A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Isten jóságában bízva (Habakuk)

Május 18. Szombat délután

Az üdvösségre vezető hit nem alkalmi hit, nem pusztán értelemmel való belátás, hanem a szív mélyén gyökerezik, és személyes Megváltójaként ragadja meg Krisztust, aki véglegesen képes üdvözíteni mindenkit, aki az Atyához jön általa. Nincs valódi hited, ha úgy véled, Jézus másokat üdvözíthet, de téged nem. Valódi hit akkor nyilvánul meg, amikor a lélek az üdvösség egyedüli reményeként kapaszkodik Üdvözítőjébe. Ez a hit arra készteti birtokosát, hogy lelkének minden szeretetét Krisztusra irányítsa. Értelme a Szentlélek irányítása alatt áll, jelleme pedig az isteni hasonlatosság mintájára alakul. Hite nem holt, hanem szeretet által munkálkodó hit, ami arra indítja, hogy Krisztus szépségére tekintsen, és átalakuljon az isteni jellemre. (Olvassuk el: 5Mózes 30:11–14. verseit.) „Körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.” (30:6) – Szemelvények, I. kötet, 391–392.

A Krisztusba vetett igazi hit, ami üdvösséget szerez a léleknek, nem olyan, mint amit sokan állítanak. „Csak higgy! Higgy! – kiáltják ők. – Elégséges csupán hinned Krisztusban, és üdvözülsz. Csak ennyi a dolgod.” A hit valóban teljes bizalom Krisztusban az üdvösség érdekében, ám az mindenképpen összhangban áll Isten törvényével. A hit tettek által nyilvánul meg. János apostol pedig kijelenti: „Aki ezt mondja: Ismerem Őt, és az Ő pa­rancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” – Review and Herald, 1886. október 5. 

Az üdvösségre vezető hitet meg kell tanulni. Az ilyen hitet Jézus Krisztus néhány szóban határozta meg: ez egy olyan lelki gyakorlat, amely által az egész emberi lény az Úr Jézus irányítása és oltalma alá kerül. A lélek Krisztusban marad, Krisztus pedig hit által őbenne, mint legnagyobb Úr lakozik. A hívő ember Istennek szenteli testét, lelkét, és teljes bizonyossággal kijelentheti: a Megváltónak hatalma van megőrizni mindazt, amit rá bízott. Örök életet nyernek mindazok, akik így járnak. Azzal a bizonyossággal rendelkeznek, hogy lelküket megmosták Jézus vérében, és felöltötték az Ő feddhetetlenségét. Gondolataik és reményeik pedig az Úr második eljövetele felé irányulnak, arra a napra, amikor a föld Bírája megjutalmazza majd az Ő népét. – Értelem, jellem és személyiség, II. kötet, 531.

Május 19. Vasárnap

Jósiás uralkodása kezdetén, de már hosszú évekkel előtte is Júda hűségesei azt kérdezték, vajon egykor valóra válnak-e az ősi Izraelnek tett mennyei ígéretek. Emberi szemszögből nézve szinte lehetetlennek tűnt, hogy Isten véghez tudja vinni szándékát a választott néppel. A korábbi századok hitehagyása csak fokozódott az évek múlásával. A törzsek közül tíz szétszóródott a pogányok között. Csak Júda és Benjámin törzse maradt meg, és most úgy tűnt, hogy ők is az erkölcsi és nemzeti romlás határára sodródtak. A próféták kezdték megjövendölni annak a gyönyörű városnak pusztulását, ahol a Salamon által épített templom állt, és ahova nemzeti nagyságuk minden földi reménységeösszpontosult. Megváltoztatja az Úr általuk ismert szándékát, azt, hogy megszabadítja a benne bízókat? Tudva az igazak régóta tartó üldözéséről és a gonoszok látszólagos sikeréről, az Istenhez hűek remélhetnek-e jobb napokat?

Ezeknek az aggódó kérdéseknek adott hangot Habakuk próféta. Látva kora hűségeseinek helyzetét, ebben a kérdésben fejezte ki szívének terhét: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. Azért nem érvényesül a törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért hoznak igazságtalan ítéletet.” (Hab 1:2–4)

Isten válaszolt hűséges gyermekei kiáltására. A prófétával – akit szószólóul választott – elmondatta, hogy megbünteti a népet, amely tőle elfordulva pogány isteneknek szolgál. A jövő után érdeklődők közül egyesek még életben lesznek, amikor csoda útján fogja alakítani a föld uralkodó népeinek ügyeit, és a babiloniakat juttatja hatalomra. Ezek a „rettenetes, félelmetes” (1:7) káldeusok Istentől rendelt korbácsként hirtelen lecsapnak Júda földjére. Júda fejedelmeit és a nép színejavát fogolyként viszik Babilonba. A városokat, falvakat és megművelt szántóföldjeiket elpusztítják. Semmit sem kímélnek. – Próféták és királyok, 384–386.

