A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A lelki vezetők tanítványságra hívása

Március 8., szombat délután

Meg kellett tenni az első lépéseket az egyház megalapítására, amely Krisztus távozása után Őt képviseli majd a földön. Nem állt rendelkezésükre drága szentély, de a Megváltó elvezette tanítványait az általa is kedvelt menedékhelyre, s az elméjükben örökre bevésődött a szent tapasztalat, a hegy, a völgy és a tenger szépsége.

Jézus azzal a céllal hívta el a tanítványokat, hogy tanúiként kiküldhesse őket, és maguk is elmondják, hogy mit láttak és hallottak tőle. Ez volt a legfontosabb szolgálat, amire valaha embert felkértek, mivel közvetlenül Krisztus szolgálatának vetették alá magukat. Isten munkatársaiként dolgoztak a világ megmentése érdekében. Amint az Ótestamentumban a tizenkét pátriárka képviseli Izraelt, úgy testesíti meg a tizenkét apostol az evangéliumi egyházat.

Az Üdvözítő ismerte választott tanítványainak jellemét, jól látta gyengeségeiket és hibáikat, tudta, hogy milyen veszélyekkel kell szembenézniük, és mekkora felelősség hárul rájuk. Ott a hegyen, egyedül a Galileai-tenger közelében, egész éjszaka imádkozott értük, miközben ők a hegy lábánál aludtak. Amint megjelentek a nap első sugarai, magához hívta őket, mert fontos közlendője volt számukra.

Isten úgy fogadja az embereket, amilyenek: emberi tulajdonságaikkal együtt, majd kiképezi a munkára, ha szeretnének tanulni tőle. Nem azért esik rájuk a választása, mert tökéletesek, hanem hiányosságaik ellenére az igazság ismeretére és megélésére választja ki őket Krisztus kegyelme által, hogy saját képére alakíthassa gyermekeit. – Review and Herald, 1912. január 11.

Március 9., vasárnap  -  Itt kezdődik a vezetés

A tanítványok még nem álltak teljes mértékben Jézus mellé, hogy munkatársai lehessenek. Számos csodáját szemlélhették, s elméjükben világosságot gyújtottak a Mester szavai, de még nem hagyták el teljesen polgári foglalkozásukat. Szívük megszomorodott, amikor megtudták, hogy [Keresztelő] János meghalt, és ellentétes érzések uralkodtak rajtuk. Ha János élete ilyen méltatlan módon ért véget, akkor milyen lesz Mesterük sorsa, hiszen az írástudók és farizeusok gyűlölik Őt? Félelmeik és kételyeik közepette megkönnyebbülést jelentett, hogy egy rövid időre visszatérhettek a halászathoz, korábbi foglalkozásaikhoz, s ezzel is elterelték figyelmüket nyugtalanságukról.

Jézus gyakran megengedte, hogy hazamenjenek és lepihenjenek, ám szelíden, de határozottan ellenkezett, amikor kérlelték, hogy Ő is pihenjen. Éjszaka talált időt az imádkozásra, mert nappal erre nem nyílt alkalom. Miközben a világ – amelyért jött – aludt, a Megváltó közbenjárt az Atyánál a hegyek szentélyében. Gyakran az egész éjszakát imával és elmélkedéssel töltötte, reggel pedig visszatért mindennapi tevékenységéhez. – Redemtion: or the Teachings of Christ, the Anointed One, 35. old.

