SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 5

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében” (Róm 5:1-2).

Pál az eddigiekben leszögezte, hogy megigazulni csak a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet, Isten csak így fogad el, mivel egyedül az Ő igazsága révén állhatunk meg előtte. Erre az igazságra építve az apostol tovább fejtegeti a megkezdett témát. Bemutatta, hogy az üdvösség egyedül hit és nem cselekedetek által nyerhető el, még egy olyan „igaz” ember esetében is, mint Ábrahám. Majd, mintha egyet hátrafelé lépne, a kép egészét tárja elénk. Azzal foglalkozik, hogy mi okozta a bűnt, a szenvedést és a halált, és hogyan találhatunk megoldást Krisztusban és az emberért végbevitt tetteiben.

Egy ember, Ádám bűnesete miatt az egész emberiségre kárhozat, elidegenedés és halál vár; viszont szintén egy ember, Jézus győzelme által a világ új helyzetbe került Isten előtt. Ennek köszönhetően a Jézusba vetett hit által Isten meg tudja bocsátani bűneinket, a büntetést pedig mindörökre elengedheti. Pál szembeállítja Jézust Ádámmal, és megmutatja, hogyan hozhatja helyre Krisztus azt, amit Ádám tett. Hozzáfűzte, hogy Jézus képes megmenteni Ádám bűnének áldozatait, mindazokat, akik hisznek benne. Ennek alapja Krisztus keresztje és helyettes halála, ami utat nyit minden ember, zsidó és pogány üdvössége előtt egyaránt, hiszen Jézus a vére által megigazulást szerzett mindazoknak, akik elfogadják Őt.

Foglaljuk össze Pál Róm 5:1-5 verseiben megfogalmazott üzenetét! Milyen tanulságot vonhatunk le belőle?

A „megigazulván” szó görög eredetije az ige befejezett cselekményét jelöli. Nem a törvény valamely cselekedete révén nyilvánít vagy tekint igaznak Isten, hanem azért, mert elfogadtuk Jézus Krisztust, és nekünk tulajdonítja Jézus tökéletes földi életét, vagyis tökéletes törvény-megtartását.

Ugyanakkor az összes bűnünk Jézusra került. Isten úgy tekint rájuk, mintha nem mi, hanem Jézus követte volna el azokat. Így megszabadulhatunk a megérdemelt büntetéstől. Ez a büntetés Krisztust sújtotta helyettünk, hogy nekünk ne kelljen elszenvednünk. Mi lehet ennél nagyszerűbb hír a bűnös ember számára?

A magyar fordításban a 2. és a 3. versben egyaránt a „dicsekedik” ige szerepel, míg a 2. vers angol fordításában az, hogy „örvendezik”. A megigazult emberek a háborúságban is örvendezhetnek, mert hitüket, bizalmukat Jézus Krisztusba vetették. Bíznak abban, hogy Isten mindent a javukra fordít. Megtiszteltetésnek tekintik majd, ha Krisztusért háborúságot kell szenvedniük (lásd 1Pt 4:13).

Figyeljük meg továbbá a gondolat kifejtésének fokozatosságát a 3-5. versekben!

1.    Béketűrés. A görög hüpomoné szó azt jelenti, hogy „állhatatos kitartás”. A háborúság, vagyis a megpróbáltatás ilyen kitartást fejleszt ki abban, aki megtartja a hitet, és nem téveszti szem elől a Krisztusban lévő reménységet még az életet megnyomorító küzdelmek és szenvedések közepette sem.

2.    Kipróbáltság (új prot. ford.). Az így fordított görög dokimé szó azt jelenti: „próba által szerzett bizonyosság”, illetve „kipróbált jellem”. Tehát annak lehet kipróbált a jelleme, aki béketűrőn kiállja a megpróbáltatásokat.

3.    Reménység. A kitartás és a kipróbáltság természetesen erősíti a reménységet is, ti. azt a reményt, ami Jézusban és a megváltás ígéretében található. Amíg hittel, bűnbánattal és engedelmességgel Jézusba kapaszkodunk, minden okunk megvan a reményre.

Mi az, amit az életben mindennél jobban remélünk? Hogyan válhat valóra e reményünk Jézusban? Megvalósulhat egyáltalán? Ha nem, akkor érdemes foglalkozni vele?

