Ellen White-idézetek

A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

4. tanulmány     2013  Július 20 - 26.

A megújjulás gyümölcsei - a személyes bizonyságtevés és szolgálat 

 

Július 20. Szombat délután

Az első keresztény gyülekezet tagjai értékes küldetést kaptak: ők azon hagyaték végrehajtói voltak, amit az örök élet kincsének ajándékaként Krisztus hagyott az emberiségre. Hirdetniük kellett minden népnek – az Ő nevében – a megtérést és a bűnök bocsánatát. Ők hűséggel végezték a rájuk bízott küldetést. Rövid időn belül mennyei erőt kaptak, és bátran tettek bizonyságot a feltámadott Megváltójukba vetett hitükről. Üdvösségre vágyók egész serege csatlakozott hozzájuk.

Később az üldözés miatt szétszéledtek, ám a hűségesek lelkesen indultak a munka mezejére. Fülükben csengett az Üdvözítő utolsó felhívása, amelyben arra szólította fel őket, hogy menjenek el és tegyenek tanítvánnyá minden népet. Tudatában voltak felelősségüknek és a munka fontosságának. Tudták, hogy az éhező emberiségnek az élet kenyerét kínálják fel, és érezték, hogy Krisztus szeretete valósággal kényszeríti őket, hogy mindenhová elvigyék és megtörjék az embereknek ezt a kenyeret. Isten dolgozott általuk. Ahová csak mentek, betegek gyógyultak meg, és az evangéliumot hirdették a szegényeknek.

Minden idők hűségesei ugyanannak a felelősségnek és küldetésnek a birtokosai, mint egykor a tanítványok. Istennek az a terve, hogy minden követője az üdvözítő örökség hirdetője legyen. Mindenkivel megosztotta a szent igazságot, amit el kell terjeszteni a világon. Az Úr hűséges gyermekei minden időben bátor misszionáriusok voltak, odaszentelték képességeiket és javaikat az Ő neve dicsőségére és szolgálatára.

Isten hű követőinek önzetlen munkássága a múltban ma gyakorlati tanulság és ihletés szolgái számára. Napjainkban a választott népben égjen a vágy a jó cselekedetekre, távolodjon el minden világi becsvágytól, és alázattal járjon a szerény názáreti nyomdokain jót cselekedve. Önzetlenül, büszkeség nélkül tiszteljék az Alkotót, és járuljanak hozzá a mű előrehaladásához. Kedvességgel és együttérzéssel szolgálják szükségben lévő társaikat, enyhítsék az emberi szenvedést. Miközben részt vesznek e munkában, bőséges áldásban részesülnek, és lelkeket nyernek meg az Üdvözítőnek. Ez a munkálkodás kitartó erőfeszítést igényel, ám gazdag jutalommal jár. – Review and Herald, 1910. március 24.

Július 21. Vasárnap

Még ha egy gyülekezet szegény, tanulatlan és egyszerű tagokból állna is, befolyásuk – amennyiben hívő és imádkozó emberekről van szó – most és mindörökké éreztetni fogja hatását. Akik egyszerű hittel, Isten Szavának ígéreteiben bízva járnak, sok jót vihetnek véghez. Ha égni hagyják lámpásaikat, Krisztus megdicsőül bennük, és előbbre viszik Jézus országlásának ügyét. Ha érzik az Úr előtt felelősségüket, keresni fogják az alkalmat a munkálkodásra, és fényforrásként fognak ragyogni a világban. Isten megváltási tervébe illeszkedő szolgálatukban az őszinteség és az odaadó buzgóság példaképei lesznek. Az egyszerű és tanulatlan ember is – ha akar – Krisztus iskolájának tagjává válhat, s ott valódi bölcsességre tehet szert. A szelíd élet, a gyermeki bizalom, az őszinte tisztaság és hit hatékony befolyást áraszt az emberekre. A magasan iskolázott személyek gyakran inkább könyvből szerzett ismereteikre támaszkodnak, mintsem Teremtőjükre. Nem kutatják Isten útjainak ismeretét titkos imában és hit által megragadva ígéreteit. Krisztusi lelkülettel fognak járni, akik részesülnek a mennyei kenetben. Keresik a másokkal való beszélgetés alkalmait, hogy megismertessék őket az Atyával és azzal a Jézus Krisztussal, aki Istentől jött, és akinek megismerése az örök élet. A Megváltó hívei élő bizonyságtevőkké válnak, miközben a világ világosságát mutatják be az embereknek. – Szemelvények, I. kötet, 265. old.

