Ellen White-idézetek
5. tanulmány − 2013
Október 26 - November 1.Engesztelés: a tisztító áldozat
Október 26.,
szombat délután
Az
emberek bűnei jelképesen a szolgáló papra, a nép közbenjárójára hárultak át. A
pap maga azonban nem válhatott bűnáldozattá, nem szerezhetett engesztelést saját
életével, mivel ő is bűnös volt. Ezért ahelyett, hogy ő szenvedett volna halált,
meg kellett ölnie egy hiba nélkül való bárányt. A bűn büntetése így áthárult az
ártatlan bárányra, mely azonnali helyettessé, vagyis Jézus Krisztus tökéletes
áldozatának előképévé vált. Az áldozat vére által az emberek hitben
előretekintettek Krisztus vérére, ami engesztelést szerez a világ bűneire. –
Szemelvények, 1. kötet, 230. old.
Jézus, a megöletett Bárány halálában találkoztak a jelképek. Nagy Főpapunk azt
az áldozatot hozta meg, amely egyedül eredményezhette üdvösségünket. Amikor
önmagát adta keresztre, akkor tökéletes engesztelést szerzett a nép bűneiért.
Itt állunk most a külső pitvarban, várván ama boldog reménységet a mi Urunk és
Megváltó Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését. Nem kell áldozatot
bemutatnunk a pitvarban, mivel nagy Főpapunk elvégezte ezt helyettünk a
szenthelyen. Közbenjáróként Krisztusnak nincs szüksége az emberi érdemre, földi
közbenjárásra. Egyedül hordozta a bűnt, egyedüli áldozatot hozott a bűnért. Az
ima és a bűnök megvallása csak felé irányuljanak, aki egyszer s mindenkorra
belépett a szentélybe. Ő üdvözítheti mindazokat, akik hittel járulnak hozzá.
Mindig él, hogy esedezzék érettünk. – The
Bible Echo, 1899. május 1.
Október 27.,
vasárnap Bűn és irgalom
Micsoda igazság tárul elénk,
amikor Jézus golgotai keresztjére tekintünk, és látjuk a csodást, a tanácsost,
ezt a titokzatos áldozatot meghajolni az emberiség bűnei alatt! Isten örök Fia
lépett közbe, és vállalta, hogy hordozza a bűn büntetését, hogy a
törvénytaposónak újabb lehetőséget adhasson, és ezáltal
az emberek újra visszakerüljenek az Atya kegyeibe. Megváltásunk árát emberi
természetben fizette le, de mégis egységben az istenséggel. Maga a föld is
megremegett, látva az Úr Fiának szenvedését az emberi bűnök és Isten haragjának
következményeként. Az egek zsákruhába öltöztek, nem nézhették a mennyei Szenvedő
látványát.
Ezt a szenvedést a menny
törvényeinek áthágása tette szükségessé. Mindezek mellett a teremtmények
elhiszik Sátán sugallatait, amikor azt állítja, hogy a szenvedés célja
tulajdonképpen a törvény eltörlése volt. A nagy csaló által becsapva ők azt
állítják, hogy nincs is törvény, és a törvények megtartásával tulajdonképpen
kiesnek Isten kegyelme alól. Ezt az álnokságot Sátán sugallta az emberi elmébe.
– Review and Herald,
1898. február 8.
Mily kevesen fogják
fel azt a kínt, amely Isten Fiának szívét összetörte földi életének harminchárom
évében! A jászoltól a Golgotáig vezető utat beárnyékolta a fájdalom és a
szenvedés. Fájdalom férfija volt Ő, és emberi szavakkal nem fejezhető ki az a
gyötrődés, amelyben részesült. Joggal mondhatta: „Tekintsétek
meg és lássátok meg, van-é oly bánat, mint az én bánatom!” Szenvedése mély lelki
kín volt; és ki az, aki megérthetné a végtelen Isten Fiának lelki szenvedéseit?
