SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szeretetből

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: János 6:28-29; 15:3; Róma 3:19-20; 5:6-8; 1János 4:18-19

„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartjátok” (Jn 14:15).

KULCSGONDOLAT: Fontos azon fáradozni, hogy Krisztushoz vezessük az embereket. Viszont fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi késztet erre?

Alapigénket általában úgy értelmezzük, hogy a Tízparancsolatra utal, persze léteznek még más parancsolatok, mint pl. ez: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” (lásd Mt 28:19-20).

A missziómunkára elsősorban Isten irántunk tanúsított kegyelmének kell ösztönöznie, nem a bűntudatnak, a kötelességérzetnek vagy annak a gondolatnak, hogy ezzel tartozunk Istennek. Nem kell ahhoz a viselkedést vizsgáló pszichológusnak lenni, hogy tudjuk, szinte minden emberi cselekedet válaszreakció. Ez vonatkozik a bizonyságtevésre és az evangelizációra is. Megtudhatjuk, hogy valójában mi motivál bennünket, ha egyszerűen megkérdezzük magunktól: Miért tesszük ezt vagy azt? Miért kapcsolódunk be a gyülekezet missziós stratégiájába? Vagy miért nem veszünk részt benne?

A héten megnézzük, mi a helyes késztetés az Úr művének végzésére, valamint arra is fényt derítünk, hogy milyen veszélyekkel jár, ha helytelen a motivációnk, ha pl. csak a kötelesség, a bűntudat vagy a szégyenérzet hajt. Utánajárunk, hogy miért a missziómunka a szeretetből fakadó válasz az üdvösség Istentől kapott ajándékára.

Gondolkoztunk már azon, miért olyan nehéz rávenni az embereket, hogy elkötelezzék magukat hosszú távú gyülekezeti tervek mellett? A választ megtalálhatjuk, miközben olyan helyzetekre gondolunk, amelyekben a motiváció és a kötelezettségvállalás magas foka mutatkozik meg. Mi késztet egy szülőt arra, hogy egyik veséjét felajánlja gyermeke életének megmentéséért? Miért költenek anyák és apák nagy összegeket arra, hogy a lehető legjobb neveltetést biztosítsák gyermekeiknek? Gyötörné őket a bűntudat, ha nem ezt tennék, ez motiválja őket? Úgy gondolják, hogy tartoznak ezzel a gyerekeiknek? Természetesen nem! A szülők valóban felelősséget éreznek gyermekeik jólétéért, mégis a szeretet az elsődleges hajtóerő. Szeretetből cselekszenek. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni: azért teszünk meg bizonyos dolgokat Istennek, mert szeretjük, és tudjuk, hogy Ő is szeret bennünket.

Mit fejeznek ki 1Jn 4:18-19 versei? Fogalmazzuk meg a saját szavainkkal!

Isten irántunk tanúsított szeretetében kell gyökereznie a miénknek iránta. Az Úr örökké, a mi időnk előtt is létezett, és az emberiség megteremtése óta a legnagyobb szeretettel tekint ránk. A szeretet csak szeretetre válaszul, abból fakadhat. Hiábavaló fáradság, ha a nagy misszióparancsnak nem szeretetből, hanem más okból akarunk eleget tenni. Éppen ezért olyan különösen fontos a lelki felkészülés, ha szeretnénk bekapcsolódni a bizonyságtevésbe és az evangelizációba. Isten iránti szeretetünk, készséges részvételünk a lélekmentésben annak függvénye, hogy megismerjük Őt. Általában nem érzünk szeretetet az ismeretlenek iránt. Tehát, ha fontos, hogy szeretetből engedelmeskedjünk Istennek, ismernünk is kell.

Mire mutatnak rá a következő versek az Isten iránti szeretettel, az engedelmességgel, meg a szolgálat helyes motivációjával kapcsolatban? Józs 22:5; Lk 7:41-43; Jn 14:23; 2Kor 5:12-18

A szeretet és az engedelmesség elválaszthatatlan egymástól, amennyiben ebben a sorrendben jelentkeznek. Az Isten iránti igaz szeretetnek mindig az lesz az eredménye, hogy az ember engedelmeskedik az Úr kinyilatkoztatott akaratának, ám az engedelmesség nem mindig vezet el a szeretethez (persze ez is megtörténhet). Ha szeretnénk, hogy az emberek tegyenek valamit Jézusért, segítenünk kell nekik szeretetkapcsolatot kialakítani vele.

A tetteinket milyen mértékben motiválja a szeretet? Ösztönöz egyáltalán? Mire utal válaszunk az Úrhoz fűződő kapcsolatunkat illetően?

