Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

6. tanulmány     2013  Február 1 - 7.

Az egyszerű emberek elhívása tanítványságra

Február 1., szombat délután

Üdvözítőnk volt a világ Világossága, ám a világ nem ismerte fel Őt. Folyamatosan az irgalmas cselekedetek foglalták le idejét, útjai során mindenkinek terjesztette a világosságot, de mégsem hívta el azokat az embereket, akik közé vegyült, hogy tekintsenek példás erényeire, önmegtagadására, önfeláldozására és jóságára. A zsidók nem értékelték ezt a magatartást. Szerintük Jézus vallása értéktelen volt, mivel nem állt összhangban saját kegyességi mércéjükkel. Azt a következtetést vonták le, hogy Krisztus sem lelkiekben, sem jellemben nem hívő, mivel az ő vallásuk kihívó megnyilatkozásokból, nyilvános imádkozásokból és elbűvölő jó cselekedetekből állt. Világgá kürtölték tetteiket, éppen úgy, mint ahogyan a magukat szentnek valló emberek, akik szeretnék, ha mindenki tudná, hogy ők bűntelenek. Ám a Megváltó egész élete éles ellentétben állt velük. Ő nem kereste sem a nyereséget, sem a tiszteletet. Csodatetteit a lehető legcsendesebben végezte, bár nem tudta megfékezni a nagy áldások haszonélvezőinek lelkesedését. Alázat és szelídség jellemezte Őt. A farizeusok épp alázata és szerény magatartása miatt nem tudták elfogadni Jézust. – The Sanctified Life, 14. old.

Február 2., vasárnap  -  Jézus egyszerű származása

Szegény szülők gyermeke volt a világ Megváltója, s amikor gyerekkorában a templomba vitték, édesanyja csak a szegények áldozatát tudta bemutatni – egy gerlepárt vagy két galambfiókát. Ő volt világunk számára a legnagyobb mennyei ajándék, a felbecsülhetetlen érték, és mégis csak a legkisebb ajándékot mutathatta be. Földi élete során Üdvözítőnk a szegények és alázatosak sorsában osztozott. Önmegtagadás és önfeláldozás jellemezte életét. – Review and Herald, 1893. június 20.

Isten késztette a bölcseket, hogy megkeressék Jézust a csillag vezetésének segítségével. Ez a csillag, amely eltűnt, mihelyt Jeruzsálemhez közeledtek, arra késztette a bölcseket, hogy vizsgálódjanak Júdában, mivel arra gondoltak, hogy talán az írástudók és a papok nem szereztek tudomást erről az eseményről. A bölcsek érkezésével az egész nemzet előtt világosság vált utazásuk célja, és az emberek figyelmét e fontos eseményre terelte. Isten jól tudta, hogy amikor Fia a földre érkezik, a gonosz máris mozgósítja erőit. Sátán nem akarta, hogy a világosság eljusson a világra. Isten minden pillanatban szemmel tartotta Fiát. Az Úr csodás módon táplálta Illés prófétát hosszú utazása alatt. Illés máshonnan nem szerezhetett volna élelmet. Az Atya adta a mannát is Izrael népének. Az Úr késztette Józsefet, hogy Jézus és édesanyja életét megmentve Egyiptomba meneküljön. Ő gondoskodott róluk az idegen földön, és Ő késztette a bölcseket is, hogy megkeressék a kisded Jézust, és drága ajándékokkal halmozzák el. Az Örökkévaló ismeri minden ember szívét. Ő irányította Krisztus lépteit Egyiptomban, hogy menedéket találjon a zsarnok király haragja elől. Jézus földi szülei szegény emberek voltak. Az idegen földön azonban a bölcsektől kapott ajándékok segítették túlélésüket. – Redemtion: or the First Advent of Christ Whit His Life and Ministry, 20–21. old.

