SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 9; Zsoltár 100:3; Máté 22:39;

Lukács 15; Apostolok cselekedetei 17:24-28; Róma 12:3; Efézus 4:23-32

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9).

A modern kor egyik csapásának számít az emberek számtalan önértékelési gondja. A tanácsadók vagy lelkészek irodáiban gyakran szóba kerül ez a kérdés, vagy önállóan, vagy egyéb, elhatalmasodott problémákhoz kapcsolódva: például valamilyen szer hatása alatt elkövetett erőszak, depresszió, evési rendellenességek. A hétköznapi életben az önbizalomhiány talán nem olyan mértékű, hogy orvosi segítséget igényelne, de szinte mindig árt a kapcsolatoknak, és rontja az élet legtöbb területén nyújtott teljesítményt.

Ma valószínűleg azért szenvednek az emberek jobban ettől, mint korábban, mert a média a valóságosnál szebb képet fest a sztárokról, és a bemutatott hírességek­hez viszonyítva az átlagember még élesebben látja saját hiányosságait.

A Biblia az énkép kérdését egészen más nézőpontból vizsgálja. A pszichológia általában azt érti énkép alatt, ahogy az ember saját tulajdonságait értékeli egyéni megfigyelése és mások véleménye alapján. Emellett a Bibliában még legalább két tényezőt találunk: 1) Mit mondhatunk el az ember eredetéről (1Móz 1:26-27); 2) Minek tart Isten minden embert, ill. mit kínál minden embernek (Jn 3:16). Ha ezt a két szempontot is figyelembe vesszük, nagyot változhat énképünk.

Alapvetően két nézet létezik az ember eredetét illetően, amelyek nem férnek össze egymással. Az egyik szerint az ember olyan kozmikus véletlen nyomán fejlődött ki, ami kizárja tervezettségét. Egyszerűen csak úgy alakult, hogy megjelent az ember. Ez a felfogás ugyan mindig is létezett, de a legutóbbi évszázadokban – különösen Charles Darwin tanításainak népszerűvé válása folytán – emberek millióit vezette félre az állítás, miszerint pusztán a véletlennek köszönhető az emberiség létezése. Így sokan elfogadták, hogy az életnek nincs célja, vagy ha mégis, azt csak ki-ki maga próbálhatja megtalálni önmagának. Évezredeken át az emberek többsége úgy hitte, hogy Istentől vagy istenektől származik, ma azonban sokan vallják, hogy létük a majmoktól ered. A Biblia tanítása ezzel ellentétben áll.

Milyen alapvető eltérés van az iménti felfogás és a Biblia állítása között (1Móz 1:26-27; Zsolt 8:6; 100:3; ApCsel 17:24-28)? Szükségszerűen hogyan hat e két ellentétes nézet az ember önértékelésére és énképére?

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

A Biblia nemcsak azt állítja, hogy Isten eltervezte az ember teremtését, hanem a saját képére való teremtésről is szól. Életre hívott még számtalan egyéb csodálatos élőlényt – növényeket, állatokat –, amelyek azonban nem mutatnak olyan hasonlóságot a Teremtővel, mint az ember, akit Isten a többi teremtmény fölé helyezett, hogy uralkodjon rajtuk.

Az ateista felfogás nem ismer el az ember biológiai és pszichológiai szükségletein túlmutató életcélt. A Biblia azonban azt tanítja, hogy Isten elhatározta: az emberiséget a saját képére teremti meg. Nyilvánvaló, hogy az istenképűséget már nagymértékben megrontotta a nemzedékek sorának életét megkeserítő bűn. Az is igaz viszont, hogy az eredeti minta mégis minden személyben fellelhető, és a Szentlélek folyamatos átalakító munkája által helyreállítható mindazokban, akik elfogadják Krisztust.

Krisztus nemcsak megteremtett, hanem meg is váltott. Ellen White arról is írt, hogy Krisztus egyetlen emberért is vállalta volna a halált. Mit árul ez el az ember értékéről – bármit is mondjon rólunk a világ? Miért fontos gondolni arra, hogy mennyire értékesnek tart Isten?

Az énkép egyik fontos alkotóeleme, hogy mit gondolok magamról (még ha ez nem is ad teljes képet, és téves is lehet). Emberek – köztük saját magunk – értékelésénél a szubjektivitás helytelen értelmezéshez vezethet.

A Biblia komolyan figyelmeztet, hogy ne ítélkezzünk: „amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod” (Róm 2:1; vö. Lk 6:41-42). Általános a torzítás, és az ember hajlamos tévedni, amikor másokat megítél. Ugyanez történik önmagunk esetében is. Nagy a hibalehetőség, ha saját képességeinkről, kinézetünkről, jellemünkről, erőnkről stb. alkotunk véleményt. Mindig lesznek, akik nálunk okosabbak, jobban néznek ki, tehetségesebbek, és mindig lesznek, akik ha ránk néznek, önmagukat gyengébbnek tartják.

