SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szeretet és ítélet: Isten dilemmája (Hóseás)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Hóseás 7:11-12; 10:11-13; 14; Máté 11:28-30; Róma 5:8; 1Péter 2:24

„Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben” (Hós 12:6).

KULCSGONDOLAT: Hóseás még tovább ecseteli Isten szeretetét tévelygő népe iránt.

A bibliai írók általában hasonlatokkal fejezték ki Isten szereteten alapuló kapcsolatát népével. A hasonlat egy jól ismert dologgal érzékeltet valami alapvetőt arra vonatkozóan, ami kevésbé ismert. A metaforák olyan szimbólumok, amelyekkel egy önmagukon túlmutató dolgot magyarázunk.

Isten és népe kapcsolatát illetően a két fő hasonlat a férj-feleség, illetve a szülő-gyermek viszony. Múlt héten a férj-feleség metaforájával foglalkoztunk, ezen a héten pedig még néhány hasonlatot megnézünk, ami Hóseás próféta könyvében előfordul. Ezek közül a leginkább domináló szülő-gyermek kapcsolatot vesszük alapul.

Hóseás is éppen azért élt a metaforák használatával, amiért Jézus példázatokban tanított. Először is, az élet jól ismert dolgai által kívánta az Istenre vonatkozó igazságokat magyarázni, másodszor pedig a hétköznapi életben alkalmazható fontos lelki elveket akarta az emberek gondolataiba vésni.

„És olyan lett Efraim, mint az együgyű galamb: balgatag! Egyiptomhoz kiáltanak és Asszíriához folyamodnak. De amint mennek, kiterjesztem hálómat ellenük; levonszom őket, mint az ég madarát; megbüntetem őket az ő gyülekezetüknek adott kijelentés szerint” (Hós 7:11-12). Olvassuk el az itt idézett versek szövegkörnyezetét is! Milyen figyelmeztetést találunk ebben a részben? E szakaszból milyen elvet szűrhetünk le magunknak?

József kisebbik fiát hívták Efraimnak. Az északi királyság, Izráel területén Efraim törzse volt a domináns, ezért illették ezzel a névvel az egész országot is, mint ahogy Júda törzsének neve a déli ország egészére is vonatkozott. Az imént idézett részben Izráelt buta madárhoz hasonlítja a próféta (vö. Jer 5:21), ami könnyű préda a madarász számára, aki hálójával megfogja. A tárgyalt rész szövegösszefüggése szerint Isten elleni lázadásnak minősült, hogy más népektől várták a segítséget.

Miért? Azért, mert a hatalmas Asszír Birodalommal vagy a nagyratörő Egyiptommal kötött szövetség értelmében Izráelnek el kell ismernie e két szuperhatalom pogány isteneit (lásd még Ézs 52:4; JSir 5:1-6). Ha hozzájuk fordulnak, ez szükségképpen azt jelenti, hogy elfordulnak az Úrtól. Arra volt szükségük, hogy visszatérjenek az Úrhoz, megbánják bűneiket, engedelmeskedjenek parancsának és szakadjanak el bálványaiktól. Ez volt az egyedüli reménységük, nem pedig a pogányokkal kötött politikai szövetség.

„Palesztina a földrajzi helyzete miatt is ki volt téve e két ókori birodalom megszállásának… A két hatalmas birodalom a Nílus és az Eufrátesz folyók gazdag vizeit összekötő főútvonal fölötti uralom megszerzéséért harcolt. Izráel és Júda belekeveredett e népek közötti viszályba, a két rivális közé szorult. Kétségbeesésében, mivel lelkileg nem bízott Istenében, Izráel ostoba módon előbb az egyikhez, majd a másikhoz fordult támogatást kérve, ami azonban saját népük számára csak csapda lehetett” (The SDA Bible Commentary. 4. köt. 908. o.).

Olyan könnyű problémáink megoldását keresve emberi segítségért folyamodni, ahelyett, hogy az Úrhoz fordulnánk, nem igaz? Isten valóban felhasználhat emberi eszközöket, hogy imáinkra választ adjon. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem követünk el egy Izráeléhez hasonló hibát, ha kétségbeejtő helyzetben segítségre szorulunk? Hogyan élhetünk úgy az emberi segítséggel, hogy ez szükségképpen ne jelentse az Úrtól való elfordulást?

