SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:27 – 2:25; 3; Jeremiás 10:12-13; Zsoltár 19:2-8; Zsoltár 104; Máté 6:25-34

„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést” (Zsolt 19:2-3).

Isten a saját képére teremtette Ádámot és Évát. Mi lehetne ennél tökéletesebb örökség? Az Éden kertjében helyezte el őket. Létezhet ennél tökéletesebb környezet? Örökségüket és a környezetüket is olyan egyensúlyban tartotta, ami a tökéletes fizikai és lelki egészség, ill. annak megőrzése szempontjából a legjobb.

Sajnos azonban a bűn mindent tönkretett, és már a második generáció idejére megfertőzte a földet az irigység, a gyűlölet és az erőszak. A természet világa sem kerülhette el ennek azonnali következményeit, és amikor a bűn már elviselhetetlenné vált, az özönvíz gyökeresen megváltoztatta a bolygó képét. Ám a természetben még mindig sok jóság és szépség található. A föld erőforrásai továbbra is biztosítják alapvető szükségleteinket. Örömünkhöz, boldogságunkhoz és jólétünkhöz hozzájárul a természet, némiképp ellensúlyozva a bűn okozta bajokat.

Az időnként bekövetkező iszonyatos, emberéleteket követelő katasztrófák ellenére a természet világa ma is fizikai és lelki egészségünk forrása lehet. Általa egyre közelebb kerülhetünk Teremtőnkhöz, akitől minden jó ered: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá” (Jak 1:17).

Ma, a bűntől szennyezett és megrontott világban élve csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett az első emberpár élete az Édenben. Nem volt bűn, nem létezett szenvedés és halál – semmi nem okozott szomorúságot és fájdalmat. Mi azonban már jól ismerjük ezeket az érzéseket. Bizonyos értelemben hozzászoktunk, sőt, talán meg is feledkezünk arról, hogy e „hívatlan betolakodók” nem képezték a teremtés, az eredeti terv részét, és Isten ígérete szerint egy nap majd örökre eltűnnek.

Milyen kép tárul elénk 1Móz 1:27 – 2:25 szakaszából az édeni életről és környezetről? Mennyiben különbözik ettől világunk ma?

Isten az emberpárt abba a kertbe helyezte, amit Ő maga alakított ki (1Móz 2:8). A bibliai beszámoló ugyan tömör, mégis valamennyire fogalmat alkothatunk segítségével arról, milyen is lehetett. Hiszen az Édenkertből ered, amit a természet ma kínál, a csodálatos bőség, a termények gazdag választéka. Ádám és Éva elé káprázatos látvány tárult, olyan hangokkal, ízekkel, érzésekkel és aromákkal találkozhattak, amelyek nagy örömmel és jó érzéssel töltötték el őket. Valósággal a Paradicsomban éltek. A környezet világa a lehető legjobban megfelelt az első emberpár számára. Minden megadatott nekik, méghozzá bőséggel, ami fizikai, érzelmi és lelki szükségleteikhez kellett. Ismeretlen volt előttük pl. a bizonytalanság, az aggodalom és a szorongás lelkiállapota, mert semmi nem létezett, ami ilyesmit válthatott volna ki.

„A Teremtő olyan környezetet választott ősszüleinknek, amely a legjobban szolgálta egészségüket és boldogságukat. Nem palotába helyezte őket, nem is mesterkélten díszített, fényűző környezetbe, amilyenre ma oly sokan igyekeznek szert tenni… A kertben, amit Isten otthonként készített gyermekeinek, mindenfelől gyönyörű bokrok és finom rajzolatú virágok köszöntötték őket. A fák minden változatát meg lehetett a kertben találni. Sok fa roskadozott az illatos és ízletes gyümölcsöktől. Ágaikon madarak zengték dicsőítő éneküket. Árnyékukban a szárazföldi teremtmények mit sem félve együtt játszadoztak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 182. o.).

Próbáljuk meg magunk elé képzelni, hogy milyen lehetett az Édenkert! Gondoljunk a látványra, az illatokra, az ízekre, mindenre, amit Isten pontosan úgy tervezett, hogy érzékeinkre hasson! Mire következtethetünk tehát azzal kapcsolatban, hogy a testünk jó, és Isten az örömteli életre teremtett?

