SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az engesztelés napja

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 16; 23:27-32; 5Mózes 19:16-21; Ézsaiás 6:1-6; Máté 18:23-35

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket” (Mik 7:18-19)!

Amint Mózes harmadik könyve 16. fejezetében is láthatjuk, az ószövetségi szertartásrendszer legünnepélyesebb része az engesztelés napja, azaz a Jomkippur volt. Nem véletlen, hogy ez a téma éppen annak az iratnak a közepén jelentkezik, ami a harmadik Mózes öt könyvének sorában, tehát a középső rész. Már ez is érzékelteti a szertartás „legszentebb” voltát. Az Ige a „szombatok szombatja” (3Móz 16:31) kifejezést is használja erre a napra. Tartózkodni kellett a munkavégzéstől, ami egészen különlegessé tette e napot az izraelita éves ünnepek sorában. Az engesztelési nap a szombat gondolatkörébe kerül: megnyugvást hirdet mindabban, amit Isten – Teremtőnk és Megváltónk – eddig tett és ezután fog cselekedni értünk.

A héten azt tanulmányozzuk majd, ami az engesztelési napon a földi szentélyben történt, főként a két kecskebakkal kapcsolatos szertartásokat. Ennek révén jobban megérthetjük a megváltással és a bűn végső megsemmisítésével kapcsolatos mélyebb igazságokat.

Olvassuk el 3Móz 16:16, 30 verseit! Mit tisztítottak meg az engesztelés napján?

Az év során mindenféle bűn és rituális értelemben vett tisztátalanság a szentélybe került, és az engesztelés napján érkezett el annak ideje, hogy mindezt eltávolítsák onnan. E napon a szertartás három fő részből állt:

1.  Bűnáldozat vagy megtisztulási áldozat a papért. A főpap feláldozott egy tulkot (bikát) saját bűneiért, hogy biztosan tiszta legyen, amikor a szentélybe lép és elvégzi a szertartást annak megtisztításért.

2.  Megtisztításért való áldozat, „az Úrért” felajánlott bak (3Móz 16:8). Évközben a bűnáldozatok révén az izraeliták minden vétke a szentélyre helyeződött át. Az engesztelés napján kellett e bűnöket a szentélyről eltávolítani, ami „az Úrért” való bak vére által történt meg.

3.  A bűntől való megtisztulás szertartása, az élő Azázel bak elűzése. Isten azt akarta, hogy a nép bűnei a szentélytől és a tábortól egyaránt távol kerüljenek. Ezért küldték ki a pusztába az élő kecskebakot.

3Móz 16:15 szerint mi történt ezzel a bakkal? Mit jelképezett ez?

Mivel az Úrért való kecskebak felett sem bűnvallomás, sem kézrátétel nem történt, annak vére nem hordozott bűnt, tehát nem szennyezett, hanem tisztított – amiről a 16. és 20. versben olvashatunk. A főpap engesztelést végzett az Úrért való bak vérével, megtisztítva az egész szentélyt. Ugyanez az eljárás a nép megtisztítását is eredményezte, így amikor a szentély megtisztult az emberek bűneitől, akkor maga a nép is tisztává lett. Ebben az értelemben volt különleges az engesztelés napja, hiszen csak ekkor tisztult meg egyszerre a szentély és a nép is.

Az engesztelési nap egy két részből álló engesztelési folyamat második része volt. Az első fázisban – az egész év során – az izraeliták bűnbocsánatot nyertek, de bűneik akkor még nem töröltettek el, hanem Isten színe elé kerültek. Az Úr pedig megígérte, hogy a maga idejében elrendezi azokat. A második fázis nem annyira a megbocsátásról szólt, hiszen az emberek már bocsánatot nyertek. A „bűnbocsánat”, „megbocsátás” szavak egyáltalán nem is szerepelnek 3Mózes 16. fejezetében vagy 23:27-32 verseiben. Ezek szerint a megváltási terv egésze sokkal többről szól, mint bűneink bocsánatáról, és ez még nagyobb jelentőséget nyer a nagy küzdelem szélesebb összefüggésében értve.

