SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A törvényadó Isten

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 16:4-30; Jób 24:14-15; Róma 7:8-13; 13:8-10; Zsidók 8:10; 10:16; 12:21

„Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket” (Ézs 33:22).

KULCSGONDOLAT: Isten törvénye elválaszthatatlanul hozzátartozik a Biblia egészéhez, az Ó- és az Újszövetséghez. A törvény Isten szeretetének a kifejezését is jelenti. A szeretetünkkel tehát Isten törvényének teljességét és szépségét is bemutatjuk.

Gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy a törvény Isten jellemének lenyomata. (Isten nem változik, ennélfogva a jellemét bemutató törvény sem változhat.) Akkor mégis mit jelent az, hogy a törvény Isten jellemének a kifejezése?

Tegyük fel, hogy egy olyan országban élünk, ahol a király szava törvény. (A francia XIV. Lajos mondta: „Az állam én vagyok.”) Tegyük fel továbbá, hogy ez a király elnyomó, gonosz, gyűlöletes, igazságtalan stb. rendelkezéseket hoz. Vajon a törvényei nem adnak pontos képet arról, hogy milyen ember is ő valójában, nem tükrözik jellemét? Most pedig gondoljunk a világtörténelem néhány legkegyetlenebb diktátorára! Miként mutatkozott meg a törvényeikben, hogy milyen emberek voltak?

Ilyen értelemben a törvény bemutatja a törvényadó jellemét. Törvénye mit árul el Istenről? Akkor kezdjük jobban megismerni az Urat, ha a törvényt kerítésként értelmezzük, ami véd, amit értünk, a javunkat keresve rendelt el Isten.

A héten megvizsgáljuk a törvényt és a törvény által a Törvényadót.

Olvassunk el néhány igeszekaszt, ami a törvényadást írja le:

2Móz 19:18-19; 20:18; 5Móz 5:22; Zsid 12:21! Miért volt olyan félelmetes ez az esemény?

„Izrael népén erőt vett a rettegés. Isten kinyilatkoztatásának félelmetes hatalma több volt annál, mint amennyit a remegő szívek el tudtak hordozni. Mert amikor Isten a jog és az igazság nagy szabályát elébük tárta, akkor azonnal felfogták azt, és oly mértékben tudatára ébredtek a bűn támadó jellegének és saját bűnüknek is, mint soha azelőtt a szent Isten szemei előtt. Félelemmel és rettegéssel húzódtak vissza a hegytől” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 267. o.).

Roppant kifejező az iménti White idézet. A nép még „soha azelőtt” nem látta meg úgy, mint a törvényadáskor, hogy Isten szemében milyen rettenetes is a bűn és saját vétkük.

Tehát a törvényben az evangélium kinyilatkoztatását láthatjuk Izráelnek az Istennel való szövetséges kapcsolata legelejétől fogva. Isten sosem, még a Sínai-hegynél sem akarta, hogy a törvény legyen az üdvösség eszköze, mert annak éppen az üdvösség szükséges voltát kellett a népnek bemutatnia. Az Úr közvetlenül a törvényadás után utasította a népet a szent sátor elkészítésére, ami szemléltette a megváltási tervet. A törvénynek kellett a nép figyelmét a keresztre irányítani, arra, hogy engesztelésre és megváltásra van szükségük. Nem is csoda, hogy a törvényadáskor elfogta őket a remegés, hiszen a törvény bemutatta bűnük valós mértékét.

Hogyan jelenítik meg Róm 7:8-13 versei ezt az alapvető igazságot? Pál szerint mit tesz a törvény (lásd még Zsolt 119:6)?

Bizonyos értelemben Pál éppen azt fejezi ki, amit Ellen White is megfogalmazott a Sínai-hegynél történt eseményekről szólva. Nem Isten törvényével van a gond, hanem az azt megszegő bűnösökkel – mindannyiunkkal. Pál bemutatja, hogy a törvény elválaszthatatlanul kapcsolódik az evangéliumhoz, mivel rávilágít, mennyire bűnösök vagyunk.

Olvassuk el 2Móz 20:1-17 verseit! Minket is elfog a remegés a törvény hallatán? Érezzük, hogy megítél? Milyen érzéseket kelt bennünk a törvény olvasása, ha ahhoz mérjük magunkat?