Az Üdvözítő mennybemenetele előtt mondott szavai bátorításul szolgálnak az idők végezetéig Isten minden szolgája számára. „Hozzájuk menvén Jézus szólt nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28:16–20) Kérhetünk-e ennél nagyobb bátorítást? Isten határozott módon biztosít arról, hogy miközben másokat tanítunk, Ő lesz a mi tanítómesterünk. Csüggedés is erőt vehet azokon, akik az Úrért dolgoznak, ám mindenkor rendelkezésükre áll az ígéret: „Ímé, én tiveletek vagyok a világ végezetéig.” Az Atya csodálatos tapasztalatban részesíti mindazokat, akik ezt mondják: „Hiszek a te ígéreteidben, nem lankadok és nem csüggedek el.”

Isten ugyanúgy feladatot bíz a nőkre, mint a férfiakra. Hasznos munkát végezhetnek az Úrért, ha előbb Krisztus iskolájában megtanulják az alázatosság értékes leckéjét. Nemcsak Jézus nevét kell viselniük, hanem rendelkezniük kell az Ő Lelkével is. Járjanak úgy, ahogyan Ő járt, tisztítsák meg szívüket minden szennytől. Így majd áldásforrást jelenthetnek másoknak, amikor bemutatják a Mindenhatót. (…)

A bűnösök megmentésének felelősségét Isten nem csak az Ige prédikátoraira bízta. Ez a munka mindenkié. Krisztus minden egyes követőjéhez intézte e szavakat: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” Akik részesültek Krisztus életéből, azok részesültek az embertársaik megmentése érdekében végzett munkából is. Ugyanazon buzgalom égjen bennük is, mint amely az Urat vezérelte az elveszettek megmentése érdekében. A szolgálatban nem mindenki ugyanazt a helyet foglalhatja el, azonban mindenki számára van egy kijelölt munkaterület. Akik részesültek Isten áldásaiból, szolgálatukkal viszonozzák ezeket. Minden kapott ajándékot a mennyek országának előrehaladására kell felhasználnunk. – North Pacific Union Gleaner, 1907. december 4.

Július 22. Hétfő

A pünkösdkor bekövetkezett eseményekben felfedezhetjük, hogy mire képes a hit gyakorlása. A Krisztusban hívőket elpecsételte a Szentlélek. Mikor a tanítványok együtt voltak, „lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindenikre azok közül.” Ezután Péter felállt, és nagy erővel beszélni kezdett. Hallgatósága között voltak a maguk vallásában kegyes zsidók is. A szavakat kísérő hatalom meggyőzte őket Krisztus Messiás voltáról. Micsoda munkát végeztek az apostolok! Háromezer ember tért meg egyetlen nap alatt.

A magot a világ legnagyobb Tanítója hintette. Három és fél éven át járta Isten Fia Júda vidékét, hirdette az evangélium üzenetét, jeleket és csodákat tett. Vetette a magot, de csak mennybemenetele után történt meg a nagy aratás. Pünkösdkor egyetlen prédikáció hallatán több ember tért meg, mint Jézus földi munkássága idején. Ilyen nagy hatalommal fog dolgozni az Úr, amikor az emberek alávetik magukat a Szentlélek vezetésének. – Adventista Biblia-kommentár, VI. kötet, 1055. old.

Ha illendő módon állnánk meg Isten előtt, világossága ránk ragyogna tiszta és gazdag sugaraival. Ezt tapasztalták meg a tanítványok is. A Szentírás kijelenti: „Mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindenikre azok közül. És megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk.” Ha teljes komolysággal akarjuk, Isten nekünk is kész hasonló tapasztalatot adni.

A Szentlélek kitöltetése után az Úr nem zárta be a mennyei tárházat. Mi is megkaphatjuk bőséges áldásait. A menny telve van kegyelmének kincseivel, és akik hittel járulnak Isten elé, bármit kérhetnek az Ő ígéretei alapján. Ha még nincs elegendő erőnk, ez lelki tunyaságunk és közömbösségünk miatt van. Keljünk fel ebből a lelki halál formai állapotából! – Review and Herald, 1889. június 4.

Július 23. Kedd

„Most azért néktek szól ez a parancsolat, ti papok! Ha meg nem hallgatjátok, és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre!” (Mal 2:1–2) Isten sokkal többet vár el népétől, mint amit gyermekei jelenleg felajánlanak. Elvárja a Krisztusban hívőktől, hogy tetteikkel és szavaikkal arról a kereszténységről tegyenek bizonyságot, amely Üdvözítőjük életét is jellemezte. Mikor Isten Igéjét szívükbe zárják, gyakorlati módon fogják bemutatni az evangélium hatalmát és tisztaságát. Ez a tanúságtevés sokkal értékesebb, mint a prédikációk és a kegyes, ám jó cselekedetek nélküli bizonyságtétel. Akik Krisztus nevében beszélnek, ne feledjék, hogy ők személyesen jó vagy rossz benyomást gyakorolnak az emberekre a Biblia vallásával kapcsolatosan. – The Southern Work, 1905. január 17.

