SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:6-10; 15:1-3; Máté 6:25-34; 18:3; János 14:1-2; Filippi 4:11-12

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Pt 5:7).

A Szentírásban sok olyan verset találunk, amelyekben ezek a szavak fordulnak elő: félt, aggodalom, gondterhelt, háborog, megrémült és megrettent. Gyakran arra vonatkoznak, ami az emberekből aggodalmat vagy félelmet vált ki, máskor pedig Isten ígéretei szólnak azokhoz, akik félnek vagy aggódnak. „Ne félj!” – hangzik az üzenet a Szentírás elejétől a végéig, erőteljesen és kitartóan.

Miért ne féljünk? Hiszen a félelem és az aggodalom az emberi lét részét képezi, amióta csak betört a földre a bűn. Az ember elmeállapotára és fizikai egészségére nézve az egyik legveszélyesebb érzelem az attól való aggodalom, ill. félelem, ami megtörténhet. Egy középkori legenda szerint egy utazó éjnek idején szembetalálkozott a Félelemmel és a Dögvésszel, akik éppen Londonba tartottak, hogy mintegy tízezer embert megöljenek. Az utazó azt tudakolta Dögvésztől: vajon mindenkit ő fog megölni? „Dehogy! – felelte Dögvész. – Én csak néhány százat pusztítok el közülük, a többivel a barátom, Félelem végez.”

E heti tanulmányunk azzal foglalkozik, Isten ereje által hogyan találhatunk kiutat a félelem és az aggodalom nyomása alól. Az Isten iránti bizalom és a megelégedettség kulcsfontosságú tényezői annak, hogy bizakodva tekinthessünk a jövőbe.

Olvassuk el 1Móz 3:6-10 szakaszát! Nehéz elképzelni, milyen is lehetett Ádám és Éva első találkozása a félelemmel, mert egyikünk sem emlékszik arra, mikor kerítette először hatalmába ez az érzés. Az emberi fejlődéssel foglalkozó pszichológusok megerősítették, hogy az újszülöttek határozott félelmet tapasztalnak életük legkorábbi szakaszában is, többnyire az éhség és az éles hangok miatt. A nagyobb gyerekek és a serdülők különféle dolgoktól félnek, pl. állatoktól, a sötéttől, az egyedülléttől, az iskolával kapcsolatos helyzetektől, a szülőktől való elszakadástól, attól, hogy nem nőnek fel, vagy a társaik nem fogadják be őket. A felnőttek is ki vannak téve az életkörülményeikből adódó általános félelmeknek: tartanak attól, hogy nem találnak hozzájuk illő társat, jó állást, félnek terrortámadásoktól, krónikus vagy halálos betegségektől, támadásoktól, a haláltól stb.

Ellen White azt írja, hogy miután Ádám evett a tiltott gyümölcsből, „bűnére gondolva… rémület töltötte el”, és a vétkes pár megborzongott a kellemes édeni levegőben. „Elmúlt a szeretet és béke, amely addig szívükben élt, és helyébe bűntudat lépett, félelem a jövőtől, és úgy érezték, hogy a lelkük mezítelen” (El­len G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 31. o.).

Gondolkozzunk el a következő példákról, amelyek ígéreteket tartalmaznak a félelem és az aggodalom ellen! Nevezzük meg mindegyiknek a meghatározó elemét!

    Zsolt 23:4 ____________________________________________________

    Péld 1:33  ____________________________________________________

    Hag 2:5  _____________________________________________________

    1Pt 3:14  _____________________________________________________

    1Jn 4:18-19  __________________________________________________

Általános érzés a félelem és az aggodalom, ugyanakkor gyakori, ártalmas és fájdalmas is. Az aggodalom tünete lehet nyugtalanság, szorongás, álmatlanság, izomrángás, feszültség, fejfájás, kimerültség, szédülés, remegés, erős szívdobogás, légszomj, izzadás, koncentrációs zavar és hiperaktivitás. Az aggodalom pánikrohamot is előidézhet. Isten meg akar szabadítani e kellemetlen élményektől, ezért tanácsolja, hogy bízzunk benne.

Mi volt Ábrám félelmének forrása (1Móz 15:1-3)?

