SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az Egyház: az emberiség szolgálatában

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 28:19-20; János 17:21-22; Apostolok cselekedetei 15:1-29; Róma 16:5; 1Korinthus 1:2; 1Péter 2:9

„Ezeket írom néked, remélvén, hogy nem sokára hozzád megyek; De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége” (1Tim 3:14-15).

KULCSGONDOLAT: „Ne felejtsük el, hogy legyen bár az egyház bármilyen gyenge és fogyatékos, mégis az egyetlen olyan földi dolog, melynek Krisztus páratlan figyelmet szentel” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 376. o.).

Sokak számára az egyház már nem az, mint ami valaha volt. Vannak, akik egyenesen „egyháztól független kereszténységről” beszélnek, még ha ez a fogalom ellentmondásos is. Mások a szervezett egyház ellen voksolnak. (A szervezetlen egyház vajon jobb volna?) A Biblia viszont egyértelműen tanítja, hogy az egyház fontos, nem csupán egy választható lehetőség, hanem meghatározó része a megváltási tervnek. Nem is csoda, hogy a nagy küzdelem kibontakozása közben Sátán olyan erővel támadja, főként azért, mert ez jelentős eszköz, ami által a bűnösök megismerhetik az Isten által felajánlott üdvösséget. Az egyház „az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége” (1Tim 3:15) – írta Pál. Nem emberi találmány, Isten hívta létre, hogy a tévúton járó bűnös embert üdvözítő kapcsolatba vonja önmagával.

Amikor valaminek a természetéről beszélünk, akkor általában az eredete, a működése és a célja foglalkoztat. A Biblia több hasonlattal is utal az egyházra, ami görögül ekklészia („kihívottak közössége”). A világi görög nyelvhasználatban ez a szó vonatkozott általában azokra a polgárokra, akiket otthonukból egy nyilvános helyre hívtak el, valamilyen összejövetelre. Az Újszövetség ebben az általános értelemben használja ezt a kifejezést.

Az Ószövetség görög fordítása, a Septuaginta szintén az ekklészia szóval utal Izráel gyülekezetére, főként, amikor vallási célból járultak az Úr elé.

Isten „elhívta” a zsidó népet, hogy kiválasztott népe legyen. Az őskeresztények feltehetően azoknak a zsidó és pogány származású hívőknek a körét nevezték egyháznak, akiket Isten elhívott, hogy kegyelmének élvezőiként bizonyságot tegyenek Krisztusról. Az Újszövetség Krisztus hűséges követőinek a csoportjára utal az egyház szóval. Megjegyezendő, hogy az ekklészia sosem épületre vonatkozott, amelyben az istentisztelet folyt. Arról is szót kell ejteni, hogy míg a „zsinagóga” eredetileg a meghatározott céllal összegyűlt embereket jelölte, a keresztények szívesebben használták az ekklészia kifejezést. Ám mindkét szó utal rá, hogy az újszövetségi egyház az Ótestamentum népének, Izráel „gyülekezetének” (ApCsel 7:38) történelmi folytatása.

Általánosságban szólva az ekklészia az Isten által elhívott emberek csoportjára utal. Milyen magyarázatot találunk ebben arra, hogy e szót Pál három különböző szinten használja: a) az egyes emberek házában működő gyülekezetekre (Róm 16:5; 1Kor 16:19); b) egy adott város gyülekezeteire (1Kor 1:2; Gal 1:2); c) egy nagyobb földrajzi terület gyülekezeteire (ApCsel 9:31)?

_____________________________________________________________

Az ekklészia emberek olyan csoportját jelöli, akik üdvözítő kapcsolatban állnak Krisztussal. Tehát az egyes gyülekezetek nem csupán részei az egész egyháznak – mindegyik egység a közösség egészét képviseli. Továbbá az egyház az egész világon egy, mégis jelen van minden gyülekezetben.

Gondoljunk saját gyülekezetünkre, ami Isten egész egyházát képviseli! Milyen felelősséget helyez ez ránk, akik az egyház testének, egyben a helyi gyülekezetnek is tagjai vagyunk?

