SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A missziómunka kiértékelése

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK:  5Mózes 10:12-13; Máté 23:15;

        2Korinthus 13:5-6; Zsidók 10:24-25; Jelenések 14:6-7

„Mint az arany függő és színarany ékesség: olyan a bölcs intő a szófogadó fülnél” (Péld 25:12).

KULCSGONDOLAT: Nagy hiba, ha az alapos kiértékelést elkerülve szeretnénk részt venni az evangélium fontos munkájában!

Az evangelizáció terén túl gyakran megelégszünk minimális eredményekkel, pedig erőfeszítéseinknek lehetne nagyobb hatása is, válhatnánk jóval sikeresebbekké, ha elemeznénk korábbi missziómunkánkat és a további stratégiánkba beépítenénk az abból származó következtetéseket.

Előfordul, hogy hatalmas összegeket költünk az evangelizáció olyan formáira, amelyek csak minimális eredménnyel járnak. Emiatt változtatni kell a költségek elosztásán, és/vagy a folyamaton. A nem bírálgató lelkülettel feltett kérdések részét képezhetik a megalapozott értékelésnek. Persze gyorsan hozzá kell tenni, hogy valójában egyetlen programról sem kapunk teljes képet, mivel csak a nyilvánvaló eredményeket látjuk (pl. hányan keresztelkedtek meg). Azt nem tudjuk felmérni, hogy mennyire vetettük el az evangélium magvait. Ezzel együtt igen is szükséges úgy értékelni a folyamatot, hogy utána dönteni tudjunk, de nem ítélkezve.

A héten az értékelés bibliai elvét tanulmányozzuk – megvizsgáljuk, miként válhat a mai gyülekezeti élet állandó részévé.

Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, sor kerül értékelésre – minden szombaton, minden evangelizáció alkalmával. Az emberek kiértékelik a tartalmat, az érthetőséget, sőt még a prédikáció hosszát is, és aki egy nyilvános előadáson részt vesz, elvárja, hogy minden magas szintű, nívós legyen. Az elvárásoktól elválaszthatatlan az értékelés. Még ha nem is tudunk rámutatni olyan bibliaszövegre, ami a szabályszerű kiértékelést írja elő, egyértelmű, hogy az őskeresztény egyház életének ez is fontos részét képezte.

Mit tudhatunk meg a következő versekből az értékelés fontosságáról? Milyen formáival találkozunk az idézett igehelyeken? 1Kor 11:28; 2Kor 13:5-6; 1Tim 3:1-13

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor Isten Igéje a norma, annak alapján várunk el és írunk elő bizonyos tetteket vagy adunk utasításokat, akkor a cselekedeteinket ki lehet értékelni. „Hogyan végezzük ezt a bizonyos szolgálatot?” „Hogyan érhetünk el még jobb eredményt?”

Pál leírta, hogy milyen tulajdonságoknak kell meglenni a diakónusokban és a vezetőkben, ami bizonyos értékelést feltételez. Mérlegelni kellett, hogy ki mennyire alkalmas egy adott tisztségre, majd pedig meg kellett nézni a szolgálatban való eredményességet.

Olvassuk el Mt 28:19-20 misszióparancsát! Milyen értékelő kérdéseket tennénk fel, ha szeretnénk látni, hogyan teljesít gyülekezetünk e téren?

_____________________________________________________________

Isten szolgái vagyunk, akikre az evangélium drága igazságát bízta. Nem érhet meglepetésként, hogy Isten is elbírálja szolgálatunkat, hiszen az evangélium üzenetének az egész világra el kell jutnia. Az Úr érdeklődéssel tekint a munkára, amit azokra bízott, akik hajlandóak együttműködni vele a lélekmentésben.

Ismét olvassuk el 2Kor 13:5 versét! Mit mond ez az ige személyesen nekünk? Miként vonatkoztathatjuk önmagunkra? Milyen bizonyítékát látjuk annak, hogy „a Jézus Krisztus bennetek van”?

