SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az apostolok példája

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12;

Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5;

1Thesszalonika 2:1-12

„Hanem amiképpen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangéliumot, akképpen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket” (1Thessz 2:4).

KULCSGONDOLAT: A szolgálat igazi mozgatórugóinak bemutatásával Pál segít, hogy az evangélium fényében vizsgálhassuk meg saját szívünket és életünket.

Az e heti tanulmány témája eltér az eddigiektől. Pál itt nem a gyülekezetről ejt szót (1Thessz 1:2-10), hanem a társaival Thesszalonikában szerzett élményeiről számol be (2:1-12). Az előző fejezetben hálát adott Istennek azért, mert a thesszalonikai hívők róla vettek példát, majd ők maguk is a hűség példaképeivé váltak. 1Thessz 2:1-12 szakaszában még mélyebben foglalkozik az apostolok életmódjával, ami miatt igazi példaképpé váltak.

Természetesen számos dolog késztethet tanításra, prédikálásra és szolgálatra, de Pál itt rámutatott a legfontosabbra, arra, hogy ez Istennek tetsző cselekedet. Az apostolt nem annyira a gyülekezet számbeli növekedése foglalkoztatta, mint az, hogy Isten kegyelme által fejlődjenek a helyes lelki elvekben.

Ebben a tanulmányban mélyen bepillanthatunk Pál gondolataiba. Az apostol kitárja szívét; arra késztet, hogy mi is Isten tetszésének elnyerésére törekedjünk lelki reményeink, vágyaink, indítékaink terén, és másokra is jó befolyást árasszunk.

Az apostolok cselekedetei 16. fejezetének fényében olvassuk el 1Thessz 2:1-2 verseit! Milyen kapcsolatot érzékeltet Pál korábbi, Filippiben végzett szolgálata és thesszalonikai fellépése között?

1Thessz 2:1 az 1. fejezet témájára utal. A „magatok tudjátok” megfogalmazás emlékeztet az 5. versre, amikor pedig Pál a „tihozzátok való menetelünk” kifejezést használja, az a 9. verset juttatja eszünkbe. Tehát az apostol folytatja az 1. fejezetben elkezdett témákat. Az előző fejezet azzal ért véget, amit „mindenki” tudott már a thesszalonikai hívőkről. Itt pedig arról ír az apostol, amit olvasói megtudhatnak róla, saját hitbéli elkötelezettségéről.

Pál felidézi, hogy milyen szégyenletesen bántak vele és Silással Filippiben az evangélium hirdetése miatt, amire a Filippiből Thesszalonikába vezető hosszú úton minden egyes lépés fájdalmasan emlékeztette őket. Szenvedésük külső jelei bizonyára még akkor is látszódtak, amikor Thesszalonikába értek. Éppen ezért az apostolok elhatározhatták volna, hogy ott majd kevésbé nyíltan hirdetik az evangéliumot. Végtére is, ugyan ki hibáztathatta volna őket annak ismeretében, amit éppen átéltek!? Ám a thesszalonikaiak nyitottnak, készségesnek mutatkoztak az igazság elfogadására. Valós tapasztalataik talán azt sugallták, hogy „soha többet ne hirdessétek az evangéliumot!” Fájdalmaik, szenvedéseik között azonban Isten így erősítette Pált és Silást: Legyetek bátrak! Legyetek erősek! Mire ők „kezdtek bátrak lenni” (1Thessz 2:2, a szerző fordítása), pedig megvolt az esélye az üldözés kiújulásának. Éles, látható ellentét volt fizikai állapotuk (az azzal együtt járó minden gyengeségük) és az Istentől kapott erő között. Végeredményben az Úr saját dicsőségére használta fel a külső körülményeket. Az apostolok sebei kettős bizonyságot szolgáltattak a thesszalonikaiaknak. Először is azt igazolták, hogy Pál és Silás személyes meggyőződésből hirdette az evangéliumot, nem haszonszerzés reményében (lásd 1Thessz 2:3-6). Másodszor pedig a hallgatóság előtt világossá tették, hogy Isten nagy hatalma kísérte szolgálatukat. Nem pusztán emberi szellemi termék volt az evangélium, amit hirdettek – az apostolok életében látszott az Úr élő jelenléte (lásd 13. vers).

