SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

13. tanulmány     2011  Március 19 - 25.

Az élet Jézussal

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 31:25; Máté 6:14-15; 25:34-46; 26:36-44; Márk 1:21-35; Lukács 4:31-42

„Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok” (Jn 15:4).

Az elmúlt években vizsgálatokkal bizonyították, hogy a vallásosság, a hit, a lelki élet, az ima, a megbocsátás, a remény és az istentiszteleteken való részvétel jótékonyan hat az egészségre – beleértve a mentális egészséget is. Számos kiemelkedő tudományos kiadványban beszámoltak a vallásos hit és a szellemi, érzelmi jólét kapcsolatáról. Micsoda „meglepetés”! Ebben nincs semmi varázslat. A hit tényezője azonban csak azoknál hoz számottevő eredményt, akik őszintén elkötelezték magukat a vallási elvek mellett. Montagu Barker pszichiáter, a vallás és a mentális egészség kapcsolatának szakértője állítja, hogy a hitélet védelmet jelenthet a lelki betegségekkel szemben, de csak abban az esetben, ha a hívők erős elkötelezettséget vállalnak elveik mellett. Ellenkező esetben a vallás bűntudatot gerjeszthet, és így érzelmi, lelki és viselkedésbeli zavarokhoz vezethet.

Ezen a héten Jézusra, igazi Példaképünkre tekintünk, hogy megtanuljuk: hogyan erősödhetünk meg a hitben. Az Ő életét vizsgálva és vele szoros kapcsolatban maradva kialakíthatjuk a lelki növekedés szilárd mechanizmusát, ami már önmagában is jobb mentális egészséghez vezethet. Imádság, bibliaolvasás, áhítat, megbocsátás, másokért végzett szolgálat, Isten iránti bizalom – ezek kövezik ki a lelki fejlődéshez és egészséghez vezető biztos utat. Ha Jézus a Példaképünk, nem térhetünk tévútra.

 

JÉZUS ÉS AZ IMÁDSÁG

Március  20

Vasárnap

 

Mit tudhatunk meg Jézus imádkozási szokásairól Mk 1:21-35 és Lk 4:31-42 szakaszaiból? Miért szükséges az ima?

Jézus a kapernaumi zsinagógába ment szombaton. A Szentírásból tanította az ámulva figyelő embereket, akik láthatták hatalmának megnyilvánulását és azt, amint meggyógyította a megszállott férfit. A szertartást követően Jézus a tanítványokkal együtt elment Péter és András házába, ahol meggyógyította Péter anyósát. Napnyugtakor sokan („az egész város”, Mk 1:33) Jézus köré gyűltek, és mindenféle betegségben szenvedőket, megszállottakat vittek hozzá.

„Kapernaum soha azelőtt nem látott ilyen napot. Mindenünnen a győzelem és a szabadulás kiáltásai hallatszottak. Jézus abba sem hagyta a munkát, amíg az utolsó szenvedő meg nem szabadult. Késő éjszaka lett, mire a tömeg eloszlott, és Simon házára csend ereszkedett” (Ellen G. White: Lift Him Up. 86. o.).

Kimerítő napja lehetett Jézusnak, a következő reggel mégsem aludt soká. Szüksége volt rá, hogy szoros kapcsolatban legyen az Atyával, tehát még virradat előtt felkelt, és egy magányos helyre ment imádkozni. Jézus, az Isten Fia, aki a világ kezdete előtt már az Atyával volt (Jn 17:5), aki teremtette az egész univerzumot (Jn 1:3), szükségét érezte annak, hogy imádkozzon? Figyelemreméltó gondolat! A stresszes napok után hajlamosak vagyunk elodázni az imádkozást és az Istennel való kapcsolat keresését. Pedig éppen a pszichológiai kimerültség perceiben van a legnagyobb szükségünk az ima és Isten Igéje nyugtató balzsamára! Jézus ezt jól tudta, és következetesen ápolta az Atyával való szoros kapcsolatot. Ha neki szüksége volt erre, mennyivel inkább igaz ez ránk! Az ima a jó közérzet és mentális egészség fontos kelléke. Sok mindent nem látunk tisztán az imádsággal és hatásával kapcsolatban, mint ahogy azt sem tudjuk, miért és milyen módon használ. Egy azonban biztos: Jézus imádkozásra biztat (Lk 18:1; 21:36; Róm 12:12). Ki ne érezte volna lelki és szellemi jó hatását annak, amikor az Igét olvasva és imádkozva az Úrnál időzött? Nem kell ahhoz megfejtenünk az ima titkait, hogy tudjuk, mennyire fontos az Istennel való szoros kapcsolathoz.

