SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 10:3-4; 1Királyok 19:1-19;

21:20-29; 2Királyok 2:1-18; Ezékiel 16:15-16

„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10).

A Biblia szereplői közül kevésnek az élete lehetett Illésénél színesebb. Rendkívül fordulatos volt hitének, próbáinak a története, és az, ahogy Isten mindenható erejét láthatta megnyilvánulni a földi eseményekben.

Illés tekintélye még ma is óriási a judaista körökben. A zsidó hagyomány talán minden más bibliai hősnél jobban dicsőíti.

A páska alkalmával például most is kitöltenek egy pohár bort, és az ünnepi asztalra helyezik. Kinyitják a ház ajtaját, a jelenlévők pedig úgy állnak meg, hogy Illés próféta beléphessen inni. A körülmetélés szertartásának részeként elhelyeznek egy széket, „Illés székét”. A szombat végeztével is megemlékeznek róla a zsidók egy énekben, amiben kifejezik reményüket, hogy hamarosan eljön, „még a mi időnkben… a Messiással, Dávid fiával együtt a megmentésünkre.”

Az evangéliumban is láthatunk példát arra, hogy a zsidó gondolkodásban milyen kiemelt helyet kap ez a próféta. Péter szerint Jézusról többen azt gondolták, hogy Ő Illés (Mt 16:14).

Ezen a héten Illéssel és a köpenyével fogunk foglalkozni, majd megnézzük, hogy milyen lelki tanulságokat találunk a történtekben.

Illés történetéről Királyok első és második könyve számol be. Olvashatunk itt olyan esetekről, amelyekben a próféta bátran kiállt a király elé, pedig veszélyben forgott az élete. Egy említésre méltó kivétel volt csupán, amikor a gonosz királyné fenyegetéséről értesülve, életét mentve elfutott.

Királyok első könyve 18. fejezetében Illés szavára tűz szállt le az égből a Kármel hegyére, megölette Baál papjait és figyelmeztette Akhábot, hogy hamarosan elered az eső. Az Úr ereje szállt rá, és miután nekigyürkőzött, vagy 30 kilométert futott a király szekere előtt Jezréelig.

A következő fejezetben azonban Isten embere egészen más fényben tűnik fel.

Mi a tanulsága 1Kir 19:1-4 szakaszának arról, hogy korábban bármilyen is volt a kapcsolatunk Istennel, vagy akármilyen hitbeli győzelmet arattunk azelőtt, mindannyian kerülhetünk mély lelki hullámvölgybe?

Az Úr nem zárta le Illés történetét, még az elég keserű és érzelemtől túlfűtött imája után sem. Újabb erőteljes bizonyítékát adta, hogy továbbra is szereti és figyel az életére.

Olvassuk el 1Kir 19:5-19 szakaszát! Mi volt a jelentősége annak, hogy Illés a palástjával befedte az arcát?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Érdekes, Illés nem takarta el az arcát a köpenyével, amikor nagy szél kerekedett, megrengett a föld és jött a tűz, csak az késztette rá, hogy az Úr megjelent és „halk és szelíd” hangon szólt hozzá. A próféta válaszában keveredett a félelem, a tisztelet és az önvédelem. Meg kellett tanulnia ezáltal, hogy bármilyen hatalmasak és megindítóak is ezek az erők, önmagukban nem tudnak igazi képet adni Isten Lelkéről. Illés hallotta, amint az Úr halkan és finoman elmondta neki, mit kell tennie, ő pedig engedelmeskedett a hangnak.

Hogyan ismerhetjük fel, ha az Úr szól hozzánk? Ám talán még fontosabb kérdés, hogy vajon engedelmeskedünk-e annak, amit hallunk, vagy pedig inkább elhallgattatjuk a „halk és szelíd” hangot, ami a szívünkhöz szól? Mit tudhatunk meg önmagunkról a válaszunk alapján?