Május 20. Hétfő

Olyan hitet kell ápolnunk, amelyről val­lottak a próféták és az apostolok. Hitet, amely belekapaszkodik Isten ígéreteibe, és várja a megígért győzelmet akkor és úgy, ahogy az Úr megmondta. A biztos prófétai beszéd be fog teljesedni Megváltónk, Jézus Krisztus, az uraknak Ura és a királyoknak Királya eljövetelekor. Talán hosszúnak tűnik a várakozási idő, és elcsüggedhet a lélek. Sokan, akikben bíztunk, elhullhatnak a keskeny ösvé­nyen, de bizalommal mondhatjuk el a prófétával együtt, aki Júdát a példátlan hitehagyás idején is próbálta bátorítani: „Az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!” (Hab 2:20) Mindenkor emlékezzünk az örömüzenetre: „Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!… Az igaz pedig az ő hite által él.” (2:3–4) – Review and Herald, 1915. július, 15. 

Sajnos sokan nem gyakorolják azt a hitet, amelyet előjoguk és kötelességük lenne gyakorolni, és várják azt az érzést, amit csak az igazi hit eredményezhet. A hit azonban nem érzelem. A hit a mienk, hogy gyakorolhassunk, az öröm és az áldás érzése pedig Isten felajánlása. Kegyelme az élő hit által érkezik hozzánk, és tőlünk függ, hogy használjuk-e vagy sem. 

A valódi hit belekapaszkodik a megígért áldásba, és magáénak tekinti azt, még mielőtt kifejeződne és érezhetővé válna. Hit által küldjük kéréseinket a kárpit belső oldalára, és engedjük, hogy hitünk belekapaszkodjon a megígért áldásba, s kérjük annak teljesedését életünkre. Ez után pedig hinnünk kell abban, hogy megkapjuk, mivel hitünk az Ige alapján már elsajátította azt, tehát már a mienk. „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.” (Mk 11:24) Ilyen a valódi hit: higgyük, hogy megkapjuk az áldásokat, még mielőtt azokat teljesen megismerhetnénk. (…) Sokan azonban úgy vélekednek, hogy csak akkor rendelkezhetnek hittel, ha megérzik a Lélek erejét. Ők összetévesztik a hitet a hit által kapott áldásokkal. De éppen akkor kell gyakorolnunk a hitet, amikor a Szentlélek hiányát érezzük. Sötét felhők gyülekeznek fölénk, ekkor kell megengednünk a hitnek, hogy áttörje a sötétséget, és eloszlassa a felhőket. Az igazi hit Isten Igéjének ígéreteire támaszkodik, és csak aki engedelmeskedik az Igének, kérheti a dicsőséges ígéretek teljesedését. – Isten csodálatos kegyelme, 207.

Május 21. Kedd

Az Isten követelményei iránti engedelmesség és alávetettség azok a feltételek, melyet az ihletett apostol említ, hogy azÚr gyermekeivé, a királyi család tagjaivá lehessünk. Jézus megment a vérével minden gyermeket és ifjút, minden férfit és nőt a romlás feneketlen mélységétől, ahová az ördög kényszerítené őket. Mivel sok bűnös nem fogadja el az ingyen fölajánlott megváltást, azért még nem szabadulnak meg a kötelezettségektől! Mivel a bűnben és törvényszegésben maradást választják, ez súlyosbítja vétkes mivoltukat. Krisztus megfizette értük az árat, így ők is az Úr tulajdonai. Hozzá tartoznak, és ha nem engedelmeskednek annak, aki életét adta értük, hanem az ördög szolgálatába állítják idejüket, erejüket és képességeiket, nekik is az ördög fizetsége jár – a halál. Hervadhatatlan dicsőség és örök élet a jutalom, melyet a Megváltó ajánl föl mindazoknak, akik hajlandók neki engedelmeskedni. Lehetővé tette, hogy neve által tökéletesítsék keresztény jellemüket, hogy győzelmet arassanak, amint ő is győzött értük. Jézus az életével mutatott példát, jelölte ki a győzelem útját. „Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk, Krisztus Jézusban.”