A természet világának ma kétféle arcát látjuk. Igaz, hogy még most is csodálatos, lenyűgöző, de mással is szembesülnünk kell: éhínséggel, földrengésekkel, járványokkal és betegségekkel. Valami tagadhatatlanul elromlott.

Olvassuk el Mózes első könyve 3. fejezetének beszámolóját a bűnesetről! A bűn miatt milyen azonnali következmények sújtották az embereket, és egyúttal a természetet is?

A bűn egyből fizikai és lelki következményekkel terhelte az emberi életet. A természetben legalább három téren jelentkeztek gyötrő hatásai:

1)        A föld átok alá került (1Móz 3:17). Miután Ádám és Éva elhagyta az Éden kertjét, azonnal szembesülniük kellett a földművelés nehézségeivel. A talajból tövis és bogáncs kezdett nőni. A növények egészséges fejlődését való­színűleg már akkor megzavarták különféle kártevők, az özönvíz pusztítása után pedig még tovább romlott a helyzet.

2)      Az emberek jelentős változásokat tapasztaltak. A fáradtság és a fájdalom az élet realitásává vált. A férfi és a nő kapcsolata sem maradt változatlan. A fejezetből arra következtethetünk, hogy Isten terve szerint a szülés eredetileg nem járt volna fájdalommal. Megváltozott Ádám kapcsolata is a földdel, és attól kezdve a munka sokkal fáradságosabb, nehezebb lett, mint azelőtt. Nem tudni, hogyan hatott az első emberpárra közeledő haláluk tudata, de bizonyára megváltoztatta életképüket.

3)    A bűn az emberek és az állatok viselkedését egyaránt befolyásolta. A gyűlölet, az irigység, az önzés, az erőszakosság stb. egymással és az állatokkal szemben is kegyetlenkedéshez vezetett. A környezet károsításának egyéb formái (talán a ma előfordulókhoz hasonlítható esetek) is megjelenhettek, amelyekről már nincs tudomásunk. Az állatok is egymás ellen fordultak, úgy a táplálékszerzés, mint uralmuk biztosítása érdekében. Amint Mózes első könyve 3-6. fejezeteiben olvashatjuk, olyan mértékűvé vált az erőszak és a romlás, hogy Isten megbánta földi teremtését.

Bárhol legyünk, nézzünk körül, és keressük a természet csodálatos dolgait! Milyen nyomait láthatjuk még ma is az eredeti teremtésnek? Mi­lyen reménységgel tölthetnek el a jobb élet ígéretére előremutató bi­zonyságok?

A természet világa Isten létezése mellett hatalmáról is tanúskodik. Sajnos azonban az emberek (Sátán ösztönzésére) elfordultak az élő Istentől, és a Teremtő helyett a teremtett dolgokat kezdték imádni, amint Pál apostol is megfogalmazta (lásd Róm 1:19-25).

Jer 10:12-13 verseiben milyen képet láthatunk Isten teremtő hatalmáról és a természeti jelenségekben való szerepéről? Mit tudhatunk meg Isten jel­leméről a világot szemlélve?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Tudjuk jól, a természet időnként ellenünk fordul, rettegést keltve a földrengésekkel, vulkánkitörésekkel, áradásokkal stb. Hogy miért, mikor és hol sújtanak ilyen katasztrófák? Nos, e kérdésekre most nem találjuk a választ. Amit viszont tudunk, hogy Jób könyvének első néhány fejezete utal az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem valóságos voltára. Sátán is képes felhasználni a természeti erőket gonosz szándékai véghezvitelére. Ám e rettentő csapások ellenére Isten jósága még mindig megmutatkozik a természet világában.

Olvassuk el Zsolt 19:2-7 verseit, majd fogalmazzuk meg saját szavainkkal a fő mondanivalóját!

    _____________________________________________________________

A természet világát hagyományosan Isten második nagy könyvének tekintjük. Ha alázattal és a Szentlélek befolyására nyitottan figyeljük, tanulmányozzuk, akkor elmélyül Isten iránti hitünk és bizalmunk, valamint még jobban megértjük az Úr szeretetét. Ez kimondottan vigasztaló lehet szellemi és lelki téren egyaránt. Előfordulhat, hogy amikor semmi más nem segít, a természet szépsége – beleértve mindazt, amit Istenről megtudhatunk belőle – megvigasztal, reménnyel tölt el.