Habár teljes gyűlölettel gyűlölte a bűnt, lelkében összegyűjtötte az egész világ
bűnét, és miközben felment a Golgotára, a törvénytaposó bűne miatt szenvedett.
Bűntelen volt, mégis elviselte a büntetést, és felajánlotta önmagát, hogy Isten
törvényének áthágásáért elviseli a büntetést. A végtelen Atya Fia hordozta
minden lélek büntetését. Bűnök terhe nehezedett a világ Megváltójának mennyei
lelkére. Aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk, hogy mi Isten
feddhetetlensége lehessünk őbenne. Amikor magára vette az emberi természetet,
megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, és az Ő sebeivel
gyógyultunk meg. – Review and Herald, 1892. december 20.
Október 28.,
hétfő Kéz rátétele az áldozat
fejére
Áldozathozatalával az ember bevallotta bűnösségét és azt, hogy megérdemli Isten
haragját, valamint kifejezte Jézus Krisztusba vetett hitét és megtérését, akinek
a vére megtisztítja a bűnöst a vétkeitől. Azzal, hogy az áldozat fejére helyezte
a kezét, a bűn át lett helyezve az áldozatra, és annak halála révén a bűnös
Krisztus előképét láthatta meg, aki majd önmagát adja, áldozatként, bűneinkért.
Az Úr pedig azzal, hogy az áldozat elégett az oltáron, azt fejezte ki, hogy
elfogadta az áldozatot.
Az
áldozati rendszer különösen költséges volt a régi Izraelben. Folyamatosan
kellett áldozatot bemutatniuk. Isten azonban nem kívánt kevesebben, és ezt ők
örömmel teljesítették. Korunk embereinek azonban semmi mentségük nincs, ha
vallják, hogy Jézus Krisztus követői, de mégis saját kedvük szerint járnak el,
és gyarapítják javaikat, ahelyett, hogy megadnák Istennek, amit Ő elvár – vagyis
tizedet és adományokat –, és nem szentelik oda önmagukat a szolgálatra. Minél
többet teszünk Urunkért, annál több tennivalót fedezünk fel, és annál nagyobbá
lesz az örömünk. – Signs of the Times,
1880. július 15.
A
földi templomszolgálat két részből állt: a papok naponta szolgáltak a
szenthelyen, a főpap pedig egyszer egy évben a szentek szentjében végezte el az
engesztelés különleges munkáját: megtisztította a templomot. A bűnbánó bűnösök
nap mint nap hozták áldozatukat a templom ajtajához,
és kezüket az áldozat fejére téve megvallották bűneiket. A vétkező így
jelképesen önmagáról az ártatlan áldozatra helyezte bűneit, majd megölte az
állatot. „Vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” – szögezi le az apostol. „A
testnek élete a vérben van.” (3Móz 17:11) Isten megsértett törvénye a
törvényszegő életét követelte. A vér az elveszett bűnöst képviselte, bűnét pedig
az áldozat hordozta. Az áldozat vérét a pap bevitte a szentélybe, és a függöny
elé hintette. A függöny mögött helyezték el a frigyládát és benne a bűnös által
megsértett törvényt. E szertartással a bűn a vér útján jelképesen átkerült a
templomra. A vért nem mindig vitték be a szentélybe. Egyes esetekben a pap
megette a húst, amint Mózes megparancsolta Áron fiainak: „Néktek adta azt az Úr
a gyülekezet vétkének hordozásáért.” (3Móz 10:17)
Mindkét szertartás egyaránt azt szimbolizálta, hogy a bűn átkerült a bűnbánóról
a templomra.
Ez
a munka egész évben nap mint nap folyt. Izrael bűnei
így átkerültek a templomra, és eltávolításuk különleges szolgálatot igényelt.
Isten megparancsolta, hogy a pap mindkét szent helyiségért végezzen
engesztelést: a szenthelynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt,
mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely
közöttük van, az ő tisztátalanságaik közepette. „Az oltárért is engesztelést
kellett végezni: tegye tisztává, és… szentelje meg az Izrael fiainak
tisztátalanságaitól.” (3Móz 16:16, 19) –
A nagy küzdelem,
418–419. old.
