SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A gyülekezeti élet

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:43-48; János 15:4-6; Galata 5:22; Filippi 4:4; 1Thesszalonika 5:12-28

„A prófétálást meg ne vessétek, mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok” (1Thessz 5:20-21)!

KULCSGONDOLAT: Pál a thesszalonikai tagoknak, vezetőknek gyakorlati és lelki tanácsot is ad az egymásközti viszonyt illetően.

1Thesszalonika levelét Pál tizenhét intéssel (1Thessz 5:12-22), majd egy befejező imádsággal zárja. Az e heti rész három figyelmeztetéssel kezdődik, amit az apostol a thesszalonikai gyülekezet tagjainak írt arról, hogyan viselkedjenek vezetőikkel (12-13. versek). Ezeket követi hat utasítás arra vonatkozóan, mire figyeljenek a vezetők a tagokkal kapcsolatban (14-15. versek).

A következő hét versben nyolc rövid intést találunk (16-22. versek), amelyeket két csoportba sorolhatunk: három tanács arra vonatkozik, hogyan őrizhető meg a helyes keresztény magatartás (16-18. versek), majd pedig öt arra, hogyan viszonyuljanak a prófécia formájában jelentkező, új világossághoz (19-22. versek).

A záró imádságban Pál összefoglalja e levél fő témáját: a thesszalonikai és más hívők tovább növekedjenek szentségben, egészen a második adventig. Más szóval, naponta az Úr visszatérésére készülve kell élniük. Bizonyos értelemben mi ez, ha nem a „jelenvaló igazság”?

A mai tanulmányban tárgyalt két vers az előző heti rész záró buzdítása után következik: „Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat” (1Thessz 5:11). Erre a gyülekezetekben kerül sor, egymás lelki gondozásának és a tanítványok képzésének folyamatában. A mai tanulmány arra összpontosítja a figyelmet, hogy mire késztesse a tagokat vezetőik és mentoraik fáradozása.

Alapvetően mire mutat rá Pál 1Thessz 5:12-13 verseiben? Hogyan alkalmazzuk ezt saját életünkben? Miként tudnánk még jobban együttműködni azokkal, akik „elöljáróink az Úrban”, hogyan támogathatnánk és szerethetnénk őket még jobban?

A 12. vers szerkezete jelzi a görögben, hogy a második felében a három kifejezés ugyanarra a csoportra utal, a thesszalonikai gyülekezet vezetőire. Pál felszólítja a tagokat, hogy „becsüljék” őket, azaz figyeljenek rájuk, tiszteljék és ismerjék el őket. Ebből arra lehet következtetni, hogy a gyülekezet néhány tagja nem tanúsított kellő tiszteletet a vezetők iránt.

Az int szó még azt is jelenti, hogy utasít, figyelmeztet vagy akár azt, hogy „értelmet ver bele”. Pál itt kifejezi, hogy a gyülekezeti vezetőknek gyakran kell gyakorolni az úgynevezett „kemény szeretetet”. Az ilyen vezetői fellépést nem mindig veszik örömmel. Pál viszont a 13. versben még arra is kéri a tagokat, hogy „megkülönböztetett szeretettel” tekintsenek elöljáróikra, akiknek nehéz kérdésekkel kell foglalkozniuk. Pál azt akarja, hogy a gyülekezet minden tagja békében éljen egymással.

E versek nyelvezetében az emberekkel való bánásmód ókori stratégiája tükröződik. Pál korának szellemi vezetői tisztában voltak azzal, hogy kényes dolog az emberekkel bánni. Arra bátorították a vezetőket, hogy nagy körültekintéssel állapítsák meg a követőik állapotát, érzékenyen figyeljék meg, vajon nyitottak-e a helyreigazítás elfogadására, megfelelően időzítsenek és a helyes módszert alkalmazzák. A vezetőktől elsősorban azt várták el, hogy mielőtt másokat rendreutasítanának, vizsgálják meg saját magukat. Pál ezt még kiegészítette. A keresztény ember számára Isten a vezetői példa, és a gyülekezeti vezetés célja, hogy a tagság élete Istenhez méltó legyen.

Bizonyos kultúrákban az emberek hajlamosak bizalmatlanul tekinteni a vezetőkre, kétségbe vonva döntéseiket, másutt inkább vakon követik őket. Saját kultúránk hatása hogyan érezhető gyülekezeteinkben?

