SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A hit általi megigazulás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:5-6; Róma 3:8, 10-20;

        Galata 2:15-21; Efézus 2:12; Filippi 3:9

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2:20).

Antiókhiában Pál nyilvánosan felrótta Péternek, hogy a viselkedése nem áll összhangban a hittel, amit hirdet. Péter úgy döntött, hogy többet nem eszik együtt az egykori pogányokkal, ezzel azt a látszatot keltette, mintha ők csak másodrangú keresztények lennének. Magatartása azt sugallta, hogy ha a pogány-keresztények valóban Isten családjának a tagjai kívánnak lenni és élvezni szeretnék a teljes asztalközösség áldásait, először alá kell vetniük magukat a körülmetélés szertartásának.

Valójában mit mondott Pál e feszült helyzetben Péternek? Ezen a héten azzal foglalkozunk, hogy mi lehetett az események valószínű összefoglalása. Ebben a részben olvashatjuk az Újszövetség néhány legtömörebb megfogalmazását. A szakasz különösen fontos, ugyanis először itt találkozunk több olyan szóval és kifejezéssel, ami meghatározó úgy az evangélium, mint a Galáciai levél többi részének megértése szempontjából. A kulcsszavak a megigazulás, az igazság, a törvény cselekedetei, a hit, valamint a Jézus hite.

Mit értett Pál e kifejezések alatt? Mit tanulhatunk belőlük a megváltási tervvel kapcsolatban?

Gal 2:15-ben Pál leírja: „Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök”. Vajon mire célzott ezzel?

_____________________________________________________________

Pál szavai az összefüggésükben értendőek. Pál igyekezett megnyerni zsidó születésű keresztény testvéreit, ezért azzal kezdte, amivel valószínűleg egyetértettek – a zsidók és pogányok közötti hagyományos különbségtétellel. A zsidók Isten választottai voltak, akikre törvényét bízta, az Úrral való szövetséges kapcsolat áldásainak élvezői. A pogányok viszont bűnösök voltak; Isten törvénye nem szabályozta viselkedésüket, és az ígéret szövetségének körén kívül estek (Róm 2:14; Ef 2:12). A pogányok nyilvánvalóan „bűnösök” voltak, de Gal 2:16 versében az apostol arra figyelmezteti a zsidóból lett keresztényeket, hogy lelki előjogaik révén semmiképp sem elfogadhatóbbak Isten szemében, „mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.”

Gal 2:16-17 verseiben Pál négyszer is használja a megigazulás szót. Mit ért megigazulás alatt? Lásd még 2Móz 23:7; 5Móz 25:1!

_____________________________________________________________

Pál számára a megigazítás a kulcsszó. Az Újszövetségben harminckilencszer fordul elő, huszonhétszer Pál leveleiben. A Galáciai levélben nyolcszor, beleértve 2:16-17 verseiben a négy előfordulást. A megigazítás bírósági ügyekben használt jogi kifejezés. Arra vonatkozik, amikor a bíró kihirdeti az ítéletet, és ártatlannak nyilvánít valakit az ellene felhozott vádak kérdésében. Az elítélés ellenkezője. Emellett, mivel egy görög szóból származik az igaz és igazságos szó is, ebből következően akit „igaznak nyilvánítanak” egyben „igaznak” is tekintik. Tehát a megigazítás többet jelent pusztán a megbocsátásnál, mert az érintett személyt igaznak is nyilvánítja.

Bizonyos zsidó származású hívők számára azonban a megigazulás a kapcsolatokra is kiterjedt, lévén, hogy érintette az Istennel való viszonyukat, ill. a szövetséget. Aki megigazult, azt egyben Isten szövetségi közössége, Ábrahám családja hűséges tagjának is tekintették.

Mit mond Pál Gal 2:15-17 verseiben? Hogyan alkalmazhatjuk szavait saját keresztény életünkre?

Gal 2:16 versében Pál háromszor is elmondja, hogy „a törvény cselekedeteiből” senki nem igazul meg. Mit ért „a törvény cselekedetei” kifejezés alatt? Mennyiben segítenek a következő szövegek megérteni, mire is gondolt pontosan (Róm 3:20, 28; Gal 2:16-17; 3:2, 5, 10)?