Tapasztalhattuk már: amint szóba kerül a Tízparancsolat és a Sínai-hegy, valaki megjegyzi, hogy a Tízparancsolatot Isten a zsidóknak adta a Sínai-hegynél, tehát ez ószövetségi, a zsidóknak szóló rendelkezés, napjainkban már nem érvényes. Természetesen számos probléma van az efféle teológiai érveléssel, közülük az első: ha ez igaz lenne, vajon miként létezhetett bűn a Sínai-hegy eseményei előtt? „Mert a bűn törvényszegés” (1Jn 3:4, új prot. ford.). Mózes első könyve bizonyítja, hogy Isten törvénye létezett már jóval a Sínai-hegynél történt törvényadás előtt is. Mózes első könyve 1. és 2. fejezete bemutatja, hogy milyen volt a teremtett világ a maga tökéletességében. A 3. fejezet jegyzi fel Ádám és Éva bűnesetét. A következő fejezetben, a 4.-ben találjuk az első gyilkosságot. Honnan tudhatta volna Kain, hogy bűnös a testvére meggyilkolása vétségében, ha nem létezett volna a gyilkosságot bűnnek nevező törvény? Az özönvíz után, a Noéval alapított szövetségben, Isten már jóval a Sínai-hegynél történtek előtt kifejezetten bűnnek mondta a gyilkosságot (1Móz 9:6). A Biblia legrégebbi iratában, Jób könyvében az Úr kétszer is elismerően szól Jób igazságáról. Mit mondott a pátriárka jelleméről (Jób 1:8; 2:3)? Nyilvánvalóan létezett már akkor is a helyes és helytelen mércéje. Jób jóval a kivonulás előtt élt, és nem is tartozott a szövetséges néphez.

Hogyan segítenek Jób 24:14-15 versei megérteni, mi minden tartozott a jó és a rossz mércéjéhez?

Isten megdorgálta hamisságáért Ábrahámot, aki hazudott Abiméleknek Sárával kapcsolatban. Abimélek, Gérár királya ugyan nem volt izraelita, Isten azonban rá is vonatkoztatta a Tízparancsolatban foglalt házassági hűség szabályát, és megparancsolta, hogy engedje vissza Sárát Ábrahámhoz (lásd 1Móz 20:9).

Isten milyen jellemzést mondott Izsáknak az apjáról, Ábrahámról (1Móz 26:4-5)?

1Móz 26:5 versével kapcsolatban az is igen érdekes, hogy négy külön szóval utal arra, amit Ábrahám megtartott. A Tízparancsolat minden bizonnyal ebbe a körbe tartozott. Amikor Isten késztetésére Jákób elindult vissza, Béthelbe, hogy ott oltárt építsen az Úrnak, úgy érezte: lelkileg meg kell újulnia egész házanépének. Mit kért családjától (lásd 1Móz 35:2-3)? Mindannak fényében tehát, amit a Sínai-hegy eseményei előtti időkről ír a Biblia, nem állja meg a helyét az a gondolat, hogy a törvény csak a törvényadás óta létezik.

Isten nem jelentette ki, hogyan közölte az emberiséggel törvényének örök elveit még a Sínai-hegy előtt. Azonban világos és számottevő bizonyítékok igazolják, hogy a világ nem a Sínainál hallott először a törvény előírásairól. Sokan kényszeredetten elismerik az előbbi állítás valóságát, de úgy próbálnak meg tovább érvelni, hogy Isten csak a szombat parancsolatát adta a Sínai-hegynél, a többit nem, így a szombat kimondottan a zsidókra vonatkozik; ma, a keresztényekre nézve már nem érvényes. Mennyire lehet helytálló ez az érv?

Mit találunk 1Móz 2:1-3 verseiben a szombattal kapcsolatban?

2Móz 5:1-5 verseiben olvashatjuk, hogy Mózes és Áron azt kérik a fáraótól, engedje el Izráelt. Az 5. vers a legérdekesebb.

Mi utal a szombatra 2Móz 5:5 versében?

A fáraó így válaszolt: „ti elhagyatjátok velük az ő munkáikat.” A héberben ez az utalás még szembetűnőbb, ugyanis itt egy olyan kifejezés szerepel, aminek a gyöke a szombat szóhoz vezethető vissza. A fáraó lényegében ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Szombatot (pihenést) adtok nekik a munkájuktól”. Ez is arra utal, hogy a Sínai-hegy előtt már létezett a szombati nyugalom.

2Mózes 16. fejezetében találjuk a szombat konkrét bizonyítékát a Sínai-hegynél történteket megelőző időből, amikor Isten a pusztában csoda által adott mannát Izráelnek. Ez a negyven évig tartó csodasorozat azelőtt kezdődött, hogy a nép elérkezett a Sínai-hegyhez.

Olvassuk el 2Móz 16:4-30 szakaszát, de figyeljünk különösen a 23-30. versekre! Miként bizonyítja ez a történet, hogy már korábban is ismerték a hetedik nap, a szombat parancsolatát?

Figyeljük meg, mit mondott az Úr Mózesnek a 28. versben! „Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?” Ez világos utalás arra, hogy Isten parancsolatai és törvényei már azelőtt is léteztek – és közéjük tartozott a hetedik nap, a szombat parancsolata. Emlékezetes esemény volt a Sínai-hegynél a törvényadás, de egyértelmű, hogy a Tízparancsolat nem akkor keletkezett.

