SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az Antikrisztus

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 8:8-11; Zakariás 3:1; Máté 24:1-14; Apostolok cselekedetei 2:22; 2Thesszalonika 2:1-12

„Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön el az addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia” (2Thessz 2:3).

KULCSGONDOLAT: A thesszalonikaiaknak az utolsó idő eseményeivel kapcsolatos téves nézeteit helyreigazítva Pál rámutat az igazságra a végidei csalásokat illetően.

Bátorító és intő szavai között az apostol ír a végidő eseményeiről is, közöttük a legfontosabbról, Jézus második adventjéről.

Az e héten vizsgált részben szintén a végről ejt szót, de a hangsúlyt kissé másra helyezi, mint az előzőekben. Először is, Thesszalonikában járva már elmondta a részleteket. Másodszor, ezzel a szakasszal a pásztorolás a célja; meg akarta nyugtatni olvasóit, és el akarta érni, hogy nagyobb türelemmel várják a végidei eseményeket. Ezenkívül óvni is próbálta őket az e témával kapcsolatban terjedő hamis tanításoktól.

A heti rész kezdetén (2Thessz 2:1-2) több görög szó visszamutat 1Thessz 4:13–5:11 szakaszára: Urunk eljövetele (1Thessz 4:15), egybegyűlésünk (1Thessz 4:17) és az Úr napja (1Thessz 5:2). Bizonyos szempontból ez a korábbiakban leírtak tisztázása. Olyan igazságokat mutat meg Pál, amelyeket ma nekünk is meg kell értenünk.

Milyen témával foglalkozik Pál 2Thesszalonika 2. fejezetében? Hogyan vonatkoznak ma ránk szavai? Milyen tekintetben találkozunk mi is efféle problémákkal egyházunkon belül, a végidő eseményeit illetően (időpontok meghatározása, összeesküvés-elméletek stb.), csak talán más összefüggésben? Milyen hasonló elvet találunk 2Thessz 2:1-3 szakaszában, amivel mi is folyton szembesülünk?

E szakaszban nincs világos bizonyíték arra, hogy a gyülekezet Jézus második adventjéről kérdezett volna. Pál figyelt fel egy problémára, az késztette írásra. Az „egybegyűlés” gondolata az előző levélben írtakat idézi (1Thessz 4:15-17).

Ebben a részben Pál szavai eszünkbe juttatják Jézus figyelmeztetését (Mt 24:1-13). A thesszalonikaiak „egyhamar” meginogtak, mert Pál első levelének megírása után, rövid idő alatt egymásnak ellentmondó elképzeléseket hallottak. Pál nem nevezi meg a zavarkeltés pontos forrását, talán ő sem tudta. A „lélek” (2Thessz 2:2) szóval valószínűleg egy prófétai tanításra utal, vagy valamilyen hamis próféta kijelentésére, vagy Pál első levelének téves magyarázatára. A másik forrás talán egy szóbeli kijelentés, a tagok között szájról szájra terjedő tanítás lehetett. A „nékünk tulajdonított levél” említésével vagy olyan, hamisított levélre utal, amit az ő nevében küldtek, vagy egy valóban tőle származó levél téves értelmezésére.

Bármilyen körültekintően is őrzi egy lelkész a gyülekezetét, a hamis elképzelések számtalan módon gyökeret ereszthetnek. A tagok néha könnyebben elfogadnak valamilyen beszámolót vagy híresztelést, mint hogy saját maguk kezdenék alaposan kutatni a Szentírást. Időnként az is előfordul, hogy egy új elgondolás bizonyos pontig biblikus, csakhogy nem a hozzá kapcsolódó bibliai tanításokkal együtt, azokkal egyensúlyban hirdetik.

Úgy tűnik, Thesszalonikában ez utóbbi lehetett a probléma. A hívők sok helyes tanítást ismertek Jézus második adventjével és az azt megelőző eseményekkel kapcsolatban, de hajlottak arra, hogy vagy az egyik végletet hangsúlyozzák túlzottan, vagy a másik tanítást, de közben a szempontokat nem hozták egyensúlyba. Nem hallgattak Jézus figyelmeztető szavára, hogy ne csupán adventje jeleire koncentráljanak (Mt 24:4-8). Éppen ezért olvashatunk 1Thesszalonika levelében arról, hogy keseregtek, mert Jézus visszatérése késlekedett (1Thessz 4:13-15). Ebből a fejezetből pedig úgy tűnik, arra a következtetésre jutottak, hogy máris a végső események között vannak.

