A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A megújjulás szívverése - az ima

Július 6. Szombat délután

Vajon nem lenne jobb úgy keresni az Urat, mint ahogyan a tanítványok keresték Őt pünkösdkor? Krisztus mennybemenetele után tanítványai – ezek a különféle adottságokkal rendelkező emberek – a felházban gyűltek össze, és imában kérték a Szentlélek kitöltetését. „Ők mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak voltak az imádkozásban és a könyörgésben.” Teljes mértékben megtértek, és megvallották bűneiket. Nem a mások bűneit kellett bevallaniuk. Miután rendezték a közöttük lévő nézeteltéréseket, mindnyájan egy akarattal imádkoztak tíz napon át az egységes cél érdekében, és miután letelt ez az idő, „megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk”. – Manuscript Releases, V. kötet, 368. old.

Ha mindennél fontosabbnak tartjuk az Urat, és engedjük, hogy szívünk hálája és dicsérete Isten felé szálljon, akkor vallási életünk folyamatos frissességének örülhetünk. Imáink a mennyel folytatott párbeszédek lesznek, a baráti beszélgetéshez hasonlóak. Ő személyesen tárja fel majd előttünk titkait. Sokszor megtapasztalhatjuk ezáltal Jézus jelenlétének kellemes és örömteli érzését. Szívünk egyre inkább égni fog a vágytól, hogy vele lehessünk, mint ahogyan történt ez Énok esetében is. Amikor ezt tapasztalja a keresztény ember, meglátszik a szív egyszerűsége, alázatossága és szelídsége, és ezek mindenki előtt arról tesznek bizonyságot, hogy ő Krisztussal jár és tőle tanul.

A mennyben minden őszinte imát meghallanak. Még ha nem is ékesszólóan hangzik el, de ha szívből jön, az imádság feljut a mennyei szentélybe, ahol a Fiú szolgál, és ott szeretetének szépségével és drága kenetével ötvözve mutatja be azt az Atyának. – Signs of the Times, 1902. június 18.

Július 7. Vasárnap

Az apostolokat Krisztus kegyelme változtatta át. Őszinte és alázatos imalelkületük szoros kapcsolatot eredményezett ővele. Így a mennyei helyeken Jézus mellett foglalhattak helyet. Megértették, hogy milyen nagy mértékben adósai az Úrnak. Őszinte és kitartó ima által nyerték el a Szentlelket, majd elindultak a munkába, szívükön viselve a lélekmentést, és lelkesedéssel hirdették a kereszt győzelmét. Munkásságuk nyomán számos ember került a sötétségből a világosságra, és sok gyülekezet alakult.

Mi vajon kevésbé vagyunk értékesek, mint az apostolok? Nem kérhetjük élő hittel a tanítványokat is vezető ígéretek beteljesedését, és nem imádkozhatunk az Úr Jézushoz, hogy számunkra is teljesítse az Igét: „Kérjetek és adatik néktek!”? Vajon nem fog eljönni a Szentlélek válaszként kitartó imáinkra, hogy hatalmával betöltse az embereket? Nem mondta Isten hittel imádkozó és bízó munkatársainak – akik a Szentírást nyitják meg azok előtt, akik még nem ismerik azt –: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20)? Akkor miért olyan gyenge és közömbös az egyház?

A tanítványokhoz hasonlóan – akik a Szentlélek erejével hirdették az evangéliumot – Isten mai szolgái is induljanak munkába. Önzetlen vággyal kezdjünk hozzá, hogy elvigyük az irgalom üzenetét a tévelygés és a hitetlenség ködében élőknek. Feladatot bízott ránk, amit vele együtt munkálkodva kell végeznünk, és Ő fogja megérinteni a hitetlenek szívét is, hogy eljuttassák távoli vidékekre az evangéliumot. Egyre többen kapják meg a Szentlelket, így az úton nem jelent akadályt a közöny és az érdektelenség.