Olvassuk el figyelmesen Mt 22:39 versét! Mit gondoljunk tehát magunkról?

    _____________________________________________________________

Ez a szöveg burkoltan utal rá – még ha nem is ez a fő mondanivalója –, hogy az embernek szeretnie kell önmagát a megfelelő mértékben. Fontos, hogy egészséges büszkeséggel tekintsünk jól végzett munkánkra, feladatainkra, jó tulajdonságainkra. Isten elvárja, hogy törődjünk magunkkal. Viszont az már baj, ha nem Istennek adunk hálát a jóért, ami bennünk van, hiszen mindaz tőle ered.

Hogyan értsük Róm 12:3 versét az eddig említettek fényében?

    _____________________________________________________________

Van középút az önértékelési gondok és az önteltség között, ami ellen Pál óva int. Ugyanakkor Róm 12:4-8 verseiben arra is kitér az apostol, hogy Krisztus testében szükségünk van mindarra, amivel ki-ki támogatni tudja a közösséget, kegyelmi ajándékai szerint. Nincs abban rossz, ha tisztán látjuk, milyen ajándékokat nyertünk, amelyeket Krisztus egyháza erősítésére használunk, hálát adva értük Istennek.

Gondolatban vegyük számba Istentől kapott jó tulajdonságainkat, képességeinket! Miként tudunk ezekkel úgy élni, hogy ugyanakkor szerények is maradjunk? Miért lehetünk képesek megállni, ha naponta felnézünk a keresztre?

Sok társadalomban az ember értékét az határozza meg, hogy milyenek a képességei, adottságai, megjelenése stb. Figyelünk a külső látszatra (1Sám 16:7), végtére is, előttünk csak ez ismert. Énképünket tehát gyakran az alakítja, hogyan reagálnak mások külső megfigyeléseik alapján. Ha valakit mindenki csinosnak mond, valószínűleg csinosnak tartja majd magát. Persze sokkal több van bennünk annál, mint ami szemmel látható. Az önértékelési gondokkal küszködők számára fontos, hogy az igazán értékes jellemtulajdonságok elérésére törekedjenek, és ne arra, amit a világ tart nagyra. Hiszen Isten szemében gyakran nem érték az, amit a világ dicsőít.

Mi mindent ítél fontosnak társadalmunk és kultúránk? Vajon Isten szemében milyen értéket képviselnek ezek a dolgok?

A kivételektől eltekintve a legtöbb társadalom főleg a külsőségeket, a látható tulajdonságokat értékeli. Egyéb jellemzőket viszont, mint pl. a becsület, a kedvesség, a mértékletesség, az elvek és eszmények iránti elkötelezettség, csak másodlagosnak tartanak.

Hogyan hat a nemi/rangbeli/nemzetiségi előítélet az ember énképére? Mire törekedjenek a keresztények az előítéletek és a hátrányos megkülönböztetés kérdését illetően? Gal 3:28

Ha előítéletbe ütközünk, az rontja énképünket, teljesítményünket. Keresztényként feltétlenül törekednünk kell arra, hogy felemeljük, bátorítsuk egymást, még ha különbözőek is vagyunk.

Sámuel második könyve 9. fejezetében találjuk Méfibóset történetét, aki könnyen válhatott volna Dávid bosszújának céltáblájává. Nem is csoda, hogy a sánta férfi félt a király előtt: arccal a földre borult, és „holt eb”-nek nevezte magát. Ám önértékelése megerősödhetett, amikor visszakapta családi birtokait, szolgáit és az őt megillető tisztességet. Az embereknek roppant nagy hatása van az énképünkre. Nem is gondoljuk, hogy szavainkkal, tetteinkkel, sőt tekintetünkkel is milyen mértékben alakítjuk mások önmagukról alkotott képét.

Mennyire figyelünk arra, hogyan hatunk mások önértékelésére? Gondoljunk a hozzánk legközelebb állókra! Mit tehetünk, nehogy összetörjük, hanem inkább erősítsük őket?

Mit tudhatunk meg Lukács evangéliuma 15. fejezetéből azzal kapcsolatban, hogy milyen értéket lát Isten az emberekben? Hogyan befolyásolja ez az énképünket? E példázatok alapján mit gondol rólunk Isten? Miért olyan fontos ezzel tisztában lenni és erre gondolni?