Krisztus elhaladt a gazdag emberek házai, a királyi udvarok és a híres helyek mellett, és a lenézett Názáretben állt meg. Kezdettől a végig alázatosság és szerénység jellemezte. Szegény élete révén szentté vált számára a szegénység. Nem akarta, hogy felsőbbrendűségi érzésével megakadályozzon férfiakat és nőket, hogy hozzá jöjjenek hallani tanításait. – Signs of the Times, 1905. június 7.

Február 3., hétfő  -  Az egyszerű emberek átváltozása

Krisztus az edényekhez közeledett. Meg sem érintette a vizet, csak egyszerűen ránézett, és az azonnal friss szőlőlévé változott. Milyen hatása volt e csodának? „Hittek benne az Ő tanítványai.” (Jn 2:11) (…) Krisztus e csoda által együttérzéséről és irgalmáról tett bizonyságot. Tiszteletet tanúsított azon emberek szükségletei iránt, akik meghallják bölcs tanításait. – Istennel ma, 366. old.

Jézus ábrázatán nem volt egyetlen ránc sem, amellyel elűzte volna magától az alázatos imádkozót. A papok és vezetők próbálták megakadályozni a szenvedőket, hogy hozzá menjenek, azt állították, hogy az ellenség erejével gyógyítja meg a betegeket. Ám a hozzá vezető utat nem lehet eltorlaszolni. Ő nem adta fel és nem csüggedt el. Személyesen is szűkölködött, de az országot járta, mindenütt áldását osztogatta, és próbálta megérinteni a szíveket.

Egyszer egy puszta helyen tartózkodott, amikor hirtelen körülvette Őt a tömeg. „Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indult rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mt 9:36) Az Üdvözítő szíve megindult a megfáradt emberek láttán. Testi gyengeségük és szenvedéseik mélységes együttérzését váltották ki. Mindenáron szerette volna kielégíteni a szomjat és éhséget, amelynek következtében némelyek ájultan estek össze az útszélen. Végtelen szeretettel teli szíve nem engedte, hogy közömbösen elhaladjon mellettük anélkül, hogy ne segítene a bajbajutottakon.

Az irgalmas Megváltó szíveket vont magához, mert megindult gyengeségeiken, meglátta a testi szenvedésnél nagyobb szükségleteiket. Egy súlyosabb betegség tüneteit fedezte fel. A külső fájdalom a beteg szív eredménye, s az emberek testi szenvedése arra késztette Őt, hogy a szenvedés okát keresse. Ez a lelki szükséglet késztette a nagy Orvost, hogy a földre jöjjön mindent helyre állítani. A testi szenvedés irgalmat keltett szívében, de ennél nagyobb mértékben indult meg a lelki szükségletek láttán.

Krisztus megértette a külső szükségleteket, ám azonnal hozzáfogott a lelki szükségletek felszámolásához. A tömegben sokan voltak, akik sosem felejtették el ezt a tapasztalatot. Miközben felkínálta nekik a nyugalmat, miközben testi táplálékot és gyógyulást nyertek, alvó érzelmeiket ébresztette fel. Ráébredtek lelki szükségleteikre, és új életet kezdtek. – Signs of the Times, 1898. augusztus 25.

Február 4., kedd  -  Egy hibákkal teli halász elhívása

Péter látta Jézus csodáit, de egyik sem hatott rá annyira, mint a csalódás éjszakája utáni csodálatos halfogás. Hitetlenség és csüggedés vett erőt a tanítványokon a hosszú és fárasztó éjjelen. Péter megindultan ismerte el a Mester mennyei hatalmát. Szégyenkezett hitetlensége és bűnei miatt. Tudta, hogy Isten Fiának jelenlétében van, és méltatlannak érezte magát. Egyszeriben Jézus lába elé vetette magát: „Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5:8) De épp, miközben e szavakat kiejtette, lábába kapaszkodva egyáltalán nem szerette volna, ha Krisztus teljesíti kérését.