Az értékelésnek számos haszna van, ugyanakkor léteznek veszélyei és buktatói is, amelyekről tudnunk kell, hogy elkerülhessük azokat. Ha túlzottan belemerülünk az értékelésbe, leginkább a negatívumokra figyelve, megvan az esélye, hogy kritikus környezetet teremtünk, ami elcsüggeszti az embereket, szűkítve az önként vállalkozók körét. Ha nem akarjuk, hogy az értékelést bárki bírálgatásnak vegye, mindig őszinte elismeréssel, megerősítéssel együtt kell elhangoznia. Többnyire valóban elfeledkezünk a munkában résztvevőknek járó elismerésről, kiváltképp azok esetében, akik már hosszabb ideje végzik szolgálatukat. Mindig a helyükön vannak, végzik a feladatukat. Szinte elvárjuk, hogy folyton ott legyenek, dolgozzanak. Az értékelés alkalmat ad, hogy kifejezzük elismerésünket fáradozásukért.

Milyen elismerésről olvasunk a következő versekben? Ma hogyan fejezhetjük ki köszönetünket egyes embereknek vagy csoportoknak? ApCsel 16:1-2; Róm 16:1; 1Kor 11:2; Fil 4:14

Pál apostolnak számtalan esetben kellett helyreigazítania gyülekezeteket vagy tagokat a viselkedésük, magatartásuk vagy a tanításaik miatt. Ez mutatja, hogy történt egyfajta értékelés. Viszont amikor csak tehette, igyekezett elismerően szólni azokról, akik támogatták őt vagy hűségesen szolgálták Istent, lelkiismeretesen végezték szolgálatukat. Akkor lesz igazságos az értékelésünk, ha nemcsak a végeredményt, de magát a folyamatot is vizsgáljuk. Az eredmény elbírálásakor arra kérdezünk rá, hogy elértük-e terveinket az adott programmal. A folyamat értékelése pedig a végrehajtás belső irányítását vizsgálja.

Figyelmesen olvassuk el Zsid 10:24-25 verseit! Mit jelent „ügyelni egymásra” ebben az összefüggésben? Milyen elvekre utal ez a rész az értékeléssel kapcsolatban?

E szavak nem csupán javaslatként veendők, hanem erősen figyelmeztetnek arra, hogy komolyan legyünk tekintettel egymás lelki fejlődésére. Ha megvizsgáljuk, hogy mit vár el tőlünk Isten a keresztény élet terén, tekintetbe véve, ki, hol tart hitéletében, a helyes értékelést „egymásra ügyelve” végezzük.

Gondoljunk arra, hogy mennyire bátorít, amikor valaki elismerően nyilatkozik rólunk – egyszerűen a személyünkről vagy/és a szolgálatunkról! Óriási hatása lehet néhány egyszerű szónak! Általában hogyan viszonyulunk az emberekhez? Többnyire bírálattal vagy elismeréssel? Ha az előbbi igaz ránk, hogyan változtathatunk rossz tulajdonságunkon?

Olvassuk el a következő verseket a heti leckénk (pontosabban az egész negyedévi tanulmány) összefüggésében! „Most pedig, óh Izráel! Mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod” (5Móz 10:12-13)!

Hogyan foglalnánk össze e két vers lényegét? Mit mondanánk?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Melyik újszövetségi részre emlékeztetnek e versek? Miért olyan fontos hallgatni Mózes intésére?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Olvastuk, hogy mit „kíván” tőlünk Isten. Hogyan értsük ezt a hit általi megigazulás összefüggésében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az idézett részben főként a szívünkről, lelkünkről, szeretetünkről, Isten félelméről van szó – ezeket mind nehéz kívülről megítélni. E belsőnket érintő dolgok milyen külső megnyilvánulásairól olvastunk? Hogyan illeszkedik a külső és a belső közötti kapcsolat ahhoz, ahogy Jel 14:6-12 szakaszát értjük?

_____________________________________________________________

Mt 23:15 versében Jézus szigorú ítéletet mondott arról a „missziómunkáról”, amit a farizeusok és írástudók végeztek a pogányok között. Tehát amikor jó szándékkal igyekszünk eleget tenni a misszióparancsnak, állandóan gondolnunk kell 5Móz 10:12-13 verseinek mélységes igazságaira! Hiszen véletlenül sem akarjuk evangelizációinkkal „a gyehenna fiaivá” tenni az embereket!

