SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Többlépcsős evangélizálás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 25:35-40; Lukács 8:4-15; János 6:54-66; 1Korinthus 3:1-3; 1Péter 2:2

„Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el” (1Kor 3:2, új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Az evangelizáció és a bizonyságtétel minden formájában fontos először az evangélium egyszerű igazságát bemutatni.

A többlépcsős evangelizáció azon a felismerésen alapuló stratégia, hogy az emberek hajlandóak az egyik gyülekezeti programról a másikra továbbhaladni, ha a programokat a megfelelő sorrendben állítjuk össze. Ezt azonban nagy körültekintéssel kell tenni, különben többet árthat, mint amennyit használ.

Amint alapigénk is mutatja: Pál tisztán látta, hogy ha túl sokat mondunk egyszerre, a kívánttal éppen ellenkező hatást érhetünk el. Megeshet, hogy olyan sok, bonyolult tanítást közlünk, ráadásul rossz sorrendben, ami szinte megfullasztja a hallgatókat. Talán nem tudják megragadni a gondolatok mélyebb értelmét, vagy nem hajlandóak a saját életükre alkalmazni a tanultakat. A kisbabák is először tejet fogyasztanak, majd fokozatosan kapnak szilárd ételeket, így a Krisztusban újszülötteknek is először olyan lelki táplálékot kell fogyasztani, amit fejlődő lelki felfogásukkal képesek feldolgozni.

Ezen a héten annak járunk utána, hogyan kapcsolódnak össze az evangelizáció és a bizonyságtevés stratégiái, programjai, miként épülnek egymásra, támogatják egymást a gyülekezet többlépcsőjű evangelizációs éve során.

Amint már az előzőekben is megállapítottuk, ha megtudjuk, hogy milyen egyéni és közösségi igények merülnek fel, az befolyásolja az emberekhez való közeledésünk módját és a számukra felkínált programokat, valamint szolgáltatásokat. Az igények ismeretében jobban tervezhetünk olyan többlépcsős alkalmakat, amelyek az alapvető igények kielégítését célozzák úgy az egyes emberek, mint a közösségek részére.

Mit közöl Lk 9:11 verse arról, hogy Jézus fizikai és lelki gyógyításra is törekedett? Hogyan célozhatjuk meg mi is ezt azok között, akikkel kapcsolatba akarunk lépni?

Kétségtelen, hogy sokan elsősorban azért gyűltek Jézus köré, mert Ő képes volt a fizikai szenvedéstől megszabadítani az embereket. Természetesen segített fizikai bajukon, de foglalkozott azzal is, ami szintén fontos az embereknek, még ha nem is érezték hiányát olyan erősen. Ez pedig a lelki gyógyulás igénye.

Isten népe ma is igyekszik megadni az embereknek, amire egyénileg és közösségileg szükségük van, de követnünk kell Jézus példáját abban is, hogy az örökérvényű kérdések felé irányítsuk a figyelmet.

Milyen üzenetet közvetít Mt 25:35-40 szakasza? Valójában mennyire vesszük komolyan, vagy csupán egy hasonlatnak tekintjük? Mennyiben lenne más az életünk, ha komolyabban vennénk Jézus szavait?

Ha szolgálunk azoknak, akiket Jézus szeret, akikért az életét adta, akkor magát Jézust szolgáljuk. Ez is mutatja, hogy az Úr milyen szorosan kötődik teremtményeihez. Törődik, együtt érez a bajban lévőkkel, tehát nekünk is ezt kell tennünk. Mt 25:35-40 értelmében az igények teljesítésére nem csak egy meghatározott stratégia keretében kerülhet sor. Ha megtudjuk, hogy mire van szükség, tennünk kell valamit ezért, akárhol is tartson éppen a gyülekezet többlépcsős terve. Sokan az egyik programról haladnak a következőre, miközben lelki érdeklődésük fejlődik, mások pedig már azonnal igénylik a lelki erősítést. Nem kell a gyülekezetnek felhagynia a programok és események előre megtervezett menetével, ugyanakkor minden eshetőségre készen kell állni. Ehhez szükség van képzett személyzetre és elegendő forrásra.

Vessük össze 1Kor 3:1-3 és 1Pt 2:2 verseit! Pontosan mire utalhatott Pál és Péter a tejről és a kemény eledelről, ill. a fejlődés szükségességéről szólva? Elképzelésünk szerint mi a tej és mi a kemény eledel teológiai értelme?