Isten elhívta Ábrámot, és megígérte neki, hogy nagy néppé teszi. Múltak az évek, de még mindig nem volt örököse, és ő egyre többet foglalkozott a kérdéssel, ami lassan rögeszméjévé vált. Félelmének magját a 2. és 3. versben találjuk: „az, akire az én házam száll… az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.” Az emberi természet része az az általános reakció, hogy szeretnénk átörökíteni valamit magunkból, ami a halálunk után is továbbviszi befolyásunkat.

Isten el akarta oszlatni Ábrám aggodalmát: „Ne félj… én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” (1. vers). Mennyei Atyánk kezében van a jövőnk életünk idején, sőt még halálunk után is. Ő jól tudja: arra van legnagyobb szükségünk, hogy megszabaduljunk aggodalmainktól. Azt akarja, hogy megelégedettek legyünk a mában és bizalommal tekintsünk a jövő elé.

Milyen körülmények között hangzott el az Úr megerősítő üzenete: „Ne félj!”?

    5Móz 31:8  ___________________________________________________

    2Krón 20:17  _________________________________________________

    Lk 21:9 ______________________________________________________

    Jn 14:27 _____________________________________________________

Az aggodalom a bizonytalan helyzetek/dolgok miatti szorongásban nyilvánul meg. Bizonytalanságot érezhetünk a közeli vagy a távoli jövőre gondolva, pedig talán soha nem is következik be, amitől tartunk. A jelent illetően ezek a dolgok csak az ember gondolatában léteznek. Az aggodalom tünetei azonban nagyon is valóságosak, úgy érzelmileg, mint fizikailag, sőt, fájdalmasak is lehetnek. Nem csoda, hogy az Úr meg akar szabadítani tőlük.

Hogyan tudjuk adott helyzetünkben a lehető legjobban kamatoztatni Isten bátorítását: „Ne félj!” Mit tehetünk, hogy ne feledjük a következőket: Bármi is fenyeget, Isten minden gondunknál erősebb és hatalmasabb. Félelmeinknél sokkal nagyobb a szeretete.

Merre terelte Jézus követői gondolatait Jn 14:1-2 verseiben?

Szavaival bizalmunkat erősíti. Bízzatok az Atyában, bízzatok Jézusban, mert a nyugtalan szívet csak ez a bizalom szabadíthatja meg attól, hogy gyötrődjön a jövő miatt! Figyelmünket azonnal arra az országra irányítja, amit nekünk készít. Mintha ezt mondaná: függetlenül attól, ami itt történik veletek, bármilyen rosszul alakuljanak is a dolgok, ott valóra válik majd az, amire vártok! Tehát bízzatok bennem és az ígéreteimben! Ezt mondta Jézus a tanítványainak akkor, és ugyanezt mondja nekünk is most. Terápián résztvevő pácienseknek időnként olyan valós élethelyzeteket kell eljátszaniuk, amelyek önbizalmukat és énképüket erősítik. Egyúttal azt is megtanulhatják, hogyan irányítsák gondolataikat, hogy képesek legyenek biztonságos dolgokra összpontosítani, amikor elkapná őket az aggodalom. Relaxációs gyakorlatokat és légzéstechnikákat is megtanítanak nekik, amelyeket kritikus helyzetben alkalmazhatnak. Ezek a stratégiák viszonylag eredményesek, ám ezeknek az a lényege, hogy az ember önmagából merítsen bátorságot, ezzel csökkentve az aggodalom erősödésének esélyét. Az efféle technikák elfogadhatók, de nem elegendőek, hiszen az önbizalom csak egy kis lépés. Végeredményben meg kell tanulnunk Istenben bízni.

A zsoltáros hogyan viszonyítja egymáshoz az Istenbe vetett hitet és az emberekben való bizalmat? Zsolt 118:8-9

Az ember lehet ingatag és szeszélyes, Isten azonban nem változik, ahogy ígéretei is állandóak. Az olasz és a cseh király is menlevelet és biztos őrizetet ígért a reformátor Husz Jánosnak, ám megszegték ígéretüket, és Husz mártírhalált halt. Egy másik, ettől független esetben I. Károly angol király levelet küldött Thomas Wentworthnek, az államférfinak, amiben ez állt: „Királyi szavamat adom, hogy semmi nem veszélyezteti életét, becsületét vagy anyagi javait.” Ugyanő azonban nem sokkal később aláírta Wentworth halálos ítéletét.