Még mielőtt megérthetnénk „a törvény cselekedetei” kifejezést, világosan kell látnunk, mit értett Pál a törvény alatt. A törvény szó (görögül nomos) százhuszonegy alkalommal fordul elő az apostol leveleiben. Számos különböző dologra utalhat, lehet pl. Istennek a népére vonatkozó akarata, Mózes öt könyve, az egész Ótestamentum vagy csupán egy általános elv. Pál viszont leginkább Isten parancsolatainak teljes gyűjteményére érti, amit Mózes által adott népének.

„A törvény cselekedetei” kifejezésbe ennélfogva valószínűleg beletartozik Isten Mózes által adott parancsolatainak minden követelménye, legyen az erkölcsi vagy ceremoniális. Pál itt utal rá: bármennyire is igyekszik az ember Isten törvényét követni, betartani, engedelmessége soha nem lehet elég ahhoz, hogy ennek alapján az Úr igaznak nyilvánítsa, Isten szemében igaznak tekintse. Ennek az a magyarázata, hogy a törvény abszolút hűséget kíván a gondolatok és a tettek területén is, nemcsak időnként, hanem mindig, és nem pusztán néhány parancsolat vonatkozásában, hanem mindegyikében.

„A törvény cselekedetei” kifejezés nem fordul elő az Ószövetségben, sőt Pál írásain kívül másutt az Újszövetségben sem, de meglepően rávilágít a jelentésére az 1947-ben felfedezett Holt-tengeri tekercsek lelete. Ezt az írásgyűjteményt a zsidóknak egy Jézus korabeli szektája, az esszénusok másolták. Az egyik tekercsen pontosan ez a kifejezés áll héberül. A címe így fordítható: „A törvény fontos cselekedetei.” Az irat azzal kapcsolatban tárgyal számos kérdést, hogy a bibliai törvény értelmében hogyan lehet megőrizni a tisztátalanná válástól azt, ami szent. Számos dolgot megemlít, ami a zsidókat elkülönítette a pogányoktól. Az író végül leszögezi, hogy aki e „törvény cselekedeteit” követi, azt Isten „igaznak tekinti”. Páltól eltérően nem ajánlja olvasóinak a hit általi megigazulást, csak állítja, hogy Isten a viselkedése alapján nyilvánítja igaznak az embert.

Önmagunkra nézve mit mondhatunk, mennyire tudjuk betartani Isten törvényét? Valóban úgy éreznénk: olyan jól betartjuk, hogy ennek alapján Isten biztosan igaznak nyilváníthat (lásd Róm 3:10- 20)? Ha nem, akkor miért nem? A válaszunk hogyan segít megérteni Pál szavainak a lényegét?

„És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján” (Fil 3:9).

Ne gondoljuk, hogy a zsidóból lett keresztények lényegtelennek vélték a Krisztusba vetett hitet! Elvégre ők is hittek Jézusban. Viselkedésük azonban arra utalt, hogy szerintük a hit önmagában még nem elég, kiegészítendő az engedelmességgel – mintha az engedelmesség hozzátenne valamit a megigazuláshoz. Azzal érvelhettek, hogy a megigazulásban szerepe van a hitnek és a cselekedeteknek. Pál ismételten szembeállítja a Krisztusba vetett hitet a törvény cselekedeteivel, ezzel utal rá, hogy mennyire ellenzi ezt a fajta megközelítést. A hit, csakis a hit a megigazulás alapja. A hit Pál számára sem csupán egy elvont fogalom, mert elválaszthatatlanul kötődik Jézushoz. A Gal 2:16 versében kétszer is „Krisztusban való hit”-nek fordított kifejezés valójában jóval gazdagabb, mint azt bármiféle fordítás megfelelően érzékeltethetné. A görög kifejezés szó szerinti fordításban úgy hangzik, hogy Jézus „hite” vagy „hűsége”. Ez a szó szerinti fordítás megmutatja, hogy milyen hatalmas különbséget tesz a törvény cselekedetei (a mi tetteink), valamint Krisztus tette között, amit értünk vállalt, amit hűségéből értünk megtett (ezért mondja, hogy „Jézus hűsége”).