Az evangélium üzenetét szívükbe fogadók vágyakoznak annak hirdetésére. Krisztus iránti mennyből eredő szeretetüket kifejezésre kell juttatniuk. Akik már felöltözték a Megváltót, el is mondják a tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette el éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik az Üdvözítő szavait: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket már betöltött Jézus szeretete, nem hallgatják el tapasztalataikat. Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal a menny ajándékainak gazdag kincsestárát, a Fiú egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. Megtanulnak a kicsi gyermek őszinteségével engedelmeskedni. Lelkük a szentség után sóvárog, és egyre jobban feltárulnak előttük az igazság és kegyelem kincsei, hogy továbbítsák őket a világnak. – Krisztus példázatai, 125. old.

Az élő kereszténynek élő bizonyságtevést kell tennie. Ha lépésről lépésre követted Jézust, arról fogsz beszámolni, hogyan vezetett téged az Úr. Elmesélheted, miként tetted próbára ígéreteit, és fedezted fel, hogy minden ígérete valóság. Beszámolhatsz tapasztalatod egyes részleteiről anélkül, hogy túl messzire térnél vissza az időben. Jó lenne, ha gyakrabban hallanánk a szív küzdelmeinek és győzelmeinek egyszerű és őszinte bizonyságtevéseit. – Review and Herald, 1881. december 20.

A Megváltó élete váljék életünkké, világosságunkká és legnagyobb jutalmunkká. Szavaink és tetteink bizonyítsák, hogy létünkkel nem tagadjuk meg azt az igazságot, amelyről beszélünk. Amikor Krisztus, a reménység dicsősége lakozik bennünk, kedvességet és szeretetet árasztunk, és ezáltal mutatjuk be a világnak a jellemét. Szívünk megalázkodik, lelkünk pedig bűnbánatot tart. Tetteink bizonyítani fogják, hogy Ő valóban bennünk él. Az általunk kifejezett isteni jóság és irgalom reménységet hoz majd sok elkeseredett ember szívébe. Ekképpen tetteink és szavaink által mutatjuk be az embereknek a láthatatlan Isten jellemét. – Review and Herald, 1904. június 16.

Július 24. Szerda

A mű előrehaladása és a lelkek megmentése érdekében azoknak, akik megkapták a világosságot, nem kellene ebben az időben még szorosabb kapcsolatban állniuk Istennel? Akik helyesen értelmezik a Szentírást, nem kellene megosztaniuk ismereteiket mindazokkal, akik még nem ismerik az igazságot? A jelenvaló igazság hívei dolgozzanak felelősségteljesen a bűnösökért. Az Úr megmutatta, milyen különleges feladat hárul rájuk: a hármas angyali üzenet hirdetése. Értékeljék Isten nagy ajándékát, szánják oda magukat arra a munkára, amelyért Krisztus kész volt az életét is adni. Legyenek a kegyelem hű sáfárai, osszák meg másokkal is a kapott áldásokat. Akik vigaszt nyertek az Igéből, osszák meg azt másokkal is. Csak így kaphatnak a jövőben is vigasztalást. – Signs of the Times, 1904. február 24.

Habár őrizkednünk kell a hirtelenkedéstől és a kapkodástól – ami azt eredményezhetné, hogy elhanyagoljuk a mennyei példakép mintájára jellemünk fejlesztését –, mégis figyelmeznünk kellene a következő tanácsra: „Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.” Tartózkodnunk kell azoktól a hamis dolgoktól, amelyek a lelki hanyatláshoz vezetnek, mivel az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akik kereszténynek vallják magukat, de nem szolgálják hűséggel Krisztust, nem szereznek olyan tapasztalatokat, amelyek értékessé tehetik őket Isten szemében. Ám akik felismerik annak szükségességét, hogy dolgozniuk kell Mesterükért, és továbbadják embertársaiknak a kapott világosságot és ismeretet, ők növekedő keresztényekké válnak. Várakozás, ima, éberség és munka által készülnek fel a bizonyságtevésre. – Review and Herald, 1898. április 12.