Mit mond Jézus Mt 18:3 versében?

Az újszülöttek egyik első dolga megtanulni bízni az édesanyjukban, gondviselőjükben. Ezután megelégedettek lesznek, bíznak a világban és a jövőben. Így kezdődik a bizalom. Jézus arra kér, hogy úgy viszonyuljunk hozzá, mint egy kisgyerek az édesanyjához. Engedjük, hogy szerető gondoskodásával lecsillapítson, megnyugtasson. Ennek érdekében azonban tudatos döntéseket kell hoznunk.

Mit tanulhatunk még a Hegyi beszéd adott szakaszából Jézus jó tanácsa mellett, ami arra vonatkozik, hogy ne aggodalmaskodjunk? Mt 6:25-33

Ebben a rendkívül kifejező szakaszban Jézus számos elvet említ, amelyeket ha komolyan vesz a hívő, sok bajtól megkímélheti magát.

v   Vizsgáljuk helyes szemszögből a dolgokat (25. vers)! Túlzsúfolt programunk miatt könnyen szem elől téveszthetjük azt, ami igazán fontos. Előfordulhat, hogy napi teendőink elvonnak attól, amit különben alapvetőnek tartunk. Isten adta az életet, Ő teremtette a testünket. Ha ehhez volt ereje és akarata, hogyne biztosítaná teremtményei számára a kellő táplálékot is? Vajon nem rendeli ki nekünk a szükséges öltözetet?

v    Tanuljunk a természet egyszerű dolgaiból (26, 28-30. versek)! A természet világának leghétköznapibb teremtményei közé tartoznak a verebek és a liliomok. Jézus azért éppen ezeket említette, hogy kiemelhesse, mennyivel összetettebbek, bonyolultabbak az emberek. A verebek nyilván nem aggódnak a holnap miatt, és a liliomok sem fáradoznak azért, hogy a legújabb divat szerint öltözködhessenek, Isten mégis gondjukat viseli. „Ha pedig a mezőnek füvét… így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek” (30. vers)?

v     Az aggodalom hiábavaló és felesleges (27. vers). Eredményre vezethet, ha megvizsgáljuk a problémát azért, hogy lehetséges megoldást találjunk, az aggodalommal azonban nem jutunk előre a helyzet megoldásában, csak még inkább felnagyítjuk a dolgok negatív oldalát.

v   Tartsuk meg a megfelelő fontossági sorrendet (33. vers)! Megeshet, hogy keresztényeket is magával ragad az anyagiasság vagy valami más, ami el­fordítja őket az élet valóban fontos dolgaitól. Éppen ezért figyelmeztet Jézus: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”

Gondoljunk azokra a dolgokra, amelyek aggasztanak, majd pedig térdeljünk le, és kérjük Istent, vegye el minden gondunkat! Melyek azok a problémák, amelyek megoldásában nekünk is szerepünk lehet? Mi az, amit egyáltalán nem tudunk irányítani? Tegyük meg, amit tudunk, majd kérjük az Urat, hogy a többit illetően tanuljuk meg rábízni magunkat!

Mit mond Jézus Mt 6:34 versében? Hogyan tanulhatjuk meg azt, amit itt tanácsol? Miért olyan fontos ez?

Mt 6:34 tanácsát a gyakorlatban alkalmazva hihetetlen békességet nyernének az emberek. Jézus nem arra tanít, hogy ne tervezzünk, vagy éljünk nemtörődöm módon. Egyszerűen azt mondja, hogy ne aggodalmaskodjunk amiatt, ami talán majd megtörténik, ne használjuk a jellegzetes „Mi lesz, ha…?” kezdetű mondatokat. „Mi lesz, ha megbetegszem?” „Mi lesz, ha elveszítem az állásomat?” „Mi lesz, ha balesetet szenvedek?” „Mi lesz, ha valaki megtámad?”