Miután Isten hatalma csodálatos módon megnyilvánult a Kármel hegyén, Illés amiatt panaszkodott, hogy rajta kívül más nem szereti már az Urat, egyedül ő maradt meg. Isten mintha nem is figyelt volna kesergésére. Amikor azonban a próféta befejezte fájdalma sorolását, az Úr utasította, hogy kenjen fel két királyt és Elizeust.

Illés az Úr szavára elindult megkeresni az utódját. Így jutott el Elizeus apjának, Sáfátnak a földjére, ahol Elizeus éppen szántott az ökreivel. Illés integethetett neki, hogy felhívja a figyelmét, ő pedig abbahagyta a munkát, úgy hallgatta meg a próféta üzenetét.

1Kir 19:19 verse szerint Illés mivel adta tudtul az isteni elhívást?

Nem tudjuk pontosan, mit is mondott Illés, mint ahogy Elizeus válaszát sem olvashatjuk, csak annyi derül ki, hogy elfogadta a feladatot. Illés ekkor Elizeus vállára vetette a palástját, az Úr szolgájaként végzett feladatait jelképezve (lásd 4Móz 20:28). A szimbolizmus eléggé egyértelmű. Elizeus szent elhívást kapott.

A Biblia más helyein a köpeny (vagy köntös, ill. hasonló ruhadarab) nem mindig az isteni elhívást jelölte. Mit fejeztek még ki vele a következő versekben? 2Sám 10:3-4; Jób 1:20; Zsolt 109:29; Ez 16:15-16; Júd 22-23

_____________________________________________________________

Illés köpenye itt az elkötelezettséget, odaszánást, odaszentelődést jelentette. „Isten megparancsolta Illésnek, hogy keressen utódot. Amikor a próféta elhaladt a szántóföld mellett, ahol Elizeus szántott, rádobta a felszentelés palástját az ifjú vállára. Az éhínség alatt Sáfát családja tudomást szerzett Illés munkájáról, küldetéséről, és most Isten Lelke megértette Elizeussal, hogy mit jelent a próféta cselekedete. Számára annak a jele volt, hogy Isten elhívta Illés utódjául” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 138. o.).

Gondolkozzunk el azon, hogyan lehet egy tárgynak jó és rossz jelentése is, attól függően, hogy milyen értelemben használják. Ezt a gondolatot tovább vezetve, vajon mit kezdünk mi az életünk különböző dolgaival? Milyen jelentéstartalommal ruházunk fel bizonyos tárgyakat a tetteink által? Minek a jelképét látjuk bennük és miért?

Az Illéssel kapcsolatos történetekben más szereplők esetében is megemlítenek ruhadarabokat.

Akháb, Izráel királya meg akart vásárolni egy szőlőskertet a palotája szomszédságában, ami a Jezréelből való Nábóté volt. Jézabel értesült róla, hogy Nábót nem hajlandó eladni a családja örökségét, ezért rettenetes haragra gerjedt. Agyafúrt tervet eszelt ki a tulajdonjog megszerzésére. Nábót halála után Akháb éppen birtokba akarta venni a szőlőt, de nem sejtette, hogy Isten éppen hozzá küldte Illést.

„És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, ahol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is” (1Kir 21:19)!

Igen erős nyomás nehezedhetett Illésre, amikor több ízben is súlyos dolgok ügyében kellett szembeszállnia Akhábbal, és a próféta általában erősen, készséggel hajtotta végre az Úr parancsát, pedig jól tudta, hogy veszélyben forog az élete. Ekkor Isten ítéletét kellett közölnie a királlyal, aminek részét képezte az is, hogy majd a kutyák nyalják fel a vérét.