Milyen üzenetet küld az Úr Hós 10:11-13 verseiben népének? Hogyan értsük azt a kifejezést, hogy „mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek”?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Hóseás próféta könyve 10. fejezete Isten gyermekét, Efraimot egy olyan betanított üszőhöz hasonlítja, ami szívesen nyomtatja a gabonát, mert közben ehet is belőle. Vagyis, Izráel élete nem volt termékeny, mert csak magukkal foglalkoztak. Amikor Isten igába fogja a népet, hogy a nyílt mezőn dolgozzon, amint kell, akkor gyarapodik az igazság és a kedvesség.

A bibliai időkben az iga a szolgálat eszköze volt. A fiatal igás állatokat úgy szoktatták a munkára, hogy először befogták őket nyomtatni (Jer 50:11). Amikor rájuk helyezték az igát, egyszerűen a lábukkal verték ki a gabonát. A következő stádiumban a nyomtatóekét húzták a gabonán (2Sám 24:22). Ez felkészítette az állatokat arra a feladatra, amihez nagyobb fegyelem kellett: a barázdák szántására a mezőn (1Kir 19:19; Jer 4:3). Istennek is hasonló terve volt Izráel betanítására vonatkozóan. Efraim kényes nyakára igát helyez, hogy keményen munkára fogja a talaj felszántásakor.

Hós 10:12 versében a próféta bemutatja, hogy mit remél Izráeltől az Úr az Igéje iránti engedelmesség által. Isten igazságot és hűséges szeretetet ígér ajándékként feleségének a fogadalom megújításakor (Hós 2:18). Ha a nép igazságot vet, kedvességet arat majd viszonzásként. Izráel csak úgy szabadulhat meg a közelgő büntetéstől, ha keresi az Urat és az Úr akaratát. A kegyelem ajtaja még nyitva áll Isten választott népe előtt, ha hajlandóak megtérni.

Az emberek közötti kapcsolatok körét érinti a felszólítás, hogy vessenek igazságot. A próféta Isten keresésére biztatja a népet – Isten és népe kapcsolatára vonatkozóan. A talaj feltörése, felszántása a lelki és társadalmi reformot, megújulást jelenti. Az Úr és népe együtt fog dolgozni, hogy áldást hozzanak az országra. Ennek eredményeként csodálatos felvirágzás várható, ami betölti majd az egész földet (Hós 14:6-8).

Krisztus kér, hogy vegyük fel igáját (Mt 11:28-30). Hogyan tanulhatjuk meg tőle a szelídséget és alázatot, ami által nyugalmat találhatunk?

„Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat… én tanítottam járni Efraimot; ő vette őket karjaira, de ők nem ismerték el, hogy én gyógyítottam meg őket” (Hós 11:1, 3).

Ezekben a versekben Hóseás azt fejezi ki, hogy az Úr kisgyermekét gyengéden gondozó szülőként bánt népével. A szülő kedvesen, türelemmel tanítgatja gyermekét járni, karjába veszi, nehogy elessen. Így gondoskodott az Úr Izráelről kezdettől fogva. A szerető és megbocsátó Isten áll Hóseás üzenetének középpontjában, aki akkor is könyörületes, amikor fegyelmez. Haragja ijesztő lehet, ám kegyelme olyan hatalmas, hogy azt fel sem foghatjuk.

Mi a közös 5Móz 8:5, Péld 13:24, Zsid 12:6 és Jel 3:19 verseiben? Milyen vigasztaló gondolatot találunk ezekben a szakaszokban?

Mózes által tudatta Isten Egyiptom uralkodójával, hogy Izráelt különleges gyermekének tekinti (2Móz 4:22-23). A föld minden népének tagjai – beleértve Egyiptom lakóit is – Isten gyermekei, de az Úr elsőszülött gyermekének választotta Izráelt, akit különleges kiváltságok illettek meg. Ám a kiváltságokkal felelősség is járt. A pusztában az Úr karjába véve vitte népét, „amiképpen hordozza az ember az ő fiát” (5Móz 1:31). Alkalmanként meg is fegyelmezte, ahogy „megfenyíti az ember az ő gyermekét” (5Móz 8:5).

„Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, előkészítő képzést kapnak a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabb rendű a szolgálatuk, annál súlyosabb vizsgálaton és próbákon kell átmenniük, és annál szigorúbb fegyelmezésben részesülnek” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 150. o.).

Nem kérdés, hogy minden szerető szülő fegyelmezi gyermekét, mindig a gyerek javát szolgálva. Ha a távolról sem tökéletes, bűnös emberek így járnak el, mennyivel inkább bízhatunk Isten irántunk való szeretetében, még a nehéz időkben is!