A Megváltó azonban megértette a heves apostol ellentmondó szavait, és így szólt: „Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.” (Lk 5:10) Később hasonló kijelentést tett másik három tanítványának is a parton. Miközben halászhálóikat javítgatták, amelyek a halak sokasága miatt szakadoztak, így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok.” (Mt 4:19) Ekkor ők elhagyták hálóikat és csónakjaikat, és követték az Üdvözítőt. Ezek az egyszerű halász emberek felismerték Jézus mennyei tekintélyét, és késedelem nélkül mondtak le munkájukról, hagyták el mulandó javaikat, és engedelmeskedtek Uruk parancsának. – Redemtion: or the Teachings of Christ, the Anointed One, 37–38. old.

Ura harmadszori megtagadásakor megszólalt a kakas, és Jézus szomorú szemmel tekintett Péterre, s ekkor a tanítványnak azonnal eszébe jutottak Krisztus korábbi szavai. Ez a pillantás egész életén végigkísérte. Bűnös fennhéjazása, az Úr figyelmeztetése, majd a tagadás villámcsapásként érte. Hirtelen ránézett a szenvedő és kigúnyolt Jézusra, s próbált mielőbb megszabadulni a zajos és hamis vádaktól, ezért kirohant az udvarból, majd a sötétségben keservesen sírni kezdett, és gyors léptekkel a Gecsemáné felé indult. Kezdte meglátni saját lényét a maga valóságában. Emlékezete igencsak működött, és feltűntek szeme előtt szörnyű bűnei. Péter ott vetette magát a földre, ahol néhány órával korábban Jézus szenvedett, s ott, ő a tanítvány imádkozott most úgy, ahogy még soha tette. Megtérő mély lelkülettel és önmarcangoló lelkiismeret-furdalással könyörgött megbocsátásért, és megtérten állt fel, bár érezte, hogy Jézus meg fog bocsátani neki, önmagának azonban sosem tud megbocsátani.

Isten Fia jól ismerte tévelygő tanítványa szomorúságát és lelkiismeret-furdalását, ezért amikor mennyei küldöttek jelentek meg sírjánál, és hírt adtak az asszonyoknak a Megváltó feltámadásáról, arra utasították őket, hogy mondják el a tanítványoknak és Péternek, hogy Ő előttük megy Galileába. Ó, milyen sóvárogva várta Péter ezt a szeretetteljes és együtt érző hírt! Tudta, hogy az Úr még mindig gondol rá, még szereti őt, és a megbocsátás jeleként fogadta az üzenetet…

Krisztus ismétlődő kérdésére a tanítvány válaszaiban már más lelkületet fedezünk fel, mint amilyennel rendelkezett a keresztre feszítés előtt. Péter már megtért ember volt, s életében meglátszott, hogy az átformáló kegyelem hajtotta uralma alá lényét. Sziklaszilárdan és bátran állt mindezek után ki, hogy bizonyságot tegyen Krisztusról. Jézus így szólt hozzá: „Simon! Simon! Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén a te atyádfiait erősítsed.” (Lk 22:31–32) Kegyetlen megpróbáltatásokon ment át Péter, s habár Krisztusért börtönbe is került, sőt meg is kellett halnia, hűsége többé sosem ingott meg. – Review and Herald, 1913. február 6.

Február 5., szerda  -  Az emberi lény értéke

Jézus úgy gondoskodik mindenkiről, mintha egyedül ő élne csak a Földön. Istenként hatalmas erőfeszítéseket tesz értünk. Idősebb fivérünkként együtt érez minden bánatunkkal. A menny fensége nem zárkózik el a lealacsonyodott, bűnös emberiségtől. Főpapunk nem olyan büszke, hogy ne venne észre minket és ne érezne rokonszenvet irántunk, hiszen Ő megkísértetett mindenekben, mégis ártatlan maradt. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 347. old.