Hogyan értsük Akháb reakcióját 1Kir 21:21-29 szakaszában, tekintettel arra, amit a versek alapján megtudunk róla?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor Akháb meghallotta a próféta szavait, komolyan megalázta magát az Úr előtt (1Kir 21:27). Megszaggatta a ruháit, zsákruhát öltött és nem evett. A fejezet hátralévő részéből arra következtethetünk, hogy őszinte lehetett a bűnbánata és alázata. A ruha megszaggatása akkoriban a rémület és a bánat általános kifejezési módja volt. A király ezzel mutatta, hogy valóban elfogadta Illés üzenetének igazát. A szakaszból azonban már nem derül ki, hogy bűnbánata mennyire volt mély és tartós. Ruhájának megszaggatása viszont kétségkívül mutatja, hogy abban a pillanatban szíve őszinte volt.

„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10). Olvassuk el ennek a versnek a szövegkörnyezetét is! Miről beszélt itt Pál, és figyelmeztetése hogyan vonatkozik a mi életünkre is?

Illés élete bővelkedett érdekes és drámai időszakokban (bár most kétségkívül több jóban van része). Királyok második könyve 1. fejezetében egy érdekfeszítő történetet találunk, ami a következő fejezetben egy még izgalmasabb esethez vezet el. Illésről szó szerint elmondható, hogy a dicsőség lángjában távozott.

Olvassuk el 2Kir 2:1-18 verseit, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Mi lehetett az oka, hogy Elizeus nem akarta Illést magára hagyni, pedig az idős próféta háromszor is erre kérte?

    _____________________________________________________________

2. Miért szakította el Elizeus a saját ruháját? A gyász miatt, vagy valami más oka lehetett rá? Ha igen, akkor mi?

    _____________________________________________________________

Elizeus bizonyára rendkívül felhevült lelkiállapotban lehetett, leírhatatlan hálát érzett. Igen, valóban meglátta a szekeret és a lovakat. Igen, valóban megkapta Illés erejének kettőzött mértékét. A ruha megszaggatása, eltépése általában a gyász jele volt, ekkor azonban Elizeus inkább hálája kifejezéséül téphette el a köpenyét. Már a kezében tartotta Illés palástját. Tette azt is szimbolizálhatta, hogy nincs többé szüksége régi ruháira, mert Illését fogja felölteni.

Amikor Illés próféta a földeken dolgozó Elizeus vállára dobta köpenyét, mindketten tudták, hogy ez az Isten munkájának végzésére szóló elhívást jelentette. (Elizeus akkor még bizonyára visszaadta a köpenyt Illésnek.) Illés elragadtatása után a köpeny teljes joggal utódjáé lett, jelképezve, hogy az idős próféta vezetői feladatait neki kell majd a továbbiakban végeznie.

Figyeljük meg azt is, hogy Elizeus mit kért mentorától (milyen kérésre emlékeztet ez?). Elizeus szavaiból következtethetünk a jellemére is, arra, hogy méltó utódja volt Illésnek, érdemes a földről elragadtatott nagy próféta köpenyének viselésére.

E történet által szélesebb fogalmat alkothatunk a létezésről. Mi az, amit megtudhatunk ebből? Milyen gyakran fordul elő, hogy a világot mi is inkább szűk, materialista szemlélettel figyeljük, megfeledkezve a természetfeletti világ állandó valóságáról, ami világunkban is létezik és hat ránk?

„És felemelé az Illés palástját, amely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján. És vevé az Illés palástját, amely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus” (2Kir 2:13-14). Melyik történet jut erről eszünkbe? Milyen fontos jelképet látunk itt?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Olvassuk el 2Kir 2:15-18 verseit! Próbáljuk meg a jerikói fiatal próféták helyébe képzelni magunkat! Miért erősködtek annyira, hogy megkeresik Illést, noha tudtak elragadtatásáról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A megelőző szövegekből egyértelműen kiderül, hogy a próféták is hallották: Illés el fog ragadtatni. Pontosan nem tudjuk meg, hogy magát az eseményt látták-e, de ez nem is fontos, hiszen nem volt kétséges: „az Úrnak lelke ragadta el őt”. Az már más kérdés, hogy hová vitte. Ki tudja, miért, de arra gondoltak, hogy „valamelyik hegyen vagy völgyben” megtalálhatják. Talán nem készültek fel arra, hogy valakit csak így, egyszerűen a mennybe ragadjon Isten, ezért gondolták: bizonyára elvitte valahová a környéken. Hiába mondta nekik Elizeus, hogy ne törjék magukat Illés keresésével, nem tudta lebeszélni őket. Az is meglehet, hogy csak akkor eszméltek rá a történtekre, amikor sehol nem találták Illést. Persze ezután is maradhattak bennük kétségek. Esetleg az Úr egy olyan hegyre vagy völgybe vitte, ahol nem keresték?