Mire mutatnánk rá annak bizonyítékaként, hogy Isten megváltoztatta az életünket? Mennyire szembetűnő ez mások számára is? Látszik egyáltalán?

Mit hangsúlyoz ki Pál apostol saját indítékairól 1Thessz 2:3 versében?

Az ókori világban úgy tartották: három kulcsa van annak, ha valaki változtatni akar az emberek gondolkodásán vagy gyakorlatán. Az érv erősségét aszerint ítélték meg, hogy milyen volt a beszélő jelleme (görögül: ethos), érvelési módja, logikája (logos), ill. milyen erővel hatottak a szónok szavai a hallgatóság érzelmeire, érdekére (pathos). 1Thessz 2:3-6 szakaszában Pál az apostolok jellemére irányítja a figyelmet, mint ami fontos eleme volt a thesszalonikaiakban gyökeres változásokat előidéző igehirdetésnek. E versekben Pál szembeállítja magát a filozófusokkal, akik gyakran a személyes haszon reményében beszéltek. Három olyan szót is használ a 3. versben, amivel a prédikálás vagy a szolgálat helytelen indítékaira utal.

Az első a „hitetés”, a nem igaz vagy téves tanítás. A szónokot talán olyan gondolat lelkesíti, ami egyszerűen nem állja meg a helyét. Lehet egészen őszinte, ám önmagát is becsapja. Azt hiszi, hogy hasznára van másoknak, csakhogy téves elképzelések vezetik. A második szó a „tisztátalanság”. Általában vonzónak tartják, akiről köztudott, hogy bizonyos hatalommal rendelkezik, vagy aki gondolatai, tettei miatt vált elismertté. A közszereplőket motiválhatják a hírnevük, ismertségük miatt kínálkozó szexuális természetű alkalmak. A harmadik kifejezés az „álnokság”, amit úgy is fordíthatnánk, hogy csalás. Ebben az esetben a szónok tisztában van azzal, hogy az általa képviselt gondolat nem állja meg a helyét, téves; tudatosan igyekszik félrevezetni hallgatóságát, hogy hasznot húzzon.

Pál és Silás szavai mögött nem voltak efféle indítékok. Ha ilyesmi hajtotta volna őket, akkor a Filippiben elszenvedett bántalmazás hatására bizonyára felhagynak a prédikálással. Thesszalonikában tanúsított bátorságuk csak annak tulajdonítható, hogy Isten ereje késztette őket szólásra. Thesszalonikában az evangélium nagy hatása részben az apostolok jellemének volt köszönhető, ami beszédükön is átsugárzott (lásd 1Thessz 1:5). A logikus érvelés és az érzelmekre ható beszéd kevés lett volna. Szavaikkal jellemük is összhangban állt. A mai világban szintén roppant nagy a hitelesség ereje, éppúgy, mint az ókorban volt!

Gondolkozzunk el arról, hogy valójában mi motiválja a tetteinket! Indítékaink mennyire tiszták, tévedéstől, csalástól, tisztátalanságtól mentesek? Hogyan javíthatnánk rajtuk, ha mégsem a legjobbak lennének? Lásd még 5Móz 10:16; Zsolt 51:1-12; Fil 4:13!

Milyen ellentét figyelhető meg Pál szolgálatának indítékai és a világi motivációk között, amelyeket 1Thessz 2:4-6 szakaszában említett meg? Miért nem könnyű mindig meglátni a különbséget? Hogyan csaphatja be magát az ember indítékai tisztaságát illetően? Miért fordulhat ez elő igen könnyen?

Az „Istennek tetszés” gondolata (1Thessz 2:4) valamiféle megpróbálást, megvizsgálást sejtet. Az apostolok engedték, hogy Isten megvizsgálja életük és szándékaik tisztaságát, nehogy evangéliumhirdetésük hatását csorbítsa a szavaik és az életük közötti különbség.

