SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Móz 5:5; Zsolt 32:1-8;  ApCsel 5:30-32; 2Kor 7:9-11; Zsid 12:17; 1Jn 1:9

„Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld 28:13).

Az egész Szentírásban azt találjuk, hogy a lelki megújuláshoz a megtérésen és a bűnök megvallásán át vezet az út. Az Úr mindig úgy készítette fel népét valamilyen nagy feladat elvégzésére, hogy Isten szerinti bánatra vezette őket a bűneik miatt. Amikor elismerjük és megvalljuk vétkeinket, jó úton haladunk a győzelem felé.

„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Pt 3:9). A megtérés és a bűnvallás a két előfeltétele annak, hogy bőségesen megkaphassuk a Lélek erejét.

E heti tanulmányunkban Az apostolok cselekedetei feljegyzéseiben nyomon fogjuk követni, hogy mennyire szükséges az őszinte megtérés a Szentlélek kitöltetéséhez. Szembeállítjuk egymással az igaz és a hamis bűnbánatot is. Látni fogjuk: a bűnbánat a Szentlélektől jövő ajándék, hogy segítségével jobban tükrözhessük Jézus szeretetét a környezetünkben.

A pünkösd előtti héten a tanítványok komolyan keresték Istent imában. ApCsel 1:14 szerint „mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben”. Ez a megfogalmazás a keresztények közötti erős egységet és összhangot érzékelteti, ami nem valósult volna meg a megtérés és a bűnök megvallása nélkül. Az ima és a bűnvallás készítette fel őket arra, aminek a következőkben kellett megtörténnie.

Milyen fontos pontokat emelhetünk ki Péter szavaiból ApCsel 5:30-32 verseit olvasva?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Péter itt két lényeges pontot említ meg. Először is: a megtérés ajándék. Amint szívünkben engedünk a Szentlélek késztetésének, Jézus a megtérés ajándékát adja. Másodszor pedig: a tanítványok élete bizonyította megtérésük valóságos voltát. Nemcsak prédikáltak a megtérésről, hanem tapasztalták is.

„Mialatt a tanítványok az ígéret beteljesedésére vártak, őszinte bűnbánattal alázták meg szívüket és vallották meg hitetlenségüket. Visszaemlékeztek Krisztusnak halála előtt mondott szavaira, s jobban megértették azok értelmét… Amint tiszta, szent életéről elmélkedtek, úgy érezték, hogy semmilyen fáradtság nem lehet túl terhes, semmilyen áldozat nem túl nagy, ha életükben bizonyságot tehetnek Krisztus szeretetreméltó jelleméről” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 23. o.).

A megtérés és a bűnvallás témája Az apostolok cselekedetei egész könyvében megtalálható (ApCsel 17:30-31; 26:19-20). „Isten jósága” az, ami megtérésre vezet. A Szentlélek meggyőző ereje hatására ismerjük fel, hogy szükségünk van a bűnöket megbocsátó Megváltóra. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy a Szentlélek nem tölti be a meg nem tért ember szívét (ApCsel 2:38-39; 3:19; Róm 2:8). A Lélek csak annak a szívébe költözik be, aki megtisztítja magát az önző ambícióktól, a személyes dicsőség és az elismerés vágyától.

Mi teszi nehézzé a bűnök bevallását és a megtérést? Miért áll az ember énje könnyen az őszinte megtérés útjába?

Hogyan határozza meg Pál apostol az őszinte megtérés lényegét (2Kor 7:9-11)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A megtérés a bűn miatt érzett szomorúság, amire Isten késztet. Ehhez hozzátartozik még az elhatározás, hogy elfordulunk minden olyan konkrét bűntől, amit a Szentlélek eszünkbe juttat (Ez 14:6; Zak 1:4). Az őszinte bűnbánat nem sodorja mély depresszióba a keresztényt bűnös természete vagy tettei miatt. „Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez” (2Kor 7:10). Az igazi bűnbánat valójában arra késztet, hogy ne annyira a magunk bűnösségére, mint Jézus igaz voltára összpontosítsunk. „Buzgóvá” tesz, hogy nézzünk „a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra” (Zsid 12:2; lásd még 2Kor 7:11).