Nem szabad elfelejteni, hogy maga a hit nem tesz hozzá a megigazuláshoz, mintha önmagában érdemeket lehetne szerezni általa. Inkább a hit az eszköz, ami által miénk lehet Ktisztus és az, amit értünk tett. Isten nem a mi hitünk alapján nyilvánít igaznak, hanem Krisztus irántunk való hűsége alapján, amire hit által igényt tarthatunk. Krisztus megadta azt, amire egyetlen ember sem képes: egyedül Ő volt hűséges Istenhez mindenben tettében. Krisztus hűségében reménykedhetünk, nem a magunkéban. Egy író szavaival élve: „Nem azért hiszünk Krisztusban, hogy hitünk által megigazuljunk, hanem hogy Krisztus Isten iránti hűsége által igazulhassunk meg” (John McRay: His Life and Teaching. Grand Rapids, Mich., 2003, Baker Academic. 355. o.).

Gal 2:16 egy korai, szír fordítása jól visszaadja Pál üzenetét: „Ezért tudjuk, hogy az ember nem igazíttatik meg a törvény cselekedeteiből, hanem Jézus, a Messiás hite által, és mi hiszünk benne, Jézusban, a Messiásban, hogy megigazulunk az Ő hitéből, a Messiáséból, nem pedig a törvény cselekedeteiből.”

Pál egyértelművé teszi, hogy a keresztény élet szempontjából alapvető a hit. Ez az az eszköz, ami által megragadjuk a Krisztusban nekünk szóló ígéreteket. Mégis, pontosan mi a hit? Mit foglal magában?

Mit tudhatunk meg a következő igeszakaszokból a hit eredetéről? 1Móz 15:5-6; Jn 3:14-16; 2Kor 5:14-15; Gal 5:6

Az őszinte bibliai hit mindig válasz Istennek. A hit nem valamiféle érzés vagy magatartás, amiről az ember egy nap eldönti, hogy ezután meglesz benne, mivel Isten ezt kéri. Ellenkezőleg! Annak a szívében ébred igaz hit, akit Isten jósága láttán érintett a hála és szeretet érzése. Éppen ezért, amikor a Biblia a hitről szól, ez a hit mindig Isten kezdeményezése nyomán ébred. Ábrahám esetében például a hit válaszként jelentkezik Isten nagyszerű ígéreteire (1Móz 15:5-6), Pál pedig az Újszövetségben kifejti: a hit végső soron abban gyökerezik, hogy rádöbbenünk, mit is tett Krisztus értünk a kereszten.

Ha a hit válasz Isten tetteire, akkor minek kell meglennie benne? Gondolkozzunk el arról, amit a következő bibliaszövegek mondanak a hit természetéről! Jn 8:32, 36; ApCsel 10:43; Róm 1:5, 8; 6:17; Zsid 11:6; Jak 2:19

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Ige alapos tanulmányozásából megtudjuk: a hit nemcsak azt jelenti, hogy ismerjük Istent, de el is fogadjuk, amit megtudunk róla. Éppen ezért olyan fontos helyes képet alkotni Istenről. Ha valakiben torz kép él Isten jelleméről, az valóban megnehezítheti, hogy hinni tudjon. Ám nem elég, ha csupán elméletileg tudunk az evangéliumról, hiszen ennyi még az ördögökre is igaz. Az igazi hit mindenképpen hat az ember életmódjára. Róm 1:5 versében Pál ír „a hitben való engedelmesség”-ről. Az apostol nem azt mondja, hogy az engedelmesség ugyanaz volna, mint a hit. Azt kívánta kifejezni, hogy az igaz hit az ember egész életére hat, nemcsak a gondolataira. Ennek része, hogy elkötelezzük magunkat Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mellett, és nemcsak pusztán egy szabálygyűjteményre figyelünk. A hit éppúgy érinti tetteinket, életmódunkat, mint azt, hogy kiben bízunk vagy miben hiszünk.

Az volt a Pál ellen felhozott egyik fő vád, hogy a hit általi megigazulást bemutató evangéliuma bűnre készteti az embereket (lásd Róm 3:8; 6:1). Vádolói valószínűleg így érveltek: ha az embereknek nem kell betartani a törvényt ahhoz, hogy Isten elfogadja őket, akkor ugyan miért foglalkoznának az életmódjukkal?

Hogyan válaszolt Pál a vádra, miszerint a hit általi megigazulás tana bűnös viselkedésre késztet (Gal 2:17-18)?

_____________________________________________________________

Pál a lehető legerősebb hangnemben utasítja vissza ellenfelei vádjait: „Távol legyen” – mondja. Előfordulhat ugyan, hogy az ember bűnbe esik, miután Krisztushoz tér, ezért azonban egyáltalán nem Krisztust terheli a felelősség. Ha megszegjük a törvényt, mi magunk vagyunk a törvényszegők.

