SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A végső események - Jézus és a megváltottak

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 53:6; Apostolok cselekedetei 3:19-21; Róma 3:24-25; 1Timóteus 2:5; Zsidók 8:1-5; 9:23

„Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva” (ApCsel 3:19-21).

KULCSGONDOLAT: A bizalmukat Istenbe vetők számára a reménység üzenete az a bibliai tanítás, hogy Krisztus a mennyei szentélyben végzi szolgálatát, másodszor is eljön és feltámadnak a halottak.

A jó és a gonosz közötti nagy küzdelem történelmében volt számos döntő pillanat, az események azonban a keresztnél csúcsosodtak, amikor Sátán végső vereséget szenvedett és pusztulása biztossá vált. Ugyanakkor a bibliai prófécia „a vég idejére” (lásd Dán 12:4, 9) mutat, az üdvösség történetének arra az időszakára, ami különleges jelentőséggel bír az Úr és népe kapcsolatát illetően. A végidei eseményeket eszkatologikusnak nevezzük, ami annyit jelent, hogy „a végső dolgokra vonatkozó”.

Az e heti tanulmányunkban hármat érintünk a végidő eseményei közül, amelyeknek óriási a lelki jelentősége: Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálata, második adventje és az igaz hitben meghaltak feltámadása.

A 24. hitelvünk így kezdődik: „A mennyben van az igazi templom. Az Úr építette, nem ember” (lásd Zsid 8:2). A Biblia egyik tényként kezelt tanítása a mennyei szentély létezése (Zsolt 11:4).

Olvassuk el Zsid 8:1-5 szakaszát! Mi a lényege annak, amit e versek kifejeznek?

_____________________________________________________________

A mennyei szentélyt úgy mutatja be az Ige, mint aminek mintájára készült a földi. Ez legalábbis azt jelenti, hogy működésüket tekintve a kettő között párhuzam fedezhető fel. A földi szentély révén sok mindent megtudhatunk a mennyeiről. Izráel népe számára rendkívül fontos volt a földi szentély, igazi jelentőségét mégis a mennyei szentély és az adta, ami ott történik. Az áldozatok és a papi szolgálat útján a földi szentély tanítást adott a mennyei valóságáról. Isten azt akarta, hogy népe a szolgálatok végzésével tanulja meg a megváltás elveit, amelyek előrevetítették a mennyei valóságot, Krisztus szolgálatát (Zsid 9:9-15), halálát majd a mennyei szentélyben végzett közbenjárását.

A földi szentélyszolgálatok azt tanították, hogy a bűnért való engesztelés szükségessé tette a véráldozatot (Zsid 9:22), a kiontott vérrel viszont még további feladata volt a papnak: a bűnösök és a Szentlélek közötti közbenjárás. A pap a szentek szentjében végzett szolgálatával megtisztította a szentélyt a bűnöktől és kinyilvánította, hogy a népnek meg kell sanyargatnia magát és meg kell térnie bűneiből. Így a szolgálat kiemelt figyelmet fordított az ítéletre is, mint ami szerves része az üdvösségnek.

Az is egészen lenyűgöző, amire Zsid 8:1-2 versei utalnak, hogy a könyv előző hét fejezetének a célja: felhívni az olvasók figyelmét a mennyei szentély valóságára és Főpapunknak, Krisztusnak ott betöltött szerepére. Nehéz nem észrevenni, hogy A zsidókhoz írt levél óriási jelentőséget tulajdonít annak a szolgálatnak, amit Krisztus az egész megváltási terv részeként a mennyei szentélyben végez. Az említett versekben semmi nem utal arra, hogy a menynyei szentély vagy Krisztus ott végzett szolgálata csupán hasonlat vagy jelképes értékű volna. Sőt, az 5. versből világosan kiderül, hogy a valóságos, földi szentély, amelyben igazi papok valódi áldozatokat mutattak be, csupán „árnyéka” volt annak, amit Krisztus tesz a mennyei szentélyben.

A földi szentélyszolgálatok az üdvösség három szakaszát mutatták meg: a helyettes áldozatokat, a papi közbenjárást és az ítéletet. A Biblia tanítása szerint az üdvösségnek mindhárom szakasza Krisztusnak a bűnösökért végzett szolgálatában vált valósággá.