A korabeli filozófusok is írtak az önvizsgálat fontosságáról. Tanításaik szerint állandóan vizsgálnia kell indítékait és szándékait annak, aki hatással kíván lenni a világra. Ezt a gondolatot Pál egy lépéssel továbbvitte. Az önvizsgálaton túl Isten vizsgálódásának is tudatában volt. Az Úr igazolta Pál prédikációjának és lelki életének összhangját. Végeredményben csakis az Ő tetszésének elnyerésére érdemes igyekezni.

Az emberi élethez szükséges az egészséges önértékelés. Sokan abban keresik saját értéküket, hogy javakat halmoznak fel, eredményeikre vagy mások velük kapcsolatban megfogalmazott jó véleményére hivatkoznak. Ám az önértékelésnek e formái mind törékenyek, ideig-óráig tartók. Csak az evangélium révén ismerhetjük meg értékünk igazi és maradandó alapját. Amikor valóban megértjük, hogy Krisztus meghalt értünk, akkor kezdünk tudatára ébredni saját értékünknek, és ezt már a világon semmi nem ingathatja meg.

1Thessz 2:5-6 szakaszában még milyen indítékokat fűz az apostol a 3. versben megemlített három dologhoz?

A hízelgés az emberek tetszésének elnyeréséhez kapcsolható, és igencsak szegényes alapja az evangelizációnak. Pált nem az hajtotta, hogy milyen véleményt alkotnak róla az emberek. Továbbá kizárta a szolgálat másik világi indítékát, a pénzt is. Általában hajlandóak vagyunk fizetni annak, akinek a fáradozása hasznunkra van, esetleg megvásárolunk tőle bizonyos termékeket. Ez azonban kísértést jelenthet Isten szolgáinak, hogy szem elől tévesszék az egyetlen indítékot, ami valóban számít – Isten tetszésének elnyerését.

Mi az az életünkben, amire Isten örömmel tekint? Miért? Mi nem tetszik neki és miért?

1Thessz 2:4 verse értelmében az késztette Pált a szolgálatra, hogy Isten tetszését akarta elnyerni. A következő versekben még milyen indítékokat említ az apostol? Lásd 1Thessz 2:6-8!

A mai világban az emberek a pénzt, a vágyak kielégítését és a hatalmat tekintik a viselkedés elsődleges motivációinak – legalábbis azok, akiket az önérdek sarkall. 1Thessz 2:3-6 verseiben Pál különféle kifejezésekkel érzékeltette, hogy az ő szolgálatával kapcsolatban szóba sem jöhetnek efféle indítékok. A keresztény életében és szolgálatában nincs helye kapzsiságnak, erkölcstelenségnek, megtévesztésnek és hízelgésnek. Az apostolokat elsősorban az hajtotta, hogy mindent Isten tetszésére akartak tenni.

A 6. versben Pál megjegyezte, hogy lehettek volna a thesszalonikaiak terhére, vagy szó szerint „kihasználhatták volna a rangjukból származó előnyöket.” Apostolként, tanítóként elismerést követelhettek volna maguknak. Elvárhattak volna anyagi juttatásokat vagy azt, hogy különös tisztelettel övezzék őket. Ám Thesszalonikában Pál mindent elutasított, ami rossz fényben tüntette volna fel indítékaikat, ami botránykőnek bizonyulhatott volna az új hívők előtt. Noha az apostol elsődleges célja az volt, hogy Isten tetszését elnyerje, a 7-8. versekben leírja, még mi hajtotta: a thesszalonikaiak iránti nagy szeretet. A 8. vers nyelvezete is tükrözi a gazdag érzelmi töltetet. Számára az evangélium hirdetése nem csupán kötelesség volt, hanem annál jóval több – a szívét, egész lényét beleadta az emberek szolgálatába.

Az apostolok szeretetteljes fellépése mit váltott ki Macedónia gyülekezeteiben – amelyek közé tartozott a thesszalonikai gyülekezet is (2Kor 8:1-5)? Mennyire fontos tehát a bizonyságtevők jelleme?

