SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Ígéret az üldözötteknek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 1:18; 14:1-3; Róma 2:5; 12:19; 2Thesszalonika 1:1-12; Jelenések 16:4-7; 20:1-6

„Mivégből imádkozunk is mindenkor tiérettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívására, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával” (2Thessz 1:11).

KULCSGONDOLAT: Jézus második adventje a keresztény reménység betetőzése.

Az írásbeli kapcsolattartás lassú lehetett, ezért ha egy gyülekezet Pállal akart szót váltani, először meg kellett találni, éppen hol tartózkodott az apostol, hogy eljuttassák neki az üzenetet. Nem lehetett könnyű feladat! Az üzenetet megkapva, az apostol lediktálta válaszát, amit azután személyesen vitt vissza valaki a gyülekezetnek. Talán hónapok is elteltek így, mialatt téves elképzelések kaphattak lábra és terjedhettek el.

Úgy tűnik, éppen ez történt Thesszalonikában. A gyülekezetben új problémák is felütötték a fejüket, amelyek súlyosbodtak is, mivel tévesen értelmezték Pál első levelét. Az apostol második levelével igyekezett javítani a helyzeten.

Az e heti tanulmányban tárgyalt részt így foglalhatnánk össze: a második adventkor a hívőket Isten különleges tette menti meg, amit Krisztus által visz végbe. Ebben a részben további információt találunk Jézus visszajövetelének természetére vonatkozóan.

„Pál és Silvánus és Timótheus a thesszalonikabeli gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban, és az Úr Jézus Krisztusban: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól” (2Thessz 1:1-2). Milyen reményt és ígéretet fejez ki még ez az egyszerű üdvözlés is? Milyen teológiai mondanivalót, mennyi reményt, ígéretet találunk benne? Hogyan tanulhatjuk meg ezt a reménységet, ezeket az ígéreteket a magunkénak érezni?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Pál gyakran beszél a kegyelemről és a békéről, mint ahogy itt is. E kettő vajon nem kapcsolódik egymáshoz? Vajon nem vezet el a békéhez, ha felismerjük Isten kegyelmét, Jézusban ígért megváltását? Legyünk bármilyen helyzetben, feltétlenül fontos elég időt fordítani annak végiggondolására, hogy Isten megváltást és kegyelmet ajánl, pedig méltatlanok vagyunk. Vajon hogyan lehetne ennél jobban tapasztalni azt a békességet, amit ígér? Ne önmagunkat állítsuk a figyelem központjába, hanem csak Jézusra összpontosítsunk és mindarra, amit benne kapunk!

Hasonlítsuk össze 1Thessz 1:1 versét 2Thessz 1:1-2 verseivel! A megfogalmazásban van egy kis különbség. Milyen jelentőséget találunk az eltérésben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A két rész között egy különbség van. Az első levélben Pál így ír: „az Atya Istenben”, a második levél elején pedig ez áll: „a mi Atyánkban”. Ez a megfogalmazás a kapcsolatot érzékelteti. Vannak, akik közel érzik magukhoz Jézust, az Atya Istentől azonban félnek. Pál arról biztosítja a thesszalonikaiakat, hogy éppen úgy bízhatnak az Atyával való kapcsolatukban, mint Jézusban. Jézus azért jött a földre, hogy bemutassa, milyen az Atya.

Minek a bizonyosságát, reményét találjuk Jn 1:18 és 14:7-11 verseiben, különösen 2Thessz 1:1-2 fényében?

Pál hajlamos volt rendkívül hosszú mondatokban fogalmazni. 2Thessz 1:3-10 verse a görögben egyetlen mondat, ami főként a Jézus visszajövetele körüli eseményeket érinti. A mondat központi üzenete azonban nem a második adventre utal: „Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek” (2Thessz 1:3). Jézus visszatérésére vonatkozó megjegyzései (6-10. versek) részben indokolják, hogy miért ad hálát Istennek a thesszalonikaiakért.

Milyen fontos lelki elvet találunk 2Thessz 1:3-4 versében a hit kérdésével kapcsolatban? Mi történik a hittel, ha nem fejlődik?