A 12-13. versekben Pál leírja, hogyan bánjanak a gyülekezeti tagok a vezetőikkel, a mai részben pedig a vezetőkre figyel, és azt tárgyalja, miként kell viselkedniük a gondjaikra bízottakkal.

Milyen tanácsot ad Pál a gyülekezeti vezetőknek 1Thessz 5:14-15 verseiben azzal kapcsolatban, ahogy a tagokkal kell bánniuk? Figyeljük meg itt az elveket! Hogyan alkalmazhatjuk ezeket magunkra nézve, bármilyen szerepet is töltsünk be a gyülekezetben? Miként alkalmazhatóak a munkahelyen, otthon, játék közben vagy ahol éppen vagyunk? Lásd még Mt 5:43-48!

Pál biztatja a thesszalonikai vezetőket, hogy „intsétek a rendetleneket” (14. vers). Azok tartoztak a rendetlenek közé, akik nem voltak hajlandók saját maguk eltartásáról gondoskodni, akik kifejezetten eltökélték, hogy nem lesz könnyű bánni velük és akikkel szemben határozottan fel kellett lépni.

Majd a vers másik felében Pál így tanítja a vezetőket: „bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.” Azok a „félelmes szívűek” vagy „bátortalanok” (új prot. ford.), akiknek nincs elég önbizalmuk. Sok minden aggasztja vagy nyugtalanítja őket. Isten számára fontosak, tehát a vezetésnek bátorítania kell őket. Az „erőtelenek” erkölcsi vagy lelki téren gyengék. Könnyen becsaphatók, hamar elcsüggednek a nehézségektől, félnek az ismeretlentől. A szívük talán helyén van, de nincs elég ismeretük és nyomasztja őket a múlt. Segítség kell nekik, hogy átvészeljék a nehézségeket.

Pál arra tanítja a vezetőket, hogy mindenkivel legyenek türelmesek. A 14. vers első három tanácsa különböző helyzetekre vonatkozik, a türelem viszont mindig szükséges a pásztori gondoskodásban.

Az apostol valószínűleg a 15. versben is a vezetőkre gondol. A feddést nem jó szívvel fogadók támadásai hatására az elöljárók kísértést érezhetnek arra, hogy viszonozzák a bántást. Csakhogy amikor egy vezető bosszút áll, bizonyítja, hogy nem krisztusi lelkület van benne. A helyes gyülekezeti vezetésben különösen fontos mások javának szem előtt tartása.

A 12-15. versekből kitűnik, hogy Pál felteszi: a gyülekezetben mindig lesznek mentorok és tanítványok, és e kapcsolatokban igen fontos nagy tiszteletet és türelmet tanúsítani. Nem feledkezhetünk meg viszont a 11. versről: „Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat”. A lelkigondozás gyakran kétirányú. Előfordul, hogy a mentornak van szüksége támogatásra.

1Thessz 5:12-16 szerint a keresztényeknek meg kell tanulni, hogyan fogadják és adják az építő kritikát. Ez csak az emberi kapcsolatok keretében történhet. Lényegében minden kereszténynek meg kell tanulni felelősen viselkedni és másoktól is felelős viselkedésre számítani. Az imádkozó gyülekezet fejlődni fog az intés és a bátorítás terén.

1Thessz 5:16-18 szakasza értelmében Pál szerint mi Isten akarata minden hívőt illetően? Miért fontos mindegyik? Lásd még Gal 5:22; Fil 4:4!

Az (Amerikában) ismert adventista prédikátor, Glenn Coon sokszor mondta, hogy a Biblia sokkal több helyen szólít fel az örömre, mint a szombatünneplésre. Mégsem hangsúlyozzuk az örömet eléggé. Az örömteli élet a Lélek egyik gyümölcse (Gal 5:22; Fil 4:4). Lélek által még szenvedés közben is lehet örülni (1Thessz 1:6).

Pál bizonyosan jó például szolgált a szüntelen imádkozásra. Amint az eddigiekben is láttuk, 1Thesszalonika levelét körbefonja az imádság. Pál itt arra szólítja olvasóit, hogy kövessék példáját.

A hála a következő keresztény erény, ami Pálban is megmutatkozott (1Thessz 1:2; 2Thessz 1:3). A pogányok romlásának egyik oka, hogy nem adtak hálát Istennek (Róm 1:21). Thomas Erskine szerint „Az Újszövetségben a vallás a kegyelem, az etika pedig a hála” (idézi F. F. Bruce: Paul: Apostle of the Heart Set Free. London, 1997, Paternoster Press. 19. o.). Érdekes megfigyelni, hogy az „örülj” és „légy hálás” görög kifejezéseknek ugyanaz a gyöke. Az istenfélők örömének kulcsa, hogy folyamatosan hálásak Istennek.