Lehetnek bármilyen tapasztalataink, történhetnek velünk csodák, végeredményben akkor is hinnünk kell bennük, különben előbb-utóbb erőt vesz rajtunk a kétely, aminek hatására elbizonytalanodhatunk saját tapasztalatainkban is.

Gondoljunk az Úrral szerzett nagy tapasztalatainkra! Akkor és nem sokkal utána a hitünk biztosan igen szilárd, erős volt. Ám mi történt később, amikor az idő múlásával az élményeink halványulni kezdtek? Miért olyan fontos, hogy naponta foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek erősítik a hitünket?

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Séth és Énókh” c. fejezetből 60–61. o.; Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. „Jezréeltől a Hórebig”, „Mit csinálsz itt, Illés?”, „Illés lelkével és erejével” c. fejezetek, 99–120. o.

„Illés, aki anélkül ment a mennybe, hogy meghalt volna, azokat jelképezte, akik élni fognak a földön Krisztus második eljövetelekor, akik elváltoznak ’nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra’, amikor ’szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára’, és ’e halandó test halhatatlanságot öltsön magára’ (1Kor 15:52-53). Jézus mennyei világosságba öltözött, ahogyan meg fog jelenni, amikor eljön ’másodszor bűn nélkül’ (Zsid 9:28) üdvösségre. Mert el fog jönni ’az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal’ (Mk 8:38)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 357. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Mit tehetünk, hogy meghalljuk a „halk és szelíd” hangot? Mi mindennel nehezítjük ezt, még ha nem is akadályozzuk meg teljesen? A szándékos bűn hogyan gyengíti az ember „hallását”?

2.    Hogyan tudatosíthatjuk magunkban, hogy közel van az Úr és figyel, ha már szinte elviselhetetlen kétségbeesés és elkeseredés kerít hatalmába?

3.    Amikor Illés a köpenyét Elizeus vállára dobta, szimbolikus értelemben azt fejezte ki, hogy a szolgálatát Elizeus folytatja majd. Ez vezet el a szolgálat továbbvitelének a kérdéséhez a mai egyházban. Hogyan zajlik ez a folyamat, és hogyan győződhetünk meg arról, hogy a „köpeny”a megfelelő emberekhez kerül? Lehetséges egyáltalán ezt biztosan megtudni?

4.    „Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10). Beszéljünk erről az igéről a csoportban! Mit kell megtanulnunk az igazi bűnbánatról – szemben az olyan bűnbánattal, amiből meg kell térni?

5.    Negyedévi tanulmányunk az öltözettel, egyes ruhadarabokkal foglalkozik, és közben rengeteg szimbólummal találkozunk. Mi a szimbólum és hogyan magyarázzuk? Milyen jelentést tulajdonítunk a jelképeknek? A különböző szimbólumok értelmezése által mit tudhatunk meg önmagunkról?

CSIZMADIA ÉVA:

MINDIG CSAK UTÓLAG

Ha elmúltak a fellegek,

ha túl vagyok a nehéz napokon,

akkor megértem célodat.

De jaj, mindig csak utána,

csak utána értem meg

tervedet.

Csak utána áldom

nevedet.

Mikor már összetörték

szívemet,

vagy összetörtem másokét,

s azt érzem: Már elég!

Akkor fordulok feléd…

Csak utána. – De miért?