________________________________________________________________

„Tartozunk” hálát adni Istennek – ez a fő ige 2Thessz 1:3-10 szakaszában. Pál kötelezve érzi magát arra, hogy hálát adjon Istennek a thesszalonikai hívőkért, mivel a hitük egyre erősödik. Eközben egymás iránti szeretetük is nő. Az eredetiben mindkét ige jelen időben szerepel. Ez azt jelenti, hogy a hitben és a szeretetben való fejlődésük következetes és folyamatos. Az egészséges gyülekezet számára alapvetően fontos az ilyen erősödés. Mint egy növény, ami nem fejlődik, a lelkileg nem erősödő gyülekezet is meghal.

Ennek a levélnek a 2. és 3. fejezetében az apostol erőteljesen bírálja a gyülekezetet. De tudja, az embereknek sok megerősítésre van szüksége ahhoz, hogy jól tudják fogadni az építő kritikát. Az 1. fejezetben ezért bátorító, megerősítő gondolatokat ír.

Többek között azért is akarja erősíteni Pál a thesszalonikai gyülekezetet, mert folyamatosan szenvednek az üldözéstől. Kifejezett elismeréssel szól „kitartásukról” a szorongattatások között. Nem a hitről, reményről és szeretetről ír, inkább a hitükről, szeretetükről és kitartásukról. A „kitartás” itt a „reményt” helyettesíti, és ez vezet át a fejezet későbbi részében a második adventtel kapcsolatos magyarázatához.

Hitük és szeretetük növekedésének eredményeként az üldözések közepette tanúsított bátorságukkal dicsekedtek az apostolok a többi gyülekezetben, ahová ellátogattak. A thesszalonikaiak a keresztények példaképeivé váltak abban a tekintetben, hogyan kell a támadások között szilárdan kitartani.

A megpróbáltatások és a nehézségek hogyan növelhetik a hitünket? Mégis, ugyan kinek nem kell küzdenie azért, hogy a nehézségek között megőrizze hitét?

Görögül 2Thessz 1:5-10 szakaszának ószövetségi hangulata van (az első keresztények Bibliája a Septuaginta, az Ószövetség kereszténység előtti korból származó görög fordítása volt). 2Thesszalonika levelében sokkal több az ószövetségi utalás, mint az első levélben.

Mit mondott Pál 2Thessz 1:5-6 verseiben? Milyen ígéreteket találunk ebben a szakaszban?

A bizonyság szó azt jelenti, hogy „bizonyíték” vagy „nyilvánvaló utalás” valamire. Mit bizonyít a keresztények üldöztetése (4. vers)? Bizonyosan nem azt, hogy Isten a népe elleni ítéletet hozna. Ellenkezőleg! A jövőbeli ítéletre mutat, amelyben Isten népe igazolást nyer, üldözőik pedig olyan bánásmódban részesülnek, mint amivel másokat sújtottak. Ebben számunkra is van üzenet. Az erőszak erőszakot szül, és aki másokkal szemben erőszakot alkalmaz, félhet a jövőtől. Isten ítélete igazságot szolgáltat. Népe üldözőinek egy nap majd meg kell állni Isten ítélőszéke előtt. Aki pedig hite miatt szenved igazságtalanságot, bizalommal gondolhat Isten ítéltére. Azon a napon mindenki előtt világos lesz, hogy Isten kegyelmében részesült. Az Újszövetség arra bátorítja a hívőket, hogy kedvességet, irgalmat, megbocsátást tanúsítsanak mások iránt. Amikor viszont ezt átkokkal, veréssel és börtönnel viszonozzák, bátorító lehet a tudat, hogy az igazságtalanság nem tart örökké. Ezért is inti a Biblia a hívőket türelemre (lásd még Jel 14:12). 2Thessz 1:5-6 versében Pál emlékezteti az üldözött thesszalonikaiakat: „az Isten igazságos ítélete” a jövőben bemutatja majd, hogy a jelenben elismerően tekint rájuk az Úr. Sőt, a megpróbáltatás közben tanúsított türelmük és hitük igazolja, hogy Isten kiválasztotta őket. A keresztények szenvedése így adhat okot az örömre (1Thessz 1:6-7). A valós életben ez bizonyítja, hogy kinek az oldalán állunk majd Jézus eljövetelekor. Az 5. vers mutatja Isten igazságos ítéletét, amikor a thesszalonikaiakat elismeri. A 6. vers pedig az üldözők elítélésével és pusztulásával mutatja ugyanezt. Mindkét esetben az ítélet a jelenben tanúsított magatartás végidei következménye.

