elméleti ismeret hatása a kereszténység megértése és megélése szempontjából önmagában korlátozott. Mit mond Jézus Jn 16:7-14 szakaszában, ami éppen erre világít rá?

_____________________________________________________________

A bibliaismeret Isten Szentlelkével együtt képezi azt a lelki együttest, ami átformálja úgy az egyént, mint a közösségeket. Aki tanítványokat képez, mindkettőre törekednie kell, hittel és tanulással.

A kereszténység nagy becsben tartja az értelmet, a gondolkodást és a képzeletet. Az ismeretek fontosságát egyaránt bizonyítja, hogy az egész Szentírásban megtalálhatók az ésszerű, mély gondolatok, a judaizmus körein belül hatalmas tisztelet övezte a tanítókat, valamint az írnokok különleges figyelmet szenteltek az ősi iratok megőrzésének.

A keresztény hit nem irracionális, nem az értelemtől elrugaszkodott vallás. Azonban a kereszténység bizonyos köreiben az érzelem, az érzés és a tapasztalat fontosságát az ismeret fölé helyezik. Aki így gondolkodik, azt hangoztatja, hogy valójában nem is annyira lényeges, ki mit hisz, mert egyedül a tapasztalat számít. Az engedelmességet és az igazsághoz való ragaszkodást nem tartja különösen fontosnak, inkább az érzelmet és a túlfűtött vallási rajongást nevezi az őszinte lelkiség mércéjének.

A Szentírás puszta léte is az ellen szól, hogy a tapasztalat értelmet kizáró bűvöletébe kellene esnünk. Tudás nélkül a tapasztalat olyan, mint az irányítatlanul haladó, nagy hatóerejű rakéta, viszont a tudás tapasztalat nélkül élettelen és többnyire törvényeskedő lesz. Az igazi keresztény vezetők felmérték, hogy szükséges mindkét részt erősíteni nemcsak önmagukban, hanem az általuk a tanítványság útjára vezetettek között is.

Gondolatban vegyük sorra, hogy hány nyomós ok támasztja alá hitünket! Ugyanakkor milyen szerepe van a tapasztalatoknak? Miért van szükségünk ismeretre és tapasztalatra egyaránt?

Olvassuk el Lk 6:20-49 szakaszát! Hogyan jelenik meg az ismeret és a tapasztalat is ebben a részben? E két elem hogyan kapcsolódik össze, azt bizonyítva, hogy mindkettőre szükség van, nemcsak az egyéni hitéletünkben, hanem a tanítványok képzése során is?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A lelki átalakuláshoz elengedhetetlenül szükséges a Szentírás ismerete. Krisztust Mesternek, Tanítónak tartották. Életeket átformáló ismereteket közölt falak nélküli tantermekben, amelyeket vízpartok, hegyek és Isten teremtett világának egyéb csodái határoltak. A Szentlélek felébresztette az emberek addig elnyomott lelkiismeretét, hogy el tudják fogadni a hallott igazságot. A tanítvánnyá válás folyamata nem lehet teljes tapasztalat nélkül, de a tapasztalatot a tudásnak kell irányítania.

Aki tanítványokat akar képezni a XXI. században, annak alaposan meg kell ismernie a Szentírást, a hiteles lelki tudás forrását. Az is éppen ilyen fontos, hogy közölje a tantételeket és a tanításokat, függetlenül attól, mennyire lesz népszerű vagy mennyire kényelmes ez a számára. Isten azt várja el a tapasztalt hívőktől, hogy ne tartsanak vissza semmit, türelmesen vezessék a hitben újszülötteket, amíg egyre jobban, mélyebben megértik és értékelik a kereszténység csodálatos, életet átformáló igazságát, főképpen a hármas angyali üzenet jelenvaló igazságát.

Mit mond Jézus Lk 6:39 versében, amit észben kell tartania mindenkinek, aki igyekszik tanítványokat vezetni az Úrhoz? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem olyanok vagyunk, mint amitől Jézus óvott?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Összefoglalva tehát: mindazoknak, akik tanítványokat akarnak képezni, a tudás a tapasztalattal együtt adja a legnagyobb erőt, mégpedig akkor, ha e kettő összefonódásából önzetlen szeretet fakad.