„Az Úr azonban mondta Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7).

_____________________________________________________________

A tanulmány korábbi részében megállapítottuk, hogy emberek és gyülekezetek célkitűzéseit fontos kiértékelni. A számbeli fejlődést viszonylag egyszerű figyelemmel kísérni és értékelni, viszont igaz, hogy a gyülekezet nem csupán számokat takar.

Nyilvánvaló, legalábbis annak kellene lennie, hogy nem egyszerűen emberekkel akarjuk megtölteni a gyülekezetet. Azt szeretnénk, hogy a gyülekezetet olyanok töltsék meg, akiknek egyre erősödik a kapcsolata Jézussal, akik szeretik az Urat és szeretetüket parancsolatainak való engedelmességgel fejezik ki. Semmiképp nem szeretnénk azt tenni, amit Jézus a farizeusokról és az írástudókról mondott: „megkerülitek a tengert és a földet (missziómunkát végezve), hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiaivá teszitek őt” (Mt 23:15). Jézusnak a farizeusok missziós erőfeszítésére vonatkozó szigorú feddése mutatja, hogy mennyire fontos odafigyelni a lelki fejlődés kiértékelésére, nem csupán azok esetében, akiket a gyülekezetbe hozunk, hanem elsősorban saját magunkra vonatkozóan!

Milyen lelki tevékenységek fontosságát emelik ki a következő versek: Zsolt 1:2; Mt 26:41; Róm 8:6; Ef 6:17-18; 2Tim 2:15-16? Miért olyan döntő mindez a lelki fejlődésünk szempontjából?

_____________________________________________________________

Hogyan is értékelhetnénk mi, Isten kegyelmére szoruló bűnösök mások lelkiségét, ami „megfoghatatlan”? Hiszen nem létezik olyan lefektetett lelki mérce, amihez mérhetnénk a lelki életet. Éppen ezért helyesebb arról gondolkozni, hogy halad-e a lelki úton egy illető, mint azt meghatározni, éppen melyik ponton tart. A lelki úton való járásra utalnak a lelki természetű tevékenységek. Az iménti versekben említett dolgok valóban jelzésértékűek, ugyanakkor mindig óvatosnak kell lennünk mások életének megítélésében. Különösen az új tagoknak mutassuk be kedvesen, szeretettel, hogy milyen fontos a lelki fejlődés szempontjából az imádság, a bibliaolvasás és az engedelmesség!

Éppen az az oka egyházunk létének, mint ami értékelésre is késztet. Hiszszük, Isten azért indította el a Hetednapi Adventista Egyházat a föld történelmének ebben az időszakában, mert része tervének, hogy az egész világra eljuttassa az evangéliumot. Más szóval, azért vagyunk, hogy embereket nyerjünk meg Isten országa számára.

Hogyan gondoljunk Jel 14:6-7 verseire adventi hitünk összefüggésében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Előrehaladásunk kiértékelése egy mód arra, hogy a lehető legjobban tudjunk ragaszkodni a feladatunkhoz. A gyülekezet által végzett értékelés során azt kell felmérni, hogyan hatnak a különböző missziós stratégiák közösségünk fejlődésére. Miként járul hozzá az a bizonyos tevékenység a cél eléréséhez?

Miről olvasunk Mt 6:33, 10:7, 24:14 és Lk 4:43 verseiben? Hogyan befolyásolják egyházunkat és missziós tevékenységünket ezek a tényezők?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az evangéliumokban számos utalást találunk arra, hogy Jézus prédikációival nyert meg embereket Isten országa számára. Arról beszélt, hogy elközelített Isten országa. Megfeddette a vallási vezetőket, akik elzárták az Úr országát az emberek elől, úgy beszéltek róla, mintha nehéz volna odajutni. A tanítványait elküldte, hogy a mennyek országát hirdessék. Jézus, az apostolok és az egyház célja nyilvánvalóan az volt, hogy az emberek eljussanak oda.

Azt bizonyítja a különböző időkben a gyülekezethez csatlakozók száma, ill. a pogányok között alapított gyülekezetek száma, amint a beszámolókból kiderül, hogy folyamatosan értékelték, az egyház hogyan éri el célját: Isten országa terjesztését.