Előfordult már, hogy igazságtalanul áldozatul estünk valaki gonoszságának, aki viszont tettéért nem kapott büntetést? Ha igen, akkor mennyire vigasztal Isten ítéletének ígérete? Vagy nézzük más oldalról: előfordult már, hogy rosszul, igazságtalanul bántunk valakivel, de ennek nem lett következménye (legalábbis eddig)? Ha igen, hogyan tekintünk a végidei ítélet ígéreteire?

Olvassuk el 2Thessz 1:7-9 verseit! Mi az elsődleges oka a gonoszok vesztének Jézus visszajövetele idején? Hogyan értsük e verseket, gondolva arra, hogy Isten szeretettel, kegyelemmel és megbocsátással teljes?

_____________________________________________________________

Sokan kényelmetlenül érzik magukat e versek nyelvezetétől. Szerintük a „megfizet”, „meglakol”, „bosszút áll” és a szenvedéssel való büntetés nem méltó a szeretet, kegyelem és irgalom Istenéhez. Viszont Pál gyakran taglalja az igazságos büntetés és megtorlás témakörét (Róm 2:5; 12:19). Egyértelműen fogalmaz: egy nap Isten ítélete elsöprő módon megnyilvánul.

Miért is ne? A mai világban minden jó kormányzatnak kényszerítő erővel kell fellépnie, hogy visszaszorítsa a rosszat. A kényszer ugyan nem mindig erőszakos (amikor megállítanak egy közlekedési vétségért vagy az adóhatóság átvilágít), bizonyos esetekben viszont, főként, amikor bűnözők erőszakot alkalmaznak, arra erőszakkal kell felelni. A jó kormányzatok kellő korlátokat szabnak, hogy mindenki békében élhessen együtt. Sok esetben azonban a nyilvánvaló gonoszság nem enged önként. Minél nagyobb a gonoszság hatalma és brutalitása, annál nagyobb erő szükségeltetik megállításához.

Az e részben felvázolt kép nem kellemes, viszont azt fejezi ki, hogy Isten megteszi azt, amivel véget vet az erőszaknak és az elnyomásnak.

Mit tanítanak Jel 16:4-7; Dán 7:21-22 versei azzal kapcsolatban, amiről Pál is írt 2Thesszalonika levelében?

_____________________________________________________________

Jézus saját tapasztalatából tudja, mit jelent a szenvedés. Bízhatunk isteni ítéletének helyességében, abban, hogy nem fog szükségtelen pusztítást végezni. Isten ítélete szenvedést okoz, de a szükségesnél egy cseppet sem többet. Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy az Úr ítéletében olyan bölcsesség és méltányosság mutatkozik meg, amit most meg sem értünk igazán.

Ennek a szakasznak nem az volt a célja, hogy a bosszúállás miatt örvendezzenek, hanem a bántalmazott, elnyomott embereket akarta Pál bátorítani vele. Eljön az ítélet napja. Nem kell a saját kezünkbe venni az igazságszolgáltatást.

Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus a szentjeiben dicsőíttetik meg (2Thessz 1:10-12)?

Az e héten tanulmányozott mondat (2Thessz 1:3-10) számos fontos részletet közöl Jézus második adventjével kapcsolatban. Amikor Jézus eljön, megbünteti azokat, akik másokat bántalmaznak és megnyugvást ad a bántalmazottaknak (lásd 6-7. vers). A mennyből jön le, hatalmas angyalok kíséretében (7. vers). A tűz lángjával érkezik, és végrehajtja az igazságos ítéletet azokon, akik elutasították Istent és Jézus Krisztus evangéliumát (8. vers). A gonoszok elpusztulnak (8-9. vers), miközben Krisztus megdicsőül az üdvözülőkben (10. vers). A második advent eseményei képezik a millennium hátterét. Ez idő alatt, ezer éven át elhagyatott lesz a föld (Jel 20:1-6). A héten tárgyalt szakaszból ugyan nem derül ki, mi lesz akkor az igazakkal, ám 1Thessz 4:16-17 verséből tudjuk, hogy a megváltottak a levegőben csatlakoznak Jézushoz, amikor visszatér. Jn 14:1-3 pedig azt írja, hogy Jézus magával viszi őket a mennybe.

Pál tanácsa szerint hogyan készüljenek a hívők Jézus második adventjére (2Thessz 1:11)?

