SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A kegyelem és az ítélet Istene

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:16).

KULCSGONDOLAT: Éppúgy olvashatunk a Biblia egészében Isten ítéletéről, mint az üdvösség témájáról. Valójában e két tanítás egészen öszszefonódik.

A katona a halálraítélt öregember mellett állt, akit más bűn nem terhelt, csak az, hogy „nem a megfelelő” fajhoz és valláshoz tartozott. Amikor a katona felemelte a puskát, áldozata egy kérdéssel fordult hozzá: „Tudja, hogy van Isten az égben, aki ezt látja, és egy nap majd megítéli a tettéért?”

A katona mégis lelőtte az idős férfit.

Ez az eset több szempontból is rámutat, hogy milyen a szekuláris társadalom. Nem a szekuláris kormányzat (amelyik nem helyez egyetlen vallást sem a többi fölé), hanem az elvilágiasodott társadalom, amelyben nincs nagyobb tekintély az adott társadalom szabályainál. Az ilyen társadalomban nem vesznek tudomást a magasabb rendű, nagyobb tekintélyről, Istenről, sem az emberén túlmutató erkölcsi normáról. Ilyen körülmények között az ember bitorolja Isten helyét, miközben azt véli, hogy csak embertársainak vagy saját lelkiismeretének (már ami maradt belőle) ítélete fenyegeti. A Biblia szerint azonban az idős embernek volt igaza: létezik Isten az égben, aki mindenről tud, és majd valóban megítél minden cselekedetet.

Tanulmányozzuk Isten jellemének ezt az oldalát, és nézzük meg, hogyan mutatkozik meg bámulatra méltó kegyelme még az ítéletben is!

Az egész Biblián végigvonul az isteni ítélet témaköre. Szemben az általános elképzeléssel, az ítélet sem az üdvösséggel, sem a kegyelemmel nem ellentétes, mert e kettő egészen összefonódik a Szentírásban Mózes első könyvétől A jelenések könyvéig. Nem is meglepő, hiszen úgy az ítélet, mint a megváltás Isten jellemében egyaránt meglévő tulajdonság: nevezetesen igazsága és kegyelme. Ennélfogva éppúgy nem vethetjük el az ítélet tanát az üdvösségre hivatkozva, mint ahogy nem vethetjük el Isten igazságát kegyelme ismeretében. Ha ezt tennénk, e két igazság nem lehetne teljes, egymást kiegészítő. A Szentírás azonban mindkettőt tanítja, tehát egyaránt meg kell értenünk. Az ítélet egész témakörével kapcsolatban még az is érdekes, hogy versről versre haladva megláthatjuk: az Újszövetségben több szó esik róla, mint az Ószövetségben.

Olvassuk el az alábbi szakaszokat! Miről szólnak? Kire vonatkozik az ítélet? Mi történik az ítélet során? Mit árulnak el az idézett versek Isten ítéletének természetéről és valóságos voltáról?

Préd 12:15-16  ______________________________________________

Mt 12:36-37 ________________________________________________

Mt 16:27  __________________________________________________

1Kor 3:13  _________________________________________________

2Kor 5:10  _________________________________________________

Zsid 10:30  _________________________________________________

1Pt 4:17 ___________________________________________________

Jel 14:6-7 __________________________________________________

Jel 20:12  __________________________________________________

Jel 22:12  __________________________________________________

Ez csupán néhány példa volt az ítéletet tanító szövegekből. Amint az előbbiekben is megállapítottuk, az isteni ítélet, ítéletek valóságát egyértelműen bemutató igék közül több található az Újszövetségben. Ez a tény egészen biztosan ellentmond annak az elképzelésnek, hogy Isten kegyelmének újszövetségi fogalma – ami szintén világos újszövetségi tanítás – tagadná az ítéletet. Ebből azt kell megtanulnunk, hogy az ítélet és a kegyelem két együttható isteni igazság. Ha szembeállítanánk őket egymással, félreértenénk a múlt héten tanulmányozott evangélium teljességét.

Gondoljuk végig! A bűneset előtt nem volt szükség a kegyelemre, mert nem volt mit megbocsátani, elengedni, elfedezni. Ugyanez a helyzet az ítélettel is. Amíg nem létezett bűn, nem kellett semmit megítélni, kárhoztatni, megbüntetni. A kegyelem és az ítélet egyaránt az emberi bűn következtében jelent meg – legalábbis az embereket illetően.

Hogyan mutat rá Mózes első könyve 3. fejezete az ítéletre és a kegyelemre is?

