8. tanulmány − 2010
Február 12 - 18.Kitartás
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Ruth 1; Eszter 2; Jób 19:25; 2Korinthus
11:23-28; Filippi 4:11-13; Jakab 5:10-11
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha
elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: zúghatnak,
tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától” (Zsolt 46:2-4).
Nehézségek, megrázkódtatások, tragédiák,
veszélyek vagy különösen erős stresszhelyzetek idején kitartásra van
szükségünk, hogy az adott esemény ne viseljen meg túlságosan, és újból képesek
legyünk talpra állni. Egyre inkább a figyelem középpontjába kerül ez a fogalom,
mivel rendkívül fontos, hogy kitartóak tudjunk maradni az élet
megpróbáltatásai között. Végtére is, ugyan ki az, aki ilyen vagy olyan formában
ne lenne kitéve komoly stressznek? A kérdés az: hogyan tudunk kitartással
megbirkózni az eseményekkel, méghozzá anélkül, hogy közben érzelmileg teljesen
összetörnénk?
Victor és
Mildred Goertzel az 1960-as években írta a Cradles of Eminence (Kiválóságok
bölcsői) című könyvet. Hétszáznál is több olyan ember
életrajzi elemzését közlik benne, akiknek rendkívül nehéz volt a gyermekkorra
(családi problémák, anyagi gondok, testi vagy szellemi fogyatékosság stb.), és
mégis nagy sikert értek el. A könyvet 2004-ben átdolgozva újra kiadták. A
Bibliában is olvashatunk óriási nehézségeket legyűrő emberekről, akiknek Isten
kegyelméből sikerült újból felállniuk, és le tudták győzni gondjaikat.
Szorongató körülményeik, sőt jellembeli hiányosságaik ellenére is képes volt
felhasználni őket Isten, mert volt bennük elég kitartás, és mostoha viszonyok
között is eltökélten haladtak előre.
JÓB TŰRÉSE |
Február 13 |
Vasárnap |
Mit mondhatunk el Jóbról, ami miatt követendő
példaként utal rá a Szentírás? Jak 5:10-11; Jób 1-3
Egy nő lelki tanácsadásra járt, hogy fel
tudjon épülni egy nehéz helyzet után. Később elmondta barátainak, hogy a
tanácsadó melyik gondolata segítette igazán gyógyulását. „Az
használt a legtöbbet – mondta –, hogy a tanácsadó folyton ismételte: a fájdalmas
körülmények egyszer véget érnek. Azt szokta mondani: ’Most kilátástalannak,
véget nem érőnek tűnik minden, de már nem tart túl soká!’ Ez a gondolat
segített kitartani.” Úgy is mondhatnánk, hogy a tanácsadó életben tartotta
benne a reményt. Hogyan fejlődhetünk a kitartásban? George Goodman
beszélgetett egy fiatalemberrel, aki arra kérte, hogy imádkozzon érte: „Mr.
Goodman, kérem, imádkozzon, hogy türelmes legyek!”
Az idős férfi így válaszolt: „Rendben
van, imádkozni fogok, hogy érjék megpróbáltatások.”
„Nem, uram, én türelmes akarok lenni” –
tiltakozott a fiatal.
„Értem – mondta Goodman –, és imádkozni
fogok azért, hogy érjék megpróbáltatások.” Majd kinyitotta a Bibliát, és
felolvasta Róm 5:3 versét a csodálkozó fiatalembernek:
„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk,
hogy a szenvedésből türelem fakad” (SZIT).
Jób története az egyik legjobb példa a
béketűrésre. Jób már korábban megértette, hogy Isten kegyelmes és igazságos.
Nem tudta, mi okozta szenvedését. A felesége sem segítette igazán, gyermekeit
és vagyonát elveszítette, majd szörnyű betegség támadta meg, mégsem veszítette
el Istenbe vetett hitét. Kitartott egészen addig, amíg a tragédia véget nem
ért.
Olvassuk el Jób 19:25
versét! Minek a reményébe kapaszkodott Jób? Hogyan tanulhatunk meg mi is erre
hagyatkozni, ha nehézségekkel küzdünk?
Gondoljunk életünk egy nehezebb időszakára! Miben reménykedtünk,
ami megtartott? Mit mondott valaki akkor, amivel segített? Mi volt az, ami
inkább ártott? Ebből az esetből mit tanultunk, amivel mi is segíthetünk valakinek,
aki éppen komoly gondokkal küzd?
JÓZSEF FOGSÁGA |
Február 14 |
Hétfő |
1Móz 37:19-28
és 39:12-20 szakaszait olvasva próbáljuk magunkat József helyébe képzelni!