Milyen tekintetben volt Krisztus kereszthalála helyettesítő érvényű, ami üdvösségünk szempontjából szükséges (Ézs 53:6; Róm 3:24-25; 2Kor 5:21)?

_____________________________________________________________

Mit mondanak a következő bibliaszövegek Krisztusról és a bűnösökért végzett közbenjárásáról? 1Tim 2:5; Zsid 7:25

_____________________________________________________________

Amint a feláldozott állatok Krisztus halálára mutattak előre, a papi szolgálat is előrevetítette Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett igazi szolgálatát. Különösen a papoknak a szentélyben gyakorolt folyamatos vagy mindennapi szolgálata jelképezte azt, hogy Krisztusnak a mennyei szentélyben bemutatott közbenjárói szolgálata révén a bűnös Isten elé járulhat (Zsid 4:14-16).

A mennyei szentély megtisztítása hogyan viszonyul ahhoz a munkához, amit az engesztelés napján a pap végzett el a földi szentélyben (Zsid 9:23)?

_____________________________________________________________

A háttérben a földi szentélyszolgálatok húzódtak meg, Zsid 9:23 pedig egyértelműen arra utal, hogy Krisztus megtisztítja a mennyei szentélyt. Ez a szöveg évszázadokon át sok teológust zavarba ejtett, mert világosan azt tanítja, hogy a mennyben valami beszennyeződött és tisztításra szorul. Az adventista felfogás szerint Krisztus a mennyben két szakaszból álló szolgálatot végez értünk. A mennyei szentély megtisztításának a földi szentély évenkénti megtisztítása volt az előképe, ami az engesztelés napján történt meg.

Gondolkodjunk az engesztelésről! Mit jelent, hogyan zajlik le, egyedül ki szerezhet engesztelést bűneinkért? Miért kell tehát pozitívan, reménykedve gondolni arra, hogy „az engesztelés napján” élünk?

Tanulmányozzuk ApCsel 3:19-21 szakaszát! Hogyan kapcsolódik a szentély megtisztításának tegnap tárgyalt kérdéséhez a bűnök eltörlése, amiről itt olvashatunk?

Még ha Péter nem is ismerte „az időket vagy alkalmakat” (ApCsel 1:7), amikor ApCsel 2:14-21 szakaszában utal Jóel próféciájára, rámutat, hogy milyen fontosnak tartotta a prófécia beteljesedését a maga korában. Prófétai gondolatmenete szempontjából egyértelműnek tűnik, hogy „Péter az ihletés hatására szólva túlmegy azon, amit véges emberként megért, és tömören utal a föld utolsó napjainak két fontos mozzanatára – 1) Isten Lelkének nagy erejű kitöltetésére; 2) az igazak bűneinek végső eltörlésére –, amelyek egy harmadik meghatározó eseményhez, Krisztus második adventjéhez kötődnek” (The SDA Bible Commentary. 6. köt. 160. o.).

Az őskeresztény egyház egészen biztosra vette úgy a második advent, mint az új ég és új föld ígéretét (2Pt 3:13). Krisztus első eljövetele képezte a második advent logikai alapját. Ami bennünket illet, a második advent nélkül az első teljesen hiábavaló lett volna. A bűn problémájának megoldása Krisztus keresztáldozatával kezdődött és akkor teljesedik be, amikor a szentély megtisztítása után másodszor megjelenik az Úr az Őt várók üdvösségére (lásd Zsid 9:26, 28). Hiszen ugyan mit jelentene az üdvösség ígérete a második advent és az akkor bekövetkező feltámadás nélkül (lásd 1Thessz 4:16-18)? Krisztus második adventje jelöli majd a nagy küzdelem végét a halandók sorsát illetően. Sátán tudja, hogy a küzdelem lezárulása már látótávolságba került, ezért csalásaival igyekszik a lehető legtöbb embert félrevezetni. Arról olvashatunk, hogy „amint közeledik Urunk, Jézus Krisztus visszajövetele, a sátáni erők megindulnak a mélységből. Sátán nemcsak emberi alakban jelenik meg, de Krisztus formáját is magára ölti, az igazságot elutasító világ pedig uraknak Uraként és királyok Királyaként fogadja majd” (Ellen G. White: Last Day Events. 168-169. o.). Az ilyen csalásoktól óv az Ige, amikor kiemeli, hogy Krisztus visszajövetele valóságos, személyes és látható esemény lesz, az egész világra kihat, és eltörli majd azt a helyet, ahol a bűn, a szenvedés, a nyomorúság, a csalódás és a halál uralkodott.