Kifejezetten érdekes és fontos, hogy amikor Jézus vezetőket választott, a szerényebb, kevésbé művelt emberek közül válogatott. Nem a Szanhedrin tudósait és szónokait jelölte ki. A Mester elment önigazult tanítók mellett, és inkább alázatos, tanulatlan férfiakat hívott el arra, hogy hirdessék a világot megmozgató igazságot. Az volt a szándéka, hogy ezeket az embereket képezi ki egyháza vezetőivé, megtanítja őket, majd pedig az ő feladatuk lesz másokat kiképezni és az evangéliumi üzenettel elküldeni. „Hogy munkájuk eredményes legyen, a Szentlélek erejét kapták. Nem emberi hatalommal vagy bölcsességgel kellett az evangéliumot hirdetniük, hanem Isten ereje által” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 12. o.).

Miért éppen a tanítványokat választotta ki Krisztus az egyház vezetésére, nem pedig azokat, akikről sokan azt gondolhatták, hogy rendelkeznek a vezetéshez szükséges adottságokkal? Mit tudunk meg erről a következő igehelyeket olvasva? Ézs 57:15; Jer 50:31; Zof 2:3; Mt 11:29

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Persze vigyázzunk, nehogy téves következtetésre jussunk azzal kapcsolatban, hogy Jézus miért éppen őket választotta! Nem volt ellene a művelt, tanult embereknek. Már gyermekkorában benne is nagy tudás mutatkozott meg (Lk 2:46-47). Itt csupán arról van szó, hogy sokszor a legtanultabb, leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró emberek nem hajlandóak olyan alázatra, aminek meg kell lenni kiváltképp a vezetőkben, ha az Úr fel akarja használni őket. Természetesen nem mindig ez a helyzet. Az Úr valóban felhasznált művelt, befolyásos embereket is (gondoljunk csak Nikodémusra, arimathiai Józsefre; lásd még ApCsel 6:7). Viszont gyakran a kiváltságosak hajlamosak elzárkózni a Szentlélek vezetése elől.

Milyen tulajdonságokról olvashatunk 1Kor 9:19 és Fil 2:3 versében? Miért olyan fontos, hogy nemcsak a vezetőket, hanem minden keresztényt jellemezzenek e tulajdonságok? Hogyan tehetünk szert ilyen jellemzőkre?

A következő nemzedékek tanúskodnak a korábbi erőfeszítések eredményességéről. Amikor a fáradozások tartós eredményhez vezetnek, fontos tanulmányozni a teljesítmények mögött meghúzódó elveket, majd pedig újból alkalmazni kell azokat. Jelentős eredménnyel járt a tanítványok képzésének krisztusi módszere? Természetesen igen! Megváltoztatta a világot. Valójában egyikünk sem olvasná a Bibliatanulmányokat kétezer év múltán, ha Krisztus nem sikerrel végzi az első egyházi vezetők képzését.

Szükség van Isten által elhívott vezetőkre. Mire mutat rá Az apostolok cselekedetei 1. fejezete az őskeresztény egyház kialakulásának idejéből ezzel kapcsolatban (lásd 22. vers)? Mit vonatkoztathatunk magunkra ebből, amikor a megfelelő vezetőket keressük?

_____________________________________________________________

Jézus megalapította országát és bemutatta azokat az elveket, amelyek fenntartják folyamatos növekedését. Olyanokat választott ki, hogy úttörőinkül a sötétségtől a napfelkeltéig előttünk járjanak az úton, akiknek gyengeségét az Ő erejének árnyéka takarta el, mivel e vezetők egészen rábízták magukat. A vallási vezetők kevésre értékelték őket, és valóban voltak is műveltségbeli hiányosságaik, ám a belőlük sugárzó fény elhomályosította a farizeusokat azokon a területeken, amelyek igazán számítottak: a becsületes tisztaság, az alázat, az Istenre hagyatkozás és a hitelesség kérdésében. Különösen fontos, bármilyen pozíciót is töltsünk be az egyházban, hogy mindannyiunkban meglegyenek ezek a jellemzők! Majd idővel magasan képzett és előkelőbb társadalmi osztályokba tartozók is csatlakoztak az egyházhoz.

