SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A hatalmon lévők tanítvánnyá tétele

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 8:5-13; 26:57-68; 27:11-14; Márk 2:23-28; Apostolok cselekedetei 4:1-12; Róma 13:1-7

„És az Isten igéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet” (ApCsel 6:7).

„A tanítványok még nem rendelkeztek a mártírok bátorságával és állhatatosságával, szükségük volt erre a kegyelemre. Azután teljesedett be a Megváltó ígérete. Amikor Péter és János bizonyságot tett a Magas Tanács előtt, az emberek ’csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala’ (ApCsel 4:13). Istvánról íratott meg, hogy ’szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan, olyannak látták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját.’ Az emberek ’nem állhattak ellene a bölcsességnek és a Léleknek, mely által szólt’ (ApCsel 6:15, 10). S Pál, amikor saját megpróbáltatásairól ír a császári udvarban, ezt mondja: ’Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak… De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából’ (2Tim 4:16-17)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 293. o.).

Az évszázadok során az emberek folyamatosan küszködtek a kormányzat szerepének és feladatának megértésével, és azzal, hogyan is kell az állampolgároknak viszonyulni a hatalomhoz. Mi jogosítja fel a vezetőket az uralkodásra? Mi a legjobb kormányzati forma? A nép mindenképpen engedelmességgel tartozik a vezetőknek? Ha nem, miért nem? Ez csak néhány a seregnyi kérdés közül, amelyekkel a mai napig küzdünk.

Milyen fontos üzenetet találunk Róm 13:1-7 verseiben? Hogyan lehet viszont visszaélni ezekkel a bibliaszövegekkel és az általuk tanított gondolatokkal? Milyen példákat találni a történelemben arra, amikor éppen ez fordult elő? Hogyan tanulhatunk a múlt hibáiból közösségi szinten, akár a saját életünkre, akár általánosságban véve a kereszténység történelmére gondolunk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Krisztus korában a Római Birodalmat az elnyomás és a brutalitás jellemezte. A római légiók rettegésben tartották és leigázták a civilizált népeket, erőszakkal tagolva be őket a birodalomba. Emberek százezreit fosztották meg mindenüktől, vetették börtönbe vagy gyilkolták meg. A bábkormányok valószínűleg még Rómánál is kegyetlenebbül léptek fel. Érdekes módon Jézus mégsem szólított a római uralom elleni lázadásra, sőt még az adó visszatartására sem bátorított (lásd Lk 20:25). Egyetlen tettét, ami a polgári engedetlenség körébe sorolható – amikor felborította a pénzváltók asztalait – a papok hivatali viszszaélése miatti felháborodása váltotta ki, nem a rómaiak ellen lépett fel.

„Isten népe az emberi kormányzatot Istentől eredő rendtartásként fogadja el, és azt tanítja, hogy a jogos fennhatósága alatt szent kötelességünk az engedelmesség. Amikor azonban az államhatalom előírásai ütköznek Isten kívánalmaival, Isten szavát kell elfogadni minden emberi törvény felett. Nem tolható háttérbe az ’Így szól az Úr’ felszólítás azért, mert ’Ezt mondja az egyház’, vagy ’Ezt mondja az állam.’ Krisztus koronáját a földi hatalmasságok fejdísze fölé kell emelni” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 402. o.).

Jézusnak bőven akadt dolga a vallási vezetőkkel, akik a kor legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező emberei közé tartoztak, de sajnálatos módon sokan közülük leplezetlen ellenségességgel viszonyultak hozzá.

Ennek ellenére minden találkozásuk alkalmával Jézus őket is igyekezett megmenteni. Nem kereste az alkalmat a vitatkozásra, mert minden ember üdvét kívánta, igaz volt ez még azokra a nagyhatalmú, befolyásos vezetőkre nézve is, akik végül halálra ítélték.

Miként mutatkozik meg Mt 12:1-16, Mk 2:23-28 és 3:1-6 szakaszaiban, hogy Jézus még akkor is megpróbált a szívükre hatni, amikor nyílt ellenségeskedéssel léptek fel ellene? Mit mondott, mit tett, aminek meg kellett volna lágyítania a szívüket, ha nem keményítik meg magukat annyira?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Érdekes, amikor ezekkel az emberekkel volt dolga, Jézus a Szentírásra és népük szent történelmére hivatkozott, aminek hatnia kellett volna a vallási vezetőkre. Közös területre, olyan dolgokra utalt, amelyeket egyaránt fontosnak tartottak. Amikor például arról beszélt, hogy a könyörületesség fontosabb a szertartásnál, a Bibliából idézett. Így próbálta rávezetni a vezetőket a törvény mélyebb értelmének felismerésére, hiszen váltig hangoztatták, hogy hőn szeretik, nagy tiszteletben tartják a törvényt.

