A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Az engesztelés napja

November 2., szombat délután

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik 7:18)

Az isteni megbocsátás nem csupán egy bírói aktus, amely által felment az ítélet alól. Nemcsak bűnbocsánatot jelent, hanem bűn alól való felszabadítást is. Ez a megváltó szeretet kiáradása, amely megváltoztatja a szívet. Dávid helyesen értelmezte a megbocsátást, amikor így imádkozott: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:12)

Ha akár egyetlen lépést is teszel felé megtérő lelkülettel, akkor Ő igyekszik téged végtelen szeretetének karjába venni. Füle mindig kész meghallgatni a megtört lélek kiáltásait. Isten felismeri a kereső lélek első jeleit. Nincs olyan gyönge ima, kihullott könnycsepp, őszinte vágy az Úr iránt, amelyet a Szentlélek ne fogadna szívesen. Még mielőtt elhangzana az ima, vagy kifejeződne a szív vágya, Krisztus máris elébe megy emberi lelkekért munkálkodó kegyelmével. – The Faith I Live By, 129. old.

November 3., vasárnap  -  Az évenkénti megtisztulás

A pap egyszer egy évben – a nagy engesztelési napon – belépett a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a templomot. Ezzel a munkával lezárult az évi szolgálat körforgása. Az engesztelési napon két fiatal kecskebakot vittek a templom ajtajához, és sorsot vetettek felettük: „egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért” (3Móz 16:8). Azt a kecskét, amelyre az Úrért való sors esett, megölték bűnáldozatként a népért. Vérét a pap bevitte a függöny mögé, majd a fedélre és a fedél elé hintette. Szúrt belőle a füstölő oltárra is, amely a függöny előtt állt. (…)

Az egész szertartásnak az volt a célja, hogy tudatosítsa Izraelben a Mindenható szentségét és bűnnel szembeni gyűlöletét és azt is, hogy a bűnnel való érintkezés óhatatlanul beszennyez. Az engesztelési munka során mindenkinek meg kellett sanyargatnia magát. Minden munkát félre kellett tenni, és ezt a napot a nép egész gyülekezetének Isten előtt kellett töltenie komolyan megalázkodva, imával, böjttel és mélységes önvizsgálattal.

A jelképes szolgálat az engesztelés fontos igazságaira tanított. Az Atya helyettest fogadott el a bűnös helyett, de az áldozat vére nem törölte el a bűnt, ami így átkerült a templomra. A bűnös a véráldozattal elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta, hogy annak áthágásával vétkezett, és kifejezte, hogy hisz az eljövendő Megváltóban és bocsánatra vágyik, de még teljesen nem szabadult meg a törvény kárhoztatásától. Az engesztelési napon a főpap átvette a gyülekezet által bemutatott áldozatot, és a kecskebak vérével bement a szentek szentjébe; majd a vért a frigyláda fedelére hintette, közvetlenül a törvény fölé, hogy a törvény kívánalmainak eleget tegyen. – A nagy küzdelem, 419–420. old.

November 4., hétfő  -  Több, mint megbocsátás

„Tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit; és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra való emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában.” (3Móz 16:21–22) Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Félre kellett tenniük a munkájukat. Izrael egész gyülekezete az engesztelés napját ünnepélyes megalázkodásban töltötte el a Teremtő előtt imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával.

Az engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép ezen évenkénti szolgálat által. Az év folyamán bemutatott bűnáldozatokban a bűnös helyett helyettest fogadtak el; az áldozati állat vére azonban nem nyújtott teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amellyel a bűnt átvitték a szentélybe. A vér feláldozásával a vétkező elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta törvényszegését és kifejezte abbéli hitét, aki majd elveszi a világ bűneit; de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától. Az engesztelés napján a főpap – miután átvette a gyülekezetért való áldozatot – bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét kívánta, elégtételt nyert. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket, és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte a zsidók bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezét a kecskebak fejére tette, és megvallotta „felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit”, és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket, és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a „mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” mintájára (Zsid 8:5). – Pátriárkák és próféták, 355–356. old.

