A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Kozmikus küzdelem Isten jellemére vonatkozóan

December 14., szombat délután

„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! mondjad Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis ollyá tetted szíved, minő az Isten szíve, lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked! Bölcsességeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot, gyűjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba. Bölcsességednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítottad gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.

Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel ollyá tetted szíved, minő az Isten szíve: azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertőztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében. Vajon mondván mondod-é megölőd előtt: Isten vagyok én? Holott ember vagy és nem Isten a téged átütőnek kezében! Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten.

És lőn az Úr beszéde hozzám mondván: Embernek fia! Kezdj gyászéneket Tírusz királyáról, és mondd néki: így szól az Úr Isten: Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva voltál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, tárziszkővel és ónixszal, berillussal, zafírral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtettél. Voltál felkent oltalmazó kerub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkeztél; azért levetettelek téged az Isten hegyéről, és elvesztettelek, te oltalmazó kerub, a tüzes kövek közül. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére. Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertőztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tettelek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek. Mindnyájan, akik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!

És lőn az Úr beszéde hozzám mondván: Embernek fia! Vesd tekintetedet Szidonra, és prófétálj ellene. És mondjad: így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Szidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne. És bocsátottam reá döghalált és vért utcáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá jő mindenfelől; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. És ne legyen többé Izrael házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttük vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr.

Így szól az Úr Isten: Mikor egybegyűjtöm Izrael házát a népek közül, kik közé szétszórattak, akkor megszentelem magamat rajtuk és a pogányok szeme láttára, és laknak az ő földjükön, melyet adtam Jákóbnak, az én szolgámnak. És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetették őkörülöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük.” (Ez 28:1–26)

Az első bűnös egy olyan lény volt, akit Isten igencsak felmagasztalt. Őt Tírusz királyaként látjuk, aki hatalmas és magasztos uralkodó volt. Aztán lassan-fokozatosan Sátán beengedte szívébe az önfelmagasztalást. Azt mondja a Szentírás: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére.” (Ez 28:17) „Holott te ezt mondtad szívedben: az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Fölibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésa 14:13–14) Habár dicsősége teljes mértékben Istentől származott, ez a hatalmas angyal azt kezdte hinni, hogy önmagától ered ez a dicsőség. Elégedetlen volt beosztásával – annak ellenére, hogy az angyalok fejedelme volt –, és arra a hódolatra áhítozott, amely csak az Alkotót illette meg. Nem arra törekedett, hogy a teremtett lények szívében a magasságos Isten iránti hűséget és odaadást hintse el, hanem saját személye iránt késztette hűségre a teremtett lényeket. Arra a dicsőségre pályázott, amellyel a végtelen Atya ruházta fel a Fiát, így hát az angyalok fejedelme olyan hatalmat akart tulajdonítani magának, ami Krisztus előjoga volt. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 4. kötet, 1162. old.

Az Isten törvénye elleni lázongás a mennyekben kezdődött Lucifer, az oltalmazó kerub szívében. Sátán eldöntötte, hogy fő helyet akar elfoglalni a mennyei tanácsban, és egyenlő lehessen Istennel. Lázadást szított a közvetlenül neki szolgáló angyalok között, hálátlanságot próbált hinteni a lelkükbe. Annyira álnok módon munkálkodott, hogy nagyon sok angyalt a maga pártjára állított. Még a hűséges angyalok sem ismerték fel teljes mértékben csaló jellemét, sem azt, hogy mire vezet ez a lázadás. Miután sok angyalt megnyert magának, ügyét Isten elé tárta, és azt állította, hogy tulajdonképpen az angyalok követelik abban, hogy foglalja el Krisztus helyét.

E gonosz lelkület addig terjedt, míg az elégedetlenségből valós lázadás alakult ki. Akkor küzdelem folyt a mennyben, amelynek következtében Sátán és az ő angyalai levettettek az égből. Az ördög azért vívott küzdelmet, hogy tekintélyt szerezzen, ám elveszítette a háborút. Isten többé nem bízhatta rá korábbi megtisztelő feladatát, már nem vehetett részt a menny irányításának munkájában. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 7. kötet, 972–973. old.

