SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Egység: az ébredés összekötő ereje

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 18:15-20; János 17:9-11, 20-24; ApCsel 1:8; 4:32-33; 15:1-31; 1Kor 12:12-18

„Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:1-3).

Az egység lényeges része az ébredésnek. A konfliktus, a megoszlás és a küzdelem nem teszi lehetővé az ébredéshez szükséges környezet kialakulását. Pünkösdkor a Szentlélek a krisztusi küldetésben egységbe forrt gyülekezetre töltetett ki. Kisebb nézeteltéréseiken felülemelkedtek Krisztustól kapott fontosabb küldetésük miatt. Az elsőségért folytatott küzdelem abbamaradt, mert már arra figyeltek, hogy a vesztükbe tartó embereket megismertessék az evangéliummal. Ha Krisztus első követőit lekötötték volna a hatalmi harcok, a munka már a kezdet kezdetén elakad. A Szentlélek meggyőző hatására a tanítványok énjüket háttérbe szorítva összefogtak a misszióban.

Röviden: ahol nincs egység, ott nem lehet ébredés. Ahol a féltékenység, az irigység és az elsőségért folytatott küzdelem uralkodik, ott gátat vetnek a Szentlélek erejének. Éppen ezért különösen fontos megtanulni, hogyan dönthetők le az elválasztó falak, hogy az egyházban létrejöjjön a Krisztus által kívánt egység.

János evangéliuma 17. fejezetében találjuk Jézus főpapi imáját, amiből megtudhatjuk, hogy az Úr mire gondolt a föld történelmének abban az emlékezetes órájában.

Mire vágyott Jézus (Jn 17:9-11, 20-24)? Miért olyan fontos ez? A tanítványok egymás közti kapcsolata hogyan bizonyította őszinte keresztény hitüket (lásd ApCsel 4:32-33)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A tanítványok között kialakult egység készítette fel őket szívükben arra, hogy a legteljesebben befogadják a Szentlélek erejét. Valóra vált, amiért Krisztus imádkozott. Félre tudták tenni az elválasztó nézetkülönbségeket, a szeretet felülkerekedett, megszűntek a harcok.

„A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon” (ApCsel 4:32-33).

E szakasz szerint kapcsolat van aközött, hogy a tanítványok „szíve-lelke egy” volt és „nagy erővel” tettek bizonyságot. Jeruzsálemben, az I. századbeli nehéz körülmények között, amikor a kereszténység igencsak népszerűtlen volt, az őszinte hívők minden javukat megosztották egymással, támogatták egymást. Háttérbe helyezték egyéni ambícióikat. Önzetlenségük és nagylelkűségük készítette fel őket arra, hogy a Szentlélek ereje a maga teljességében áradjon ki rájuk a bizonyságtétel érdekében.

„Figyeljük meg, hogy miután a tanítványok teljes egységre jutottak, amikor már nem harcoltak a vezető helyért, akkor töltetett ki a Lélek. Egységben voltak, félretették mindazt, ami elválasztotta őket” (Ellen G. White: Counsels for the Church. 98. o.).

Miért olyan fontos egyházunk számára, hogy megtörténjen, amit Jézus kért János evangéliuma 17. fejezetében? Az Úr az I. században fontosnak tartotta követői egységét. Ezek szerint vajon mit vár mai egyházától?

Az Újszövetség korát, az I. század világát is megosztotta a rang, a társadalmi helyzet és a nemek kérdése. Különféle szociális problémákkal küzdöttek. Akkor még az egyenlő jogok, a szabadság és az emberi méltóság elvét nem tekintették elfogadott normának.

Majd színre lépett a kereszténység, forradalmasítva a társadalmi életet. Radikálisnak tűntek Jézusnak az egységre, az igazságra vonatkozó tanításai, és annak látszott a törődése a szegényekkel, tisztelete a társadalmi élet peremére szorultak iránt is. Ugyanakkor az újszövetségi kor hívői egyaránt elfogadták a teremtés és a megváltás alapvetően fontos tanát. Azt tanították, hogy Isten teremtett minden embert, a megváltást Krisztus keresztje tette elérhetővé az emberiség számára. A kereszt mutatott rá arra, hogy a társadalmi helyzettől függetlenül minden egyes ember élete felbecsülhetetlen értéknek számít Isten szemében.

Hogyan példázzák az alábbi hasonlatok, hogy a hívők, még ha eltérőek is a körülményeik, harmonikus egységet képeznek? 1Kor 12:12-18; 1Pt 2:4-5

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Milyen képekkel lehetne még jobban érzékeltetni Isten népének egységét? Pál apostol a test hasonlatával utal az egyházra és tagjaira. A test részei szorosan összekapcsolódnak. A tagok több szálon kötődnek egymáshoz és függnek is egymástól. Mindnek megvan a maga szerepe, és ha az egyik szenved, vele szenved a test többi része is (1Kor 12:18-26).