Mit tudhatunk meg Róm 5:6-8 verseiből Isten jelleméről, és miért találunk annyi reménységet ebben a szakaszban?

    _____________________________________________________________

Ádám és Éva szégyenletesen megszegte az isteni parancsolatot, amire nem lehet mentséget találni, mégis Isten tette meg az első lépést a megbékélés érdekében, és azóta is Ő a kezdeményező. Lehetőséget biztosít a megváltásra, és ennek elfogadására hívja az embereket. „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát” (Gal 4:4).

Róm 5:9 verse szerint Jézus által megmenekülünk Isten haragjától. Mit értünk ezen?

    _____________________________________________________________

Ahogy Egyiptomban, a kivonulás előestéjén az ajtófélfára kent vér megóvta az izraeliták elsőszülötteit az egyiptomi elsőszülötteket sújtó haragtól, Jézus Krisztus vére éppen úgy megvédi a megigazult és ebben az állapotban megmaradó hívőket az idők végén kiáradó és a bűnt végül elpusztító isteni haraggal szemben.

Vannak, akik nem tudják könnyen elfogadni, hogy a szerető Isten haragvó is tud lenni. Pedig épp a szeretete miatt létezik a haragja is. Hogyne haragudna a bűnre Isten, aki szereti a világot? Ha közömbös lenne irántunk, egy cseppet sem érdekelné, hogy mi zajlik itt. Nézzünk körül a világban, és lássuk meg, mit tett a bűn a teremtéssel! Hogyne gerjedne Isten haragra ennyi gonoszság és rombolás láttán?

Még miért van okunk az örömre? Róm 5:10-11

    _____________________________________________________________

Egyes magyarázók a 10. versben utalást látnak Krisztus földi életére, és arra, hogy most tökéletes jellemét kínálja fel nekünk. Nem kétséges, Krisztus tökéletes életének valóban ez az eredménye. Úgy tűnik azonban, Pál itt azt hangsúlyozza, hogy bár Krisztus meghalt, fel is támadt és örökké él (lásd Zsid 7:25). Mivel él, üdvösségünk van. Ha a sírban maradt volna, vele együtt minden reményünk elveszett volna. A 11. versben Pál tovább sorolja az Úrban való örömünk, dicsekedésünk okát, vagyis azt, amit Jézus értünk véghezvitt.

A halál a legádázabb ellenség. Amikor Isten megteremtette az embert, örök életet szánt neki. Kevés kivételtől eltekintve, az emberek nem akarnak meghalni, akik pedig mégis arra vágynak, rettentő belső gyötrődés és szenvedés után jutnak el oda. A halál legbensőbb ösztöneinkből vált ki ellenkezést, mégpedig azért, mert Isten örök életre teremtett, nem akarta, hogy megismerjük a halált.

Miről ír Pál Róm 5:12 versében? Mire ad ez magyarázatot?

    _____________________________________________________________

A bibliamagyarázók jóval többet vitáztak e vers felett, mint általában a többi bibliavers felett. Talán azért, mert egyes magyarázók – ahogy a The SDA Bible Commentary. 6. köt. 529. oldalán olvassuk – „másra akarják vonatkoztatni az igeszakaszt, mint amire Pál szánta.”

A vita egyik tárgyát a következő kérdés képezi: hogyan adta át Ádám a bűnét az utódoknak? Ádám leszármazottai vajon szintén osztoznak bűne terhében, vagy csak saját vétkük terheli őket Isten előtt? Noha egyesek a fenti versben igyekeznek választ találni e kérdésre, Pál itt nem ezzel foglalkozott. Egészen másra gondolt. Ismételten hangsúlyozta azt, amit már korábban mondott: „Mert mindnyájan vétkeztek” (Róm 3:23). El kell ismernünk bűnösségünket, mert csak így eszmélünk rá, hogy szükségünk van Megváltóra. Pál itt a bűn súlyosságára akarta rávezetni az olvasóit, és bemutatta, hogy Ádám vétke mit szabadított a világra. Majd arról írt, hogy Isten mit kínál fel Jézus által, aki az egyetlen gyógyír az Ádám bűne által az egész világra kiterjedt tragédiára.

