A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A betegek elhívása tanítványságra

Január 25., szombat délután

Nemes tisztaságának fényében a világ Megváltója láthatta, milyen súlyos betegségben szenved az emberiség Isten törvényének áthágása miatt. Ismeri mindenki szenvedésének okát. Olvasta a megtéretlen bűnösök végének szomorú leírását. Tudta, hogy megmentheti az embert a szakadékból. Csak Ő helyezheti lábukat a helyes útra. Csupán saját tökéletessége fedezheti el teremtményei tökéletlenségét. Valamint Ő takarhatja el mezítelenségük rútságát feddhetetlenségének palástjával.

Krisztus mindenkit magához vonz. Nem nézheti tétlenül, hogy akár egy is elvesszen. Ó, bárcsak az emberiség felismerné a világban uralkodó törvénytelenség, erőszak és gonosztettek következményeit! Bárcsak megláthatná, hogy az emberből lassan eltűnik az istenképűség, és egyre inkább hasonlít a kísértőhöz! Szentnek és tisztának lett teremtve, ám a törvény áthágásával elsajátította Sátán magatartását…

Jézus nem vált bűnössé emberi testet öltve, mikor eljött a világba, alávetette magát a törvénynek, és mikor elmondta az embereknek, hogy betegségeiket, szenvedéseiket és bűneiket hordozza. Őt egyszerűen nem tudta megfertőzni a betegség. Még a bűn nyoma sem találtatott benne… Isten szeplőtlen Bárányaként állt a világ elé. Amikor szenvedő emberek vették körül, Ő, a tökéletes egészségnek örvendő lény úgy állt ott, mint akit betegség súlyt. Ez elengedhetetlen volt, ha szerette volna kifejezni az emberek iránti tökéletes szeretetét… Krisztus rendelkezett azzal a hatalommal, amellyel megmenthette az egész világot. – That I May Know Him, 67. old.

Január 26., vasárnap  -  A Messiás, a Gyógyító

Az alázatosság létráján egyre mélyebbre süllyedt Krisztus értünk, míg már nem volt hova süllyednie. Az égi jóság és áldozat nem alacsonyodhatott alább a kereszthalálnál. Ez a csodálatos áldozat megindította a mennyet. Rá tudunk tekinteni anélkül, hogy ne szakadna meg a szívünk?

„Pedig betegséginket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozta” (Ésa 53:4), és törődik velünk. Irgalma nyugszik meg rajtunk. Jósága és szeretete kifogyhatatlanok. Értünk végzett munkáját sosem szünteti be. Ezért a keresztény ember életében és jellemében eggyé válik Krisztussal az Ő irgalmas tervében. Jelleme Krisztus jellemét kell, hogy tükrözze. Jézus önzetlen és áldozatkész életét utánoznia kellene minden léleknek, aki szereti a Megváltót. – Pacific Union Recorder, 1904. július 14.

A világegyetem is elcsodálkozott ekkora türelem és szeretet láttán. Isten Fia emberi testet öltött, levetette királyi koronáját és palástját, hogy megmentse az elbukott emberiséget. Szegénnyé lett érettünk, s az Ő szegénysége által gazdagodtunk meg. Mivel Atyjával egyenlő, csak Ő végezhette el ezt a szolgálatot, s Ő maga vállalta, hogy eggyé válik az emberrel. Feddhetetlenségében hordozta bűneinket.

Ez a szeretet megmutatkozott, ám halandó személy nem értheti meg. Túl mély titok, ezért nem éri fel emberi elme. Krisztus ténylegesen ötvözte a teremtmény lázongó természetét az Ő bűntelen jellemével, s e jóságos tettének következtében onthatta vérét az elesett emberiségért. – Manuscript Releases, 17. kötet, 26. old.

