4. tanulmányhoz   2013  Október 19 - 25.

Amit a szentélyszolgálatból tanulhatunk

   Vasárnap 

2Móz 25:8

  1. És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam.

Zsolt 132:13-14

  1. Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:

  2. Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;

4Móz 2. fejezet

  1. És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:

  2. Az Izráel fiai, kiki az ő zászlója alatt, az ő atyáik háznépének jeleivel járjon tábort, a gyülekezet sátora körül járjon tábort annak oldalai felől.

  3. Így járjanak pedig tábort: Keletre naptámadat felől Júda táborának zászlója az ő seregeivel; és Júda fiainak fejedelme Naasson, Amminádáb fia.

  4. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: hetvennégy ezer és hatszáz.

  5. Mellette pedig tábort járjon Izsakhár törzse, és Izsakhár fiainak fejedelme Néthánéel, Suárnak fia.

  6. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvennégy ezer és négyszáz.

  7. Zebulon törzse, és Zebulon fiainak fejedelme Eliáb, Hélon fia.

  8. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenhét ezer és négyszáz.

  9. Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Júda táborában: száz nyolcvanhat ezer és négyszáz, az ő seregeik szerint. Ezek induljanak előre.

  10. Rúben táborának zászlója legyen dél felől az ő seregeivel, és Rúben fiainak fejedelme Elisúr, Sedeúr fia.

  11. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenhat ezer és ötszáz.

  12. Mellette pedig tábort járjon Simeon törzse, és Simeon fiainak fejedelme: Selúmiel, Surisaddai fia.

  13. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenkilencz ezer és háromszáz.

  14. Azután Gád törzse, és Gád fiainak fejedelme: Eliásáf, a Réuel fia.

  15. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenöt ezer és hatszáz ötven.

  16. Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Rúben táborában: száz ötvenegy ezer és négyszáz ötven az ő seregeik szerint. Ezek másodszorra induljanak.

  17. Azután induljon a gyülekezet sátora, a léviták táborával, a táboroknak közepette: A miképen tábort járnak, a képen induljanak, kiki az ő helyén, az ő zászlója mellett.

  18. Efraim táborának zászlója az ő seregeivel nyugot felé legyen, és Efraim fiainak fejedelme: Elisáma, Ammihud fia.

  19. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyven ezer és ötszáz.

  20. És ő mellette legyen Manasse törzse, és Manasse fiainak fejedelme Gámliel, Pédasur fia.

  21. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik, harminczkét ezer és hétszáz.

  22. Azután legyen Benjámin törzse és Benjámin fiainak fejedelme: Abidám, Gideóni fia.

  23. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: harminczöt ezer és négyszáz.

  24. Mindnyájan a kik megszámlálva voltak Efraim táborában, száz nyolczezer és száz az ő seregeik szerint. Ezek harmadszorra induljanak.

  25. Dán táborának zászlója legyen észak felől az ő seregeivel, és a Dán fiainak fejedelme: Ahiézer, Ammisaddai fia.

  26. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: hatvankét ezer és hétszáz.

  27. Mellette pedig tábort járjon Áser törzse, és Áser fiainak fejedelme: Págiel, az Okhrán fia.

  28. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenegy ezer és ötszáz.

  29. Azután legyen Nafthali törzse, és Nafthali fiainak fejedelme: Akhira, Enán fia.

  30. Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenhárom ezer és négyszáz.

  31. Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Dán táborában, száz ötvenhét ezer és hatszáz; utóljára induljanak az ő zászlóik szerint.

  32. Ezek Izráel fiainak megszámláltjai az ő atyáiknak háznépei szerint; mindnyájan, a kik megszámlálva voltak táboronként, az ő seregeik szerint: hatszáz háromezer ötszáz és ötven.

  33. De a léviták nem voltak számba véve Izráel fiai között, a mint megparancsolta volt az Úr Mózesnek.

  34. És cselekedének Izráel fiai mind a szerint, a mint parancsolta volt az Úr Mózesnek: aképen járának tábort, az ő zászlóik szerint, és úgy indulának, kiki az ő nemzetsége szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint.

4Móz 1:53

  1. A léviták pedig tábort járjanak a bizonyság hajléka körül, hogy ne legyen harag Izráel fiainak gyülekezetén; és megtartsák a léviták a bizonyság hajlékának őrizetét.

Jn 1:1-3

  1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

  2. Ez kezdetben az Istennél vala.

  3. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.

   Hétfő 

3Móz 19:2

  1. Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

1Pt 1:14-16

  1. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;

  2. Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;

  3. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

3Mózes19. fej.

  1. Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:

  2. Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

  3. Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje, és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  4. Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  5. Hogyha hálaadó áldozatot áldoztok az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy kedvesen fogadtassatok.