3Móz 16:32-34 versei szerint mi volt a főpap legfontosabb feladata az engesztelés napján?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A főpap legfontosabb feladta az Isten és emberek közötti közbenjárás volt. Ő vezette a szentélyben folyó szolgálatot és különböző áldozatokat mutatott be, ajándékokat vitt (Zsid 8:3). Az engesztelési napon rendkívüli jelentőségű feladatok vártak rá. Ő végzett szinte minden szertartást Azázel bakjának a pusztába vezetésén kívül, de még arra is ő adott utasítást.

Az engesztelés napján a főpap Krisztust példázta az emberek előtt. Isten népének figyelme rá irányult, hasonlóan ahhoz, ahogy nekünk Jézus Krisztus áll a figyelmünk homlokterében. A földi főpap szolgálatával megtisztította az embereket; ugyanezt teszi értünk Jézus Krisztus a mennyei szentélyben (Róm 8:34; 1Jn 1:9). Amint az engesztelési napon a nép egyedüli reménye a főpapban volt, úgy mi is csak Főpapunkban, Krisztusban reménykedhetünk.

„Krisztus vére megszabadította a bűnbánó bűnöst a törvény kárhoztatásától, de a bűnt nem törölte el. A bűn feljegyezve áll a szentélyben a végső engesztelésig. Így jelképesen az áldozat vére eltávolította a bűnt a bűnbánóról, de a bűn ott maradt a szentélyben az engesztelés napjáig” (Ellen G. White: Pátriárkák  és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 315. o.).

3Móz 16:16-20 versei szerint a főpapnak be kellett lépnie a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa minden rituális tisztátalanságtól, bűntől és vétektől. Ezután Izráel minden tisztátalanságát, bűnét és vétkét áthelyezte az élő bakra, majd a bakkal elküldte a pusztába. Így távolította el a szentélyből Izráel erkölcsi vétkeit. Ezzel érte el célját az engesztelési nap: erkölcsi értelemben is minden tiszta lett, ami messze túlmutat a bűnbocsánaton. Ekkor nem volt szükség újból bűnbocsánatra, hiszen Isten már korábban megbocsátotta népe vétkeit.

Miközben Istentől kapott minden erőnkkel azért küzdünk, hogy az összes bűntől megszabaduljunk, hogyan tanulhatunk meg maradéktalanul Krisztus érdemeire hagyatkozni, mint ami megváltásunk és üdvösségünk egyetlen reménysége?

3Móz 16:20-22 versei szerint mi történt az élő kecskebakkal?

Az élő kecskebakkal végzett szertartás nem áldozat volt. Miután a két bakra sorsot vetettek, eldőlt, hogy melyik legyen az Úrért való bak és melyik az Azázel bakja (amit gyakran bűnbaknak is neveztek). Az Ige csak az Úrért való bakra utal bűnért vitt, megtisztító áldozatként (3Móz 16:9, 15), Azázel bakját viszont élő baknak nevezi. Ezt az állatot nem vágták le, nehogy bárki is áldozatnak vélje a vele kapcsolatos szertartást. Az élő bak szertartására csakis azután került sor, hogy a főpap befejezte az engesztelést az egész szentélyért (20. vers). Ezt a gondolatot nem lehet elégszer hangsúlyozni: az élő bakkal kapcsolatos szertartásnak – ami az engesztelést követte – nem volt köze a szentély vagy a nép megtisztításához, hiszen a megtisztítás már megtörtént.

Ki vagy mi volt Azázel? A korai zsidó írásmagyarázók az első bukott angyallal, a gonoszság szerzőjével azonosították Azázelt, aki a rossz angyalok vezére lett. Természetesen Lucifer jelképét látjuk benne.

Az élő bak elűzésének szertartása a bűn végső megsemmisítését jelképezte. Végül arra kerül át a bűn, aki elsősorban felelős minden gonoszságért, így az emberek örökre megszabadulnak tőle. 3Móz 16:10 versében az engesztelés kifejezés a büntetés értelmében veendő, hiszen végül a bakra került a bűn felelőssége, az hordozta.

Szerepe lenne Sátánnak a megváltásunkban, ahogyan azt némelyek tévesen tanítják? Természetesen nem! Sátán soha, semmilyen értelemben nem viseli a bűnöket helyettesünkként. Egyedül Jézus tette ezt meg, és egyenesen istenkáromlás azt gondolni, hogy Sátánnak bármi része lett volna megváltásunkban.