A két thesszalonikai levél megírása között eltelt rövid időben a gyülekezet tagjai összezavarodtak, nem értették, hogy mit jelentenek Pál szavai az első levélben. Arra a következtetésre jutottak, hogy vagy hamarosan bekövetkezik a második advent, vagy valamilyen titokzatos módon már végbe is ment (2Thessz 2:2). Mi volt Pál rövid válasza erre a problémára? „Lehetetlen! Még túl sok minden nem történt meg.” A thesszalonikai zavar késztette az apostolt arra, hogy leírja a végidő eseményeinek legátfogóbb vázlatát. Ha ezt nem teszi meg, számunkra sem maradt volna fenn írásban.

Olvassuk el 2Thessz 2:3-4 verseit! Mit mond el ebben a szakaszban Pál „a bűn emberéről”? Milyen elveket találunk itt, amelyek segítségével megérthetjük fejtegetését?

_____________________________________________________________

Az eredetiben a 3-4. vers hiányos mondat. A görögből hiányzik, de a legtöbb fordításban szerepel, hogy „nem jön el az”. Pál felsorolja, hogy minek kell megtörténni Jézus visszajövetele előtt. Először lesz a „szakadás”, „a hittől való elszakadás” (új prot. ford.), görögül apostasia, azaz hitehagyás. Azután megjelenik „a bűn embere”. Az ő megjelenéséről úgy ír a 8-10. versben, mint ami közvetlenül Jézus visszajövetele előtt, „a Sátán ereje által” történik (ezt a szerdai részben vizsgáljuk meg közelebbről). A gonoszság megnyilvánulása előtt azonban sor kerül a „titok” időszakára, amikor még visszatartatik, aminek be kell következnie (6-7. vers).

A 4. vers bemutatja a bűn emberét, aki a „törvénytipró” (új prot. ford.). Egy ideig titokban működik, majd végül megmutatja magát. Szembehelyezkedik Istennel, fölé emeli magát, a templomban ül, „azt állítva magáról, hogy ő isten” (új prot. ford.). Ez a vers tele van ó- és újszövetségi utalásokkal. Az „ellene támad” (4. vers, új prot. ford.) kifejezés Sátánt juttatja eszünkbe Zak 3:1 verséből. Isten fölé emeli magát és Isten helyét bitorolja a templomban – ez Dániel könyve 8. fejezetéből a kis szarvat idézi. „Istennek akar látszani” (SZIT), ez pedig Ézsaiás 14. fejezetére és Ezékiel 28. fejezetére emlékeztet, valamint Dán 11:36-39 káromló hatalmára. Tehát a bűn emberére vonatkozó leírásban olyan elemeket találunk, amelyek egyrészt Sátánra, másrészt a keresztény történelemben ható gonosz eszközére is mutatnak.

Milyen burkolt formában lehetünk hajlamosak mi magunk is a „bűn emberét” jellemző lelkületre?

Pál szerint milyen két jellemzője volt a világhelyzetnek levele megírása idején? Hogyan mutatja be a nagy küzdelmet 2Thessz 2:6-7 verse?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

E verseket az előzőekkel összekapcsolva láthatjuk, hogy Pál a történelem három szakaszát vázolja fel saját korától a végidőig. Az utolsó rész a második adventtel kezdődik. Ez előtt jelenik meg a bűn embere (3. vers), a „törvénytaposó” (8. vers), ezt a korszakot pedig megelőzi a titok és a visszatartás kora (6-7. vers).

Nagyon is szeretnénk teljesen megérteni, mire gondolt e versekben Pál, csakhogy van számos bizonytalanság. A 6. versben a visszatartó erő semlegesnemű (dolog), a 7. versben viszont hímnemű (személy). A törvénytaposó a 8. versben hímnemű, a 7. versben azonban semlegesnemű („a törvényszegés titkos bűne”). A 7. versben az sem világos, hogy a visszatartó erőt eltávolítják, vagy van hatalma eltávolítani magát: „félre kell az útból tolatnia” (Károli); „annak… el kell tűnni az útból” (új prot. ford.). Egy angol fordítás helyesen így írja: „amikor nem lesz az útban”.

Ki ez a visszatartó, vagy milyen visszatartó hatalomról van itt szó? Pál korában jelen van; magasra emeli a törvényt – azaz a törvénytelenséget visszatartó hatalom (7. vers); küldetése Isten által meghatározott időre szól; van elég hatalma Sátán működését korlátozni (9. vers).

Más újszövetségi szakaszok szerint mi tartja vissza a második adventet (Mt 24:14; Mk 13:10; Jel 14:6-7)?

_____________________________________________________________

Az Újszövetség nagy részében a második adventhez vezető események az evangélium végső hirdetése után következnek (Mt 24:14; Mk 13:10; Jel 14:6-7). Ebben az esetben tehát lehetséges, hogy maga Isten a visszatartó, akiről Pál szól, aki egészen addig visszatartja a végidő eseményeit, amíg mindenkinek alkalma nem lesz meghallani az evangéliumot.