Az ekklészia kifejezésen túl az Újszövetség még számos képpel utal az egyházra, amelyek tovább magyarázzák természetét és működését. Ma csak két lényeges dolgot vizsgálunk meg e témakörön belül: az egyház mint Isten népe és az egyház mint Krisztus teste.

1. Az „Isten népe” fogalom az Ószövetségben Izráel népre vonatkozott (5Móz 14:2). Most olvassuk el 1Pt 2:9 versét, ahol ez a meghatározás a keresztényeket jelöli! Mit jelent ez számunkra ma?

     _____________________________________________________________

Figyeljük meg, hogy noha ez a fogalom utal a keresztényekre, de még mindig vonatkozik Izráel népére is (Lk 1:68; Róm 12:1-2). Az Újszövetség nyilván úgy alkalmazza az egyház fogalmát, hogy ezzel a folyamatosságot, az összetartozást érzékelteti (lásd Gal 3:29).

2. „Krisztus teste” – Róm 12:5, 1Kor 12:27 és Ef 1:22-23 versei úgy mutatják be az egyházat, mint ami Krisztus teste. Hogyan világítanak rá ezek az igehelyek az egyház természetére és feladatára?

     _____________________________________________________________

Számos gondolatot találhatunk e szövegekben, talán a legkézenfekvőbb az egység (lásd a szerdai tanulmányt), amit látnunk kell az egyházban. Ezt a gondolatot másutt is megfogalmazza az Újszövetség, különösen 1Korinthus 12. fejezetében, ahol Pál így ír: „Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is. Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért? Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás” (1Kor 12:12-17)?

Aki autoimmun betegségben szenved, azt saját immunrendszere támadja, éppen az, aminek védenie kellene. Gondoljunk erre a hasonlatra az egyházzal mint „Krisztus testével” összefüggésben!

Az egyház Krisztus teste – ez azt jelenti, hogy azt kell tennie, amit Krisztus tenne, ha „testileg” még mindig a földön járna. Éppen ezért hívta el Isten az egyházat mint „gyülekezetet”. Az egyháznak nem egyszerűen küldetése van, hanem maga az egyház a küldetés.

Mit találunk Mt 28:19-20 verseiben az egyház küldetésével kapcsolatban?

_____________________________________________________________

A misszió részét képezi az, hogy elküldenek embereket Istenről beszélni. Isten is éppen ezt tette Izráel prófétáival (Jer 7:25) és az apostolokkal (Lk 9:1-2; 10:1, 9). Jézus elküldte a tanítványait, mint ahogy az Atya elküldte Őt (Jn 20:21). Ma sem érheti be kevesebbel az egyház, ha hű akar maradni küldetéséhez.

Mit tanítanak a következő szövegek az egyház küldetésével kapcsolatban? Mt 10:5-8; Ef 1:6; 4:11-13; Jak 1:27; 1Pt 2:9

_____________________________________________________________

Az evangélium hirdetése nyilvánvalóan központi része az egyház küldetésének. Istennek az is a célja e közösséggel, hogy építse a hívőket, támogassa az igaz istentiszteletet, valamint lehetővé tegye szociális jellegű feladatok elvégzését.

Az egyháznak sok mindennel meg kell birkózni, e feladatok között azonban az egyik legnehezebb helyes egyensúlyt tartani a misszió értelmezésében. Egyrészt igen könnyű volna egészen lekötni magunkat a társadalmi reform kérdéseivel, a társadalom javát keresni, minden baj orvoslását. Valóban fontos az ilyen természetű munka, mégsem engedhető meg, hogy teljes mértékben ez töltse ki az egyház tevékenységét. Küldetésünk, hogy megismertessük az elveszetteket Jézussal és felkészítsünk egy népet visszajövetelére. Ugyanakkor azt a végletet is kerülnünk kell, hogy úgy éljünk, mintha minden újságcím a világ végét hirdetné, és emiatt elhanyagolnánk a hétköznapi élet alapvető feladatait. Isteni bölcsességre van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk kellő egyensúlyt tartani.

Mennyire kapcsolódunk bele az egyház missziójába? Milyen szempontból és hogyan tehetnénk még többet? Miért fontos saját lelki fejlődésünk miatt is részt venni abban, amire Isten elhívta az egyházat?

