SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A szombat Ura

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:1-3; 2Mózes 20:8-11; 5Mózes 5:12-15; Máté 12:1-13; János 9; 19:30

„A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annakokáért az embernek Fia a szombatnak is ura” (Mk 2:27-28).

KULCSGONDOLAT: A hetedik nap, a szombat mindenképpen Jézusra, Teremtőnkre és Megváltónkra mutat.

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi nem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek” (Jn 1:1-13, új prot. ford.).

E versek természetesen Jézusra mutatnak. Ő volt az, aki megteremtett mindent, és Ő az, aki üdvösséget ad azoknak, „akik hisznek az ő nevében”. Tehát Jézus a Teremtő és Jézus a Megváltó. Amint pedig a Biblia rámutat: tettének mindkét lényeges eleme benne foglaltatik a szombat parancsában.

Az a Biblia egyik legmélyebben gyökerező igazsága, hogy az Úr még az Édenben, a tökéletes Isten által teremtett tökéletes világban elkülönítette és megszentelte a hét hetedik napját. Ilyen messze nyúlik vissza, ennyire alapvető a hetedik nap, a szombat. A mi világunkból közelítve ennél már nemigen tekinthetünk távolabb. A szombat tehát az egyik legalapvetőbb bibliai igazság.

A szombat megalapításakor mi volt Istennek az a négy tette, amit 1Móz 2:1-3 szakasza feljegyez?

Isten megteremtett egy napot, majd megpihent, megáldotta a hetedik napot és megszentelte – azaz szent célra elkülönítette. Lenyűgöző, hogy maga Isten „megnyugodott” a hetedik napon. Ez is mutatja, hogy milyen komolyan kell venni e napot, amikor Isten is megpihent.

1Móz 2:3 verse még azt is magában foglalja, hogy Isten „megáldotta” a hetedik napot, amint az előző napokon megáldotta az állatokat és az embert (1Móz 1:22, 28). Isten erre az áldásra utal a negyedik parancsolatban, a hetenkénti szombatokat örökre a teremtés hetének szombatjához kapcsolva.

Figyeljük meg, hányszor említi a „hetedik napot” 1Móz 2:1-3 szakasza! Mi az, amit az ismétlés kifejezhet?

Az idézett rész háromszor is megnevezi a szombatot, kidomborítva a hetedik nap különleges voltát, mivel egyértelműen elkülöníti a hét többi részétől. Ez arra emlékeztet, hogy Isten nem a hét első vagy bármely más napját tette különlegessé. Nem másra, hanem éppen a hetedik napra vonatkozik a külön áldás. Isten a szombat megteremtésével fejezte be a teremtés munkáját. Az idő hét napjából alakította ki a hetet. A heti ciklust megtartották az egész Szentírásban és a történelemben. Így Isten bemutatta sokrétű hatalmát nemcsak a tér és az abban lévő dolgok, hanem az idő felett is. Egyikünk sem képes uralni az idő egyetlen óráját vagy percét sem. Az idő könyörtelenül halad, nem tehetünk semmit ellene. Különösen fontos tehát, hogy megtanuljuk rábízni magunkat az Úrra a földön rendelkezésünkre álló kevés időben!

Gondoljunk az idő múlására, hogyan sodor bennünket is magával percről percre, napról napra, évről évre! Az idővel nem rendelkezhetünk, azzal viszont egy bizonyos fokig igen, hogy mit kezdünk vele. Mennyire tudjuk kihasználni időnket? Mivel töltjük? Hogyan gazdálkodhatnánk egy kicsit jobban a rendelkezésünkre álló kevés idővel?

Mire szólít fel az Úr 2Móz 20:8-11 verseiben, és milyen indokkal?

Meg kellett pihenni a ház egész népének, beleértve minden szolgát, úgy a dolgozóknak, mint az „uraknak”. Ilyen értelemben a szombat a társadalom szerkezetében az egyenlőséget munkálja, az egyenlőtlenségektől szabadít fel. Isten szemében minden ember egyenlő, a szombat pedig a maga sajátos módján éppen ezt a fontos igazságot szemlélteti az osztályrendszer által uralt világban, amelyben bizonyos csoportok alá- és fölérendeltek egymásnak. Azt is elmondhatjuk erről a parancsolatról, hogy pontosan szerkesztett irodalmi egységet képez:

A. Bevezetés: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (8. vers).

B. Parancs: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat” (9. vers).

C. Indoklás: „De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja” (10. a vers).

B. 1. Parancs: „semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad… (10. b vers).

C. 1. Indoklás: „Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert… a hetedik napon pedig megnyugovék” (11. a vers).