  6. A ti áldozástok napján és a következőn egyétek meg; a mi pedig harmadnapra marad, égessétek meg tűzben.

  7. Ha pedig harmadnapra eszik valaki abból, útálatos az, nem lehet kedves.

  8. És a ki eszi azt, viselje az ő álnokságának terhét; mivelhogy megfertőztette az Úrnak szentségét, irtassék ki az ilyen ember az ő népe közül.

  9. Mikor a ti földetek termését learatjátok, ne arasd le egészen a te meződnek szélét, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd.

  10. Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  11. Ne orozzatok, se ne hazudjatok és senki meg ne csalja az ő felebarátját.

  12. És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.

  13. A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig.

  14. Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.

  15. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.

  16. Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr.

  17. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.

  18. Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.

  19. Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.

  20. És ha valaki asszonynyal hál és közösül, és az valamely férfi hatalma alatt lévő rabnő, és sem ki nem váltatott, sem szabadon nem bocsáttatott: büntetés érje, de meg ne ölettessenek, mert nem volt szabad az asszony.

  21. A férfiú pedig vigye el az ő vétkéért való áldozatát az Úrnak a gyülekezet sátorának nyílásához: egy kost vétekért való áldozatul.

  22. És a pap szerezzen néki engesztelést, a vétekért való áldozat kosával az Úr előtt, az ő bűnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki az ő bűne, a melyet elkövetett.

  23. Mikor pedig bementek arra a földre, és plántáltok ott mindenféle gyümölcstermő fát, annak gyümölcsét körülmetéletlennek tartsátok, három esztendeig legyen az néktek körülmetéletlen: meg ne egyétek.

  24. A negyedik esztendőben pedig annak minden gyümölcse szent legyen, hálaáldozatul az Úrnak.

  25. Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  26. Ne egyetek vérrel valót, ne varázsoljatok és ne bűvészkedjetek.

  27. A ti hajatokat kerekdedre ne nyírjátok, a szakállad végét se csúfítsd el.

  28. Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.

  29. A te leányodat meg ne becstelenítsd, paráznaságra adván azt; hogy paráznává ne legyen a föld, és be ne teljék a föld fajtalansággal.

  30. Az én szombatjaimat megtartsátok; szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr.

  31. Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  32. Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.

  33. Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt.

  34. Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

  35. Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben, a hosszmértékben, súlymértékben és ürmértékben.

  36. Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből.

  37. Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr.

3Móz 11:44-45

  1. Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön.

  2. Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; legyetek azért szentek, mert én szent vagyok.

3Móz 21:8

  1. Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök.

   Kedd 

2Móz 31:2-11

  1. Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből.

  2. És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománynyal minden mesterséghez.

  3. Hogy tudjon kigondolni mindent, a mit aranyból, ezüstből, rézből kell csinálni.

  4. És foglaló köveket metszeni, fát faragni, és mindenféle munkákat végezni.

  5. És ímé Aholiábot is, Akhiszamáknak fiát a Dán nemzetségéből, mellé adtam; és adtam minden értelmesnek szivébe bölcseséget, hogy elkészítsék mind azt, a mit néked megparancsoltam.

  6. A gyülekezet sátorát, a bizonyság ládáját, a fölibe való fedelet, és a sátornak minden edényét.

  7. Az asztalt és annak edényit, a tiszta gyertyatartót, és minden hozzávalót, és a füstölő oltárt.

  8. Az egészen égőáldozat oltárát és annak minden edényit, a mosdómedenczét és annak lábát.

  9. A szolgálathoz való ruhákat, Áron papnak szent öltözetit, és az ő fiainak öltözetit, a papi szolgálatra.

  10. A kenetnek olaját, és a jó illatú füstölő szert a szentséghez. Mindent úgy csináljanak, a mint néked parancsoltam.

1Móz 1:2

  1. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

2Móz 25:9

  1. Mindenestől úgy csináljátok, a mint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.

2Móz 25:16-21

  1. És a bizonyságot, a melyet néked adok, tedd a ládába.

  2. Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.

  3. Csinálj két Kérubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére.

  4. Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.

  5. A Kérubok pedig terjeszszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arczaik egymásfelé legyenek; a Kérubok arczai a fedél felé forduljanak.

  6. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a bizonyságot, a melyet adok néked.

3Móz 16:14-16

  1. Azután vegyen a tuloknak véréből és hintsen újjával a fedél felső színére napkelet felé; a fedél előtt pedig hétszer hintsen újjával a vérből.

  2. És ölje meg a bűnért való áldozati bakot, a mely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belől, és úgy cselekedjék annak vérével, a mint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé.

  3. Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, a mely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette.

Róm 3:25

  1. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,

3Móz 24:1-4

  1. Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:

  2. Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, a melyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak.

  3. A bizonyság függönyén kivül, a gyülekezet sátorában úgy helyheztesse el azokat Áron, hogy estvétől fogva reggelig az Úr előtt legyenek. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél.

