A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Áldozatok

Október 12.,szombat délután

A helyes jellem mércéjét az Úr Mikeás próféta által ismertette: „Megjelentette néked, ó, ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Egyesekről azt mondják, hogy igazságot cselekesznek és szeretik az irgalmasságot, pedig nincsenek igazi életelveik, nincs hitük, amely arra késztetné őket, hogy alázatosan járjanak az Úrral. Úgy tűnik, hogy a szent hiten kívül minden feltételnek eleget tesznek, ám ha éppen ez hiányzik, akkor mindenük hiányzik. Nem szentelődik meg az életük, és az indítékok és célok tisztasága nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Az Atya értelmet adott a nőknek és férfiaknak, hogy értékelni tudják az Ő jellemét úgy, ahogyan kinyilatkoztatta Krisztus földi életében, amint tőlük telik, és Jézus hite által ugyanezeket a tulajdonságokat sajátítsák el. A Megváltónak kell megnyilvánulnia minden hűséges gyermeke életében. Mindenki azt bizonyítsa az életével, hogy joga van Isten és Fia országának állampolgárságához. – Review and Herald, 1909. szeptember 30.

Folyton Üdvözítőnk áldozata lebegjen a szemünk előtt, és nehogy azt higgyük, hogy keresztény életünk különleges nehézséget jelent hozzá mérve. Végtelen áldozatra volt képes, hogy örök életünk lehessen. Az Atya olyan áldozatot hozott, amelynek magasztosságát egyetlen emberi elme sem foghatja föl. A mennyei angyalok is elámultak, amikor az Örökkévaló beleegyezett, hogy az elbukott világért adja egyszülött Fiát. Amikor értékelni kezdjük az Atya és Krisztus áldozatát, akkor sokkal inkább megértjük a lelkek értékét is. Ne arra törekedjünk, hogy könnyebb legyen a sorsunk – mivel Jézus meghalt értünk –, hanem legyünk készek lemondani önmagunkról, vonuljunk ki az Ő táborából, és hordozzuk magunkon az Ő átkát. – Review and Herald, 1889. május 28.

Október 13.,vasárnap   Az első áldozat

Ádám és Éva kimondhatatlan alázattal és szomorúsággal hagyták el a gyönyörű kertet, ahol addig annyira boldogok voltak, míg át nem hágták Isten parancsát. Teljesen megváltozott a légkör. Már nem volt előrelátható és állandó, mint korábban. Az Alkotó bőrruhákba öltöztette őket, hogy megóvja teremtményeit a hidegtől és a forróságtól.

Az Úr angyalai azt a feladatot kapták, hogy látogassák meg az emberpárt, és ismertessék velük azt a tényt, hogy többé nem lehetnek szent édeni otthonuk birtoklói – mivel áthágták a menny törvényét –, és teljesen reménytelen helyzetbe kerültek. Isten Fiát azonban irgalom járta át, amikor látta elkeseredett állapotukat, ezért önmagát ajánlotta föl, hogy jól megérdemelt büntetésként meghaljon érettük, hogy ők élhessenek a Krisztus által szerzett hit és engesztelés révén. Ekkor megnyílt az ember előtt a reménység ajtaja, és bűne ellenére sem került Sátán végleges uralma alá. Próbaidőt kapott, amely alatt – megtérve és Isten Fiának engesztelésében bízva – megváltást nyerhet az Atya büntetése alól, és így újra felemeltethet arra a magaslatra, ahol elfogadást nyernek majd a törvény megtartására tett erőfeszítései.

Az angyalok elmesélték a menny fájdalmát, amikor elhangzott a kijelentés, hogy az ember áthágta Isten parancsát, ami egyben azt is jelentette, hogy Jézus fel fogja áldozni értékes életét. – Signs of the Times, 1879. január 30.

Fügefalevelekből készült ruházat sosem fogja elrejteni mezítelenségünket. El kell távolítani a bűnt, és Krisztus feddhetetlenségének ruhája kell, hogy betakarja a törvénytaposó embert. Amikor a hívő bűnösre tekint az Úr, látja a fügefalevelekből készült ruhát, és látja Fia feddhetetlenségének öltözetét, a Jehova törvényei iránti tökéletes engedelmesség jelképét. Az ember elrejtette mezítelenségét, ám nem a fügefalevelek alá, hanem Jézus feddhetetlensége alá.