Az Újszövetség egészében arról olvashatunk, hogy bűneink hatalmas volta soha nem haladhatja túl Krisztus kegyelmének nagyságát: „ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik” (Róm 5:20). Ez bizonyosan igaz volt Pál apostol esetében.

Mit tudhatunk meg ApCsel 26:10-16 és 1Tim 1:14-17 verseiből Pál bűnösségéről és Jézus igazságáról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor Saul rádöbbent, hogy valójában a dicsőség Urát üldözi, őszintén megtérve, bűneit megvallva borult térdre. Élete hátralévő részében soha nem fáradt bele abba, hogy saját bűnösségének és Isten kegyelmének a történetéről beszéljen. Megtérésekor mégsem esett mély depresszióba; ez az élmény inkább arra késztette, hogy a Megváltó szerető, megbocsátó karjába vesse magát. Miután megvallotta bűneit, nem érezte bűnösebbnek magát, mint azelőtt. Figyelme nem a saját tisztátalanságára, hanem Jézus igazságára irányult.

Éreztük már magunkat a bűnösök közül az „elsőknek”, vagy ha nem is a legreménytelenebb vétkesnek, mégis túlságosan rossznak ahhoz, hogy megváltást nyerjünk? Hogyan tanulhatunk meg nyugalmat találni abban bízva, hogy Krisztus igazsága elég a megváltásunkhoz?

Milyen lelki elveket ismerhetünk meg 3Móz 5:5, Ézs 1:16-18, ApCsel 26:19-20 és 1Jn 1:9 verseiben, amelyek az őszinte megtéréssel és a bűnvallással kapcsolatosak?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az őszinte megtéréssel mindig együtt jár a konkrét bűnök megvallása. A Szentlélek nem ködös bűntudat érzését kelti, hanem arról győz meg, hogy pontosan milyen fogyatkozásaink vannak.

„Az őszinte bűnvallomásnak mindig sajátos jellege van, és személyes bűnt ismer be. Ez lehet olyan természetű, hogy egyedül Istennek kell bevallani, vagy pedig olyan, hogy embertársainknak ártottunk, és ezért tőlük kell bocsánatot kérnünk. Avagy nyilvános természetű, s akkor nyilvánosan is be kell ismernünk. De minden beismerés határozott és tárgyilagos legyen, elismerve az elkövetett vétket” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 30. o.).

A Szentlélek azért győz meg a bűneinkről, hogy rádöbbentsen: szükségünk van Krisztus üdvözítő kegyelmére. Isten nem fog jobban szeretni, ha megtérünk, de segít, hogy jobban értékeljük a szeretetét. A bűnvallással nem érdemelhetjük ki a bűnbocsánatát, de bűnünket bevallva képesek leszünk elfogadni tőle a bűnbocsánatot. Isten nem szeret jobban, ha megbánjuk bűneinket, és akkor sem szeret kevésbé, ha ezt elmulasztjuk. Szeretete állandó. Az az egyedüli változó tényező, ahogyan mi fogadjuk a Szentlélek hívását.

Igazság szerint a szívünk nem tudja addig befogadni Isten gazdag áldásait, amíg a bűn lerakódása eltömíti lelki artériáinkat. A bűn érzéketlenné tesz a Lélek késztetésére, emiatt egyre nehezebb válaszolni hívására. A megtérés és a bűnök megvallása nyitja meg szívünk lelki csatornáit, hogy be tudjuk fogadni a Szentlélek jelenlétének és erejének túlcsorduló áldását.

Vágyunk bűneink bocsánatára, amikor megvalljuk azokat és megtérünk belőlük, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez egy kétirányú utca. Vagyis, hogyan viszonyulunk azokhoz, akik bántottak, de már a bocsánatunkat kérik? Ki az, akinek meg kellene bocsátanunk, még ha méltatlan is rá? Miért van nekünk olyan nagy szükségünk arra, hogy mégis megbocsássunk?