Ha valakin erőt vesz a kisebbségi érzés, és elveszettnek, kivetettnek tartja magát, ne feledje: Isten és angyalai különösen törődnek vele. A pásztor elindult, hogy megkeresse az elveszett bárányt, míg a kilencvenkilencet hátrahagyta. Az asszony szinte meg is feledkezett megmaradt pénzéről, amíg az elgurult érmét kereste. Az apa mintha jobban figyelt volna a tékozló fiú jogtalan követelésére, mint elsőszülöttjére. Bár nem a többi elhanyagolásáról van itt szó, azt mindenképpen megfigyelhetjük, hogy a pásztor, az asszony és az apa is odafigyel az elveszettre. Amikor pedig az elveszett megkerül, nagy öröm van úgy a földön, mint a mennyben. Milyen kifejezően mutatják ezek a történetek Isten irántunk, tévedő, hibázó emberek iránti nagy szeretetét!

Fontos ez az elv a segítségre szorulók támogatásában. Rengeteget jelent, ha beszélgetés közben nem fenyegető, hanem bizalmas, elfogadó légkört tudunk teremteni. Különösen a fájdalmakkal küzdőknek van szükségük rá, hogy érezzék: valaki törődik velük.

Óriási a keresztények előnye azokkal szemben, akik nem fogadják el az Urat, nem hisznek benne. Istenhez ugyanis a hét minden napján, a nap 24 órájában fordulhatunk. Meghallgatja, aki elcsüggedt, szenved a stressztől, magányos, aggódik. Az Istenhez fűződő kapcsolatunk miatt különlegesnek érezhetjük magunkat, és ettől csökkennie kell önértékelési gondjainknak.

Természetesen a kereszt mutatja be igazán, hogy milyen értéket képviselünk Isten szemében, gyengeségeinktől, hibáinktól függetlenül. A kereszt arról győz meg, hogy bármit is gondoljanak rólunk mások, a világegyetem Teremtője számára értékesek vagyunk. Mivel pedig értékeivel együtt a világ mulandó, ideiglenes, vajon mit számít, hogy mások – akár a társadalom egy része is – miként vélekedik rólunk?

Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy Lukács evangéliuma 15. fejezetét a saját életükre tudják alkalmazni? Hogyan mutathatunkrá arra, hogy itt Jézus személyesen ránk gondolt?

Mit ért Pál Ef 4:23-24 verseiben a „felöltözzétek amaz új embert” kifejezésen? Milyen az új ember természete?

Sokan szívesen kipróbálják, hogy néznek ki, ha megváltoztatják frizurájukat, új stílusú ruhát vásárolnak, plasztikai műtétet vagy hajbeültetést végeztetnek. Ilyesmi azonban csak kisebb belső változásokat hoz, alapjában véve az ember belülről változatlan marad. Pál új emberről beszél, ami nem a külsőre, hanem inkább a magatartásra és az elme megújulására vonatkozik, „mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (24. vers).

Soroljuk fel, hogy mi jellemzi az új ember magatartását! Ef 4:25-32

    _____________________________________________________________

    _____________________________________________________________

Az új emberben jó gyümölcsök teremnek (igazság, egységre törekvés, becsület, szorgalom, tiszta beszéd, kedvesség, megbocsátás). Valamennyi tulajdonsága a nemes jellemhez és a jó emberi kapcsolatokhoz köthető, és összefügg az önértékeléssel. A fejezetben említett helytelen viselkedési formák, mint pl. a hazugság, a harag, a keserűség ártanak az ember önértékelésének. Az adakozás, a kedvesség és az együttérzés viszont erősíti az énképet, mivel nem önmagunkra figyelünk, és érezzük, hogy valami jót tettünk.

A keresztények közösségében olyanokra van szükség, akik igyekeznek egymást erősíteni, nem pedig tönkretenni. Durva szavakkal és bírálgatással pillanatok alatt össze lehet törni valakit. „Minden családnak és minden kereszténynek kötelessége, hogy gátat vessen a romlott beszédnek. Ha jelenlétünkben haszontalan beszélgetés indul meg, váltsunk témát, ha lehet. A kegyelmes Isten segítségével ejtsünk el csendesen egy-egy olyan megjegyzést, vagy kezdjünk olyan témát, amely hasznos mederbe terelheti a beszélgetést” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 232. o.).

Miért javít énképünkön, ha segítünk valakinek? Írjunk össze néhány dolgot, amit szomszédainkért, munkatársainkért és rokonainkért tehetünk! Valósítsuk is meg, amit leírtunk! Meg fogunk lepődni, mennyivel jobban érezzük majd magunkat!

„Ha Isten törődik egy kis verébbel… mennyivel inkább törődik a Krisztus vérén megváltottakkal! Egyetlen embert drágábbnak tart az egész világnál. Jézus akkor is vállalta volna a Golgota szenvedését, ha csak egy embert válthatott volna meg országa számára. ’Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok’ (Mt 10:31)” (Ellen G. White cikke, The Review and Herald. 1892. május 3.).