Hogyan ír Pál a Jézus Krisztussal való egységről? Válaszával miként cáfolja ellenfelei szavait (Gal 2:19-21)?

_____________________________________________________________

Az apostol egyszerűen képtelenségnek tartja a judaizálók érvelését. Egyáltalán nem kis dolog az, ha valaki hit által elfogadja Krisztust. Nem egyfajta mennyei hitetéssel van dolgunk, mintha Isten igaznak nyilvánítana valakit anélkül, hogy valós változás történne az életében. Ellenkezőleg! Éppenséggel gyökeres változást eredményez, ha hittel elfogadjuk Krisztust. Ennek része, hogy az ember egészen Krisztushoz tartozik – eggyé lesz vele halálában és feltámadásában. Lelki értelemben véve Pál azt mondja, hogy Krisztussal megfeszíttetünk, vége régi, önzésben gyökerező dolgainknak (Róm 6:5-14). Határozottan szakítottunk a múlttal. Minden újjá lett (2Kor 5:17), és Krisztussal új életre támadtunk fel. A feltámadott Krisztus bennünk él, naponta egyre inkább hasonlóvá tesz magához. Így tehát a Krisztusban való hit nem ürügy a bűnre, inkább sokkal mélyebb, gazdagabb kapcsolatra hív, mint amit a törvény alapján álló vallásban valaha is megtalálhatnánk.

Hogyan viszonyulunk az egyedül hit általi, a törvény cselekedete nélküli megváltás gondolatához? Talán egy kicsit megrémít, mert arra gondolunk, hogy mentség lehet a bűnre, vagy pedig örömmel veszszük? A válaszunk mit árul el arról, hogyan értjük az üdvösséget?

„[Isten] újból és újból bemutatta nekem a veszélyt, hogy népünk téves elképzeléseket fogad el a hit általi megigazulásról. Éveken át elém tárta, hogy Sátán különösen össze akarja zavarni az emberek gondolatait e kérdést illetően. Általában sokat foglalkoznak Isten törvényével, a gyülekezetek elé is tárják, de bemutatásukból csaknem annyira hiányzik Jézus Krisztus megismerése és a törvénnyel való kapcsolata, mint Kain áldozatából. [Az Úr] megmutatta nekem, hogy sokakat az üdvösséggel kapcsolatos vegyes, zavaros elképzelések tartottak távol a hittől, mert a lelkészek nagyon is rosszul próbáltak közelíteni az emberek szívéhez. A kérdés, amire [Isten] évek óta irányítja a figyelmemet nem más, mint Krisztus tulajdonított igazsága…

Nincs még egy olyan kérdés, amivel nyomatékosabban kellene foglalkozni, amit gyakrabban kellene ismételni vagy az emberek gondolatában szilárdabban meg kellene alapozni, mint azt, hogy a bűnösnek még a legjobb cselekedetei sem szerezhetnek semmiféle érdemet. Üdvösség egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által van” (Ellen G. White: Faith and Works. 18–19. o.).

„A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek, de képtelen annak megadására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűneit és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 336–337. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Az iménti első idézetben Ellen White kijelenti, hogy nincs még egy olyan téma, amit annyira ki kellene hangsúlyozni, mint a hit általi megigazulás kérdését. A csoportban beszéljük meg: vajon ma, ránk nézve is éppen annyira igaz ez a megjegyzés, mint akkor, több mint száz évvel korábban volt, és ha igen, miért?

ÖSSZEFOGLALÁS: Péter antiókhiai viselkedésével azt az érzést keltette, hogy aki valamikor pogány volt, addig nem lesz valóban keresztény, amíg körül nem metélkedik. Pál rámutatott az efféle gondolkozásmód megtévesztő voltára. Isten senkit nem nyilváníthat igaznak a viselkedése alapján, hiszen még a legjobb ember sem tökéletes. A bűnöst csak akkor tekintheti igaznak az Úr, ha elfogadja, amit Isten tett érte Krisztusban.

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

NEM ÉRTHETEM

Az a végtelen kegyelem

hozzám is lehajolt,

és kérdezem:

Uram, hogy lehet?

– De nem érthetem.

Titkát hiába keresem.