Mennyire el lehetett keseredve! Mennyi harag és keserűség halmozódhatott fel
benne, ráadásul joggal. A Biblia ugyan nem számol be részletesen az érzelmeiről,
de nem nehéz elképzelni, mekkora fájdalmat okozhatott neki az árulás, a
becstelenség. József azonban a kritikus helyzetekben az Úrhoz fordult, és az
események végül jól alakultak. Megtérése azután
történt, hogy testvérei eladták. Ekkor kapcsolata még szorosabb lett Istennel.
„Hallott az ígéretekről, amelyeket az Úr Jákóbnak tett, és hogy azok miként
teljesedtek – hogyan jelentek meg a szükség órájában Isten angyalai, hogy
oktassák, vigasztalják és oltalmazzák. Hallott arról is, hogy a szerető Isten
az ember számára Megváltóról gondoskodott. Most ezek a drága leckék
felelevenedtek lelkében. József hitte, hogy atyái Istene az ő Istene is. Akkor
és ott teljesen átadta magát az Úrnak” (Ellen G. White: Pátriárkák és
próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 173. o.).
Igazságtalanul tömlöcbe vetették, később
azonban így nyílt meg számára az út a fáraó udvarába, hogy betölthesse
küldetését, megmentve sokak, köztük saját családja életét.
Mit fejeznek ki az alábbi bibliaszövegek
a nehéz helyzetek jóra fordulásával kapcsolatban?
Róm 5:3-5 ___________________________________________________
2Kor 1:3-4 ___________________________________________________
2Kor 1:8-9 ___________________________________________________
2Tim 1:11-12 _________________________________________________
Isten nem akarja, hogy bárki is
szükségtelenül szenvedjen. Jézus olyan helyet készít a mennyben, ahol nem lesz
sírás, sem fájdalom (Jel 21:4). Úgy tűnik, bizonyos
dolgokat csak fájdalom útján tanulunk meg, miközben az ígéret beteljesedésére
várunk. Jellemfejlődés, együttérzés, alázat, a jó és a rossz megismerése, az
igazi tanítványság – néhány dolog, amit megtanulhatunk. Nehéz a szenvedés előnyeire
gondolni, különösen, amikor a sűrűjében őrlődünk, de Istentől kérhetünk erőt
elviseléséhez.
Előfordult már velünk is, hogy egy rettenetes helyzetből végül
előnyünk származott? Mennyiben segít ez az eset is bízni az Úrban a próbák idején,
még ha semmi jóra nem is látunk reményt?
NAÓMI |
Február 15 |
Kedd |
Milyen bajok érték Naómit? Ruth 1
Mindig félelemmel jár, amikor az
embernek el kell hagynia saját országát, hogy másutt telepedjen le, főleg, ha a
túlélés miatt kényszerül távozásra. A Júda területét sújtó éhínség késztette
Eliméleket, Naómit és fiaikat, hogy Moáb földjére, földművelésre
alkalmas vidékre költözzenek, ahol elegendő élelem volt. A bálványimádó
moábiták (Bír 10:6) szokásai ellentétben álltak a zsidók
hitével. Már ez is igencsak megnehezíthette az újonnan érkezők helyzetét. Majd
letelepedésük után bizonyos idővel Naómi férje meghalt. Anya és fiai idegen
földön élték az özvegyek és árvák védelem nélküli életét. Idővel megnősült
Mahlon és Kiljon, Naómi két fia, helybéli lányokat vettek el. A nagy vallási
különbségek miatt a családban kialakulhattak konfliktusok, legalábbis eleinte.
A törvény ugyan nem tiltotta kifejezetten a zsidók és a moábiták házasságát, de
volt egy kikötés: a moábiták és leszármazottaik a tizedik nemzetségig nem
csatlakozhattak az Úr gyülekezetéhez (5Móz 23:3). Később
meghalt Mahlon és Kiljon, akiknek a neve azt jelentette: „betegeskedni” és
„elepedni”. Szinte elképzelni is nehéz tragikusabb helyzetet annál, mint ami
Naómi életében bekövetkezett: legközelebbi családtagjai már nem éltek, csak a
távoli Betlehemben voltak rokonai.
Naómi életében mi jelentett
fordulópontot? Hogyan hozott Isten javulást a súlyos
bajok után? Ruth 1:16-18; 4:13-17
Naómi legmélyebb szomorúságában Ruth
által nyújtott érzelmi támaszt neki Isten. Bizonyára rendkívüli asszony
lehetett, hiszen mindkét menyéből őszinte odaadást váltott ki; főleg Ruthból,
aki Izráel Istenét is elfogadta, és megingathatatlanul kitartott amellett,
hogy élete végéig gondját viselje anyósának egy olyan országban, amelynek lakói
történelmileg népének ellenségei voltak. A 2–4. fejezetekben kibontakozik előttünk
a boldog családi élethez vezető események láncolata. Naómi végre maga mögött
hagyja a kimondhatatlan fájdalmak időszakát, és tanúja lehet Ruth és Boáz
házasságának, valamint unokája, Obed születésének, aki Isai apja lett – ő pedig
Dávid apja volt.
