A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Emlékezzünk (Malakiás)

Június 22. Szombat délután

Isten követelményei a legelsők. Nem teljesíthetjük az akaratát, ha azt szenteljük neki jövedelmünkből, ami összes képzelt szükségletünk után megmarad. Hanem mielőtt jövedelmünk bármelyik részét is fölhasználnánk, vegyük ki és ajánljuk fel neki a részt, amelyre Ő tart igényt. Az ősi üdvrendben szüntelen hálaáldozat égett az oltáron, így ismerte el az ember Teremtője iránti véget nem érő elkötelezettségét. Ha világi dolgaink területén jólétben részesültünk, az azért van, mert az Úr megáldott minket. E jövedelem hányadát szenteljük a szegényeknek, s fordítsuk jelentős részét Isten ügyére. Mikor megadtuk a mennynek, amikre Ő tart igényt, akkor a maradékot megszenteli és megáldja használatunkra. De ha valaki azzal lopja meg az Atyát, hogy visszatartja, ami az övé, rajta Isten átka nyugszik. – Bizonyságtételek, IV. kötet, 477.

A keresztények Krisztus drágakövei, amelyeket végtelen nagy áron vásárolt meg. Erőteljesen kell ragyogniuk, szétárasztva az Ő szépségét. Sosem szabad elfelejteniük, hogy a keresztény jellem ragyogása a feddhetetlenség Napjától származik.

Jézus drágaköveinek ragyogása attól függ, hogy mennyire csiszoltak. Isten nem kezd csiszolásunkba beleegyezésünk nélkül. Szabadon eldönthetjük, hogy engedjük formálásunkat, vagy csiszolatlanok maradunk. Ám aki azt akarja, hogy méltónak tétessék az Úr templomához, az alá kell, hogy vesse magát a megmunkálás folyamatának. Bele kell egyeznie abba, hogy eltávolítsák jellemének éleit, hogy szebbé válhasson, és képviselhesse Krisztus jellemét. (…)

A mennyei munkás nem pazarolja idejét értéktelen anyagokra. Ő csak a drágaköveket munkálja meg. (…) Vésővel és kalapáccsal távolítja el az éles sarkokat, és úgy készíti elő a követ, hogy helyet kapjon az Ő templomába. Ez a folyamat durva és nehéz. Sebet ejt az emberi büszkeségen. A Megváltó mélyen belevág az emberi tapasztalatba, az ember önértékelésébe, és a jellemből eltávolítja az önfelmagasztalást. Eltávolítja a fölösleget, a követ a csiszolókoronghoz közelíti, majd erőteljesen belenyomja, hogy minden egyenetlenséget eltüntethessen. Ezután a fény felé fordítja a követ, és ha meglátja benne önmagát, kijelenti, hogy méltó arra, hogy helyet kapjon az Ő templomába. – Manuscript Releases, XVIII. kötet, 201–202.

Június 23. Vasárnap

A Bibliában bemutatott szentség az emberegész lényét – értelmét, lelkét és testét – érinti. Pál így imádkozott a thesszalonikai gyülekezetért: „egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére” (1Thessz 5:23). Ezt is írja a hívőknek: „Kérlek azért titeket, atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul.” (Róm 12:1) Az ősi Izrael korában minden állatot, amelyet áldozatként az Úr elé hoztak, a pap gondosan megvizsgált, és ha bármilyen hibát talált benne, nem fogadta el, mert Isten megparancsolta, hogy az hibátlan legyen. A keresztényeknek testüket kell odaszánniuk „élő, szent és Istennek kedves áldozatul”. Hogy ezt megtehessék, minden képességüket a lehető legjobb állapotban kell tartaniuk. Minden szokás, amely csökkenti a fizikai és a szellemi erőt, alkalmatlanná teszi az embert a Teremtőnek való szolgálatra. Vajon megelégszik-e Isten olyan dologgal, aminél jobbat is tudnánk nyújtani? Krisztus azt mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből.” Az Istent teljes szívükből szeretők a legjobb szolgálatot szeretnék neki nyújtani, és állandóan arra törekszenek, hogy minden képességüket összhangba hozzák azokkal a törvényekkel, amelyek segítik az embert, hogy talentumait a menny szolgálatába állítsa. Nem akarják vágyaik és szenvedélyeik kielégítésével gyengíteni vagy beszennyezni a mennyei Atyjuknak felkínált áldozatot. – A nagy küzdelem, 473–474.

Az apostol újból a hívekhez szól: „Kérlek azért titeket, atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” (12:1) Hajdan Izraelnek pontos utasítások hangzottak el az áldozatra vonatkozóan, mivel Isten nem fogadhatott el beteg, hibás állatokat. Ezért csak tökéletes állatot választhattak. Malakiás próféta által az Úr megdorgálja népét, mert elhajlott ettől a parancstól.