Eljött az ideje, hogy a Jézussal szoros kapcsolatban álló tanítványok közvetlenebbül vegyék ki részüket Uruk tevékenységéből, hogy a hatalmas tömegek, mint pásztor nélküli juhok, gondozás nélkül ne maradjanak. A tanítványok egy része szolgálata kezdetén csatlakozott hozzá, s a tizenkettő közül csaknem valamennyien olyan kapcsolatba kerültek egymással, mintha a Megváltó családjának tagjai lennének. Ennek dacára őket is félrevezette a rabbik tanítása, osztoztak a földi birodalom általános áhításában, ők sem értették meg Krisztus magatartását. Már eddig is nyugtalanította őket, hogy Jézus nem igyekezett a papok és rabbik támogatásának megnyerésével erősíteni ügyét – semmit sem tett, hogy mint földi uralkodó megalapozza tekintélyét és hatalmát. Mielőtt az apostolok készen álltak arra a szent megbízatásra, mely a mennybemenetel után várt rájuk, Jézusnak komoly nevelőmunkát kellett elvégeznie. Ennek ellenére Krisztus szeretete már most mély visszhangot keltett azokban, akiket tanítani és nevelni lehetett az Úr nagy és fontos műve számára. Már egy ideje vele voltak ahhoz, hogy a Mester elkezdje küldetésének isteni jellegébe vetett hitük megalapozását. Azonkívül a nép is elég bizonyítékot látott már Jézus kétségbevonhatatlan hatalmára. Így készen állt az út, hogy nyíltan hirdesse országának elveit, megértetve velük a menny valódi arculatát.

Jézus a Galileai-tenger melletti dombokon egymagában választottaiért esdeklő imában töltötte az éjszakát. Hajnalban magához szólította tanítványait, majd imával és a tanítás szavainak kíséretében áldón fejükre tette kezét, elkülönítve őket az örömüzenet hirdetésére. Azután lementek a tengerpartra, ahol már hajnal óta nagy sokaság gyülekezett. – Gondolatok a hegyibeszédről, 3–4. old.

Március 10., hétfő  -  Ismeretek és tapasztalat, 1.

Sokan, akik szentnek vallják magukat, egyáltalán nem ismerik a kegyelem szívben végzett munkáját… Félreteszik az ésszerűséget és az ítélőképességet, és csupán az érzelmekre hagyatkozva állítják, hogy egy bizonyos alkalommal elérték a szentséget…

A bibliai szentség azonban nem erőtlen érzelmekből áll. Ebben nagyon sok ember téved. Ők az érzelmekre alapoznak. Amikor boldogok vagy nagy örömük van, azt állítják, hogy szentek lettek. Sem a boldogság érzése, sem az öröm hiánya nem jelenti azt, hogy az ember szent vagy esetleg nem az… Akik naponta kísértésekkel küzdenek, akik legyőzik bűnös hajlamaikat, és keresik a szív és az élet szentségét, azok nem büszkélkednek szentségükkel. Ők éhezik és szomjúhozzák a feddhetetlenséget, s szörnyűségesnek tartják a bűnt. – The Faith I Live By, 119. old.

Megfigyelhető, milyen fontos őszinte hittel rendelkezni, mivel ez ösztönzi a keresztény életet és cselekedeteket. Ám a hit nem érzelem, és az érzelem nem hit. Az Ige fényében kell megvizsgálnunk tetteinket, gondolatainkat és érzelmeinket, és az igazi hitet mélységesen megérinti Isten hangja, és ennek értelmében jár el. Ha az emberek szorgosabban tanulmányoznák a Szentírást, máris kevesebb lenne a tévtanítás. Meg van írva: „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk.” (Ésa 8:20) – The Bible Echo, 1894. június 11.

Fennáll annak a veszélye, hogy tagjaink tévedjenek a Szentlélek befogadásával kapcsolatosan. Sokan azt hiszik, hogy az érzelmek vagy a fellengzős érzések a Szentlélek jelenlétére utalnak. Ebben az a veszély rejlik, hogy nem értik meg a helyes érzelmeket, és ezáltal Krisztus szavai jelentőségüket vesztik: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.” (Mt 28:20) Fennáll annak a veszélye, hogy furcsa hiedelmek vegyék át a Szentírás helyét. Mondjátok el tagjainknak: ne próbáljatok türelmetlenül olyan dolgot behozni, ami nem jelentetett ki az Igében. Maradjatok Krisztus közelében. Emlékezzetek szavaira: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ő velünk van, amikor az Ószövetségből és az Újszövetségből bemutatjuk szavait. Az, aki az Újtestamentumban parancsolt, ugyanaz, mint aki az Ótestamentum tanításait is adta. Úgy az Ó-, mint az Újszövetség is szent könyv, mivel mindkettő Krisztus szavait tartalmazza. Ádám bukása óta a menny az Üdvözítő által szólt a világhoz. Aki hisz az Ó- és Újtestamentumban leírt tanításokban, és cselekszi Isten parancsolatait, mindenkor a Megváltó közelében marad. – General Conference Bulletin, 1900. július 1.