  4. A tiszta arany gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen.

3Móz 16:12-13

  1. És vegye tele a tömjénezőt eleven szénnel az oltárról, a mely az Úr előtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört fűszerekből való füstölőből, és vigye be a függönyön belől.

  2. És vesse a füstölőt a tűzre az Úr előtt, hogy befedje a füstölő felhője a fedelet, a mely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon.

2Móz 25:29-30

  1. Készítsd el tálait is, csészéit is, kancsóit is, kelyheit is, a melyekkel italáldozatot áldoznak; tiszta aranyból csináld azokat.

  2. És tégy az asztalra szent kenyeret, mely mindenkor előttem legyen.

Róm 3:25-28

  1. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,

  2. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.

  3. Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.

  4. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.

   Szerda 

1Kir 8:31-53

  1. Mikor vétkezéndik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék és ő ide jő, megesküszik az oltár előtt ebben a házban:

  2. Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.

  3. Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtérnek, és vallást tesznek a te nevedről, és néked imádkoznak és könyörögnek e házban:

  4. Te hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza őket arra a földre, a melyet adtál az ő atyáiknak.

  5. Mikor berekesztetik az ég, és nem lészen eső, mert ellened vétkeztek; és imádkozándanak e helyen, és vallást teéndenek a te nevedről, és megtéréndenek az ő bűnökből, mert te szorongatod őket:

  6. Te hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg őket a jó útra, a melyen járjanak; és adj esőt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek.

  7. Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jövénd reájok:

  8. A ki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri kiki az ő szívére mért csapást, és kiterjeszténdi kezeit e ház felé:

  9. Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útai szerint, a mint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét.

  10. Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, a melyet adtál a mi atyáinknak.

  11. Sőt még az idegen is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövénd messze földről a te nevedért;

  12. (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljövén imádkozánd e házban:

  13. Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem.

  14. Ha a te néped hadba megy ki az ő ellensége ellen, az úton, a melyen te küldöd el, és imádkozándik az Úrhoz, fordulván az úton e város felé, a melyet te magadnak választottál és e ház felé, a melyet építettem a te nevednek:

  15. Hallgasd meg a mennyekből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot.

  16. Ha te ellened vétkezéndenek, - mert nincsen ember, a ki ne vétkeznék - és megharagudván reájok, ellenség kezébe adándod, és fogva elviéndik őket azok, a kiktől megfogattak, az ellenségnek földére, messze vagy közel;

  17. És eszökre térnek a földön, melyre fogva vitettek, és megtérvén könyörgenek néked azoknak földökön, a kiktől fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!

  18. És megtéréndenek te hozzád teljes szívökből és lelkökből, az ő ellenségöknek földében, a kik őket fogva elvitték, és imádkozándanak hozzád az ő földöknek + útja felé fordulva, a melyet adtál az ő atyáiknak, és e város felé, a melyet magadnak választottál, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:

  19. Hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot;

  20. És légy kegyelmes a te néped iránt, a kik ellened vétkezéndenek, és minden bűneik iránt, a melyekkel ellened vétkeztek; és szerezz kedvességet nékik azok előtt, a kik őket fogva tartják, hogy könyörüljenek rajtok;

  21. Mert ők a te néped és örökséged, a kiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemencze közepéből,

  22. Hogy a te szemeid nézzenek a te szolgádnak imádságára és a te népednek az Izráelnek könyörgésére; meghallgatván őket mindenkor, mikor téged segítségül hívnak.

  23. Mert te különválasztottad őket magadnak örökségül a földnek minden népei közül; a miképen megmondottad volt Mózes, a te szolgád által, mikor kihoztad a mi atyáinkat Égyiptomból, Uram Isten!

2Móz 25:22

  1. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kérub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, a miket általad parancsolok az Izráel fiainak.

   Csütörtök 

Zsolt 27:4-5,    8

  1. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.

  2. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.

  1. Helyetted mondja a szívem: Az én orczámat keressétek! A te orczádat keresem, oh Uram!

Zsolt 73:1-17

  1. Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek.

  2. De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.

  3. Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.

  4. Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.

  5. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.

  6. Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.

  7. A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.

  8. Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.

  9. Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.

  10. Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek;

  11. És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

  12. Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!

  13. Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;

  14. Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!

  15. Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

  16. Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.

  17. Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.

Zsolt 63:3

  1. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.

Zsolt 73:18-20

  1. Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.

  2. Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.

  3. Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, úgy veted meg képöket.

Zsolt 73:21-28

  1. Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:

  2. Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.

  3. De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.

  4. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.

  5. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!

  6. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!

  7. Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled.

  8. De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.

   Péntek 

1Pt 1:14-16

  1. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;

  2. Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;

  3. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

1Sám 2:12-17

  1. Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.

  2. És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala;

  3. És beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.

  4. És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.

  5. És ha az ember azt mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: Semmiképen nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem.

  6. Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.