Sátánnak sikerült rászabadítania a világra a bűnt, aminek következtében minden megváltozott. Ám az Úr azonnal megjelent és ezt kérdezte: „Hol vagy?” E kérdésben ne kárhoztatást véljünk, inkább meghívás volt az ember számára, hogy közeledjen Istenhez, aki megteremtette és szeretettel vette körül. Isten így hívta Ádámot és Évát, hogy forduljanak el attól, aki megtévesztette őket, és térjenek vissza Alkotójukhoz.

Figyeljük meg azt is, hogy mi történt! A bűn korszakának kezdete után Isten első mondatai kérdések voltak (lásd 1Móz 3:9, 11, 13). Majd pedig a kérdések elhangzását követően Isten azonnal ítéletet hirdetett a kígyó felett. És mit mondott már a kígyóra vonatkozó ítélet közben, a 15. versben?

A 15. vers az első evangéliumi ígéret. Közvetlenül a kígyót sújtó ítélet kihirdetésekor Isten elmondta a kegyelem, a megváltás, az emberiség üdvözítésének ígéretét. Majd csak akkor, az evangéliumi ígéret elhangzása után tért rá az Úr az asszony és a férfi ítéletére. Elbuktak, Isten mégis először reményt és kegyelmet nyújtott feléjük – az ítélet pedig ennek a kegyelemnek a hátterén bontakozik ki. Tehát a kegyelem ígérete az ítélet előtt hangzik mindenkinek, aki kész elfogadni.

Sátánnak már késő, az ő végzete biztos, viszont a férfira és az asszonyra kimondott ítélet közben Isten megismertette velük feléjük nyújtott kegyelmét. A bűn történelmének egészen a kezdetén kirajzolódik a bűn, az ítélet és Isten kegyelmének kapcsolata. Istennek meg kell ítélnie, kárhoztatnia kell a bűnt, ugyanakkor a kegyelem ígérete mindig ott van, mindig a rendelkezésére áll annak, aki igényt tart rá.

Hogyan szólít meg Isten személyesen éppen most, azt kérdezve: „Hol vagy?” Mi az, ami miatt inkább szívesen elbújnánk előle? Miért a kegyelem megértése a döntő első lépés, ami szükséges ahhoz, hogy visszatérjünk hozzá és eltávolodjunk a csalótól?

A Biblia kritikusai kifogásként említik, hogy sok ókori civilizációnak voltak az özönvízről szóló történetei. Szerintük így a bibliai történet nem egyedi, nem ez az eredeti, sőt még csak nem is igaz, hanem csupán még korábbi mítoszokat és legendákat vett át.

Aki viszont hiszi, hogy a Biblia Isten Igéje, más népek legendáiban az özönvíz történetének megerősítését látja. Az özönvíz megtörtént, Mózes első könyve pedig ihletett leírást közöl róla. Ez a beszámoló egészen eltér olyan történetektől, mint például az, hogy az istenek azért küldték az özönvizet, mert éjszakai tivornyázásuk nagy zajával az emberek megzavarták az álmukat. A kialvatlanságtól mogorva istenek büntetésképpen küldték az áradást.

Mivel magyarázza a Biblia a földet sújtó özönvíz ítéletét (1Móz 6:5)?

Ma, amikor a mi világunkban is egyre jobban elhatalmasodik a rossz, nem nehéz elképzelni, hogy az emberi gonoszság egykor olyan méreteket öltött, ami már halált és pusztulást érdemelt. Az ember bűnösségét kimondó keresztény nézeten gyakran mosolyognak, az élet mégis ezt igazolja. Valóban képesek vagyunk nemes tettek végrehajtására, ettől azonban még nem lesz jó az ember. Al Capone, a gengszter is szerette a gyerekeket, időnként elnézte, ha valaki hibázott, kedves volt a barátaival, mégis, ugyan ki merné jó embernek nevezni?

Az özönvíz történetében Isten kegyelme megnyilvánul a büntetésben is. Miben látjuk ezt (lásd 1Móz 6:14-22; 2Pt 2:5)?

Mialatt Noé a bárkát építette, figyelmeztette a világot az ítéletre. A történetben kimondatlanul is benne van, hogy Isten adott még kegyelmi időt, esélyt a világnak elfordulni a gonoszságtól és elfogadni Isten megváltását. Ellen White azt írja, hogy „Ha az özönvíz előtti emberek hitelt adva az intésnek, megtértek volna gonosz cselekedeteikből, az Úr nem haragudott volna többé rájuk” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 67. o.). Az épülő bárkában a közelgő pusztulás elől biztos menedéket talált volna mindenki, aki hallgat a figyelmeztetésre. Kérdés nem fért hozzá, hogy fenyegetett az ítélet, de Isten felajánlotta a kegyelmet mindenkinek, aki kész elfogadni, amíg túl késő nem lett és a kegyelem ajtaja bezárult.