A Megváltó áldozatot mutatott be, hogy eleget tegyen az igazság elvárásainak. Mekkora árat fizetett a menny Jehova törvényeinek az áthágóiért! Ám a szent parancsolat nem maradhatott fenn kisebb ár lefizetésével. Nem is semmisítette meg az Atya a törvényt, hogy elébe menjen az elbukott emberi állapotnak, hanem megtartotta a maga szentségében és méltóságában. Isten, amikor Fiát adta, önmagát adta, hogy megmentse mindazokat az örök pusztulástól, akik hisznek őbenne.

A bűn Isten elleni hűtlenséget jelent, és büntetést érdemel. Az egymás mellé illesztett fügefaleveleket folyamatosan használták Ádám óta, ám a bűnös lélek mezítelenségét ez sem takarhatja el. Egyetlen érv sem állhat meg, amelyet azok próbálnak felhozni, akik különös érdeklődést tanúsítanak e ruházat iránt. A bűn a törvény áthágását jelenti. Krisztus eljött a világunkba, hogy eltávolítsa a törvénytelenséget és a bűnt, és feddhetetlenségének tiszta ruháját kínálta fel a fügefalevelekből készült ruházat helyébe. Isten törvénye a végtelen Atya egyetlen Fiának szenvedése és halála által állt helyre. – Manuscript Releases, 21. kötet, 193–194. old.

Október 14. hétfő   Az áldozatok típusai

A zsidók az áldozati szertartásokban Krisztus szimbólumát látták, akinek vére kiontatott a világ megváltására. A Megváltót jelképező áldozatok azt a nagy igazságot mélyítették el a szívükben, mely szerint egyedül Jézus Krisztus vére tisztíthat meg a bűnökből, és hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Némelyek csodálkoznak azon, hogy az Úr olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó társadalomban.

A haldokló áldozatok Jézust jelképezték. A lecke – melyet a papok világosan megmagyaráztak – ünnepélyes, szent ceremónia útján vésődött az elmékbe és a szívekbe. Az áldozatokat maga Isten tervezte, hogy általuk megtanítsa azt a nagyszerű és jelentős igazságot: egyedül Krisztus vére által van bűnbocsánat.

Erről a hatalmas és megváltó igazságról hívők és hitetlenek egyaránt gyakran hallanak, az angyalok pedig döbbenten tekintenek az emberek közömbösségére, holott számukra ez az igazság olyan fontos lenne. Szinte alig jut kifejezésre, hogy a gyülekezet érzi az üdvösség csodálatos tervének súlyát. Kevesen képviselik azt az igazságot, hogy egyedül Jézus tisztító vére által van bűnbocsánat a bűnökre, melyek, mint a förtelmes lepra, élő valóságként tapadnak az emberekhez.

Milyen mély gondolatokat kellene ennek ébresztenie minden emberben! Jézusnak nem az önmaga megváltásáért kellett szenvednie. Szenvedésének mértéke egyenlő arányban állt lénye méltóságával és bűntelen jellemével. – Szemelvények, 1. kötet, 106–107. old.

Izrael fiai azért kapták hajdanán az egész gyülekezetért bemutatandó áldozatot parancsba, hogy megtisztuljanak minden tisztátalan ceremóniától. Ezért kellett bemutatniuk áldozatként egy „veres tehenet”, a tökéletes áldozat jelképét, amely megváltja őket a bűn mérgétől. Ez az időnkénti áldozat mindazoknak a tisztulásáért mutattatott be, akik kénytelenek voltak megérinteni vagy véletlenszerűen hozzáértek egy holttesthez. Akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a halállal, azokat ceremoniális szempontból tisztátalannak nyilvánították. Ezáltal a zsidók elméjében mélyen bevésődött a tudat, hogy a halál a bűn következményeként jelent meg, és ezért a bűn jelképe. A tehén és a rézkígyó az egyetlen nagy áldozatra, Krisztusra mutatott.

