A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Tanítványok és a Szentírás

December 28., szombat délután

Jézus Krisztus jövetelének célja az volt, hogy kinyilatkoztassa a világ előtt a mennyei igazságokat. Úgy tanított, mint aki hatalommal bír. Úgy beszélt, ahogy ember sosem tehette. Szavaiban nem volt sem bizonytalanság, sem a kétség árnyéka. Beszédéből érződött, hogy érti bemutatandó témájának minden apró részletét. Felnyithatta azokat a titkokat, amelyeket a pátriárkák és próféták szerettek volna megismerni, amit az emberi kíváncsiság türelmetlenül vágyott volna megérteni. Ám ha az emberek nem voltak képesek megérteni a legegyszerűbb és legérthetőbb igazságokat sem, akkor hogyan fogadhatták volna be a halandó szem elől elrejtett titkokat?

Az Úr Jézus nem tartotta méltatlan dolognak a már ismert, ősrégi igazságok elismétlését, mivel Ő maga volt ezek szerzője, a templom dicsősége. Ő választotta külön a hazugságot az elfelejtett, félremagyarázott és eredeti funkciójából elmozdított igazságtól, s a maguk ragyogásában igazi drágakövekként mutatta be azokat, majd visszahelyezte méltó helyükre, és megparancsolta, hogy kimozdíthatatlanok maradjanak örökre. Micsoda munkát végzett! Olyan jelleme volt, amelyet egyetlen ember sem érthet meg vagy érhet el. Csak a mennyei kéz ragadhatta meg az álnoksággal kevert igazságot, amely Isten ellenségének ügyét és nem az emberét szolgálta, Ő helyezhette vissza oda, ahol az Urat dicsőíthette, és teremtményei üdvösségét munkálta. Jézus Krisztus szolgálata újból visszaadta a világnak az igazságot a maga eredeti frissességében és szépségében. A természet és a tapasztalatok által mutatta be a lelki és mennyei tanításokat. Friss mannát nyújtott az éhező léleknek, és bemutatta az emberek között alapítandó új országát. – A keresztény nevelés alapelvei, 236–237. old.

December 29., vasárnap  -  Jézus és a Biblia

Krisztusnak az éhség nagy fájdalmat okozott, mégis helytállt a kísértés közepette. Ugyanazokkal a szavakkal űzte el Sátánt, mint amelyeket Mózesnek adott, hogy ismételje el Izrael népe előtt, amikor ők zajosan húst követeltek a pusztában: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik.” (Mt 4:4) Kijelentése és példája által a Megváltó szeretné megmutatni az embernek, hogy nem jelent nagy csapást a mulandó eledel utáni éhség. Sátán elcsábította ősszüleinket állításával, miszerint ha esznek a tiltott gyümölcsből, akkor az a javukat szolgálja, és biztosítja halhatatlanságukat. Ez azonban éles ellentétben állt az Isten által elmondottakkal: „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” (1Móz 2:17)

Ha hallgattak volna az Úr szavára, az özönvíz előtti nemzedék nem veszett volna el a vízáradatban. Ha az izraeliták engedelmeskedtek volna Isten kérésének, Ő különleges áldásait árasztotta volna rájuk. De engedtek túlzott étvágyuknak, így ez számos és súlyos következménnyel járt. Amennyiben legfőbb foglalatosságuk a menny elvárása lett volna, saját szükségletük második helyre kerül, s alávetik magukat a megfelelő étrendre vonatkozó isteni döntésnek, úgy egyikük sem hal meg a pusztában. Szent és boldog népként mehettek volna be Kánaánba, és egészségesek lettek volna mindannyian. – Confrontation, 43–44. old.

Sátán reménykedett a győzelemben, amikor Krisztushoz jött. Azt hitte, hogy sokkal előnyösebb helyzetben van. Ám vereséget szenvedett az Üdvözítő szelídségétől és alázatosságától, valamint attól, hogy Jézus Isten Igéjére hagyatkozott. A szelíd, alázatos és látszólag magatehetetlen Megváltó erősebb volt minden felfegyverzett vitéznél. Ó, mennyit harcolt az ördög azért, hogy Isten elleni bűnre vezesse Őt! Erőfeszítései azonban sikertelennek bizonyultak, nem tudta rávenni Krisztust, hogy lemondjon hűségéről.

Üdvözítőnk felfuvalkodás nélkül fogadta el a mennyei kinyilatkoztatásokat… Az ellenség alattomos és nagyon merész, ám nem legyőzhetetlen. Olyan, mint egy állig felfegyverzett ember, ám ha üdvösségünk Fejedelmének közelében maradunk, és használjuk a tőle kapott fegyvert, akkor győzedelmeskedünk. – Christ Triumphant, 190. old.

