4. tanulmány − 2010
Július 17 - 23.Hit általi megigazulás
SZOMBAT DÉLUTÁN
E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 3:19-28
„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit
által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (Róm 3:28).
A mostani tanulmányunkkal elérkeztünk a
Római levél alapvető tárgyához: a hit általi megigazuláshoz. Ez egy jogi
kifejezés. A törvényszegő bíró elé kerül, majd tettéért halálra ítélik.
Megjelenik azonban egy helyettes, aki magára vállalja a törvényszegő vétkét,
ezzel megszabadítja a bűnöst, aki a helyettes felajánlását elfogadva,
büntetlenül állhat a bíró előtt, úgy, mint aki el sem követte a vétséget,
amelyért perbe fogták. Ez azért lehetséges, mert a feddhetetlen előéletű
helyettes saját tökéletességét ajánlja a törvényszegőnek, aki bocsánatot nyert.
A bűnös tehát úgy állhat a törvényszék előtt, mint aki sosem vétkezett.
Senki nem állítja erről az emberről,
hogy ártatlan. Ellenkezőleg, bűnössége ismert, viszont mégis megbocsátást
nyer.
A megváltási terv a bűnösökért van. A
Helyettes, Jézus előélete makulátlan, és amikor a törvényszék előtt áll
helyettünk, a mi igazságtalanságunk helyett az Ő igazságát fogadják el, tehát
Isten igaznak nyilvánít. Nem saját tetteink miatt, hanem Jézusért, akinek az
igazsága a miénk lesz, amikor „hit által” elfogadjuk. Innen ered a „hit általi
megigazulás” kifejezés. Amikor elfogadjuk Jézust, a múltunktól függetlenül az Ő
igazságában állunk Isten színe előtt, és egyedül ez az igazság menthet meg.
Ez valóban jó
hír! Ennél jobb már nem is lehet.
A TÖRVÉNY CSELEKEDETEI |
Július 18 |
Vasárnap |
Mit mond Pál a törvényről Róm 3:19-20
verseiben? Miért olyan fontos ezt minden kereszténynek megérteni?
Pál tágabb értelemben használja a törvény
kifejezést, mint ahogy azt a korabeli zsidók értelmezték. A tórah (héberül
„törvény”) alatt a zsidók még ma is a Mózes öt könyvében, illetve általában az
Ószövetségben szereplő isteni utasítást értik. Az erkölcsi törvény, illetve
annak rendeletekben és ítéletekben való részletezése, valamint a ceremoniális
szabályok is ennek az utasításnak a részét képezik. Ennek fényében itt a
törvényre a judaizmus rendszereként tekinthetünk.
Törvény alatt lenni annyi, mint annak
hatásköre alá tartozni. A törvény feltárja, hogy milyen hiányosságok és bűnök
terhelik az embert Isten előtt. A törvény nem szabadíthat meg a bűntől, de
késztetheti a bűnöst, hogy megoldást keressen rá.
Napjainkban, amikor a zsidók törvénye
már nem mérvadó, a Római levél kapcsán a törvényre elsősorban mint erkölcsi törvényre
gondolunk. Ez a törvény sem válthat meg, éppen úgy, mint ahogy a judaizmus
rendszere sem menthette meg a zsidókat. Nem az erkölcsi törvény váltja meg a bűnöst.
Szerepe az, hogy bemutassa Isten jellemét, és rávezesse az embereket, hol vannak
hiányosságaik e jellem tükrözésében.
Bármelyik törvényről legyen is szó: az
erkölcsi, a ceremoniális, a polgári törvényről, vagy ezek összességéről, ha
valamelyiket vagy akár mindet meg is tartanánk, attól még nem válnánk igazzá
Isten színe előtt. Soha nem is volt ez a törvény rendeltetése. Ellenkezőleg, a
törvénynek rá kell mutatnia hiányosságainkra, és Krisztushoz kell vezetnie.
A törvény nem ment meg, mint ahogy egy
betegség tünetei sem gyógyítanak ki a betegségből. A tünetek nem gyógyítanak,
csak figyelmeztetnek, hogy szükség van valamilyen gyógymódra. A törvény így működik.
Mennyire sikeresek a törvény betartása érdekében tett erőfeszítéseink?
A válaszunk alapján vajon nem hiábavaló a törvény általi üdvözülésben hinni?
