SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Krisztus értünk vállalt áldozata

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 12:5; Ézsaiás 53:2-12; Zsidók 2:9; 4:15; 9:12; 9:26-28

„Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24).

Maximilian Kolbe, ferences rendi szerzetest Auschwitzba deportálták, amiért Nagy-Lengyelország területéről érkezett menekülteket, köztük 2000 zsidót bújtatott. Amikor a barakkjából eltűnt egy fogoly (valószínűleg megszökött), egy SS tiszt kiválasztott tíz rabot, hogy bosszúból éhhalálra ítélje őket. Egyikük kiabálni kezdett: „Jaj, drága feleségem! Jaj, szegény gyermekeim! Soha többé nem látom őket!” Ekkor Kolbe önként jelentkezett, hogy inkább ő haljon meg a kétségbeesett családfő helyett. A meglepett SS tiszt végül engedélyezte a cserét, és Kolbe az elítéltek közé lépett. A másik férfi így túlélte a háborút [1995-ben hunyt el – a fordító megjegyzése].

Valóban megindító a történet, persze Kolbe áldozata csak halványan emlékeztet az Úr Jézuséra, aki önként lépett a helyünkre. Az Ő tettét szimbolizálta a szentélyszolgálat. Az Újtestamentum az ószövetségi áldozati rendszer két fő szereplőjével azonosítja Jézust: Ő az áldozat, aki értünk adta magát (Zsidók 9. és 10. fejezet), ugyanakkor a Főpapunk is (5-10. fejezet).

Ezen a héten Krisztus hatalmas áldozatának különböző szempontjait fogjuk tanulmányozni. Megnézzük, mit biztosított számunkra egyszer és mindenkorra elegendő áldozati halálával.

Mit tudhatunk meg Ézs 53:2-12 szakaszából arról, amit Krisztus tett értünk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ézs 52:13–53:12 lebilincselően ecseteli, hogy Krisztus a világ bűneiért halt meg. A szakasz több eleme is egyértelműen bizonyítja, hogy Jézus halála engesztelés volt. Ő vette magára azt a büntetést, amit mások érdemeltek volna, mások helyett adta életét. Az alábbiak következnek a Jézus értünk végzett szolgálatát leíró gondolatokból:

1.      Jézus másokért szenvedett. Magára vette betegségeinket, fájdalmainkat (4. vers), bűneinket (5-6. és 8. vers) és vétkeinket (11-12. vers).

2.      Felmérhetetlen áldásokat ad azoknak, akikért szenvedett: békességet, gyógyulást (5. vers) és megigazulást (11. vers).

3.      Isten akarata volt, hogy szenvedjen és összetörjön (10. vers); rá helyezte vétkeinket (6. vers). Isten terve volt, hogy helyettünk haljon meg.

4.      Jézus igaz (11. vers), nem cselekedett hamisságot és álnokság sem találtatott benne (9. vers).

5.      Bűnért való áldozat volt, engesztelő áldozat a vétkeinkért (10. vers).

Olvassuk el Lk 22:37, ApCsel 8:32-35 és 1Pt 2:21-25 verseit! Miként értelmezik Ézsaiás könyve 53. fejezetét ezek az újszövetségi írók?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Ézsaiás 53. fejezetére utaló újszövetségi szakaszok határozottan állítják, hogy Jézus Krisztus teljesítette be ezt a próféciát. Sőt, azonosította is magát azzal, akit Ézsaiás bemutatott (Lk 22:37). Krisztus magára vette vétkeinket, hogy mi bűnbocsánatot nyerhessünk és életünk átalakulhasson.

Gondolkodjunk el arról, amit Ézsaiás 53. fejezete szerint Krisztus értünk tett! Hogyan vonatkoztathatjuk ezt igazán magunkra, tudva, hogy bármit is követtünk el a múltban, üdvbizonyosságunk lehet, ha hittel átadjuk magunkat az Úrnak?