A tehén vörös kellett, hogy legyen, ami a vért jelképezte. Szeplőtlennek és olyannak kellett lennie, amely sosem vont még igát. Ez szintén Jézust jelképezte. Isten Fia önként jött, hogy véghezvigye az engesztelés munkáját. Nem egy kötelező igát hordott, mivel Ő minden törvénytől független. Az Úr értelmes hírnökei, az angyalok a kötelezettség igája alatt vannak, ezért egyikük áldozata sem szerezhetett engesztelést az elbukott emberért. Csak Krisztus mentesült a törvény elvárásaitól, és szerezhetett megváltást e bűnös fajnak. Hatalma volt letenni és újra felvenni az életét. „Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő.” – Review and Herald, 1883. január 9.

Október 15. kedd   Áldozat a Mórija hegyén

Ábrahámot arra utasította Isten, hogy menjen fel Mórija hegyére, és áldozza fel a fiát. Ott a Mindenható félelmetes próba elé állította. Azzal, hogy Hágárt feleségül vette, bizalmatlanságot tanúsított Isten ígéreteivel szemben. Ha türelemmel várta volna az ígéret beteljesedését és a menny által helyesnek talált módszereket, soha nem próbált volna személyes lépéseket tenni, és nem is kellett volna olyan nehéz próbát kiállnia, amivel ember még sosem került szembe.

Isten eme parancsa azért adatott, hogy mélységesen felzaklassa a lelkét. Százhúsz éves volt, amikor éjjeli látásban ezt a félelmetes és szörnyű utasítást kapta. Háromnapi utazás várt rá, amely elegendő idő az elmélkedésre. Ötvenöt évvel korábban az Atya megparancsolta, hogy hagyja el szüleit, rokonait és barátait, és vándorként éljen egy idegen országban. Hallgatott az Úr parancsára, és elűzte fiát, Izmaelt a pusztába. Lelke megrendült e válás miatt, és hite is megpróbáltatott, mégis megtette, amire Isten kérte.

Most azonban a rá váró megpróbáltatás messze meghaladta minden eddigi próbáját. A parancs magában elegendő volt ahhoz, hogy felzaklassa a lelkét, és mély fájdalmat okozzon. „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földjére, és áldozd meg ott égőáldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok néked.” Megterhelt lelkében újból és újból elismételte e szavakat: „Ó, fiam, édes fiam! Ha Isten elfogadná helyetted az én életemet, akkor nem veszne sötétségbe az én világosságom!” Ábrahám kora reggel felkelt, felnézett a csillagos égboltra, és eszébe jutott az ötvenöt évvel korábban kapott isteni ígéret: „Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod – és mondta néki: Így lészen a te magod.” Most pedig ugyanaz a hang parancsolta, hogy gyilkolja meg az egyetlen fiát, éppen azt, aki által teljesednie kellene ennek az ígéretnek.

Ábrahám kísértést érzett, hogy azt higgye, mindez csupán illúzió. Fájdalomtól gyötörten hajolt meg Isten előtt, és úgy imádkozott, mint addig soha, hogy igazolást kapjon e furcsa rendelésre, és hogy világosságot nyerjen e szörnyű teher viselésére vonatkozóan. Eszébe jutottak azok az angyalok, akik akkor látogatták meg, amikor Isten elhatározta, hogy elpusztítja Szodomát, és akik beszéltek neki Izsák születésének ígéretéről. Elment arra a helyre, ahol számtalanszor találkozott a mennyei hírnökökkel, remélve, hogy most is különleges utasítás érkezik, de nem kapott világosságot. Úgy tűnt, hogy mindent sötétség borított be, és hogy hajnalhasadás előtt útra kell kelnie. (…)

Az Örökkévaló értékelte Ábrahám rendíthetetlen hitét, ezért a „hívők atyjának” nevezte. Példáját feljegyezte a szent történelem. A hit eme nagy tette megtanít a feltétel nélküli bizalomra Istenben, elvárásai iránti tökéletes engedelmességre és arra, hogy alá kell vetnünk magunkat a mennyei akaratnak. Példája által megtanulhatjuk, hogy semmi sem értékesebb, mint hogy odaszánjuk magunkat Istennek. – Signs of the Times, 1875. április 1.