Nézzünk világunkra! Emberként mit tettünk a körülmények javításáért? Egyrészt természetesen igyekeznünk kell javítani a nálunk kevésbé szerencsések sorsán, azokén, akik szenvednek és szükséget látnak. Ugyanakkor mindig szem előtt kell tartanunk, hogy mi az egyetlen igazi megoldás. Miért?

Olvassuk el 1Thessz 5:1-11 szakaszát! Mi az üzenete? Miért olyan fontos számunkra, ma? Hogyan alkalmazhatjuk az olvasottakat a gyakorlatban, a hétköznapi életünk során?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Igen gazdag e rész mondanivalója, viszont leginkább az magaslik ki belőle, hogy milyen reménységet nyernek a Krisztus második adventjét váró keresztények. Valóban fontos vigyáznunk, józanul élnünk, nehogy éjjeli tolvajként meglepjen az a nap. Ugyanakkor hit, szeretet és remény jellemezzen, mert „akár ébren vagyunk, akár elalszunk” (azaz élünk vagy már meghaltunk Krisztus visszajövetele idején), számíthatunk az Istennel eltöltendő örök élet ígéretére. Korunkban mindenütt jeleket látunk, éppen ezért roppant körültekintően kell magyaráznunk azokat és értenünk jelentőségüket. Túl gyakran megesik, hogy emberek az izgalmat, drámai fordulatokat kiváltó és várakozást keltő események sodrába kerülnek, amelyek azután szertefoszlanak. Utána pedig a tagok kiábrándulttá, csalódottá, sőt kétkedővé válhatnak. Állandóan vigyáznunk kell, ugyanakkor fontos óvatosnak, bölcsnek és alázatosnak is lenni, miközben arra törekszünk, hogy felismerjük és értelmezzük az idők jeleit (lásd Mt 16:1-4)!

Mi a célja az „idők jeleinek” Jn 13:19 és 14:29 szerint?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A végidőre vonatkozó jövendöléseket nem a hívők kíváncsiságának kielégítésére adta Isten, hanem azért, hogy állandó éberségre buzdítson (Mt 24:32-44). A második adventet várva nyitva kell tartanunk a szemünket, tudnunk kell, mit tanít Isten Igéje az utolsó napok eseményeiről. Ez különösen fontos, hiszen a kereszténység körein belül annyi téves nézet terjeng az idők jeleit illetően.

Hogyan várhatjuk úgy a második adventet, hogy közben ne tekintsünk minden újsághírt a vég jelének? Hogyan kerülhetjük el egyrészt a nemtörődöm nyugalmat, másrészt a fanatizmust?

Az Újszövetség szerint Krisztus második adventjéhez kötődik a Krisztusba vetett hitben meghaltak feltámadása. Valójában a hívők szemében ez Jézus visszajövetelének a legfontosabb része, hiszen Krisztus követői közül sokakat elragad már a halál addigra.

Mit tudhatunk meg az alábbi igehelyekből a halottak feltámadásáról, ami Krisztus visszajövetelekor következik be?

Róm 8:11 ____________________________________________________

1Kor 15:13-25 ________________________________________________

Fil 3:20-21 ___________________________________________________

1Thessz 4:13-16  ______________________________________________

A Biblia tanítása szerint a feltámadással nyert testünkben Isten helyreállítja az életet. Másként fogalmazva, a bibliai feltámadás testi feltámadás. Ez az igazság akkor válik világosabbá, ha arra gondolunk, hogy Krisztus feltámadása után a sírja üres volt. Nem maradt holttest benne. Krisztus feltámadásának bizonyossága alapján lehetünk biztosak abban, hogy mi is feltámadunk!