(Olvassuk el Malakiás 1:6–13. verseit.)

Habár a régi Izraelhez szólnak, e szavak Isten ma élő népe számára is tanulságul szolgálnak. Amikor az apostol azt tanácsolja testvéreinek, hogy hozzák testüket, mint „szent és Istennek kedves” áldozatot, akkor az igazi életszentség elveire utal. A megszentelődés nem csupán egy elmélet, érzelem vagy kifejezési forma, hanem egy élő elv, amely átjárja mindennapi életünket. A megszentelődés elvárja, hogy étkezési, ivási és öltözködési szokásaink olyanok legyenek, hogy biztosítsák fizikai, értelmi és erkölcsi egészségünket, hogy ne a rossz szokások áldozataként mutassuk be testünket az Úr előtt, hanem mint „élő, szent és Istennek kedves” áldozatot. – Életszentség, 27–28.

Az ősi rítusban, amely az evangéliumot szimbolizálta, nem lehetett hibás áldozatot vinni Isten oltárára. Az áldozatnak, amely Krisztust jelképezte, hibátlannak kellett lennie. Isten Igéje ezzel a példával szemlélteti, hogy népe milyen legyen: „szent és feddhetetlen”, „élő… Istennek kedves áldozat” (Ef 5:27; Róm 12:1). – A nagy Orvos lábnyomán, 130.

Június 24. Hétfő

A zsidó nép körében megszokott dolog volt, hogy a férj a legcsekélyebb ok miatt is elvált feleségétől, az asszony pedig ismét férjhez mehetett. Ez a szokás azonban nagy nyomort és bűnt eredményezett. Jézus a Hegyi beszédben világosan leszögezte, hogy a hűtlenségen kívül egyéb ok miatt a házasság nem bontható fel. Így szólt „Valaki elbocsátja feleségét paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.” (…)

Krisztus azért jött e világra, hogy helyreigazítsa a hibákat, és visszaállítsa Isten erkölcsi képmását az emberben. A házassággal kapcsolatban rossz felfogás alakult ki Izrael tanítóinak elméjében. A házasság intézményét eredménytelenné tették. Az ember szíve annyira megkeményedett, hogy a legjelentéktelenebb ürüggyel is el akart válni feleségétől, vagy ha úgy döntött, akkor feleségét elszakította gyermekeitől, és elküldte. Ezt nagy megszégyenítésnek tekintették, mely a legnagyobb szenvedést jelentette az eltávolított személy számára.

Az Üdvözítő eljött, hogy e gonoszságokat helyreigazítsa. Az első csodáját egy menyegző alkalmával tette. Ezáltal jelentette ki a világnak, hogy a házasság, ha tisztán és szeplőtlenül megőrizzük, szent intézmény. – Boldog otthon, 341. Amikor a farizeusok később ismét megkérdezték Jézustól, hogy a válás megengedhető-e, Ő arra utalt, hogy Isten a házasságot már a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte meg néktek, hogy feleségeteket elbocsássátok, de kezdettől fogva nem így volt.” (Mt 19:8) Felidézte Éden boldog napjait, amikor Isten mindent „igen jónak” nevezett. A házasság és a szombat édeni eredetű; két olyan intézmény, mely az Úr dicsőségét és az emberek üdvét szolgálja. Az Alkotó a pár kezét egybefonta, és így szólt: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) Így tette kötelezővé a házasság törvényét Ádám minden fiára az idők végezetéig. Amit mennyei Atyánk jónak tart, az mindig az áldás és fejlődés törvénye az ember számára.

Isten minden reánk bízott adományát – úgy a házasságot is – eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában. Az Ó- és Újtestamentum a há62 zassági viszonnyal jelképezi azt a gyengéd és szent köteléket, mely Krisztust és az Ő népét, a megváltottakat egybefűzi, azokat, kiket a Golgotán szenvedésével megváltott. „Az én szerelemesem enyém és én az övé”; a vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik”, és „mindenestül fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestül fogva szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned.” (Ének 2:16; 5:10; 4:7) – Gondolatok a hegyi beszédről, 63–64.