Milyen az imaéletünk? Mennyi időt töltünk az Ige olvasásával? Mivel tehetnénk az áhítatunk idejét tartalmasabbá, gazdagabbá, hogy valóban megváltozzon tőle az életünk? Fontos a bibliaolvasásra és az imádságra szánt idő, de nemcsak az időtartam számít. Még mire van szükség?

 

ISTENTISZTELET ÉS A GYÜLEKEZET KÖZÖSSÉGE

Március  21

Hétfő

 

Szombatonként Jézus rendszerint elment a zsinagógába (Lk 4:16). Példája a közösség vonatkozásában is követendő. Nem biblikus a „magányos hívő” (az egyház testétől elkülönülő hívő) fogalma. Még ha alkalmanként találunk is rá példát a Bibliában, akkor sem mondhatjuk, hogy ez Isten terve szerint való. A Szentírás egészében azt láthatjuk, hogy Isten népe közösséget, egymással összehangoltan dolgozó csoportot alkot, akik egymás, sőt az egész gyülekezet javáért fáradoznak.

Mit tudhatunk meg 1Kor 12:12-31; Ef 4:15-16 verseiből az egyes hívők szerepéről és helyéről a gyülekezetben?

Érdekes módon az utóbbi évek során elismert tanulmányok kimutatták, hogy aki rendszeresen jár istentiszteletekre és részt vesz ilyen alkalmakon (szemben azzal, aki nem), az:

·         kisebb valószínűséggel lesz valamilyen szer rabja;

·         szexuális téren felelősségteljesebben viselkedik;

·         kevésbé bonyolódik veszélyes, kockázatos tevékenységekbe;

·         nagyobb valószínűséggel etikusan jár el az üzleti és munkával kapcsolatos dolgaiban;

·         tartalmasabb társadalmi kapcsolatokat és csoporttámogatást élvez;

·         valószínűleg jobb lesz az önértékelése és a teljesítménye;

·         valószínűleg jobban elviseli a veszteségeket (közelállók halála, szerencsétlenségek, egészségügyi komplikációk stb.);

·         valószínűbb, hogy pozitív érzelmeket táplál (szeretet, megbocsátás, megelégedettség stb.);

·         kisebb eséllyel „dédelget” negatív érzelmeket (bűntudat, félelem, ellenségeskedés, harag stb.).

Sok áldás forrása lehet, ha az ember egy gyülekezethez tartozik. Az ilyen közösség gyógyító hatása egyaránt jót tesz a testnek és a léleknek. Igaz, időnként problémák is kialakulnak, ami miatt némelyek megkeseredve, haraggal távoznak. Legtöbbször azonban mindazok, akik végigküzdve megoldják problémáikat, a gyülekezetben olyan támogatást, közösséget és bátorítást találnak, amit másutt nem kapnának meg. Gondoljunk csak arra, milyen lehetne a gyülekezet, ha minden tagja megszívlelné Pál tanácsát: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:2)!

 

MEGBOCSÁTÁS

Március  22

Kedd

 

„Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lk 23:34).

Milyen erőteljes üzenete van Jézus szavainak Mt 6:14-15 verseiben? Mire mutat rá, ami minden ember számára örökre szóló következményekkel jár?