„Amint eltávozott, látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt. És kérdezték Őt a tanítványai mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felelt Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.” (Jn 9:1–5)

A Jézusnak feltett kérdéssel a tanítványok annak a meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint minden betegség és szenvedés a bűn következménye. Ez valóban így van, csakhogy a Mester rámutatott, hogy téves az a feltételezés, miszerint aki súlyos betegségben szenved, az nagyon bűnös. Miközben helyesbíteni próbálta téves előítéleteiket, a földre köpött, sarat gyúrt, rákente a vak ember szemére, és ezt mondta: „Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (ami azt jelenti: küldött).” (Jn 9:7) Amikor ez az ember visszatért Jézushoz, már látott. Az Üdvözítő gyakorlatias módon reagált a tanítványok dilemmájára, és mindig így járt el, valahányszor kérdést intéztek hozzá. Nem arra hívattak az apostolok, hogy megtudakolják, ki vétkezett és ki nem, hanem hogy megismerjék Isten hatalmát, irgalmát és együttérzését a vak meggyógyítása által. Ennek a csodának az volt a célja, hogy mindannyian meggyőződjenek arról: nem a sárban vagy a tóban rejlik a gyógyító erő, hanem Krisztusban. – Signs of the Times, 1893. október 23.

Január 27., hétfő  -  A test meggyógyítása

Krisztusnak küldetése volt Kapernaumban. Amikor elterjedt a hír, hogy Péter házában tartózkodik, férfiak, nők és gyermekek gyűltek össze közelről és távolról, hogy hallhassák csodálatos tanításait. Nem messze lakott egy teljesen lebénult férfi, aki már nem is reménykedett a gyógyulásban. Ám barátai és rokonai hallották Jézus kegyelemmel teljes tanításait, tanúi voltak a csodáknak, látták, hogy senkit sem utasít el, és hogy még a visszataszító bélpoklosok is hozzá jöttek és meggyógyultak, ennélfogva reménykedni kezdtek, hogy beteg társuk is meggyógyulhat, ha a Mester elé kerül.

Próbálták bátorítani, elmesélték neki, hogy a Megváltó csodás módon minden betegségtől megszabadít, beszéltek a megszomorodott szívűekhez intézett irgalmas bátorításáról, elmondták, hogy egyetlen szavával képes volt embereket kimenteni Sátán hatalmából. Miközben a gutaütött e jó híreket hallgatta, szíve megtelt reménységgel. Vágyott arra, hogy meglássa Jézust, és átölelhesse Őt. Ám amikor eszébe jutott betegségét okozó tékozló élete, azon nyomban elillant a reménye. Attól tartott, hogy a feddhetetlen Orvos nem fogadja el őt. Kedvelte a bűnös élvezeteket, életével lábbal tiporta Isten parancsolatait, és testi szenvedése bűnös életvitelének következménye volt.

Már régóta a farizeusokra és doktorokra bízta magát, próbált a kedvükben járni azt remélve, hogy tehetnek valamit szenvedései enyhítésére. Ezek az emberek azonban ridegen kijelentették, hogy gyógyíthatatlan. Azt állították, hogy betegsége megérdemelt büntetés a bűneiért, és ezzel még nehezebbé tették a mindennapjait. A farizeusok a szokásos módon távol tartották magukat a betegektől és a szűkölködőktől. Azt állították, hogy a betegség és nehézség Isten haragjának a jele. De a legtöbb esetben éppen ők voltak – akik azzal kérkedtek, hogy szentek és az Úr különleges előjogainak haszonélvezői – sokkal bűnösebbek, mint az általuk elítélt szegény, szenvedő emberek.

A gutaütött kétségbe esve látta, hogy sehonnan nem érkezik segítség. Ám amikor hírt kapott Jézus irgalommal teljes csodáiról, szíve újra reménykedni kezdett. De mégis félt attól, hogy nem állhat elé. Úgy érezte, már azzal megelégedne, ha az Üdvözítő megbocsátaná a bűneit, és kész volt a halálra is, amennyiben ez Jézus igazságos akaratának a döntése. Barátai elmondták neki, hogy Krisztus sok beteget meggyógyított, olyanokat is, akik hozzá hasonlóan bűnösök és tehetetlenek voltak, ez bátorsággal töltötte el a szívét, és kezdte elhinni, hogy kérése meghallgatásra talál. – Signs of the Times, 1879. október 16.

