SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Fontossági sorrend (Haggeus)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ezsdrás 3:1-6; Haggeus 1; 2; Máté 1:23; 12:6; Lukács 24:13-27; János 2:19

„Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura” (Hag 2:8).

KULCSGONDOLAT: Haggeus próféta üzenete egyszerű: Mit a fontos számunkra? Miért kell helyes sorrendet tartani?

Haggeus próféta könyve az egyik legrövidebb bibliai irat, ami Júda életének egy kritikus időszakában keletkezett. A babiloni fogságból már csaknem húsz évvel korábban visszatért a nép egy része, de úgy tűnt, hogy hazatérésük okáról már elfeledkeztek. Hagyták, hogy Isten temploma romokban heverjen, mert minden energiájukkal saját házaik építésén fáradoztak.

A próféta tehát arra késztette a fogságból visszatérteket, hogy jól gondolják meg a helyzetüket. Üzenete egyszerű és logikus. Az emberek keményen dolgoztak, de nem kerestek eleget. Ennek az az oka, hogy nem volt helyes a fontossági sorrendjük. Istent kellett volna minden tevékenységük elé helyezniük. Jézus így fejezte ki ezt a gondolatot: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:33).

Ma is könnyű annyira belefeledkezni a létfenntartásért folytatott küzdelembe, hogy megfeledkezünk arról, amit a legfontosabbak kellene tartani: mindig Isten akaratát végrehajtani.

Olvassuk el Hag 1:1-11 szakaszát! Miről számol be a próféta? Miért történt mindez? Hogyan fordulhat elő hasonló a mi életünkben is? Mennyiben lehetünk mi is vétkesek az itt említett bűnben?

_____________________________________________________________

„Több mint egy évig elhanyagolták, és majdnem egészen abba hagyták a templomépítést. A nép otthon maradt, és igyekezett földi jóléthez jutni, de helyzetük siralmas volt. Dolgoztak, ahogy csak tudtak, de nem mentek semmire. Mintha a természeti erők összeesküdtek volna ellenük. Mivel a templomot romokban hagyták, az Úr pusztító aszályt küldött rájuk. Azelőtt termékennyé tette mezőiket és kertjeiket, jóindulata jeleként adott nekik gabonát, szőlőt és olajat. De visszavonta áldását, mert önzően használták e bőkezű ajándékokat” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 355-356. o.).

Haggeus szembesítette a népet az adott helyzettel. Az Istennel való szövetség megtörése miatt bekövetkező egyik átok az eredménytelen munka volt (3Móz 26:16, 20). A nép nem számíthatott jólétre, amíg nem szentelnek figyelmet legfontosabb feladatuknak.

Haggeus nagy buzgalommal szolgálta az Úr templomának ügyét, és azt akarta, hogy a nép azonnal nekilásson felépítésének. Törekvései éles ellentétben álltak az önelégült emberek nyugalmával, akik nem törődtek úgy a templom dolgaival, mint saját kényelmükkel. Haggeus legfőképpen a templom miatt aggódott, a nép azonban csak a saját házaival volt elfoglalva.

Az Úr felhasználta a prófétát arra, hogy a nép szívét az Isten által fontosnak tartott dolgok felé fordítsa. Az istentisztelet nem volt megfelelő addig, amíg az Úr háza romokban hevert. A jeruzsálemi templom szimbolizálta Isten jelenlétét a bűnössé lett emberiség között. Az egész világ számára látható emlékeztetőként szolgált arra, hogy a Mindenható Úr az ég és a föld Istene. Hogyan is tehettek volna bizonyságot Izráel fiai az igaz Istenről, amikor pontosan az a jelkép lett rommá, ami Istenre és a megváltási tervre mutatott (lásd Jn 2:19; Mt 26:61)? A templomhoz való viszonyulásuk több szempontból is egy mélyebb lelki problémát sejtetett: az Úr maradék népe elveszítette küldetéstudatát.

Találunk ebben figyelmeztetést, ha magunkra gondolunk?

Figyeljük meg Hag 1:12-14 versében a közös cél érdekében való egységes fellépést! Miért volt ez különösen fontos ahhoz, hogy végre tudják hajtani azt, amire Isten szólította őket?