Nyissuk ki a szemünket! Isten ajándékai mindenütt körülvesznek, mi csak elfelejtünk hálát adni értük, mert gyakran inkább az élet nehézségeire és küzdelmeire figyelünk. Ha egyre jobban ápolnánk magunkban a hálás lelkületet, sokkal közelebb kerülhetnénk az Úrhoz és több lenne az életünkben az öröm.

Írjunk össze tíz dolgot, amiért hálásak vagyunk! Konkrétan nevezzük meg mindet! Majd mindegyiket foglaljuk bele egy-egy rövid imába! Figyeljük meg, hogy mennyire megváltozik a magatartásunk, a hozzáállásunk! Ez a gyakorlat jól mutatja, hogy milyen fontos a hála az Istennel való kapcsolatunkban!

„A Lelket meg ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek, mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek” (1Thessz 5:19-22)! Mit mond itt nekünk Pál? Hogyan alkalmazhatjuk tanácsát az életünkben? A „gonoszságnak” melyik az a formája, aminek az elkerülésére keményen kell igyekeznünk?

_____________________________________________________________

1Thessz 5:12-15 verseiben Pál a gyülekezetet figyelmeztette, de a 19-22. versekben már más témára vonatkozik intése: a prófétaság ajándékára. Mindkét tiltás azt érzékelteti az eredetiben, hogy le kell állniuk azzal, amit már gyakorolnak: „Álljatok le a Lélek megoltásával” és „álljatok le a prófétálás megvetésével” (1Thessz 5:19-20, a szerző fordítása). Alapvetően arra szólítja fel a thesszalonikaiakat, hogy hagyják abba, amit állandón tettek. Pontosan nem tudjuk, mire utal az apostol, de valószínűleg azt tanácsolja, hogy fogadják nyitottabban, ugyanakkor vizsgálják is meg az újabb világosságot. Biztosnak kell lenniük abban, hogy valóban világosság-e az új tanítás (2Kor 11:14).

A prófétaság ajándékát többféleképpen is lehet gyengíteni, pl. a Lélek „megoltásával”. Akkor teszi ezt az ember, ha nem figyel oda az igaz prófétára vagy szembeszegül vele. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi ellenállás tapasztalható – néha még a soraink között is – az Ellen White élete és munkássága által megnyilvánuló prófétaság ajándékával szemben!

A prófétaság ajándékát az is gyengíti, ha valaki elfogadja az elhangzottakat, csakhogy tévesen értelmezi vagy alkalmazza. Előfordulhat, hogy valaki nyitottan közeledik egy prófétai üzenethez, de az elmondottakat már helytelenül alkalmazza egy adott helyzetben. Az adventistáknak nagyon vigyázni kell ezen a téren! Csodálatos ajándékot kaptunk, és bizonyára nem akarjuk azzal sem közömbösíteni, hogy helytelenül alkalmazzuk.

Harmadsorban a prófétaság ajándékát az is gyengítheti, ha olyan embernek vagy írásnak tulajdonítunk prófétai tekintélyt, akit/amit Isten nem igazol. Az egyháznak folyamatos éberséget kell tanúsítania, mindent megvizsgálva, hogy vajon az a bizonyos prófétai üzenet valóban az egyház épülését szolgája-e.

Milyen hatása volt az életünkben Ellen White prófétai szolgálatának? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Olvassuk el 1Thessz 5:23-24 verseit! Mit jelent „mindenestől megszenteltetni” és „feddhetetlenül megőriztetni” az Úr eljövetelére? Nem ilyennek kellene már most is lennünk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A mai részben Pál visszatér az imádság nyelvezetéhez. A stílusa hasonló 1Thessz 3:11-13 szakaszáéhoz, mint ahogy a fő témája is arra emlékeztet: találja őket feddhetetlennek és szentnek Jézus, amikor visszatér. Itt viszont már áttér arról, amit a thesszalonikai hívőknek kell megtenni (1Thessz 5:12-22) arra, amit Isten tesz bennünk (szentség) és értünk (a második advent).

