A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Krisztus, a mi áldozatunk

November 9., szombat délután

Amint a bűnös a kereszten haldokló Megváltóra tekintve felismeri a szenvedő isteni mivoltát, az a kérdés merül fel benne, hogy miért volt szükség erre a nagy áldozatra. A kereszt Isten szent törvényére mutat, melyet az ember megszegett. Krisztus halála kikezdhetetlen érv a törvény változhatatlansága és igazságossága mellett. Ésaiás így prófétál a Megváltóról: „A törvényt naggyá teszi és dicsőségessé.” (Ésa 42:21) A törvénynek nincs hatalma arra, hogy megbocsásson a gonosztevőnek. Feladata abból áll, hogy rámutasson az ember hibáira, hogy az felismerje: üdvözítőre van szüksége, aki az ő helyettese, jótállója és igazsága. Jézus magára vette a törvényszegő bűneit, s ezzel megadja neki, amire szüksége van. „Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg.” (Ésa 53:5) Az Úr lecsaphatott volna a bűnösre, és végleg megsemmisíthette volna, de a drágább utat választotta. Csodálatos szeretete, hogy egyszülött Fiát adta a világ bűneinek elhordozásáért, reményt ébreszt a csüggedőben. Mivel az egész mennyet odaadta ebben az egy ajándékban, semmilyen szükséges segítséget nem tart vissza az embertől, hogy elnyerje a megváltás serlegét, és Isten örökösévé, Krisztus társörökösévé váljék. – Szemelvények, 1. kötet, 310. old.

Gondolj arra, amit földi szolgálata által Krisztus megvalósított. Milyen komolyak és fáradhatatlanok voltak az erőfeszítései! Nem engedte, hogy bármi is eltérítse feladatától. Járunk-e nyomdokaiban? Mindenről lemondott, hogy véghezvihesse Isten irgalmas tervét az elbukott emberiség érdekében. A mennyei terv betöltésében engedelmes volt halálig, a keresztfának haláláig. Semmi közössége sem volt a bűnnel, semmi kapcsolata azzal, mégis eljött a világunkba, és bűntelen lelkére vette a bűnös ember vétkeit, hogy teremtménye megigazulva állhasson meg Isten előtt. Megküzdött a kísértéssel, és győzött érettünk. Isten szeplőtlen és feddhetetlen Fia hordozta a törvénytelenség büntetését, és meghalt, hogy szabadulást szerezzen az emberiségnek. – Review and Herald, 1903. január 20.

November 10., vasárnap  -  Jézus Ésaiás 53. fejezetében

Gondolj Krisztus megaláztatására! Elbukott, szenvedő, bűntől szennyes emberi természetet öltött magára. Fájdalmainkat hordozta, szenvedéseinket és szégyenünket viselte. Az embert elözönlő kísértésekkel került szembe. Az emberi természetet az istenivel ötvözte: mennyei lélek lakozott hústemplomban. Azonosult a templommal. „Az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk”, mivel csak így egyesíthette Ádám bűnös fiait és leányait. – The Youth’s Instructor, 1900. december 20.

A nehéz munkát végző és a gondok súlyos terhe alatt nyögő szegények nem találhattak semmit Jézus életében és példájában, ami azt a gondolatot sugallta volna nekik, hogy ez a személy nem ismeri az ő nehézségeiket, nyomasztó körülményeiket, és fájdalmukban, nélkülözésükben nem tud együtt érezni velük. Szerény, alázatos élete összhangban állt születésének és életkörülményeinek egyszerűségével. A végtelen Isten Fia, az élet és dicsőség Ura alázattal ereszkedett le a legszegényebb életkörülményekig, hogy senki ne érezhesse magát megfosztva jelenlététől. Mindenki számára megközelíthetővé tette magát. Nem választott ki néhány kivételezett társat, hogy mindenki mást figyelmen kívül hagyjon. Isten Szentlelkét megszomorítja, ha az emberek elkülönítik magukat egymástól, különösen ha ez azok között történik, akik gyermekeinek vallják magukat.