Legfőképpen az Úrban kell bíznunk, neki kell mindent átadnunk,
időnként mégis szükségünk van emberi segítségre is. Mikor fordult elő utoljára,
hogy igényeltük valakinek a segítségét? Milyen tapasztalatra tettünk ezáltal szert?
ESZTER KÜZDELMEI |
Február 16 |
Szerda |
Milyen nehézségeket, küzdelmeket és
nyomást kellett Eszternek kiállnia?
Eszt 2:6-7 ____________________________________________________
Eszt 2:10 ____________________________________________________
Eszt 2:21-22 __________________________________________________
Eszt 4:4-17 ___________________________________________________
Eszt 7:3-4; 8:3
________________________________________________
Eszter korán árván maradt. Idősebb
unokatestvére, Márdokeus ugyan magához vette, mégis nehéz lehetett a szülei
nélkül felnőnie. Ennek ellenére Eszter kiegyensúlyozott, határozott és
tehetséges fiatal nővé érett.
Azután sem feledkezett el nemzeti és családi
hovatartozásáról, hogy királyi rangra emelkedett. Ez kimondottan nehéz lehetett
számára. Az udvar ételei, fényűzése és szokásai között Eszternek valahogy meg
kellett őriznie zsidóságát és hitét. Ráadásul szüntelen fenyegette a veszély,
hogy felfedik titkát, és nem tudhatta biztosan, milyen következményeket vonhat
maga után, ha származása kitudódik. Azt a rossz hírt is Eszternek kellett a
király tudomására hoznia, hogy saját hivatalnokai törnek az életére. Egyáltalán
nem volt könnyű feladat, mert ha az összeesküvést nem tudják bizonyítani, Esztert
és unokatestvérét rágalmazással vádolhatják, és ki tudja, hová fajulhatott
volna a helyzet. Ám leginkább az a felelősség nyomta a vállát, hogy neki
kellett közbenjárnia népe megmentéséért. Márdokeus kérte, hogy lépjen fel a
zsidók érdekében. Ezt csak élete kockáztatásával tehette meg. Habozása láttán
unokatestvére még nagyobb nyomást gyakorolt rá: „Mert ha e mostani időben
te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te
pedig és atyád háza elvesztek”
(Eszt 4:14).
Amikor azután Eszter megjelent a király előtt, tisztában volt vele, hogy a
halál szélén áll. Végül azonban minden a legjobban alakult, bármilyen veszélyes
is volt a helyzet időnként a fiatal nőre nézve.
Eszterhez hasonlóan mindnyájan olyan körülmények közé születtünk,
amelyek alakításában nem volt szerepünk. Mit mondhatunk el a viszonyainkról?
Mit kaptunk örökségként, kérés nélkül – legyen szó akár jó, akár rossz
dolgokról? Hogyan tanulhatjuk meg jobban értékelni a kapott jót, és legyőzni
azt, ami rossz?
A MEGELÉGEDETTSÉG TITKA |
Február 17 |
Csütörtök |
Pál Tárzusban született és nevelkedett,
egy Benjámin törzséhez tartozó izraelita családban. Római polgárjogát édesapja
révén nyerte, aki a Római Birodalom polgára volt. A szigorú hitű farizeusok
köréhez tartozott, akik ragaszkodtak a törvényhez (Tóra) és a szóbeli
tradícióhoz (Misna). Ilyen körülmények között bizonyára élvezte a társadalmi és
vallási helyzetéből adódó előnyöket. Amikor azonban elfogadta Jézus hívását,
minden megváltozott. Üldözőből maga is heves üldözés céltáblájává lett: előbb
saját népének tagjai, később pedig a rómaiak is fenyegették. Három évtizeden át tartottak megpróbáltatásai, és római fogsága végén
kivégezték.
2Kor 11:23-28
szakaszában az apostol felsorolja, mennyi hányattatás érte. Sok szenvedése után
mégis hogyan értékeli életét Fil 4:11-12 verseiben? Mi
a tanulság ebből számunkra, saját küzdelmeink között?
A boldogság és a fizikai jólét igen
fontos összetevője a megelégedettség. Azok lesznek megelégedettek, akik a
dolgok pozitív oldalát nézik, akik képesek elfogadni a múltat és reménnyel
tekintenek a jövőbe. Érdekes módon egyáltalán nem garancia a megelégedettségre
és a boldogságra, ha az embernek „mindene” megvan. Egyesek bármennyit is
mondhatnak magukénak, soha nem elég nekik semmi. Mások azonban, akiknek pedig
oly kevés jutott, mégis elégedettek. Vajon mi magyarázza a különbséget?