December 30., hétfő  -  A Szentírás tekintélye

Amikor Bethesdánál Jézust szombatrontással vádolták, védekezésképpen megerősítette: Ő Isten Fia, és kijelentette, hogy Atyjával összhangban cselekedett. Most, amikor a tanítványokat támadták meg, vádlóinak példákat idézett az Ótestamentumból, olyan tetteket, amelyeket szombatnapon vittek véghez Isten szolgái.

A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a szent Iratok felől. „Nem olvastátok-é – kérdezte –, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába, és vette el a szent kenyereket, és ette meg… amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?” (Lk 6:3–4) „Mondta nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2:27–28) „Nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban, és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.” „Az embernek Fia a szombatnak is ura.” (Mt 12:5–6) – Jézus élete, 284–285. old.

Ha most Jézus személyesen lenne itt a földön, hallanánk a farizeusoknak mondott szavait azokhoz, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igazságot: „Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Istennek hatalmát.” (Mt 22:29) A tanult és írástudó zsidók nem értették meg Krisztus és a törvény között lévő kapcsolatot, nem fogták fel a felkínált üdvösséget. Nem látták be a törvény erkölcsi tökéletességét, s hasonlóképpen napjainkban is sokan nem értik a Szentírást és az Úr hatalmát. Az Üdvözítő korában hallgatói elméjét elhomályosították saját véleményeik és tanaik. Összekeverték vélekedéseiket Jézus tanításaival, és ez meggátolta őket, hogy megértsék a magasztos igazságokat. Egyszerűen vakok voltak az Ószövetség helyes megértésével szemben, ám a Mester elmagyarázta tanítványainak a Szentírás jelentőségét, felfedte előttük a menny parancsolatainak lelki és gyakorlati hatásait az emberi életre és a jellemre. Megígérte követőinek, hogy felemeltetése után elküldi a Szentlelket, aki mindent eszükbe juttat. A rájuk bízott igazságok értékét fel sem fogták. Feltámadása után elcsodálkoztak szavain, amikor ezt mondta: „Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek voltam, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban énfelőlem. Akkor megnyilatkoztatta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat.” (Lk 24:44–45) Nem igazán akarták elhinni mindazt, amit a Szentírás közölt Krisztusról. – Review and Herald, 1890. február 4.

December 31., kedd  -  Nyilvános szolgálat

Jézus korában a zsidók a hagyományok és hiedelmek szemete alá temették el az értékes igazságokat, s mindezt oly mértékben, hogy már nem lehetett megkülönböztetni az igazságot a hamisságtól. Megváltónk azért jött, hogy eltávolítsa a téveszmék és dédelgetett tévedések szemetét, és feltárja Isten Igéjének kincseit. Mit tenne ma az Üdvözítő, ha eljönne? Hasonlóképpen kellene eloszlatnia a hagyomány és a ceremóniák tömkelegét. A zsidókat felháborította az Úr munkássága. Szem elől tévesztették az Atya eredeti igazságait, s ezeket Krisztus ajánlotta újból a figyelmükbe. A mi feladatunk megszabadítani a menny értékes igazságait a babonáktól és tévedésektől. Micsoda munka hárul ránk! Angyali toll le sem írhatná a maga teljességében a kinyilatkoztatott megváltási tervet. A Biblia szerint Jézus hordozta bűneinket, és magára vette szenvedéseinket. Itt láthatjuk, amint találkozik a golgotai kereszten a jóság és a hűség, hogy igazság és békesség csókolgatják egymást, és hogy Krisztus feddhetetlensége kiáradt az elbukott emberre. Ott mutattatott meg a végtelen bölcsesség, igazság, irgalom és szeretet. A megváltási terv megismertette velünk a minden értelmet felülmúló szeretet és bölcsesség mélységét, magasságát, hosszúságát és szélességét.