Az is kiderült, hogy míg a bűnáldozat Krisztus áldozatára mutatott, és a főpap a közbenjáró Jézust ábrázolta, Azázel bakja Sátánnak, a bűn szerzőjének jelképe volt, akire végül az Üdvözítő ráhelyezi az őszinte bűnbánók vétkeit. A főpap a bűnöket a bűnért való áldozat vérével távolította el a templomból, és ráhelyezte Azázel bakjára. Amikor Krisztus – szolgálatának befejeztével – saját vére által eltávolítja a mennyei templomból népének bűneit, ezeket ráhelyezi az ördögre, aki az ítélet végrehajtásakor megkapja végső büntetését. Azázel bakját lakatlan helyre küldték, és soha többé nem térhetett vissza Izrael közösségébe. Így fogja Isten a kísértőt is a maga népe közeléből örökre elűzni. A bűn és a bűnösök végleges megsemmisítésekor Sátán megszűnik létezni. – A nagy küzdelem, 422. old.

November 5., kedd  -  Azázel

A jelképes szolgálatban a főpap, miután elvégezte az engesztelést Izraelért, kijött a szent sátorból, és megáldotta a gyülekezetet. Krisztus is közbenjárói munkája befejezésekor „a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják Őt üdvösségükre” (Zsid 9:28), hogy örök életet adjon várakozó népének. Miként a főpap a szenthelyről eltávolított bűnöket megvallotta Azázel bakjának feje fölött, Krisztus is az elé hozott bűnöket Sátánra, a rossz kezdeményezőjére és felbujtójára fogja helyezni. Miként az Izrael vétkeit hordozó bakot „kietlen földre” (3Móz 16:22) küldték, az ördög is azokkal a bűnökkel a vállán, amelyeket Isten népével elkövettetett, ezer évig az akkor már kietlen és lakatlan föld határai közé lesz zárva. Végül abban a tűzben, amely minden gonoszt elpusztít, Sátánnak a bűn minden büntetését el kell szenvednie. Így jut célba a nagy megváltási terv a hamisság végső megsemmisítésével és a bűn megtagadóinak megszabadításával. – A nagy küzdelem, 485–486. old.

Az Isten által az emberekkel kötött békeszövetség legmegragadóbb tulajdonsága a megtérő és bűnt elhagyó bűnösnek felkínált megbocsátó irgalom. Azt mondja az Úr azoknak, akik megtérnek: „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsid 8:12) Lemond az Atya az igazságosságról, amikor irgalommal megbocsát a bűnös embernek? Nem. Ő sosem gyalázná meg törvényét azzal, hogy elfogadja annak áthágását. Az Újszövetségben a tökéletes engedelmesség az élet feltétele. Ha a bűnös megtér és megvallja bűnét, bűnbocsánatot nyer. A megbocsátást Jézus érette hozott áldozata biztosítja. Krisztus betölti a törvényt minden egyes hívő bűnös életére vonatkozóan. „Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” (Jn 1:12). „Az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk… aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal… És az Ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.” (Jn 1:14, 16)

Az érettünk hozott krisztusi engesztelés teljes mértékben elégséges az Atya előtt. Isten lehet feddhetetlen, és egy időben feddhetetlennek is nyilváníthatja azokat, akik hisznek. – Signs of the Times, 1905. június 28.

November 6., szerda  -  Az engesztelés napja

A földi szentélyszolgálat, amint láttuk, a mennyei szolgálatot szemlélteti. Amikor az engesztelési napon a főpap belépett a szentek szentjébe, a szolgálat megszűnt az első helyiségben. Isten ezt parancsolta: „Senki ne legyen a gyülekezet sátorában, amikor [a főpap] bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig.” (3Móz 16:17) Mikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező munkáját, az Ő szolgálata is megszűnt az első helyiségben, és megkezdődött a másodikban. A jelképes szolgálatban a főpap az engesztelési napon elhagyta a szentélyt, és Isten elé lépett, hogy bemutassa a bűnért való áldozat vérét minden izraelitáért, aki őszintén megbánta bűneit. A Megváltó is közbenjárói munkájának csak egyik részét fejezte be, hogy hozzálásson munkája másik szakaszának, de most is vérére hivatkozik az Atya előtt a bűnösök érdekében. – A nagy küzdelem, 428–429. old.

