SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Közösségi misszió

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 37; Prédikátor 4:9-12;

       Efézus 4:15-16; Filippi 1:5-18; Kolossé 1:28-29

„És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek” (2Tim 2:2).

KULCSGONDOLAT: Isten nem csupán a lelkészekre bízta Igéjének terjesztését. Az igazságot hirdetni kell mindenkinek, aki Krisztus tanítványának vallja magát.

Amint az eddigiekben is láttuk, fontos, hogy minden hívő felismerje, milyen lehetőségeket kapott Istentől. A Szentírásban számos példát találunk arra, hogy a missziós csapatmunkában a hívek a kijelölt vezetőkkel együttműködve kamatoztatták ajándékaikat.

ApCsel 13:13 versében Lukács utal Pálra és kísérőire, érzékeltetve, hogy Pál volt annak a missziós csoportnak az elismert vezetője, amelyikhez Barnabás is tartozott (1. vers). Lukácstól tudjuk, hogy Pál és Barnabás időnként együtt végezte a missziómunkát (ApCsel 13:50; 14:1).

Némelyeknek azért nehéz bekapcsolódni a gyülekezet missziómunkájába, mert a vezetők nem mindig keresik a tehetséges embereket, akiket bevonhatnának a feladatok végzésébe.

Az előző héten megnéztük, hogyan tudnak hozzájárulni az egyes gyülekezeti tagok a közösség egészének bizonyságtevéséhez és evangélizáció-jához. Ezen a héten pedig a gyülekezet átfogó stratégiájával foglalkozunk, és megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódhatnak ebbe be az egyes tagok.

A legtöbben tevékenyek a gyülekezetben, mások pedig viszonylag keveset tesznek, különböző okok miatt. A tagok sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy mit tervez gyülekezetük, miért dolgoznak. Emiatt nem tudják azt sem, hogy az általuk végzett tevékenység hogyan járul hozzá a közösség egészének a célkitűzéseihez.

Mit mond Salamon az együttműködésről Préd 4:9-12 verseiben?

E versek érzékeltetik a kölcsönös segítségnyújtás, támogatás, gondoskodás előnyeit, amelyek minden körülmények között érezhetők. Ami igaz két-három emberre, az igaz az egész gyülekezetre nézve is. A fent idézett részben bemutatott áldásokat akkor tapasztalhatjuk, ha mindannyian tudunk a másik tevékenységeiről. Ha valaki nem is hallott arról, amit a többiek tesznek vagy terveznek, honnan tudhatná, mikor, milyen támogatásra van szükség? Ha a gyülekezet missziómunkájára való tekintettel mérlegeljük e pontokat, ismét azt kell megállapítanunk, hogy amennyiben a tagok többsége nem tudja, milyen munkát végez a gyülekezet egésze, nem is tudják azt támogatni, segíteni, ha szükség lenne rá. Sajnos a misszió frontvonalain munkálkodók néha úgy érzik, hogy fontos szolgálatukkal senki nem törődik, ezért nincs támogatás, pedig a többiek egyszerűen nem tudnak a történtekről.

ApCsel 16:14-15, 33-34 versei olyan emberek tevékenységét mutatják be, akik valamilyen támogató feladatot végeztek. Fogalmazzuk meg, hogyan járultak hozzá az evangélium terjesztésének küldetéséhez!

Amiről először nem is gondolnánk, hogy része a gyülekezet bizonyságtevő és evangelizációs stratégiájának, arról alaposabb vizsgálat után elmondható: elengedhetetlen a folyamat egészét tekintve. Aki ételt és szállást biztosít a vendégelőadónak, éppen olyan szükséges feladatot lát el, mint aki nyilvános evangelizáción köszönti a vendégeket. Sok gyülekezeti tag szívesen támogatja azt a programot, amiről tud, megadja, ami éppen kell, ha tudja, hogy hozzájárulása része a gyülekezet egész programjának. Éppen ezért fontos, hogy „tudja a jobb kéz, mit csinál a bal kéz.”

Gondolkozzunk a gyülekezet missziós tevékenységein! Tudjuk, hogy milyen célokat tűztek ki, milyen stratégiákat kívánnak követni? Tisztában vagyunk azzal, hogy az éves programban éppen hol tart gyülekezetünk? Hogyan kapcsolódhatnánk be még jobban a munkába, hogy eleget tehessünk a misszióparancsnak?