Ez a vers azonban csak a problémáról szól, az Ádámban való halálról, és nem a megoldásról, ami a Krisztusban való élet. Márpedig az evangélium egyik legnagyszerűbb következménye az, hogy a halált elnyeli az élet. Jézus, aki átlépett a sír kapuján, letörve béklyóit, így szól: „[Én vagyok] az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel 1:18). Mivel Jézusnál vannak a kulcsok, az ellenség már nem tarthatja áldozatait a sírban!

Mikor szembesültünk a halál valóságával és tragédiájával? Miért olyan fontos, hogy e könyörtelen ellenséggel szemben egy nálunk és a világon mindennél hatalmasabb lényben reménykedjünk?

„Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény. Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek” (Róm 5:13-14, új prot. ford.).

Miről beszél itt Pál? A „törvényig” kifejezés párhuzamban áll az „Ádámtól Mózesig” kijelentéssel. Pál a teremtéstől a Sínai-hegyi törvényadásig tartó időszakról beszél, vagyis a Tízparancsolatot is magába foglaló izraelita rendszer szabályainak és törvényeinek formális bevezetése előtti időről. A „törvényig” szó azt fejezi ki, hogy amíg Isten a Sínai-hegynél kinyilatkoztatta Izráelnek a különböző parancsolatok követelményeit. A bűn már a törvényadás előtt is létezett. Hogyne létezett volna? Avagy a hazugság, a gyilkosság, a házasságtörés és a bálványimádás addig nem lett volna bűn? De mennyire, hogy az volt!

Igaz, a törvényadást megelőzően az emberiség általában kevesebb isteni kinyilatkozatást kapott, mindazonáltal elég ismerettel rendelkeztek ahhoz, hogy felelősségre vonhatók legyenek. Isten igaz, és senkit nem ítél el méltánytalanul. A Sínai-hegyi események előtt is meghaltak az emberek, mutatott rá Pál. A halál mindenkire elhatott, és noha nem egy konkrétan kinyilatkoztatott parancsolat ellen vétettek, mégiscsak vétkeztek. Ismerhették a természetben megnyilvánuló isteni kinyilatkoztatást, amit nem fogadtak el, és ezért Isten bűnösnek tartotta őket. „Mert ami Istenben láthatatlan… a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek” (Róm 1:20).

Miért nyilatkoztatta ki Isten önmagát még teljesebben a „törvényben”? Róm 5:20-21

A Sínai-hegynél adott rendeletek magukba foglalták az erkölcsi törvényt is, ami természetesen már korábban is létezett, azonban a Biblia szerint ekkor írták le először, és kezdték széles körben hirdetni. Amikor az izraeliták az isteni rendeletekhez viszonyították magukat, ráébredtek, hogy igencsak alulmaradnak követelményeihez képest. Más szóval, „a bűn megnövekedett”. Hirtelen felmérték, milyen nagy is a törvényszegésük súlya. A törvény kinyilatkoztatásának az volt a célja, hogy segítsen nekik megérteni: Megváltóra van szükségük, és késztesse őket az ingyen felkínált isteni kegyelem elfogadására. Ahogy ezt már korábban hangsúlyoztuk, az Ószövetség vallása mentes volt a törvényeskedéstől.

„Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek” (Róm 5:18-19). Milyen ellentét tárul itt elénk? Minek a reményét adja Krisztus?

Ádámtól lényegében csak halálos ítéletet kaptunk. Krisztus azonban közbelépett, és ahol Ádám elesett, Ő az emberért kiállta az összes próbát. Visszaszerezte azt, amit Ádám elveszített dicstelen kudarcával és bukásával. Helyettesünkként elfogadhatóvá tesz Isten előtt. Jézus ezért lett a „második Ádám”.

„A második Ádám szabad erkölcsi lény volt, életviteléért felelős. Kifejezetten szövevényes és félrevezető hatások közepette, sokkal kedvezőtlenebb helyzetben kellett bűntelen életet élnie, mint az első Ádámnak. Bűnösök közt élt, mégis ellenállt minden bűnös kísértésnek, és megőrizte ártatlanságát. Mindvégig bűntelen volt” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1074. o.).