Miért lett feljegyezve a tanítványok munkásságának története, az a lelkesedés, amellyel szolgáltak a Szentlélektől kapott megújulás révén? Nem azért, hogy az Úr ma élő népét ihlesse, és így teljes komolysággal végezze a munkát? Éppen olyan fontos – ha nem még fontosabb –, hogy az Atya mindazt megtegye népéért ma, amit hajdanán élt gyermekeiért. Az egyház minden tagja úgy cselekszik, ahogy az apostolok tettek. Nekünk pedig még nagyobb buzgalommal kell dolgoznunk a Szentlélekkel együtt, annál is inkább, mivel a törvénytelenség elterjedése még határozottabb megtérést követel.

Akikre a jelenvaló igazság fénye sugárzik, érezzenek együtt a sötétségben élő emberekkel. A világosság minden hívő lélektől tiszta és jól megkülönböztethető módon áradjon. Az Úr ma olyan munkát akar elvégezni, mint amilyet pünkösd után vitt véghez szolgái által. Most, amikor közel a vég, vajon nem arra kellene törekednünk, hogy a gyülekezeti lelkesedés még nagyobb legyen, mint az apostoli egyházban volt? Isten dicsősége iránti lelkesedésük késztette a tanítványokat, hogy hatalommal tegyenek bizonyságot az igazságról. Vajon nem annak a vágynak kellene lángolnia a szívünkben is, hogy beszéljünk az embereknek a megváltó szeretetről, Krisztusról, a megfeszítettről? Nem kellene még erőteljesebben bemutatni Isten hatalmát, mint az apostolok idejében? – Review and Herald, 1903. január 13.

Július 8. Hétfő

A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés lenne. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt Istentől, önelégültségük egyre növekedett. Ma is ugyanez a veszély áll fenn. Mihelyst fokozódik az ember tevékenysége, és Istenért végzett munkáját is siker koronázza, megjelenik az a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben kezd el bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is az fenyeget, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől, és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelenül Jézusra kell tekintenünk, és ismerjük fel, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, szakítsunk időt az elmélkedésre, imádkozásra, Isten Igéjének tanulmányozására is. Csak a sok imával megvalósított és Krisztus érdemeivel megszentelt munka bizonyul végül elégségesnek, jónak.

Senkinek az életében nem volt annyi munka, olyan sok felelősség, mint Jézuséban, mégis hányszor találjuk Őt imában! Mennyire folytonos kapcsolatban állt Istennel! Földi életének történetében újra és újra ilyen feljegyzéseket találunk: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén kiment, és elment egy puszta helyre, és ott imádkozott.” (Mk 1:35) „Nagy sokaság gyűlt egybe, hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből. De Ő félrevonult a pusztába, és imádkozott.” (Lk 5:15–16) „Lőn azokban a napokban, kiment a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban töltötte el.” (6:12)

Mások javára szentelt életében a Megváltó szükségesnek ítélte, hogy visszavonuljon az átmenő utazóforgalomtól és az Őt nap mint nap követő sokaságtól. El kellett fordulnia a szüntelen tevékenykedéstől, az emberi szükségletekkel való foglalkozástól, hogy nyugalomban, zavartalanul együtt lehessen Atyjával. Egy volt velünk, gyöngeségeink, szükségleteink része, tökéletesen Istentől függött, és az imádság titkos helyén kereste a mennyei erőt, hogy felvértezve indulhasson a szolgálatba, a próbákba. A bűn világában Jézus lelki küzdelmeket, kínzásokat szenvedett el. Az Úrral való közösségben letehette a nyomasztó bánat terhét, és vigaszra, örömre lelt.

Krisztusban az emberiség kiáltása a végtelen irgalmasság Atyjához jutott. Emberként folyamodott a Mindenható trónjához, míg emberi természetét mennyei erő járta át, amely összekötötte a földit az istenivel. Az Úrral való állandó közösségben életet kapott tőle, hogy életet adhasson a világnak. Nekünk is részesednünk kell az Ő tapasztalatában. – Jézus élete, 362–363. old.

