SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

8. tanulmány     2010  Február 12 - 18.

Kitartás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ruth 1; Eszter 2; Jób 19:25; 2Korinthus 11:23-28; Filippi 4:11-13; Jakab 5:10-11

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától” (Zsolt 46:2-4).

Nehézségek, megrázkódtatások, tragédiák, veszélyek vagy különösen erős stresszhelyzetek idején kitartásra van szükségünk, hogy az adott esemény ne viseljen meg túlságosan, és újból képesek legyünk talpra állni. Egyre inkább a figyelem középpontjába kerül ez a fogalom, mivel rendkívül fontos, hogy kitartóak tudjunk maradni az élet megpróbáltatásai között. Végtére is, ugyan ki az, aki ilyen vagy olyan formában ne lenne kitéve komoly stressznek? A kérdés az: hogyan tudunk kitartással megbirkózni az eseményekkel, méghozzá anélkül, hogy közben érzelmileg teljesen összetörnénk?

Victor és Mildred Goertzel az 1960-as években írta a Cradles of Eminence (Kiválóságok bölcsői) című könyvet. Hétszáznál is több olyan ember életrajzi elemzését közlik benne, akiknek rendkívül nehéz volt a gyermekkorra (családi problémák, anyagi gondok, testi vagy szellemi fogyatékosság stb.), és mégis nagy sikert értek el. A könyvet 2004-ben átdolgozva újra kiadták. A Bibliában is olvashatunk óriási nehézségeket legyűrő emberekről, akiknek Isten kegyelméből sikerült újból felállniuk, és le tudták győzni gondjaikat. Szorongató körülményeik, sőt jellembeli hiányosságaik ellenére is képes volt felhasználni őket Isten, mert volt bennük elég kitartás, és mostoha viszonyok között is eltökélten haladtak előre.

 

JÓB TŰRÉSE

Február 13

Vasárnap

 

Mit mondhatunk el Jóbról, ami miatt követendő példaként utal rá a Szentírás? Jak 5:10-11; Jób 1-3

Egy nő lelki tanácsadásra járt, hogy fel tudjon épülni egy nehéz helyzet után. Később elmondta barátainak, hogy a tanácsadó melyik gondolata segítette igazán gyógyulását. „Az használt a legtöbbet – mondta –, hogy a tanácsadó folyton ismételte: a fájdalmas körülmények egyszer véget érnek. Azt szokta mondani: ’Most kilátástalannak, véget nem érőnek tűnik minden, de már nem tart túl soká!’ Ez a gondolat segített kitartani.” Úgy is mondhatnánk, hogy a tanácsadó életben tartotta benne a reményt. Hogyan fejlődhetünk a kitartásban? George Goodman beszélgetett egy fiatalemberrel, aki arra kérte, hogy imádkozzon érte: „Mr. Goodman, kérem, imádkozzon, hogy türelmes legyek!”

Az idős férfi így válaszolt: „Rendben van, imádkozni fogok, hogy érjék megpróbáltatások.”

„Nem, uram, én türelmes akarok lenni” – tiltakozott a fiatal.

„Értem – mondta Goodman –, és imádkozni fogok azért, hogy érjék megpróbáltatások.” Majd kinyitotta a Bibliát, és felolvasta Róm 5:3 versét a csodálko­zó fiatalembernek: „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad” (SZIT).

Jób története az egyik legjobb példa a béketűrésre. Jób már korábban megértette, hogy Isten kegyelmes és igazságos. Nem tudta, mi okozta szenvedését. A felesége sem segítette igazán, gyermekeit és vagyonát elveszítette, majd szörnyű betegség támadta meg, mégsem veszítette el Istenbe vetett hitét. Kitartott egészen addig, amíg a tragédia véget nem ért.

Olvassuk el Jób 19:25 versét! Minek a reményébe kapaszkodott Jób? Hogyan tanulhatunk meg mi is erre hagyatkozni, ha nehézségekkel küzdünk?

Gondoljunk életünk egy nehezebb időszakára! Miben reménykedtünk, ami megtartott? Mit mondott valaki akkor, amivel segített? Mi volt az, ami inkább ártott? Ebből az esetből mit tanultunk, amivel mi is segíthetünk valakinek, aki éppen komoly gondokkal küzd?