Hányszor mutatta már meg Isten a kegyelmét nekünk? Valószínűleg többször, mint összeszámolhatnánk. Hogyan tanulhatjuk meg átadni magunkat ennek a kegyelemnek, hogy átformáljon Krisztus képére?

Szinte mindenki ismeri Jn 3:16 versét. Az utána következő részben azonban még jobban kikerekedik a mondanivaló, és megtaláljuk a magyarázatot is.

Mit tudunk meg Jn 3:17-21 szakaszából az ítéletről és a kegyelemről? Hogyan mutatják be e versek azt, ahogy a kegyelem és az ítélet együtt hat?

Bizonyos fordítások a másutt „kárhoztatta” szóval fordított kifejezésre azt írják, hogy „megítélte”, a szövegösszefüggés azonban egyértelműen a kárhoztatásra utal. Isten ugyanis számos más helyen is egyértelművé tette, hogy ítélet vár a világra.

Az idézett szakaszban két téma jelenik meg: a kegyelem és az ítélet, amelyek szorosan összefonódnak. A bűn, a sötétség és a gonoszság szükségessé tette, hogy az igazság Istene megítélje és kárhoztassa a rosszat. Isten kegyelme azonban kivezető utat ajánl a bűnösnek, ami Jézus Krisztusba vetett hit által érhető el.

Isten nem kárhoztatja azt, aki hisz Jézusban. Gyakorlatilag erről szól ez a rész. Ilyen egyszerű. Krisztus igazsága befedezi a hívőt, aki ezért kárhoztatás nélkül állhat meg úgy most, mint az ítélet idején.

Milyen magyarázatot ad ez a szakasz a kárhoztatásra?

E szöveg szerint az ember bűnös állapotában esik kárhoztatás alá, mégpedig azért, mert minden ember vétkezett és a bűn következményeként jövő halált érdemli. E szakasz félreérthetetlen cáfolata annak az elképzelésnek, hogy a kereszt után az egész emberiség automatikusan igazzá vált. Valójában a kereszt után Jézus Krisztus engesztelő halála által Isten üdvösséget ajánl a kárhoztatás alá eső egész világnak, ami minden ember számára elegendő. Kárhoztatás alá esik minden ember, de mindenki, aki Krisztus kegyelme által elfogadja az ajánlatot, bűnbocsánatot nyer, megigazul és megváltásra talál Jézusban. Jézus érdemeinek köszönhetően a kárhoztatás érvényét veszti, és az ember tökéletes igazságban állhat meg.

Valójában mi volna a kegyelem jelentősége, ha nem lenne kárhoztatás? Amint a kárhoztatás feltételezi az ítéletet, úgy a kegyelem is. Az ítélet (és a kárhoztatás) lehetősége nélkül nem lenne szükség kegyelemre. Maga a kegyelem fogalmához szükségképpen hozzátartozik az ítélet fogalma. Ebben további utalást találunk arra, hogyan kapcsolódik össze a kegyelem az ítélettel.

„Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napfényre ne jőne: és oly titok, ami ki ne tudódnék” (Mt 10:26).

Ha körülnézünk a világban, könnyen megértjük, hogy szükség van ítéletre és kárhoztatásra. Nem kell hívő kereszténynek lenni ahhoz, hogy rádöbbenjünk: valami alapvető baj van az emberiséggel. Ugyan ki ne ismerné el, hogy milyen rettenetes káoszt, sőt katasztrófát okoztunk. Talán születésünkkor azért sírunk annyira, mert ösztönösen megérezzük, hogy mi vár ránk. „Amikor megszülettem, sírtam, és minden nap újabb bizonyság, hogy miért” – fogalmazott így egy költő. Létezik olyan ember, aki ne értené? Ki ne esett volna már áldozatul az emberek kapzsiságának, önzésének és rosszindulatának? Vagy ki az, aki egyszer-másszor maga is ne lett volna kapzsi, önző és rosszindulatú?

Tehát Isten igazságos, és ha csak ez lenne a fő tulajdonsága, vajon ki az közülünk, aki megállhatna előtte? Ha az Úr tudja még a titkos dolgainkat, tetteinket (Préd 12:16), épp úgy, mint amit nyilvánosan elkövetünk, vajon milyen esélye lenne még a leghűségesebb embernek is az ítéletkor, amikor Isten mindent feltár?