Jézus határozottan és félreérthetetlenül kijelentette, hogy aki nincs vele, az ellene van (Mt 12:30), és aki nem gyűjt vele, az tékozol. Most ne a hitvallásunkra gondoljunk és ne is arra, hogy nevünk szerepel az egyház névsorában! A kérdés, hogy vajon gyűjtünk vagy tékozlunk? Mit hozhatunk fel válaszunk alátámasztására?

Hívjunk másokat is, hogy kapcsolódjanak be a szolgálatunkba! Hallottunk már egyszemélyes zenekarról? Azt nevezik így, amikor a zenekar minden hangszerén egy valaki játszik. A hátára erősített dobot lábpedállal üti; a cintányért a térde közé köti stb. Átvitt értelemben akkor beszélhetünk „egyszemélyes zenekarról”, ha minden feladatot egy ember végez. Aki „egyszemélyes zenekart” működtet, hamar kiég, mert sem fizikai, sem érzelmi támogatást nem kap. Az ilyen helyzetben lévők panaszkodnak, hogy a gyülekezet nem segít, noha valószínűleg nem is kérték a tagok részvételét, talán csak anyagi téren, de másban nem. Akár most kezdünk valamilyen szolgálatba, akár a már működő szolgálatunkat értékeljük éppen, az alábbiakban néhány javaslatot találunk arra nézve, hogyan érhetünk el gyarapodást, ha mások is bekapcsolódnak. Tekintsük át, mi minden tartozik szolgálatunk különböző részeihez, és hányan kapcsolódhatnának be! Határozzuk meg, mely területeken van szükség jelentősebb segítségre, és keressünk olyanokat, akik betölthetik a fontosabb szerepeket! Gondoljunk a különböző csoportok vezetőire! Készítsünk viszonylag részletes, vázlatos leírást a szolgálat egészéről! Hasznos lesz, ha a leendő csoportunk tagjaival beszélgetünk, hiszen pontosan megismerhetik az elvárásokat. Rendszeresen számoljunk be az egész gyülekezetnek! Így mindenki láthatja, hogy szolgálatunk része a gyülekezet átfogó missziós stratégiájának, és jobban bekapcsolódnak.

Tartsunk rendszeres összejöveteleket a csoporttal! Ismerjük el a tagok által végzett munkát és nézzük meg, mennyit haladtunk előre! Tegyük fel a kérdést: „Hogyan haladunk?” „Hogyan végezzük a munkát?” „Mi lesz a következő lépés?”

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)  Hol és hogyan húzható meg a határvonal a helyes értékelés és az ítélkezés között, amitől a Szentírás is óv?

2) Gondolkozzunk még arról, amit Jézus mondott Mt 23:15 versében! Mit tehet gyülekezetünk, hogy ez ne történjen meg, főleg amikor az új hívők tele vannak lelkesedéssel? Mivel járulhatunk hozzá, hogy a buzgalom helyes irányba vigye a tagokat, és véletlenül se tegyük „a gyehenna fiaivá” azokat, akik a soraink közé lépnek?

3)  Gondoljunk egy, a gyülekezetünk által végzett missziós szolgálatra! Vázoljuk fel a program, a folyamat, ill. a szolgálatot végző csoport értékelésének helyes módját!

DOBOS HAJNAL:

NINCS HATALMAM

Mióta szólsz már, Istenem!

S én nem hallom, míg nem kiáltasz.

Ha bottal vernél, szívesen

venném, s hinném, hogy szinte áldasz.

Ám munkád művészet, mint a márvány

alaktalan tömbjéből kivésni

a tökéletes formát, – kis pattintásokkal

töröld le rólam, ami földi,

fölösleges,

nem hasznos nekem.

A véső hegyét gyakorta szenvedem

meg, – így tudva, így, hogy munkálkodol rajtam,

s hogy művé lenni magamtól nincs hatalmam.

Uram, bocsásd meg keménységemet,

s hogy jajdulok, ha fáj, – és sok munkát adok,

De dajkálom magamban már reménységemet,

hogy megsimít Kezed, majd ha kész vagyok.