D. Következtetés: „Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt”(11. b vers).

Az A) pont tartalmazza a bevezető kijelentést, az egész szombat parancsolatának elvi lényegét.

A B) pont arra figyelmeztet, hogy hat napon át dolgozzunk.

A B. 1) pont pedig megtiltja bárminemű munka végzését szombaton. Ez a tiltás az egész családra, sőt még a háziállatokra is vonatkozik, épp úgy, mint a vendégekre.

A C) és C. 1) pontok fejtik ki a parancs indoklását.

A C) pont említi az időtényezőt a hat nap/hetedik nap ciklusában, kihangsúlyozva, hogy a hetedik nap az Úré.

A C. 1) pont tartalmazza a formális indoklást, azzal a bevezetéssel, hogy „Mert”. Úgy indokolja az Úr kijelentését a hat munkanapról és a hetedik napi megpihenéséről, hogy azt közvetlenül a teremtés hetének első szombatjától eredezteti.

A D) pont, ami úgy kezdődik, hogy „Azért”, önmagában áll, bevezetve az összegzést. A parancsolat utolsó szavai: „és megszentelé azt” egybecsengenek a bevezető kijelentés felszólításával: „megszenteljed azt”. Mindkettő kötődik ahhoz a szentséghez, amivel Isten felruházta ezt a napot 1Móz 2:3 versében.

A szombat parancsolatát a legtöbben Mózes második könyvéből ismerik, pedig az Úr újból kijelentette (a többi parancsolattal együtt) Mózes ötödik könyvében. Igen érdekes, hogy a megfogalmazás hasonló, de nem pontosan egyforma. Mózes ötödik könyvében még egy olyan indoklás található, ami Mózes második könyvében nem szerepel.

Hasonlítsuk össze 2Móz 20:8-11 és 5Móz 5:12-15 szakaszát! Milyen hasonlóságokat és különbségeket találunk, és mi ezeknek a jelentősége?

Sok az egyezés a két részben, mégis van egy új elem, ami hangsúlyt kap. Mindkét parancsolat megemlíti a szolgák szombati pihenését, de Mózes ötödik könyve ennek még nagyobb hangsúlyt ad. Azért kell megtartani a szombatot, „hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad” (5Móz 5:14). Itt láthatjuk azt, amit az előző nap már érintettünk: a szombat segít egy szintre hozni az urat a szolgával – mindkettőnek pihenni kell ugyanazon a napon. Gyakorlatilag a szombat bizonyos védelmet kínált a szolgáknak az őket szüntelenül foglalkoztatni kívánó gazdáikkal szemben. Ez a védelem a már a teremtéstől eredő parancsolatra épült.

Természetesen ez egy érdekes kérdést vet fel. Amikor Isten először elrendelte a szombatot, a teremtés emlékünnepe volt a bűntelen világban. Akkor még szó sem volt szolgákról, sem az egyiptomi szolgaságról, ami később a bűn rabságának is a jelképévé vált, sem a szolgaságból való szabadulásról. Az új elemmel bizonyára az özönvíz után bővült a parancsolat. Ez azt jelenti, hogy az eredeti szabály módosult, helyett kapott benne valami, ami eredetileg nem volt a része.

Az első megfogalmazás szerint a szombat a teremtést jelképezte, a bűneset után viszont már a teremtés és a megváltás (az újjáteremtés egy fajtája) szimbóluma is lett (2Kor 5:17; Gal 6:15; Jel 21:1). A teremtés és a megváltás szorosan összekapcsolódik a Bibliában: csak a teremtő Isten lehet a megváltó Isten – és e két szerep találkozik Jézusban (lásd Jn 1:1-14). A parancsolat mindkét változata rámutat, hogy teremtő és megváltó Jézusunk munkájának a hetedik nap, a szombat a szimbóluma.