Évszázadokon át bűntudattal sarkallták tettekre az embereket. A misszióvezetők ma is gyakran figyelmeztetnek, hogy Isten felelősséget bízott ránk, és használnunk kell tőle kapott talentumainkat, ajándékainkat. Rendszeresen halljuk, hogy Isten és a gyülekezet is számít ránk. Ha Isten oly sokat tett megmentésünkért, hogyan maradhatnánk tétlenek az evangelizáció terén? Így szólítanak tettekre, kétségkívül a legjobb szándéktól vezéreltetve, ezzel viszont burkolt formában a bűntudatra építenek, ill. arra, hogy tartozunk Istennek. Csakhogy a motiváció eredménytelennek bizonyul, ha nem Isten tetteire kerül a hangsúly, hanem arra, amit nekünk kellene megtenni.

Mit értett Pál apostol azon Róm 3:19-20 versében, hogy az egész világ bűnös Isten szemében? Mit akart itt kifejezni?

Ebben a szakaszban Pál azt taglalja, hogy számot kell adnunk Istennek. A 10. versben már leszögezte, hogy „nincsen csak egy igaz is”, a 19. versben pedig kijelentette: „az egész világ Isten ítélete alá” esik. A törvény szerepét gyakran hasonlították a tükörhöz, ami megmutatja bűnös állapotunkat, de nem biztosítja a megtisztuláshoz szükséges szappant és vizet. Isten törvényébe pillantva tudatára ébredünk bűnösségünknek, ugyanakkor ez elvezet a Megváltóhoz, késztet, hogy elfogadjuk tőle az ingyen felajánlott bűnbocsánatot és a megtisztítást. Krisztushoz térve azonban már nem a bűntudat motivál, mert Isten eltörölte bűneink terhét, Jézus igazsága elfedezte azokat. Tökéletesen, bűneink nélkül, bocsánatot nyerve állunk Krisztusban.

Mire mutat rá Jakab (Jak 2:10)? Hogyan magyaráznánk el a vers jelentését egy új hívőnek?

Ha a törvénynek akár csak egyetlen pontját is megsérti az ember, szembeszegül a törvényadó Istennel. Ez is érzékelteti, mennyire hibavaló próbálkozás volna, ha a törvény betartásával akarnánk elnyerni Isten tetszését. Még a legkisebb mértékű törvényszegés is arról a rejtett szándékról rántja le a leplet, hogy az ember a saját kívánságát és nem az Úrét szeretné megtenni.

Ha hibáinkat elismerjük, le is kell azokat tennünk Jézus elé, igényelve igazságát, bocsánatát, kegyelmét, bármennyire méltatlanok is vagyunk. Tagadhatatlan, hogy érdemtelenek vagyunk, el sem tudjuk képzelni, mennyire! Ha nem így lenne, a Krisztus által felkínált üdvösséget nem kegyelemből nyernénk, hanem Isten tartozna ezzel nekünk (lásd Róm 4:1-4). Mondhat olyat ember, hogy az Úr tartozik neki valamivel?

Mit gondolunk arról az emberről, aki állandóan hangoztatja, hogy késztetést érez a cselekvésre, mégsem kezd bele semmibe? Mi a helyzet azzal, aki bizonygatja, hogy mennyire elkötelezett, csak nem tudni, mi vagy ki iránt? Amint az előzőekben is megállapítottuk, a szeretet igen erős motiváló tényező, de még az Isten iránti szeretet sem jelent semmit, ha csak a szólamok szintjén létezik és nem kísérik tettek. Más szóval, a szeretettől elvárjuk, hogy cselekedetekben mutatkozzon meg. Ebben az értelemben a szeretet aktív szó, mivel szeretetből fakadó tettekben jelentkezik.

Mit tudhatunk meg Jn 15:13 és Róm 5:6-8 verseiből Jézus szeretetéről, amit tettei bizonyítottak? Mi kell ahhoz, hogy ezek az elvek jellemezzék a mi életünket is?

Csodálatos a Megváltó, aki irántunk való nagy szeretetéből kész volt feláldozni az életét! Ez a legjobb példája annak, hogy mire késztet az igaz szeret! Mi lett volna, ha Jézus kifejezi, mennyire szeret, de nem jön le a mennyből? Mi lett volna, ha biztosít szeretetéről, mégsem ígér meg semmit, nem gondoskodik rólunk?

Mit fejez ki Jn 14:21 Jézus és az emberek cselekvő szeretetéről?