Október 29., kedd
A bűn áthelyezése
A
szent sátort udvarnak nevezett szabad tér vette körül. Ezt finom lenvászonból
készített függönyök vagy védőfalak kerítették el. Ezeket
a függönyöket rézoszlopokra függesztették fel. A kerítés bejárata a keleti
oldalra nyílt, amelyet pompás anyagból szép kivitelezéssel készített szőnyegek
zártak el. Mivel az udvart körülvevő függönyök csak körülbelül fele olyan
magasak voltak, mint a sátor falai, ezért az emberek kívülről mindig jól
láthatták a szent sátort. Az udvarban a bejárat közelében állt a rézből készült
égőáldozati oltár. Ezen az oltáron égették el az Úrnak bemutatott áldozatokat.
Ennek az oltárnak a szarvait engesztelő vérrel hintették be. Az oltár és a sátor
ajtaja között állt a medence. Ez is rézből készült, mégpedig azokból a
réztükrökből, amelyeket Izrael asszonyai önként ajánlottak fel. Ebben a
medencében kellett a papoknak megmosniuk a kezüket és lábukat, amikor bementek a
szent helyiségekbe vagy megközelítették az oltárt, hogy égőáldozatot mutassanak
be az Úrnak.
A
kárpit előtt – ami elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek
szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől
– állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden
reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért
való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész
oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és
ezt a tüzet gondosan ápolták. A szent tömjén éjjel és nappal betöltötte
illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is. –
Pátriárkák és próféták,
347–348. old.
Az
engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép ezen évenkénti
szolgálat által. A bűnáldozatokban, amelyeket az év folyamán bemutattak, a bűnös
helyett helyettest fogadtak el; az áldozati állat vére azonban nem nyújtott
teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amivel a bűnt átvitték a
szentélybe. A vér feláldozásával a bűnös elismerte a törvény tekintélyét,
megvallotta törvényszegését, és kifejezte abbeli hitét, aki majd elveszi a világ
bűneit; de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától. Az
engesztelés napján a főpap – miután átvette a gyülekezetért való áldozatot –
bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett
lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét kívánta,
elégtételt nyert. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette
a bűnöket, és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte a zsidó nép bűnének
terhét. A szent sátor ajtajánál kezét a kecskebak fejére tette, és megvallotta
„felette Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit”,
és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a
kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta,
elküldték, úgy tekintettek rá, hogy magával vitte minden bűnüket, és a nép
megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a „mennyei dolgok ábrázolatának
és árnyékának” mintájára (Zsid 8:5).
Amint mondtuk, a földi szentélyt Mózes a hegyen mutatott minta alapján
készítette. Az „példázat [volt] a jelenkori időre, mikor áldoznak… ajándékokkal
és áldozatokkal”; két szent helye volt „a mennyei dolgok ábrázolatá”-nak;
Krisztus, a mi nagy főpapunk „a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája,
amelyet az Úr és nem ember épített” (Zsid 9:9, 23;
8:2). Amikor Isten látomásban megmutatta János apostolnak a mennyei templomot,
az apostol látta, hogy „a királyi székből pedig villámlások és mennydörgések és
szózatok jöttek ki” (Jel 4:5). Egy angyalt is
észrevett, „aranytömjénezőt tartva; és adatott annak sok tömjén, hogy tegye
minden szenteknek könyörgéseihez az aranyoltárra, amely a királyi szék előtt
volt” (Jel 8:3). A Mindenható megengedte
prófétájának, hogy betekintsen a mennyben lévő szentély első helyiségébe.