Íme, azok a dolgok, amelyek miatt általában az emberek aggodalmaskodnak:

v      50%-ban olyan események, amelyek soha nem következnek be.

v      25%-ban múltbeli esetek, amelyeken már nem lehet változtatni.

v      10%-ban mások állítólagos bíráló szavai.

v      10%-ban az egészségi állapot (ennek nagy része csak képzelgés).

v      5%-ban valós problémák, amelyekkel szembe kell nézni.

Hogyan találhatunk bátorítást Pál megelégedettséggel kapcsolatos szavaiban? Fil 4:11-12

A megelégedettség az egyik kulcsa annak az életformának, amire jellemző, hogy az ember csak az aznapi dolgokkal törődik. Ez az aggodalom hathatós ellenszere. A megelégedettség nem örökletes, hanem szerzett tulajdonság. „Megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek" (11. vers, új prot. ford.) – mondta Pál. Mai problémás világunkban fontos, hogy megtanuljunk megelégedni azzal, amink van, és ne aggódjunk amiatt, ami holnap talán bekövetkezhet.

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (Jn 14:27) – tanácsolta Jézus. Gyakorlati példákat említve beszéljük meg, hogyan kamatoztathatjuk Jézus békességgel kapcsolatos ígéreteit! Mi mindent tanulhatunk egymástól?

„Nem a munka öl, hanem az aggodalom. Az aggodalomtól való megszabadulásnak az egyetlen módja, ha minden gondunkat Krisztushoz visszük. Ne nézzük a dolgok sötét oldalát! Ápoljuk lelkünk vidámságát” (Ellen G. White: Mind, Character, and Personality. 466. o.)!

„Ha arra nevelnénk magunkat, hogy több legyen bennünk a hit, a szeretet, a türelem, és tökéletesebben bízzunk mennyei Atyánkban, nagyobb békességet, boldogságot élveznénk az élet küzdelmei között. Az Úr nem örül, ha zúgolódásunkkal, aggodalmunkkal kibontakozunk Jézus karjából. Ő a forrása minden kegyelemnek, minden ígéret benne teljesedik, minden áldás benne válik valóra… Zarándokutunk valóban magányos volna Jézus nélkül. ’Nem hagylak titeket árvákul’ (Jn 14:18) – mondja. Gondoljunk szavaira, higgyünk ígéreteiben, ismételjük őket nappal, elmélkedjünk róluk éjnek idején, és legyünk boldogok” (i. m. 468. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Beszéljük meg a csoportban a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszainkat!

2.        Vannak, akik félnek a szenvedéstől és a haláltól, pedig nincs közvetlen okuk az aggodalomra. Mások súlyos vagy talán halálos betegségben szenvednek. Megint mások valóban életveszélyes helyzetben vannak. Hogyan lehet vigasztalni őket?

3.       Jákób „igen megijede” (1Móz 32:7), amikor az Ézsaúval való találkozásra készült. József testvérei „megrettentek” (1Móz 45:3), amikor József felfedte kilétét. Beszélgessünk olyan elfogadható módszerekről, amelyek segítségével megbirkózhatunk azokkal a félelmeinkkel, amelyek helytelen tetteink következményeként alakulnak ki bennünk! Vajon másképp kell közelítenünk azokhoz a félelmekhez, amelyek saját hibáink, vétkeink miatt fognak el? Ha igen, mi a különbség?

4.     Jób kijelentette: „Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam” (Jób 3:25). Vajon félelmeink valóra válhatnak „önmagukat beteljesítő próféciaként”? Más szóval: állandó aggodalmunkkal előidézhetjük-e a rettegett dolog bekövetkeztét? Beszélgessünk erről!

5.    Soroljuk fel, mennyi mindentől tartottunk már, ami soha nem következett be! Mit tanulhatunk ebből, aminek segítségével talán kevesebbet aggodalmaskodunk a jövőben?

R. DÁNIEL IRÉN:

BÍZTATÓ

Nyomor vagy irgalom,

jóság vagy borzalom

könnyeid árasztja.

Örömöd, keserved,

jó híred, szégyened

sírásba fullasztja

éjszakád, nappalod.

Félelmed, bánatod

csak Isten oszlatja.

„Nézz fel rám! Bízz bennem!

Átölel kegyelmem!” –

ezt csak Ő mondhatja.