Sokunk számára nem az az igazi kérdés, hogy bízhatunk-e Isten fegyelmező tetteiben. Többnyire azzal küzdünk, hogy hogyan magyarázzuk a próbákat, amelyekbe belekerülünk. Honnan tudhatjuk, hogy amin éppen átmegyünk, azzal Isten „a szenvedések iskolájában” akar tanítani vagy inkább más a helyzet? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

„Miképpen adnálak oda, Efraim, szolgáltatnálak ki, Izráel?! Miként adnálak oda, mint Admát, tennélek olyanná, amilyen Seboim?! Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam! Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent teközötted, és nem haraggal jövök én” (Hós 11:8-9).

E szakaszon át, mint egy ablakon, bepillanthatunk Isten szívébe. Vajon átadja Isten a lázadó fiát, hogy megkövezzék a törvény előírása szerint (5Móz 21:18-21; lásd még 1Móz 19:17-23)? Bámulatos, amit megtudhatunk arról, hogyan szenved Isten az emberi bűn miatt és mennyire vágyik arra, hogy megmenthessen!

Izráel bűnös volt és teljes pusztulást érdemelt, kitartó kegyelmével azonban az Úr továbbra is szereti népét, megtéréséért fáradozik.

Ábrahám korában a Holt-tengertől délkeletre a Jordán folyó völgyében öt város volt (1Móz 14:8). Sodoma, Gomora, Admáh, Czeboim és Czoár síkvidéki városok voltak, amelyek közül csak Czoár nem pusztult el. A másik négy város neve a rájuk szakadó teljes pusztulásról híresült el, amit gonoszságuk váltott ki és az, hogy nem voltak hajlandóak megtérni (5Móz 29:23). Hóseás is e városok némelyikére utalt az előbbi versekben (csak a két helyen a nevek magyar átírása kissé eltérő).

Hóseás próféta könyve 11. fejezetének az a tanítása, hogy Isten útjai magasabbak, mint a bűnös emberé. Az Úr nem engedi, hogy döntéseit a keserűség vezesse. Szeretete népe gyógyulását, egészségét, helyreállítását keresi. Isten fegyelmező tetteinek a helyreigazítás, a javítás, a békéltetés a célja, nem pedig a pusztítás és a bosszú. Még azok közül sem értik sokan Istennek ezt a tulajdonságát, akik kereszténynek tartják magukat, így bosszúállónak, haragvónak vélik, aki azt keresi, hogy hibát találjon és büntetést róhasson ki a bűnökért. Ami pedig még rosszabb: sokan azt hiszik, hogy a kárhozatra jutókat Isten az örökkévalóságon át égeti a pokolban. Csakhogy itt nem ilyen kép tárul elénk Istenről.

Miként mutatja be Róm 5:8, Gal 3:13 és 1Pt 2:24 verse, hogy milyen mértékű Isten szeretete az emberiség iránt – talán még annál is érzékletesebben, ahogyan Hóseásnál olvastuk?

A Biblia ókori kutatói közül többen szigorúnak és kérlelhetetlennek látták Istent az Ószövetség kinyilatkoztatása szerint, szemben Jézussal, akit az Újszövetség mutat be. Miért helytelen ez a következtetés? Hóseás próféta könyve 14. fejezetének üzenete hogyan mutat rá e következtetés téves voltára? Mit árul el ez a rész Isten jelleméről és népe iránti szeretetéről?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Hóseás próféta könyvének utolsó fejezete a próféta egész üzenetének méltó csúcspontja. Újból megerősíti azt az ígéretet, hogy az Istentől jövő szabadításé lesz az utolsó szó. A szakasz azzal kezdődik, hogy Hóseás ismét felszólít a gonoszságtól való elfordulásra. Kéri a népet, hogy térjenek vissza Istenhez, és elmondja, milyen szavakkal imádják az Urat. Kérniük kell, hogy vegyen el tőlük minden gonoszságot, ami miatt megbotlottak. Fontos azt is kinyilvánítaniuk, hogy már nem az idegen népekre akarnak hagyatkozni, teljesen elzárkóznak a bálványimádástól. A bibliai időkben senki nem mehetett az Úr elé üres kézzel (2Móz 23:15). A próféta felszólítja a népet arra, hogy az állatáldozatokon kívül hálaadományként az őszinte bűnbánat szavait mondják el.