A korinthusi gyülekezet tagjai nyilván nem fejlődtek eléggé lelkileg azt követően, hogy Pál megalapította csoportjukat. Ezért az apostol kérte őket prédikációjában: teljesen adják át magukat Istennek és jussanak el a lelki érettség olyan fokára, hogy képesek legyenek megérteni az evangélium mély igazságait is. Prédikálásának jellege ekkor inkább evangelizációs, mint tanító volt. Nem kívánt mélyebb értelmű kérdésekről beszélni, amíg hallgatói lelkileg eléggé meg nem értek ahhoz, hogy szavait megértsék és azoknak megfelelően cselekedjenek.

A kapcsolatok építése közben gondolnunk kell a páli stratégiára. Fontos rávezetni az embereket, hogy átadják életüket Krisztusnak. Csak ekkor várhatjuk el, hogy elfogadják az írott Ige mély, életet átalakító igazságait. A többlépcsős evangelizáció utalhat hosszú stratégiára, de rövid folyamatra is. Ha az emberek végighaladnak egy programsorozaton és nyitottan fogadják Isten hívását, egy teljes körű evangelizációs sorozaton lehet végigvezetni őket vagy személyes bibliaórákat adhatunk nekik. Minden program esetében ugyanaz az elv érvényes: először jön a tej (a kapcsolat elején az evangélium egyszerű kérdései), majd a kemény eledel (mélyebb igazságok, amelyek próbakőnek számítanak és határozott elköteleződéshez vezetnek).

Milyen fontos tanulságot találunk Jn 16:12 versében? Hogyan tanulhatjuk meg alkalmazni ezt az elvet az emberekkel?

Egy új hívőt annyira lelkesített, amit a Hetednapi Adventista Egyházban megismert, hogy a hallottakat mindenkivel tudatni akarta. Elsőként leginkább a „fenevad bélyegéről” szeretett beszélni. Jó szándék fűtötte, esete mégis éppen arra példa, hogy az igazságot nem egyszerre, hanem fokozatosan felépítve kell bemutatni.

Emlékezzünk vissza arra, hogy nekünk melyik bibliai igazság elfogadása jelentett először küzdelmet, nehézséget! Hogyan tudtuk idővel elfogadni azt a bizonyos tanítást? Mit tanultunk ebből, ami segíthet, hogy nagyobb tapintattal beszéljünk az emberekkel?

Az a bibliai tanítás nevezhető próbakőnek, aminek megértése után az ember késztetést érez valamilyen jelentős, hitbeli vagy életmódbeli változtatásra. Vannak olyan próbakőnek számító igazságok, mint pl. a hetedik nap, a szombat megtartása vagy a tisztátalan ételek kerülése, amelyek hatása érezhető hitünk és életmódunk területén is. Amint ebből is kitűnik: el kell vezetni az embereket Krisztus elfogadásáig, és csak utána kérhetjük tőlük, hogy ezt vagy azt megtegyék Krisztusért.

Jn 6:54-66 szakaszában olvashatjuk, hogy sokan elfordultak Jézustól, miután nehezebb igazságokkal szembesültek. Mi volt az oka annak, hogy végül több követője is elhagyta Jézust? Mit tanulhatunk ebből mi?

Sokan ettek abból az ételből, amit előző nap Jézus adott az embereknek a domboldalon, és azért követték a Mestert, hogy újból kapjanak enni. Teste és vére példájával Jézus a lelki dolgokra akarta irányítani a figyelmet, ám akkor sokan elfordultak tőle. Nem mintha nem tudták volna megérteni az igazságot, hogy az üdvösség egyedül Krisztus által van, csak nem akarták elfogadni. Nekik ez jelentette a próbát, és mivel nem az történt, amit akartak, úgy döntöttek, hogy elpártolnak tőle.

Milyen értelemben tekinthető próbakőnek Jn 14:15 igazsága?

Aki azt állítja, hogy szereti Jézust, komolyan mérlegelje, mennyire kötelezte el magát mellette! Előbb-utóbb eljön az idő, amikor az próbálja meg az ember hitét, ha tettekre kell váltani, amit állítólag hisz. Az evangelizáció folyamatának bármely részénél elfordulhatnak emberek, amikor próbakőnek számító igazsággal találják szemben magukat. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy az könnyebben, jobban megbirkózik a próbakőnek számító igazsággal, aki megszerette a Megváltót. Jézus több mindent el akart mondani a tanítványainak, de tudta, hogy akkor még nem értették volna meg (lásd Jn 16:12). Megígérte, hogy a Szentlélek majd minden igazságra elvezeti őket (Jn 16:13). Ez az ígéret igaz ma is.