Jézus, mielőtt szolgálni indult volna, imával töltötte fel a lelkét. Krisztus idejében a hívő jeruzsálemi zsidók számára az Olajfák hegye félreeső hely volt, amit gyakran használtak személyes elmélkedésre, imára. Ma a Jeruzsálemet körülvevő hegyoldalak és völgyek terméketlenek és kiszáradtak, de abban az időben olajfaligetek és gyümölcsfák tarkították, és Izrael népének hűséges tagjai gyakran ide vonultak vissza tanulmányozni az Írásokat és imádkozni. A Gecsemáné-kert volt az általuk leglátogatottabb hely. Miközben az éj sötétje leszállt Jeruzsálemre, Jézus ide jött, hogy keresse a közösséget Atyjával. Amikor az emberek, akiknek egész nap szolgált, visszatértek házukba, tanítványaival együtt ide jött, hogy együtt imádkozzanak. Krisztus imában küzdött és győzött. Minden reggel és minden este kegyelemben részesült, hogy megoszthassa azt másokkal is. Miután lelkét kegyelemmel és hódolattal töltötte fel, elindult, hogy szolgáljon az embereknek. – Signs of the Times, 1908. július 15.

Július 9. Kedd

Üdvözítőnk azzal az ígérettel fejezi be utasításait, hogy ha ketten vagy hárman egy szívvel kérnek valamit, az Úr teljesíti azokat. Krisztus rámutat, hogy az adott cél elérésénél is egységet kell alkotniuk a többiekkel. Isten nagy hangsúlyt fektet a közös imára, az egységes célkitűzésre. Ő meghallgatja az egyének könyörgéseit is, ez alkalommal Jézus mégis fontos tanításokat nyújtott, ami majd messzemenően kihat újonnan alapított földi gyülekezetére. Előbb meg kell egyezniük abban, hogy mit kérnek, s miért imádkoznak. Nem egyetlen ember gondolatai és működése ez, mert egy embert könnyű becsapni, hanem legyen a könyörgés több ember őszinte kívánsága. – Bizonyságtételek, III. kötet, 429. old.

Az Úr megígérte, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, akkor Ő megjelenik közöttük. Akik imára gyülekeznek, megkapják a Szentlélek kenetét. Nagy szükség van a csendes, titkos, személyes imára, de ugyanolyan szükséges az is, hogy több keresztény összegyűljön, és együtt kellő komolysággal fogalmazzák meg kérésüket Isten felé.

Minden alkalmat használjatok ki, hogy olyan helyen jelenjetek meg, ahol az imádkozás szokássá vált. Akik valóban keresik az Istennel való közösséget, ott lesznek az imaórákon, és igyekeznek majd megszerezni ezen alkalmak gyümölcsét. Minden lehetőséget kihasználnak, hogy ott lehessenek, ahol kiáradnak a mennyei fény sugarai.

Azért gyűlünk össze, hogy egymást építsük, és megosszuk egymással gondolatainkat és érzelmeinket, hogy erőt, világosságot és bátorságot nyerjünk azáltal, hogy megismerjük a másik reménységét és vágyait. Az őszinte és hittel mondott komoly imák által pedig megújulást nyerünk erőnk forrásától. Ezek a találkozók lehetnének a legértékesebb együttlétek. – In Heavenly Places, 91. old.

A kis csoportok együtt tanulmányozzák a Bibliát esténként, délben vagy reggelente. Szánjanak időt az imádkozásra, hogy megerősödjenek, elnyerhessék a világosságot, a szentséget és a Szentlelket. (…) Bőséges áldásban részesültök, ha ti magatok tárjátok ki az ajtót. Isten angyalai jelennek meg találkozóitokon, és az élet fájának leveleiből táplálkoztok majd.

Az a tény, hogy az Úr úgy mutatkozott be, mint aki felfigyel hűséges tanúinak szavaira, azt jelenti, hogy Ő itt van közöttünk. Ezt mondja nekünk: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Nem csupán egyetlen személynek kell bizonyságot tennie Jézusról, hanem az Istent szeretők mindnyájan beszéljenek az Üdvözítőről, kegyelmének és igazságának értékes voltáról.