Jézus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen tökéletessé válhat az ember, ha az isteni természettel részesül. Kegyelmének, együttérzésének és szeretetének bemutatásával a nagyság új dimenzióját tárta a világ elé. Új értelmezést adott az embernek Istenről. Mint az emberiség feje, leckéket adott az embernek az isteni kormányzásról, ami által feltárta az irgalom és igazság megbékülésének szentségét. Az irgalom és igazság megbékélése nem tűrte meg a bűnnel való kiegyezést, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen követelést sem az igazságot illetően. Mindkét mennyei jellemvonás megfelelő helyére került. A kegyelem megbüntethette a bűnös, megátalkodott embert anélkül, hogy ezáltal lerombolta volna saját irgalmát, vagy elvesztette volna együtt érző jellegét. Az igazság pedig a jogosság megsértése nélkül bocsáthatott meg a bűnbánó törvényszegőnek. – Szemelvények, 1. kötet, 260–261. old.

Ki érthetné meg az itt megnyilvánuló szeretetet! Az angyalok serege csodálattal és megtört szívvel látta, hogy a menny fönségese, a dicsőség koronájának tulajdonosa most töviskoszorút visel, sebektől vérző áldozat lett a feldühödött tömeg kezében, kiket Sátán tombolása eszeveszett őrületre tüzelt. Nézzétek a türelmes szenvedőt! Töviskorona a fején. Ömlik a vére a felhasított erekből. Mindez a bűn következménye volt! Semmi más nem vette volna rá Krisztust, hogy maga mögött hagyja megtisztelő helyzetét és fenségét a mennyben, hogy eljöjjön e bűnös világba, hogy azok vegyék semmibe, nézzék le, utasítsák el, akiket megmenteni jött, s végül a kereszten szenvedjen – csakis az örök, megváltó szeretet, mely mindig is titok marad. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 207. old.

November 11., hétfő  -  Elégséges helyettesítő áldozat

„Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált. Mert illendő volt, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid 2:9–10). A Szentlélek által az értelmi és lelki hatalom egy másik elve adatott az embernek, és így, a mennyeivel társulva eggyé válhatott Istennel. Krisztus, a megváltó és helyreállító szentelte és tisztította meg az emberi elmét, hogy olyan eszközzé formálhassa, amely által más elméket is magához vonzhat. Céljául tűzte ki, hogy az igazság magasztos és megszentelő ereje által méltósággal és nemességgel ruházza föl az embereket. Vágya, hogy gyermekei kinyilatkoztassák az Ő jellemét, gyakorolják az Ő befolyását mások elméjére, hogy azokat az Ő elméjével összhangba hozhassák. „Azért, amiképpen vettétek Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne, meggyökerezvén és továbbépülvén őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással… Mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” (Kol 2:6–7, 9–10)

Bűnös voltunk miatt Jézus eltávolodhatott volna tőlünk. Ám ehelyett eljött, és közöttünk lakozott istenségének teljességében, eggyé vált velünk azért, hogy kegyelme által elnyerjük a tökéletességet. Szégyenletes és fájdalmas halála árán fizette le megváltásunkat. A legmagasabb beosztásból érkezett, emberi természettel takarta be istenségét, és egyre mélyebbre süllyedt a megaláztatásban. Nincs eszköz, amely lemérhetné szeretetének mélységét.