Milyen ellentét figyelhető meg Róm 5:15-19 verseiben Ádám és Krisztus tettei között?

Vizsgáljuk meg a versben szembehelyezett fogalmakat: halál-élet; engedetlenség-engedelmesség; kárhozat-megigazulás; bűn-igazság! Amikor Jézus eljött, közömbösítette Ádám tettét.

Kifejezetten érdekes az is, hogy az ajándék szó ötször fordul elő a 15-17. versig terjedő igeszakaszban. Ötször! A lényeg világos: Pál azt hangsúlyozza, hogy a megigazulást nem érdemeljük meg, hanem ajándékba kapjuk. Érdem szerint nem illet meg, nem jár nekünk. Mint minden ajándékot, el kell fogadnunk, ez esetben hit által.

Mi volt életünk legjobb ajándéka? Mi tette különlegessé? Miért emelte az értékét az, hogy ajándék, és nem olyasvalami, amiért megdolgoztunk? Ennek ellenére, hogy viszonyul még ez az ajándék is ahhoz, amit Jézusban kapunk?

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Segítség a hétköznapokban” c. fejezetből, 339–341. o.; Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. „Krisztus – az üzenet központja” c. fejezetből, 352–353. o.; Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Kísértés és bukás” c. fejezetből 34–36. o.

„Sokan be vannak csapva szívük állapotát illetően. Nem veszik észre, hogy az emberi szív mindennél csalárdabb és elkeserítően gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat, és megelégednek a saját emberi mértékük kijelölte jellemszint elérésével” (Ellen G. White: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 296. o.).

„Nagy szükség van arra, hogy Krisztust prédikáljuk, mint a reménység és megváltás egyedüli forrását. Amikor a hit általi megigazulás tana elhangzott… az sokak számára olyan volt, mint a víz a szomjas utazónak. Értékes gondolatnak tűnt, hogy Krisztus igazsága nekünk tulajdoníttatik, nem azért, mert érdemünk van rá, hanem mert Isten adja azt nekünk ingyen ajándékként” (i. m. 331. o.).

„A megpróbáltatás, Krisztus iskolájában, a nevelés tartozéka, hogy megtisztítsa Isten gyermekeit a földiesség salakjától. Éppen, mert Isten vezeti gyermekeit, szenvedések, megpróbáltatások érik őket. A próbák és akadályok a fegyelmezés választott eszközei, Isten által elrendelt feltételei a sikernek, az eredményeknek. Aki belát emberi szívekbe, jobban ismeri gyengeségeiket, mint ahogyan önmaguk felismerhetik. Ő látja, hogy közülük többen olyan képességekkel bírnak, amelyek helyes vezetés mellett, felhasználhatók művének fejlesztésére” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 1978, H. N. Adventis­ta Egyház. 359. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.   Megpróbáltatásainkban hogyan erősített a hit? E próbák során mit tudtunk meg önmagunkról és Istenről? Mit tanultunk, ami segíthet másoknak is, akik szintén nehéz időket élnek meg?

2.   Gondolkozzunk a halál valóságáról, és arról, ez hogyan hat nemcsak az életünkre, hanem az élet értelméről alkotott felfogásunkra is! Sok író és filozófus kesergett már az élet értelmetlensége miatt, hogy a vége örök halál. Keresztényként mit felelhetünk nekik? Miért a Jézusban való remény az egyedüli megoldás az élet értelmetlenségének problémájára?

TÚRMEZEI ERZSÉBET

SZÍNES KOCKÁK

Utolsó idő! Történelmi kor!
Néha, mint gyerekek színes kockájuk,
e súlyos szavakat játszva dobáljuk,
pedig egy is mi mindent eltipor!

Hiszen elbíbelődni még lehet
kicsi magunkkal! Mi fontosabb nálunk?!
Ha szalmaszál az útban, már megállunk.
S évek suhannak el fejünk felett.

Nem érjük fel az óriás napok
titkát: kisgyerek a korán kapott
kincset… csak vesztegetjük tékozolva!

Nem halljuk, hogy ezekben a napokban
az Eljövendő súlyos lépte dobban.
Pedig még annyi megbízása volna!