Mennyi visszatartásra van szükség a saját életünkben? Vagyis, kísértésben hogyan tanulhatjuk meg Isten erejét kérni, hogy ez őrizzen meg a nyilvánvaló rossztól?

Hogyan érthetjük 2Thessz 2:8-10 szakaszát? Mi az, ami különösen fontos ebben a kifejezésben: „nem fogadták be az igazságnak szeretetét”?

A 3-4. versekben találkozunk először a bűn emberével, aki a kereszténység történelmének legnagyobb részében igyekezett aláásni Isten törvényét (főként a szombatot) és bitorolni az egyedül Krisztust megillető jogcímeket. Olyan igehelyekben, mint Dán 7:20-25 (a kis szarv) és Jel 13:1-7 (a tengerből feljövő fenevad), ez az a hatalom, ami a pogány Római Birodalom bukása után fejti ki tevékenységét, vallási és világi hatalmat egyesítve üldözi Isten szentjeit. A pápaság az egyetlen olyan hatalom a történelemben, amire illenek az e próféciák által meghatározott sajátosságok. A középkortól kezdve egészen napjainkig számos igemagyarázat ezt a szervezetet nevezi Antikrisztusnak. (Csak az elmúlt egy-két évszázadban fordult el a kereszténység többsége ettől a magyarázattól. Igen érdekes változás már önmagában is annak fényében, amit a végidő eseményeivel kapcsolatban megértettünk.) Ez az azonosítás megfelel 2Thesszalonika 2. fejezete részletes leírásának, miszerint a bűn embere egyrészt hímnemű (személy), másrészt semlegesnemű (világhatalom vagy szervezet). A 7. versben „a törvényszegés titkos bűne” megfelelően jellemzi tevékenységét. Ám a történelem végén, közvetlenül a második advent előtt valósul meg az egész világra még jobban kiterjedő, Istennel és törvényével való nyílt szembehelyezkedés. Ebben a szakaszban, mint másutt is (Dániel 7. fejezete, Jelenések 13. fejezete), a hatalmak folyamatossága arra utal, hogy a pápaság fontos szerepet játszik majd az idők végén is.

Isten mely korábbi tettének hamisítására kerül sor a végidei megtévesztés során (vö. ApCsel 2:22 és 2Thessz 2:9 versét)?

A mai szakasz a függönyt félrehúzva még hatalmasabb Antikrisztust mutat be amögött, ami a történelem során, a nemzetek között működött. A végidő csalásainak elgondolója és végrehajtója nem más, mint maga Sátán. Jézus visszatérésének közeledtével az események egy utolsó, kétségbeesett tettre kényszerítik. Személyesen jelenik meg, hogy utánozza Jézus földi szolgálatát (lásd a pénteki részt). Hamis csodákkal igyekszik elterelni az emberek figyelmét az evangéliumról (Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról), sőt még a második adventről is.

Gondolkodjunk még „az igazság szeretete” kérdéséről! Hogyan „fogadhatjuk be”? Miért annyira fontos ez a szeretet annak, aki nem akar belegabalyodni semmiféle lelki megtévesztésbe, főleg nem az utolsó időkben? Hogyan tanulhatjuk meg már most befogadni az igazság szeretetét?

2Thessz 2:10-12 verseit elolvasva mit mondhatunk, vajon miért engedi Isten, hogy olyan sokan higgyenek a félrevezetésnek? Pál szerint mit utasítanak vissza a gonoszok?

A 11. vers sokak számára rendkívül nehéz. Pál határozottan kijelenti: „Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak” (új prot. ford.). Erre a kijelentésre a reflexszerű válasz: „Hogyan küldhet tévelygést az igazság Istene? Hogyan járhat el úgy, mint az utolsó időben Sátán?” (Vö. 9. és 11. verseket!) A mai részben Pál félrehúzza a függönyt, és bepillantást enged a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelembe, amelyben sokkal többről van szó, mint ami földünket és történelmünket érinti. Sátán azzal vádolta Istent, hogy méltánytalan, hatalmaskodó és csaló. A föld történelmének végső válságában Isten tévelygést „bocsát” a gonoszokra, nem azért, mintha tőle hazugság származna, hanem mert megengedi, hogy a gonoszok az igazság helyett hazugságokat válasszanak, így mutatva be a már meghozott döntéseik következményeit (12. vers). Egyszerűen hagyja, hogy beérjenek helytelen tetteik gyümölcsei. A végidő eseményei mindenki számára láthatóvá teszik Sátán, valamint követői elgondolásait és jellemét. A tévelygés folyamata akkor kezdődik, amikor az ember elutasítja Jézus Krisztus evangéliumát. A 10. versben a gonoszok nem hajlandóak befogadni az igazság szeretetét. 2Thesszalonika 2. fejezetének apokaliptikus erői mögött értendő az evangéliumban felkínált üdvösség. Tanításaival és gyakorlatával a pápaság az evangélium erejét gyengíti. Tevékenységét addig folytatja, amíg a 2Thessz 2:8-12 szakaszában leírt végidei események le nem leplezik. Így tehát az evangélium végső hirdetése (Mt 24:14; Jel 14:6-7) teremti meg az utolsó ítélet és a végidei megtévesztés hátterét. Végeredményben bármilyen külső, politikai és vallási megnyilvánulási formája legyen is a földön kibontakozó nagy küzdelemnek, a kereszténység történelmében nem a politikai események húzzák meg az igazi választóvonalat a jó és a gonosz között, hanem mindig is Jézus Krisztus evangéliuma. Az Antikrisztus Jézus életének, halálának és mennyei uralkodásának bitorlásával mutatja be, hogy milyen is valójában a jelleme. A drámai jelenet minden egyéb alakja csak mellékszereplő.