December 15., vasárnap  -  Lázadás a mennyei szentélyben

Elhagyva az Atya közelében elfoglalt helyét Lucifer elment, hogy széthintse az elégedetlenség szellemét az angyalok között. Titokban dolgozott, és valódi szándékát egy ideig az Isten iránti tisztelet látszata alá rejtette. A mennyei lényeket kormányzó törvényekkel kapcsolatban kezdett kételyeket sejtetni. Arra célozgatott, hogy bár szükségesek a törvények a világ lakóinak, de az angyaloknak, akik magasabban állnak, nem kell ilyen korlátokat szabni, mert nekik elegendő vezető a saját bölcsességük is. Az angyalok nem olyan lények, akik szégyent hozhatnának az Úrra, hiszen minden gondolatuk szent, és ők sem tévedhetnek, mint ahogy Isten sem. Luciferrel szemben igazságtalanság – ezt állította –, hogy Isten Fiának az Atyával egyenlő helye van. Hiszen őt is tisztelet és megbecsülés illeti meg. Ha ez az angyalfejedelem elfoglalhatná igazi, magasztos helyét, nagyon jó származna ebből az egész mennyei seregnek; mert ő szabadságot akar mindnyájuknak biztosítani. Most még eddigi szabadságuk is véget ért, mert a Mindenható egy abszolút uralkodót helyezett föléjük, akinek tekintélye előtt mindenkinek hódolattal kell adóznia. Ezek voltak azok a ravasz megtévesztések, amelyek Lucifer mesterkedései folytán gyorsan tért hódítottak a mennyben.

Jézus helyzetében és tekintélyében nem történt változás. Lucifer irigysége, megtévesztése és a Krisztuséval azonos helyre való igénye szükségessé tette Isten Fia valódi helyének meghatározását. De ez a hely kezdettől fogva ugyanaz volt. Sok angyalt azonban elvakítottak Lucifer félrevezető állításai.

Kihasználva a hozzá beosztott szent lények iránta való szeretetét, hűségét és bizalmát, olyan ravaszul csepegtette lelkükbe a saját bizalmatlanságát és elégedetlenségét, hogy mesterkedését nem ismerték fel. Lucifer Isten szándékait hamis megvilágításban mutatta be – félremagyarázva és eltorzítva őket, hogy viszályt és elégedetlenséget keltsen. Alattomosan rávette hallgatóit, hogy adjanak hangot érzéseiknek; majd szavaikat ismételgette, amikor ez szolgálta célját. Így akarta bebizonyítani, hogy az angyalok nem teljesen értenek egyet az Atya kormányzásával. Míg az Úr iránti teljes hűséget színlelte, azt hangsúlyozta, hogy a menny rendjén és törvényein változtatni kell Isten kormányzatának állandósága érdekében. Amíg azon dolgozott, hogy kételyeket szítson a menny törvényével szemben, és egyúttal a saját elégedetlenségét is belecsepegtesse a hozzá beosztott angyalok lelkébe, látszólag mégis a viszályt igyekezett megszüntetni és a zavart keltő angyalokat a menny rendjével megbékíteni. Míg titokban széthúzást és lázadást szított, a legnagyobb furfanggal azt a látszatot keltette, mintha egyedüli célja lenne, hogy elmélyítse a hűséget, és megőrizze az összhangot és békét. (…)

Jelleméhez méltó nagy irgalmában az Örökkévaló sokáig eltűrte Lucifert és követőit. Mindeddig ismeretlen volt a mennyben az elégedetlenség és lázadás szelleme. Ez új dolog volt – furcsa, titokzatos, megmagyarázhatatlan. Az ördög maga sem ismerte fel először érzéseinek valódi jellegét. Egy ideig félt is kifejezni képzelődéseit, és ami a lelkében végbement. Mégsem hessegette el gondolatait. Nem látta, merre sodródik. Az Úr pedig mindent megtett, amit a végtelen szeretet és bölcsesség csak ki tud gondolni, hogy meggyőzze őt tévedéséről. Bebizonyosodott, hogy nincs semmi oka elégedetlenségének, és Isten megláttatta vele, mi lesz a következménye, ha kitart a lázadásban. A kísértő meggyőződött arról, hogy nincs igaza. Látta, hogy „igaz az Úr minden Ő útjában, és minden dolgában kegyelmes” (Zsolt 145:17); hogy az égi törvények igazságosak, és tudta, hogy ezt az egész menny előtt el kell ismernie. Ha megtette volna, megmenthette volna önmagát, és megmenthetett volna sok angyalt is. Ekkor még nem dobta el teljesen a Mindenható iránti hűségét. Habár elhagyta oltalmazó kerubként elfoglalt helyét, de ha kész lett volna visszatérni Istenhez, elismerve a Teremtő bölcsességét, és megelégedett volna azzal a hellyel, amelyet az Atya a maga csodálatos tervében neki szánt, visszakapta volna hivatalát. Eljött a végső döntés ideje: vagy teljesen meghódol Isten korlátlan uralma előtt, vagy nyíltan fellázad. Már-már úgy döntött, hogy visszatér, de büszkesége nem engedte. Annak, akit az Úr úgy kitüntetett, túl nagy áldozat lett volna beismerni, hogy tévedett, hogy csak képzelgett. Túlságosan súlyos áldozat lett volna meghódolnia egy olyan tekintély előtt, akiről azt akarta bebizonyítani, hogy igazságtalan. – Pátriárkák és próféták, 37–39. old.                                                                                                        