Köszönjük meg ma Istennek, hogy még nem állunk ítélőszéke előtt, és még van Közbenjárónk, aki szeretett, és életét adta értünk úgy, mintha az egész világegyetemben csak egyetlen lélek létezett volna. Értünk halt meg, ezért végtelen nagy értéket jelentünk Jézus Krisztus számára. Hogyan is mérhetnénk fel az érettünk hozott áldozat nagyságát? – Manuscript Releases, 1. kötet, 242. old.

Krisztusnak, a megfeszítettnek kellene gondolkodásunk homlokterében tartózkodnia, ennek kellene föléleszteni lelkünkben a legmélyebb érzelmeket. Jézus valódi követői nagyra becsülik a csodálatos megváltást, melyet Ő vívott ki számukra, s bárhová vezeti is őket, követni fogják. Bármilyen terhet hárít is rájuk, előjognak tartják, ha hordozhatják. Csakis a kereszt által tudjuk fölbecsülni az ember üdvösségének értékét. Olyan becsesek az emberek, akikért Krisztus az életét adta, hogy az Úr nem tartotta túlzottnak az ember megváltásáért a végtelen árat. Átengedte Fiát, hogy meghaljon üdvösségünkért. Mily bölcsesség, könyörület és tökéletes szeretet nyilvánul itt meg. Csakis úgy tudjuk fölbecsülni a teremtmények értékét, ha a Kálváriára megyünk Krisztus keresztjének titka által. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 634–635. old.

Február 6., csütörtök  -  Társadalmi osztálykülönbségek nélküli világ

Isten semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, valamint egyek a megváltás jogán. Krisztus azért jött, hogy ledöntse a válaszfalakat. Kitárta a templom minden ajtaját, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán vonzásköréből azokat a nyomorultakat, akiket a kísértő megtévesztett csalásaival. Isten trónjához emeli őket; ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez.

Benne nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. Jézus drága vére mindenkit eggyé kovácsol. – Krisztus példázatai, 386. old.

Nem a pozíció, nem a véges bölcsesség, nem a képzettség és nem a tehetség, ami Isten szemében magas rangra helyezi az embert. Az ész, az értelem és a talentumok az Úr dicsőségére és örökkévaló királyságának építésére kapott ajándékok. A menny szemében a lelki és erkölcsi dolgoknak van értékük, mert azokon nem uralkodik a halál, és a romolhatatlanság dicsősége övezi őket mindörökké. Az emberek által nagyra tartott földi királyság soha nem fog visszatérni sírjából. Az ellenség céljait szolgáló gazdagság, dicsőség és emberi bölcsesség nem juttathatja tulajdonosait örökséghez, dicsőséghez és bizalmi pozíciókhoz az új Földön. Egyedül azokon fog kirajzolódni a Megváltó képe feltámadásukkor, akik értékelték Krisztus kegyelmét, mellyel Isten örököseivé és Jézus örököstársaivá tette őket.

Mindazok, akik méltóvá tétetnek arra, hogy a mennyei család tagjaivá váljanak, az Atya fiait és leányait fogják meglátni egymásban. Felismerik, hogy mindannyian ugyanabból a forrásból merítik erejüket és jutnak bűnbocsánathoz: az ő bűneikért keresztre feszített Jézus Krisztusban. Tudják, hogy ha a szentek ragyogó gyülekezetében szeretnének lenni az igazság ruháiba öltözötten, meg kell mosni jellemük ruháját a Megváltó vérében, és elfogadásra kell találniuk az Atyánál az Ő nevében.

Ha a menny gyermekei egyek az Üdvözítőben, vajon miként tekint Jézus a faji és társadalmi megkülönböztetésre és az emberek közötti elkülönülésre szín, faj, pozíció, gazdagság, születés és tehetség vonatkozásában? Az egység titka a Krisztusban hívők egyenlőségében található. A megoszlás, a viszálykodás és a nézeteltérés pedig nem más, mint a tőle való elkülönülés. A Megváltó az a központ, ahová mindenki figyelmének irányulnia kellene. Minél közelebb kerülünk a centrumhoz, annál közelebb leszünk egymáshoz érzésben, megértésben és szeretetben, miközben fokozatosan Jézus képe és jelleme rajzolódik ki bennünk. Isten nem személyválogató. – Szemelvények, 1. kötet, 258–259. old.