Milyenek a szombatjaink? Szeretjük ezt a napot, inkább tartunk tőle vagy közönnyel viszonyulunk hozzá? Mit tehetnénk, hogy a szombatnap ajándéka által mélyebb és gazdagabb legyen az Úrral való kapcsolatunk?

Alig vitatják a törvény létezését a Sínai utáni időben. Az ószövetségi írásokban számos utalást találunk a törvényre, amelyek közül több Izráel törvényszegéséről és az azt követő büntetésről szól, más helyeken azonban arról olvashatunk, hogy Izráelben sokan nagy tisztelettel és szeretettel viseltettek a törvény iránt – amibe nemcsak a Tízparancsolatot, hanem az Úrtól kapott egyéb rendelkezéseket és szabályokat is beleértették.

Miként szólnak a törvényről a következő szakaszok?

Zsolt 119:69-72 _______________________________________________

Zsolt 119:97-103 ______________________________________________

Ézs 48:17-18 _________________________________________________

Jer 31:33 ____________________________________________________

Az izraeliták (többnyire) valóban szeretettel viseltettek a törvény iránt, és – az általános elképzeléssel ellentétben – akik igazán értették e rendelkezések szerepét, sosem gondolták, hogy a törvény üdvözítene. A héberek vallása mindig a kegyelem vallása volt, még ha a nép időnként az egyik végletből a másikba is csapott át. Vagy pimaszul, nyilvánosan lábbal tiporták Isten rendeléseit, mint az első templom idején, vagy pedig szélsőséges törvényeskedésbe merevedtek, ahogy az Jézus korában szembetűnően megmutatkozott.

Mi magyarázza a törvény iránti nagy szeretetet? Ha megértjük, hogy a törvény nemcsak a Tízparancsolatra vonatkozott, hanem az ószövetségi tanítások egész rendszerére, főként Mózes öt könyvére, akkor érthető: az üdvösség, a kegyelem, a megváltás üzenete volt az, amit annyira szerettek. Szerették az „igazságot”, ahogy Isten kijelentette nekik és amint a legjobban megértették. Nem magukat a szabályokat szerették, hanem azoknak a vezérfonalaknak, elveknek a rendszerét, amelyek betartása számos áldás és ígéret útját nyitja meg előttük, mert a javukat, jólétüket szolgálta mindaz, amit Isten nekik adott.

Ma más lenne a helyzet?

Gondoljuk végig mindazt, amit Isten adott hívő népünknek! Hogyan élhetnénk még jobban annak a csodálatos világosságnak a fényében, amivel megáldott?

Az Úr eredetileg is az emberiség iránti szeretetből adta a Tízparancsolat elveit, az áldás szándékával. Aki betartja a törvényt, nagy védelmet élvez a bűn pusztításától, aki pedig nem engedelmeskedik, az számíthat a törvényszegés elkerülhetetlen következményeire. Ugyan kinek szükséges teológiai magyarázat ahhoz, hogy megtudja, személyesen rá nézve milyen fájdalmas a bűn – a következményeivel együtt?! Hányszor és hányszor leolvashatjuk megnyomorító hatását az általa tönkretett emberek arcáról?!

Noha az Újszövetség bizonyos részei – leginkább Pál írásai – foglalkoznak a törvény célját félreértőkkel, az Újszövetség Isten törvényeihez mindig is pozitív irányból közelít, úgy, mint ami felemel.

Olvassuk el Zsid 8:10 és 10:16 verseit a szövegkörnyezetükkel együtt! Miként mutatják be Isten törvényét? Úgy, mint ami még most is érvényes, vagy amit a kegyelem hatályon kívül helyezett?

Gyakran előfordul, hogy egyesek megpróbálják úgy beállítani a törvényt, mintha ellentétes lenne Isten szeretetével vagy kegyelmével. Teszik ezt annak a gondolatnak a jegyében, hogy az igazi szeretet érvényteleníti a törvényt. Bizonyos értelemben lehet úgy érvelni, hogy a szeretet túlmutat a törvényen, mivel aki igazán szereti Istent és az embereket, abban a törvény elveinek teljessége mutatkozik meg. Ez azonban nem lehet mentség a törvény érvényességének elvetésére. Ellenkezőleg! A szeretet teljesíti be a törvényt; a szeretet a törvény legtisztább kifejeződése.

Hasonlíthatnánk ezt egy autó alkatrészeihez. Maguk az egyes elemek nem öncélúan léteznek, hanem azért, hogy a kocsi közlekedhessen. A létük célja a jármű működése, viszont az egyes darabok nélkül az autó nem üzemképes. Ilyen a törvény is, ami nem maga a végcél, hanem a cél elérésének az eszköze. A cél pedig ebben az esetben a szeretet mélységes kifejezése úgy Isten, mint a többi ember iránt.