Mit válaszolnánk, ha valaki a szökőárakra, földrengésekre, éhínségekre és hasonló csapásokra utalna, amikor éppen Isten jóságát próbáljuk bemutatni a természet világa által? E természeti katasztrófák valósága milyen határok közé szorítja azt, amit a természet bemutathat Istenről?

„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkál­kodnak, és nem fonnak” (Mt 6:28).

Egy fiatalember a húszas évei elején tért meg, előtte nem hitt Isten létezésében. Ezután néhány hónapig vidéken élt. Gyakran sétált az erdőben, és csodálattal nézte a gyönyörű teremtményeket. Azelőtt is észrevette a természet szépségét, de attól fogva a világ csodái által már a Teremtő jellemére is felfigyelt. Erről az élményéről így szólt: „Mintha életemben először nyílt volna ki a szemem.” Új hívőként ekkor ismerte meg igazán az Urat.

Jézus szavai szerint mit tanulhatunk a természetet szemlélve? Mt 6:25-34

A teremtett világot vizsgálva sok értékes lelki tanulsággal találkozunk. A természet azonban más szempontból is használ a lelkünknek. Lk 5:16 verséből megtudjuk, hogy Jézus „félrevonula a pusztákba, és imádkozék.” Ellen White is írja róla, hogy ezt gyakran megtette. Időnként szükségünk van rá, hogy félrevonuljunk a világtól, és a természetben egyedül legyünk Istennel. Más nem tud úgy a szívünkre és az értelmünkre hatni, mint a természet szépsége, vigasztalása, békéje és nyugalma. Talán nem kapunk váratlan kinyilatkoztatást valamilyen új igazságról, és nem értünk meg jobban egy bizonyos igazságot vagy bibliaszöveget, viszont szavakkal ki nem fejezhető módon megláthatjuk annak a szeretetét és hatalmát, aki mindent teremtett. Egyénileg tehát így is tapaszta­latot szerezhetünk az Úrral. Testünk és lelkünk gyógyulását szolgálja, ha egyedül vagyunk a természetben és Istent keressük. „Mindazoknak, akik Istentől tanulnak, szükségük van egy-egy csendes órára, a természettel való kapcsolatra, a saját szívükkel és az Istennel való bensőséges beszélgetésre. Általuk egy olyan életnek kell megmutatkoznia, amely szokásaiban, életformájában egészen más, mint a világé. Ezért személyes tapasztalatból kell megismernünk Isten akaratát. Személy szerint kell meghallanunk, amint szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 34. o.).

Mikor fordult elő utoljára, hogy a természetben kerestük az Urat? Ha lehetőségünk adódik rá, igyekezzünk ezt megtenni! Talán néhányan meglepődve tapasztalják majd, hogy lelkük felüdül.

A XIX. században népszerű irányzat, a deizmus hívei azt állították, hogy Isten megteremtette a világot, majd magára hagyta. E szerint az elgondolás szerint tehát Isten létezik, de nem kíván foglalkozni a világ dolgaival. A Biblia azonban mást tanít. Isten nem úgy járt el, mint az órásmester, aki felhúzta a szerkezetet, majd engedte, hogy minden a maga menetén haladjon. A Biblia szerint Isten jelen van a földi eseményekben. Gondoljunk csak a keresztre, amikor közvetlenül beleavatkozott az emberek dolgaiba!

Olvassuk el a 104. zsoltárt, és imádkozva gondolkozzunk el róla! Mit tudhatunk meg belőle Isten szerepéről a teremtés munkájában és a természet­ben?

A 104. zsoltár szavaiból árad a lelkesedés és a csodálat. A zsoltáros örömmel beszél az Úr teremtő és fenntartó hatalmáról. Szinte halljuk, amint fennhangon kiáltja az Istent dicsőítő szavakat. Isten valóságát látja a természet világának napi eseményeiben. Ebben a zsoltárban sem a deisták által elképzelt istennel találkozhatunk! Istenünk részt vesz mindenben, ami itt történik. Bármilyen nehézségekkel is kellett a zsoltárosnak küzdenie, vigasztalást és reményt talált az Úr hatalmára gondolva. Természetesen nem oldódtak meg napi problémái, amikor fészkelő madarakra és prédára leső oroszlánokra figyelt, de a természet világában meglátott olyan dolgokat, amelyek Isten jóságáról, hatalmáról árulkodnak, és ez reményt ébresztett benne.