_____________________________________________________________

Itt nem csupán a szeretetről van szó, hanem egy kapcsolatról, ami szereteten alapul. Minden ilyen kapcsolatban az ember késztetést érez arra, hogy kedvében járjon annak, aki számára fontos. Jézust az emberiség iránti végtelen szeretete motiválta üdvözítő tettére, pedig az ember megtörte kapcsolatát Istennel. Bármit is tegyünk az Úrért, de ha nem ilyen indíttatásból végezzük, nem értjük igazán, hogy mit jelent szeretni Istent. Az Úr nem azt akarja, hogy azért végezzük a missziót, mert ezzel tartozunk neki. Kapcsolatban kíván lenni velünk, mert így a kedve szerint való dolgokra késztethet, és mi ráhangolódunk arra, ami neki tetszik. Isten azt várja: annyira szeressük, hogy felvegyük a kapcsolatot a többi emberrel, akiket szintén szeret.

Hogyan győződhetünk meg arról, hogy helyes indítékkal szolgáljuk az Urat? Áldására lehetünk másoknak akkor is, ha tetteink mozgatórugói helytelenek? Ha igen, hogyan? Vajon jónak számítanak a helytelen céllal végbevitt jó cselekedetek? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Egy angol mondás szerint nem létezik ingyen ebéd. Ez azt jelenti, hogy ha valamit ingyen kapunk, az valójában nincs is ingyen, hiszen valamikor, valahol, valahogyan fizetni kell érte vagy adni kell helyette valamit. Titokzatos módon még a keresztény gondolkodásba is beivódott a nézet, hogy gyakorlatilag semmi nincs ingyen, ezért sokan az Isten akaratának való engedelmességgel igyekeznek kiérdemelni az üdvösséget. A keresztény szóhasználatban a törvényeskedés azt a magatartást jelöli, amikor az ember úgy gondolja, hogy engedelmessége miatt Isten majd igaznak tekinti. Természetesen az Úr kegyelme nem ment fel az engedelmesség alól, de üdvösségünk alapja csakis a kegyelem, nem más; nem az, amit mi tehetünk meg.

Mire világítanak rá az alábbi igehelyek az üdvösséget érintő félreértéssel kapcsolatban, ami sokakat jellemez? Hogyan eshetünk mi magunk is ennek a gondolatnak a csapdájába? Miért fordulhat ez olyan könnyen elő?

Róm 10:1-4  __________________________________________________

_____________________________________________________________

Róm 11:5-6  __________________________________________________

_____________________________________________________________

Gal 2:16 _____________________________________________________

_____________________________________________________________

A törvényeskedő vallás arra készteti az embert, hogy saját cselekedeteire összpontosítson (ill. gyakran mások tetteire) és ne az evangéliumi parancsra. A törvényeskedés gőgössé, önteltté teszi azt, aki annyira elvakult, hogy megváltásra méltó szentnek képzelje magát. Viszont épp ilyen veszélyes az is, ha csüggedésbe, kétségbeesésbe taszítja az embert, aki felismeri, hogy mennyire messze van az isteni mérce elérésétől. Akár így, akár úgy, itt olyan csapdával állunk szemben, amit mindenképpen kerülnünk kell, különösen egyházunkban, hiszen hitünk szerint a törvény betartása szorosan kapcsolódik az evangélium lényegének megértéséhez.

Hogyan mutat rá Jézus a hit általi megváltás igazságára Jn 6:28-29 verseiben? Mit jelent hinni abban, „akit ő küldött”? Hogyan kell megmutatkoznia életünkben ennek a hitnek? Mennyire látszik meg rajtunk a hit, főként akkor, amikor azt hisszük, hogy senki nem figyel?

A Biblia egyértelműen kifejti, hogy egykor a bűn szolgái voltunk, de Krisztus által felszabadultunk (Róm 6:6; Gal 5:1; 1Thessz 1:10), Isten gyermekei lettünk (Róm 8:15) és újjászülettünk (1Pt 1:23).

Az lesz Isten eredményes munkása, aki múltját átadja az Úrnak és erőt kap tőle, hogy feladatát végezze a jelenben meg a jövőben. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy akit Krisztus megszabadított, az Úr szolgája lehet. Ha ezt az igazságot nem értjük, furcsának tűnhet, hogy a felszabadítás szolgaságba vezet. Pedig ez is éppen olyan igaz, mint hogy „akkor töltekezhetünk fel lelkileg, ha állandóan megüresítjük magunkat.”

Mire utalt Pál, Jakab és Simon Péter Isten és Jézus Krisztus szolgájának nevezve magát (Fil 1:1; Jak 1:1; 2Pt 1:1)? Hogyan vonatkoztassuk ezt önmagunkra?

Uraik saját tulajdonuknak tekintették és dolgoztatták rabszolgáikat. Keresztény viszonylatban a Mester szolgálatában végzett munka önkéntes döntés alapján történik. Isten nagyon szeret, tehát nem kényszeríti ránk akaratát. Pál, Jakab és Simon Péter ezzel a kifejezéssel azt kívánta bemutatni, hogy maradéktalanul azonosítja magát Krisztussal és művével, fenntartások nélkül szolgálja az Urat. Nem akartak önmaguknak fontosságot tulajdonítani, hogy az emberek csakis Jézusra figyelhessenek. A szolgaság hasonlata azt érzékelteti, hogy Jézus őszinte követői önzetlen szolgálatukkal nyilvánítják ki hűségüket.