Január 28., kedd  -  Az elme és a test meggyógyítása

Bár Gadara népe nem fogadta be Jézust, mégsem hagyta őket abban a sötétben – amit ők maguk választottak. Arra kérték, hogy távozzék el tőlük, de Ő nem hallgatott rájuk, hiszen nem tudták, mit utasítanak el. Ezért azok útján küldte el nekik a világosságot, akiket készek voltak meghallgatni.

Sátánnak az volt a célja a disznók elpusztításával, hogy elfordítsa a lakosokat a Megváltótól, és megakadályozza az evangélium hirdetését azon a vidéken. De pontosan ez az esemény rázta fel az embereket úgy, ahogy semmi más nem tudta volna, és a figyelmet Krisztusra irányította. Bár a nagy Tanító eltávozott, az emberek, akiket meggyógyított, tovább tanúskodtak hatalmáról. Akik korábban a sötétség fejedelmének eszközei voltak, most a világosság csatornái, Isten Fiának követei lettek. Mikor Jézus visszatért a Tízvárosba, az ott lakók köré sereglettek, és a környező vidékről három napig ezrek hallgatták a megváltás üzenetét.

A meggyógyult ördöngösök voltak az első misszionáriusok, akik által Krisztus Dekapolisz vidékén az evangéliumot hirdette. Ezek az emberek csak rövid ideig hallgatták az Üdvözítő szavait, és egyetlen prédikációjának sem voltak tanúi. Nem tudták úgy oktatni a lakosokat, mint a tanítványok, akik naponta Krisztussal jártak. De elmondták, amit tudtak: amit ők maguk láttak, hallottak, és amit a Megváltó hatalmából megéreztek. Ez az, amit mindenki megtehet, akinek a szívét Isten kegyelme megérintette. Az Úr erre a tanúságtételre szólít fel bennünket, amelynek hiányában elpusztul a világ. – A nagy Orvos lábnyomán, 98–99. old.

A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat áll fönn. Amikor az egyiket valamilyen élmény éri, azt a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatást gyakorol az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják. Számos betegség a depresszió következménye. A bánat, az aggódás, az elégedetlenség, a bűntudat, a bűnös állapot és a gyanakvás – mind felőrli az életerőt, kaput nyit az összeomlásnak és a halálnak.

Képzelődésünkkel néha előidézzük és gyakran nagyon is súlyosbítjuk a betegséget. Sokan betegen élik egész életüket, pedig egészségesek lehetnének, ha elhinnék, hogy egészségesek. Azt képzelik, hogy minden apró viszontagság betegséget okoz; pedig azért lesznek betegek, mert számítanak rá. Sokan haltak meg már olyan betegségben, amelyet csupán kényszerképzetük okozott.

A bátorság, a remény, a hit, a rokonszenv, a szeretet előmozdítja az egészséget, meghosszabbítja az életet. Az elégedettség és a vidámság gyógyír a testnek, erő a léleknek. „A vidám [az örvendező] elme jó orvosságul szolgál.” (Péld 17:22) A betegek kezelésénél nem szabad a lelki hatást figyelmen kívül hagyni, helyesen alkalmazva a betegség elleni küzdelem egyik leghatásosabb eszköze lesz. – A nagy Orvos lábnyomán, 241. old.

Január 29., szerda  -  Feltámadás és élet

Halála által Krisztus véget vetett a halál uralmának. Eleget tett tervének, elvégezte azt a munkát, amit Ádám bűnbeesésekor vállalt. A bűnös világért halt meg, ezáltal az embert visszahelyezte – az isteni parancsolatoknak való engedelmesség feltétele mellett – oda, ahonnan leesett engedetlensége miatt. Amikor letépte a sír kötelékeit, és győzedelmesen visszajött az életbe, akkor erre a kérdésre is válaszolt: „Ha meghal az ember, vajon feltámad-é?” (Jób 14:14) Az Üdvözítő lehetővé tette, hogy Ádám minden gyermeke engedelmes élete által győzzön a bűn fölött, és hozzá hasonlóan feltámadjon a Jézus vére árán megszerzett halhatatlanságra…

Választ talált tehát ez a kérdés… Az evangéliumokban Isten emberi testben tárta elénk az életet és a halhatatlanságot. Halálával örök életet szerzett mindazoknak, akik hisznek őbenne. – In Heavenly Places, 44. old.