A közösségi ima tartós kötelékkel láncolja a mennyhez a szívet; Krisztus nyílt és bátor megvallása és alázatos, szelíd, isteni szeretettel teljes jellemük megnyilvánulásai pedig a szentség szépségével valósággal meghódítják az embereket.

Az Atya emlékezni fog mindazokra, akik összegyűltek, hogy az Ő nevében elmélkedjenek, és megóvja őket a nagy küzdelemben. Drágakövekként tekint rájuk. (…) Nem hiábavaló dolog tehát a mennyért tevékenykedni. Csodálatos jutalomban részesülnek mindazok, akik az Úr szolgálatának szentelik életüket. – In Heavenly Places, 92. old.

Július 10. Szerda

Krisztus a mi egyedüli reménységünk. Annak a nevében járulj Isten elé, aki életét adta az emberiségért. Bízzál áldozatának hatékonyságában. Mutasd meg, hogy az Ő szeretete és öröme van a lelkedben, és ezért teljes a te örömöd is. Isten a te erősséged. Sokat imádkozz! Az ima jelenti az életet a lélek számára. A hittel mondott ima olyan fegyver, amit sikeresen vethetünk be az ellenség támadásaival szemben. – Signs of the Times, 1904. augusztus 24.

A mélységes személyes tapasztalaton kívül semmi sem tehet képessé, hogy kiálljuk a keresztény küzdelemben ránk váró próbákat, kísértéseket. Túl gyakran érezzük jól magunkat, ha egyenes az út, ám mikor kételyek lepik el a lelkünket, Sátán csalárdságait sugallja a fülünkbe, ilyenkor már nem védekezünk, és a kísértő csapdájába esünk. A jó szándék még nem elegendő. A lelket imával és a Szentírás tanulmányozásával kell megerősítenünk. Ezekkel a fegyverekkel állt Jézus az álnok kísértő elé, és győzte le. Az Ő ereje által mindannyian győzhetünk, ám ez az erő nem áll a mi oldalunkon, ha azt hisszük, hogy nélküle is boldogulunk. Ezt mondja az Úr: „Nélkülem semmit sem cselekedhettek.” De tudnunk kell, hogy egyetlen alázatos lélek sem eshet bele (aki a világosságban jár, miképpen Krisztus a világosság) Sátán csalárdságainak csapdájába. – Signs of the Times, 1884. június 26.

Kitartásra és állandó erőfeszítésre van szükség, hogy visszaverhessük azokat a kísértéseket, amelyekkel nap mint nap szembesülünk. Ellenünk fordult a világ, a névleges keresztények tömege, és Sátán is eltökélte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne tudjunk fejlődni a lelki életben. Minden alkalmat kihasznál, hogy éket verjen lelkünk és Teremtőnk közé. Számtalan nehézséget, aggodalmat hoz ránk, hogy ne legyen időnk imádkozni és olvasni a Bibliát. Ám a sötétség hatalmai elleni küzdelemben nem maradunk magunkra, és nem kellene megengednünk, hogy elszakadjunk erőnk mennyei forrásától.

Ha szeretnénk az élő Krisztusban, mennyei fejedelmünkben növekedni, akkor legyen mindennapi szükségletünk az imádság, de nem csupán személyesen, hanem a családban is. Imáinkból azért hiányzik a sürgetés és a bölcsesség érzülete, mert olyan ritkán és annyira keveset imádkozunk. A könyörgés által kapcsolatba léphetünk Istennel, és családjának tagjaivá válhatunk. Milyen nagy előjog hittel közeledni hozzá és az ígéreteibe kapaszkodni! Bátorítsuk és frissítsük fel lelkünket ezekkel a biztos ígéretekkel, és úgy mutassuk be nagy szükségleteinket, hogy választ kapjunk rájuk. Tanuljuk meg a hit egyszerű művészetét, és minden nap egyre jobban értsük meg, miként közeledhetünk mennyei Atyánkhoz. Engedelmes gyermekekként tartsuk meg az Ő parancsolatait, és bízzunk Igéjében és abban, hogy minden ígéretét teljesíti. Jézus szeret bennünket, és ha rábízzuk lelkünket, nem fog csalódást okozni. Meg akarja ajándékozni mindazokat, akik méltatlannak és gyengének érzik magukat. Szívesen ontja áldásait, mivel tudja, hogy ők ezeket értékelni fogják. Ám nem szeretne tolakodó sem lenni, nem erőlteti rá magát senkire, és engedelmességre sem fog kényszeríteni. – Signs of the Times, 1885. március 5.