Június 25 Kedd

Ha visszatartunk jövedelmünk tizedrészéből, melyre Isten tart igényt, azt, mint tőle lopottat jegyzik föl a mennyei könyvekbe. Az ilyenek Teremtőjüket lopják meg. Amikor felhívják figyelmüket a bűnre, nem elég, ha irányt változtatnak, s attól kezdve a helyes elv szerint adakoznak. Ez nem egyenlíti ki a menny könyveiben hűtlen kezelés címen bejegyzett összeget, melyet abból sajátítottak el, amit a kölcsönző visszatérítésre bízott rájuk. Hanem bűnbánatot kell tartaniuk, amiért hűtlenül bántak Istennel. (…)

Isten az embernek adta a kilenc részt, a tizediket viszont szent célokra szánta. Ugyanígy hat napot az embernek adott a maga munkájára, de a hetediket magának tartotta fönn. Mert mint a szombat, a tized is szent, Isten magának tartja fönn. Az Úr azokkal a javakkal akarja fejleszteni művét a földön, melyeket az emberekre bízott. (…)

Ha Isten népe a történelem bármely szakaszában jókedvvel és szívesen végrehajtotta az Úrnak a rendszeres jótékonyságra, ajándékokra és áldozatokra fölállított tervét, valósággá vált számunkra a megváltozhatatlan ígéret, hogy jólét fakad munkásságuk nyomán a követelései iránti engedelmességükkel arányosan. Mikor elismerik a menny követelményeit, s eleget tesznek annak, ha javaikkal tisztelik meg Őt, annak nyomán bőségesen megtelik a tárházuk. Hanem mikor megcsalják Istent a tizeddel és a zsengeáldozatokkal, akkor értsék meg, hogy nemcsak Őt csalják meg, hanem magukat is. Mert az Úr annyira korlátozza áldásait, amennyire ők korlátozzák adományaikat. – Bizonyságtételek, III. kötet, 394–395.

Az Úr tudtomra adta, hogy visszatartjátok a tizedet, melyet hűségesen be kellene hoznotok a kincstárába az igehirdetők és hittérítők támogatására, akik házról házra járnak, és megnyitják az embereknek a Szentírást. Az önzés nagyon lelassította a világméretű örömhír terjesztését. Néhányan a hitvalló keresztények soraiban sem értik meg, hogy azokkal a javakkal kell támogatniuk az örömhír művét, melyet Krisztus őnekik adott. Pénzre van szükség, hogy fejleszteni tudjuk a világ minden részén folyó munkát. Ezrek és ezrek halódnak a bűnökben. Az anyagiak hiánya az igazság hirdetésének kerékkötője, pedig annak el kell jutnia minden nemzethez, törzshöz, nyelvhez és néphez. Férfiak állnak készen, hogy elinduljanak az Úr hírnökeiként, de mivel üres a kincstár, nem küldhetjük őket oda, ahol az emberek kérik, hogy jöjjön valaki, és tanítsa őket az igazságra. – Bizonyságtételek, IX. kötet, 52.

Június 26. Szerda

Malakiás könyvében néhány kiváló lecke található azok számára, akik Krisztus követőinek vallják magukat. A próféta kétféle tanúról beszél. Az első kategóriáról ezt mondja: „Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a seregeknek Ura előtt?” E szavak azokról szólnak, akiknek tudniuk kellett volna, hogyan mutassák be a legjobban az értékes igazságot. Azokról beszél itt az Ige, akik példaként kellene szolgáljanak a frissen megtértek előtt. Követőinek az Úr gazdag vendégséget szerez a mennyben. Megparancsolta, hogy hívei ne járjanak sötétségben, hanem az élet világosságával rendelkezzenek, és járjanak világosságban, amint Ő is világosságban van, mivel őbenne nincs sötétség. Az Úr nem kéri hűséges és engedelmes népétől, hogy könnyeikkel áztassák az oltárt, hanem azt kéri, hogy örömmel és boldogan járjanak az életúton. Ó, és milyen elégedetlenségeket mutat be Malakiás! Így szólnak ezek a tanúk: „Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent!” Ha valaki szereti az Urat, féli Őt, és ilyen elégedetlen kijelentést hall, akkor ne tegyen bizonyságot a jó és irgalmas mennyei Atyánk ellen. Malakiás eltávolodott e Sátán által sugallt sötét képtől, amelyet azok próbáltak alkotni, akik magukat Jézus Krisztus követőinek vallották. A próféta tudta, hogy ez a bizonyságtevés Isten szülői jellemére nézve gyalázatos dolog. Az ördög azért festette ezt a képet, hogy a szegény, hűtlen és szomorú lelkek elé állítsa, hogy mindenkor erre emlékezzenek. Ám az Atya egészen más képet mutatott a hűségeseknek. „Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íratott őelőtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét.” – Review and Herald, 1895. szeptember 10.

Malakiás 3:16. versében egy másik csoportot is látunk. Azokat, akik összejönnek – nem hibát találni Istenben –, hanem hogy dicsőségéről szóljanak, könyörületéről beszélgessenek. Ők hűen teljesítik kötelességeiket. Megadják az Úrnak, ami az övé. Bizonyságot tesznek, ami éneklésre és ujjongásra készteti a mennyei angyalokat. Ők nem panaszkodnak Istenre. Akik világosságban járnak, hűek és igazak kötelességeikhez, azokat nem halljuk panaszkodni és gáncsoskodni. Ehelyett a bátorítás, remény és hit szavait szólják. Azok panaszkodnak, akik magukat szolgálják, akik nem adják meg Istennek, ami az övé. – Bizonyságtételek, VI. kötet, 390.