A természet testünkre, lelkünkre és értelmünkre is gyógyítóan hathat. Sok esetben fizikailag és szellemileg is szinte csodát tehet velünk a friss levegő, a napfény, a víz és az egészséges étrend. A természetes gyógymódok továbbra is nagyszerű eszközei az egészséges életmódnak és a gyógyításnak. Orvosok gyakran azt tanácsolják pácienseiknek, hogy szakadjanak el a munkától, a stresszhelyzetektől, és pihenjenek valamilyen természetes környezetben. Tudo­mányos vizsgálatok is igazolják a természet és a természetes környezet jótékony hatását az ember fizikai és szellemi képességeire. Inkább hat ránk egy liliommező, mint a parkoló aszfaltja.

A természet Isten egyik csodálatos ajándéka. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy élvezzük áldásait! Soroljuk fel, hogyan tudnánk még inkább élni a természet kínálta lehetőségekkel!

„Ősszüleink otthonának példaképül kellett szolgálnia gyermekeiknek a föld benépesítésekor. Az az otthon, amelyet Isten keze tett széppé, nem volt fényűző hely. A büszke ember pompás és drága építményekben talál gyönyörűséget, és saját keze munkájával kérkedik; Isten azonban egy kertbe helyezte Ádámot. Ez a kert volt a lakása. A kék ég volt a boltozata; a pompás virágokkal, élő zöld szőnyeggel díszített föld a padlózata, és a gyönyörű fák levéldíszes ágai vontak mennyezetet az ágy fölé. Falain a legpompásabb díszek függtek – a legnagyobb művész keze munkái. A szent párt körülvevő dolgok örökérvényű tanulságul szolgálnak – arra tanítanak, hogy az igazi boldogság nem a pompában és fényűzésben található, hanem az Istennel való közösségben, amely teremtett munkáin keresztül ápolható. Ha az ember kevesebb figyelmet szentelne a mesterséges dolgoknak, és egyszerűbben élne, sokkal jobban megfelelne teremtése mennyei céljának” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 23. o.).

„Az élet titkával és a természet kedvességével való állandó kapcsolat, valamint a gyöngédség, amit az Isten teremtésének e gyönyörű tárgyaival való munka eredményez, mind az elme megnyugtatására, a jellem felüdítésére és nemesítésére szolgál” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 121. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.   Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a természet szeretetéből nem csapunk át annak imádatába? Miért mondhatjuk, hogy ezt nem is olyan könnyű mindig eldönteni? A természet világa valóban csodálatos, de nem menthet meg, és ezzel tisztában kell lennünk. Arra csak a természetet megalkotó Isten képes. Miért olyan fontos erre gondolni?

2.  Adventistaként hogyan viszonyuljunk a környezetvédelem kérdéséhez? Tanításunkban mi az, ami fontos és szükséges e témával kapcsolatban? Hogyan reagáljunk a következő gondolatra: „Tudjuk, hogy hamarosan eljön az Úr, és elpusztul a föld. Isten azonban majd mindent újjáteremt. Akkor mi szerepe lenne a környezetvédelemnek?”

3.   A tudományos és természeti ismeretek óriási fejlődése láttán miért növekedhet Isten iránti szeretetünk és hatalma iránti csodálatunk? Gondoljunk csak arra, hogy mennyi mindent ismerhettünk meg a természet dolgaiból, amiről az ókorban élőknek fogalmuk sem volt! Hatalmas az előnyünk velük szemben, hiszen még inkább rácsodálkozhatunk az Úr teremtő erejére. Soroljunk fel néhány olyan dolgot, amit jobban ismerhetünk elődeinknél!

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

SZERETNÉM, HA TAVASZ LENNE

Szeretném, ha tavasz lenne mindig.

Rigófüttyös, mosolygó tavasz.

Szeretném, ha az álmok útján

el is érném az álmaimat.

Szeretném a földet átölelni,

meghallgatnám dobbanó szívét.

Szeretném egy holdvilágos estén

ellopni a nefelejcs színét.

Hallgatni a csöndes éjszakában,

miről beszélnek a csillagok,

megkeresni sűrű erdő mélyén

a csend útján surranó titkot.