Az Üdvözítő bemutatta, hogy Isten mennyire képes a szeretetre és szenvedésre azért, hogy biztosítsa a teljes helyreállításunkat. Isten Fia, akiben a tökéletesség lakozott, bűnné lett az elbukott emberiségért. Ő nem a bűn megtapasztalásával ismerte meg a bűnt, hanem az egész világ bűntudata nehezedett rá. Engesztelő áldozatunkká vált, hogy mindazok, akik elfogadják Őt, a menny fiaivá válhassanak. A kereszt az emberért emelkedett fel. Krisztus keresztre feszítése a mennyben dőlt el, hogy felkeltse az emberi bűntudatot és lelkiismeretet. A kereszt által Jézus mindeneket magához vonzott. A szabadulás egyedüli reménységeként halt meg a bűn mocsarába fetrengő emberekért. – Signs of the Times, 1902. szeptember 24.

Halála által Krisztus sokakat megváltott, és megteremtette annak lehetőségét, hogy elpusztíthassa a halál uralmát. Ezáltal visszaszerezheti az ember által elveszített országot, és a megváltottak vele együtt örökölhetnek és lakozhatnak egy örökkévalóságon át. A bűn és a bűnösök meg fognak semmisülni, és többé nem zavarhatják meg a menny és a föld békéjét. – Signs of the Times, 1908. november 4.

November 12., kedd  -  Jézus Krisztus vére

Amikor elfordulsz a víztárolásra alkalmatlan repedezett kutaktól, és Jézus, a közbenjáród nevében közvetlenül Istenhez jössz, azokat a dolgokat kérve tőle, melyekre szükséged van: akkor Jézus igazságossága a te igazságodként, erénye pedig a te erényedként tárul fel. Akkor megérted, hogy a megigazulás egyedül a Krisztusban való hit által lehetséges. Jézus megjelentette az Atya jellemének tökéletességét. Életében a szentség alapelvei nyilvánultak meg. A Megváltó engesztelő vére által a bűnös kiszabadul a szolgaság és az ítélet alól. A bűntelen helyettes és jótálló tökéletessége által megfuthatja az Isten minden parancsának való engedelmesség pályáját. Nélküle – mindenkori bűnösként – a törvény ítélete alatt van, de Krisztusba vetett hit által igazzá lesz Isten előtt. – Szemelvények, 1. kötet, 330. old.

Hála legyen Istennek, hogy aki vérét ontotta érettünk, él és esedezik minden megtérő lélekért. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) A Mester vére megtisztít minden hamisságtól… Szüntelenül szemünk előtt kell, hogy lebegjen Jézus vérének hatékony volta. Ez az életet megtisztító és fenntartó vér, ha élő hittel párosul, a reménységünket jelenti. Sokkal inkább kellene értékelnünk felbecsülhetetlen értékét, hiszen Ő csak akkor szólal fel az érdekünkben, ha hit által az Ő erényeire hivatkozunk, és tisztán megőrizzünk a lelkiismeretünket, és megbékélünk a mennyel. E vér a megbocsátás vére, ami elválaszthatatlan Megváltónk feltámadásától és életétől, és amelyet az Isten trónjából fakadó örök folyam, az élet folyama jelképez. (…)

Szabad bejárásunk van Krisztus engesztelő véréhez. Erre úgy kell tekintenünk, mint legnagyobb előjogra, legnagyobb áldásra, amelyben valaha bűnös ember részesült… Milyen mély, milyen széles és szakadatlan e folyam! Minden szentséget szomjazó lélek számára van nyugalom, pihenés, és a Szentlélek életadó befolyása, továbbá szentségben járás, boldogság és nyugalom Krisztusban és értékes közösség ővele. – Isten fiai és leányai, 226. old.

Krisztus nem azért jött földünkre, hogy a törvény szerint éljen, és kinyilatkoztassa szeplőtlen életével Isten jellemét csupán azért, hogy aki elítélte Őt, ezt mondhassa: „Nem találok benne semmi bűnt.” A Megváltó munkássága mélységes és tökéletes volt. Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. El kellett szenvednie a halált a kereszten, hogy a róla szóló bizonyságtevésére kétely árnyéka se vetüljön. – Manuscript Releases, 12. kötet, 396. old.