HIT ÉS IGAZSÁG |
Július 19 |
Hétfő |
„Most pedig törvény nélkül jelent meg az
Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták” (Róm 3:21). Miről szól ez az ige?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Ezt az igazságot az apostol
szembeállítja a zsidók által ismert igazsággal, tudniillik a törvény
igazságával. Ez az új igazság „az Istennek igazsága”; vagyis olyan
igazság, ami Istentől ered, amit Ő biztosít, és amit valódi igazságként elfogadhat.
Ez az emberi testben megjelent Jézus
által megélt igazság, amit mindazoknak felkínál, akik hajlandók hit által
elfogadni és igényelni, no nem mintha megérdemelnék, hanem mert szükségük van
rá.
„Az igazság(osság) a törvénynek való
engedelmesség. A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek,
de képtelen annak megtartására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által
Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának
engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége
helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűneit és
úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát” (Ellen G.
White: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999,
Advent Kiadó. 336–337. o.).
Hogyan tanulhatjuk meg elfogadni ezt a
csodálatos igazságot? (Lásd még Róm 3:22!)
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Jézus Krisztus
hite itt kétségtelenül a Jézus Krisztusba vetett hitet jelenti. A keresztény
ember életében munkálkodó hit sokkal több az elméleti egyetértésnél, a Krisztus
életével és halálával kapcsolatos bizonyos tények elfogadásánál. A Jézus
Krisztusba vetett igazi hit az, hogy elfogadjuk Őt Megváltónknak, Helyettesünknek,
Urunknak, mint akiből ered biztonságunk, és az Ő életútját választjuk. Annyi,
mint bízni benne, és hit által arra törekedni, hogy parancsolatai szerint
éljünk.
KEGYELEM ÉS MEGIGAZULÁS |
Július 20 |
Kedd |
A törvényről és annak szerepéről eddig
tanultakat figyelembe véve, olvassuk el Róm 3:24 versét! Mit mond itt Pál? Mit
jelent az, hogy a váltság Jézusban van (ti. „a Krisztus Jézusban való
váltság”)?
Mit értünk „megigazulás” alatt e
szövegben? A megigazulásnak fordított görög szó, a dikaioó jelentése
„igazságosnak/törvényesnek tart”, „igaznak odaállít.” A szónak azonos gyökere
van a dikaioszüné (igazságosság; igazságosság gyakorlása) és a dikaióma
(jogos követelés) szavakkal. Vagyis kapcsolat van a „megigazulás” és az
„igazság(osság)” között: tehát akkor igazulunk meg, amikor Isten „igaznak
nyilvánít”
A Római levél a megigazulást úgy mutatja
be, mint ami egy bizonyos időpontban történik. Az egyik pillanatban a bűnös
még kívül van, igazságtalan, Isten nem fogadja el; a következő pillanatban, a
megigazulást követően pedig már bebocsátást nyer, Isten elfogadja, igaz.
A Krisztusban lévő ember a megigazulást
múltbeli eseménynek látja, ami akkor ment végbe, amikor teljesen átadta magát
Krisztusnak. A „megigazulván” (Róm 5:1) szó szerint azt jelenti: „miután
megigazult(unk).” Természetesen, ha a megigazult bűnös elesik, majd visszatér
Krisztushoz, a megigazulás újra végbemegy. Amennyiben az újbóli megtérést napi
tapasztalatnak tartjuk, akkor egy bizonyos értelemben a megigazulásra is
érdemes ismétlődő tapasztalatként tekintenünk.
Tekintettel
arra, hogy a jó hír ennyire jó, vajon mi tartja vissza az embereket az
evangélium elfogadásától? A saját életünkre gondolva, mi minden gátolja, hogy
az Úr minden ígéretét és ajándékát elfogadjuk?
3. Az angol tanulmány szerzője azért vezeti le ezt a magyarban teljesen magától értetődő összefüggést, mert a göröggel és a magyarral ellentétben, az angolban a megigazulás (justification) és az igazság (righteousness) szónak nem azonos a gyökere. (A fordító megjegyzése)
„AZ Ő IGAZSÁGA” |
Július 21 |
Szerda |
Róm 3:25 versében Pál tovább részletezi
a megváltás jó hírét. A görög hilaszterion szó, amit Bibliánk így
fordít: „engesztelő áldozat”, az Újszövetségben csak itt és Zsid 9:5
versében szerepel. A második igehelyen a magyar fordításban ez áll: „fedél”.