Jézus a tisztesség és a jóindulat legelemibb szabályára hivatkozott, ami vitapartnerei számára is érthető kellett volna, hogy legyen, amikor a szombati gyógyítás kapcsán a verembe esett állat kihúzásáról beszélt. Csakhogy a Jézussal szembeni keserűségük, gyűlöletük még ezt is elködösítette.

Végezetül pedig a csodáknak kellett volna hangosan szólni a befolyásos vezetőkhöz, hogy meglássák, milyen rendkívüli Ember jött közéjük.

Könnyű visszanézve értetlenkedni e férfiak vakságán és keménységén. Viszont hogyan győződhetünk meg arról, hogy amikor mi magunk ragaszkodunk valamihez, amiből semmiképpen nem akarunk engedni, akkor ezzel nem zárjuk-e el magunkat az Istentől jövő újabb világosságtól? Miért könnyebb beleesni ebbe a hibába, mint gondolnánk?

Igaz, Krisztusnak a hatalmon lévőkkel való találkozói közül több is keserűen végződött, azért voltak figyelemre méltó kivételek is, mint pl. Nikodémus esete. Hasonlóan eredményes volt Jézus találkozása egy római századossal.

Mit tanulhatunk Mt 8:5-13 és Lk 7:1-10 szakaszait elolvasva a nagyhatalmú embereknek való bizonyságtételről?

_____________________________________________________________

Amikor a százados értesült Jézus közeledtéről, több barátját elküldte, akik közvetítésével le akarta beszélni arról, hogy odamenjen hozzá. Mély tisztelettel tekintett a zsidók istentiszteletére, Jézus lelkiségére, és magát méltatlannak érezte arra, hogy a Mester személyesen keresse fel. Majd éppen mielőtt Jézus odaért hozzá, ő maga indult elébe. Elmagyarázta a helyzetet, és kifejtette, hogy hiszi, a szolgája Jézus szavára is meggyógyulhat. Katonai tapasztalatai révén volt fogalma a hatalomról. Ő maga is engedelmeskedett a parancsnokának, a századába tartozó katonák pedig neki engedelmeskedtek. Különös, hogy ez a hatalommal, befolyással bíró férfi (ráadásul római!) ilyen mély hitről tett bizonyságot, miközben a lelki téren hatalmas előnnyel rendelkezők közül sokan elvetették Jézust!

Hasznos, ha őszintén megvizsgáljuk magunkat ezen a téren! Kérdőre kell vonnunk önmagunkat, hogy vajon nem váltunk-e önelégültté, és az élő hit gyakorlása helyett nem csak beszélünk-e a helyes tantételekről! Ugye megesik, hogy időnként mélyebb hittel nyilatkoznak meg új hívők, akiknek kevesebb az ismerete, mint akik keresztényként nőttek fel? Vajon a lelki téren meglévő előnyünk miatt nem érezzük úgy, hogy nincs szükségünk másra, mindenre képesek vagyunk egyedül is? Előfordult, hogy a lelki természetű alkalmak mellett vakon mentünk el? Amennyiben ez lenne a helyzet, Krisztus jelenti a megoldást. Mindannyian szerezhetünk a századoséhoz hasonló tapasztalatot. Ez a történet bátorításul szolgál azok számára, akik a hatalmon lévők között hirdetik az evangéliumot. Hány „százados” lehet a XXI. században? Az ő hitük erősítse és inspirálja a miénket is!

Az önzetlen, az önnön kívánságáról lemondó szolgálatnak olyan ereje van, ami minden rendű és rangú ember szívére képes hatni. Vajon megmutatkoznak ilyen tulajdonságok az életünkben és a bizonyságtételünkben? Ha igen, melyek azok?

