Ellen White-idézetek
10. tanulmány − 2013
November 30 - December 6.A végidei engesztelés napja
November 30.,
szombat délután
Akik az ítéletben „méltókká
tétetnek”, életre kelnek az igazak feltámadásakor. Jézus ezt mondta: „Akik
méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék és a halálból való feltámadást…
hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.” (Lk
20:35–36) Azt is kijelentette, hogy „akik a jót
cselekedték”, „az élet feltámadásá”-ban részesülnek (Jn 5:29). A halott igazak
csak az ítélet lezárása után támadnak fel. Ekkor „méltókká tétetnek” „az élet
feltámadására”. Egyértelmű tehát, hogy nem lesznek személyesen jelen azon a
törvénykezésen, amelyen életüket megvizsgálják, és ügyüket eldöntik.
A védő maga Jézus Krisztus.
Ő képviseli perüket az Atya előtt. „Ha valaki vétkezik, van
szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) „Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” „Ennekokáért Ő
mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert
mindenha él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 9:24; 7:25)
A könyvek megnyílnak az
ítéletkor, és a Mindenható megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve
hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a föld első lakóitól kezdve minden nemzedék
ügyét felhozza; és a sort az élőkkel zárja. Minden név szóba
kerül; az összes ügyet alaposan megvizsgálják. Isten számos nevet elfogad, míg
másokat elutasít. Azoknak a nevét, akiknek meg nem bánt és el nem rendezett
bűneit őrzi a mennyei nyilvántartás, Isten kitörli az élet könyvéből, és az
emlékezés könyve jó tetteiket sem tartja tovább számon. Az Úr kijelentette
Mózesnek: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.” (2Móz 32:33)
Ezékiel próféta pedig ezt mondja: „Ha az igaz elhajol az ő igazságától, és
gonoszságot cselekszik... semmi igazságairól,
amelyeket cselekedett, emlékezés nem lészen.” (Ez 18:24)
Azoknak a neve mellett, akik
őszintén megbánták bűneiket, és hittel igényelték Krisztus engesztelő
áldozatként bemutatott vérét, ez olvasható: bocsánatot kapott. Mivel az Üdvözítő
igazságának részesei lettek, és jellemük összhangba került a menny törvényével,
Isten eltörli bűneiket, őket pedig méltónak ítéli az örök életre.
Az Úr kijelenti Ésaiás próféta által: „Én én vagyok, aki
eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa 43:25)
Jézus leszögezte: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak
nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az
Ő angyalai előtt.” „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is
vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az
emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Jel 3:5; Mt
10:32–33) – A nagy küzdelem,
482–483. old.
December 1., vasárnap
-
A kis szarv kezdeti támadása
A próféta óva int a
fenevadnak és bélyegének imádásától, majd kijelenti, hogy itt vannak azok, „akik
megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. A kinyilatkoztatás ilyen éles
különbséget tesz az Úr parancsolatainak megtartói és azok között, akik imádják a
fenevadat, valamint a fenevad képét, és felveszik a bélyegét. Ebből következik,
hogy a törvény megtartása és a törvény áthágása jelzi a különbséget a menny
imádói és a fenevad követői között.
A fenevadnak – és a fenevad
képének is – különös jellemvonása, hogy az Atya parancsolatait megszegi. Dániel
ezt mondja a kis szarvról, azaz a pápaságról: „Véli, hogy megváltoztatja az
időket és törvényt.” (Dán 7:25) Pál pedig ugyanezt a
hatalmat „a bűn emberének” nevezi, aki Isten fölé emeli magát. Egyik prófécia
kiegészíti a másikat. A pápaság csak az Úr törvényének megváltoztatásával tudta
Isten föl emelni magát. Mindazok, akik az így megváltoztatott törvénynek
tudatosan engedelmeskednek, mindenekfölött tisztelik azt a hatalmat, amely a
törvényt megmásította. Aki a pápai rendelkezéseknek engedelmeskedik, az a pápa
iránti hűség jelét veszi magára a Mindenható iránti hűségjel helyett. –
A
nagy küzdelem, 445–446. old.