Olvassuk el Zsid 2:9 versét! Mit jelent az, hogy Jézus mindenkiért megízlelte a halált (lásd még Zsid 2:17; 9:26-28; 10:12)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus a bűnösökért halt meg. Benne nem volt bűn (Zsid 4:15), tehát amikor feláldozta életét, nem a saját bűnéért kellett meghalnia. Éppen ellenkezőleg! Azért adta életét, „hogy sokak bűnét elvegye” (Zsid 9:28, új prot. ford.), „engesztelést szerezzen a nép bűneiért” (Zsid 2:17) és áldozatával örökre eltörölje a bűnt (Zsid 9:26).

Jézus azért lett „rövid időre kisebbé… az angyaloknál” (Zsid 2:9, új prot. ford.), hogy elszenvedje a halált. Ez a pont rávilágít, hogy Jézus halála miért volt elengedhetetlen feltétele felmagasztaltatásának. Egyszerűbben szólva: Jézusnak meg kellett halnia ahhoz, hogy megmenthesse az emberiséget. Nem volt más útja a megváltásnak.

E szakasz szerint a testet öltés célja a Fiú halála volt. Jézus csakis a halál elszenvedésével válhatott az üdvösség Fejedelmévé (Zsid 2:10).

Miért engedte az Atya, hogy Jézus szenvedjen? Zsid 2:14-18 szövegkörnyezete szerint szükség volt Jézus halálára ahhoz, hogy Isten megmentse gyermekeit a halál fogságából, a gonosztól, a halál félelmétől, így válhatott Jézusból „könyörülő és hív főpap”.

Röviden: a koronát meg kellett előznie a keresztnek.

„Isten Krisztusra, mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. ’A bűnösök közé számláltatott’ (Ézs 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől, kárhoztatásától. Ádám minden leszármazottjának a bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el Krisztus szívét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 660. o.). Krisztus, a világegyetem Teremtője emberként halt meg bűneinkért. Gondolkodjunk el azon, mit is jelent ez! Micsoda örömhír! Nagyszerű reménységet kínál személyesen nekünk! Mit tehetünk azért, hogy ez az igazság legyen tetteink fő motivációja?

A megváltó vér fogalma át- és átszövi az egész Bibliát. Miután Ádám és Éva vétkezett, az első áldozattól kezdve a vér mindenhol jelen volt, ahol állatáldozatok történtek. Az izraelita áldozati rendszert jellemezte a véres áldozat, azt a döntő igazságot szimbolizálva, hogy vér nélkül esélyünk sem lenne a bűnbocsánatra és az Isten színe elé járulásra. Kizárólag a vér által nyerheti el az ember Isten kegyelmét, léphet közösségre vele.

Olvassuk el A zsidókhoz írt levélből az alábbi szakaszokat, amelyek mind Krisztus vérével és az ószövetségi véres áldozatokkal foglalkoznak! Milyen tanítást találunk bennük?

Zsid 9:12  ____________________________________________________

Zsid 9:14  ____________________________________________________

Zsid 9:18  ____________________________________________________

Zsid 9:22  ____________________________________________________

Zsid 10:19 ___________________________________________________

Zsid 12:24 ___________________________________________________

Zsid 13:12 ___________________________________________________

Zsid 13:20 ___________________________________________________

Krisztus vére nem az életére utal, hanem helyettes halálára, így a helyettes áldozat feladatát hangsúlyozza. Krisztus kiontott vérének sokféle szerepe van. Általa van örök üdvösségünk, ez az, ami megtisztít a bűntől, biztosítja a bűnbocsánatot, megszentel, mint ahogy a feltámadást is Jézus vérének köszönhetjük.

A zsidókhoz írt levélben hangsúlyos szembeállítást fedezhetünk fel: Krisztus vére különb minden más vérnél. Senki másnak a vére nem szerezhet bűnbocsánatot. Egyedül Krisztus halála révén nyerhetünk bűneinkre bocsánatot – igaz ez úgy a kereszt előtti, mint a kereszt utáni időkre nézve (Zsid 9:15). Egyértelműen bizonyítja Krisztus vérének kiontása és mindaz, ami abból következik, hogy az Úr halála valóban helyettes áldozat volt, vagyis azt a büntetést szenvedte el, amit mi érdemelnénk.