Jézus imádkozni tanította követőit: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (12. vers). Majd pedig hangsúlyozta, hogy ha nem kívánunk megbocsátani, Isten sem fog megbocsátani nekünk. Rémisztő gondolat. Végtére is, mind bűnösök vagyunk, tehát szükségünk van az isteni bűnbocsánatra. Ezért mindannyiunknak meg kell tanulnunk megbocsátani, ha szeretnénk, hogy az Úr is megbocsásson nekünk. A megbocsátás azért olyan fontos, mert a kapcsolatok megőrzésének és helyreállításának alapvető feltétele. Az Úr jól tudja, milyen fájdalmas a bűn terhe, amitől csak a megbocsátás révén lehet megszabadulni – azáltal, amit Istentől kapunk és amit másoknak adunk. A megbocsátás igen sokat segít, nemcsak annak, aki kapja, hanem annak is, aki adja. Ha valaki nagylelkűen enged a másiknak, az közelebb kerül Istenhez, és ez a jellemfejlődését is segíti.

A nemrég elvált házasfelek körében végzett felmérés határozott különbséget mutatott azok között, akik hajlandóak voltak megbocsátani, ill. akik ettől elzárkóztak. Az Iowa Egyetemen Mark Rye felvette a kapcsolatot 199 elvált személlyel a környék egyedülállóit tömörítő szervezetekből, valamint olyan egyházi csoportokból, amelyek az elváltak felépüléséhez nyújtanak támogatást. Nem okoz meglepetést az eredmény, miszerint jobb mentális egészségben vannak azok, akik hajlandóak voltak megbocsátani korábbi házastársuknak. Az ettől elzárkózókkal összehasonlítva azt tapasztalták, hogy aki megbocsátott, annak jobb a közérzete és a hitéletében megelégedettebb, valamint kevésbé jellemző rá a harag vagy a depresszió. Ez egyáltalán nem elszigetelt tapasztalat. Az elmúlt évtizedben végzett kutatások egyértelműek. A megbocsátás csökkenti a depresszió, az aggodalom szintjét, javít az ember énképén és általános érzelmi jólétén. Összefoglalva tehát, a megbocsátás sok szempontból hasznos, a neheztelés viszont testnek-léleknek egyaránt ártalmas.

Hogyan követhetjük Pál tanácsát? „Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is” (Kol 3:13).

 

SZOLGÁLAT

Március  23

Szerda

 

A Hetednapi Adventista Egyház világmissziós erőfeszítéseinek történelmileg két fő iránya van: tanítás/prédikálás és gyógyítás/segítségnyújtás. Ez volt Jézus szolgálatának is a két fő területe (Mt 9:35; ApCsel 10:38). A világ különböző pontjain az adventisták az egészségügyi és humanitárius munkájuk révén váltak ismertté. E fontos ágazatok azonban sokfelé eléggé elintézményesedtek. Ebből következően az átlagos gyülekezeti tag nem tud közvetlenül bekapcsolódni szolgálataikba. Vannak, akik anyagi támogatást adnak inkább, mások engedik, hogy hivatásos szakemberek végezzenek hasonló feladatokat. Olyanok is akadnak sajnos, akik közömbösen tekintenek minderre. Végeredményben azonban sokan nem kapcsolódnak be közvetlenül a segítő szolgálatba, és így sok áldásból maradnak ki.

Miért? Azért, mert az ember áldására szolgál, ha segít annak, aki éppen szükséget lát. A rászorulóknak, betegeknek közvetlenül nyújtott segítség vagy mások problémájának figyelmes meghallgatása egyszerűnek tűnhet, mégis óriási áldást nyer, aki ezt a szolgálatot végzi. Van bennünk valami, amit a bűn hatezer éve sem tudott maradéktalanul kitörölni, amiért teljesnek érezzük az életünket, ami miatt jó érzéssel tölt el, ha mások segítségére lehetünk.

Mit tanított Jézus Mt 25:34-46 versekig terjedő szakaszában? Mit jelent ez Ef 2:8-9 fényében?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az üdvösséget nem lehet cselekedetekkel elnyerni, hiszen ha úgy lenne, senki sem üdvözülhetne. A megváltás egyedüli útját Isten kegyelme jelenti, ami Jézus értünk vállalt áldozatában nyilvánult meg. Viszont ha elfogadjuk Isten kegyelmét, ebből jó cselekedetek fakadnak, és e tetteink mutatják, hogy valóban az Úrral járunk. Ha tudjuk, hogy Jézus már megváltott, ennek közvetlen következményeként jelentkeznek jótetteink – Jézus értünk végbevitt tettei eredményeként. A cselekedetek a megváltás természetes következményei, nem pedig eszközei. Életbevágóan fontos ezt a lényeges különbséget mindig világosan látni.