A Bibliában konkrét példákat találunk olyan esetekre, amikor emberek megbánták tetteiket, mégsem nyerték el Isten bocsánatát. Sírtak, szomorkodtak, megvallották a bűnüket, de nem bocsátott meg nekik az Úr. Olvassuk el a fáraó, Bálám, Ézsau és Júdás történetét (2Móz 12:29-32; 4Móz 22:32-35; Máté 27:4; Zsid 12:17)!

Milyen közös vonást fedezhetünk fel e részekben a megtéréssel és a bűnök megvallásával kapcsolatban?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Zsid 12:17 verse jól összefoglalja a lényeget. Ézsauról azt olvassuk, hogy „mikor akarta örökölni az áldást… nem találta meg a megbánás helyét”. Sem a fáraó, sem Bálám, sem Júdás, sem Ézsau szívét nem törte össze a nagy fájdalom, amit bűnével okozott a családjának vagy magának Istennek. Ézsau csupán az elvesztett elsőszülöttségi áldás miatt kesergett. Azt sajnálta, hogy nem kapta meg, amit jogos tulajdonának vélt. A szándéka nem volt tiszta. Csak a veszteség miatt sajnálkozott. A hamis bűnbánat azt jelenti, hogy az ember csupán a bűn következményei, nem pedig a bűn miatt szomorkodik.

Istentől ered a vetés és aratás elve, és tagadhatatlan, hogy a bűn rettenetes következményekkel jár, ám a bűnbánat nem csupán a vétek által kiváltott bajok miatti kesergés. Azt jelenti az igazi bűnbánat, hogy az ember szomorkodik, amiért nagy szégyent és fájdalmat okozott Istennek.

Az igazi megtérésnek mindig legalább három jellemzője van: először is szomorúság, mert a bűnnel fájdalmat okoztunk Istennek. Fáj, hogy megbántottuk azt, aki annyira szeret. Másodszor: őszintén megvalljuk az elkövetett rosszat. Nem hozunk fel kifogásokat viselkedésünk indokolására, nem mást hibáztatunk, hanem felelősséget vállalunk a tetteinkért. Harmadszor pedig: az igazi bűnbánatnak mindig része az elhatározás, hogy elfordulunk attól a bizonyos dologtól. A bűnbánat nem lehet őszinte, ha nem vonja maga után az életben történt változást. A hamis bűnbánatban viszont az ember csak magára figyel, a következmények miatt aggódik; ez pusztán érzésben megnyilvánuló szomorúság, a bűn által gyakran kiváltott negatív következmények miatt. Jellemzi a kifogások keresése és mások kárhoztatása. Nem törekszik a magatartásbeli változásra, hacsak nem származik belőle személyes haszna.

A vétkek megvallása felnyitja a bűntudat okozta kelést, hogy a rossz gennyes váladéka kitisztulhasson. A bűnvallás gyógyító hatása számos formában jelentkezik. Ilyenkor nyitott lesz a szívünk Isten kegyelmének befogadására. Bűnünket beismerve elfogadjuk a bocsánatot, amit Krisztus a kereszt révén ingyen felajánl. Ez azért gyógyít, mert így kegyelmet kaphatunk. Jótékony hatásának az is részét képezi, hogy ledönti a köztünk és a többi ember közötti válaszfalat, helyreállítja a kapcsolatokat.

Olvassuk el Zsolt 32:1-8 szakaszát! Milyen tanítást találunk benne a bűnök bevallásáról és a bűnbánatról?

_____________________________________________________________

Pál apostol így foglalja össze, amire igyekezett: hogy „botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor” (ApCsel 24:16). Mit jelent ez?