 

JÓZSEF FOGSÁGA

Február 14

Hétfő

 

1Móz 37:19-28 és 39:12-20 szakaszait olvasva próbáljuk magunkat József helyébe képzelni! Mennyire el lehetett keseredve! Mennyi harag és keserűség halmozódhatott fel benne, ráadásul joggal. A Biblia ugyan nem számol be részletesen az érzelmeiről, de nem nehéz elképzelni, mekkora fájdalmat okozhatott neki az árulás, a becstelenség. József azonban a kritikus helyzetekben az Úrhoz fordult, és az események végül jól alakultak. Megtérése azután történt, hogy testvérei eladták. Ekkor kapcsolata még szorosabb lett Istennel. „Hallott az ígéretekről, amelyeket az Úr Jákóbnak tett, és hogy azok miként teljesedtek – hogyan jelentek meg a szükség órájában Isten angyalai, hogy oktassák, vigasztalják és oltalmazzák. Hallott arról is, hogy a szerető Isten az ember számára Megváltóról gondoskodott. Most ezek a drága leckék felelevenedtek lelkében. József hitte, hogy atyái Istene az ő Istene is. Akkor és ott teljesen átadta magát az Úrnak” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 173. o.).

Igazságtalanul tömlöcbe vetették, később azonban így nyílt meg számára az út a fáraó udvarába, hogy betölthesse küldetését, megmentve sokak, köztük saját családja életét.

Mit fejeznek ki az alábbi bibliaszövegek a nehéz helyzetek jóra fordulásával kapcsolatban?

    Róm 5:3-5  ___________________________________________________

    2Kor 1:3-4 ___________________________________________________

    2Kor 1:8-9 ___________________________________________________

    2Tim 1:11-12 _________________________________________________

Isten nem akarja, hogy bárki is szükségtelenül szenvedjen. Jézus olyan helyet készít a mennyben, ahol nem lesz sírás, sem fájdalom (Jel 21:4). Úgy tűnik, bizonyos dolgokat csak fájdalom útján tanulunk meg, miközben az ígéret beteljesedésére várunk. Jellemfejlődés, együttérzés, alázat, a jó és a rossz megismerése, az igazi tanítványság – néhány dolog, amit megtanulhatunk. Nehéz a szenvedés előnyeire gondolni, különösen, amikor a sűrűjében őrlődünk, de Istentől kérhetünk erőt elviseléséhez.

Előfordult már velünk is, hogy egy rettenetes helyzetből végül előnyünk származott? Mennyiben segít ez az eset is bízni az Úrban a próbák idején, még ha semmi jóra nem is látunk reményt?

 

NAÓMI

Február 15

Kedd

 

Milyen bajok érték Naómit? Ruth 1

Mindig félelemmel jár, amikor az embernek el kell hagynia saját országát, hogy másutt telepedjen le, főleg, ha a túlélés miatt kényszerül távozásra. A Júda területét sújtó éhínség késztette Eliméleket, Naómit és fiaikat, hogy Moáb földjére, földművelésre alkalmas vidékre költözzenek, ahol elegendő élelem volt. A bálványimádó moábiták (Bír 10:6) szokásai ellentétben álltak a zsidók hitével. Már ez is igencsak megnehezíthette az újonnan érkezők helyzetét. Majd letelepedésük után bizonyos idővel Naómi férje meghalt. Anya és fiai idegen földön élték az özvegyek és árvák védelem nélküli életét. Idővel megnősült Mahlon és Kiljon, Naómi két fia, helybéli lányokat vettek el. A nagy vallási különbségek miatt a családban kialakulhattak konfliktusok, legalábbis eleinte. A törvény ugyan nem tiltotta kifejezetten a zsidók és a moábiták házasságát, de volt egy ki­kötés: a moábiták és leszármazottaik a tizedik nemzetségig nem csatlakozhattak az Úr gyülekezetéhez (5Móz 23:3). Később meghalt Mahlon és Kiljon, akiknek a neve azt jelentette: „betegeskedni” és „elepedni”. Szinte elképzelni is nehéz tragikusabb helyzetet annál, mint ami Naómi életében bekövetkezett: legközelebbi családtagjai már nem éltek, csak a távoli Betlehemben voltak rokonai.

Naómi életében mi jelentett fordulópontot? Hogyan hozott Isten javulást a súlyos bajok után? Ruth 1:16-18; 4:13-17

Naómi legmélyebb szomorúságában Ruth által nyújtott érzelmi támaszt neki Isten. Bizonyára rendkívüli asszony lehetett, hiszen mindkét menyéből őszinte odaadást váltott ki; főleg Ruthból, aki Izráel Istenét is elfogadta, és megingathatatlanul kitartott amellett, hogy élete végéig gondját viselje anyósának egy olyan országban, amelynek lakói történelmileg népének ellenségei voltak. A 2–4. fejezetekben kibontakozik előttünk a boldog családi élethez vezető események láncolata. Naómi végre maga mögött hagyja a kimondhatatlan fájdalmak időszakát, és tanúja lehet Ruth és Boáz házasságának, valamint unokája, Obed születésének, aki Isai apja lett – ő pedig Dávid apja volt.