Amikor az írástudók és a farizeusok látták, hogy Krisztus nem tartja tiszteletben hagyományaikat, máris a törvénnyel és a prófétákkal szembeni tiszteletlenséggel vádolták. Pedig Isten nem becsülte alá a régi igazságokat. De mivel nem olyan szűklátókörűen járt el, mint ők, ekként reagáltak rá: „Azért jött, hogy eltörölje a törvényt.” Csodálkozva fogadták azonban Jézus válaszát: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17–18) Krisztus volt a törvény szerzője. A farizeusok vaksága pedig azokat az embereket példázza, akik azt állítják, hogy nagy világossággal és ismerettel rendelkeznek, ám tévesen értelmezik és mutatják be az Úr munkáját. A dicsőséges igazságok el lettek rejtve szemük elől, már nem ragyogtak, és nem vonzották őket babonáik és tévedéseik miatt. Jézus kinyilatkoztatta az Atya világosságát, és eléjük tárta a szép igazságot a maga teljes mennyei dicsőségében. Az őszinte emberek elméje csodálattal telik meg, szívük a szent érzelmek révén ahhoz vonzódik, aki kinyilatkoztatta az igazság kincseit, és meg is magyarázta azokat.

A zsidók részben megértették az igazságot és Isten Igéjét, ám nem fogadták be a maga teljességében a menny törvényét. Krisztus eltávolította a hagyományok szennyét, és felfedte az Úr tervének lényegét. Amikor ezt tette, ellenőrizhetetlen elkeseredés vett erőt rajtuk. Elhíresztelték a városokban, hogy Jézus tönkreteszi Isten művét. Habár a Megváltó valóban megsemmisítette a régi hagyományokat és a formaiasságot, valójában visszahelyezte jogaiba a régi igazságot. Egyesítette az igazságokat, s így egy teljes és szimmetrikus igazságrendszert hozott létre. Ez volt Üdvözítőnk munkássága. – Mi mit teszünk most? Nem kellene Krisztussal együtt munkálkodnunk? A híresztelések vezérelnek minket? Figyelmesen kell olvasnunk, hozzáértéssel kell engedelmeskednünk, s tanítsuk meg másoknak is, amit megismertünk. Éhezzük folyamatosan az élet kenyerét, keressük az élet vizét, hogy az embereket az igazság Forrásának élő és üdítő vizéhez vezethessük! – Review and Herald, 1889. június 4.

Január 1., szerda  -  Személyes szolgálat

[Az Emmauszba tartó tanítványokhoz csatlakozva] Jézus felidézte a saját életére, küldetésére, szenvedésére, halálára és feltámadására vonatkozó összes próféciát. Nem találta szükségesnek, hogy csodát tegyen, bizonyítandó, hogy Ő a világ feltámadt Megváltója, hanem a jövendölésekhez folyamodott, s teljes körű, érthető magyarázatot adott saját azonosságára vonatkozóan, s ezzel megerősítette, hogy mindaz, ami megtörtént, előre meg volt jövendölve. Hallgatói figyelmét folyton az Ótestamentum értékes igazságai felé irányította. Az Ige iránti tiszteletére világít rá a gazdag ember és a szegény Lázár példázata: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” (Lk 16:31) Maguk az apostolok is egyöntetűen kiálltak az ószövetségi iratok fontossága mellett. Péter ezt mondta: „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (2Pt 1:21) Lukács pedig ekképpen tett említést a Krisztus eljöveteléről jövendölő prófétákról: „Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az Ő népét, és felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk, az Ő gyermekének Dávidnak házában, amint szólott az Ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak.” (Lk 1:68–70)

Krisztus a prófétákon és pátriárkákon keresztül beszélt Ádám idejétől kezdve a történelem végső jelenéig. Ezt az igazságot nem értették meg a zsidók, hanem megvetették Jézust. Hasonlóképpen ma sem értik meg sokan, akik magukat kereszténynek vallják. Tökéletes összhang van az Ó- és az Újszövetség között. Az első olvasásra titokzatosnak tűnő leírások érthetőbbé válnak, ha szorgalmasan tanulmányozzuk, és más, ugyanazokat a témaköröket tárgyaló versekkel összevetjük. Ha a zsidók figyelmesen foglalkoztak volna a próféciákkal, megvilágosodott volna az elméjük, és felismerték volna az előre megjövendölt Messiást. Ők azonban torz nézeteik és becsvágyuk szemszögéből értelmezték a próféciákat.

A tanítványok értelmét is megzavarták a papok magyarázatai és hagyományai, s innen eredt Mesterük halálával és feltámadásával kapcsolatos hitetlenségük és tudatlanságuk. Ezeket a félremagyarázott jövendöléseket magyarázta el e két tanítványnak éppen az a személy, aki a Szentlélek által ihlette a Szentírás íróit. Bemutatta tanítványainak, hogy a Messiásra vonatkozó jövendölések minden vetülete pontosan teljesedett élete és halála által. Idegen emberként szólt hozzájuk, mint aki meglepődik, hogy a tanítványok nem értelmezik helyesen az Írásokat, pedig ezzel számos nehézségtől menekültek volna meg.