Péter a lelki ház képét említi, amelyben a tagok a kövek. Pontosan illeszkednek a Jézus nevét dicsőítő templom szerkezetébe. Mindkét példa szerint a tagok szoros összeköttetésben állnak egymással. A megtört kapcsolatokkal, a hatalmi harcokkal és a megoszlással jellemezhető világban a szeretet egységének köteléke erős érv volt a kereszténység mellett. Jézus egyértelműen kifejtette ezt az egyetemes igazságot: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13:35).

Mennyire látszik meg a gyülekezetünkben az egység, amiről most olvastunk? Kérdezzük meg magunktól, hogy valóban az egység kialakulását támogatjuk-e! Milyen magatartás ront a helyzeten?

Az Újtestamentum korának hívői közötti egység alapja messze nem csupán érzelmi kérdés volt.

Mi volt az újszövetségi egyház igazi szenvedélye? Hogyan fogta ez a tagjait egységbe? ApCsel 1:8; 4:33; 5:42; 9:31; 28:28-31

_____________________________________________________________

Az apostolokat teljesen lekötötte valami, amit sokkal fontosabbnak tartottak önmaguknál. Egyéni törekvéseiket háttérbe szorította Krisztus parancsa, hogy vigyék el az evangéliumot az egész világra. Az egyház nem tudja kellőképpen képviselni a jó hírt a környezetében, amíg nincs egységben, de mindaddig nem lesz egységben, amíg nem az evangélium hirdetése a legfőbb tevékenysége.

A misszió hatalmas egyesítő erővel bír. Az első hívők felsorakoztak a misszió végzésére. Urunk élete, halála, feltámadása, papi szolgálata és visszatérése fogta őket össze. Az új megtérők megalapozódtak „az apostolok tudományában” (ApCsel 2:41-42). Egységüknek Jézus tanítása képzete az alapját.

Péternél találkozunk a „jelenvaló igazság” (2Pt 1:12) kifejezéssel. Az apostol napjaiban a „jelenvaló igazság” üzenete egyesítette az egyházat és hajtotta előre prófétai lendülettel, miszerint a názáreti Jézus Krisztusban teljesedtek az Ószövetség messiási próféciái. Egységbe fogta őket a prófécia teljesedésével kapcsolatos jelenvaló igazság sürgető üzenete.

Most, a föld történelmének végén is sürgető üzenetet bízott Isten a népére, a jelenvaló igazságot (Jel 14:6-12). Ez az „örökkévaló evangélium” üzenete, méghozzá az ítélet, az engedelmesség és az Úr visszatérésének összefüggésében. Ez fogja egységbe a hetednapi adventisták világszéles családját. Ha ez az üzenet felhígulna, másodlagos szerepet kapna, vagy csupán a múltból visszamaradt ereklyeként kezelnénk, az egyház egysége darabokra hullana, a misszió pedig elveszítené sürgető erejét. Ha az egyház üzenetét félreértik vagy elferdítik, a misszió nem lesz világos. A hármas angyali üzenet prófétai üzenetének hirdetése adja a hetednapi adventisták létezésének alapját.

Mennyire kötődünk üzenetünkhöz és missziónkhoz? Vagy közelítsünk más oldalról: Miért vagyunk hetednapi adventisták? Beszélgessünk válaszunkról szombaton a csoportban!

Az Újszövetségből kitűnik, hogy az őskeresztény egyháznak meghatározott szervezeti felépítése volt. Ez a struktúra segített megőrizni tanbeli tisztaságát és a misszióra való összpontosítást.

Az apostolok cselekedetei 6. fejezete szerint a tanítványok összegyűltek megoldani egy problémát: hogyan osszanak ételt azoknak az özvegyasszonyoknak, akik a görög származású új hívők közé tartoztak. Eldöntötték, hogy diakónusokat választanak ki erre a feladatra. A tagok tisztelték e vezetők tekintélyét.

Amikor Pál apostol megtért a Damaszkuszba vezető úton, az Úr Ananiáshoz, a gyülekezet egyik tagjához irányította (ApCsel 9:10-17).

Ananiás megkeresztelte Pált, akit azután a Szentlélek Jeruzsálembe küldött az egyház vezetőivel találkozni, hogy ők erősítsék meg a szolgálatban (ApCsel 9:26-30).

Az apostolok cselekedetei 20. fejezete beszámol róla: az apostol az efezusi gyülekezet vezetőivel találkozott, és figyelmeztette őket, hogy óvakodjanak a hamis tanítóktól és tévtanításaiktól (ApCsel 20:17, 27-32).

Hogyan talált megoldást az újszövetségi egyház a körülmetéléssel kapcsolatos heves vitára (ApCsel 15:1-31)?

_____________________________________________________________

A jeruzsálemi zsinat komoly szakadástól mentette meg az I. századi egyházat. Tanbeli hűségük megőrzéséhez alapvetően szükséges volt a vezetői tekintéllyel bíró egyházszervezet. A helyi gyülekezetek vezetőit elküldték Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek a hitelvi kérdéseket tárgyaló megbeszélésen, amely meghatározta az egyház jövőjét. Amikor a képviselők csoportja közös megegyezésre jutott, döntésüket bizottsági határozatként leírták és kiküldték azoknak a gyülekezeteknek, ahonnan a probléma kiindult: Antiókhiába, Szíriába és Ciliciába (ApCsel 15:23).