December 16., hétfő  -  Vádak

Követői felkeresték Sátánt. Kihívó tekintettel közölte velük terveit, hogy elragadja Istentől Ádámot és társát, Évát. Ha bármilyen módon engedetlenségre csábítaná őket, az Úr engedményt tehetne. Ők is bocsánatot nyerhetnének, és akkor az ördög és a bukott angyalok osztozhatnának velük a menny kegyelmében. Mert ha Ádám és Éva egyszer megszegnék a Teremtő törvényét, hozzájuk hasonlóan őket is Isten haragja sújtaná. Törvényszegésükkel szintén lázadókká válnának. Így együtt birtokolhatnák az Édent velük, és otthonukká tehetnék. Ha pedig eljutnának a kert közepén álló életnek fájához, akkor talán erejük egyenlő lenne az el nem bukott, szent angyalokéval, és maga az Atya sem tudná kiűzni őket onnan.

A kísértő tanácsot tartott az elbukott angyalokkal. Nem mindnyájan jöttek el szívesen, hogy egyesüljenek a kockázatos és rettenetes célért. Elmondta, hogy egyikükre sem bízza rá tervének végrehajtását, mert ehhez az ő bölcsessége szükséges. Kijelentette, fontolják meg a dolgot addig, míg ő visszavonul és megérleli tervét. Igyekezett hatást gyakorolni rájuk, hogy ez az utolsó és egyetlen reményük. Ha megbuknak, nincs többé reménységük a menny vagy Isten műve valamely részének visszanyerésére és uralására.

Sátán elvonult hát, hogy részletesen kidolgozza tervét, hogyan buktathatja el Ádámot és Évát. Félt attól, hogy célja kudarcot vall, sőt, ha Ádámot és Évát sikerül is rábírnia Isten parancsai iránti engedetlenségre, és törvényeinek megszegőivé válnak is, attól tartott, hogy abból számára semmi jó nem származik, a helyzete sem javulna. Ez csak bűnét súlyosbítaná. Reszketett attól a gondolattól, hogy a szent párt is nyomorúságba és bűnbe taszítja, mint ahova ő maga is került. Habozott és tétovázott. Angyalai már keresték, a döntésére vártak. Közölték, hogy hajlandók véghezvinni tervét, hordozzák a felelősséget és vállalják a következményeket.

Sátán elnyomta kételkedését és gyengeségét. Meggyőzte magát, hogy keresztülviszi tervét, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy dacoljon Isten tekintélyével. Megismertette elképzeléseit az angyalokkal. Ha nyíltan közeledik Ádámhoz és Évához, és panaszkodik Isten Fia ellen, egy pillanatig sem hallgatnak rá, mert inkább felkészítené ezzel őket a védekezésre. Ha megfélemlítené őket erejével, mit sem érne el. Elhatározta hát, hogy ravaszsághoz és cselhez folyamodik, s így viszi véghez, amire nem lenne képes a hatalom vagy az erőszak. – A megváltás története, 27–29. old.

December 17., kedd  -  Helyreállítás a kereszt által

A világ Megváltója bűnné lett az emberi családért. Az ember helyetteseként Krisztus nem nyilatkoztatta ki teljes isteni hatalmát, hanem az emberek soraiba lépett. Az ember által átélt kísértéseket ízlelte meg – az ember nevében – a legnehezebb körülmények között, hogy tökéletes példáját adja a hitnek és a mennyei Atyába vetett tökéletes bizodalomnak. Tudta, hogy az Isten fogja táplálni, amikor ez dicsőséget szerez neki. Ezért e szörnyű szenvedések idején, miközben éhség gyötörte, semmiképp sem akarta könnyebbé tenni isteni hatalmának gyakorlásával a rá kiszabott próbát.

A nehézségbe került, elbukott ember nem tehetett csodát saját maga érdekében, és nem is volt elegendő ereje megszabadítani magát a fájdalomtól és a kíntól, nem szerezhetett győzelmet magának az ellenség felett. Isten célja az volt, hogy megpróbálja teremtményét, és a nehézségek által alakítsa jellemét, próbálja meg az Ő szeretetébe és hatalmába vetett hitét. Krisztus tökéletes példát adott életével. Tanításai és példaadása által mindig arra tanította az embert, hogy az Úrtól függ az élete, és hogy helyezze hitét és bizodalmát Alkotójába.