Ahhoz, hogy befolyásunkkal áldást szerezzünk másoknak, élő kapcsolatban kell lennünk a mennyel, és le kell mondanunk önmagunkról, dolgoznunk és áldoznunk kellene. A közömbösek és akik az élvezeteket keresik, próbálják elkerülni a gondokat és az erőfeszítést, miközben hagyják, hogy csupán néhány hűséges és komoly személy viseljen minden terhet. Az Úr segítse meg e munkásokat, akik készek lemondani önmagukról! Menjenek előre hittel és bátorsággal. Jutalom várja őket. Azok fogják elnyerni az örök élet hervadhatatlan koronáját, akik a versenypályán futnak. „Azon a napon, azt mondja a seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik.” – Signs of the Times, 1882. január 26.

Június 27. Csütörtök

Az Úr Jézus egyházát rendelte el a szent igazságok megőrzőjeként. Rájuk bízta azt a munkát, hogy véghezvigyék a lelkek megmentésére irányuló tervét. Úgy tűnik fel az erkölcsi sötétségben Ő, az igazság Napja, mint ahogyan felragyog földünk felett a napsugár. Jézus ezt vallotta magáról: „Én vagyok a világ Világossága.” Követőinek pedig ezt mondta: „Ti vagytok a világ világossága.” A Megváltó emberi testben érkezett világunkba, hogy tanítsa az embereket, rávezesse őket a világosság ösvényére, amely az örök boldogság felé visz. Krisztus követői Őt képviselik e földön. Jellemük szépségével és szentségével ezek az emberek – kicsik és nagyok –, akik Jézus Krisztus képmását tükrözik, bizonyítják, hogy a Fiú iskolájában tanultak. Folyamatosan átveszik tőle a szeretet és hosszútűrés, az alázat és jóság lelkületét, és így képviselik Krisztust a világ, az angyalok és az emberek előtt. – The Ellen G. White Materials, 778.

Keresztelő János szolgálata sok tekintetben hasonlít azon hívők munkájához, akik az utolsó napokban Illés lelkével és erejével dolgoznak azért, hogy az embereket felrázzák a közönyükből. Illés tevékenységét kell végezni ebben az időszakban. Krisztus nemsokára eljön, hogy feddhetetlensége által megítélje a világot. Isten utolsó figyelmeztetését hirdető szolgáinak a kötelessége előkészíteni Jézus második eljövetele előtt az utat, mint ahogyan János is az első eljövetel útját egyengette. Ebben a felkészítő munkában „minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává”. A történelem meg fog ismétlődni, és „megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt”.

Ebben az időben, mielőtt eljön Krisztus az ég felhőin, Isten olyan embereket keres, akik felkészítik a népet megállni az Úr előtt. Ezekben az utolsó napokban ugyanazt a szolgálatot kell végezni, mint János64 nak. Választott követői által az Úr üzenetet küld népének, és azt szeretné, hogy mindenki fogadja meg a tanácsokat és a figyelmeztetéseket. Krisztus nyilvános munkásságát a következő üzenet előzte meg: térjetek meg, vámszedők és bűnösök, térjetek meg, farizeusok és szadduceusok, „mert elközelgett a mennyek országa”. Üzenetünk nem a béke és a nyugalom szava. Mint Jézus közeli eljövetelében hívő nép, pontos felhívást tolmácsolunk: „Készülj Istened elé!”

Üzenetünk épp olyan határozott legyen, mint Jánosé volt. Ő királyokat is megdorgált törvénytelenségük miatt. Habár élete veszélyben forgott, nem engedte meg magának, hogy ajkáról hiányozzék az igazság. Mi is ilyen hűséggel végezzük feladatunkban ebben az időben. (…) Az általános hitehagyás idején Isten felszólítja hírvivőit, hogy Illés lelkével és erejével hirdessék az Ő törvényét. Amint Keresztelő János is egy népet készített fel Krisztus első eljövetelére, és az emberek figyelmét a Tízparancsolatra terelte, úgy kell nekünk is kertelés nélkül szólnunk az üzenetet: „Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája!” Illés prófétát és Keresztelő Jánost jellemző komolysággal tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy előkészítsük Jézus második eljövetele előtt az utat. Minden munkás legyen határozott, önfeláldozó és odaszentelt életű. A közöny és a szunnyadás helyét az éber lelkület és az odaszentelődés vegye át. Az Illést is buzdító komoly imára való felszólítások meggyőzik majd az őszinte szíveket. – The Southern Watchman, 1905. március 21.