Krisztus élete, halála és feltámadása micsoda történelmet tár elénk! Ő volt a testet öltött Isten, az élet és a dicsőség Ura, ám érettünk törvénytelen emberek kezébe adatott. Sátán és angyalai, valamint a gonosz emberek kerülgették Őt, s Urunk mindazt elviselte, amit egyetlen emberi lény sem hordozhatott volna el. Önmegtagadó és áldozatkész élete volt, amelyben sikerrel vitte véghez a mennyei irgalom, jóság és hatalom munkáját. Érintésére elmenekült a betegség, a vakok láttak, a süketek hallottak, a démonok eltávoztak, a holtak feltámadtak. Parancsára lecsendesedett a vihar, és amikor a kereszten függött, a természet is együtt érzett haldokló Alkotójával. A föld megremegett az emberek lába alatt, a nap pedig zsákba öltözött. Amikor a hatalmas angyal lejött a mennyből, hogy elűzze a sötétséget, a római katonák holtként estek össze dicsősége láttán, és Krisztus istenségének teljességében ragyogva kijött a sírból, és győzött a halál és a sír fölött. A tanítványok mikor látták a feltámadt Üdvözítőt, akkor értették meg szavait: „Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.” (Jn 2:19)

Meginog-e valaha a hitünk? Kell-e erőteljesebb bizonyíték, mint amit adhatott Isten az Ő Fiában? Mi bizonyíthatná még jobban Jézus Krisztus hatalmát, mint magasztossága, amelynek tanúi lehettünk? Az Atyát gyalázzák, akik azt állítják, hogy hisznek Krisztusban, ám kételkednek abban, hogy akire rábízták lelküket, meg tudja oltalmazni őket mindvégig. Jézus a feltámadt Üdvözítő. Kijött a sírból, hogy magának tulajdonítsa elbitorolt jogait, és megerősítse követői hitét és Isten igazságát az emberek előtt, hogy még inkább tudtunkra adja: aki hisz őbenne, nem vész el, hanem örök életet nyer. – Signs of the Times, 1895. május 30.

A hűségesek számára a halál csak jelentéktelen részletkérdés. Az Úr úgy említi a halált, mint ami egy pillanatig tart. „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké… nem kóstol halált örökké.” (Jn 8:51–52) A keresztények számára a halál csupán alvás, a csend és sötétség egy pillanata. Az élet általa Istenben van elrejtve, és „mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd ti is ővele együtt megjelentek dicsőségben” (Kol 3:4). – The Faith I Live By, 187. old.

A Szentírás a mi életbiztosításunk. Enni Isten Fiának testét és inni a vérét azt jelenti, hogy tanulmányozzuk Igéjét, és azt engedelmességünkkel is bizonyítjuk. Akik ily módon éltek Isten Fiával, a mennyei természet örököseivé és Jézussal eggyé válnak. Ők szent légkört lélegeznek be, mert csak ekképpen élhet a lélek. Életüket az Igéből vett szent elvek vezérlik, a Szentlélek ereje által cselekszenek, és Krisztus feltámadása révén ők is vágyódnak a halhatatlanságra. Bár testük felett eltelik az idő, a hit elvei mozgatják őket, mivel a mennyei természet részesei. A Megváltó feltámadása biztosítja számukra is a feltámadás ígéretét, és végül elnyerik az örök élet jutalmát. – Heaven, 54–55. old.