Hogyan véd meg a cselekedetek általi üdvösség tévhitétől, ha megértjük Krisztus halálának jelentőségét?

2Móz 12:5, 3Móz 2:1 és 4:3 versei szerint milyen feltételek vonatkoztak az áldozati állatra?

Alapvető volt nagy gonddal kiválasztani az áldozati állatot. Az izraeliták nem vihettek az oltárhoz csak úgy találomra egyet az állataik közül, hiszen az áldozat jellegétől függően a kiválasztottnak meg kellett felelnie bizonyos feltételeknek.

Egy döntő jellegzetességgel azonban mindegyiknek rendelkeznie kellett: fontos volt, hogy hibátlan legyen. A héber támím szót úgy is fordíthatjuk, hogy „teljes”, „sértetlen”, „hiba nélküli”, „tökéletes”. Azt a gondolatot közvetíti, hogy valami a lehető legmagasabb követelményeknek is megfelel. Csak a legjobb jöhetett számításba! Emberekre vonatkoztatva ez a szó azt jelentette, hogy Istennel való kapcsolatuk „hibátlan” (1Móz 6:9; 17:1).

Hogyan jellemzik Jézust a következő igék? Zsid 4:15; 7:26; 9:14; 1Pt 1:18-19 Miért volt szükséges, hogy Jézus bűntelen legyen?

Jézus maradéktalanul betölti a hibátlan áldozatra vonatkozó ószövetségi feltételeket, Ő az „Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Tiszta élete alapján tökéletes áldozat volt. Ez üdvösségünk biztosítéka, mert csakis az hordozhatja helyettünk bűneinket, aki bűntelen; az Ő tökéletessége takar be úgy ma, mint ahogy az ítéletben is. Igazságában van üdvösségünk reménye.

Héber megfelelőjéhez hasonlóan a görög amómosz (hibátlan) szót az Újszövetség nemcsak Jézus személyére és tökéletes áldozatára alkalmazza, de követői jellemével kapcsolatosan is.

„Krisztus jelleméhez hasonlítva életüket meglátják majd, hol nem tudtak eleget tenni Isten szent törvénye követelményeinek. Saját köreikben olyan tökéletességre fognak törekedni, mint Isten a maga köreiben” (Ellen G. White: The Paulson Letters. 374. o.).

Halála és szolgálata által Krisztus feddhetetlenül állíthat bennünket Isten elé (Júd 24). Ez kizárólag azért lehetséges, mert hiba nélkül való Megváltónk lépett a helyünkre.

Miért nyugtalanít a gondolat, hogy „szentnek és feddhetetlennek” kell lennünk? Hogyan segít elfogadni, hogy mi is „szentek” vagyunk, ha Krisztusra mint Helyettesünkre gondolunk? Hogyan hasson az életmódunkra az, hogy Isten szemében már más a státuszunk

A zsidókhoz írt levélben Pál apostol nem csupán Krisztus áldozatának teológiai értelmezésére összpontosít, hanem annak néhány gyakorlati következményét is magyarázza. Több helyen kitér rá, hogy mi történik, ha valaki semmibe veszi ezt az áldozatot.

Olvassuk el Zsid 6:4-6 és 10:26-31 verseit! Mire figyelmeztet Pál ezekben a szakaszokban? Milyen hozzáállást érzékeltet?

_____________________________________________________________

A zsidókhoz írt levélben az apostol bemutatja, milyen felbecsülhetetlen értéke van a megváltásnak, hogyan nyilatkoztatta ki Isten önmagát és mit tett, illetve fog tenni a hívőkért. Ám van legalább egy problémás kérdés, amiről szintén szót kellett ejtenie: annak veszélye, hogy az ember egyre inkább magától értetődőnek veheti Krisztus áldozatát. Ezt nevezi „elsodródásnak” (Zsid 2:1). Pál szavai mögött az a hasonlat húzódik meg, amikor egy hajó a kiszabott útvonaltól eltávolodik, ezért nem ér el úti céljába, a kikötőbe. A fő feladat tehát, hogy megmaradjunk a helyes úton!