Miután a nép megvallja bűneit, bűnbánatot tart, Isten az ígéretek sorával válaszol. Elsőként a Nagy Orvos meggyógyítja népe betegségeit. Isten és Izráel megújított kapcsolatát a harmathoz hasonlítja a próféta, ami Palesztina területén a virágok és fák számára az egyedüli nedvességet biztosította a hosszú és száraz nyári időszakban. A különösen értékesnek, a gyümölcsfák királyának tartott olajfához is hasonlítja e kapcsolatot. Az olajfa lombja árnyékot ad, alatta felfrissülhet az ember, olaját ételként fogyasztották, bőrtápláló krémeket készítettek belőle, világítottak vele. A bibliai földeken a hatalmas libanoni cédrusokat tartották a leghasznosabbnak a nagy fák közül, roppant drága faanyagát templomok és királyi paloták építéséhez használták fel (1Kir 6:9-10). Az Isten által elültetett gyökerekből annyi friss növény hajt majd ki, hogy Izráel áldásokkal teli kertté lesz, amelyből az egész világ részesül.

Olvassuk el a fejezet utolsó versét! Milyen feltételeket szabott Isten az ígéretek beváltásához? Miért nem más a helyzet ma, velünk sem?

Olvassuk el Hóseás próféta könyve 7-14. fejezetét, majd hasonlítsuk össze az alábbi két idézet üzenetével!

„A természeten keresztül, előképek és jelképes szolgálatok útján, a pátriárkák és a próféták által Isten szólt e világhoz. Tanításait emberi nyelven kellett közölnie az emberiséggel… Világosan meg kellett határoznia Isten kormányzatának elveit és a megváltás tervét. Az Ószövetség tanításait teljességükben kellett az emberek elé tárni” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 25. o.).

„A hosszú, sötét évek alatt, amikor egyik uralkodó a másik után vakmerően egyre mélyebb bálványimádásba sodorta Izráelt, Isten egyik üzenetet a másik után küldte bűneibe visszaeső népének. Prófétái által megadott minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát és visszatérjenek hozzá… Isten sohasem hagyta Izráelt bűntől megmentő hatalmát hirdető, nemes szívű tanúbizonyságok nélkül. Néhányan még a legsötétebb órákban is hűségesek maradtak mennyei Urukhoz, és a szent Isten előtt feddhetetlenül éltek a bálványimádás közepette. Ezek a hűségesek a szent maradékhoz tartoztak, amely által Jahve örökkévaló terve megvalósul” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 68. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Bizonyos szempontból elmondható, hogy Hóseás élete és szolgálata Istennek Izráelhez intézett szavát testesítette meg. Hogyan tükrözi Jézus emberré válásának igazságát ez a gondolat, még ha halványabban is (lásd Jn 1:14)?

2)  Az ókori Izráel népe nem egyik napról a másikra szakadt el Istentől, hitehagyásuk folyamatosan következett be. Beszélgessünk a csoportban arról, hogy a folyamatosan változó világban hogyan tarthatunk ki hűségesen Isten örökérvényű elvei mellett?

3)  Vannak, akik azt hiszik, hogy Isten nagy szeretetének és megváltásának evangéliumi üzenetét csak az Újszövetség mutatja be világosan, az Ószövetség nem. Mi a gond ezzel az elképzeléssel?

4)  A csoportban beszéljük meg ismét a keddi rész utolsó kérdését!

5)  Az Ószövetség volt Jézus Krisztus és Pál apostol Bibliája. Keressük meg az Újszövetségben a Hóseás próféta könyvéből származó idézeteket Mt 9:13 és Róm 9:25-26 verseiben! Hogyan használta fel Jézus és Pál a próféta evangéliumi üzenetét az igazság hirdetésére?

SZILÁGYI JÓZSEF:

HÓSEÁS KÖNYVÉBŐL

Elhagyott a saját népem,

akit szerettem, nem szeret!

Nem vagyok fontos, nem kellek

nekik; kidobva Kincsük az útfélen.

Kit illet barátság, tisztelet?

Bizodalmát od’adta másnak.

Elfeledkeztek rólam, már csak

én hordom szívemben népemet:

mint férj búsul hűtlen társa után,

úgy szánom őt, aki csalfán s bután

nélkülem próbál ma boldogulni...

Egyszer, ha szíve fog megfordulni,

s meglátja, mennyire szeretem őt:

térdre hull hűséges Ura előtt…