Mit tudhatunk meg Jn 8:34-36 verseiből a bűn szolgaságáról és a szabadulás módjáról?

Jézus hallgatói tisztában voltak azzal, hogy a rabszolgák nem éltek biztonságban. Ha a gazdának úgy tartotta kedve, el is adhatta őket, az úr fia azonban mindig biztonságban volt a családban. Jézus itt a rabszolgatartó kor egyik élethelyzetével akart egy fontos lelki igazságot bemutatni. Ha Isten Fia lelkileg felszabadít a bűn szolgaságából, valóban szabaddá válunk. A felszabadított rabszolgák általában nem hajtották ismét igába a fejüket, lelki értelemben azonban éppen ez történik, amikor megszabadulunk a bűn rabságából és Krisztus szolgái leszünk (Róm 6:17-18). Megszabadulva mindentől, ami arra késztet, hogy csak magunkkal foglalkozzunk, szabadon tekintettel lehetünk másokra is és arra, amivel a hasznukra lehetünk. Ez a szolgáló élet titka.

Tartani az irányt.

Rendszeres karbantartás nélkül minden jó autó elromlik idővel. Így van ez azokkal a jó és fontos gyülekezeti szolgálatokkal is, amelyek elakadnak tudatos, rendszeres gondozás híján. Szolgálatunk egészségének és helyes irányának megőrzése érdekében vegyük fontolóra a következő pontokat!

1) Ápoljuk kapcsolatunkat Istennel! Gyakran emlékeztessük magunkat arra, hogy az Úrral közösen végezzük a szolgálatot!

2) Legyen éles a lelki látásunk! Még mindig érezzük szolgálatunk fontosságát? Céljainkat továbbra is olyan világosan, határozottan látjuk, mint kezdetben?

3) Tartsunk kapcsolatot! A rendszeres beszámoló fontos a folyamatos támogatás érdekében. Az emberek igen elfoglaltak, szükséges tehát arra emlékeztetni, hogyan halad a szolgálat. Azt is meg kell mondani, hogyan lehet bekapcsolódni.

4) Őrizzük meg lelkesedésünket! Valóban igaz, hogy a lelkesedés lelkesít. Adjuk jelét lankadatlan lelkesedésünknek szolgálatunkkal kapcsolatban, és ez másokat is felélénkít!

5) Összpontosítsuk a figyelmünket! Ne vegyék el egyéb feladatok vagy programok annyira az időnket és energiánkat, hogy ne tudjunk saját szolgálatunk folytatásával, fejlesztésével törődni!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit tudhatunk meg a következő idézetből arról, hogy mi a kapcsolat az Isten iránti szeretet és az Úr szolgálata között? „Az éber keresztény munkálkodó keresztény, aki minden erejével buzgón igyekszik az evangélium terjesztésére. Amint Megváltója iránti szeretete nő, úgy nő szeretete embertársai iránt is” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 172. o.).

2) „Aki sohasem tapasztalta Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem tud másokat az élet forrásához vezetni. Az Ő szeretete a szívben kényszerítő hatalom, mely arra vezeti az embert, hogy kinyilatkoztassa Őt társalgásában, gyöngéd, könyörülő lélekben azok életének felemelésére, akikkel kapcsolatban van. Krisztus munkásainak fáradozása csak akkor eredményes, ha ismerik Krisztust, és azért kell elismerniük Őt, hogy ismerjék szeretetét” (i. m. 363. o.).

IMA A SZERETETÉRT

Mennyei Atyám! Szeretsz és elküldted Jézust, hogy Megváltóm legyen. Hálás vagyok érte, és szeretném kimutatni szeretetemet irántad azáltal, hogy szeretem felebarátaimat. Add, hogy ne ártsak másoknak sem tetteimmel, sem szavaimmal, sem gondolatban! Segíts, hogy türelmesen viseljem a rosszat, amit mások ellenem tesznek! Adj megbocsátó szívet, hogy ne akarjak bosszút állni! Elmémet ne töltsék el haragos gondolatok, nyelvemet ne hagyja el haragos szó!

Töltsd be szívemet szeretettel a Megváltó iránt, hogy szeretettel fordulhassak az emberekhez! Segíts, hogy jó példával járjak mások előtt, és ez közelebb hozza hozzájuk Jézust! Irányítsd gondolataimat, szavaimat és tetteimet, hogy téged dicsérhesselek és jót tehessek mindenkivel! Vezess el a mennyországba! Jézus nevében kérem áldásodat!

Ámen.