Hálásak lehetünk, hogy Isten a kegyelem Istene is. Úgy fektette le a megváltási tervet, hogy ideális esetben minden ember megmenekülhessen a kárhoztatás alól, amit igazsága megkövetel. Amikor tehát az igazságos Isten elé állunk, egyedüli reménységünk a kegyelem.

Olvassuk el az első angyal üzenetét Jel 14:6-7 verseiben! Hogyan mutatkozik meg bennük az Isten igazságossága és kegyelme közötti kapcsolat? Milyen párhuzamot látunk e szakasz és Mózes első könyve 3. fejezete között? Hogyan mutat ez rá a kegyelem és az ítélet közötti kapcsolatra?

Milyen érdekes, hogy mielőtt elhangzik a figyelmeztetés: „eljött az ő ítéletének órája”, az angyal hirdeti az „örökkévaló evangélium”-ot. Ennek így is kell lennie, különben az ítélet az egész emberiséget kárhoztatná. Senkinek nem lenne esélye, hiszen mindenki bűnös, megszegte a törvényt. Isten a földnek szóló utolsó figyelmeztető üzenet közben hirdeti kegyelmét. Máskülönben az ítéletben kivétel nélkül minden emberre kárhoztatás várna. Ha nem lenne kegyelem, mi más üzenetet mondhatnánk a világnak, mint azt, hogy Isten el fog pusztítani mindannyiunkat, remény sincs a menekülésre? Szerencsére üzenetünk alapja az „örökkévaló evangélium”!

Hogyan hat együtt a kegyelem és az ítélet?

„Miközben Jézus védelmébe veszi a kegyelem országának alattvalóit, Sátán törvényszegéssel vádolja őket Isten előtt. A nagy csaló kétkedést próbált kelteni bennük, hogy elveszítsék Istenbe vetett bizalmukat, elszakadjanak szeretetétől és áthágják törvényét. Most pedig ő mutat rá életükre, jellemük fogyatékosságaira, Krisztustól idegen lényükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra; rámutat minden bűnükre, amelyeket ő sugallt, és mindezek miatt alattvalóinak igényli őket.

Jézus nem mentegeti e megvádoltak bűneit, de rámutat bűnbánatukra és hitükre, és megsebzett kezét az Atya és a szent angyalok előtt felemelve ezekkel a szavakkal kér bocsánatot számukra: Név szerint ismerem őket. Markaimba metszettem őket” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985. H. N. Adventista Egyház. 431. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Az iménti idézet hogyan világít rá a kegyelem szerepére az ítéletben? Mit mond Ellen White Isten hűséges népéről, és ez miért olyan fontos? Vajon mennyire illik egyénileg ránk ez a leírás?

2. Képzeljük el, hogy Isten előtt állunk, és napvilágra kerül minden tettünk, úgy a jó, mint a rossz! Milyenek volnának a kilátásaink? Megállhatnánk Isten előtt a jó cselekedeteinkre való tekintettel, amelyekben a legnagyobb őszinteség és tiszta szándék vezetett? Vajon Teremtőnk előtt hivatkozhatnánk ezekre? Válaszunk hogyan támasztja alá a kegyelem szükségességét?

3. Miért olyan halálos lelki veszély, ha azt gondoljuk, hogy mivel kegyelem által üdvözülünk, nem számít, mit teszünk? Mit tehetünk, nehogy ennek a tévedésnek a csapdájába essünk?

4. Hallunk időnként az „olcsó kegyelemről”, pedig ilyen nem létezik. A kegyelem nem olcsó, hanem ingyen kapjuk! Az az olcsó, amikor egyesek a kegyelemre hivatkozva próbálják meg mentegetni a bűnt. A keresztény világban – vagy a saját gyülekezetünkben – milyen példákat láthatunk erre?

ÖSSZEFOGLALÁS: Isten az igazság Istene, az igazság pedig ítéletet követel, Ő azonban a kegyelem Istene is egyben. Rendkívül fontos, hogy hetednapi adventista keresztényként a hármas angyali üzenetben hirdessük az Úrral kapcsolatos mindkét igazságot és azt, amit ezek elénk tárnak!

DIR-APRÓK:

FOHÁSZ, MENETKÖZBEN

Segítsd, ki megy valahova,

s valahonnan segítsd haza!

VEDD ÉSZRE!

Újabb védelem,

újabb csoda

– így telik, rendre,

napjaink sora.

Szavak játéka,

rímek öröme,

léptünk ritmusa,

humor jó íze:

Isten mosolya,

perceink kincse…

Köszönet érte!