A hétfői részben szót ejtettünk a meggyőzés három kulcsáról, ahogy az ókorban emlegették: a szónok jelleme (ethos), az érvelés logikája (logos) és az érzelmekre vagy az önérdekre gyakorolt hatás (pathos). A 4-6. versekben Pál kiemelte, hogy azért találtak követőkre, mert tiszta volt a jellemük. A 7-8. versekben a pathosra, az apostolok és a thesszalonikaiak között kialakult érzelmi kötődésre hivatkozott. Az evangélium ereje akkor a legnagyobb, ha érinti az ember szívét.

Gondoljunk valakinek a jellemére, aki jó hatást tett ránk lelkileg! Pontosan mi fogott meg benne? Hogyan tanulhatjuk meg követni a példáját?

1Thessz 2:9-10 versei alapján még mivel foglalkozott Pál az evangélium hirdetése mellett Thesszalonikában? Miért?

Szó szerint véve óriási túlzás lenne, hogy Pál „éjjel-nappal” munkálkodott. A görög szöveg azonban a minőséget fejezi ki, nem a ténylegesen munkavégzéssel töltött idő mennyiségét. Másként úgy mondhatnánk, hogy Pál messze túlment azon, amit a kötelesség megkívánt, véletlenül sem szeretett volna a thesszalonikaiak terhére lenni. Nem akarta, hogy bármi gátolja bizonyságtételét.

Emellett nagyon vigyázott, nehogy viselkedésével megbántsa Istent vagy az embereket (lásd Lk 2:52; 1Thessz 2:10). Pál és apostoltársai igyekeztek „feddhetetlenül” élni, hogy a figyelem valóban az evangéliumra irányuljon.

Milyen hasonlattal utalt Pál 1Thessz 2:11-12 verseiben arra, ahogy a thesszalonikai hívőkkel bánt (lásd még Lk 11:11-13)? Milyen tanítás rejlik ebben?

_____________________________________________________________

A jó apa korlátokat szab, bátorít és szeret. Gyermekei egyéni jelleméhez és érzelmi állapotához igazítja a nevelés és a fegyelmezés eszközeit. A gyermektől és a helyzettől függően vagy bátorít, vagy szigorúan beszél, vagy fegyelmezve büntet.

Pál missziós fellépése az alkalomtól függően eltérő volt. Egyrészt igyekezett az emberek sajátos jelleméhez és helyzetéhez igazítani megközelítési módját, másrészt igen fontos volt számára a hitelesség is, hogy „kívül-belül” minden egyezzen. Hogyan lehet valaki hiteles és őszinte, ugyanakkor „mindenkinek minden”?

A kulcs a szeretet, amit Pál a munkája nyomán megtérők iránt érzett. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a hitelesség példája legyen a hívők előtt. Viszont annak is tudatában volt, hogy bizonyos dolgokra még nem álltak készen (lásd még Jn 16:12). Ezért kétkezi munkát vállalt és a tanításait is a hallgatóságához igazította, nehogy szükségtelen akadályokat gördítsen az evangélium elfogadásának útjába. Erőteljes tanítás rejlik ebben az önfeláldozásról!

„Bármilyen magasztos a hitvallása valakinek, de a szíve nincs telve Isten és embertársai iránti szeretettel, nem őszinte tanítványa Jézusnak… Még ha nagylelkűségről is tesz bizonyságot; még ha minden vagyonát a szegények táplálására ajándékozza is, cselekedete nem ajánlja Isten kegyébe, ha nem a szeretet az indítéka” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 210. o.).

„Pál egyrészt ügyelt arra, hogy a megtérők elé tárja a Szentírás világos tanítását arról, hogyan kell megfelelően támogatni Isten művét… szolgálata során azonban, különböző időszakokban kétkezi munkával tartotta el magát a civilizáció nagy központjaiban…

Először akkor olvasunk arról, hogy Pál saját keze munkájával tartotta el magát, míg az igét hirdette, amikor Thesszalonikában volt [1Thessz 2:6, 9; 2Thessz 3:8-9]…

Pál nem tartotta elveszettnek az így eltöltött időt… Munkatársait lelki dolgokra tanította, valamint példát adott nekik a kitartó munka és az alaposság tekintetében is. Gyorsan, ügyesen, szorgalmasan dolgozott, és másokat is így tanácsolt: ’lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok’ (Róm 12:11)” (Ellen G. White: Gospel Workers. 234-236. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Idézzünk fel egy fájdalmas esetet (fizikai, lelki, érzelmi fájdalmat vagy mindet együtt)! Gyakorlatilag hogyan tapasztalhat az ember örömet, bátorságot szenvedés közben? Miért könnyebb erről beszélni, mint valóban így érezni?

