SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A keresztény élet

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:21-25; 5Mózes 8:11-17;

    Máté 22:39; 1Korinthus 15:51-52; Filippi 2:3-4; Jelenések 22:1-5

„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért” (1Jn 3:16).

KULCSGONDOLAT: Bárki mondhatja magát kereszténynek. Mégis mit jelent ez gyakorlatilag?

„Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit” (Jak 2:14)?

A Biblia hangsúlyozza az „egészséges tudomány” fontosságát, méghozzá a szent élettel összefüggésben (1Tim 1:10; Tit 2:1-5). Teszi ezt azért, hogy rámutasson: a bibliai tanítás igazi célja a mások iránti kötelezettségvállalásban megmutatkozó erkölcsös élet. Ha gondosan megvizsgáljuk az imént említett bibliaszövegeket Timóteusnál és Titusznál, azt látjuk, hogy az egészséges tudomány a helyes életmódhoz kapcsolódik, mintha a helyes életmód lenne az egészséges tudomány!

A keresztény azért nyer üdvösséget, hogy a jó és a gonosz közötti nagy küzdelemben Isten eszközeként mások javát és üdvösségét keresse. „Mintha már a mennyben járna, de a földön hasznavehetetlen” – mondják néha, talán közhelyesen, mégis jól bemutatva azt, ami a keresztények számára kerülendő. Valóban a menny az igazi, örök otthonunk, most azonban még a földön vagyunk, és tudnunk kell, hogyan éljünk!

A héten azt nézzük meg közelebbről, miként nyilvánuljon meg kereszténységünk a gyakorlatban.

Amikor arra gondolunk, hogy az üdvösség elnyerésének mások szolgálatában kell megmutatkoznia, nem kerülhetjük ki a sáfárság keresztény fogalmát. A Hetednapi Adventista Enciklopédia meghatározása szerint a „sáfárság” „Isten népének felelőssége mindaz iránt és mindannak felhasználásával, amit Isten ránk bízott: az élet, a fizikai erő, az idő, a talentumok és képességek, anyagi javak, mások szolgálatának lehetősége és az igazság ismerete.”

Olvassuk el a következő igehelyeket! Minden esetben szembesítsük magunkat a kérdéssel: adott körülményeink között hogyan mutathatjuk be a nagyszerű elveket, amelyekre e versek tanítanak? Hogyan hassanak a bennük foglalt igazságok az életvitelünkre, az emberekkel és Istennel való kapcsolatunkra, ill. arra, ahogyan felhasználjuk az Úrtól kapott ajándékainkat?

5Móz 8:11-17 _________________________________________________

_____________________________________________________________

Zsolt 24:1 ____________________________________________________

_____________________________________________________________

Fil 2:3-4 _____________________________________________________

_____________________________________________________________

1Jn 3:16 _____________________________________________________

_____________________________________________________________

A Biblia tanítása szerint az egész teremtett világnak Isten dicsőítse a célja. A bűn eltorzított mindent, Isten azonban üdvösséget kínál fel nekünk, hogy visszavezessen magához és többi teremtményével együtt valóban neve dicsőségére legyünk. Krisztus is Isten dicsőségére szerzett megváltást az embernek (Ef 1:11-14). Azzal dicsőítjük Istent, ha szavainkkal és tetteinkkel egyaránt elismerjük, hogy egész életünk felett Krisztus az Úr. Uralmának maradéktalan elfogadásához tartozik, hogy időnkkel, adottságainkkal, képességeinkkel és anyagi javainkkal is szolgálunk.

Olvassuk el újból a mai igéket! Melyik érint meg a leginkább? Miért? Mi késztet arra, hogy életünkkel igyekezzünk mások és önmagunk javát is szolgálni? Miért olyan fontos számunkra is lelkileg, hogy másokért éljünk?

„És legyen a pap, Áron fia a Lévitákkal, midőn a Léviták a tizedet beszedik; és a Léviták vigyék fel a tizednek tizedét a mi Istenünk házába, a tárháznak kamráiba; Mert a kamrákba kell hozniok Izráel fiainak és Lévi fiainak…” (Neh 10:38-39).

Gondoljunk az életünkre, a rövidségére! Gondoljunk arra, hogy lehetetlen elkerülni a halált (ha csak Krisztus vissza nem tér még életünkben)! Képzeljük el, milyen lenne – amiben sokan hisznek –, ha valóban a sír volna a végállomás! Itt vagyunk a sejtek pillanatnyi anyagcsere-folyamatainak összességeként, végezzük a dolgunkat (gyakran fájdalmak, nehézségek, félelmek között), majd jön a vég. Amikor pedig a sejtek elhalnak, csak a holttest marad, amiből bogarak és baktériumok táplálkoznak, míg azok is el nem pusztulnak.