A kegyelem valóban ingyen kapott ajándék, ám időnként igen nagy lehet az ára, ha az ember elkötelezi magát Krisztus mellett – amire az ajándék elfogadása készteti. Hogyan segíthetünk, ha valakinek ez az ár jelent küzdelmet, bármilyen konkrét esetről legyen is szó? Milyen tapasztalatunk volt ezen a

Ha egy nyilvános előadás, szeminárium, bibliaóra keretein belül a Bibliával kapcsolatos információt közlünk, az még nem garantálja, hogy lelkileg is hatunk a jelenlévőkre. Sokan részt vettek már evangelizációs sorozaton, Jelenések-szemináriumon, bibliaórán vagy ezek mindegyikén. A bibliai igazságokat értelmi síkon felfogták, ez azonban még nem jelenti, hogy az életükbe is beépítették volna a hallottakat.

Mi alapján dönthetjük el: vajon hatott-e úgy az igazság a mondandónkat végighallgatókra, hogy megváltozzon az életük?

Az emberek lelki fejlődésének mérése szempontjából célravezető, ha kérdéseket teszünk fel. Így meg tudjuk állapítani, mennyire értik a lelki igazságot, mennyit fejlődtek. A legjobb, ha olyan kérdéseket fogalmazunk meg, amelyekre nem igennel vagy nemmel lehet válaszolni, mert olyan feleletre késztetnek, amelyben sok az információ.

Pl. ilyen kérdéseket tehetünk fel:

Szerinted ma mit mondanak nekünk ezek a versek? Hogyan foglalnád össze ezt a bibliai igazságot egy barátodnak? Milyen érzést vált ki belőled Isten ígérete, ami neked is szól? Mit gondolsz, az eddig tanultak értelmében hogyan kellene változtatnod az életeden, az emberekkel való kapcsolatodon, az életmódodon? Miért ébresztenek benned még nagyobb szeretetet Jézus iránt ezek az igazságok? Az eddig tanultak közül mi hatott rád a legjobban? Mi adja a legnagyobb reményt? Mitől félsz a legjobban?

Mint minden evangelizációs előadást, a bibliaórákat is logikus, rendszeres sorrendben kell tartani. Először az egyszerűbb, könnyebben érthető tanulmányokra kerüljön sor, a bonyolultabb részeket pedig a sorozat későbbi részében érintsük, amikor a tanuló megértése már fejlődött. Minden egyes alkalommal fel kell tenni olyan kérdéseket, amelyekkel a lelki felfogás és fejlődés mértékét értékelhetjük.

Keressük ki a következő bibliaszövegeket, és gondolkozzunk azon, hogy vajon miért tett fel ilyen kérdéseket a mindentudó Isten! 1Móz 3:9, 13; Mt 16:13-15; 22:41-46; Mk 9:33; Lk 2:46 Kérdéseinkkel hogyan segíthetünk az embereknek növekedni a kegyelemben?

A lelki fejlődés útján végigvezetni valakit hasonlítható az aratás előkészítéséhez. Aki már dolgozott veteményeskertben, tudja: a feladatoknak van egy meghatározott időkerete és sorrendje, amit be kell tartani, ha azt akarjuk, hogy beérjen a termés. Fel kell ásni a talajt, ki kell gyomlálni, el kell vetni a magokat és fontos az öntözés is. Biztosítani kell a növény számára a legmegfelelőbb körülményeket. Némelyik erős napsütést igényel, míg másoknak árnyékra is szüksége van. Védekezni kell a madaraktól és a kártevőktől is. Ez összességében azt jelenti, hogy a növényeket gondozni kell attól kezdve, hogy elvetjük a magot egészen addig, amíg felnövekednek és termőre fordulnak. Az emberek lelki útja ehhez hasonló folyamat, ami még a keresztség előtt kezdődik, de utána is folytatódnia kell. Ideális esetben az ember addig szorul lelki tanításra, amíg ő maga is nem tud másokat tanítani. Ez megint csak azt igazolja, hogy mennyire fontos a megtervezett, többlépcsős folyamat, kellő időhatárokkal, megfelelő lépésekkel, ami a legjobb, legnagyobb védelmet nyújtó környezetet biztosítja a fejlődéshez.

Olvassuk el Lk 8:4-15 szakaszában a magvető példázatát, majd Jézus magyarázatát! Nekünk mi a felelősségünk abban, hogy gondozzuk a jó földbe esett magokat, a kihajtó növényt egészen az érettségig? Lásd még Jn 16:7-8, 13!