_____________________________________________________________

Az üzenetnek ekkor már azonnal engedelmeskedtek a vezetők és az egész maradék nép is. Előkészületeket tettek, anyagokat gyűjtöttek, majd három héttel később újból nekiláttak a templomépítés munkálatainak. A következő héten felállították az oltárt és újból gyakorolni kezdték az áldozatok bemutatását (Ezsd 3:1-6). Öt év sem telt bele és a templom elkészült.

Isten országa valóban nem azonosítható semmiféle anyagi természetű építménnyel, ám Haggeus próféta könyve arra emlékeztet, hogy lelki céljai érdekében Isten alkalmanként még anyagi dolgokat, pl. épületeket is felhasználhat. Ha egy próféta sikerét az alapján állapíthatjuk meg, hogy azonnal engedelmeskednek üzenetének, akkor Haggeust tekinthetjük az egyik legeredményesebb prófétának. Prédikációi tettekre sarkallták a népet. Egy hónapon belül újrakezdték a templom építését, miközben Isten prófétái arról biztosították a népet, hogy számíthatnak az Úr segítségére.

Hag 1:12-14 szakasza írja le, hogyan fogadták üzenetét a vezetők és a nép. Mindannyian engedelmeskedtek az Úrnak, mert felismerték, hogy Ő küldte el Haggeust. „…megfélemlék a nép az Úr előtt” (12. vers), amit istentiszteletükkel fejeztek ki. Így a próféta már más üzenetet is hozhatott az Úrtól: „Én veletek vagyok” (13. vers). Amint eldöntötték az emberek, hogy engedelmeskednek az Úrnak, a feddő üzenet helyett máris bátorító szavak hangzottak el a próféta szájából. Amikor Isten a jelenlétéről biztosította őket, ezzel minden egyéb áldást is megígért. „Én veletek vagyok” – ez a kijelentés visszamutat Isten szövetségi fogadalmára, amit a pátriárkák és Mózes idejében tett (1Móz 26:3; 2Móz 3:12; 4Móz 14:9).

Természetesen Jézus a legfőbb kinyilatkoztatás Istenről. A neve azt jelenti, hogy „Velünk az Isten” (Ézs 7:14; Mt 1:23; 28:20). Gondolkozzunk el arról a kérdéskörről, hogy közöttünk élt Jézus, a világmindenség Teremtője és Fenntartója! Mit árul ez el az egyes ember fontosságáról a hatalmas világegyetemben, még ha egészen jelentéktelennek látjuk is magunkat ilyen összehasonlításban? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Hag 2:1-5 szakaszában érdekes fejleményt láthatunk az Isten népe között végbement nagy reformációban. Nagyjából egy hónappal az építkezés megkezdése után Haggeus által Isten bátorító szót küldött a maradéknak, akik híján voltak a megfelelő forrásoknak, mégis eltökélték, hogy a próféták útmutatása alapján újjáépítik Isten házát. Haggeus azt kérdezte a vénektől, hogy milyennek látják a templomot ahhoz képest, amilyen a fogság előtt volt. Egyértelműen nem ért fel a korábbi dicsőséggel az, ahogy a templom akkor kinézett. Talán az emberek elkeseredtek, mert esély sem volt arra, hogy viszszaállítsák a hajdan ugyanott álló salamoni templom káprázatos szépségét.

A próféta bátorította a népet, hogy csak folytassák a munkát, mert Isten Lelke velük van. A maradék közösség minden egyes tagját felszólította, hogy legyenek erősek és dolgozzanak keményen, mert a Mindenható Isten közöttük lakozik. Haggeus lényegében ugyanazt mondta a vezetőknek (Legyetek bátrak! Ne féljetek!), mint amivel az Úr Mózes halála után bátorította Józsuét (Józs 1:5-9). Minél kisebb és gyengébb forrásokkal rendelkezett Izráel, annál nagyobb szükségük volt az Istenbe vetett hitre. A próféta kijelentette, hogy az Úr majd nagyobbá teszi a templom későbbi dicsőségét, mint azelőtt volt. Erre azonban csak azért kerülhetett sor, mert eljött az, aki a templomnál is hatalmasabb (lásd Mt 12:6). A Lélek jelenléte biztosította Isten országának folyamatosságát Izráelben. Isten Lelke vezette Mózest és a véneket, Ő küldte el a prófétákat ihletett üzenettel, Ő volt a maradék nép között. A vezetők és az egész nép hitből fakadó válasza tanúsította, hogy valóban lelki reformáció ment végbe közöttük. A Lélek végezte el a megújítást bennük, Ő vezette a népet Istenük felé. A Lélek jelenléte a bőséges áldásokat is garantálta. A próféta arra bátorította a közösség tagjait, hogy az isteni ígéretek értelmében munkálkodjanak, egészen azok beteljesedéséig.