A hívők eltérően vélekedtek arról, hogy pontosan mit is mond ez a szakasz az ember természetéről és a Jézus visszajövetelekor várható jellemről. E részszel való rövid találkozásunk közben arra figyelünk, ami e szöveg alapján egyértelműen megállapítható.

Pál itt elmondja, hogy amit Isten a hívő életében tesz, annak egész lényére hatnia kell. Jézus visszajövetelének közeledtével élete minden részét érintenie kell a megszentelődésnek. Amikor „lelketeket, elméteket és testeteket” (új prot. ford.) említette, nem tudományos pontossággal kísérelte meg leírni az ember különböző részeit (a bibliai gondolkodás osztatlan egésznek látja az elmét és a testet, nem egymástól függetlenül létező részeknek). Ezzel a fordulattal az apostol inkább azt kívánta kifejezni, hogy testünket és értelmünket egészében, minden részében át kell adnunk Istennek. Engednünk kell, hogy teljesen Isten irányítsa gondolatainkat, érzéseinket és tetteinket.

Pál imája a jelentől a második adventig átível. Fontos, hogy a hívők megtartassanak, vagy feddhetetlenül megőriztessenek az Úr eljöveteléig. Az apostol azt kéri imájában, hogy Isten iránti elkötelezettségük mindvégig megmaradjon. E levél szerint a thesszalonikai hívők távolról sem voltak tökéletesek, ami azonban megvolt bennük, azt érdemesnek tartotta megtartani Jézus visszajöveteléig. Emellett még azért is imádkozott, hogy Jézussal való kapcsolatuk közben tovább növekedjenek a kegyelemben (lásd még Jn 15:4-6).

Hogyan lehetséges és kell naponta készülnünk az Úr visszatérésére?

„Jézus vidáman és ügyesen végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és mégis egyedül Isten dicsőségét tartsuk szem előtt. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna ideje arra, hogy törődjön a mennyei dolgokkal. Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartotta a kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket. Úgy tűnt, hogy dicsérete elűzi a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal tölti be a környéket. Hallgatóinak gondolatait a földi élet terhéről a mennyei otthon felé irányította” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 52-53. o.).

„A test és lélek gyógyítására a hálás és dicsőítő lelkületnél nincs jobb orvosság. Éppoly kötelességünk leküzdeni a búskomorságot, az elégedetlen gondolatokat és érzéseket, mint imádkozni” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 175. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)      A csoportban térjünk vissza a szerdai rész utolsó kérdéséhez! Két oldalról közelítsünk hozzá: Milyen hatása volt Ellen White-nak az egész egyházra? Szolgálata hogyan hatott egyéni életünkre?

2)      Miként hat a gyülekezeti vezetéshez való viszonyunkra az, ahogy általában a kultúránk tekint a vezetőkre? A hatalmon lévők iránti tiszteletlenségre késztet vagy inkább túlzott behódolásra? Hogyan tartható helyes egyensúly?

3)      Hogyan erősödhet gyülekezetünk a tagok jellemfejlődésének figyelésében? Milyen lelki vezetőképzés szükséges ehhez?

ÖSSZEFOGLALÁS: E heti szakaszunkban (1Thessz 5:12-28) Pál több kérdésről is szót ejt, de főként a gyülekezet lelki fejlődésére összpontosítja a figyelmet. A gyülekezet tagjai gondoskodjanak, törődjenek egymással, legyenek vidámak és hálásak. Fogadják nyitottan az új igazságot, különösen a prófétai igazságot, ugyanakkor az új gondolatok értékelését nagy gonddal, óvatosan végezzék. Az apostol mindenekelőtt arra szólítja a hívőket, hogy személyes életük minden részét maradéktalanul adják át Istennek, Jézus visszatérésére figyelve.

BOTYÁNSZKI ÁGNES:

ISTEN EMBEREINEK…

Hálás vagyok az Úrnak Érted!

És nem keresem a miértet.

Hisz nem holmi tények

Örvendeztetik szívem – remélem végleg-,

Hanem egész valód, mely által

Megerősít Isten oly sok földi halandót.

Őrizd meg szíved, s lelked tisztaságát!

És az Úr küldötte maradsz

Nagy és nemes célokért.

Egy boldog ember, ki csakis hitből él.

Hogy a próféta szólt-e belőlem?

Csak rajtad áll.

Isten hív, feladatokat szeretne bízni Rád.

Menj, kövesd Őt tűzön, s vízen át!

Akkor veled lesz mindig

Egy igaz, hű Barát.