Legfőképpen az Úrban kell bíznunk, neki kell mindent átadnunk, időnként mégis szükségünk van emberi segítségre is. Mikor fordult elő utoljára, hogy igényeltük valakinek a segítségét? Milyen tapasztalatra tettünk ezáltal szert?

 

ESZTER KÜZDELMEI

Február 16

Szerda

 

Milyen nehézségeket, küzdelmeket és nyomást kellett Eszternek kiállnia?

    Eszt 2:6-7 ____________________________________________________

    Eszt 2:10  ____________________________________________________

    Eszt 2:21-22 __________________________________________________  

    Eszt 4:4-17 ___________________________________________________

    Eszt 7:3-4; 8:3 ________________________________________________

Eszter korán árván maradt. Idősebb unokatestvére, Márdokeus ugyan magához vette, mégis nehéz lehetett a szülei nélkül felnőnie. Ennek ellenére Eszter kiegyensúlyozott, határozott és tehetséges fiatal nővé érett.

Azután sem feledkezett el nemzeti és családi hovatartozásáról, hogy királyi rangra emelkedett. Ez kimondottan nehéz lehetett számára. Az udvar ételei, fényűzése és szokásai között Eszternek valahogy meg kellett őriznie zsidóságát és hitét. Ráadásul szüntelen fenyegette a veszély, hogy felfedik titkát, és nem tudhatta biztosan, milyen következményeket vonhat maga után, ha származása kitudódik. Azt a rossz hírt is Eszternek kellett a király tudomására hoznia, hogy saját hivatalnokai törnek az életére. Egyáltalán nem volt könnyű feladat, mert ha az összeesküvést nem tudják bizonyítani, Esztert és unokatestvérét rágalmazással vádolhatják, és ki tudja, hová fajulhatott volna a helyzet. Ám leginkább az a felelősség nyomta a vállát, hogy neki kellett közbenjárnia népe megmentéséért. Márdokeus kérte, hogy lépjen fel a zsidók érdekében. Ezt csak élete kockáztatásával tehette meg. Habozása láttán unokatestvére még nagyobb nyomást gyakorolt rá: „Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek”

(Eszt 4:14). Amikor azután Eszter megjelent a király előtt, tisztában volt vele, hogy a halál szélén áll. Végül azonban minden a legjobban alakult, bármilyen veszélyes is volt a helyzet időnként a fiatal nőre nézve.

Eszterhez hasonlóan mindnyájan olyan körülmények közé születtünk, amelyek alakításában nem volt szerepünk. Mit mondhatunk el a viszonyainkról? Mit kaptunk örökségként, kérés nélkül – legyen szó akár jó, akár rossz dolgokról? Hogyan tanulhatjuk meg jobban értékelni a kapott jót, és legyőzni azt, ami rossz?

 

A MEGELÉGEDETTSÉG TITKA

Február 17

Csütörtök

 

Pál Tárzusban született és nevelkedett, egy Benjámin törzséhez tartozó izraelita családban. Római polgárjogát édesapja révén nyerte, aki a Római Birodalom polgára volt. A szigorú hitű farizeusok köréhez tartozott, akik ragaszkodtak a törvényhez (Tóra) és a szóbeli tradícióhoz (Misna). Ilyen körülmények között bizonyára élvezte a társadalmi és vallási helyzetéből adódó előnyöket. Amikor azonban elfogadta Jézus hívását, minden megváltozott. Üldözőből maga is heves üldözés céltáblájává lett: előbb saját népének tagjai, később pedig a rómaiak is fenyegették. Három évtizeden át tartottak megpróbáltatásai, és római fogsága végén kivégezték.

2Kor 11:23-28 szakaszában az apostol felsorolja, mennyi hányattatás érte. Sok szenvedése után mégis hogyan értékeli életét Fil 4:11-12 verseiben? Mi a tanulság ebből számunkra, saját küzdelmeink között?

A boldogság és a fizikai jólét igen fontos összetevője a megelégedettség. Azok lesznek megelégedettek, akik a dolgok pozitív oldalát nézik, akik képesek elfogadni a múltat és reménnyel tekintenek a jövőbe. Érdekes módon egyáltalán nem garancia a megelégedettségre és a boldogságra, ha az embernek „minde­ne” megvan. Egyesek bármennyit is mondhatnak magukénak, soha nem elég nekik semmi. Mások azonban, akiknek pedig oly kevés jutott, mégis elégedettek. Vajon mi magyarázza a különbséget?