Jézus tudta, hogy Sátán már a kezdetektől fogva hazudik, és hogy erős fegyelemre van szükség ahhoz, hogy valaki úgy engedhessen sugallatainak, hogy ne feddje meg első hallásra bátorkodó megjegyzéseit. Az ördög arra várt, hogy Isten Fia lelki gyötrelmei közepette alkalmat ad, hogy előnyt szerezzen ellene, és miután provokációval próbálkozik, majd vitába szállhat vele. Elhatározta, hogy félremagyarázza az Úr szavait, és így próbál előnyhöz jutni, hogy majd bukott angyalai segítségével minden erejét latba vetve legyőzhesse Jézust.

A világ Megváltójának azonban semmi vitája nem volt Sátánnal, hiszen már egyszer kiűzte őt a mennyből, mert nem volt méltó magas beosztásához. Azonban aki a magasságos Isten és Fia ellen tudta lázítani az angyalok egy részét, minden csalárdságra képes. Négyezer éven keresztül harcolt az Úr uralma ellen, és egyáltalán nem gyengült meg fondorlatossága és kísértő képessége.

Mivel az elbukott ember saját erejéből nem győzhette le a kísértőt, Krisztus lejött közénk, hogy mennyei erejét a földi ember erejével ötvözze. Tudta, hogy Édenben olyan előnyökkel rendelkezett Ádám, amelyek által ellenállhatott volna Sátán kísértéseinek, és győzhetett volna a gonosz felett. Továbbá azt is tisztán látta, hogy a Paradicsomból kiűzött ember, amint a bűne miatt elszakadt Isten szeretetének világosságától, többé nem állhatott meg saját erőből Sátán kísértéseivel szemben. Hogy reménységet és a teljes pusztulásból való menekvést kínáljon fel az embernek, megalázta magát, emberi természetet öltött magára, hogy a mennyeit a földi természettel ötvözze, és így közeledjen gyermekeihez. Ádám fiai és leányai számára olyan erőt szerzett, amelyet nem nyerhetnek el saját erőből, csakis általa, és így győzhetnek Sátán kísértései felett.

Azzal, hogy a Fiú magára vette az emberi természetet, még közelebb került az emberhez, mint a bűnös ember közbenjárója. Krisztus azonosult a fájdalmakkal és szenvedésekkel. Megkísértetett mindenekben az emberhez hasonlóan, azért, hogy segítséget nyújthasson minden megkísértettnek. A bűnös helyett a Megváltó győzedelmeskedett. – Confrontation, 44–46. old.

December 18., szerda  -  Helyreállítás az ítélet által

Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt; a béke és a boldogság, amit ő is mindaddig élvezett, amíg nem kezdett el Isten ellen zúgolódni és Krisztusra irigykedni. Vádaskodott, lázadozott, hazudozott, hogy megnyerje az angyalok rokonszenvét és támogatását. Bár az Úr felkínálta bocsánatát, ő semmit nem tett saját gyógyulása érdekében. Ezek az emlékképek mind felidéződnek benne. Elgondolkozik azon a munkán is, amit az emberek között végzett, és e tevékenység következményein – egymás közti ellenségeskedésükön, a rettenetes mészárlásokon, a birodalmak emelkedésén és bukásán, a királyságok megdöntésén, a kavargások, harcok és forradalmak hosszú során. Eszébe jut, milyen szívósan támadta Krisztus szolgálatát, és miként próbálta az embert mind’ jobban lezülleszteni. Látja, hogy ördögi ármánykodásával nem tudta megrontani azokat, akik Jézusba vetették bizalmukat. Birodalmára, fáradságos munkájának gyümölcsére tekintve csak kudarc és pusztulás mered vissza rá. Most elhiteti a tömeggel, hogy Isten városa könnyű zsákmány lesz. De ő tudja, hogy ez nem igaz. A nagy küzdelemben újra és újra vereséget szenvedett, és meghódolásra kényszerült. Nagyon jól ismeri az Örökkévaló hatalmát és méltóságát.

A nagy lázadó mindig igazolni akarta magát. Igyekezett bizonyítani, hogy a lázadásért Isten kormányzása a felelős. E roppant intelligencia minden képességét erre a célra összpontosította. Megfontoltan, tervszerűen dolgozott, és bámulatos sikerrel fogadtatta el tömegekkel a hosszú küzdelemre adott magyarázatát. Az összeesküvés elindítója évezredeken át igazságként adta elő a hazugságot. De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és az Úr városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők észreveszik a vállalkozás teljes kudarcát. Jézus követői és a hűséges angyalok mind a szemlélői az Isten kormányzása elleni fondorkodás kiteljesedésének. Mindenki elborzad tőle.