Ez a sors várna mindnyájunkra bolygónyi világunkban. Az egyes emberek élete értelmetlennek tűnhetne, rossz viccnek, amin a legtöbben nem is nevetnek.

Az imént felvázolt kép után most gondoljuk végig, hogy mi mindent kaptunk Krisztustól! Nézzük meg, mit ajánl fel Jézus által Isten! Vegyük számba mindazt, amit a megváltási terv révén megtudhatunk saját értékünkről! Megláthatjuk, mit tett értünk Jézus, nehogy az előbbiekben felvázolt sorsot kelljen elszenvednünk.

Mi mindent kaptunk Krisztusban (1Kor 15:51-52; Gal 3:13; Ef 1:6-7; Jel 21:4; 22:1-5)? Mit jelentsen mindez nekünk? Hogyan hassanak életünk minden területére ezek az ígéretek?

„A tizedfizetés rendszeréről beszélek, de milyen csekélynek tűnik számomra! Milyen kis értéket állapított meg [az Úr]! Mennyire hiábavaló próbálkozás a matematikai szabályokat, az időt, a pénzt és a szeretetet a felmérhetetlen és felfoghatatlanul nagy szeretethez, áldozathoz viszonyítani! Tizedet fizetni Krisztusnak – pusztán csekély, jelképes összeg, szégyenletesen kevés viszonzás azért, aminek oly nagy ára volt! Krisztus arra kér a Golgota keresztjéről, hogy feltétel nélkül adjuk át magunkat neki” (Ellen G. White: Testimonies forthe Church. 4. köt. 119-120. o.).

Krisztus oly sokat tett értünk, mégis megeshet, hogy nincs elég hitünk visszaadni neki annak töredékét sem, amit tőle kaptunk?

Jézus félreérthetetlenül meghagyta nekünk: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:39). Igen érdekes ige, kiváltképp annak fényében, hogy gyakran úgy gondolunk az önszeretetre, mint ami a csúcsa mindennek, ami csak ellentétes a kereszténységgel és az önzetlenséggel. Vajon mire gondolt Jézus? Hogyan magyarázzuk és alkalmazzuk szavait, az igazi kereszténység lényegét tükrözve?

_____________________________________________________________

A keresztény számára önmagunk szeretete nem az önzést jelenti, nem azt, ha minden és mindenki más elé helyezzük saját magunkat. Ellenkezőleg! Önmagunk szeretete valójában az, hogy felismerjük, milyen értéket képezünk Isten szemében, és a lehető legjobb életvitelre törekszünk. Azt is tudjuk, hogy helyes életünk következményei nemcsak a mi javunkra szolgálnak (ez is jó), hanem ami még fontosabb: mindenkinek a hasznára válnak, aki összeköttetésbe kerül velünk.

Hogyan kapcsolnánk össze Jézus szavait az alábbi versekkel?

1Kor 10:31-33 ________________________________________________

2Kor 5:14-15 _________________________________________________

Fil 2:5, 8 _____________________________________________________

1Pt 1:13-16 ___________________________________________________

A Krisztusban nyert megváltás olyan egységbe von az Úrral (Gal 2:20), hogy a keresztény már Krisztus késztetését követve kíván élni. A bűnös ember Krisztus elgondolását akarja megvalósítani, többé nem önmagának kedvez, hanem az Úrért él. Törekszik a szent életre (elfordul a szenvedélyektől, a világ bűnös szokásaitól, erkölcsi tisztátalanságától). Aki szereti önmagát, a legjobbat akarja magának, a legjobb pedig az Istennek szentelt élet, ami Isten jellemét és szeretetét tükrözi, ezzel mások javát keresi. Az tesz leginkább tönkre, ha csak önmagunkkal foglalkozunk, magunknak élünk, nem gondolva másokra.

Beszéljünk még arról, hogy keresztény szempontból mit jelent szeretni magunkat! Mennyire könnyen süllyedhet vissza ez az életmód önpusztítássá, énközpontúsággá? Kizárólag mi védhet meg ettől a csapdától?

Az ember társas lény. A családban, a munkában, nyilvános és privát helyeken különféle kapcsolatokat létesítünk. Felelősségteljes, keresztény magatartást kell tanúsítanunk minden szinten és közegben. A Biblia időszerű elvei vezethetnek emberi kapcsolatainkban.