Az „intelligencia” számos mai meghatározásában szerepel az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége. Ez jelentheti az új helyen való életet, az új emberekkel való kapcsolatfelvételt, új társadalmi-gazdasági viszonyok tapasztalását. Pál ebbéli képessége nem öröklött, hiszen hangsúlyozza: „megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek” (Fil 4:11). Itt nem olyan képességről van szó, ami egyesekben megvan, másokból hiányzik. A körülmények széles skálájához való alkalmazkodás és a megelégedettség tanulási folyamat eredménye, amihez idő és gyakorlat szükséges. Pál kitartásának igazi kulcsát a 13. versben találjuk. Nemcsak azt mondhatta el, hogy megelégedetten tudott élni, akár kevés, akár sok jutott neki anyagi téren, hanem tapasztalta: Jézus Krisztusban bármire képes.

Szívünk mélyén mennyire vagyunk megelégedettek? Milyen mértékig válunk a körülmények játékszerévé vagy áldozatává? Hogyan tanulhatjuk meg, „hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek” (Fil 4:11)?

 

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Február 18

Péntek

 

A sötétség erői lelkünk köré gyűlnek, elzárva Jézust tekintetünk elől. Időnként csak azt tehetjük, hogy szomorúan és csodálkozva várunk, amíg a felhő elvonul. Rettenetesek lehetnek ezek az időszakok. Látszólag oda minden remény, erőt vesz rajtunk a kétségbeesés. Meg kell tanulnunk bízni a nehéz órákban, csak az engesztelés érdemeire hagyatkozva; kétségbeejtő méltatlanságunkban a keresztre feszített és feltámadott Megváltó érdemeire bízzuk magunkat! Ha ezt tesszük, soha nem fogunk elveszni – soha! Nem nehéz szilárdan megállni a kegyelem erejével, ha fény ragyog utunkra. Ahhoz azonban, hogy képesek legyünk türelmesen, reménykedve várni, még ha fellegek vesznek is körül és minden sötét, olyan hitre és Isten előtti meghajlásra van szükség, aminek hatására saját akaratunk beleolvad Isten akaratába. Túlságosan könnyen elcsüggedünk, és kétségbeesetten kiáltunk azért, hogy megpróbáltatásunk véget érjen, amikor inkább a kitartáshoz kellő türelemért és a győzelemhez szükséges kegyelemért kellene könyörögnünk” (Ellen G. White: God's Amazing Grace. 114. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Egyesek legyőznek olyan nehézségeket, amelyek másokat összetörnek. Vajon mi a különbség oka?

2.        Gondoljunk olyan megpróbáltatásokra és tragédiákra, amelyek a végén sem kecsegtetnek jóval! Hogy viszonyuljunk ezekhez? Ilyen helyzetben hogy hangolhatjuk össze hitünket Isten ígéreteivel?

3.        Mit tanácsol Ellen White az előbbi idézet 5. mondatában („Meg kell tanulnunk bízni a nehéz órákban…”)? Szerinte miben reménykedhetünk? Végső soron miért az evangéliumban találjuk egyedüli reménységünket, bármilyen tragédia is sújt most?

4.        Hogyan alkalmazhatjuk a gyakorlatban Péter tanácsát (1Pt 4:12-13)? Éppen elég nagy dolog, ha hittel kitartunk a próbákban, de hogyan lehet azt megtenni, amire az apostol buzdít?

5.        Tegyük fel, beszélgetünk valakivel, aki rettenetes helyzetbe került; emberileg nézve nincs számára kiút, és csak öt percünk van, hogy mondjunk neki valamit. Mivel tudnánk reménységét erősíteni?

 

 

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

 

FEBRUÁR

 

A fénylő februári nap

köszönti már az új tavaszt.

Mozdul a fában az élet,

eddig aludt. Most felébredt.

Megtörli álmos szemeit,

új világot látni készül itt:

bimbót, virágot, füvet,

mert jön-jön, mint az őrület

a rigófütty, a kis tücsök

trillázni, muzsikálni készül,

örömében az ég is megkékül.

- A szürke, borongós napok

elindulnak valahová most,

más vidékre, más tájak felé,

de nekünk új muzsikát hoz a szél.

Vidámat, madárfüttyös napot,

zöld bokrot, zöld határt:

a mindig megújuló csodát.