November 13., szerda  -  Ép áldozat

Jézus lelkiismeretes, szorgalmas munkás volt. Soha emberre nem nehezedett akkora felelősség, mint rá. Soha senki nem hordozott ilyen nehéz terhet: a világ fájdalmának és bűnének súlyát. Soha senki nem fáradozott akkora önemésztő buzgalommal az emberekért, mint Ő. De egészségesen élt. „A hibátlan és szeplőtlen” áldozati bárány (1Pét 1:19) fizikailag és lelkileg is jelképezte Őt. Testben és lélekben példázta, milyen életformát vár el Isten az egész emberiségtől, amely életforma csak a menny törvényei iránti engedelmességgel valósítható meg. – A nagy Orvos lábnyomán, 51. old.

Jézus a mi engesztelő áldozatunk. Önmagunkért nem végezhetünk engesztelést, de hit által elfogadhatjuk az értünk hozott engesztelő áldozatot. „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen.” (1Pét 3:18) „Tudván, hogy nem veszendő holmin váltattatok meg... hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pét 1:18–19) A Megváltó végtelen lemondás és leírhatatlan szenvedés árán tette számunkra elérhetővé a megváltást. Világunkban megvetésben volt része, hogy csodálatos leereszkedése és megalázkodása révén felmagasztalhassa az embereket, hogy ők örökkévaló dicsőségben és örömben részesülhessenek a mennyben. Harmincéves földi életútja idején szívét felfoghatatlan gyötrelem hasogatta. Életét a bölcsőtől a keresztig bánat és fájdalom árnyékolta be. A fájdalmak férfija és betegség ismerője volt, s olyan szívfájdalmat állt ki, melynek elmondására emberi nyelv nem alkalmas. Jogosan kérdezhette volna: „Van-e olyan bánat, mint az én bánatom?” (Sir 1:12) Az egész világ bűneit a lelkére vette, noha tökéletes gyűlölettel gyűlölte a bűnt. Elhordozta a bűnösök büntetését, noha Ő sosem vétkezett. A törvényszegő helyetteseként ajánlotta fel magát, noha ártatlan volt. Minden vétek a világ Megváltójának isteni lelkére nehezedett. Ádám fiainak és leányainak gonosz gondolatai, szavai és cselekedetei tőle követeltek elégtételt, mert Ő az ember helyettesévé vált. Noha nem Ő követte el a bűnöket, az ember törvényszegései marták és szaggatták a lelkét. Aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk őbenne. – Szemelvények, 1. kötet, 321–322. old.

Tartsuk szem előtt, hogy Krisztus számára a mi természetünk a megaláztatás és szenvedés ruháját jelentette. Megalázta magát, hogy emberré válhassák, és hogy testben szeplőtlen Bárány legyen, amelyet áldozatul hozhat a bűnért, mivel hogy Isten feddhetetlen, és mégis feddhetetlennek nyilváníthassa azokat, akik hisznek Jézusban. Az emberi természet egyesült a mennyeivel. Mi volt az a végtelen nagy fájdalom, amelyet Ő hordott, a bűntelen, amikor magára vette a világ bűneinek terhét? Mikor a kereszt előtt állunk, és szemléljük Isten egyetlen Fiának csodálatos áldozatát, ha a szent Szenvedőt nézzük, akkor ismerjük fel a bűn gyűlöletes voltát, és valamelyest értsük meg Isten szeretetét az elbukott és tévelygő emberek iránt. – Signs of the Times, 1896. június 18.