A bárányszarvú fenevad
megparancsolja a „kicsinyeknek és nagyoknak, gazdagoknak és szegényeknek,
szabadoknak és szolgáknak, hogy az Ő jobb kezükre vagy homlokukra bélyeget
tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit,
hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve vagy
nevének száma” (Jel 13:16–17). Ez a bélyeg, amely ellen a harmadik angyal
felemeli figyelmeztető szavát, az első fenevadnak, vagyis a pápaságnak a
bélyege, azért azon hatalomnak kiemelkedő jellegzetességei között kell
keresnünk. – A
megváltás története, 382. old.
A prófécia kinyilatkoztatta,
hogy a pápaság „véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt” (Dán 7:25).
Ezt tétovázás nélkül meg is tette. Hogy a pogányságból áttérteknek a
bálványimádást pótolják, és így elősegítsék a kereszténységbe való névleges
felvételüket, fokozatosan beszivárogtatták a szobrok és ereklyék imádását a
keresztény istentiszteletbe. Egy egyetemes zsinaton hozott rendelet végül
legitimálta a bálványimádás rendszerét. Hogy a szentségtörés teljes legyen, Róma
vakmerően kitörölte a törvényből a 2. parancsolatot, amely megtiltja a
bálványimádást – és a tízes szám megőrzésére kettéosztotta a 10. parancsolatot.
Ez az irányzat, amely a
pogányoknak engedményeket tett, a menny tekintélyének további mellőzéséhez is
kaput nyitott. Sátán megszenteletlen egyházvezetők útján meghamisította a 4.
parancsolatot is. Megpróbálta eltörölni az ősi szombatot, azt a napot, amelyet
Isten megáldott és megszentelt. –
A
nagy küzdelem, 51–52. old.
December 2.,
hétfő
-
„Még meddig?”
Egy másik látomásban fény
derült a jövő eseményeire. E látás végén Dániel hallotta, hogy „egy szent
beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte:
Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál?” (Dán
8:13) A válasz megdöbbentette őt: „Kétezer-háromszáz
este és reggel, azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.” (Dán 8:14)
Buzgón kutatta, hogy mit jelenthet a látomás. Nem értette, milyen összefüggés
van a Jeremiás által megjövendölt hetvenéves fogság és a kétezer-háromszáz év
között, amelynek – a látomásbeli mennyei látogatótól hallott kinyilatkoztatás
szerint – Isten templomának megtisztítása előtt kell eltelnie. Gábriel angyal
erre részben magyarázattal szolgált. De amikor a próféta azt hallotta, hogy a
„látomás… távoli időről szól”, elájult. „Én, Dániel, összeroskadtam – így
jegyezte fel élményét –, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és
végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban
lenyűgözve tartott.” (Dán 8:26–27)
Még mindig Izrael miatt
aggódva Dániel tovább tanulmányozta Jeremiás jövendöléseit. Ezek a próféciák
annyira világosak voltak, hogy megértette a könyvekben feljegyzett
bizonyságtevésekből „az éveknek számá”-t, „amelyekről az Úr Igéje szólt Jeremiás
prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött” (Dán
9:2).
Dániel a biztos prófétai
beszédre alapozott hittel könyörgött az Úrhoz az ígéretek gyors
beteljesedéséért, és esedezett Isten becsületének fennmaradásáért. Imájában
teljesen azonosult azokkal, akik nem töltötték be a menny szándékát. Bűneiket
saját bűneiként vallotta meg. (…)
A menny lehajolt, hogy
meghallgassa a próféta buzgó könyörgését. Még mielőtt Dániel befejezte
bocsánatért és helyreállításért való esedezését, Gábriel, a hatalmas angyal
megjelent neki, és felhívta a figyelmét arra a látomásra, amelyet Babilon bukása
és Belsazár halála előtt kapott. Majd az angyal részletezte a hetven hétig tartó
időszakot, ami „Jeruzsálem újjáépüléséről” „elhangzott kijelentés”-től kezdődik
(Dán 9:25).