Március 11., kedd  -  Ismeretek és tapasztalat, 2.

Akik alázattal és imalelkülettel kutatják a Szentírást azért, hogy megismerjék Isten akaratát, nem fognak kételkedni Isten iránti kötelességeik felől. Mert „ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról” (Mt 7:17). Ha meg akarjátok ismerni a kegyesség titkát, az igazság határozott szavára kell hallgatnotok. Az engedelmességnek abból az elvből kell fakadnia, hogy követni kell a jót bármilyen körülmény közepette. Ez az Úr által elvárt magatartás az üdvösségre. A valódi kereszténység próbája Isten Igéje. Jézus mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.” (Jn 14:15, 21, 23–24)

Íme, az alapfeltételek, amik által kiválasztják a lelkeket az örök életre. Az Isten törvényei iránti engedelmesség igazolja jogunkat a szentek örökségére. Az Atya a jellemtökéletesség bizonyos szintjét állította a hit mércéjéül, amit ha valaki elér Krisztus kegyelme által, bemehet az Úr dicsőséges országába. Mindazoknak, akik felemelkednek a jellem eme mércéjére, használniuk kell a Mindenható által rendelkezésükre bocsátott eszközöket. Ha örökölni akarjátok Isten népének nyugalmát, legyetek az Ő munkatársai. Azért hívott el titeket, hogy Krisztus terhét hordozzátok, és magasba emeljétek a keresztjét. Szorgosan „igyekezzetek inkább a ti elhívatásotokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni” (2Pt 1:10). Kutassátok a Szentírást, és megláthatjátok majd, hogy Ádám egyetlen fia és leánya sem jut üdvösségre, ha nem dönt az igazságban való megszentelődés mellett. Azért választotta ki őket Jézus, hogy hordozzák a keresztet, s majd elnyerhessék a jutalmat.

A Biblia a hit és az ismeret egyetlen mércéje. Nincs más eszköz az elme megújulására és megerősítésére. Egyetlen más könyv sem emeli fel a gondolatokat, nem élénkíti úgy a képességeket, mint a Biblia nemesítő igazságai. Ha az emberek kellőképpen tanulmányoznák Isten Igéjét, látókörük kiszélesedne, és nemesedne a jellemük – mindezek olyan célkitűzések, amelyekkel ritkán találkozunk napjainkban. A szószékeken szolgáló személyek közül sokakból hiányoznak az elme és a jellem tulajdonságai, mivel nem forgatják az Írásokat. Megelégednek a mély értelmű igazságok felszínes ismeretével, és inkább tovább haladnak, mintsem minden nap időt pazaroljanak az elrejtett kincs szorgos kutatására. – Review and Herald, 1888. július 17. 