Az Úr terve szerint az emberek egymásrautaltságra teremtettek. Ő mindenkibe helyezett talentumokat, hogy mások megsegítésére használja fel azokat. Ezeket gyümölcsöztethetjük és gyarapíthatjuk, ha önzetlenül szolgáljuk embertársainkat.

Mint egy gépezet különböző alkotóelemei, mindannyian egymáshoz kapcsolódnak, és mind a nagy és egyedüli Központtól függnek. Egységnek kell lennie a különbözőségben. Az Úr társadalmának egyetlen tagja sem érhet el sikereket függetlenül munkálkodva. Mindannyian Isten felügyelete alatt dolgozzanak, és használják az Ő szolgálatára a rájuk bízott képességeket, hogy így együtt dolgozzanak a közösségért…

Aki kereszténynek vallja magát, tartson önvizsgálatot, hogy meglássa: előzékeny és tisztelettudó-e embertársaival oly módon, amit ő is elvár másoktól… Krisztus rámutatott arra, hogy sem rang, sem vagyon nem befolyásolhatja mások iránti magatartásunkat, és hogy a menny szempontjából egyenrangú testvérek vagyunk. Nem számítanak a földi javak vagy a tisztelet, amikor Isten megvizsgálja az embert. Ő egyenlő felekként teremtett, és nem részrehajló, hanem a jelleme szerint ítéli meg az embert.

Az igazi kegyesség az egymás iránti szeretetet, segítséget jelenti, hiszen így nyilvánítjuk ki, hogy Jézus vallása van az életünkben. Odaadó szívű csatornaként kellene élnünk, hogy Krisztus szeretete rajtunk keresztül eljusson a szükségben lévőkhöz… Az az ember lesz leginkább hasznos Isten számára, aki a legközelebb kerül a mennyei törvény iránti engedelmességhez. Aki az Urat követi, elfogadja jóságát, együttérzését és az ember iránti szeretetét, azt elfogadja Istent is, mint közvetlen munkatársát…

Ha alázattal és kedvességgel viszonyulnak egymáshoz, a menny gyermekei ráébrednek, hogy az Ő szeretetének zászlaja lobog fejük fölött, és hogy az Ő gyümölcsei ízletesek lesznek szájukban. A menny a földön kezdődik. E földön készítenek mennyországot, amelyben a mennyei országba készülnek. – In Heavenly Places, 287. old.

Krisztus vallása az Őt elfogadó embert magasabb gondolati és cselekedeti szintre emeli, és ezzel egyidőben rámutat arra, hogy az emberi faj minden tagja örülhet Isten szeretetének, hiszen Fia által lett megváltva. Jézus lábánál találkozik a gazdag és szegény, a tanult és tanulatlan – a társadalomban elfoglalt szerepétől függetlenül. Minden földi különbség elfelejtődik, midőn arra tekintünk, aki átszegeztetett bűneinkért. Önmegtagadása, jósága, végtelen együttérzése megszégyeníti az emberi büszkeséget, az önfelmagasztalást és a társadalmi osztályokat. A tiszta, szeplőtlen vallás bizonyítja mennyei elveit, amikor szentségben és igazságban egyesülnek az emberek. Vér által megváltott lelkek egyesülnek, akik egyformán függnek a Megváltótól. – Krisztushoz hasonlóan, 29. old.

                                                                                                                   

Február 7., péntek

További tanulmányozásra:

Előtted az élet: Az élet tanításai c. fejezet.

Evangelizálás: Munka a középosztályért c. fejezet.