Az ördög belátja, hogy lázadása (amire senki nem kényszerítette) alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Az Atya irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull rá. Sátán most leborul, és beismeri, hogy a menny jogosan ítélte el. „Ki ne félne téged, Uram? És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.” (Jel 15:4) Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget a Mindenható kormányzata és az ördög uralma között. Sátánt saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Ő a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. „Dicsér téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak téged a te kegyeltjeid.” (Zsolt 145:10) A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodni fog arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan összefügg a mennyei törvény létezésével. A nagy küzdelem teljes spektrumának ismeretében az egész világegyetem – hűségesek és lázadók – egyként hirdetik: „Igazságosak és igazak a te utaid, ó, szentek Királya!” – A nagy küzdelem, 669–671. old.

December 19., csütörtök  -  Látványosság az egész világegyetem előtt

Amikor megüresíti önmagát, amikor lelkéből kiűz minden idegen istent, a keletkező űrt Krisztus Lelke fogja betölteni. Ez az ember olyan hittel rendelkezik, amely szeretet által munkálkodik, és ami megtisztítja a lelket minden lelki és erkölcsi szennytől. A Vigasztaló, a Szentlélek dolgozhat ezután a szívében, tanácsolhatja, befolyásolhatja, hogy minden lelki dolognak örülni tudjon. Már a „Lélek szerint valók” (Róm 8:5) határozzák meg életét, és a lelki dolgok mintájára cselekszik. (…)

A Lélekkel rendelkezők Isten komoly munkatársai lesznek. Mennyei lények működnek együtt velük, és hirdetik az igazság üzenetét. Látványosságai ők a világnak, angyaloknak és embereknek egyaránt. A Szentlélek megszentelő ereje és hit által megújulnak, csiszolódnak. Ők a lélek tárházába nem fát, szénát, nádat hoztak, hanem aranyat, ezüstöt és drágaköveket. Jelentőségteljes szavakat szólnak, tiszta és szent dolgokat vesznek elő szívük tárházából, mivel ezt tanulták példaképüktől, Krisztustól. – The Home Missionary, 1893. november 1.

A Krisztus országában született minden egyes lélekhez szól az ünnepélyes felhívás: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16) Sugározzátok embertársaitokra a feddhetetlenség napjától áradó sugarakat; barátaitokra az igazság gazdag fényét árasszátok, amely bőségesen árad Isten trónusától. Ezt jelenti a talentumok felhasználása. Fényről egyre nagyobb fényre jussatok, a feddhetetlenség napjának mindig nagyobb világosságát fogadjátok be, és egyre jobban ragyogjatok a teljes délig.

Jézus nem arra bátorítja a keresztényeket, hogy küzdjenek a ragyogásért, hanem hogy engedjék meg, hogy tiszta és jól kivehető fénysugarakként tündököljön az életük. Ne rejtsétek véka alá világosságotokat. Ne tartsátok vissza bűnös módon magatoknak. Ne engedjétek meg a harmatnak, ködnek és a világ fekélyeinek, hogy eloltsák a fényeteket. Ne rejtsétek az ágy vagy a véka alá, hanem helyezzétek a lámpásba, hogy világosságot áraszthasson mindazoknak, akik a házban vannak… Isten arra bátorít, hogy világítsatok, fényetek hasítsa át a világ erkölcsi sötétségét. – Our High Calling, 297. old.

Az első gyilkos életének megkímélésével Isten az egész világegyetemnek olyan leckét adott, amely kihat a nagy küzdelemre… Nemcsak el akarta fojtani a lázadást, hanem a lázadás jellegét is be akarta mutatni az egész világegyetemnek... Más világok szent lakói a legmélyebb érdeklődéssel figyelték a földön történő eseményeket…

Az egész világegyetem egyetértéssel és helyesléssel kíséri az Urat, amint csodálatos terve lépésről lépésre halad a teljes megvalósulás felé.

Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásért – nem csak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia így a lázadó Sátánnal.

Az egész világegyetem leírhatatlan érdeklődéssel figyeli a jó és rossz közötti nagy küzdelem záró jeleneteit. – Az utolsó napok eseményei, 30. old.

December 20.  -  Péntek: További tanulmányozásra

Bizonyságtételek a gyülekezetnek, 5. kötet: „Krisztusban tárul fel Isten jelleme” című fejezet.

A nagy küzdelem: „Miért engedte meg Isten a bűnt?” című fejezet.