Isten követelményei egyformán kötelezőek mindenkire. Akik a nagylelkűen felajánlott, nagyszerű megváltás mellőzését választják, magukat szolgálják, és az Isten és az önfeláldozó Megváltó ellenségei maradnak, megérdemlik a fizetségüket. Tes­tükbe vetnek és testükből aratnak romlást. – Bizonyságtételek, III. kötet, 365.

Az Úr megmutatta nekem a szentek jutalmát, a halhatatlan örökséget, majd azt is, hogy mit viselt el Isten népe az igazságért, és hogy nem tartják túl magasnak az árat. Nem tartják majd méltónak a jelen szenvedések összehasonlítását a dicsőséggel, mely ott nyilvánul meg bennük. Isten az utolsó időben megpróbálja népét. Utolsó próbájuk hamarosan eljön, azután elnyerik az örök élet jutalmát. – Bizonyságtételek, I. kötet, 432.

Az Isten törvénye áthágásának büntetése arányos a bűnös megváltásáért kifizetett árral. Micsoda kimondhatatlan öröm vár azokra, akik Krisztus által üdvösséget nyernek, és milyen nagy kín lesz azoknak a része, akik elutasítják és nem értékelik a nagy üdvösséget! – Signs of the Times, 1884. április 3.

„Ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös!” (Péld 11:31)

A gonoszok már a földön elnyerik büntetésüket. Olyanok lesznek, mint „a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat” (Mal 4:1). Némelyek egy pillanat alatt elpusztulnak, míg mások napokig szenvednek. Mindenki elnyeri büntetését „az ő cselekedete szerint”. – Maranatha, 348.

Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa a mennyel szembeni gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben apusztulásban mindenki az Úr igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. Az égi bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták a Mindenható törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Isten minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen elkövettek, úgy büntet meg, mintha Jézus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48.

Május 22. Szerda

E munkában próbákkal találják szembe magukat. Csüggedések kényszerítik magukat a tanítók lelkére, mikor látják, hogy nem mindig becsülik meg igyekezetüket. Az ellenfél gyakorolni fogja fölöttük hatalmát kísértésekkel, csüggesztésekkel és testi betegségekkel, remélve, hogy Isten elleni zúgolódásra készteti őket, és hogybezárják gondolataikat az Úr jóságának, könyörületének és szeretetének megértése és a dicsőség túláradó mértéke előtt, ami a győzők jutalma lesz. Az Örökkévaló azonban mennyei Atyjuk iránti tökéletesebb bizalomra vezeti őket. Szemük az Úron függ szüntelen, s ha hittel emelik hozzá hangjukat, ha őrá rögzítik bizonytalan lelküket, az Úr megtisztított aranyként hozza ki őket a tűzből. Az Úr Jézus mondja: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) Isten a körülmények olyan sorát engedi meg, mely az erősséghez és a meneküléshez vezetheti őket, hogy a sötétség sűrű felhői közepette hittel kapaszkodjanak trónjába, mivel még a sötétben is Isten jelenléte rejtőzik. Az Úr mindig készen áll megmenteni a benne bízókat. Ha így nyerjük el a győzelmet, akkor az tökéletesebb és bizonyosabb is lesz, mivel a megpróbált, súlyosan megszorult és lesújtott ember el tudja mondani: „Ha megöl is, bízom benne.” (Jób 13:15)

„Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendeni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.” (Hab 3:17–18) – Bizonyságtételek, VI. kötet, 156, 157. 

Folyton Jézusra nézzetek. Járuljatok elé minden gondotokkal. Ő sosem fog félreérteni benneteket. Gyermekei számára Ő az igazi oltalom. Szárnyai árnyékában lehetünk biztonságban. Higgyetek és bízzatok benne. Ő nem ad majd az ellenség kezébe. Azonnal fussatok a menedékvá­rosba, és megtudhatjátok, hogy Krisztus hatalma minden képzeletet felülmúl. Tárjátok ki szívetek ajtaját, és engedjétek, hogy Jézus oda belépve békéjével, kegyelmével és örömével töltse be életeteket. Akkor majd elmondhatjátok: „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendeni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben.”

Kedves keresztény barátaim, tegyétek le azokat a terheteket, amelyeket az Úr nem kér, hogy hordozzatok. E saját magatok választotta terhek egyre nagyobbak, minél többet gondoltok rájuk és beszéltek róluk, és egy nap majd tönkre teszik hiteteket és bátorságotokat. Ne gondoljátok, hogy ha Jézussal jártok, akkor az árnyékban kell botorkálnotok. A világ legboldogabb népe az, ami bízik az Üdvözítőjében, és örömmel követi tanácsait. Követőinek életéből kiűzi a nyugtalanságot és a hálátlanságot. Ők hálás szívvel ismétlik e szavakat: „Az Ő útjai gyönyörűséges utak, és minden ösvényei: békesség.” Lehet, hogy nehézséggel és próbákkal küzdenek, de életük örömteljes, mivel Krisztus mellettük halad, és Ő világítja meg előttük az utat. – Review and Herald, 1911. január 5. 