Jó vagy rossz a bűntudat? Attól függ. Ha a Szentlélek meggyőz valamilyen bűnünkről, és a bűntudat Jézushoz vezet, akkor jó. Viszont ha már megvallottuk a bűnünket, de a bűntudat továbbra is gyötör, az ártalmas is lehet. „A bűntudat érzését le kell tenni a Golgota keresztje tövénél. A bűnösség érzése mérgezi az életet és az igazi boldogságot. Jézus így szól: ’Helyezd rám minden terhedet! Magamra veszem bűneidet és békességet adok neked. Ne tartsd értéktelennek magad, hiszen saját vérem árán váltottalak meg, az enyém vagy! Megerősítem meggyengült akaratodat, elveszem tőled a bűnöd miatti szomorúságot’” (Ellen White: Manuscript Releases. 9. köt. 305. o.). A bűntudatra Jézusban találjuk a megoldást. Kegyelmével eltörli az ártó bűnterhet. Időnként megvalljuk a bűnünket, de továbbra is gyötör a bűntudat. Miért? Ennek az lehet az egyik oka, hogy az ördög igyekszik elvenni tőlünk az üdvbizonyosságot. Örömét leli abban, hogy megfosztja az embereket a Jézustól nyerhető bűnbocsánat és üdvösség boldog bizonyosságától. Vagy pedig a Szentlélek akar rámutatni valamire, ami közénk és egy másik ember közé fészkelte magát. Ha megbántottunk valakit, a lelkifurdalásunk enyhülni fog, miután bevalljuk a vétkünket annak, akinek fájdalmat okoztunk.

Hogyan hatott a bűntudat az Úrral és az emberekkel való kapcsolatunkra? Mivel csökkenthetjük a lelkifurdalást? Milyen bibliai ígéretekre hivatkozhatunk a továbblépés érdekében még akkor is, ha valamit valóban rosszul tettünk és bizonyos értelemben joggal gyötör bűntudat?

„Őszinte bűnbánat és reformáció nélkül Isten nem fogad el bűnvallomást. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűnünk felett érzett őszinte bánatunknak. A következő szavak tisztán és érthetően mutatják kötelességeinket: ’Mosdódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét’ (Ézs 1:16-17). ’Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal’ (Ez 33:15)” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 30-31. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)     Milyen alapvető tanulságot találunk abban, hogy Jézus kész volt megbocsátani azoknak is, akik a keresztre szegezték? Ha Ő hajlandó volt erre, mennyivel inkább meg kell bocsátanunk azoknak, akik bennünket bántottak!

2)     A saját tapasztalatunk szerint milyen áldásokkal jár a bűnök megvallása? Hogyan segíti nemcsak az Úrral, hanem az emberekkel való kapcsolatunk megőrzését?

3)     Amint olvastuk a héten, időnként szükséges bevallani bűneinket azoknak, akiket megbántottunk vagy akiknek ártottunk. Mégis miért legyünk mindig óvatosak azzal, hogy mit mondunk el?

4)     Az őszinte bűnbánathoz hozzátartozik, hogy el is fordulunk a rossztól. Mi történik viszont akkor, ha újból beleesünk abba a bizonyos dologba? Azt jelentené, hogy nem őszinte a bűnbánatunk, és újból már nem nyerhetünk bocsánatot rá? Akkor vajon mennyi reménye lehetne bárkinek is? Hogyan érthetjük meg a bibliai bűnbánat jelentését, miközben tisztában vagyunk bűnös természetünk valóságával is?

5)     A héten tárgyaltak alapján miért olyan fontos része az ébredés és reformáció egész témakörének a megtérés? Az ébredés és a reformáció meghatározása miként foglalja magába a megtérés szükségességének gondolatát?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

NÉHA KIMEGYEK

(Anyukával a vonaton)

Néha kimegyek a Sárrét

tej-ködös széléhez

a vonat hangja felé

megnézni magamat,

ahogyan ülök az ablaknál

fogva a csontos idő

fásult kezét.

Ahogyan a mező ajkain

elliheg a mozdony,

válaszfalam félszeg virágai

fuldokolnak

a menekülő remény

füst-kígyói közt.

S a magasban

fekete varjak jajgatják;

mit nem tettünk meg

a másikért.