Az „intelligencia” számos mai
meghatározásában szerepel az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége. Ez
jelentheti az új helyen való életet, az új emberekkel való kapcsolatfelvételt,
új társadalmi-gazdasági viszonyok tapasztalását. Pál ebbéli képessége nem
öröklött, hiszen hangsúlyozza: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben
vagyok, megelégedett legyek” (Fil 4:11). Itt nem
olyan képességről van szó, ami egyesekben megvan, másokból hiányzik. A körülmények
széles skálájához való alkalmazkodás és a megelégedettség tanulási folyamat
eredménye, amihez idő és gyakorlat szükséges. Pál kitartásának igazi kulcsát a
13. versben találjuk. Nemcsak azt mondhatta el, hogy megelégedetten tudott
élni, akár kevés, akár sok jutott neki anyagi téren, hanem tapasztalta: Jézus
Krisztusban bármire képes.
Szívünk mélyén mennyire vagyunk megelégedettek? Milyen mértékig
válunk a körülmények játékszerévé vagy áldozatává? Hogyan tanulhatjuk meg, „hogy
azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek” (Fil 4:11)?
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Február 18 |
Péntek |
„A sötétség erői
lelkünk köré gyűlnek, elzárva Jézust tekintetünk elől. Időnként csak azt
tehetjük, hogy szomorúan és csodálkozva várunk, amíg a felhő elvonul.
Rettenetesek lehetnek ezek az időszakok. Látszólag oda minden remény, erőt vesz
rajtunk a kétségbeesés. Meg kell tanulnunk bízni a nehéz órákban, csak az
engesztelés érdemeire hagyatkozva; kétségbeejtő méltatlanságunkban a keresztre
feszített és feltámadott Megváltó érdemeire bízzuk magunkat! Ha ezt tesszük,
soha nem fogunk elveszni – soha! Nem nehéz szilárdan megállni a kegyelem
erejével, ha fény ragyog utunkra. Ahhoz azonban, hogy képesek legyünk türelmesen,
reménykedve várni, még ha fellegek vesznek is körül és minden sötét, olyan
hitre és Isten előtti meghajlásra van szükség, aminek hatására saját akaratunk
beleolvad Isten akaratába. Túlságosan könnyen elcsüggedünk, és kétségbeesetten
kiáltunk azért, hogy megpróbáltatásunk véget érjen, amikor inkább a kitartáshoz
kellő türelemért és a győzelemhez szükséges kegyelemért kellene könyörögnünk”
(Ellen G. White: God's Amazing Grace. 114. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1.
Egyesek
legyőznek olyan nehézségeket, amelyek másokat összetörnek. Vajon mi a
különbség oka?
2.
Gondoljunk
olyan megpróbáltatásokra és tragédiákra, amelyek a végén sem kecsegtetnek
jóval! Hogy viszonyuljunk ezekhez? Ilyen helyzetben hogy hangolhatjuk össze
hitünket Isten ígéreteivel?
3.
Mit
tanácsol Ellen White az előbbi idézet 5. mondatában („Meg kell tanulnunk bízni
a nehéz órákban…”)? Szerinte miben reménykedhetünk? Végső soron miért az
evangéliumban találjuk egyedüli reménységünket, bármilyen tragédia is sújt
most?
4.
Hogyan
alkalmazhatjuk a gyakorlatban Péter tanácsát (1Pt 4:12-13)?
Éppen elég nagy dolog, ha hittel kitartunk a próbákban,
de hogyan lehet azt megtenni, amire az apostol buzdít?
5. Tegyük fel, beszélgetünk valakivel, aki rettenetes helyzetbe került; emberileg nézve nincs számára kiút, és csak öt percünk van, hogy mondjunk neki valamit. Mivel tudnánk reménységét erősíteni?
PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:
FEBRUÁR
A fénylő februári nap
köszönti már az új tavaszt.
Mozdul a fában az élet,
eddig aludt. Most felébredt.
Megtörli álmos szemeit,
új világot látni készül itt:
bimbót, virágot, füvet,
mert jön-jön, mint az őrület
a rigófütty, a kis tücsök
trillázni, muzsikálni készül,
örömében az ég is megkékül.
- A szürke, borongós napok
elindulnak valahová most,
más vidékre, más tájak felé,
de nekünk új muzsikát hoz a szél.
Vidámat, madárfüttyös napot,
zöld bokrot, zöld határt:
a mindig megújuló csodát.