Dániel ezt az imáját
„Dáriusznak”, a méd uralkodónak „első évében” (Dán 9:1)
mondta, akinek a hadvezére, Círusz elragadta Babilóniától az egyetemes uralom
jogarát. Dáriuszhoz – akinek uralkodását a menny értékelte – Isten elküldte
Gábriel angyalt támogatásul és segítségképpen (Dán 11:1).
Dáriusz halála után – Babilon bukását követően mintegy két év múlva – Círusz
lépett a trónra. Uralkodásának kezdete annak a hetven évnek a végét jelezte,
amely akkoriban kezdődött, mikor Nabukodonozor az első héber csoportot Dániel
hazájából, Júdából Babilonba vitte.
A próféta szabadulását az
oroszlánok verméből Isten felhasználta, hogy a nagy Círusz lelkében kedvező
benyomást keltsen. A perzsa uralkodó megkülönböztetett tiszteletet tanúsított
Isten embere, a körültekintő államférfi iránt nagyszerű tulajdonságaiért, és
nagyra becsülte ítélőképességéért. Most pedig pontosan akkor, amikorra az
Örökkévaló megígérte, hogy a jeruzsálemi templomot újjá fogja építtetni,
eszközét, Círuszt – megvilágítva neki a róla szóló és Dániel által olyan jól
ismert próféciát – a zsidó nép szabadságának visszaadására indította. –
Próféták és királyok,
554–557. old.
December 3., kedd
-
A szenthely megtisztítása
Népünk komolyan
tanulmányozza a próféciákat. Nem nyugodhatunk, míg nem válunk a szentély tanának
ismerőivé, amelyről Dániel és János látomása is szólt. Ez a témakör világosságot
gyújthat jelenkori helyzetünkre és feladatainkra vonatkozóan, és tagadhatatlan
bizonyítékkal szolgálhat arról, hogy Isten vezetett eddigi utunkon. Magyarázatot
kínál az 1844-es csalódásunkra, rámutat arra, hogy a megtisztítandó szentély nem
a földön volt – mint ahogyan értettük –, hanem akkor Krisztus bement a mennyei
szenthely legszentebb helyiségébe, hogy ott végezze el végső papi szolgálatát,
amelyeket az angyal is közölt Dániel prófétával: „Kétezer
és háromszáz estéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.” (Dán 8:14)
A három angyal üzeneteire vonatkozó hitünk
teljes mértékben helyesnek bizonyult. A mérföldkövek, amelyek mellett eddig
elhaladtunk, megingathatatlanok. Ha még a pokol hatalmasságai is alapjainkból
próbálnának kiszakítani, akkor sem lenne sikeres a ténykedésük. Az igazság eme
oszlopai megmaradnak, mint örök, megmozdíthatatlan sziklaszirtek, amelyeket
Sátán és seregei nem rendíthetnek meg. Isten népe most a mennyei szentélyre
tekintsen, ahol hatalmas Főpapunk végzi szolgálatát, az ítéletet, és ahol
közbenjár népéért. – Review and Herald,
1883. november 27.
December 4.,
szerda
-
Az engesztelés napja Dániel 8. fejezetében
Isten megtisztel és támogat
minden egyes komoly, őszinte lelket, aki Krisztus feddhetetlensége alapján
igyekszik eljárni előtte. Nem hagy magára egyetlen alázatos, remegő lelket sem.
Hisszük, hogy munkálkodni fog a szívünkben? Hisszük, hogy ha ezt megengedjük
neki, akkor megtisztít, megszentel gazdag kegyelme által, és felkészít a vele
való együttes munkálkodásra? Fel tudjuk éles és megszentelt elmével fogni az Ő
ígéreteit, elsajátítjuk azokat, de nem azért, mintha méltók lennénk, hanem hogy
élő hittel hivatkozhassunk Krisztus feddhetetlenségére?