Az élő bakkal kapcsolatos szertartás párhuzamát a hamis tanúkra vonatkozó törvényben találjuk (5Móz 19:16-21). A vádló és a vádlott egyaránt az Úr előtt áll (őket a papok és a bírák képviselik), megtörténik a kihallgatás. Ha a vádló hamis tanúnak bizonyul, ő kapja a büntetést, amit az ártatlannak szánt (példa erre a gonosz Hámán esete, aki akasztófát állíttatott a hűséges Márdokeusnak).

Ismét köszönjük meg Istennek, hogy kegyelmesen megbocsát és többé nem emlékezik meg bűneinkről (Jer 31:34)! Hogyan tanulhatunk meg mi sem emlékezni bűneinkre, miután már bocsánatot nyertünk? Miért olyan fontos ez?

„Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában [Isten] Izráel népét minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 316. o.).

Olvassuk el 3Móz 16:29-31 és 23:27-32 verseit! E szakaszok alapján tehát mit várt el Isten az izraelitáktól Jom-kippur ünnepén? Hogyan vonatkoznak ugyanezek az elvek ma ránk, akik olyan időben élünk, amelynek előképe a nagy engesztelési nap volt?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ha az ókori Izráelben valaki nem követte ezeket az utasításokat, annak nem lehetett maradása a nép között (3Móz 23:29-30). A nagy engesztelési nap valóban élet-halál kérdése volt, elengedhetetlen feltételnek számított az Isten iránti feltétlen hűség.

Képzeljük el, hogy valaki megvallotta ugyan bűneit az engesztelés első fázisában, valamikor az esztendő során, de az engesztelési napot nem vette komolyan! Mivel nem figyelt arra, amit Isten akart bemutatni ezen az ünnepen, hűtlennek bizonyult az Úrhoz.

Ezek szerint tehát az is elveszítheti az üdvösséget, aki vallja, hogy hisz Istenben! Hetednapi adventistaként nem hiszünk az „egyszer és mindenkorra történő megváltás” gondolatában, hiszen a Biblia nem tanít ilyesmit. Csak addig vagyunk biztonságban Krisztusban, amíg hitben élünk, átadjuk magunkat neki, az Ő erejét kérjük a kísértésben és az Ő megbocsátását keressük, amikor elesünk.

Mt 18:23-35 verseiben roppant kifejező példázatot találunk. Mit tanulhatunk belőle?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ézs 6:1-6 verseiben a próféta látja a mennyei Királyt, amint a templomban ül „magas és felemeltetett székben”. A látomásban az ítélet jelenete elevenedik meg, Isten ítéletre jön (Ézs 5:16). Ézsaiás az igaz Királyra tekint, akit János evangéliuma Jézus Krisztussal azonosít (Jn 12:41).

Ézsaiás Isten prófétája volt, másokat is megtérésre hívott, mégsem kételkedett abban, hogy az Úr színe előtt ő maga is halál fia. Isten szentségével és dicsőségével szembesülve a próféta érezte saját bűnösségét és népe tisztátalanságát. Szentség és bűn nem fér meg együtt. Ézsaiáshoz hasonlóan mindnyájunknak el kell jutnunk arra a következtetésre, hogy önmagunkban nem állhatunk meg Isten ítélőszéke előtt. Egyetlen reményünk, hogy van Helyettesünk!

Milyen párhuzamokat fedezhetünk fel Ézs 6:1-6 verseiben az engesztelési nappal kapcsolatosan?

_____________________________________________________________

A füsttel telt templom, az oltár, az ítélet, a bűn és a tisztátalanság miatt végzett engesztelés határozottan emlékeztet az engesztelési nap elemeire. Ézsaiás átélte úgymond a saját „engesztelési napját”.

Egy szeráf (szó szerinti jelentése: „tüzes lény”), aki a pap szerepét tölti be, odarepül a prófétához az oltárról vett parázsló szénnel, ami valamiféle áldozatot feltételez, hogy megtisztítsa bűneitől. Szemléletes kép ez a bűntől való megtisztításról, ami Jézus áldozata és papi közbenjáró szolgálata által lehetséges. Felismerve a megtisztító szertartást, Ézsaiás nyugodtan áll, amikor a szén érinti az ajkát. Így hamissága eltávozott és bűne elfedeztetett (Ézs 6:7). A 7. versben arra utal a passzív igealak, hogy a bűnbocsánatot az adja, aki a királyi székben ül. Vagyis a Bíró egy személyben Megváltó is.