Július 11. Csütörtök

Isten irgalma vesz körül minden percben, és a javadra válna, ha elgondolkoznál, hogy kitől és hogyan kapod naponta az áldásokat. Engedd, hogy az Úr áldásai hálát ébresszenek benned. Fel sem foghatod áldásait és irántad kimutatott szakadatlan jóságát, hiszen mindez olyan sok, mint az eső hűsítő cseppjei. Irgalmának felhői lebegnek feletted, és készek kiárasztani rád esőcseppjeiket. Ha értékelni fogod az üdvösség drága ajándékát, érzékenyebbé válsz a mindennapi megújulás, valamint Jézus szeretete és oltalma iránt, és lépteid a béke felé vezető útra lépnek. – The Youth’s Instructor, 1887. január 5.

A tanítványok nem szokták meg az Üdvözítő határtalan hatalmát. Jézus így szólt hozzájuk: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.” (Jn 16:24) Elmagyarázta nekik: sikerük attól függ, hogy tudnak-e kegyelmet és erőt kérni az Ő nevében. Ő áll majd az Atya előtt, hogy könyörögjön értük. Úgy mutatja be az alázatos hívő imáját, mint saját kérését az ember érdekében. A mennyben hallanak minden őszinte kérést. Még ha nem is ékesszólóan hangzik el, de ha szívből fakad, akkor feljut a mennyei szentélybe, ahol Krisztus szolgál, és Ő bemutatja azt az Atyának: előbb megtisztítja minden helytelen kifejezéstől, és tökéletességének jó illatával ruházza fel. – Review and Herald, 1910. július 14.

Engedd meg, hogy Isten legyen a tanácsadód. Engedd, hogy szíved alázatosan és szerényen emelkedjen buzgó imában az Úr elé, hogy hatékony lelki tisztánlátással, nyílt elmével rendelkezhess, és kimondottan a Mindenható dicsőségére és a lelkek megmentésére élj. Ajkadat folyamatosan őszinte imák hagyják el, amelyekben Krisztus jelenlétét kérd és a Szentlélek világosságát, hogy mennyei légkör vehessen körül, és hogy éned és önző vágyaid ne győzzenek feletted. Közel van az Úr mindazokhoz, akik őszinte vággyal óhajtják közelségét. – Signs of the Times, 1888. március 23.

Imáink mennyei Atyánkhoz intézett levelekhez hasonlítanak. Az őszinte és alázatos, szívből fakadó kérések bizonnyal eljutnak hozzá, és Ő észreveszi fogadott gyermekeinek őszinteségét. Irgalommal tekint gyengeségeinkre, és támogat ott, ahol erőtlennek bizonyulunk. Ezt mondta: „Kérjetek és adatik néktek.”

Az emberi család tagjai közül sokan nem is tudják, hogyan kell kéréseikkel Istenhez fordulniuk. Ám az Úr jó és szelíd. Megsegíti a tehetetlen embert, és szavakat ad ajkára. Az Istenhez szent vággyal közeledők hozzá járulhatnak. Krisztus a mi közbenjárónk. Ha imáinkat a Megváltó érdemeinek aranytömjénezőjére helyezzük, szívesen fogadja azt az Atya. (…)

Jézus, az Üdvözítőnk nevében kell imádkoznunk. Kéréseinknek csak akkor van értéke, ha azok az Ő nevében hangzanak el. Ő hidalta át a bűn által keletkezett szakadékot. Engesztelő áldozata révén önmagához és Atyjához láncolta mindazokat, akik hisznek őbenne. Az ég alatt Jézus az egyetlen, akinek nevében üdvösséget nyerhetünk. – Signs of the Times, 1903. november 18.