Haggeus Isten Igéjével szolgált az élet keménységét ismerő és a szertefoszlott remények miatt csalódott népnek. A figyelmüket a hűséges Istenre irányította, aki elvárja népétől, hogy országának felelősségteljes polgárai legyenek, kitartóan jót cselekedjenek és így találjanak igazi értelmet, célt életüknek.

Egy 35 éves, hitéből kiábrándult férfi hosszú búcsúirat hátrahagyása után öngyilkos lett. Többek között ezt írta: „Minden szó, minden gondolat és minden érzés egyetlen problémából ered: az élet értelmetlen.” Milyen szempontból mondhatjuk, hogy nemcsak az Istenbe vetett hitünk ad értelmet az életünknek, hanem a készséges engedelmességünk is?

Milyen ígéretet találunk Hag 2:6-9 verseiben? Mit tudhatunk a teljesedéséről?

Isten bejelentette Haggeus által, hogy az Úr napján minden nép megremeg a nagy földindulásban, a templom pedig megtelik Isten dicsőségével. A próféta felszólította kortársait, hogy lássanak túl koruk küzdelmein, a szegénységen, és tekintsenek előre Isten országának dicsőségére, ami felé a templom is mutatott.

A jeruzsálemi templomot legfőképpen azért építették olyan pompásra, hogy méltó legyen Isten számára, aki megjelent benne. Ám e szöveg szerint az Úr kész volt a dicsőségesnél szerényebb házban is lakozni, majd pedig azt tündöklővé tenni. A népnek nem kellett túlzottan aggódnia amiatt, hogyan teremthetik elő a templom újjáépítéséhez szükséges anyagiakat. A világ minden kincse Istené, aki megígérte, hogy ebben az új házban fog lakni. Maga az Úr adott meg mindent, ami a templom dicsőségéhez kellett.

„Amint a nép törekedett a maga részét megtenni, Isten kegyelmét szívében és életében újra tapasztalta, s egyik üzenetet a másik után kapta Aggeus és Zakariás által. Az üzenetek Isten gazdag jutalmának ígéretét hordozták, azt, hogy valóra váltja annak a templomnak a dicsőségéről szóló jövendölését, melynek falait most építik. Ebben az épületben jelenik meg a népek Reménysége – az emberiség Tanítója és Megváltója –, amikor eljön „az időnek teljessége” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 358. o.).

Isten megígérte, hogy a második templom dicsősége túlszárnyalja majd az elsőét. Másfajta dicsőség lesz az, mivel ezt a templomot a jelenlétével tiszteli meg Jézus, amikor testben megjelenik. Úgy is lett: Krisztus jelenléte az új templom dicsőségét nagyobbá tette Salamon templomának dicsőségénél.

Olvassuk el Zsid 8:1-5 szakaszát! A földi templom minden dicsősége mellett is csak az árnyéka volt az igazinak, ami a megváltási tervet szimbolizálta. Gondoljunk bele annak a jelentőségébe, hogy Jézus most az „igazi sátor”-ban végzi szolgálatát értünk, abban, amit nem ember, hanem maga Isten készített! Hogyan tanulhatjuk meg még jobban értékelni a szentély tana fontosságát a megváltási tervben?

„Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia, én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura” (Hag 2:23).

Az Úr utolsó üzenetét az előzővel egy napon kapta Haggeus, kiegészítésként (lásd Hag 2:22-23). Isten figyelmeztetést adott, hogy az ítélet napján elpusztulnak majd országok és népek. Ám még ugyanazon a napon a próféta azt is kijelentette, hogy az Úr szolgája végrehajtja a rábízott feladatot, a megváltást. Ezt úgy érthetjük meg, hogy az ígéret végső és maradéktalan teljesedése majd csak a második adventkor és az utána következő időkben lesz meg.