„Számtalan gazdag áldást szalasztunk el, mert nem keressük az Urat alázatosan. Ha őszinte szívvel fordulunk hozzá, és megkérjük, hogy mutassa meg hibáinkat, az Ige tükrében elénk tárja igazi képünket. Majd pedig, miután megláttuk magunkat olyannak, amilyennek Isten lát, ne menjünk tovább, megfeledkezve a valóságról. Figyeljük kritikus szemmel hibás jellemtulajdonságainkat, és kérjük Isten kegyelmét, hogy minél jobban hasonulhassunk az Igében bemutatott mintához” (Ellen G. White cikke, The Lake Union Herald. 1909. november. 3.)!

Ez a két idézet is segít megtalálni a helyes utat a kisebbségi érzés és az önteltség között. Olvassuk még el Róm 12:2-3 verseit azzal kapcsolatban, hogyan alakíthatunk ki helyes énképet magunkban!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    A XX. században rengeteg vérontás történt, gondoljunk csak a tömeggyilkosságokra! Az eredetre vonatkozó darwini elmélet (miszerint az élet a véletlenszerű mutáció és a természetes kiválasztódás eredménye) miért felelős legalábbis részben azért, hogy ennyire nem tisztelik és nem tartják szentnek az emberi életet? Azaz, ha az ember csupán fejlettebb majom, a véletlen szülötte, vajon mi ad értéket az egyén életének?

2.    A keddi részben azzal foglalkoztunk, hogyan hat mások véleménye az önértékelésünkre. Egyrészt fontos erősíteni az embereket, hogy egészséges önértékelésük legyen, másrészt azonban vigyáznunk kell, nehogy hiúságukat tápláljuk, amivel ártanánk nekik. Hogyan lehet ezen a téren is megőrizni az egyensúlyt?

3.       Beszélgessünk arról, hogy mire tanít Krisztus keresztje az ember értékével kapcsolatban! Gondoljunk arra, mi történt a kereszten, kit feszítettek fel rá és mi a jelentősége halálának! Milyen szempontból segít a kereszt jobban felmérni minden ember valódi értékét?

MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCS

„Senki nem lesz a mennyben gyémánt nélküli koronával. Ha belépsz, a dicsőség hajlékaiban lesznek olyanok, akik a te közreműködéseddel találták meg az odavezető utat.

Lehet, hogy Sátán ígéretesebb dolgokkal kecsegtet; lehet, hogy világi lehetőségekkel csábít; lehet, hogy rágalmazással támad, hamis vádakkal gyötör. Talán rávesz, hogy védd meg magad; istenfélő embereket is felhasznál arra, hogy hazudjanak rólad; szerkesztőket, hogy támadjanak, és kiváló embereket, hogy megrágalmazzanak.

Lehet, hogy Pilátus és Heródes, Annás és Kajafás mind összefognak ellened, és Júdás készen áll, hogy eladjon harminc ezüstért; te pedig azon tűnődsz: mindez miért ér téged. Nem látod? Az egész az ördög ármánykodása, hogy elvonjon a munkádtól és visszatartson az Istennek való engedelmességtől. Folytasd a munkát! Ne hátrálj meg, csak mert az oroszlán ordít!

Ne a gonoszok elhallgattatásával foglalkozz; ne pocsékold az idődet a gyávák kergetésére! Végezd a munkádat! Hagyd, hogy a hazugok hazudjanak, a szektánsok vitatkozzanak; hagyd, hogy a testületek határozatokat hozzanak; hagyd, hogy a szerkesztők megjelentessék, amit akarnak; hagyd, hogy az ördög gonosz legyen; de legyen gondod arra, hogy semmi ne tarthasson vissza annak a munkának az elvégzésétől, amit Isten bízott rád! Ő nem azért küldött el, hogy pénzt keress. Nem arra hívott el, hogy meggazdagodj.

Sohasem adta azt a parancsot, hogy védd meg magad. Nem azért állított a munkába, hogy ellenkezz a hamissággal, amit Sátán és szolgái terjesztenek.

Ha ezekkel foglalkozol, semmi mást nem fogsz tenni; saját magadért és nem az Úrért fogsz munkálkodni. Folytasd a munkát! Legyen a célod olyan szilárd, mint a csillag! Hagyd, hogy a világ civakodjon és nyüzsögjön! Talán támadnak, igazságtalanul bánnak veled, megsértenek, rágalmaznak, megsebeznek és elutasítanak; az ellenfél mocskol, a barátok elhagynak, az emberek megvetnek és elutasítanak, mégis, legyen gondod arra, hogy szilárd elhatározással, habozás nélküli buzgósággal vidd véghez életed dolgait és létezésed nagy célját, míg végül elmondhatod: ’Elvégeztem a munkát, amit rám bíztál’” (H. M. S. Richard, A Woice of Prophecy alapítója. Fordította: Dr. Tokics Imréné).