A 10. versben Pál már nem a gonoszokról beszél, hanem ismét arról ejt szót, hogy a második adventkor milyen sors vár az igazakra. A 10-12. versek szerint Jézus dicsősége megmutatkozik azoknak a jellemében, akik hisznek benne. Pál örül, hogy a thesszalonikaiakért mondott imái és az erőfeszítései igazolást nyernek, amikor Jézus visszatér (lásd 1Thessz 2:19-20). Pál itt a 2. fejezet alapját veti meg, amelyben arról szól, hogy az Úr napja még nem jött el. Ha már eljött volna, azt jelezné a tűz, a gonoszok pusztulása és Jézus teljes megdicsőülése mindenki előtt. A mai részben az apostol hol Istenről, hol Jézusról szól, a két kifejezést egymással felcserélve használja. Az ihletett Ige szerint Jézus Isten. Ez a tanítás igen fontos számunkra. Minél hatalmasabb Jézus, annál nagyobb az általa biztosított üdvösség, és annál tisztább képet kapunk Istenről, ha Jézus életéről, haláláról, feltámadásáról és visszatéréséről elmélkedünk. Ha Jézus valóban Isten, az Atya éppen olyan, mint Ő.

Hogyan folytathatjuk hétköznapi életünket, közben a második adventet várva? Az élet napi ritmusában miért olyan könnyű megfeledkezni Jézus visszajöveteléről? Hogyan tanulhatjuk meg teendőink végzése közben mindig gondolatainkban tartani ezt a nagyszerű ígéretet, a kellő időt, figyelmet és komolyságot megadva neki?

„A Bibliát ihletett emberek írták, de nem Isten gondolkodás- és kifejezésmódja szerint, hanem emberi módon. Isten mint író nincs jelen lapjain. Az emberek gyakran mondják, hogy ilyen vagy olyan kifejezés nem vall Istenre. De Isten nem helyezte magát a szavak, a logika vagy a retorika próbája alá a Szentírásban. A Szentírás írói Isten tollforgatói voltak, nem pedig tolla… Nem a Biblia szavai, hanem az írók voltak ihletettek. Az ihletettség nem a szavakra vagy kifejezésekre hat, hanem magára az emberre, akit a Szentlélek befolyása bizonyos gondolatokkal tölt el. A szavak azonban az egyéniség jegyét hordozzák. Az isteni elme és szándék összefonódik az emberivel, s így lesz az emberi kijelentés: Isten Igéje” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 20. o.).

„Az apostolnak Krisztus visszajöveteléről szóló tanítása a thesszalonikaiakhoz írott első levelében teljesen összhangban állott korábbi tanításaival. Néhány thesszalonikai testvér mégis félreértette szavait… Második levelében Pál igyekezett helyreigazítani tanításának e félreértését és eléjük tárni valódi álláspontját” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 174-175. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A Szentírás igazsága intenzív, szóról szóra történő tanulmányozás által ismerhető meg, vagy inkább nagyobb témakörök vizsgálata által, amihez széleskörű olvasás szükséges? Vagy mindkét megközelítési módnak megvan a maga ideje és helye? Beszélgessünk erről a csoportban!

2)  Olvassuk el a fentebbi idézetet az ihletéssel kapcsolatban! Hogyan segít megérteni a Bibliában időnkét megmutatkozó „emberi tényezőt”?

3) A második advent gondolata megrémít vagy inkább reményt kelt bennünk? Válaszunk mit árul el Istennel való kapcsolatunkról és arról, ahogy az evangéliumot értelmezzük?

4)  Nagy igazság rejlik a gondolatban, hogy a megpróbáltatások erősíthetik jellemünket és hitünket. Mégis, mit mondhatunk annak, akiből a bajok nemcsak keserűséget, neheztelést és haragot váltanak ki, de még a hitét is elveszik?

ÖSSZEFOGLALÁS: 2Thesszalonika levele 1. fejezetében Pál annak örül, hogy a thesszalonikai hívők a sok szenvedés dacára is hűségesek maradtak. Bátorításként arról beszél nekik, hogy Jézus második adventje idején majd megfordul a helyzet. Bármi is történjék most, ígéretet kaptunk arra nézve, hogy Isten majd igazságot szolgáltat.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

ŐSZI GONDOLATOK

Megjött az ősz,

ökörnyál szállong

a mező felett.

Fennakadt egy bokron,

a nyárnak integet.

– Látod? Így múlnak el

őszök, tavaszok;

vonulnak felettünk

az évek.

Alig vesszük észre:

ősz lesz a hajunk,

s bennünk is

megőszült az élet.