A hitetlen zsidók helyzete illusztrálja a közönyös és hitetlen látszatkeresztények állapotát, akik nem akarnak tudomást venni irgalmas Főpapjuk munkájáról. Amikor a jelképes szolgálat főpapja belépett a szentek szentjébe, az egész népnek el kellett a templom körül helyezkednie Isten előtt mélységesen megalázkodva, hogy bűneikre bocsánatot kapva Izrael közösségének tagjai maradhassanak. Mennyivel fontosabb, hogy most, a valóságos engesztelési napon, megértsük Főpapunk munkáját, és tudjuk, mit kell tennünk.

Az ember nem vetheti el büntetlenül azt az intést, amit az irgalmas Isten küld neki. A menny tájékoztatta a Noé korabeli világot, és azon múlt az üdvösségük, hogy miként fogadják az üzenetet. Mivel elutasították a figyelmeztetést, a Mindenható visszavonta Lelkét a bűnös emberiségtől; ezért ők elpusztultak az özönvíz hullámaiban. Ábrahám korában az Atya megvonta irgalmát Szodoma bűnös lakóitól, és Lóton, Lót feleségén és két leányán kívül mindenkit megemésztett a mennyből küldött tűz. Így volt ez Krisztus napjaiban is. Isten Fia kijelentette a kortárs hitetlen zsidóknak: „Pusztán hagyatik néktek a ti házatok.” (Mt 23:38) Ugyanez a végtelen Hatalom, bepillantva az utolsó napokba, ezt mondja azokról, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre: azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2:12–16). Amikor az emberek elutasítják Isten Igéjének tanításait, az Úr visszavonja Szentlelkét, és megengedi, hogy kívánságaik szerint tévelyegjenek. – A nagy küzdelem, 431. old.

Most van a nagy engesztelési nap. Az Úr azt kívánta, hogy míg a jelképes szolgálat főpapja Izraelért engesztelést végez, az egész Izrael bűnbánattal és alázattal sanyargassa meg lelkét előtte, hogy ki ne „irtassék… az Ő népe közül”. Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bent maradjon az élet könyvében, most e rövid kegyelmi idő alatt kell bűnbánó szívvel és őszinte megtéréssel megsanyargatnia magát Isten előtt. Tartsunk mélységes, lelkiismeretes önvizsgálatot! Ki kell gyógyulni a léhaságból és a felszínességből, amit oly sok állítólagos keresztény megenged magának. Súlyos harc vár mindazokra, akik uralomra törő bűnös természetüket igába akarják hajtani. A felkészülés munkája személyes feladat. Nem csoportosan fogunk üdvözülni. Az egyik ember tisztasága és odaszentelődése nem ellensúlyozza e tulajdonságok hiányát a másikban. Minden nemzetnek meg kell jelennie Isten ítélőszéke előtt, de az Örökkévaló minden egyes ember ügyét olyan alaposan vizsgálja meg, mintha rajta kívül nem volna senki más a földön. Mindenkinek mérce alá kell állnia. Senkin sem maradhat egyetlen folt vagy sömörgőzén vagy valami afféle. – A nagy küzdelem, 489–490. old.

Krisztus vére megszabadította a bűnbánó bűnöst a törvény kárhoztatásától, de a bűnt nem törölte el. A vétek feljegyezve áll a szentélyben a végső engesztelésig. Így jelképesen az áldozat vére eltávolította a bűnt a bűnbánóról, de a szenny ott maradt a szentélyben az engesztelés napjáig.

Az utolsó ítélet nagy napján a halottak „megítéltetnek... azokból, amik a könyvekbe voltak írva az ő cselekedeteik szerint” (Jel 20:12). Azután Krisztus engesztelő vére minden bűnbánó bűneit kitörli a mennyei könyvekből. Így a szentély szabaddá és megtisztítottá lesz a bűn feljegyzésétől. A földi szolgálatban az engesztelés nagy művét vagy a bűnök eltörlését ábrázolták az engesztelés napjának szolgálatai – a földi szentély megtisztítása, amelyből a bűnáldozat vérével kellett eltávolítani azokat a bűnöket, amelyek megfertőzték.