Olvassuk el Mt 26:57-68, 27:11-14, Lk 23:1-12, Jn 18:19-23, 31-40 és 19:8-12 verseit! Mit tanulhatunk abból, ahogy Jézus viszonyult a hatalmon lévőkhöz?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus földi életének utolsó eseményei során a követői bepillantást nyernek abba, hogy milyen fájdalmas lehet a megingathatatlan hűség ára. Elfogatásától kezdve egészen a keresztig Krisztus bizonyságot tesz az ország legnagyobb hatalmasságai, az uralkodó, a kormányzó, a papok előtt. Külön-külön tanulmányozza a világi hatalomtól megittasult embereket. Látszólag a kezükben van. A katonák ide-oda rángatják az ő csarnokaik, tanácskozásaik, palotáik, tárgyalótermeik között, miközben fogalmuk sincs róla, hogy valójában az egész világ az Övé. A Krisztusra kimondott ítéletük végül majd a saját fejükre hull vissza.

Krisztus arra törekedett, hogy tanítványaivá tegye az embereket, a dolgok időnként azonban a kívánságától nagyban eltérően alakultak. Milyen boldog lett volna, ha Pilátus, Kajafás, Heródes és mások szívből megtérnek és megbánják bűneiket! Ők azonban keményen ellenálltak a belőle áradó hatásnak, érzéketlenül haladtak el az üdvösségre szólító utolsó felhívás mellett.

A XXI. században is világosan kell látni Krisztus követőinek: miközben bizonyságot tesznek, hogy a Mester tanítványaivá tegyék az embereket, az eredmény látszólag sokszor igencsak más, mint amit szeretnének vagy amiért imádkoznak. Erőfeszítéseik nem járnak mindig mérhető sikerrel. Ez ne keserítse el őket, de ne is nyomja el a további bizonyságtevést! Az őszinte tanítvány Krisztushoz hasonlóan haláláig hűséges, nemcsak a csalódásig! A döntésre hívás nyomán válik el egymástól a búza és a pelyva. A búzát örömmel gyűjtik be, a pelyvát siratják, így folytatódik az aratás.

Noha látszólag sikertelen maradt Krisztus bizonyságtétele a hatalmasságok előtt, mégis történt valami különleges: nemcsak a tanítványok száma sokszorozódott meg, hanem „a papok közül is nagy sokan követék a hitet” (ApCsel 6:7). Isten tudja egyedül, hogy e papok közül hányan voltak ott, és hallgatták, figyelték Jézust a végső óráiban!

Krisztus legelső tanítványai energikusan terjesztették az evangéliumot az egész civilizált világon. Magánházak, zsinagógák, arénák, ítélőszékek és királyi paloták váltak Isten országa hirdetésének platformjaivá. Jézus azonban megjövendölte, hogy sokakat letartóztatnak, törvényszék elé idéznek, a fejedelmek ellenségesen figyelik majd a tanítványok szavait (Mt 10:16-20). Szomorú, hogy azok fogadták el Krisztust a legnehezebben, akik teleszívták magukat a földi hatalommal.

Olvassunk el ApCsel 4:1-12, 13:5-12, 50, 23:1-6, 25:23–26:28 szakaszaiból annyit, amennyit csak tudunk! Még ha úgy is képzelnénk, hogy egyszer csak, hirtelen rengetegen megtértek, mégsem ez történt. Ez a káprázatos eredmény a mélyben meghúzódó körülmények nyomán vált láthatóvá. Az aratást megelőzi a magvetés. Krisztus hűségesen hirdette az evangéliumot. A misszionáriusok Júdea egész területén elmondták bizonyságukat. Az első megtérők is nyilván segítettek továbbvinni az üzenetet. Amikor szavait igazolva Krisztus legyőzte a halált, az óvatos várakozók ezerszám csatlakoztak Isten országához. Addig csak titokban követték, szívükben elfogadták hívó szavát. Társadalmi tényezők, a munkahely biztosításának vágya és a családi nyomás hátráltatta, hogy nyílt választ adjanak. Krisztus feltámadása azonban félresöpörte a gátat és döntésre kényszerítette az embereket.