Március 12., szerda  -  Az első vezetők

A galileai halászok egyszerű, tanulatlan emberek voltak, ám Krisztus, a világ Világossága képes volt felkészíteni őket arra a feladatra, amelyre elhívta mindannyiukat. Az Üdvözítő nem vetette meg a nevelést, mivel az intellektuális kultúra áldás, ha az Isten iránti szeretetnek van alávetve, és amikor az Ő szolgálatára van szentelve. Jézus azonban azért nem figyelt kora bölcseire, mert önteltek voltak, és nem éreztek együtt a szenvedő emberekkel, s így nem válhattak a Názáreti munkatársaivá. Balgaságukban egyszerűen elutasították Krisztus tanításainak elfogadását. Az Úr Jézus azokkal próbál együtt munkálkodni, akik csatornává válhatnak a kegyelem üzenetének továbbításában…

A Megváltó tanulatlan halászokat hívott el, mivel ezek az emberek nem lettek kiképezve az akkori idők hagyományaira és szokásaira. Született képességekkel rendelkeztek, alázatosak és készek voltak befogadni a tanítást. Olyan emberek voltak, akiket nevelhetett. Az egyszerű emberek soraiban nagyon sokan türelemmel hordozzák mindennapi terheiket, és nem veszik észre, hogy olyan képességekkel rendelkeznek, melyek révén a legtiszteletreméltóbb személyek soraiba léphetnek. Hozzáértő kéz érintésére van szükségük ahhoz, hogy felébredjenek kihasználatlan képességeik. Jézus hasonló embereket választott munkatársaiként, és felkínálta nekik közelségét. Ilyen tanítója addig sosem volt a népnek. Az Üdvözítőtől kapott kiképzés végén a tanítványok már nem voltak tanulatlanok. Jellemben és gondolkodásmódban hasonlóvá váltak őhozzá, s mindenki felismerte, hogy a Mesterrel jártak.

Aki elhívta a galileai halászokat, ma embereket invitál a szolgálatra. Ő ugyanolyan készséggel mutatja erejét, mint mutatta meg hajdan az első tanítványok által. Bármilyen bűnösök is lennénk, az Úr felkínálja nekünk tanítványának kijáró jelenlétét, közösségét. Meghív, hogy vessük alá magunkat a mennyei tanításnak, így a Krisztussal való egység által végezhessük Isten munkáját. – Conflict and Courage, 282. old.

A mennynek odaszentelt élet ne legyen a tudatlanságé. Sokan emelnek szót a tanulás ellen éppen azért, mert Jézus is tanulatlan halászokat hívott el evangéliuma hirdetésére. Azt állítják, hogy az Üdvözítő képzetlen embereket részesített előnyben. Ám nagyon sok tanult és előkelő személy hitt Krisztus tanításaiban. Ha félelem nélkül hallgattak volna lelkiismeretük meggyőző szavára, bizonyára követték volna Őt. Képességeiket elfogadta volna és munkába állította volna a Megváltó, ha felajánlják azokat. Ezek az emberek azonban nem rendelkeztek kellő erkölcsi erővel ahhoz, hogy a szigorú papok és féltékeny elöljárók előtt elismerjék Jézust, s akár a hírnevüket is kockára tegyék egy szerény galileai miatt.

A szívek ismerője azonban ezt nagyon jól tudta. Ha a tanult és előkelő emberek nem hajlandók elvégezni a rájuk bízott feladatot, akkor Krisztus engedelmes és hűséges embereket választ akaratának véghezvitelére. Egyszerű munkásokat választott, és velük járt, hogy felkészíthesse őket, hogy majd távozása után folytassák az általa megkezdett munkát.

Krisztus volt a világ Világossága, a tudás Forrása. Csak Ő készíthette fel a képzetlen halászokat, és ruházhatta fel őket a nagy küldetéssel. Ezen egyszerű embereknek adott igazságok olyan jelentőségteljesek voltak, hogy hamarosan megmozgatták az egész világot. Jézus számára egyszerű dolognak tűnt ezeket a szerény embereket maga mellé venni, ám kimondhatatlan eredményeket is hozott. Szavaik és tetteik megújították a világot. – Tanácsok szülőknek, tanítóknak és diákoknak, 511–512. old.