Akik magasztalják Istent és
megtartják parancsolatait, a vádoló Sátán támadásainak teszik ki magukat. Az
ellenség minden erejét latba veti, hogy bűnbe vigye az embert. Azt követően
kijelenti, hogy az emberek bűnei alapján csak neki lehet joga felettük, hiszen
az ő alattvalói. Erről a ténykedéséről így ír Zakariás: „Azután
[az angyal] megmutatta nékem Józsuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt állt,
és Sátánt, aki jobb keze felől állt, hogy vádolja őt.” (Zak 3:1)
Krisztus a mi nagy Főpapunk. Az ördög éjjel és
nappal előtte áll, mint az atyafiak vádolója. Jellemhibáikat fondorlatosan
mutatja be, és ezzel azt sugallja, hogy elegendő okot szolgáltat arra, hogy
Krisztus visszavonja az embertől oltalmazó karját. Mert így nyílik meg az út
Sátán előtt, hogy elbátortalanítsa és végleg
elpusztítsa mindazokat, akiket rá tud venni a bűnre. Az Üdvözítő azonban minden
bűnösért engesztelést szerzett. Hit által fültanúi lehetünk annak, amikor
védelmezőnk ezt mondja: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az
Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?”
(Zak 3:2) –
Sermons and Talks, 2. kötet, 210–211.
old.
Sokkal mélységesebb
kegyességre van szükségünk. Arra van szükségünk, hogy az olajfából fakadó szent
olajat elfogadjuk, „melyek a két
aranycső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat” (Zak 4:12).
Arra van szükségünk, hogy megértsük a mennyben
folyamatban levő tevékenységet. E nagy engesztelési napon teljes összhangba kell
kerülnünk azzal, ami a mennyben történik. Meg kell térnünk és tegyünk vallomást
bűneinkről. „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy
meggyógyuljatok.” (Jak 5:16) Túl késő van ahhoz, hogy
saját magunkban bízzuk. Némely emberek igenis helyesnek tartják, hogy mások
megvallják bűneiket, ám ők úgy gondolják, hogy beosztásuknál vagy pozíciójuknál
fogva saját bűneiket nem ismerhetik be. Testvéreim, ha szeretnétek, hogy
Krisztus vére eltörölje bűneiteket, akkor meg is kell vallanotok azokat. Ha a
testvéreitek tudomást szereztek vétkeitekről, és ha befolyásos pozíciót
foglaltok el, annál inkább valljátok be vétkeiteket. „Ha pedig a világosságban
járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus
Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat
csaljuk, meg és igazság nincsen mibennünk. Ha
megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson
minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:7–9)
Bűneink bárcsak előttünk kerülnének az ítéletre, hogy eltöröltessenek, mire
eljön a felüdülés ideje! – The Ellen G.
White 1888 Materials, 575–576.
old.
Akkor majd visszaverhetjük a sötétség
hatalmasságainak támadásait. Dicsőség az Úrnak a magasságban! Szeretem Őt, mert
Ő előbb szeretett. Dicsérni fogom az Ő nevét. Örömmel tölt el szeretete, és
amikor majd beléphetek a kapukon a városba, az lesz a legnagyobb előjogom, hogy
koronámat az Ő lába elé tehetem. Miért? Azért, mert Ő szerezte meg számomra a
győzelmet, mert Ő vitte véghez bennem a megváltási tervet. Amikor majd azt a
dicsőséget és a megváltott szenteket szemlélem, koronámat Üdvözítőm lába elé
teszem. Mert az övé. Ő fizette le megváltásom árát. Dicsőség az Úrnak! Áldjuk Őt
és beszéljünk megváltásáról, amelyet szerzett. Tartsuk meg parancsolatait, és
akkor Ő is bízhat bennünk. Megjutalmazza azokat, akik engedelmeskednek
törvényének; a dicsőség koronáját adja nekünk.