A későbbiekben azután Pál apostol került a képbe. Az ő bizonyságtételét sem fogadták mindenütt egyformán. Előfordult, hogy előkelő férfiak és asszonyok váltak az üldözőivé, és elérték, hogy kiutasítsák a városukból. Megkövezték, megkorbácsolták, börtönbe vetették, számtalan módon bántalmazták – gyakran a hatalmon lévők uszító szavainak a hatására. Az emberek Krisztus-ellenes érzelmeinek alapját sokszor politikai indítékok képezték. Félix helytartó azért vetette börtönbe Pált, hogy kibékítse az apostol vallási ellentáborát. Utódja, Festus tisztességesebb volt, de hiányzott belőle a kellő politikai akaraterő ahhoz, hogy szabadon bocsássa Pált. Egy hivatalos látogatás során Agrippa király és a húga, Bernicé (a Heródes dinasztiából) is meghallgatta Pált. Sajnos azonban ők is elutasították az üdvösségre hívó szót, minként az őseik. Krisztus XXI. századi követőit szintén ilyen kitartásnak kell jellemeznie, még ha elutasítás vagy akár üldözés előtt is állnának.

Mit tehetnek, akik világi és vallási hatalmasságok előtt tesznek bizonyságot, hogy ne csüggedjenek el a gyakori elutasítás miatt? Amikor Krisztus követői nagyhatalmú emberekért munkálkodnak, még kire hat az üzenetük?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „A százados” c. fejezetből, 259-262. o.; „Jézus Annás és Kajafás előtt” c. fejezet, 602-618. o.; „Pilátus palotájának udvarán” c. fejezet, 628-648. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Szolgálat a gazdagokért” c. fejezet, 142-147. o.; Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. „Majdnem ráveszel engem…” c. fejezet, 285-288. o.

„Nem alkalmi, átmeneti kapcsolat az, ami által a gazdag, világot szerető és imádó embereket Krisztushoz lehet vonzani. Sokszor ezeket a személyeket a legnehezebb megközelíteni. Misszionáriusi lelkülettel feltöltött embereknek – azoknak, akik nem lankadnak és nem csüggednek – személyesen kell erőfeszítéseket tenni értük.

Egyesek különösen alkalmasak a felsőbb társadalmi osztályokért való szolgálatra” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 145. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mások is odafigyeltek, amikor Jézus a hatalmasok előtt tett bizonyságot. Közülük némelyek befolyásos helyzetben voltak, mások nem. Ám Nikodémushoz és arimathiai Józsefhez hasonlóan fokozatosan sokan csatlakoztak a hithez a tanult papok közül. Azok közül is többen hitre jutottak, akik tanúi voltak Krisztus és a vallási vezetők vitáinak. A vulkáni tevékenység általában a hegy gyomrában, rejtve zajlik, szemmel nem látható az intenzitása. Speciális műszerek kellenek ahhoz, hogy pontosan mérjék a vulkán működését. Hasonlóképpen Jézus földi szolgálata idején mozgalmának robbanásszerű ereje is rejtve maradt. Feltámadása után azonban Isten országa kitört, amire bizonyítékul szolgált a megtérők hatalmas száma – még a befolyásos emberek között is! A hűséggel végzett magvetés gazdag termést hozott. Mennyire fontos tehát, hogy ne csüggedjünk el, amikor bizonyságtevésünk látszólag nem jár olyan eredménnyel, mint szeretnénk, főként a társadalmi elit körében?

2. Az iménti idézetben Ellen G. White arról írt, hogy némelyek különösen alkalmasak a befolyásos emberekkel való kapcsolatteremtésre az evangélium érdekében. Mely tényezők, képességek jöhetnek itt számításba? Ugyanakkor miért kell vigyáznunk, nehogy korlátozzuk azokat, akiket mi nem tartunk alkalmasnak?

ÜRÖGDI FERENC:

AZ ÉN KERESZTYÉNSÉGEM

Cégéres bűnt ma sem követtem én el,

az utam mégsem vitt ma sem Feléd,

hiába volt a küszködés magammal,

rossz szolga voltam és hűtlen cseléd.

Ezernyi alkalom suhant el

s nem tudtam szólni szent Igéd szavát,

s azon, amit csak elmondottam,

megütközött ellenség és barát.

Nem gyűlöltem és nem átkozódtam,

de nem tudtam szeretni sem ma én.

Mint máskor is: bölcsen közömbös voltam.

Szegényes érdem és gyanús erény!

És még sem az fáj, hogy ma ez a summa,

hisz jő az éj, a nyugtató szünet.

Félek, Uram, hogy holnap, ha megérem –

ismét csak így viszem tovább ügyed.