Október 30., szerda
A bűn hatalma
A
Fiú engedelmessége által és azzal, hogy alávetette magát a bűn zsoldjának az
ember vétkeiért, a törvény még inkább magasba emeltetik
és tiszteletre méltóbbá tétetik a világegyetem előtt. Az angyalok, kerubok,
szeráfok és az el nem bukott világok lakói tekintetüket a helyreállított és
magasba emelet törvényre szegezik. A mennyei természet tökéletességének
kinyilvánításában látják az emberben helyreállított isteni képmás és a szent
rend helyreállítását. Isten bőségesen megmutatta Ádám fiai és leányai iránti
bölcsességét. Krisztus életét adta, vérét áldozta, elszenvedte a bűn zsoldját a
bűnösért, és a bűnt hordozta minden egyes hívő, megtérő lélekért. Általa, aki a
bűnös helyett meghalt, látjuk a bűn teljes mértékű büntetését. Látjuk Isten
törvényét felmagasztalva, hogy tekintélyén egyetlen csorba sem esett, miközben a
törvény által megigazulhat mindaz, aki bízik helyettesünk érdemeiben. A
megváltási tervben pedig felfoghatjuk, mint találkozik jósága és hűsége, és hogy
igazság és békesség csókolgatják egymást. Semmi változás nem esett Isten
parancsolatain, ezeket a menny angyalai, az el nem bukott világok lakói,
valamint a megigazult, szent és jó lelkek jelentik ki. –
Sabbath School Worker,
1895. december 1.
Krisztus üdvözítheti mindazokat, akik általa közelednek Istenhez. Mindenkor él,
hogy esedezzék érettünk. A Megváltó felemeli szavát, és szeretettel hív: „Aki
akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22:17)
A golgotai kereszthez közeledve látod a
semmihez sem fogható szeretetet. Ha hit által megérted a kereszten hozott
áldozat jelentőségét, bűnösnek és a törvény által elítéltnek érzed magad. Ez a
megtérés. Ha alázatos lélekkel közeledsz, úgy bűnbocsánatot nyersz, mivel Jézus
az Atya előtt áll, és Ő folyamatosan felkínálja áldozatát a világ bűneiért. Ő az
igazi, a nem ember, hanem Isten által felállított sátorban szolgál. A zsidó
szent sátor jelképes áldozatai már értelmüket vesztették. Többé nincs szükség
naponkénti és évenkénti engesztelésre. Ám a bűn folyamatos elkövetése miatt
elengedhetetlen a mennyei Közbenjáró, Jézus, a nagy Főpapunk engesztelő
áldozata, amelyet az Atya előtt mutat be, és mikor kiontott vérére hivatkozik.
– The Youth’s Instructor,
1903. április 16.
Különösen nehéz feladat legyőzni az álnok ellenséget és felismerni tévtanait.
Ehhez nem elegendőek a magas szintű értelmi képességek. Csak Krisztus áldozata
révén kap erőt az ember e győzelemhez. Tárd ki értelmed és szíved ajtaját, hogy
bűneid Isten orcája fénysugarába kerüljenek. Ő megfogja remegő hitkezedet, és az
engesztelő áldozat fejére helyezi. Ezáltal lehet megvallani minden bűnt, és így
nyered el a bűnbocsánatot. Mivel bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre
Jézus vére által, járuljunk hozzá igaz szívvel és hitnek teljességével (lásd:
Zsid 10:19–22). –
Manuscript Releases,
12. kötet, 404. old.
Október 31.,
csütörtök Bűnbocsánat
Sokan méltatlankodtak amiatt, hogy Isten olyan sok áldozatot követelt a zsidó
néptől, ám ezzel is azt a nagy igazságot szerette volna elméjükbe vésni, hogy
vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Minden egyes áldozat lecke volt, amelyet
ünnepélyesen hirdetett a szent szolgálatot végző pap, és maga Isten véste az
elméjükbe, hogy csak Krisztus vére által lehetséges a bűnöknek bocsánata. Mint
nép, mily kevéssé érezzük ezen igazság erejét! Élő és tevékeny hittel milyen
ritkán teszünk bizonyságot azon igazságról, hogy minden bűnre létezik
bűnbocsánat!