Az egyházat – amit úgy mutat be a Biblia, hogy Isten „választottai”, „Isten népe”, „Krisztus teste” és „a Szentlélek temploma” – az Úr alkalmassá teszi a szolgálatra vagy a küldetésre. Az egység azért olyan fontos, mert nélküle az egyház nem lesz képes eredményesen végezni küldetését. Nem csoda hát, hogy földi élete vége felé Krisztus sokat gondolt az egység kérdésére (Jn 17:21-22).

Jézus imádkozott az egyház egységéért (Jn 17:21-22), Pál is az egység megőrzésére biztatta a hívőket (Róm 15:5-6). Hogyan értsük az egységet az imént idézett versek megfogalmazása szerint? Mit jelent ez az egység?

Érzésben, gondolatban, cselekedetben és még sok egyéb téren lévő egység volt az, amiért Krisztus imádkozott és aminek elérésére Pál kérte a hívőket. Ezt az összhangot nem lehet társadalmi „tervezéssel”, diplomáciai úton vagy politikai bravúrral elérni. Az egység ajándék, ami a bennünk lakozó Krisztus áldásaként száll a hívőkre (Jn 17:22-23) és az Atya Isten hatalma tartja meg (Jn 17:11).

Olvassuk el 1Kor 1:10 és 2Kor 13:11 verseit! Hogyan érjük el, amire Pál e versekben felszólít?

_____________________________________________________________

Nem kérdés, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, sok dologról eltérően vélekedünk és a nézetkülönbségek időnként igencsak megnehezíthetik az egység kialakulását. Az egyház valamennyi szintjén elkerülhetetlenül szembesülünk nehézségekkel és feszültségekkel, ezért mindannyiunknak táplálnunk kell magunkban az alázat, az önmegtagadás és a jóindulat lelkületét! Annyi megoszlás oka az önzés, a büszkeség, az önfelmagasztalás és a saját akarat érvényesítésének vágya! Egyikünk sem hibátlan, senki sem ért mindent tökéletesen. Ha naponta felvennénk keresztünket, ha naponta meghalnánk énünknek, ha nap mint nap nemcsak a magunk javát keresnénk, hanem másokét és az egyházét is, az elkerülhetetlenül megnyilvánuló különbségek ellenére is egyszerűen eltűnne sok olyan probléma, amelyekkel jelenleg küzdünk és amelyek akadályozzák a munkát! Röviden, az egység egyénileg kezdődik mindannyiunknál, akik Krisztus követőinek valljuk magunkat – de nemcsak névleg, hanem igazi önfeláldozó lelkülettel. Akkor valósul meg, ha egész életünket egy önmagunknál fontosabb ügynek szenteljük.

Az irányítás célja, hogy különböző dolgokat elvégezzünk. Igaz ez általánosságban véve a társadalom életére, de az egyházi életre nézve is. Az irányításhoz hozzátartozik a szervezés, ami jelenti a jól működő, összetartó egységbe fogást, a feladat elvégzését elősegítő szabályok, rendelkezések és struktúrák megalkotását. A vezetés kérdésében rendkívül fontos a hatalom is. A gyülekezeti élet gyakorlati szintjén kinek van joga felhatalmazást adni bizonyos dolgokra és kit lehet felhatalmazni feladatok elvégzésére? Az e kérdésekre adott különböző válaszok vezettek az egyházvezetés eltérő formáinak kialakulásához. A hetednapi adventisták az egyházvezetés képviseleti formáját választották. Ideális esetben a vezető csupán képviselőként jár el, a tagságtól kapja a felhatalmazást és a felelősségeket. Nem elég egyszerűen azt kimutatni, hogy egy bizonyos egyházvezetési rendszer a Szentíráson alapszik. A rendszeren belül a hatalom gyakorlásának is a bibliai értékek iránti fogékonyságot kell bizonyítania!

Keressük meg ApCsel 15:1-29 szakaszát! Mit tanulhatunk ebből a részből az egyházszervezet és egyházvezetés néhány fő, itt megmutatkozó elvéről?