A nemzet politikai vezetőjét a prófétai kijelentés kapcsolatba hozza Izráel királyának, Dávidnak dicsőséges uralmával, hiszen Zorobábel Joákin király unokája lévén a babiloni fogság után Dávid trónjának törvényes örököse volt. Júda kormányzójaként szolgált a perzsa Nagy Dárius király uralkodása idején és ő vezette a jeruzsálemi templom újjáépítését. A főpap pedig Jósua volt, aki szintén segített az építkezésben.

A próféta azt mondta, hogy Zorobábel lesz az Úr pecsétgyűrűje, ami a királyi hatalom és tulajdon bizonyítéka volt. Az Úr mint a törvényes dokumentumokat gyűrűjével megpecsételő király, az egész világ csodálatát felkelti szolgája munkája által. Természetesen semmiképp sem szabad alábecsülni Zorobábel fontos szerepét a templom újjáépítésében, de ő nem töltött be minden ígéretet, amit Isten Haggeus által adott neki. Az evangéliumok ihletett írói Dávid és Zorobábel utódjára, Jézus Krisztusra mutatnak, akinek személyében és szolgálatában találjuk a Biblia összes messiási próféciájának végső teljesedését.

Olvassuk el Lk 24:13-27 verseit! Különösen arra figyeljünk, amit Krisztus a két tanítványnak mond! Milyen fontos üzenetet közöl velük? Szavai miként mutatnak rá az ószövetségi próféciák megértésének fontosságára? Miért időszerűek ezek a próféciák még a mai keresztények számára is?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

„De Isten még ebben a sötét órában is bátorította a benne bízókat. Elhívta Aggeus és Zakariás prófétát, hogy megoldást hozzanak a válságban. Isten szolgái megrázó bizonyságtételekben tárták fel a nép szenvedésének okát. Azért nem boldogulnak földi dolgaikban, mert nem Isten ügyét teszik első helyre – mondták a próféták. Ha a zsidók megdicsőítenék Istent, s az Őt megillető tiszteletüket és hódolatukat azzal fejeznék ki, hogy a templom építését elsődleges feladatuknak tartják, így biztosítanák Isten jelenlétét és áldását” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 356. o.).

„A második templomot nem Jahve dicsőségének felhője tisztelte meg, hanem annak a jelenléte, akiben az Istenségnek egész teljessége lakozott testileg – aki maga volt a testben megjelent Isten. Amikor a Názáreti tanított és gyógyított a szent udvarokban, a »Népek Vágya« jött el templomába. Krisztus jelenléte – és csakis az Ő jelenléte – tette a második templomot az elsőnél dicsőbbé” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 23. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszéljük meg a hétfői kérdést, ami Jézus földi életével kapcsolatos! Gondoljuk végig, hogy mi minden következik ebből, sőt áldozatából, amit a világ bűneiért hozott! Mindezek alapján milyen értéket jelentünk számára? Mennyire más értéket tulajdonít az embernek ez a szemlélet, mint az ateista evolúciós elmélet!

2) Ézsaiás Babilon büszke királyáról mondja, hogy hatalma csúcsán „a föld ama háborgatója” volt, „aki királyságokat rendített meg” (Ézs 14:16-17). Mennyiben különbözik ez az Úr tettétől, amiről Haggeus próféta könyve 2. fejezete számol be?

3) Az ókori izraeliták sokszor nem engedelmeskedtek az Isten prófétái által hirdetett üzeneteknek. Isten mai népe hogyan áll ellen az Úr üzeneteinek?

4) A Bibliából egyértelműen tudjuk: a régi templom és a benne végzett áldozati rendszer egyszer és mindenkorra értékét vesztette Jézus halála után. Mit mond A zsidókhoz írt levél 8. és 9. fejezete Krisztusnak azokról a jelenben végzett és korábbi tetteiről, amelyeket a földi szentély semmiképp sem biztosíthatott volna?

SZILÁGYI JÓZSEF:

VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG

Istenről az emberek véleménye

ahányan vagyunk

majdhogynem annyiféle.

Fontosabb hát, hogy

mi a véleménye

rólam

Istennek.

Úgy hiszem, ennyi:

Bűnös vagy,

mégis

szeretlek!…