Március 13., csütörtök  -  A vezetők következő nemzedéke

Az apostolok Jézus kegyelme által lettek azzá, ami. Őszinte odaadás és alázatos, komoly ima vonta őket szoros közösségbe Krisztussal. Együtt ültek vele a mennyei helyeken. Az apostolok tudatában voltak nagy adóságuknak. Komoly, állhatatos imádsággal nyerték el a Szentlélek adományát, majd a lélekmentés felelősségének súlyával terhelve lelkesen nekivágtak, hogy kiterjesszék a kereszt diadalát. Munkájuk nyomán számos lélek tért meg a sötétségből a világosságra, és sok gyülekezet alakult.

Mi talán kevésbé buzgók legyünk, mint az apostolok? Ne igényeljük élő hittel az ígéreteket, melyek lelkük mélyéig megindították őket, hogy fölkérjék az Úr Jézust, tenne eleget ígéretének: „Kérjétek és adatik néktek!”? A ma esedékes Szentlélek talán nem a komoly, kitartó imának felelete lesz-e, s nem tölti-e meg hatalommal az embereket? Isten ma is ugyanazt mondja imádkozó, bízó, hívő munkásainak, akik megnyitják a Szentírást azok előtt, akik nem ismerik az abban rejlő értékes igazságot: „Ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Mégis miért olyan ernyedt és csüggedt ma a gyülekezet?

Miként a tanítványok a Szentlélek erejével telten mentek hirdetni az evangélium örömüzenetét, Isten szolgáinak ma is ezt kell tenniük. Ugyanazzal az önzetlen kívánsággal lássunk hozzá az Úr munkájához, hogy hirdessük a könyörület üzenetét a tévelygés és hitetlenség sötétségében veszteglőknek. Isten kiszabja részünket, melyet vele együttműködve kell elvégeznünk, és Ő a hitetlenek szívét is indítani fogja, hogy vigyék el a munkát a távoli területekre. Már most is sokan részesülnek a Szentlélekben, nem zárja el többé az utat a fásult közöny.

Miért jegyezték volna fel a tanítványok munkálkodásának történetét, amint szent lelkesedéssel, a Szentlélektől felüdítve és indítottan fáradoztak, ha nem azért, hogy a leírások alapján az Úr népe ma ihletést merítsen buzgón fáradozni érte? Amit az Örökkévaló akkor tett népéért, ugyanolyan elengedhetetlen, sőt, még szükségesebb ma, hogy megcselekedje. Amit az apostolok véghezvittek, azt jelenleg is minden gyülekezetni tagnak meg kell tennie. Annyival lelkesebben, a Szentlélek annyival nagyobb mértékével kell fáradoznunk, amennyivel a gonoszság növekedése megköveteli a határozottabb felhívást a bűnbánatra! – Bizonyságtételek, 7. kötet, 32–33. old.

Az isteni Megváltó a mennyei udvarokban való felmagasztaltatása után ígéretéhez híven az Ő teljességéből adott földi tanítványainak. Lelkének kitöltése tanítványaira jelezte, hogy elfoglalta trónját az Isten jobbján.

Krisztus meggyőzte apostolait arról, hogy szükségük van az Ő Lelkére. A Szentlélek tanítása által nyerték el a végső előkészítést, és kimentek küldetésük betöltésére.

Többé nem voltak tudatlanok és műveletlenek. Már nem különálló egyedek és egyenetlenkedő, viszálykodó elemek gyülekezeteként éltek. Többé nem reménykedtek világi nagyságban. Egy akarattal, egy szívvel, egy lélekkel szolgáltak. Gondolataikat Krisztus töltötte be. Céljuk az Ő országának előrevitele volt. Lelkületükben és jellemükben hasonlókká váltak Mesterükhöz, és az emberek „meg is ismerték őket, hogy Jézussal voltak” (Csel 4:13). – Előtted az élet, 95–96. old.

Március 14., péntek

További tanulmányozásra:

Jézus élete: Az első evangélisták; Az utolsó út Galileából; A hegyibeszéd c. fejezetek.

Az apostolok története: A tizenkét tanítvány kiképzése; A nagy parancs; A hét diakónus c. fejezetek.