Most, testvéreim, közel az égi hon. Nemsokára
meghalljuk Üdvözítőnk szavát, amely kellemesebben hangzik minden zenénél, amikor
így szól majd: „Küzdelmetek véget ért. Menjetek be Uratok örömébe.” Boldog,
nagyon boldog áldás. Ezt szeretném hallani halhatatlan ajkáról. Hallani akarom
Őt, hódolni akarok a trónon ülőnek. Azt szeretném, hogy hangom újból és újból
felcsendüljön a mennyei pitvarokban. Szeretnél te is ott lenni? Akkor halld meg
a hangját, hogy csatlakozhass a mennyei kórushoz, ahol majd te is énekelheted
Mózes és a Bárány énekét. Segítsen és töltsön be Isten az Ő teljességével,
hatalmával, hogy megízlelhessük az eljövendő világ örömeit. –
The Ellen G. White 1888 Materials,
128. old.
December 5.,
csütörtök
- Dániel 8. és 9. fejezete
A földi törvényszékek
döntései iránt tanúsított legnagyobb érdeklődésünk is csupán halovány árnyéka
annak a figyelemnek, amit a mennyei törvényszék tanúsít, mikor az élet könyvébe
bejegyzett neveket az egész föld Bírája megvizsgálja. Mindazok bűneire, akik a
Krisztus vérébe vetett hit által győztek, a mennyei közbenjáró bocsánatot
igényel, hogy visszajuthassanak édeni otthonukba, és megkoronázott társaikkal ők
is „az előbbi hatalom” (Mik 4:8) örökösei lehessenek.
Sátán azt gondolta, hogy az ember elámításával és megkísértésével meghiúsíthatja
azt a tervet, amelyet Isten az ember teremtésével akart megvalósítani. Krisztus
pedig most azt kéri, hogy ez a terv úgy váljon valóra, mintha az ember soha nem
bukott volna el. Népe számára nemcsak bocsánatot és megigazítást kér, hanem
részt is dicsőségéből és helyet a trónján.
Miközben Jézus védelmébe
veszi a kegyelem országának alattvalóit, Sátán törvényszegéssel vádolja őket az
Úr előtt. A nagy csaló kétkedést próbált kelteni bennük, hogy elveszítsék az
Atyába vetett bizalmukat; hogy elszakadjanak szeretetétől, és áthágják
törvényét. Most pedig ő mutat rá életükre, jellemük fogyatékosságaira,
Krisztustól idegen lényükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra; ráirányítja
figyelmüket minden bűnükre, amiket ő sugallt, és mindezek miatt alattvalóinak
igényli őket.
Jézus nem mentegeti e
megvádoltak bűneit, de rámutat bűnbánatukra és hitükre, és megsebzett kezét az
Atya és a szent angyalok előtt felemelve ezekkel a
szavakkal kér bocsánatot számukra: Név szerint ismerem őket. Markaimba
metszettem őket. „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes
és bűnbánó szívet, ó, Isten nem veted te meg!” (Zsolt 51:19)
Népe vádlójának pedig ezt mondja: „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán;
dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott
üszök-é ez?” (Zak 3:2) Krisztus fel fogja öltöztetni
hűséges gyermekeit a maga igazságosságába, hogy Atyja elé állíthassa
„dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő,vagy sömörgőzés vagy
valami afféle” (Ef 5:27). Nevük be van írva az élet könyvébe, és ezt jegyezték
fel róluk: „Fehérben fognak velem járni; mert méltók arra.” (Jel 3:4)
Így valósul meg teljes egészében az Újszövetségben foglalt
ígéret: „Megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”
„Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izrael
bűne, de nem lesz; a Júda vétkei, de nem találtatnak.” (Jer 31:34; 50:20) „Ama
napon az Úrnak csemetéje ékes és dicsőséges lészen, és a földnek gyümölcse
nagyságos és díszes Izrael maradékának.
És lészen, hogy aki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek
mondatik, minden, valaki Jeruzsálemben az élők közé beíratott.” (Ésa 4:1–2) –
A nagy küzdelem, 483–485.
old.
December 6.
-
Péntek: További tanulmányozásra
A nagy küzdelem:
„Mi a szentély?” és „A
szentek szentjében” című fejezetek.