A missziós célkitűzéseket és stratégiákat általában csak néhány ember tervezi meg. Amikor pedig elkészültek a tervek, az a pár ember próbál meg másokat is bekapcsolni a kivitelezés stádiumaiba. Viszont sokkal célravezetőbb, ha már kezdettől fogva szélesebb kör vesz részt a tervezésben. Éppen ezért mondja ki a Hetednapi Adventista Egyház Gyülekezeti kézikönyve, hogy a gyülekezet bizottságának egyik fő feladata az evangelizáció minden szakaszának a megtervezése és a támogatása.

Mit mond Pál 1Kor 14:40 versében a tervezés szükségességéről? Eszerint mi következhet abból, ha elmarad vagy nem megfelelő a tervezés?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Számos hiba történhet, miközben a gyülekezetek a missziómunkába való bekapcsolódást fontolgatják. Előfordulhat, hogy kitűznek célokat, de nem határozzák meg az elérésükhöz szükséges stratégiákat, vagy megpróbálhatnak bizonyos stratégiák mentén dolgozni, csak nem tűznek ki konkrét célokat. Az is megeshet, hogy az előbbiek valamelyikével próbálkoznak, miközben elfeledkeznek a kiértékelés folyamatáról. A céloknak és a terveknek együtt kell haladni, de mindig előbb jöjjenek a célok, hogy azok értelmében lehessen lefektetni a terveket, amelyekkel majd kivitelezhetők lesznek. Az értékelés folyamata pedig abban segít, hogy a gyülekezet nyomon követhesse és mérhesse, meddig jutott a célok megvalósításában. Minden gyülekezetnek tisztában kell lennie azzal, milyen fontos, hogy a tagok a sajátjuknak érezzék a célokat. Jellemzően azok határozzák meg a célokat és kapcsolódnak be a stratégiai tervezésbe, akik azonosulni tudnak az egész irányvonallal és folyamattal. Éppen ezért fontos, hogy a lehető legtöbben részt vegyenek a tervezés minden fázisában, és így a sajátjuknak érezzék az egész folyamatot. Amennyiben ez nem történik meg, valószínűleg a hosszú távú terveket csupán néhány kiválasztott érzi majd magáénak, akiknek azután óriási küzdelmet jelent a kivitelezés. Ebben az esetben nincs túl nagy esély jó eredményre.

Milyen bátorítást találunk a 37. zsoltárban a bizonyságtevés és az evangelizációs tevékenységek sikerességével kapcsolatban (és még egy sor egyéb dolog esetében)? Milyen elvekről és ígéretekről olvasunk ebben a szakaszban?

Talán arra gondolunk, a tanítványok egyedül tettek bizonyságot a hitükről, legtöbbször azonban azt olvassuk, hogy közösen végezték a szolgálatukat más tanítványokkal, és a hívők közül többen támogatták őket. Különleges élmény egy átfogó terv megvalósításában részt venni, élvezve a csapat többi tagjának támogatását és bátorítását.

A Bibliában megtaláljuk az eredményes bizonyságtevés és evangelizáció modelljét. Nem meglepő, hogy még ma is, amikor Isten valamilyen jelentős felelősség ellátására indít valakit, az emberek egy csoportját arra ösztönzi, hogy az adott vezető köré gyülekezzenek.

Milyen egyszerű tanulságot vonhatunk le Mt 10:2-4, Mk 3:16-19 és Lk 6:12-16 felsorolásaiból?

Az első tanítványok összefogva, csoportokban dolgoztak, ami nagyon is logikus, hiszen más-más adottságokkal rendelkeztek. Emellett védelmet is jelentett, hogy többen voltak. Meg kell még említeni az elszámoltathatóságot, azt, ha mások is figyelnek, segíthetnek, vezethetnek, megóvhatnak attól, hogy rossz irányba, tévútra térjünk. A missziómunka ideális módja, ha hűséges hittestvérek stabil csapata végzi, akik figyelnek a többiekre és a lélekmentés közös célja hajtja őket.

Mit mondott Pál a Filippiben élő hívőknek, amiből arra következtethetünk, hogy részt vettek a gyülekezet közös missziómunkájában (Fil 1:5-18)?