2)  Gondoljunk valakire, akinek az élete nem támasztotta alá, hogy valóban keresztény volna! Milyen hatást tett ez az ember a hitéletünkre?

3) Milyen veszélyekkel jár a túlzott érzelmi kötődés azokhoz, akiknek az evangéliumról beszélünk? Hogyan tartható megfelelő határok között a szoros együttműködés során kialakuló kapcsolat?

ÖSSZEFOGLALÁS: Ebben a szakaszban Pál szívét kitárva vall arról, hogy mi ösztönözte a szolgálatra. Az az igazi motiváció, ha szeretnénk, hogy tevékenységünk Istennek tetsző legyen, akár örömmel fogadják azok, akiknek éppen szolgálunk, akár nem. Aki eltökélte, hogy Istennek kedves életet akar élni, annak szívét nem a pénz, a nemi vágy vagy a hatalom késztető ereje hajtja. A szolgálat másik fontos motivációja az elveszettekért érzett, őszint szeretet. E két indítékról egyaránt olvashatunk 1Thessz 2:1-12 szakaszában.

A SÁTORKÉSZÍTŐK

„Korinthosban találkozott Pál egy házaspárral, Aquilával és Priscillával, akik nemrégen kerültek Rómából Korinthoszba. Aquila zsidó volt, ’pontuszi származású’, de azt nem tudjuk, hogy Priscilla is zsidó volt-e. Több tudós, köztük Sir William Ramsay, úgy gondolja, hogy Priscilla római születésű és befolyásos valaki volt.

A Cselekedetek Könyve azt beszéli el, hogy nemrégen jöttek Rómából, ’mivel Claudius elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából’. Római történetírók úgy tudják, hogy a kiűzést azért rendelték el, mert a zsidók mindig lázadoztak ’valami agitátor miatt, akit Chrestus-nak hívnak’. Csábító az a gondolat, hogy ez lehetett az első utalás Rómában a kereszténységre.

Valahol Korinthosz sík területén, talán egy szőlőskert vagy egy fehérre meszelt falusi ház belső udvara közelében állt az a ház, ahol Pál, Aquila és Priscilla letelepedett, hogy létfenntartásukra a pénzt megkeressék, mivel Pál és Aquila is sátorkészítők voltak. Amikor a nyár az első esőkkel végetért, s a tél közeledett, a korinthoszi sátor- és vitorlakészítők még jobban el voltak foglalva, úgyhogy alig lehettek képesek eleget tenni a kapott megrendeléseknek. Mindkét kikötő tele volt azokkal a hajókkal, melyek elől télen a tengerek el voltak zárva; s a hajósok azon igyekeztek, hogy ezalatt hajóikat rendbehozassák. Így a lechaeumi és a kenkreai hajófelszerelést szállító kereskedők bőven el tudták látni munkával mindazokat, akik csak tudtak szőni vagy varrni.

A varrás olyan munka, amely mellett gondolkodni és beszélgetni is lehet. Bizonyára így beszélgettek el Pál és Aquila is Rómáról, miközben egymás mellett ülve készítették azokat a vitorlákat, amelyek majd tavaszszal a büszke hajókat viszik át a nyugati tengerre…

A szombati előestéken Pál és Aquila bizonyára félrerakta a tűt és fonalat és meggyújtotta a Sabbat-gyertyákat, s másnap reggel Pál a zsinagógában hirdette Krisztus evangéliumát. Majd az új héttel ismét megkezdték fárasztó munkájukat” (H. V. Morton: Pál apostol nyomában. Budapest 1983, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. 400-401. o.).