Január 30., csütörtök  -  Gyógyítások Krisztus földi munkásságának befejezése után

Nem sokkal az apostolok munkájának megkezdését követően Péter és János emlékezetes csodát tett. Egyik nap a templomba mentek imádkozni, amikor egy sánta embert pillantottak meg a kapuban. Ez a negyvenedik életévét is meghaladó férfi egész életében tehetetlen volt, és szörnyű fájdalmakkal küzdött. Szegény ember már régóta szeretett volna meggyógyulni, ám nagyon távol volt a nagy Orvostól, és mikor végre sikerült egy kedves barátja segítségével eljutni a templom kapujába, akkor tudta meg, hogy akibe minden reményét helyezte, már meghalt.

Csalódottságát megszánták, és minden nap elvitték őt a templom kapujához, s így az arra járó emberek némi aprópénzt adtak neki. Péter és János közeledtével is alamizsnáért könyörgött. Az apostolok együtt érzően tekintettek rá. „Péter pedig mikor szemét reá vetette Jánossal egyben, mondta: nézz mireánk!” (Csel 3:4) A koldus felemelte szemét a fölé hajoló két irgalmas apostolra. „Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked.” (Csel 3:6) A beteg ember tudomásul vette, hogy Péter is szegény, ám arca azonnal felderült, amint meghallotta e szavakat: „A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” (Csel 3:6)

Péter kinyújtotta a kezét és megfogta őt, s ekkor mennyei erő áradt szét a testében. „Őt jobb kezénél fogva felemelte, és azonnal megerősödtek az ő lábai és bokái. És felszökvén megállt és járt.” (Csel 3:7–8) Péterrel és Jánossal együtt ment be a templomba, és „látta őt az egész nép, hogy jár és dicséri az Istent: és megismerték őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megteltek csodálkozással és azon való álmélkodással, ami történt ővele” (Csel 3:9–10).

A csoda láttán az emberek a templomban csoportosultak, s az apostolok kihasználták az alkalmat Krisztus evangéliumának hirdetésére…

A zsidókat meglepte, hogy a tanítványok is tehetnek olyan csodákat, mint amelyeket Jézustól láttak. Arra gondoltak, hogy a Mester halálával véget érnek ezek a különleges csodák. Erre most, íme, egy negyven éve sánta ember megszabadult fájdalmától, és járni kezd. – Signs of the Times, 1885. január 22.

Munkássága alatt Péter meglátogatta Liddában a szenteket. Meggyógyította Éneást, aki már nyolc éve bénultan feküdt ágyában. „Mondta néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkelt. És látták őt mindnyájan, kik laktak Liddában és Sáronban, kik megtértek az Úrhoz.” (Csel 9:34–35)

Liddához közel van Joppé, ahol ezekben a pillanatokban holtan feküdt Tábitha vagy másik nevén Dorkás. Ő Jézus Krisztus hűséges tanítványa volt, életét jó és irgalmas cselekedetek jellemezték, ugyanis a szegényekről és az elesettekről gondoskodott, és lelkesen szolgálta az igazság ügyét. Halála nagy veszteséget jelentett, mivel az újonnan alakult gyülekezet nem nélkülözhette nemes szolgálatát. A hívők hallottak Péter csodatetteiről, ezért úgy döntöttek, hogy Joppéba hívják. Embereket küldtek az apostolhoz kérésükkel.

„Felkelvén azért Péter elment azokkal. Mihelyt oda ért, felvezették őt a felházba: és elébe álltak néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.” (Csel 9:39) Péter utasította a siránkozó és gyászoló jelenlevőket, hogy hagyják el a szobát. Aztán letérdelt, és Istenhez könyörgött, hogy adja vissza Dorkás életét, „és a holt testhez fordulván monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitotta szemét; és meglátván Pétert felült. És az kezét nyújtva néki felemelte őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat eleikbe állította őt elevenen.” (Csel 9:40–41) A holtak feltámasztásának csodája által Joppéban sokan elfogadták Jézust. – Redemtion: or the Ministry of Peter and the Conversion of Saul, 55–56. old.

Január 31., péntek

További tanulmányozásra:

A nagy Orvos lábnyomán: Példaképünk; A lélek gyógyítása c. fejezetek.

Orvosi missiómunka: Az orvosi missziómunkára vonatkozó mennyei terv c. fejezet.