Az Úr minden lépésében Ábrahámot kísérte a Mórija hegye felé vezető úton. E sötét és félelmetes három nap alatt átélt fájdalma és szenvedései azért adattak, hogy a hit és a tökéletes engedelmesség leckéjét tárják elénk, és jobban megértsük, hogy milyen valóságos is volt az Atya önmegtagadása, amikor Fiát szégyenletes szenvedésre adta a bűnös emberiségért. Egyetlen más próba vagy szenvedés se szerezhetett volna ennyi fejfájást, lelki kínt Ábrahámnak, mint amikor eldöntötte, hogy engedelmeskedik Isten parancsának, és feláldozza fiát. – Signs of the Times, 1879. április 3.

Október 16. szerda   Életet az életért

Az izraelitáknak tilos volt kövérséget és vért fogyasztaniuk. (…) Ezt a törvényt nemcsak az áldozatra szánt állatok esetében kellett megtartani, hanem minden élelemre leölt állat esetében is. E törvénynek azt kellett bevésnie az elméjükbe, hogy ha nem lett volna bűn, nem lenne szükség a vérontásra sem…

Isten Fiának vérét a leölt áldozat vére jelképezte, és az Úr azt akarta, hogy különbség legyen a szent és a közönséges között. A vér szent volt, mivel csak az Üdvözítő vére szerez engesztelést a bűnre. Ugyanakkor a vért a szentély bűnöktől való megtisztítására használták, ami Krisztus vérét jelképezte, az egyedülit, ami megtisztít a bűntől. ­– Signs of the Times, 1880. július 15.

Az Úr azt mondta Sámuelnek: „Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” Egyetlen külső szolgálat – még az Atya által elvárt – sem veheti át az engedelmes élet helyét. Teremtőnk azt szeretné, hogy teremtményei teljes szívből szolgáljanak neki.

A Mindenható így szól Hóseáshoz: „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat. De ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget; ott cselekedtek hűtlenül ellenem.” A zsidók rengeteg áldozatot mutattak be, sok vért ontottak engesztelésül a bűneikért, ám ha nem bánták meg valóságosan vétkeiket, akkor ez a menny elleni lázadásnak tűnt. Azt mondja Mikeás próféta: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, ó, ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

Az Atyát nem lehet kiengesztelni drága ajándékokkal és álszentséggel. Irgalmáért töredelmes lelket vár el, igazság előtt megnyíló szívet, embertársak iránti szeretetet és együttérzést, valamint olyan lelkületet, amelyet nem vett hatalmába a kapzsiság és az önbecsülés. Azoknak a papoknak és elöljáróknak, akik nem rendelkeztek az Úr által kedvelt lényeges tulajdonságokkal, a legértékesebb ajándékaik és ceremóniáik is csak utálatosságnak tűntek az Ő szemében. Lépésről lépésre hatoltak be a sötétségbe, elutasítva azt a bizonyítékot, hogy maga Jézus az igazi Messiás, mígnem elméjüket annyira átjárta a sötétség, hogy már feddhetetlenségnek nevezték a bűnt és bűnnek a feddhetetlenséget. Ugyanazon gonoszságról tettek bizonyságot, mint Sátán a mennyben, amikor Krisztus ellen lázadt, és ugyanaz volt az indítékuk is: Isten Fiának felsőbbrendűsége és jósága. – Signs of the Times, 1887. június 9.

Nem azt várja tőlünk a Mindenható, hogy drága áldozatok árán szerezzük meg jóindulatát. Csupán alázatos és töredelmes szolgálatot kíván és olyan szívet, amely örömmel és hálával fogadja szeplőtlen ajándékát. Aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójának, a felkínált üdvösség birtokába jut. Ahol viszont hiányzik az emberi szükségletek megértése és az a készség, hogy a menny munkatársai lehessenek, ott a legdrágább ajándékok és a nagylelkű, magasztos megnyilvánulások is csak utálatosságnak tűnnek Isten szemében. – Signs of the Times, 1901. május 22.