Figyelmesen olvassuk el 2Thessz 2:12 versét! Mi a fő oka annak, ha valaki nem fogadja be az igazságot? Hogyan tapasztaltuk ezt a saját életünkben? Vagyis, talán rejtetten, de hogyan akadályozta mégis a hamisság „kellemes/kényelmes” volta, hogy nyitottan fogadjuk az igazságot?

„A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust… A hamis Krisztus hangja lágy, szelíd és megnyerő. Nyájas, kedves hangon elmond néhányat a Megváltó ajkáról elhangzó drága mennyei igazságokból. Betegeket gyógyít, majd Krisztustól bitorolt szerepében azt állítja, hogy a szombatot áttette vasárnapra, és megparancsolja mindenkinek, hogy szentelje meg azt a napot, amelyet ő megáldott…

Csak azok lesznek felvértezve az egész világot foglyul ejtő hatalmas csalással szemben, akik szorgalmasan tanulmányozzák a Szentírást és szeretik az igazságot” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 555-556. o.).

„Az üzenet hirdetése közben ne támadd a többi egyházat, a Római Katolikus Egyházat se! Isten angyalai a különböző felekezetek között látnak olyan embereket, akiket csak nagyon óvatosan közelíthetünk meg. Ezért válasszuk meg igen gondosan szavainkat… E témaköröket illetően a hallgatás ékesszólás. Sok a megtévesztett ember. A szeretet hangján és szavaival mondjuk el az igazságot” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések Alapítvány. 375. o. a szerkesztő javításával).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)      Ma sokan úgy gondolják, hogy a pápaság megváltozott, és bizonyos szempontból ez igaz is. Viszont a megváltás alapvető kérdéseit illetően továbbra is jogot formál mindarra, amit Krisztus értünk tett és tesz. Még mindig a prófécia által bemutatott hatalom maradt. Hogyan képviselhetjük a Rómával kapcsolatos bibliai álláspontunkat keresztényi szeretettel, türelemmel és tapintattal?

2)      Gyakran hallunk olyanokról, akik a végidő eseményeinek újabb és újabb dátumaival állnak elő, újabb és újabb összeesküvés-elméletekben neveznek meg ilyen vagy olyan csoportokat. Ma is nyitottan kell fogadnunk az új világosságot, tehát hogyan viszonyuljunk az ilyen helyzetekhez?

ÖSSZEFOGLALÁS: Pál helyreigazította a thesszalonikaiak néhány téves nézetét az utolsó idő eseményeivel kapcsolatban, eközben fontos igazságot közölt e témát illetően. Egy dologról azonban nem szabad megfeledkeznünk: az utolsó idővel kapcsolatban nem az események időzítése és nem is a sok részlet a legfontosabb, hanem az, hogy a nagy küzdelemben melyik oldalt választjuk!

BUZDÍTSUK EGYMÁST!

A Bibliában van egy mondat, amit gyakran félreértelmeznek: „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk” (Zsid 10:24, új prot. ford.).

Ebben a szövegkörnyezetben a fenti szakasz azt jelenti, hogy lelkesítenünk, inspirálnunk kell egymást. Milyen remek jellemvonás is ez: képesnek lenni felébreszteni másokban a késztetést, hogy éljenek igazságosan és istenfélő módon a mai világban. Ritkán gondolunk bele: a kudarc oka sokszor az, hogy nincs elég ösztönzés, elvész a lelkesedés. Amikor „hitünket vesztjük” egy vállalkozásban, nincs, ami a cél felé hajtson bennünket. Ekkor segíthetnek a barátok megőrizni lelkesedésünket. Így tudjuk szeretetre és jó tettekre buzdítani egymást.

KITARTÁS

Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembenézni az apróbbakkal; s amikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra! Isten ébren virraszt.

Victor Hugo