Akként szeretném bemutatni ezt az igazságot, ahogyan én látom. Az igazság emberi
szenvedést követelt. Krisztus azonban – aki Istennel egyenlő – felkínálta az
isteni szenvedést. Neki nem volt szüksége engesztelésre. Nem saját bűneiért
szenvedett, hanem az emberért, teljes mértékben az emberért. Ez az ingyen kapott
bűnbocsánat mindenkinek a rendelkezésére áll. Jézus tökéletességéhez mérten
szenvedett; kínhalálának mélysége jellemének magasztosságával és méltóságával
arányos. Soha sem fogjuk megérteni Isten szeplőtlen Bárányának kínjait, csak
hogyha átlátjuk, milyen mély szakadékból mentett ki bennünket, és mennyire
súlyos az a bűn, amelyben vétkesnek találtatott az emberiség, és hogyha hit
által nem fogjuk fel a bűnbocsánat teljességét. Ebben tévednek az emberek ezrei.
Ők nem hisznek abban, hogy Jézus nekik is megbocsáthat. Nem hisznek Isten
szavában. Pedig a Mindenható megígérte, hogy megbocsátja bűneinket, és betartja
a szavát, mégis feddhetetlen kellett, hogy legyen törvényével szemben. Irgalma
fogyaték nélküli. Ha e lánc akár egy szeme is hiányzott volna, akkor bűnben és
reménytelenségben maradtunk volna. Ám tökéletes ez a lánc – egyetlen hiányzó
vagy gyenge láncszem sincs rajta.
Azt akarom, hogy ez a jó hír a föld végső határáig hangozzék: „Ha
valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1)
Micsoda értékes megváltás! Milyen nagy igazság, hogy Isten megbocsát Krisztus
kedvéért, amennyiben élő hittel kérjük, és hiszünk őbenne. „Ha megvalljuk
bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket
minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) Micsoda győzedelmes
igazság! Ő feddhetetlen a törvénnyel szemben, és ezzel egy időben minden benne
hívőt is feddhetetlennek nyilvánít! A prófétával együtt mindannyian
felkiálthatunk: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és
elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg
haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik 7:18)
– Review and Herald, 1886.
szeptember 21.
A
mennyei kijelentés fényében és az engesztelő áldozat által láthatjuk a
csodálatos megváltási tervet, ami által bűneink megbocsáttatnak, és még közelebb
kerülhetünk a végtelen szeretet szívéhez. Láthatjuk, amint Isten megőrzi
tökéletes feddhetetlenségét, és közben megbocsát a bűnösnek. Nem csupán
megbocsát, hanem el is fogad bennünket az Ő szeretett Fiában. A megváltási terv
nem csupán egy menekülési útvonal a büntetés elől, hanem általa megbocsáttatnak
a bűnösnek bűnei, és végül befogadást nyer a mennybe – ám
nem mint megbocsátott bűnös, hanem mint a teljes bizalomba visszafogadott
gyermek. Üdvözítőnk áldozata mindent megtett a megtért bűnösért. Azért nyerünk
üdvösséget, mert Isten szereti a Krisztus vére által megváltott teremtményeit;
és nem csupán megbocsát a bűnösnek, hanem megengedi, hogy belépjen a mennybe,
magához az irgalom Atyjához, és Ő fog várni ránk a menny kapujában, hogy
bemenetelünk lehessen az áldottak otthonába. Micsoda szeretet! Micsoda
szeretetet mutatott drága Fia által az Atya az elesett emberiségnek! Ez az
áldozat az a csatorna, amelyen át kiárad a végtelen szeretet, hogy aki hisz
Jézus Krisztusban, a tékozló fiúhoz hasonlóan részese lehessen a menny kegyeibe
való visszatérésben. – Review and Herald,
1886. szeptember 21.
November 1. Péntek:
További tanulmányozásra
Pátriárkák és próféták:
„A
szentély és szolgálata” című fejezet, 343–358. old.