„Az apostolok Krisztus képviselőiként döntő benyomást tettek a világra. Az a tény, hogy alázatos emberek voltak, nem csökkentette befolyásukat, sőt növelte azt, mert ezáltal a hallgatók elméjét önmagukról Krisztusra irányították, aki bár láthatatlan volt, mégis velük munkálkodott. Az apostolok csodálatos tanítása, a bátorítás és a hit szavai mindenkit meggyőztek arról, hogy nem saját erejükkel, hanem az Üdvözítő hatalmával munkálkodnak” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 15. o.).

Milyen tulajdonságokat keresünk az egyházi vezetőkben? Miért? Mi az a három dolog, amit mindenképpen látni akarunk bennük? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „A Hegyibeszéd” c. fejezet, 244-258. o.; „Az első evangélisták” c. fejezet, 288-297. o.; „Az utolsó út Galileából” c. fejezetből 412-419. o.; Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „A tizenkét tanítvány kiképzése” c. fejezet, 12-16. o.; „A nagy megbízás” c. fejezet, 17-22. o.; „A hét diakónus” c. fejezet, 59-65. o.

„Krisztus munkájának minden területén lelkek ébredtek rá szükségükre, éhezték és szomjúhozták az igazságot. Eljött az ideje, hogy elküldje szeretetének hírét ezekhez a vágyakozó szívekhez. Mindenkinél a tanítványoknak kellett képviselniük Őt. A hívők így majd Isten által kijelölt tanítóknak tekintik őket, s amikor a Megváltó elvétetik tőlük, nem maradnak vezetők nélkül.

Első útjukon a tanítványoknak csak oda kellett menniük, ahol Jézus már járt előttük, és kapcsolatokat teremtett. A legegyszerűbb módon készültek föl az utazásra. Semmit sem tehettek, ami elfordíthatta elméjüket a nagy munkától, vagy bármilyen módon ellenkezést válthatott ki, s elzárta volna a további munka lehetőségét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 290. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  A csoportban beszélgessünk még a csütörtöki utolsó kérdésről! Mit tanulhatunk egymás válaszaiból?

2.  Miért jó példa arra az ApCsel 6:1-6 verseiben megemlített helyzet, hogy az egyházban bizony nagy szükség van jó vezetőkre?

3. Foglalkozzunk még azzal a gondolattal, hogy a keresztény életben egyensúlyban kell lennie a tapasztalatnak az ismerettel! Elképzelhető, hogy az egyes emberek esetében más egyensúly szükséges? Ha igen, akkor hogyan tanulhatjuk meg figyelembe venni e különbségeket, miközben Krisztus tanítványaivá akarjuk tenni az embereket? Hogyan világít rá a következő ige az ismeret és a tapasztalat közötti különbségre? „Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek” (1Kor 1:22).

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

       ÖT SEB

Napjaink meg vannak számlálva.

Az életünk mint hulló falevél.

Álmaink is mind elmúlnak egyszer,

fáradt kezünkbe belehull a dér.

Fájó szívvel nézzük megtett utunk

elszalasztott mulasztásait.

Küldjük szívünk legmélyebb zugából

a fájdalom feltört könnyeit.

Mert semmi se ismételhető meg.

Tűnő életünket a múlt pora lepi;

titkos vágyunk: ha visszamehetnénk

mindent, mindent elölről kezdeni.

Uram! A kezed fognám szüntelen.

Veled járnám az utaimat,

mert már tudom, a csapdák sűrűje

elrontotta élet-utamat.

Most, hogy őszült fejjel borulok Elődbe,

irgalmadért könyörgök szüntelen.

Üres kezem nyújtom feléd sírva,

eléd hozva elrontott életem.

– Fiad keresztjére tekintek zokogva:

öt sebében van a kegyelem!

S ha van bocsánat sok-sok bűneimre:

az Ő halála az én életem.