Október 17. csütörtök   Az áldozatok ma – az élő áldozat

Más-más a természetünk, amikor magunkévá tesszük Isten igazságát, s amennyiben az igazság ereje megérint minket, elvégzi értünk a kellő átalakítást, hogy erkölcsileg megfelelővé tegyen bennünket a dicsőség országa és a mennyei angyalok társasága számára. Most élünk az Isten műhelyében. Sokan meglehetősen durva kövek vagyunk a bányájából. Mégis amikor megragadjuk az Úr igazságát, ez az igazság hatni fog ránk. Fölemel minket, és kiküszöböl belőlünk mindennemű tökéletlenséget meg bűnt, bármilyen természetű is legyen az. Így készít föl rá, hogy szépségben lássuk meg a királyt, végül pedig a dicsőség országában csatlakozzunk a tiszta és szent angyalok társaságához. Ennek a folyamatnak idelenn kell végbemennie rajtunk; itt kell alkalmassá tennünk testünket és lelkivilágunkat a halhatatlanságra.

Olyan világban élünk, ami ellenkezik az igaz tettekkel, a tiszta jellemmel és a kegyelemben elért növekedéssel. Bárhová tekintünk is, csupa romlottságot, tisztátalanságot és bűnt látunk. S mi is az a belső lelki kötelesség, amit itt kell vállalnunk, közvetlenül a hallhatatlanság elérése előtt? Őrizzük meg szentnek a testünket, ártalmatlannak a lelkünket; hogy tiszták maradjuk a romlottságtól, mely az utolsó napokban burjánzik körülöttünk. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 355–356. old.

Az Úr Igéje egy nagy fűrészként választotta el gyermekeit a világtól. Amikor kikerülnek a világ kőtörőiből, még formátlan kövek, amik ekkor alkalmatlanok arra, hogy Isten dicsőséges templomában helyet kapjanak. Ám az Úr műhelyébe kerülnek, ahol faragják és csiszolják őket, míg értékes és kedves kövekké nem válnak. Ez az előkészítő folyamat a mennyei templom számára folyamatosan megy végbe a próbaidő alatt. Természetünktől fogva hajlunk arra, hogy minden saját akaratunk és vágyaink szerint történjen, ám amikor Krisztus átformáló kegyelme uralni kezdi szívünket, lelkünk felteszi a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Ha Isten Lelke munkálkodik bennünk, akkor segít arra vágyódni, hogy az Úr jókedvét keressük, és hogy a szívünkben engedelmesség lakozzon. (…)

A keresztények legyenek Isten nemesei, akik sose hajtják magukat a lélek ellenségeinek rabszolgaságába, akik kapaszkodnak az Atyába, és attól várják az indítást, akit szeretnek, aki nagy és fenséges. Az a lélek, aki szereti az Urat, felülkerekedik a kétely ködén, mélységes és élő tapasztalatokat szerez, és Jézushoz hasonlóan alázatossá válik. A Teremtőnek szenteli a lelkét, így el van rejtve Krisztussal Istenben. Ezáltal képessé válik kiállni a hanyagság, a visszaélések és a megaláztatás próbáját, mivel mindezeket Üdvözítőnk is már elszenvedte. Többé nem zúgolódik és nem csügged el, mikor nehézségek támadnak, mivel Jézus nem veszítette el hatalmát, és Ő sem csüggedt el. Minden igazi hívő erőt nyer, ám nem saját tettei érdemeképpen, hanem Krisztus feddhetetlensége árán, amelyet hit által kapott meg.

Isten lelki templomában egy helyet kell elfoglalnunk, ám a nagy kérdés nem az, hogy te nagy, esetleg kisebb kő vagy-e, hanem hogy alávetetted-e magad neki, hogy faraghasson, csiszolhasson és képessé tegyen arra, hogy világosságot árassz az Ő dicsőségére. Ha az Úr templomában vagyunk, világosságot is kell árasztanunk. Megengedjük a mennyei Építőnek, hogy faragjon és csiszoljon bennünket? Rendelkezünk-e olyan hittel, amellyel őbenne nyugodhatunk? – Review and Herald, 1889. december 3.