Ez konkrétan a frigyláda fedelét jelenti. (Az új protestáns fordításban az „engesztelés
helye” kifejezés szerepel, az angolban pedig a „kegyelem királyi széke”
kifejezést találjuk). Róm 3:25 versében a Krisztus általi megigazulás és megváltás
leírásában az engesztelés (hilaszterion) mindannak a beteljesedését
jelöli, aminek a kegyelem királyi széke az előképe volt az ószövetségi
szentélyben. Ezek szerint Jézus áldozati halála a megváltás eszköze, az
engesztelés biztosítéka. Röviden ez azt jelenti, hogy Isten mindent megtett,
ami megváltásunk érdekében szükséges. A szöveg az „elkövetett bűnöknek
elnézése” kérdéséről is beszél. Isten a bűneink miatt nem fogadhat el. Mi
magunk semmit nem tehetünk bűneink eltörlése érdekében, Isten azonban a
megváltási tervben gondoskodott arról, hogy a Krisztus vérébe vetett hit által
bűneinkre bocsánatot nyerhessünk. Az elnézés persze korántsem jelenti azt, hogy
a bűn említésre sem kerül. Isten azért nézheti el a múltban elkövetett bűnöket,
mert halálával Krisztus minden ember bűnéért megfizette a büntetést. Ezért
Isten mindenkinek elnézi a bűneit, aki hisz „az Ő vérében”, mert
Krisztus már meghalt érte (1Kor 15:3).
Mire akar rámutatni Pál Róm 3:26-27
verseiben?
A jó hír, amiről Pál lelkesen beszél
mindenkinek, aki kész meghallgatni, hogy „az ő [ti. Isten] igazsága” az
ember számára elérhető, méghozzá nem cselekedetek vagy érdem, hanem a Jézusba
vetett hit által, és azáltal, amit Jézus tett értünk. A Golgota keresztjére
való tekintettel Isten igaznak nyilváníthatja a bűnösöket úgy, hogy közben a
világmindenség előtt továbbra is igaz és igazságos marad. Sátán nem vádolhatja
Istent, mert a menny a legnagyobb áldozatot hozta meg. Sátán azt hangoztatta,
hogy Isten többet vár el az embertől, mint amennyit Ő maga kész megadni. A kereszt
azonban cáfolja e vádat.
Sátán arra számított, hogy az ember bűnössé válása után Isten
majd elpusztítja a világot. Ehelyett azonban Isten elküldte Jézust megváltóként.
Mit árul ez el Isten jelleméről? Hogyan kell hatnia ez életünkre annak, ha így
ismerjük jellemét? Ennek tudatában mit fogunk másképp tenni az elkövetkező
huszonnégy órában?
HIT ÉS CSELEKEDETEK |
Július 22 |
Csütörtök |
„Azt
tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei
nélkül” (Róm
3:28). Vajon ez azt jelentené, hogy nem kell engedelmeskednünk a törvény
parancsolatának, hiszen az nem üdvözít? Mivel indokoljuk válaszunkat?
A történelmi szövegösszefüggést tekintve
Pál Róm 3:28 versében tágabb értelemben beszélt a törvényről, vagyis a
judaizmus rendszeréről. Bármennyire törekedett is egy zsidó lelkiismeretesen
élni e rendszerben, nem igazulhatott meg, ha nem fogadta el, hogy Jézus a
Messiás.
Pál ebben a versben vonja le a
következtetést korábbi állításából, miszerint a hit törvénye nem enged teret a
dicsekedésnek. Ha az ember a saját cselekedetei által igazulna meg, akkor
dicsekedhetne ezekkel. Azonban ha azért üdvözül, mert Jézusban hisz, akkor az
érdem valójában Istené, aki a bűnöst megigazítja.
Ellen G. White érdekes választ ad arra a
kérdésre, hogy mi a hit általi megigazulás. Ezt írta: „[A hit általi
megigazulás] Isten cselekedete, amellyel porba dönti az ember dicsőségét, és
megteszi az emberért azt, amit neki nem áll hatalmában önmagáért megtenni”
(Ellen G. White: Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456. o.).
A törvény cselekedetei nem szerezhetnek
engesztelést a múlt bűneiért. A megigazulást nem lehet kiérdemelni, csak
Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit által elfogadni. Ilyen értelemben
tehát a törvény cselekedeteinek semmi köze a megigazuláshoz. A cselekedetek
nélküli megigazulás azt jelenti, hogy Isten megigazít, még ha nincs is semmi
érdemünk.