Isten megtisztító munkája hatására már nem azt mondjuk, hogy „Jaj nékem”, hanem eljutunk ide: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” Ha megértjük, ami az engesztelési napon a mennyben történik, akkor készen állunk hirdetni is, mert a valódi megértés bizonyossághoz és biztonsághoz vezet. Tudjuk, hogy van, aki az ítéletben a helyünkre lép – Jézus Krisztus. Egyedül az Ő igazsága által (ezt jelképezi a vér) állhatunk meg az ítéletben a kárhoztatástól való félelem nélkül (Róm 8:1). A hála pedig misszióra ösztönöz. A felmentett bűnös lesz Isten leghűségesebb követe (2Kor 5:18-20), mert tudja, mitől mentette meg az Úr.

„Ekkor lesz az az esemény, amelyet az engesztelési nap utolsó ünnepélyes mozzanata szimbolizált. Amikor a szentek szentjében véget ért a szolgálat és a bűnért való áldozat vére által a templom megtisztult Izráel bűneitől, a főpap az élő bűnbakot az Úr elé állította és a gyülekezet színe előtt megvallotta felette ’Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és… azokat a baknak fejére’ helyezte (3Móz 16:21). Amikor pedig a mennyei templomban ér véget az engesztelés munkája, Isten és a mennyei angyalok, valamint a megváltott sereg színe előtt Jézus hasonlóképpen helyezi Isten népének bűneit Sátánra. Sátánnak minden bűnért, amelyre rávette az embert, felelnie kell” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 584. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Miért lenne hiányos a megváltás tervének értelmezése Krisztus értünk végzett főpapi munkájának említése nélkül? Mit tanít az ószövetségi szentélyszolgálat arról, hogy a megváltási tervben központi szerepe van Jézus közbenjárói tisztének? Egy újszövetségi irat, A zsidókhoz írt levél java Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett munkájával foglalkozik. Mennyire fontos tehát az, amit Krisztus tesz, ha ennek fényében vizsgáljuk a kérdést?

2) Valaki így fogalmazott: Krisztus munkája a halálától kezdve a menynyei szentélyben végzett közbenjárásáig egyszerűen része annak a „szabályos módszernek”, ami által Isten a bűn problémáját elrendezi, mégpedig úgy, hogy választ ad az igazságosságát és szeretetét firtató minden kérdésre. Gondolkodjunk el azon, ami a fenti kijelentésből következik, különösen a nagy küzdelem fényében! Mit tanít ez a bűn szörnyű tragédiájával összefüggő bonyolult kérdésekről?

3) Nagyon sok adventistának úgy mutatták be az engesztelési nap gondolatkörét, hogy emiatt elveszítették üdvbizonyosságukat. Efféle nézet úgy alakul ki, ha félreértik az engesztelés napjának célját. Gondolkodjunk el az „engesztelés” szón! Mit jelent? Hogyan megy végbe? Hogyan érthetjük meg az ilyen kérdésekre adott válaszokból, hogy az engesztelés napja tulajdonképpen jó hírt közvetít?

ROZMANN ISTVÁNNÉ:

KÜRTZENGÉS

(Részlet)

Esztendeig gyűlt a vér, a bakok vére.

Ártatlan vér a bűnösért, a Szentélybe,

mit a pap hintett az oltár felé

nap mint nap. Bűn súlyát senki nem viselé,

mert megvallott bűnök átka nem kísértett.

Csak gyűlt, gyűlt Isten előtt a sok vétek.

És egy évben egyszer, engesztelés napján,

eljött az egész nép, ott magát meghajtván

előhoztak két tiszta, szeplőtelen bakot,

s a főpap bemutatá az áldozatot.

Egyiknek vére mint Isten Bárányáé hullt;

a főpap könyörgött, s eltöröltetett a múlt.

Tárva volt ezalatt a templom kapuja,

és zengett dicsően, zúgott a kürt szava.

Hirdette a fennálló kegyelmi időt,

hívogatta, sürgette a késlekedőt.