A tagok elfogadták a jeruzsálemi zsinat döntését; örültek, hogy a Szentlélek vezetését követve választ találtak a kérdésükre (ApCsel 15:30-35).

A Hetednapi Adventista Egyház tagjaként részét képezzük a közösségnek. Mi a szerepünk a szervezeti felépítésben? Hogyan folyhatnánk még tevékenyebben bele a munkában?

Minél közelebb kerülünk Jézushoz, annál közelebb leszünk egymáshoz. Új lelki látással figyeljük a dolgokat. Krisztus Lelke hatására másképpen tekintünk már egymásra. Kegyelme eltérő megvilágításba helyezi a korábban még zavaró apróságokat. Krisztus csodálatos kegyelme fényében a hívők elszakadnak a hosszú ideje táplált ellenségeskedésektől. A régi sebeket és vitákat félreteszik, amennyire csak lehet, ledöntik a válaszfalakat. Az evangélium meggyógyítja a megtört kapcsolatokat.

Amikor pünkösdkor a Szentlélek kiáradt, drámai változás történt a tanítványok egymáshoz való viszonyulásában. A keresztről sugárzó fényben már egészen másként tekintettek egymásra.

„Minden keresztény a testvérében az isteni szeretet és jóindulat megnyilvánulását látta. Egyetlen cél érvényesült; egyetlen vágy minden mást háttérbe szorított. A hívők Krisztushoz hasonló jellem kinyilatkoztatására és országának építésére törekedtek” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 31. o.).

Soroljunk fel néhány olyan szokást, ami az I. században élő keresztények egységét erősítette! Miért van ezekben akkora összefogó erő? Mt 18:15-20; 28:16-20; ApCsel 1:14; 6:7; 12:5, 12

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Azzal nem lehet egységre jutni, ha csak reménykedünk benne vagy sóvárgunk utána. Az újszövetségi kor egyházának tagjai együtt imádkoztak és beszélgettek. Közösen tanulmányozták Isten Igéjét és beszéltek a hitükről. Az ima, a bibliatanulmányozás és a bizonyságtevés nagy erővel bíró eszközök, amelyek létrehozzák, ápolják és fenntartják az egyház egységét. Miközben egymásért imádkozunk, közelebb is kerülünk egymáshoz. Ha részt veszünk a környékünkön végzett evangelizációs programban, ez megteremti az egység, a közösség érzését. Az élő, dinamikus, egységes és ébredést tapasztaló gyülekezet tagjai együtt imádkoznak, tanulmányozzák Isten Igéjét és tesznek bizonyságot.

Soroljuk fel, hogy milyen erők veszélyeztetik gyülekezetünk vagy akár egész egyházunk egységét! Miért olyan fontos tudni ezekről az erőkről, ill. készen állni arra, hogy megbirkózzunk velük?

„Az első tanítványok feltűnően különböztek egymástól. A világ tanítóivá kellett lenniük, de sokfajta jellemet képviseltek. Az eredményes munkálkodás érdekében, melyre elhívattak, szükséges volt, hogy e különböző természetű, felfogású férfiak érzésben, gondolatban és cselekvésben egységre jussanak. Krisztus feladata volt az egység biztosítása. E célból kívánta őket önmagával egységbe hozni” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 14. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Miért olyan fontos számunkra az egységes egyházszervezet? Hogyan hatna a missziónkra, az üzenetünkre és egész egyházunkra, ha az egyes gyülekezetek, területek, uniók és divíziók mind a maguk külön útját járnák? Képzeljük el, milyen összevisszaságot eredményezne ez!

2) A csoportban fogalmazzuk meg, hogy miért vagyunk hetednapi adventisták!

3) Az egység lényeges, de vannak még ennél is fontosabb dolgok? Ha igen, melyek azok? Pál apostol például így írt azokról, akik más tanításokat hirdettek, mint ő maga: „De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen” (Gal 1:8-9). Mi történt az egységgel ekkor, legalábbis a levél címzettjei esetében?

4) Boncolgassuk még tovább azt a kérdést, hogy miért olyan fontos az üzenetünk és a küldetésünk adventista identitásunk szempontjából! Milyen célunk lenne a más által nem hirdetett üzenet nélkül? Ugyanakkor még mi tartja össze a hetednapi adventistákat? Vagyis a missziónk és az üzenetünk mellett még mi tesz jellegzetessé? Miért olyan fontosak ezek is?

5) Mi az oka annak, hogy az egység elengedhetetlen feltétele az ébredésnek és a reformációnak?

BOTYÁNSZKI ÁGNES:

SZÍVKÚT

Feneketlen szívkút,

mit szép múlt fúrt

mérhetetlen mélyre,

isteni könnyeket

hozott felszínére,

mert víztükrébe

visszatért egy igaz

ember képe – végre! –

és zokogott örömébe…