Amint a végső engesztelés alkalmával az igazak bűneit kitörlik a mennyei könyvekből, és soha többé nem emlékeznek meg azokról, és senkinek sem jut az eszébe, úgy itt jelképesen kivitték azokat a pusztába, és örökre elkülönítették a gyülekezettől. – Pátriárkák és próféták, 357–358. old.

November 7., csütörtök  -  Ésaiás életének nagy engesztelési napja

Amikor Isten Ésaiást üzenettel akarta elküldeni népéhez, előzetesen látásban betekintést engedett a prófétának a szentek szentjébe. Úgy tűnt előtte, mintha hirtelen felemelnék vagy elhúznák az ajtó és a templom belső függönyét, és ő betekinthet a szentek szentjébe, amelybe még a próféta sem tehette be a lábát. Látásban megpillantotta Jahvét egy magas, felemeltetett trónon ülve, mialatt dicsőségének palástja betöltötte a templomot. A trón körül szeráfok álltak, mint őrizői a nagy Királynak, és visszasugározták az őket körülvevő ragyogást. Amikor dicsénekeik az imádás hangján felhangzottak, a kapu oszlopai megrendültek, mintegy földrengéstől rázkódtatva. Tiszta, bűntől be nem szennyezett ajakkal zengték ezek az angyalok az Úr fenségét. „Szent, szent, szent a seregek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével!” (Ésa 6:3)

A trón körül álló szeráfokat olyan áhítatos tisztelet tölti be, amikor megpillantják a Mindenható dicsőségét, hogy még egy pillanatig sem tekintenek magukra csodálattal. Dicsénekük az urak Urának szól, amint a jövőbe néznek, amikor majd az egész föld megtelik az Atya dicsőségével, és tiszta harmóniában hangzik fel a győzelmes énekük: „Szent, szent, szent a seregek Ura!” Boldogságukat jelenti, hogy dicsőítik az Alkotót. Nem kívánnak egyebet, mint közelségében maradni és tetszésében részesülni, képmását hordani, parancsait teljesíteni, Őt imádni; ez a legnagyobb cél, amelyet igyekeznek elérni. Midőn a próféta figyel, megnyilatkozik előtte az Úr dicsősége, hatalma és méltósága, és e megnyilatkozás fényében belső tisztátalanságát megdöbbentő világossággal látja meg, még szavait is bűnösnek és közönségesnek találja. Mélységes alázatában felkiált: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok… hisz a királyt, a seregek Urát látták szemeim!” (Ésa 6:5)

Ésaiás alázatossága őszinte volt. Amikor világosan megmutatták neki az emberi és isteni jellem közötti különbséget, teljesen kicsinynek és értéktelennek érezte magát. Hogyan is hirdethetné ő a népnek Jahve szent kívánságait? – Az evangélium szolgái, 21–22. old.

Isten ígérete, ami szerint Izraellel szándéka végül megvalósul, bátorságot öntött Ésaiás szívébe. Mit számít, ha földi hatalmak sorakoznak fel Júda ellen? Mit számít, ha az Úr követe ellenállásba és visszautasításba ütközik? Ésaiás látta a Királyt, a seregek Urát! Hallotta a szeráfok énekét: „Dicsősége betölti az egész földet!” (Ésa 6:3) Ígéretet kapott arra, hogy a bűnbe süllyedt Izraelnek küldött mennyei üzenetet a Szentlélek meggyőző ereje fogja kísérni. A próféta felbátorodott a reá váró munka elvégzésére. E látomás emlékét elvitte magával hosszú és fáradságos szolgálata alatt végig. Hatvan éven át – vagy még tovább is – a reménység prófétájaként állt Júda fiai előtt, és egyre bátrabban hirdette az egyház győzelméről szóló jövendöléseit. – Próféták és királyok, 310. old.