Gondoljunk arra, hogy Krisztus szabadulást ígér a szolgaságból! Mi alól szabadít fel? Hogyan fejezhetjük ki, hogy igényt tartunk ígéretére? Hogyan válhatnak valósággá az életünkben az Úr ígéretei?

Könyvek születtek és születnek annak bizonyítására, hogy amikor Jézus itt volt testben, az embereket a hetedik napi szombatünneplésről rá akarta vezetni vagy a vasárnapünneplésre, vagy (ami ma gyakoribb) arra az elgondolásra, hogy a hetedik napot már túlhaladta, felváltotta egy általánosabb „nyugalom” Krisztusban. Viszont egyik elképzelésre utaló jeleket sem találunk a Jézusról és a szombatról szóló evangéliumi beszámolókban. Az ilyen könyvek megírásának nyilvánvaló oka, hogy igazolni próbálják, miért utasítja el a keresztény világ döntő többsége a szombatot már tizenhét, tizennyolc évszázada. Még azzal is érvelnek, hogy Krisztus szombati gyógyításai kondították meg a lélekharangot e parancsolat felett. Mit mondhatunk az ilyen érvekről? Ha alaposan megvizsgáljuk, mit tett Jézus szombaton, akkor éppen az ellenkezőjét találjuk annak, mint amit bizonyos teológusok megpróbálnak leszűrni ezekből az esetekből.

Olvassuk el Mt 12:1-13 szakaszát, és különösen figyeljünk Jézus szombati gyógyítására! Közben gondoljunk arra, hogy milyen környezetben található a csoda leírása, miért pontosan aznap vállalkozott rá Jézus és mire hívta fel ezzel a figyelmet!

Talán a 7. vers a kulcs, amiben megtaláljuk a magyarázatot. Rámutat a lényegre: ami számít, az az ember, a mások iránti könyörület, kedvesség és szeretet. A szombat több alkalmat biztosít a szükségben lévők iránti szeretet, kedvesség tanúsítására, mint a hét egyéb napjai, amikor a megélhetésünk biztosításáért kell dolgoznunk. A szombatot Jézus korára már megterhelték egy sereg emberi rendelkezéssel és szabállyal, amelyek öncélúvá váltak és elterelték arról a figyelmet, hogy a cél Isten és a többi ember szeretete volna. A Biblia szerint a szeretet a törvény betöltése, tehát félre kell tolni mindazt, ami a törvényt a szeretet tagadásaként tünteti fel, vagy ami a szeretet ellen hat. A szombat szeretet nélküli törvénnyé vált, és ez már durva törvényes-kedés. Szombatnapi gyógyításaival Jézus éppen ez ellen harcolt. A vallási vezetők keménysége tűnt ki a vakon született ember meggyógyításakor (János 9. fejezet). Figyeljük meg különösen a 16. verset! Ilyen a törvény szeretet nélkül! Ha Jézus a szombatnapi gyógyításával kezdte volna elterelni az emberek figyelmét a hetedik napról, a szombatról, ezzel igencsak furcsa módot választott volna!

Kérdezzük meg magunktól: még hogyan fordulhat elő, hogy az ember a törvény szerint, de szeretet nélkül él? Megeshet, hogy éppen ebben vagyunk vétkesek?

„Elvégeztetett” (Jn 19:30)!

Szombatnapi csodáival Jézus azt mutatta be, hogy mi a nyugalomnap lényege: a gyógyulás és a helyreállítás napja. Isten teremtő hatalmára akart emlékeztetni ezzel a nappal. Éppen ezért ez az a nap, amikor kiszabadítja a megkötözötteket (Lk 4:31-37), meggyógyítja a betegeket (Lk 13:10-17; Jn 5:1-9) és látást ad a vakoknak (János 9. fejezet).

Jézus számára a szombatban az ember fontosabb a szabályoknál. Kétségkívül éppen ezért tette híres kijelentését, miszerint a szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. Amint a hét első felében már megállapítottuk, ha helyesen élnek vele, e törvény védi az embert.