Nem vagyunk boldogok, megelégedettek? Ennek a legvalószínűbb oka az lehet, hogy túlságosan sokat foglalkozunk magunkkal. Kapcsolódjunk be valamilyen formában a segítségnyújtásba, és figyeljük meg, mi történik!

 

REMÉNYSÉG ÉS BIZALOM ISTENBEN

Március  24

Csütörtök

 

„Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek” (Zsolt 31:25, új prot. ford.)! Milyen okunk van arra, hogy az Úrban reménykedjünk?

Vizsgálatok igazolják, hogy a lelki egészség szempontjából döntő tényező a reménység. Például sokkal nagyobb a reménykedő túszok túlélési esélye. A remény óriás hajtóerő, a szellemi és fizikai kitartás forrása. A legtöbb depresszió elleni kezelés eredményre vezet azoknál a betegeknél, akik hiszik, hogy jelentősen javulhat kedélyállapotuk és lehet segíteni rajtuk. Gyakran azokat kínozza depresszió és aggodalom, akiknek az életszemlélete pesszimista, akik állandóan katasztrófától tartanak és nem reménykednek. Óriási változást eredményezhet a lelki szemléletmódban, ha az ember megtanul a reménységre építeni.

Itt azonban sokkal többről van szó, mint amikor az ember általánosságban véve reméli, hogy bármilyen nehézséggel is kelljen szembenéznie, végül majd jóra fordul a helyzet. A vallási értelemben vett reménység a véges dolgok síkja fölé emelkedve az örökkévalóságra összpontosít. Olyan valóságokra, igazságokra és ígéretekre mutat, amelyeket a világ önmagában és önmagától sosem kínálhat. Ez olyan reménység, amit a Teremtő Istenben találhatunk, aki egyedül képes megadni azt, amit a világon más nem kínálhat fel.

Mt 26:36-44 szakaszát olvasva mit tanulhatunk Jézus példájából az Isten iránti bizalomról még a rettenetes időkben is?

Ez a rész a Megváltó csüggedését mutatja be. Gondosan megválasztott szavak írják le Jézus fájdalmas érzéseit, gyötrődését, felettébb nagy szomorúságát. A mélyen lesújtott Megváltó, akire nem figyeltek oda a barátai, nemcsak térdre borult, hanem arcra esve kérte az Atyát, hogy könnyítsen helyzetén. Nem érzett enyhülést, így újból és újból kérte az Atyát. Figyeljük meg azonban: minden alkalommal hozzáfűzte kéréséhez, hogy legyen meg Isten akarata. Végső soron Jézus az Atyába vetette teljes bizalmát. Függetlenül attól, hogy mi fog történni, az Isten előtti teljes meghajlásra törekedett. Ez jellemezte Jézust, és nekünk is hasonlóan kell tennünk.

Könnyű bízni az Úrban, ha minden jól megy; de hogyan tanulhatunk meg nehézségek között is bízni benne? Hogyan tehetünk szert olyan bizalomra, ami akkor is rendületlen marad, ha imáinkra nem a kívánságunk szerinti választ kapjuk?

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Március  25

Péntek

 

„Egyénileg kell meghallgatnunk Őt, aki a szívhez szól. Mikor minden más hang elcsitul, s nyugodtan várakozunk előtte, a lélek csendje még érthetőbbé teszi Isten hangját. Ő int: ’Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten’ (Zsolt 46:11)! Egyedül itt találunk igazi nyugalmat. Ez a gyakorlati felkészülés mindenkinek, aki Istenért munkálkodik. A rohanó tömeg közepette, az élet feszültségében, az intenzív munkában a világosság és béke légköre lengi körül az így felfrissült lelket. Az élet jó illatot lehel, isteni erő nyilatkozik meg, mely eléri az emberi szíveket” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 302. o.).