Hogyan segítenek a következő igehelyek meglátni a szeretet és a törvény közötti kapcsolatot (Róm 13:8-10; Gal 5:14; Jak 2:8; 1Jn 5:2-3)?

Foglalkozzunk még az Isten szeretete és törvénye közötti kapcsolattal! Mihez vezet a törvény betartása szeretet nélkül? Hová visz a szeretet a törvény betartása nélkül? Írjuk le a gondolatainkat, és beszélgessünk erről a témáról a csoportban!

„A Krisztus által a Sínai-hegyen elmondott tíz szent parancsolat Isten jellemének bemutatása volt, és az tette ismertté az egész világ előtt, hogy az egész emberiségre kiterjed az Úr fennhatósága. A tíz szabályból álló törvény, ami az emberek között bemutatható legnagyobb szeretet elveit öleli fel, valójában Istennek a mennyből hangzó szava, ígérettel együtt: „Tedd ezt, és akkor nem kerülsz Sátán uralma és irányítása alá!” Egyáltalán nincs negatív elem a törvényben, még ha úgy is tűnhet nekünk. Arról szól, hogy TEDD és ÉLJ… Az Úr azért adta szent parancsolatait, hogy védőfalként vegyék körül teremtményeit” (Ellen G. White: Sons and Daughters of God. [Isten fiai és leányai.] 53. o.).

„A megváltás művében nincs kényszer. Nem alkalmaznak külső erőszakot. Isten Lelkének befolyása alatt az ember szabadon megválaszthatja, kinek szolgál. A változásban, amely beáll, mihelyt a lélek alárendeli magát Krisztusnak, a legmagasabb szintű szabadság rejlik… Igaz, magunknak nincs erőnk, hogy kitörjünk Sátán bűvköréből, de ha vágyunk a bűntől való szabadulásra, s nagy szükségünkben rajtunk kívül álló és a miénket meghaladó erőért kiáltunk, lelki képességeinket a Szentlélek isteni energiája hatja át, s ezek így engedelmeskednek az akarat parancsának és teljesítik Isten akaratát. Az emberi szabadság egyetlen feltétel alapján lehetséges: egynek kell lenni Krisztussal. ’Az igazság szabadokká tesz titeket’ (Jn 8:32), és Krisztus az igazság… Ha alávetjük magunkat Istennek, ez az én helyreállítását eredményezi – igazi emberi dicsőséget és méltóságot. Az isteni törvény, melynek alávetjük magunkat, ’a szabadság törvénye’ (Jak 2:12)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 394. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miként tükrözi a törvényadó jellemét a törvény? Hogyan mutatja be Istent?

2. Mit ért Ellen White azon, hogy a törvény a „szabadság törvénye”? Hogyan lehet a törvénynek való engedelmességet a szabadsággal azonosítani?

3. Milyen példákat találunk a világban és a környezetünkben arra, hogy mi történik az Isten törvényét megszegőkkel? Mennyire erős ezeknek a példáknak a bizonysága a törvény értékét és érvényességét illetően?

ÖSSZEFOGLALÁS: Isten törvénye szeretetének kifejezése. Ha úgy szeretünk, ahogy Isten szeret bennünket, valóban bemutatjuk a törvény teljes szépségét és erejét.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

NINCS RÁ SZÓ

Annyi szépet leírtak előttem,

mégis úgy feszít a vágy

leírni valami nagyon szépet:

a mindennap megújuló csodát.

Isten el nem múló kegyelmét,

a csillagos ég kivont sátorát.

Tenyerén tartott drága földünket,

amiben terem kenyér, virág.

És Lelkének betöltő erejét,

amiből minden gyermeke kap,

ha kéri, akarja, kívánja,

és hozzá békességet ád,

amitől újjászületik az ember

harcok árán, de nyer csatát!

Éltünk hányódó ladikján

tölthetjük sírva az éjszakát.

Ő ott van és szól: „Ne féljetek!”

Harcotokat megvívtam régen.

Csak őrizzétek lelketek kelyhét,

hittel megtöltve egészen.

Akkor széthullhat a világ:

áll a Golgotán egy kereszt!

Az imádkozó szív ajándéka,

a hívők bizonysága ez.

„Mert úgy szerette Isten e világot…”,

hogy leírni sehogy sem lehet.

Nincs az a költő, mert nincsen szó,

nincs rá köszönet, felelet.

Csak a szív, a lélek átadása,

megsemmisülve leroskadni,

és szólni, ha van szó a szánkban,

valamit eldadogva mondani,

de az sem baj, ha megnémult szájjal,

térdre hullva könnyed pereg,

s belesírod lelked fájó mélységébe

hálaképpen minden könnyedet.