Tanulmányozzuk a következő igehelyeket, majd fogalmazzuk meg a Biblia szerint, hogy mi a házasság! 1Móz 2:21-25; Mal 2:14; Ef 5:28

_____________________________________________________________

Ha valamit meghatározunk, kifejezzük a jelentését. Ma azt mondják, hogy nehéz meghatározni, mi a házasság, hiszen mást jelent a különböző embereknek, eltérő korokban és kultúrákban. Csakhogy a Biblia nem látja ilyen rugalmasan ezt a kérdést. Az Írás szerint a házasság intézményét Isten rendelte el, két eltérő nemű felnőtt bensőséges, tartós szövetségeként, kapcsolataként. A bibliai házasságra jellemző a férfi és a nő egyenlőségének értékelése, a mélységes kötődés, egység, amelyben közösek a célok és meghatározó az állandóság, a hűség és a bizalom érzése. Az Istenhez fűződő kapcsolathoz hasonlóan a férj és a feleség szövetsége is szentként őrizendő.

Persze mind tudjuk, hogy még az egyházban is sokan könnyelműen veszik a házasság kérdését. Abban a hitben lépnek szövetségre, hogy házasságuk Istentől van, majd pedig, amikor göröngyösebb lesz az út, megállnak a bíró előtt, aki az emberi törvények és szabályok alapján elválasztja, amit Isten egybeszerkesztett. Tudjuk, hogy itt valami végzetesen rossz, egyházunknak mégis küzdelmet jelent eldönteni, mit tegyünk ilyen helyzetekben.

A mai társadalom számára még mi minden jelent kihívást a többnejűség, az együttélés, a válás, az újraházasodás és a homoszexualitás mellett? Milyen tanácsot adhatunk hasonló esetekben a Biblia alapján?

_____________________________________________________________

Ma egyre jobban terjed a házasságtörés, a paráznaság, a pornográfia, és még csak nem is ezek a legrosszabbak. Isten azonban továbbra is könyörülettel és kegyelmesen tekint az emberi gyarlóságokra. E gyarlóságok viszont Krisztus kegyelmével legyűrhetők. Éppen ezért magasra kell tűzni a célt, tegyünk meg mindent az isteni ideál eléréséért, és ne próbáljuk igazolni, mentegetni a bűnt egy sor kifogással és a kultúra sajátosságainak emlegetésével!

Gondoljunk a hétköznapi élet három területére, és beszéljünk a keresztények kötelességéről az életmódot és a magatartást illetően!

1) Alkalmazó – alkalmazott viszonya (Ef 6:5-9; Jak 5:4-6)

Az egyik oldalon fontos az alkalmazottakra úgy tekinteni, mint Krisztusban az alkalmazóval egyenlőkre. Emellett a munkáltatót az az irányelv vezesse, hogy az elvégzett munkáért megfelelő juttatás jár. A keresztény munkavállalók viszont álljanak ellen a kísértésnek, hogy lusta, nemtörődöm módon végezzék feladatukat!

„Ha a szülők hagyják, hogy gyermekeik semmittevéssel töltsék idejüket, olyan bűnt követnek el, amelynél nincs nagyobb. A gyermekek már korán megszeretik a tétlenséget, és lusta, mihaszna felnőttek lesznek. Amikor pedig elég idősek ahhoz, hogy állást vállalva megkeressék kenyerüket, kényelmesen és kelletlenül dolgoznak, de elvárják a lelkiismeretes munkáért járó fizetést” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 238-239. o.).

2) Állampolgári kötelességek (Róm 13:1-7)

A keresztény életében Isten az első, tetteit és kötelességeit ebből a nézőpontból vizsgálva értékeli. Ilyen megfontolásból a keresztény ellenez például mindenfajta hátrányos megkülönböztetést, még ha ezt hivatalosan szentesítették is. Ugyanakkor „az Isten iránti hűség senkit nem jogosít fel arra, hogy önkényesen járjon el és viszályt szítson a társadalomban, káoszt teremtsen. A keresztények fizetik az adót, teljesítik állampolgári kötelességeiket, betartják a közlekedési szabályokat és a tulajdonra vonatkozó rendelkezéseket, együttműködnek a hatóságokkal a bűnözés és az erőszak megfékezése, viszszaszorítása érdekében” (Handbook of Seventh-day Adventist Theology. Maryland, 2000, Review and Herald Publishing Association. 701. o.).

3) Társadalmi kötelezettségek (Ézs 61:1-3; Mt 25:31-46)

„A keresztény eleget tehet elhívásának, hogy keresse Isten országát, ha felebarátai iránti szeretettől késztetve a családi, a gazdasági, a nemzeti és a politikai élet erkölcsi közösségeiben végzi munkáját… Csak akkor követjük hűséggel Krisztus példáját, ha a köz javát szolgálva bekapcsolódunk a polgári tevékenységekbe” (H. Richard Niebuhr: Christ and Culture. 1996, HarperCollins Publishers. 97. o.).