Krisztus emberi voltát a Biblia úgy fejezi ki, hogy „szentnek hívatik” (Lk 1:35). Az ihletett írás pedig ezt mondja róla: „Aki bűnt nem cselekedett.” (1Pét 2:22) Ő, „aki bűnt nem ismert” (2Kor 5:21). Ő volt a „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (Zsid 7:26). Sátorát az emberek között ütötte fel. Ez a Jézusról szóló bizonyságtevés tisztán mutatja, hogy Ő testben elítélte a bűnt. Egyetlen ember sem állíthatja, hogy Sátán bűnrabszolgasága alól nincs menekvése. Krisztus magára vette az emberi család felelősségét, és mindeneknek – akik hisznek – a bűnei tőle kérhetők számon. Felelősséget vállalt értük. Engedelmes volt a törvény minden egyes pontocskájának és jottájának, hogy bebizonyíthassa az el nem bukott világok előtt, a szent angyalok előtt és az elbukott világ előtt – azok előtt, akik hisznek őbenne –, hogy bűnért bemutatott áldozata el lett fogadva, és hogy aki benne bízik, mint személyes Megváltójában, részesül az Ő feddhetetlenségében és mennyei természetében. Bizonyságot tesz arról, hogy átruházott tisztasága által a hívő lélek engedelmes lesz Isten parancsainak. – Signs of the Times, 1896. január 16.

November 14. Csütörtök  -  Nagy veszély

Akik ellenszegülnek Isten Lelkének, akik távozásra késztetik Őt, nem tudják, hová vezetheti őket Sátán. Amikor a Szentlélek eltávozik, akkor az ember észrevétlenül tesz olyan dolgokat, amelyeket korábban – joggal – bűnnek tartott. Ha nem hallgat a figyelmeztetésekre, csalás áldozata lesz, és Júdáshoz hasonlóan árulóvá és vak emberré válik. Így lépésről lépésre a kísértő nyomdokaiba lép. Ki fogja akkor arra késztetni, hogy másképp járjon el? A lelkészek? Talán majd ők járjanak közben érette? Nem, mert ilyenkor a szavak hatástalanok. Ezek a lelkek Sátánt választják társukul azért, hogy félremagyarázzák az Igét, és saját értelmük szerinti elferdített módon értelmezzék.

Amikor Isten Lelkét megszomorítják és elűzik, akkor az Úr szolgáinak minden üzenete hasztalan. Ezek az emberek csak nevetni és gúnyolódni fognak a Szentírás ünnepélyes figyelmeztetésein, amelyek ha nem lettek volna Sátán hatalma alatt, megrendítették volna őket. De minden hozzájuk intézett felhívás hasztalan. Nem akarnak feddést és tanácsot hallani. Megvetik a Lélek kitartó kérlelését, és megszegik Isten parancsolatait, amelyeket valamikor védelmeztek, és magasba emeltek. Rájuk igenis találóak az apostol szavai: „Kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szeme előtt Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha tiköztetek feszíttetett volna meg?” (Gal 3:1) Saját indítékaik számítanak nekik, mígnem az igazság már nem jelent igazságot számukra. Barabást választják, és elutasítják Krisztust.

Lényeges szempont, hogy Isten minden szava szerint éljünk, másként óemberünk mindig érvényesülni akar. A Szentlélek – a lélekben megváltó kegyelem igazsága – egyesíti Krisztus követőit egymással és Istennel. Csak Ő űzheti el az ellenségeskedést, irigységet és hitetlenséget. Ő szenteli meg az érzelmeket. Ő szerzi vissza a Sátán hatalma alól menekülni vágyakozó lelket, és adja vissza Istennek. A kegyelem ereje mennyei hatalom. Befolyása alatt megváltoznak a régi szokások és gyakorlatok, amelyeket ha mégis tovább ápolunk, elválasztják lelkünket Istentől. Ám a Lélek megszentelő folyamata tovább tart és folyamatosan szélesedve halad előre. – Review and Herald, 1897. október 12.

Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, ami természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Jézusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka, hogy az övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek már bevehetetlen Sátán ostromának. Ám hacsak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, az ördög veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyetlen védekezés, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellen a szentségtelen hatásoknak: az önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, csak vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s végül az ő parancsait kell végrehajtanunk. – Jézus élete, 324. old.