Vannak, akik szándékosan utasítják el Istent, ami azt jelenti, hogy életük az evangélium elfogadása után is gyakorlatilag ugyanolyan marad, mint előtte volt. Az ő bűneikért valójában nincs eredményes áldozat (Zsid 10:26-31). Persze úgy tűnik, nem sok olyan hívő van, aki kereken elutasítja Krisztus áldozatát vagy akár csak a gondolatában megfordulna ilyesmi. Pál mégis határozottan figyelmeztet. A hanyagolás és figyelmen kívül hagyás igazi veszélye többnyire nagyon alattomos és fokozatos folyamat. Az átmenet észrevétlen lehet. Lassanként az ember eljut odáig, hogy nem értékeli eléggé Krisztus munkáját, mint ahogyan Ézsau szemében is idővel értékét vesztette az elsőszülöttségi jog (Zsid 12:15-17). Soha nem szabad annyira hozzászoknunk Krisztus áldozatának gondolatához, hogy teljesen természetesnek vegyük! Pál nem akart rettegést ébreszteni olvasóiban, de be kellett mutatnia az Istentől való elsodródás következményeit. Nem szerette volna, hogy ilyesmi történjen a hívők életében. Másrészt pedig határozottan bátorított, hogy komolyan ragaszkodjunk a megváltás minden áldásához (Zsid 3:6, 14; 10:23) és Jézusra nézzünk (Zsid 12:2).

Mi a helyzet velünk? Talán egyszerűen „hozzászoktunk” már a kereszt páratlan igazságához? Miért volna szörnyű, ha így lenne? Hogyan védekezhetünk a Pál által említett veszélytől?

Krisztus saját igazságát az ember bűnére cserélte fel, ezt Luther Márton gyakran nevezte „csodálatos cserének” vagy „örvendetes cserének”. Ellen G. White már klasszikussá vált kijelentésében így fogalmazza meg ugyanezt: „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő érdemelt. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét, ’és az Ő sebeivel gyógyulánk meg’” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 16. o.).

„Nem kevesebb, mint Krisztus halála tudta csak Isten szeretetét hatásossá tenni számunkra. Egyedül csak Krisztus halála miatt van az, hogy örömmel tekinthetünk az Ő második eljövetele felé. Krisztus áldozata a mi reménységünk középpontja. Ehhez kell rögzítenünk hitünket” (i. m. 566. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Nem mindenkinek tetszik a gondolat, hogy Jézus feláldozta magát értünk; némelyek szerint ez vérszomjasnak, bosszúállónak mutatja be Istent, hasonlónak a pogány istenségekhez. (Sőt, egyesek szerint pogány gondolatokat tükröz minden olyan rész a Bibliában, ahol vérről és áldozatokról esik szó.) Miért alapvetően rossz így tekinteni a keresztre? Hogyan mutatnak rá éppen a halál, az áldozat és a vér fogalmai a bűn és következményei komolyságára? Miként ösztönöz Krisztus áldozata arra, hogy Isten erejét kérve igyekezzünk megtisztítani életünket a bűntől, ha felismerjük, milyen nagy volt az ára?

2)  Sokan a cselekedetek kérdésével küzdenek, azzal, hogy milyen összefüggésben állnak tetteink az üdvösséggel. Miért óv meg éppen a cselekedetek általi üdvösség csapdájától, ha Krisztus helyettes áldozati halálára gondolunk? Végtére is, ugyan mit adhatnánk hozzá tetteinkkel ahhoz, amit Krisztus vitt végbe értünk halálával?

3)  Ellen G. White azt tanácsolta, hogy jó lenne naponta egy órát tölteni Jézus életéről, főként annak záró eseményeiről gondolkodva. Hogyan erősítheti ez a szokás Krisztussal való kapcsolatunkat? Miért értékelhetjük így jobban mindazt, amit az Úrtól kaptunk?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

AZT MONDOM

Azt mondom;

miért valljam meg?

Úgy is elkövetem.

Ugyanúgy.

Századszor is.

Azt is mondhatom;

bizony megvallom.

Mert milyen kegyelmes.

Ezredszer is kegyelmes.

Mindig ebből a bárányból

akarok enni.