Jézus nemcsak életében erősítette meg a szombati pihenés érvényességét és fontosságát, hanem halálában is (Mt 27:57–28:1; Mk 15:42–16:1; Lk 23:52–24:1; Jn 19:31–20:1). Mi az a közös pont, amit mind a négy evangélista megjegyez? Mi az, amit ebből megtudhatunk a szombatra vonatkozóan, főként azzal kapcsolatban, hogy még most is érvényes-e ez a parancsolat?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus felkiáltott: „Elvégeztetett” (Jn 19:30)! Majd mit tett azután, hogy befejezte megváltó munkáját (még mennyei közbenjárása előtt)? Megpihent a hetedik napon. Ismerősen hangzik? Hol láttuk már ugyanezt? Természetesen 1Móz 2:1-3 szakaszában. Isten megpihent a hetedik napon, teremtő munkáját befejezve, és megváltó munkájának végén is éppen azt tette. Szintén azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Jézus a szombatünneplésről valami másra akarta átvezetni az emberiséget, amikor szombaton a sírban nyugodott – nos, ezzel igazán furcsa módot választott volna. Leginkább azért, mert Jézus halála pecsételte meg az új szövetséget, és ha az új szövetség állítólag túllép a hetedik napon, a szombaton, elég nehéz megérteni azoknak a logikáját, akik szerint a kereszt után Isten eltörölte a szombat parancsolatát. Ha Isten eltörölte volna, akkor vajon Jézus miért pihent a sírban közvetlenül a kereszt után?

Jézus tehát éppen a szombat folyamatos érvényességét és fontosságát mutatta be úgy életében, mint halálában.

„Megtiltaná Isten a Napnak, hogy feladatát elvégezze szombaton, megakadályozná langyos sugarait abban, hogy melegítsék a földet és táplálják növényeit? Nyugodnia kell a világok rendszerének is ama szent napon? Megparancsolná a patakoknak, hogy ne öntözzék a mezőket és erdőket, meghagyná a tenger hullámainak, hogy csendesítsék le szüntelen apadásukat és áradásukat? Álljon meg a búza, a gabona növekedése, halassza el az érlelődő fürt bíbor virágzását? Ne hajtsanak a fák, virágok rügyet, bimbót szombaton? Ebben az esetben az ember nélkülözné a föld gyümölcseit, s az áldásokat, amelyek kívánatossá teszik az életet. A természet folyásának változatlanul haladnia kell. Isten a pillanat kedvéért nem állíthatja meg a kezét, különben az ember elerőtlenedne és meghalna. Az embernek is van elvégezni való munkája ezen a napon. Az életszükségleteket ki kell elégíteni, a beteget kezelni kell, a szűkölködőt el kell látni. Nem fogják bűntelennek tartani, aki megtagadja, hogy könnyítsen a szenvedőn szombatnapon. Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett, az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalom miatt, amit szombaton vagy bármely más napon enyhíteni lehet” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 164. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Visszatekintve könnyű elítélni azoknak a vallási vezetőknek a keménységét és hidegségét, akik szombati gyógyítása miatt támadták Jézust. Minden bizonnyal ítélet alá is esnek majd emiatt. Ugyanakkor próbáljuk meg a helyükbe képzelni magunkat! Az emberi rendelkezések már olyan régen megvoltak, hogy a vallási vezetők úgy gondolták: éppen ezek határozzák meg a szombatünneplés lényegét. Ezért gondolták úgy, hogy Jézus megrontotta a szombatot.

2. Beszélgessünk még a csoportban arról, hogy Isten megpihent teremtő munkája után éppúgy, mint a megváltás munkája után! Mi a jelentősége ennek?

3. Képzeljük magunkat annak a helyébe, aki úgy gondolja, hogy Jézus szombati csodáival bizonyította a negyedik parancsolat eltörlését! Hasonlítsuk össze a bibliai leírást Jézus szavairól és tetteiről azzal, amit akkor tett volna, ha valóban ilyen változtatásra készül! Vajon mit tett volna másként?

ÖSSZEFOGLALÁS: A Biblia szerint az Úr a szombatnak is Ura. Ez a legfőbb jele annak, hogy Ő a Teremtő és egyben a Megváltó.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

HIDD EL

Hidd el, olyan jó

csendes szívvel élni!

Hiába mondanák,

nem tudnál cserélni:

földi jóért Jézust odaadni.

– Őmellette az is

nagyon-nagyon boldog,

aki a szívében bánatokat hordoz.

– Nem tudja az,

kinek hite nincsen,

mit adhatna neki

a Felséges Isten.