A Filippi levél elején Pál megemlíti, hogy a hívők részt vettek „az evangélium ügyében” (5. vers). „Az evangélium védelme és megerősítése” (7. vers, új prot. ford.) feladataiba is bekapcsolódtak: „félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét” (14. vers, új prot. ford.). Az apostol arra is örömmel utal, hogy folyamatosan beszélnek Krisztusról (15-18. versek). Pál nem egyes tagoknak, hanem az egész közösségnek írt. Természetesen az emberek egyenként prédikáltak Krisztusról, mégis testületileg végezték a missziómunkát, ezért is dicséri Pál az egész gyülekezetet.

Előfordult már, hogy lelkesen bizonyságot tettünk, majd hirtelen olyan helyzetben találtuk magunkat, amitől megóvott volna, ha egy csoport tagjai vagyunk? Miért fontos törekedni a szerénységre és a tetteinkről való számadásra, ha csoportban dolgozunk?

Ha egy egységes gyülekezet a közvetlenül előttük álló evangelizációs feladatot végzi, az Úr meg fogja áldani közös erőfeszítésüket. A figyelmes bibliatanulmányozás során megtudjuk, milyen sok helyen ír az Újszövetség arról, hogyan éljenek és működjenek teljes egyetértésben a keresztények. Számtalan helyen olvasható az „egymás” szó valamelyik változata. Az Írás arra szólít, hogy szeressük egymást (Jn 15:12), bocsássunk meg egymásnak (Ef 4:32), imádkozzunk egymásért (Jak 5:16), hogy csak néhányat említsünk. Az ezekhez hasonló szakaszok mellett sok olyan vers is van, ami a gyülekezet egész közösségének szól, bemutatja közös munkájukat és az abból származó eredményeket.

Hogyan járul hozzá a gyülekezet fejlődéséhez és épüléséhez az együttműködés (Ef 4:15-16)?

_____________________________________________________________

Pál elmondja: Isten azt akarja, hogy növekedjünk Jézus Krisztusban. Közösen járunk egy lelki úton, ami bizonyos fokig a saját lelki utunk is. A bibliaszöveg azt is magyarázza, hogy minden egyes hívő fejlődése számszerűleg és lelkileg is hat a test egészének a növekedésére.

Amint a hívők felnőnek Krisztusban, valami csodálatos, sőt természetfeletti dolog történik. „Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva” (16. vers, új prot. ford.) gazdagítja a gyülekezet egészét. A gyülekezet akkor lesz a legeredményesebb, ha a feladatokból az összes tag kiveszi a részét. Mit tettek az őskeresztények, miközben Jeruzsálemben várták a Szentlélek megígért kiárasztását (ApCsel 1:12-14)? A válaszból sokat megtudhatunk arról, hogy mit jelentett a közösségi istentisztelet. Csak akkor álltak készen a misszióparancs végrehajtására, amikor elnyerték a Szentlelket. A százhúsz fős csoport együtt imádkozott, méghozzá folyamatosan. Kétségtelen, hogy egyesítette őket a Szentlélek, akinek eljövetelét Jézus megígérte. Folyamatosan Ő késztette őket a közös imára, miközben várták az Úr munkájához kellő erőt. Egyházunknak is éppen ezt kell tennie.

Mennyi időt és energiát fordít gyülekezetünk közössége a missziómunkára, a bizonyságtevésre és az evangelizációra ahhoz képest, amennyit főként csak a közösséget érintő kérdésekkel tölt, mint amilyen a liturgia, az istentisztelet formája, a zene stb.? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

Találó megállapítás, hogy ha a kereszténység nem mutatkozik meg az egyes emberekben, egyáltalán nem mutatkozik meg, de ha a kereszténység hatása nem ér az egyénen túl, hatástalan marad. Ez is azt igazolja, hogy mennyire fontos az új tagokat beépíteni a hívők közösségébe. A tagok beépítésére is igaz, mint a bizonyságtétel és az evangelizáció kérdésében, hogy nem lehet csupán a közösség néhány tagjára bízni a feladatot. A tagok beépítése az egész gyülekezeti közösség felelőssége.

Milyen konkrét célt tűzött ki Pál az új tagok elé (Kol 1:28-29)?