Habár a próféciákról tanította őket, mégsem voltak képesek teljesen elvetni a földi ország megalapításának gondolatát. E téves gondolatok miatt azt hitték, hogy Jézus keresztre feszítésével minden reményük odaveszett. Ám e csüggedés közepette mikor ráébredtek, hogy épp az bizonyítja meggyőződésük igazát, ami csüggedésüket okozta, hitük megerősödött. Most már fény derült Mesterük korábbi szavaira. Minden kitisztult és érthetővé vált. Jézus halálában és feltámadásában meglátták a jövendölések beteljesedését, és szívük megtelt a Mester iránti szeretettel. – Redemtion: or the Ressurection of Christ and His Ascension, 26–29. old.

Január 2., csütörtök  -  A következő nemzedék

A Szentírás az Ótestamentumot éppúgy magában foglalja, mint az Újat. Egyik a másik nélkül nem teljes. Krisztus kinyilatkoztatta, hogy az Ószövetség igazságai éppoly értékesek, mint az Újtestamentum Igéi. Krisztus a világ kezdetekor is ugyanaz a Megváltó volt, mint ma. Még mielőtt istenségét emberi természetbe öltözve eljött világunkba, Ádám, Séth, Énok, Mathusélah és Noé már tolmácsolta az evangéliumi üzenetet. Kánaánban Ábrahám, Szodomában Lót hirdette az üzenetet, és nemzedékről nemzedékre hűséges hírvivők beszéltek az Eljövendőről. (…)

Jézus életéről, haláláról és közbenjárásáról, amit a próféták megjövendöltek, az apostolok tettek bizonyságot. A Mester alázatosságáról, tisztaságáról, szentségéről és utolérhetetlen szeretetéről beszéltek. A teljes evangélium prédikálása nemcsak a földön élő és tanító Üdvözítő hirdetését jelentette, hanem az ótestamentumi próféták által megjövendölt és az áldozati szolgálatban szimbolizált Krisztus bemutatását is. (…)

Az igazság minden korban újabb szakaszába lép: Isten üzenetét viszi a kor népének. A régi igazságok mind fontosak. Az új igazság nem független a régitől, hanem annak újabb megnyilatkozása. Az új igazságokat csak akkor foghatjuk fel, ha a régieket megértettük. Amikor a Messiás meg akarta értetni tanítványaival feltámadásának igazságát, elkezdte „Mózestől és minden prófétáktól”, és „magyarázta nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak”. – Krisztus példázatai, 126–128. old.

Az apostolok a próféták és a hosszú századok feddhetetlen embereinek bizonyságtevése alapján fogadták el Jézust. A keresztény világ számos bizonyítékkal rendelkezik az Ó- és Újtestamentumban. Ezek egy része az eljövendő Üdvözítőre mutat, míg a másik hányada betölti a próféciák feltételeit. Mindez teljes mértékben elegendő a hinni vágyó ember hitének megerősítésére. Az Úr terve, hogy alkalmat adjon az embernek Isten és a Fiú hatalmában, valamint a Szentlélek munkájában hinni. – Redemtion: or the Ressurection of Christ and His Ascension, 8. old.

Pál megmagyarázta a Messiásra vonatkozó ószövetségi jövendöléseket, és említést tett a próféciák és Krisztus tanításai közötti összhangról mindazoknak, akik készen álltak elfogadni érveit. AZ Üdvözítő felkeltette tanítványai elméjében az Ószövetség iránti érdeklődést: „Elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva magyarázta nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak.” (Lk 24:27) Mesteréről prédikálva Péter az Ótestamentumból származó érveket vonultatott fel, kezdve Mózes írásaitól a prófétákig. István is hasonlóképpen járt el, majd Pál is követte példáját, amikor ihletett bizonyítékokat szolgáltatott Krisztus küldetésére, szenvedésére, halálára, feltámadására és mennybemenetelére vonatkozóan. Mózes és a próféták bizonyságtevéseivel bizonyította a Messiás azonosságát, és rámutatott, hogy Krisztus beszélt a próféták és pátriárkák által is Ádámtól napjainkig. – Sketches From the Life of Paul, 82. old.

Január 3., péntek

További tanulmányozásra:

Előtted az élet: Bibliatanulmányozás és tanítás c. fejezet.

Jézus élete: Útban Emmausz felé a feltámadottal c. fejezet.

Az apostolok története: Thesszalonika c. fejezet.