Ezen a világon nem csak derült égboltra kell számítanunk. Felhők gyülekezhetnek körülöttünk, és kitörhet a vihar, ezért fel kell készülnünk, hogy abba az irányba tekintsünk, ahol legutóbb láttuk a világosságot. Lehet, hogy sugarai elrejtőztek előttünk, de a felhők fölött mindenképpen ragyognak. Nekünk csak várnunk kell. Vigyázzunk, imádkozzunk és higgyünk. Ha majd eloszlanak a felhők, sokkal jobban fogjuk értékelni a napfényt. Ha bízunk benne, látni fogjuk úgy a sötétben, mint a világosságban az isteni üdvösséget. – Our High Calling, 318.

Május 23. Csütörtök

Olyan konfliktusokkal kell szembesül­nünk, amelyek próbára teszik hitünket és bátorságunkat, ám nem vehetnek rajtunk erőt, ha rendelkezünk a Jézustól kapott kegyelemmel. Higgyünk és kapaszkodjunk minden kétely nélkül az ígéretekben, amelyek nagyok és gazdagok még az utolsó napok veszélyei és próbái közepette is.Hallgassátok meg az Úr prófétájának bátorítását: „Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendeni fogok az Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben. Az Úr Isten az én erősségem… és az én magas helyeimen jártat engemet!” (Hab 3:17–19) Ha gyakoroljuk a hitet, ha beszélünk hitünkről, és hittel cselekszünk, akkor Isten ígéretei beteljesednek az életünkben. Amint életünk egyre inkább igazodik bizonyságtevésünkhöz, megtanítunk másokat is bölcsen járni az életúton.

Ne válasszátok a sötétséget. Hagyjátok el a hitetlenség rideg és sötét barlangjait, menjetek fel a felházba, ahol zavartalanul állhattok meg Isten szeretetének világosságában, és ahol Jézus jelenléte békéjénekés nyugalmának örülhettek. Az Üdvözítő mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12) – Az evangélium szolgái, 434–435.

A mennyei ítélet viharában azonban Isten gyermekeinek semmi okuk nem lesz afélelemre. „Az Úr az Ő népének oltalma és az Izrael fiainak erőssége.” (Jóel 3:16) Az a nap, amely rettegést és pusztulást hoz Isten törvényének megszegőire, az engedelmesekre „kibeszélhetetlen és dicsőült” (1Pt 1:8) örömöt hoz el. „Gyűjtsétek elém kegyeseimet – mondja az Úr –, akik áldozattal erősítik szövetségemet! És az egek kijelentik az Ő igazságát, mert az Isten bíró.” (Zsolt 50:5–6) – Pátriárkák és próféták, 341.

Az Úr azt szeretné, hogy higgyünk benne, és örüljünk az Ő jóságának. Minden nap megmutatja nekünk ezeket a dolgokat, nekünk pedig csak szemünk kell, hogy legyen a látásra, és kellő felfogó képességünk, hogy mindezt megértsük. 

Bármily nagy és dicsőséges is lenne a gonosztól való teljes megtisztítás, amelyben egykor a mennyben részesülünk, az teljes mértékben mégsem csak a végső megtisztulás idején fog bekövetkezni. Isten ebben az életben is felkínálja. Naponta ápoljuk Megváltónkba vetett hitünket. Ha rajtunk kívül álló erőben bízunk, ha láthatatlan segítségre hagyatkozunk hitünk gyakorlásában, akár felhős az ég, akár derült, bízhatunk és énekelhetünk szabadításunkról és az Ő szeretetéről.

Jelen életünket Isten Fiában való hitben kell élnünk. – Battle Creek Letters, 8.

Isten sosem hagy magadra a szükségben. Ha őbenne bízol, jósága megnyilatkozik előtted, és tanácsaival igazgat téged. Szentlelke, gondviselése és tanításai általvezet és oktat téged az Úr útjára. Íme, így szól az örök ígéret: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5) Elmondhatod tehát alázattal, de határozottan: „a mi Urunk, Istenünk nevében járunk örökkön-örökké!” – Manuscript Releases, XVII. kötet, 84–85.