„Minden fénysugár, amit másokra vetítünk, visszatükröződik saját szívünkre. A szomorkodóknak mondott minden kedves, együtt érző szó, az elnyomotta­kon segítő minden tett, az embertársaink szükségleteinek kielégítését célzó minden ajándék, amit Isten dicsőségét szem előtt tartva adunk vagy mondunk, az adományozó áldására szolgál. Akik így munkálkodva betartják a mennyei törvényt, Isten elismerésében részesülnek majd. A másokért végzett jó cselekedetek öröme felüdíti az ember érzéseit, és ez végigfut az idegrendszeren, pezsdítve a vérkeringést, erősítve a lelki és fizikai egészséget” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 56. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.     Milyen hatása volt az imának és a Biblia tanulmányozásának az Úrral való kapcsolatunkra? Milyen lelki következményekkel járna, ha abbahagynánk? Fogalmazzuk meg, hogy mit jelentenek ezek a dolgok nekünk, és miért olyan fontosak a hitéletünk szempontjából!

2.      Milyen a tapasztalatunk saját gyülekezeti közösségünkkel? Mit és hogyan javíthatnánk rajta? Mit tehetnénk a tagokkal együtt azért, hogy mindenki jól érezze magát, aki belép, mindenkit szeretettel fogadjanak, és bárki megismerhesse ott az üdvösség és a jelenvaló igazság üzenetét? Melyek a gyülekezetünk erősségei, és mely területeken kellene fejlődnünk?

3.      Mi a saját tapasztalatunk a megbocsátással – amit adunk és kapunk? Mit ismertünk már fel, amivel segíthetünk azoknak, akik még nem tanultak meg megbocsátani?

4.       Tegyük fel, hogy valaki hozzánk fordul: „Hiszek Istenben, Jézusban, az üdvösségben, de képtelen vagyok hitben járni. Nem tudok bízni Istenben.” Milyen gyakorlati tanácsot adnánk neki?

 

MEGNYUGTATÓ VÁLASZOK

 

„Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ézs 55:9).

„Elgondolásaink nem mindig esnek egybe Isten terveivel… A szerető, gondoskodó Isten törődik velünk, és jobban ért minket, mint ahogy önmagunkat értjük, ezért nem engedi, hogy csak a saját vágyaink kielégítését végezzük… Terveink sokszor azért mennek füstbe, hogy az Úr tervei teljesüljenek, amelyek igazán az érdekünket szolgálják…

Az örök életben nyilvánvalóvá válnak majd a titkok, amelyek miatt itt bosszankodtunk vagy csalódtunk. Meg fogjuk látni, hogy legnagyobb áldásaink közé tartoznak azok az esetek, amelyeket mi válasz nélkül maradt imáknak és csalódásoknak véltünk.

Nem vagyunk még lelkileg annyira érettek, hogy megérthetnénk Isten titkait. Ám amikor majd a mennyei család tagjai lehetünk, e rejtélyek feltárulnak előttünk… Akkor az Úr sok mindent felfed előttünk, megmagyaráz olyan kérdéseket, amelyekről most hallgat… A Gondviselés útjai világossá válnak, Krisztus által megérthetjük a kegyelem titkait. Magyarázatot kapunk arra, amit most nem tudunk felfogni, ami nehezen érthető. Meglátjuk majd a rendet abban, ami most megmagyarázhatatlannak tűnik; a bölcsességet mindabban, amit Isten visszatartott; a jóságot és a kegyelmet abban, amit megadott nekünk. Az igazság feltárul előttünk, semmi nem marad homályban… Szívünk repesni fog az örömtől. Örökre vége lesz a küzdelmeknek, és a nehézségek megoldódnak.

Az eljövendő világban megértünk majd mindent, amit eddig nem láttunk tisztán Isten gondviselését illetően. A nehéz kérdésekre magyarázatot kapunk. A kegyelem titkai kibontakoznak előttünk. Ahol most véges elménkkel csak kuszaságot és teljesületlen ígéreteket látunk, ott a legtökéletesebb és legszebb harmóniát fedezhetjük majd fel. Be fogjuk látni, hogy a végtelen szeretet rendelte el azokat a tapasztalatokat, amelyek a legnehezebbnek tűntek. Kimondhatatlan örömmel tölt el, ha majd mindenben felismerjük Isten gyöngéd gondoskodását, aki minden dolgot a javunkra formált” (Ellen G. White: Maranatha. 322. o.).