Jézus magyarázata néhány érdekes dologra mutat rá. A 12. versben olvashatjuk, hogy vannak, akik hinni kezdenek, de még mielőtt megerősödne a hitük, az ördög mellékvágányra tereli őket. A 13. versben pedig azokról van szó, akik örömmel fogadják az igét. Egy darabig hisznek is, ám próbába kerülve más utat választanak. A 14. vers azt a csoportot említi, akik hallották az igét, de nem indultak el a keresztény érettség felé. A legtöbb ember elindult Krisztus és az országa felé vezető úton, de közben itt vagy ott történtek bizonyos dolgok, amelyek gátolták növekedésük folyamatát.

Csupán a magvetés ritkán elég a jó terméshez. Egyénileg és testületileg is az a feladatunk, hogy elvessük az evangélium magvait, majd pedig többlépcsős folyamattal gondozva egészen addig támogassuk az úton elindulókat, amíg el nem érik a lelki érettség fokát.

A példázat melyik része illik leginkább saját lelki tapasztalatunkra? Milyen döntéseket hozhatunk, amelyekkel javíthatunk a helyzetünkön?

Megtalálni a célközönséget. Mostanra már bizonyára mindenki előtt világos, hogy a hétről hétre követett evangelizációs stratégiához egy negyedévnél hosszabb idő szükséges. Nem számíthatunk például arra, hogy mindössze egy hét alatt meg lehet találni, el lehet tervezni a harmadik tanulmányban említett helyi evangelizációs képzéseket és részt is lehetne venni bennük. Ám miközben a képzést fontolgatjuk, ill. azt, hogy hol illeszkedhet szolgálatunk a gyülekezet szélesebb körű terveibe, el kell gondolkozni a célközönségről is. A következő pontokat érdemes figyelembe venni: A gyülekezet lelkészével, vezetőivel és misszióvezetőjével együtt döntsük el, milyen bizonyságtevő és evangelizációs programokat fogunk követni és milyen célközönséget választunk. A célközönség kiválasztása segít abban, hogy a folyamat minden részére kellő figyelmet tudjunk fordítani. Ugyanis ha egy gyerekprogramot tervezünk, akkor iskolákban kell meghirdetnünk, vagy olyan környéken, ahol sok fiatal, gyermekes család él. Választhatjuk még célközönségnek a nyugdíjasokat, a munkanélkülieket, a diákokat stb. A célközönség szem előtt tartása segít a legjobb munkatársakat, helyszínt, időt és utómunkát kiválasztani, valamint a program végén eredményesen kiértékelni a folyamatot. Így mindig világosan látjuk a konkrét imacélokat is. Talán nem is kell a gyülekezeten túl keresni a célközönséget. Gondoljunk azokra, akik rendszeresen járnak a gyülekezetbe, de még nem keresztelkedtek meg, pl. a fiatalok között vagy a gyülekezeti programokban rendszeresen részt vevők között!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) „Ha az ember a szívébe fogad egy igazságot, az helyet készít a következőnek” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 449. o.). Milyen sorrendben mutassuk be az igazságokat, hogy missziómunkánk a legnagyobb eredményre vezessen? Miért olyan fontos, hogy Krisztus helyettünk vállalt halála álljon tanításunk homlokterében?

2) „Hallgatói szívét Krisztus szeretete által vonzotta magához, majd lassan-lassan, ahogyan befogadhatták, feltárta előttük országának igazságait. Nekünk is meg kell tanulnunk munkánkat az emberek lelki, szellemi állapotához szabni, hogy úgy fogadjuk el őket, amilyenek” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely. Felfedezések Alapítvány. 39. o.). Hogyan hat bibliai tanításunkra, ha szeretjük azokat, akiknek Isten Igéjéről akarunk beszélni? Kifejezetten olyan tantételek esetében érdekes ez, amelyekben az érdeklődők felfogása eltér a miénktől.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

LEGNAGYOBB A SZERETET

Hányszor voltam már

akaratos, dühös

magamra, másokra is,

és mégis készülök

a Mennyekbe, hisz

ígéretem van, hogy

oda mehetek, mert

nem az én érdemem,

hanem Isten készített

nekem ott helyet.

– Én meg hiszem, hogy

a kegyelem mindennél

nagyobb! Hiába vagyok

akaratos, ez valahogy

emberi természet,

és átalakul majd,

mire odaérek.

– Persze, igyekszem

elhagyni a rosszat,

nem örülök már

semmilyen gonosznak!

– Csendes szívvel igyekszem élni:

kérem Istent,

segítsen cserélni

szívet egy jobbra,

olyanra, amelyik szeret,

mert a legnagyobb

a szeretet!