A feltámadás a halál hatalmának megtörésével egyenlő. Miért magyarázza tehát ez, hogy csak úgy részesülhetünk benne, ha „Krisztusban” vagyunk (2Tim 1:8-10)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A halhatatlanság kulcsa nem a tudományos kutatások terén elért áttörés. Krisztus már legyőzte a halál hatalmát saját halálával és feltámadásával (Róm 6:9). E tette alapján Ő képes halhatatlanságot ajándékozni mindenkinek, aki a keresztség által csatlakozik hozzá halálában és feltámadásában (Róm 6:23). A Biblia azt is világosan tanítja, hogy nem a haláluk idején nyernek halhatatlanságot a hívők, hanem Jézus második adventjekor, „az utolsó trombitaszóra” (1Kor 15:51-54).

„Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (Jn 11:25). Hogyan tanulhatjuk meg jobban megragadni azt a reménységet, amit e szavak fejeznek ki? Hol lennénk e hit nélkül?

„Krisztus közbenjárása az emberért a mennyei templomban éppoly lényeges része a megváltás tervének, mint halála volt a kereszten. Halálával Krisztus elkezdte a megváltás munkáját, feltámadása után pedig a mennybe ment, hogy befejezze. Hittel a függöny mögé kell lépnünk, »ahová útnyitóul bement érettünk Jézus« (Zsid 6:20). A Golgota keresztjének fénye tükröződik viszsza azon a helyen. Ott többet megérthetünk a megváltás titkaiból. Az ember megváltása végtelen sokba került a mennynek” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 435. o.).

„A hívő emberek számára Krisztus a feltámadás és az élet. Üdvözítőnknél Isten helyreállította azt az életet, amely a bűn által elveszett. Mivel az életet önmagában hordozza, azért meg tudja eleveníteni azokat, akiket akar. Isten felruházta őt a halhatatlanság áldásának a jogával. Azt az életet, amelyet letett ember voltában, ismét felveszi és az emberiségnek adja” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 694. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA:

1) Kálvin János kijelentette Krisztus közbenjárói munkájáról, hogy „halálát folyamatosan üdvösségünkre fordítja”. Mondják, hogy „a protestáns teológusok a teológia alapjai között tartották számon a mennyei szentély létét.” Nem nehéz megérteni, hogy Krisztus közbenjárói feladata miért számít ennyire fontos tanításnak. Végtére is, gondoljunk csak arra, hogy az egész Ószövetségben központi a szentély és a templom szerepe, és az Újszövetségben is ez a helyzet! Mit árul ez el e tantétel fontosságáról?

2) Foglalkozzunk még Zsid 9:23 versével, ami évszázadokon át zavarba ejtette a teológusokat, akik nem értették, hogyan fordulhat elő, hogy a mennyben is meg kell tisztítani valamit! Az adventisták is még sokat tanulhatnak, hogy igazán megértsék e rész jelentését, viszont Dán 8:14 megvilágítja e fontos elvet. Hogyan?

3) A keresztény hit szempontjából rendkívül lényeges Krisztus feltámadása, nélküle semmit nem mondhatnánk a magunkénak. Hogyan bizonyítja Pál Krisztus feltámadását 1Kor 15:1-6 szakaszában? Figyeljük meg különösen a 6. verset! Mit mond itt az apostol? Miért hangsúlyozza annyira, hogy még sokan élnek azok közül, akiknek Krisztus megjelent? Mintha ezt mondaná: „Ha nem hisztek nekem, kérdezzétek meg azokat, akik saját szemükkel látták Jézust!”

SZILÁGYI JÓZSEF:

LÁZÁR, JÖJJ KI!

… S jön ki a sírból Lázár.

Hagyja, hogy reszkető kézzel

balzsamos leplét vegyék el,

s bámulják, ahogy járkál.

Van, ki sír örömében.

Egy nyugodt szempárt lát ott:

Ő szólította, az áldott;

boldog, hisz nem látta régen.

Kérdik most: hogy van? mit kér?

Kőre leültetik, nézze,

mennyire ámulnak: ím él!

Fáradtság lepi meg. Nénje

már fut kenyérér’, vízér’,

folyvást az Eget dicsérve…