Néhány tanítvány személyes erőfeszítése révén tette le a keresztény egyház alapkövét. Elsőként Keresztelő János tanácsolta Krisztus két tanítványát. Aztán egyikük a testvérét is elvitte Jézushoz. Az Úr elhívta Filepet, aki pedig elment, és megkereste Nátánáelt. Íme, ez a követendő példa a Megváltó gyermekei számára. Ez is azt mutatja, hogy milyen fontos a személyes erőfeszítés, amikor közvetlen felhívást intézünk rokonainkhoz, barátainkhoz és ismerőseinkhez. Egyesek azt állítják, hogy egész életükben ismerték Jézust, de sosem tesznek egy lépést sem annak érdekében, hogy akár egyetlen lelket is az Üdvözítőhöz vezessenek. A munkát a lelkészre hagyják. Meglehet, hogy a prédikátor a legképzettebb erre a feladatra, ám ő nem végezheti el azt a munkát, amit Isten a gyülekezet tagjaira bízott. Sokan kimagyarázzák közömbösségüket a lelkek megmentésével kapcsolatosan, és megelégednek azzal, hogy önző módon örülnek a Mindenható kegyelmének anélkül, hogy valamit is tennének annak érdekében, hogy másokat Krisztushoz vezessenek. Az Úr szőlőskertjében mindenki számára jut feladat, és az önzetlen, gondoskodó és hűséges munkások osztoznak Isten gazdag kegyelmében itt e földön és egykor majd a jutalmul kapott örök életben. A hit jó cselekedeteket nemz, a bátorság pedig és a reménység tükrözi a szolgáló hit mértékét. Jézus névleges követői azért nem rendelkeznek világosságot árasztó tapasztalatokkal, mert semmit sem tesznek meg a megszerzéük érdekében. Ha kivennék részüket abból a munkából, amit az Atya elvár tőlük, növekedne a hitük, és fejlődne a lelki életük. – Review and Herald, 1873. január 21.

Július 25. Csütörtök

Szükség van arra, hogy gyülekezeteinkben újjáéledjen a missziós lelkület. Isten azt szeretné, hogy minden gyülekezeti tag által az életadó világosság beragyogja a világot. A minden világosság forrásától kapott fényt az Úr népe árassza tovább. Ám ez csak akkor lehetséges, ha a gyülekezet Istenhez közeledik, és szoros kapcsolatot ápol a világosság és az élet forrásával. A követői által bemutatott krisztusi tisztaság és egyszerűség bizonyítja, hogy kegyességük valódi. Ezáltal a hűséges gyermeket missziós lelkület hatja át, élő evangéliumként él, amit olvas és ismer minden ember.

A menny munkatársai legyenek éberek, álljanak készen arra, hogy bármikor megszólítsák az igazságot kereső személyeket. Teljes mértékben szenteljék oda életüket a Mester szolgálatára, hogy megértsék az Ő akaratát. Minden alkalmat ki kell használniuk, hogy lelkeket menthessenek meg az Üdvözítőnek.

A Szentlélek tanácsolja és vezeti majd mindazokat, akik készek oda menni, ahová az Úr szólítja őket, és azokat a szavakat szólni, amit Ő ad az ajkukra. Az alázatos és türelmes munkás bizonyosságot nyer, hogy nem küzdött hiába. Akik dolgozni mennek, és igyekeznek mindent a legjobban elvégezni, az Úr támogatásának örülhetnek, hiszen Ő gondoskodik minden szükségletükről. A nagy Mester nem hagyja magukra őket. A föld legerősebb embere lesz, aki őszinte lélekkel imádkozik és kapaszkodik bele a végtelen Hatalom karjába. Az Atyával szoros kapcsolatból erő származik, ami rendelkezésére áll minden odaszentelt életű, alázatos, hűséges munkásnak, aki felismeri a missziómunka szükségességét, aki nem hátrál meg, hanem hűséggel végzi a rá háruló teendőket. – Review and Herald, 1911. március 2.

A látszólag legbűnösebbek közül némelyik, mikor a fény bevilágít lelkükbe, eredményes munkások lesznek, és éppen olyan bűnösökért fognak dolgozni, amilyenek valamikor ők maguk is voltak. Krisztusba vetett hittel nagy feladatokat látnak el, és felelős tisztségeket kapnak a lélekmentés munkájában. Ismerik saját gyengeségeiket, és látják lényük romlottságát. Ismerik a bűn erejét és a bűnös szokások hatalmát. Ráébrednek, hogy Krisztus segítsége nélkül képtelenek győzni, és egyre csak ezt kiáltják: „Tehetetlen vagyok, reád bízom magam!”

Ezek az emberek tudnak másokon segíteni. A megkísértett, megpróbált, reménységét már-már elvesztett ember, aki a szeretet üzenetének hallatára megmenekült, megérti a lélekmentés tudományát. A szíve tele van Krisztus iránti szeretettel, mert őt magát is a Megváltó kereste meg és hozta vissza a nyájhoz, tudja, hogyan keresse fel az elveszetteket, és hogyan vezesse Isten Bárányához a bűnösöket. Fenntartás nélkül Istennek szentelte magát, és az Atya szeretett Fia elfogadta, megfogta a kezét, amelyet gyengesége tudatában segítségért felé nyújtott. Ezeknek az embereknek a szolgálata által sok tékozló fiú tér vissza az Atyához. – A nagy Orvos lábnyomán, 179. old.