A gyülekezet számára az a helyes cél, hogy a tagok elérjék a keresztény érettséget, felnőjenek Krisztus teljességéig (Ef 3:19). Éppen olyan fontos az új hívők lelki érettségéért munkálkodni, mint azért fáradozni, hogy elfogadják Krisztust és csatlakozzanak egyházához. Valójában a tagok beépítése biztosítja, hogy az evangelizációs erőfeszítések ne legyenek hiábavalók. Általában mindenfajta missziómunka kezdete előtt fel kell készíteni a gyülekezetet. Ekkor foglalkozunk a szállítás, a gyermekfelügyelet, a teremdiakónusok, imacsoportok és látogató csoportok megszervezésével. Pál apostol bizonyára azt akarná, hogy a gyülekezet a felkészülés során gondoljon az új tagok beépítésére is.

Melyik kérdést fontosabb feltenni és miért? Hogyan kapcsolódhatnak be az új tagok a gyülekezet életébe és programjaiba? Hogyan válhat az új hívők életének részévé a gyülekezet és hogyan segítheti a fejlődésüket? Vajon ez a két elv kapcsolódik egymáshoz? Ha igen, akkor hogyan?

Általában azt gondoljuk, hogy az utómunka, az új tag beépítése annak a feladata, aki őt Jézus Krisztushoz vezette. El kell azonban ismernünk, hogy Pál apostol képtelen lett volna folyamatosan lelkileg gondozni mindazokat, akik az ő szolgálata révén jutottak hitre. Nem ez a bibliai módszer. Az utómunka nem csupán egy-két kijelölt vezető feladata, hanem az egész gyülekezeté.

Kesergünk amiatt, hogy sokszor az új hívők belépnek a főbejáraton, majd később távoznak a hátsó ajtón. Ez örökös következményekkel járó tragédia.

Gondoljunk gyülekezetünk új tagjaira! Mit tehetünk mi – nem a lelkész, nem a gyülekezetvezető, hanem mi magunk –, hogy segítsünk nekik szilárdan megalapozódni a gyülekezet közösségében és tanításaiban?

Reális missziócélok kitűzése.

Mindenképpen legyenek reálisak az egész gyülekezet vagy a kisebb miszsziós csoportok célkitűzései a bizonyságtételt és az evangelizációt illetően. A következőkben néhány olyan területet említünk, amelyeket érdemes megfontolni.

Amit megengedhetünk magunknak. A stratégia meghatározásakor ma sok gyülekezetben fontos a költségek szerepe. Alaposan fontoljuk meg, mennyit tudunk hirdetésre, útiköltségre, forrásokra, postaköltségre, terembérlésre, frissítőkre fordítani, hogy csak néhány olyan tételt említsünk, amelyekre gondolni szoktunk evangelizációk alkalmával!

Elérhető. Vajon a kitűzött célok reálisak, kivitelezhetők? Valóban van elég pénzünk, időnk, létesítményünk, támogatásunk, vannak, akikkel elérhetők a tervezett célok? Jobb kisebb dologba belekezdeni, majd azt egyre bővíteni, ha mások is csatlakoznak a csoporthoz és más fontos területeken is megadják a kellő támogatást.

Fenntartható. Ha egy missziós szolgálat sikeres, valóban érdemes megismételni. Az is lehet, hogy szolgálatunk egy állandó stratégia részét képezi. Ebben az esetben mindig előre meg kell gondolni, hogy mit kell megszervezni a szolgálat folyamatosságának biztosítása érdekében.

Értékelhető. Győződjünk meg róla, hogy minden oldalról kiértékeljük a szolgálatot, a résztvevőket, az anyagiakat, a képzést, az eredményeket stb. Folyamatosan végzett szolgálat esetében meg kell határozni és be is kell tartani a rendszeres kiértékelés idejét. Feltétlenül meg kell vizsgálni azt is, hogyan járult hozzá a gyülekezet átfogó evangelizációs terveihez az a bizonyos feladat.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

A csoportban térjünk vissza a szerdai rész utolsó kérdésére! Mi a magyarázata annak, hogy a belső küzdelmeket folytató gyülekezetek általában nem aktívak a misszióban? Viszont a misszió hogyan egyesítheti azt a gyülekezetet, amelyik különben csak a belviszályokkal foglalkozna? Mivel járulhatunk hozzá, hogy a gyülekezetünk a belső küzdelmektől elfordulva inkább a missziómunkába kapcsolódjon be? Miért fontos ez?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

OLVASD!

Olvasd az evangélium

gyönyörű szavát,

és semmivé lesz néked a világ.

Úgyis tudom, itt minden elmúlik,

nem marad meg csak az élő hit!