A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 21-22. fejezet

„Istennek az volt a terve a nagylelkűséggel és a jótékonysággal, hogy ezek gyakorlása által gyöngéd és együtt érző maradjon az ember szíve. Így kíván ösztönözni a szeretetre és az egymással való törődésre, a Mester példájának követésére, aki értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége révén mi gazdaggá tétessünk. A tizedfizetés maradandó elven alapszik, és Isten áldásul adta az embernek. Az Úr azért rendelte el a jótékony adakozás rendszerét, hogy útját állja a kapzsiság nagy gonoszságának. Krisztus látta, hogy az üzleti életben a gazdagság szeretete tépi ki leginkább az igazság szeretetét a szívből. Látta, a pénz szerelme mélyen, erősen befagyasztja az emberek lelkét, megállítja a nagylelkű gondolatok folyamát, érzéketlenné tesz, hogy ne vegyünk tudomást arról, amire a szenvedőknek és a lesújtottaknak szüksége van” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 547. o.).

„Aki egészséges és erős, számára az tőke, amit helyesen kell felhasználnia. Ha hosszú órákat fecsérel el tétlenséggel és felesleges viziteléssel, fecsegéssel, akkor a munkájában lusta. Isten Igéje ezt tiltja. El kell végezni a munkát, gondoskodni kell saját családunkról, a többit pedig, ha Isten megáldotta, félre kell tenni jótékony célokra. Nem azért élünk a világban, hogy kizárólag magunkkal törődjünk. Isten megkívánja tőlünk, hogy segédkezzünk a megváltás nagyszerű munkájában, így követve Krisztus önmegtagadó, önfeláldozó, hasznos életének a példáját” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 325. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Igen fontos a házasság és a válás kérdése, és annak is kell tartani, különös tekintettel arra, hogy bizonyos országokban annyira elterjedt a válás. Hogyan alkalmazzuk a Biblia egyértelmű tanítását e témáról szólva? Ha szigorúbban vennénk Jézus tanítását e téren, vajon kevesebben válnának el? Beszélgessünk erről a nehéz kérdésről!

2) Egyházként nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közénk tartozó szegényekről és szükséget látókról való gondoskodás bibliai tanácsait. E felszólítás felett nem hunyhat szemet egyetlen keresztény sem. Ugyanakkor milyen veszélyei lehetnek annak, ha elsődlegesen csak a segítségnyújtással foglalkozunk, ahelyett, hogy a még fontosabb céllal is törődnénk? Beszélgessünk erről!

BÉKE

Ha békességre vágyunk másokkal, le kell mondanunk az önérdekről. Csak ekkor lehetséges a béke.

Jézus útja maga lenne a béke, ha hajlandóak lennénk követni. De az emberek nem akarnak ilyen gyökeresen megváltozni! Még mindig próbálkoznak, hátha eredményre vezet az önző kapzsiság. A béketárgyalások során a nemzetek igyekeznek különleges elbánást kijárni maguknak és önző üzleti érdekekből előnyöket kovácsolni. Vanderberg szenátor írta a San Franciscó-i konferencia előtt, hogy a nemzetek mind a saját elsőbbségükre törekedtek: „Amerika az első”, „Anglia az első”, „Oroszország az első” – pedig ez a hozzáállás okozta a háborúk kitörését. A béke nem lehet tartós, amíg ki nem mondjuk, „a világ az első”. A világ egyetlen része sem olyan fontos – legyen az Amerika, Anglia, Oroszország vagy az üzleti érdek –, mint mindannyiunk jóléte. A „Jöjjön el a te országod” nem csupán keresztény törekvés, hanem a békéhez vezető egyetlen út.

Frank C. Laubach

BÉKÉLTETŐNEK LENNI

Hol kezdődik a megbékélés? Hogyan válhatunk békéltetővé?

Már szóltunk róla, hogy a béke sohasem lehet háború eredménye. A háború a szegénység, a gazdasági válság, a szenvedés és a gyűlölet gyökere – sosem hozott még tartós békét.

Felfedezhetjük-e a békét önmagunkban? Freud azt állította, hogy a béke csupán mentális hozzáállás. Szabaduljunk meg fóbiáinktól, neurózisainktól, és máris ott a hőn áhított béke.

Tisztelem a pszichológiát. Kétségtelen, hogy sokakon segít. De bizonyos, hogy nem helyettesítheti a békét, amely csak Istentől eredhet. Ha a pszichológia számításon kívül hagyja Istent, végül azt fogjuk látni, hogy a pszichológusok, pszichiáterek egymáshoz járnak majd kezelésre. Nem lehet béke, amíg meg nem találjuk Istent.

Billy Graham