Több mindent megtanulhatunk e versekből az egyházvezetésről, egyet azonban világosan kell látnunk: az egyház megszervezésének a középpontjában mindenképpen az evangélium terjesztése legyen! A Biblia szerint az egyházvezetés annyit ér, amennyire támogatja és segíti a missziót és az evangélium hirdetését. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy Krisztus az egyház és a megválasztott vezetői által gyakorolja hatalmát, de nem adta azt át! Továbbra is Ő az egyház feje (Ef 1:22). Az őskeresztény egyház nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem gyakorolhatnak semmiféle hatalmat Krisztustól és Igéjétől függetlenül. ApCsel 15:28 verse szerint a zsinaton fontosnak tartották, hogy amit eldöntöttek, „tetszék a Szentléleknek”, Krisztus igazi képviselőjének. Az egyház mai tisztségviselői sem cselekedhetnek másként.

Vegyük fontolóra Mt 20:24-28 és 23:8 verseit! Mi következik ebből a hatalom gyakorlását illetően az egyház minden szintjén? Mennyire állunk készen mások szolgálatára? Alaposan vizsgáljuk meg indítékainkat! Mit mondhatunk róluk a gyülekezetben végzett feladatunkra gondolva, bármilyen tisztet töltünk is be? Mérlegeljük, mit miért teszünk! Hogyan lehetne még inkább összhangba hozni indítékainkat az Igében kijelentett elvekkel?

„Ha valaki heves vérmérsékletű, lobbanékony és testvérei fölötti hatalomra tör, úgy érezve, hogy jogában áll saját akaratát uralkodó erővé tenni, az a legjobb és az egyetlen biztos út, ha eltávolítjuk, nehogy nagyobb baj történjen, saját lelkét elveszítse és veszélybe sodorja másokét is… Az Isten öröksége feletti uralomvágy mindenképpen ellenhatást vált ki, ha az ilyen ember nem változtat magatartásán… Pozíciója révén az ember egy cseppet sem lesz nagyobb Isten szemében. Az Úr egyedül a jellemet értékeli” (Ellen G. White: Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 362. o.).

„Krisztus egyházának az a küldetése, hogy mentse a vesztébe rohanó bűnöst. Be kell mutatnia Isten szeretetét az embereknek, e szeretettel megnyerve őket Krisztusnak. A jelenvaló igazságot el kell juttatni a föld sötét zugaiba, és ez a munka talán az otthonban kezdődik” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 381. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Nem kérdés, hogy az egyház, a mi egyházunk küzd bizonyos problémákkal. Jézus erre a következő magyarázatot adta: „Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne” (Mt 13:24-25). Olvassuk el a példázat többi részét is! Hogyan érthetjük Jézus szavait egyházunk vonatkozásában? Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik problémákat okoznak? Vajon semmiképpen nem lehet kizárni senkit (lásd még pl. Róm 16:17; Tit 3:10-11)?

2)  Mit mondanánk annak, aki szerint az egyház megromlott, ezért elszakad a közösségtől és inkább maga marad?

3)  Egyházunk elfogadja a „minden hívő papsága” gondolatát. Mit jelent ez? Milyen felelősséget hárít e felfogás minden hívőre, egyénileg ránk?

4) Beszélgessünk a csoportban arról, hogy mi minden fenyegetheti egyházunk egységét! A múltban milyen kérdések idéztek elő megoszlást? Mit tanulhatunk a múltból, ami megakadályozná hasonló dolgok előfordulását a jövőben?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

ŐSZI HANGULAT

Halkan sóhajt

a novemberi szél.

Én tudom, mit mond,

értem, mit beszél.

Elmúlt a nyár – mondja panaszosan –,

én is érzem a csontjaimban.

– Sárgult levél száll,

búcsúzik az ágtól,

mint az öreg ember

ettől a világtól.

Mint a patakban

a hab, ha partot ér,

odaütődik: meghal a szegény.

Felettünk is így múlnak a napok;

reggel még ragyog,

este már halott.

– Világ folyása...

Ne sírj, őszi szél!

A maga útján

elballag a tél.

Jön majd a tavasz

megújulása!

Rend van itt,

Isten parancsszavára.