Sok keresztény
azonban félreérti és rosszul alkalmazza ezt a szöveget. Azt mondják, hogy
nincs más dolgunk, mint hinni, és közben alábecsülik a cselekedetek és az engedelmesség
szerepét, még az erkölcsi törvénynek való engedelmességét is. Ezzel teljesen
félreértik Pált. A Római levélben és másutt is, Pál igen nagy jelentőséget
tulajdonít az erkölcsi törvény betartásának, éppúgy, mint Jézus, valamint Jakab
és János (Mt 19:17; Róm 2:13; Jak 2:10-11; Jel 14:12). Pál mondanivalójának az
a lényege, hogy noha a törvénynek való engedelmesség nem a megigazulás eszköze,
a hit által megigazult ember mégis megtartja Isten törvényét, sőt igazán csak ő
képes megtartani a parancsolatokat. Az újjá nem született ember, aki nem
igazult meg, képtelen eleget tenni a törvény elvárásainak.
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: |
Július 23 |
Péntek |
Ellen G. White: Szemelvények Ellen G.
White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. „Krisztus igazsága a
törvényben” c. fejezet, 224–227. o., „Jöjj, keress és találj!” c. fejezet,
305–308. o., „Tökéletes engedelmesség Krisztus által” c. fejezet, 343–344. o.;
Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „Régi és
új igazságok” c. fejezet, 80–87. o.
„Krisztus jelleme lép a miénk helyébe,
és Isten kegyelmébe fogad bennünket, mintha sohasem vétkeztünk volna” (Ellen G.
White: Jézushoz vezető út. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 52. o.). „A
kegyelem érdem nélküli jutalom. A bűnről mit sem tudó angyalok nem tudják,
milyen az, amikor kegyelmet gyakorolnak velük, de bűnösségünk szükségessé
teszi, hogy az irgalmas Isten kegyelmet gyakoroljon velünk” (Ellen G. White: Szemelvények
Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 305. o.).
„A hit az a feltétel, amit Isten megfelelőnek látott arra, hogy megbocsásson a
bűnösnek. Ez nem azért van, mert valami olyan erény van benne, mely által az
üdvösség kiérdemelhető, hanem mert megragadhatja Krisztus érdemeit, a bűnös orvosságát.
A bűnös törvényszegése és tökéletlensége helyébe a hit Krisztus tökéletes
engedelmességét állítja. Amikor a bűnös személyes Megváltójaként hisz
Krisztusban, akkor Isten – biztos ígéreteihez híven – megbocsátja bűnét és
ingyen megigazítja. A bűnbánó bűnös felismeri, hogy megigazulását Krisztus mint
az ő helyettese és kezese tette lehetővé, aki meghalt érte, aki az ő engesztelő
áldozata és igazsága” (i. m. 336. o.). „Noha a törvény nem törölheti ki a bűn
büntetését, és minden adósságával megterheli a bűnöst, mégis Krisztus bőséges
bűnbocsánatot ígért azoknak, akik megbánják vétkeiket és elfogadják bocsánatát.
Isten szeretete gazdagon árad a bűnbánó, hívő lélekre. A bűn bélyege egyedül az
engesztelő áldozaton keresztül törölhető ki a lélekből. Nem kisebb áldozatra
volt szükség, mint annak halálára, aki egyenlő volt az Atyával. Krisztus
munkája – élete, megaláztatása, halála és az elveszett emberért való
közbenjárása – naggyá és dicsőségessé teszi a törvényt” (i. m. 341. o.).
BESZÉLGESSÜNK
RÓLA!
1. Gondoljunk arra, hogy
mi a megváltásunk ára: Isten Fia a halálával fizetett érte! Hogyan
késztethetnek ezek a gondolatok arra, hogy igyekezzünk ellenállni a bűnnek?
SZOMBATI
TAPASZTALATOK – 2.
Olaszországi utunkat folytatva
megérkeztünk Bresciába, a barátunkhoz. Az ott töltött két nap alatt igazi
vendégszeretetben volt részünk. Onnan legurultunk Pisába, majd Toscanaba, és a
híres középkori falu, San Gimignano megtekintése után indultunk
Horvátországba.
A terv szerint az Isztrián találkoztunk
gyerekkori barátainkkal, akik előttünk odaértek, így nem kellett szállást
keresgélnünk, mert ezt ők megtették helyettünk. Az egyhetes, kemény motorozás
után jól esett megpihenni a kis isztriai faluban, Premanturán. Barátaink
szintén nehezen találtak szállást; egy utazási irodában próbálkoztak, de
eredménytelenül. Imádkoztak, az Úr segítségét kérték, és 5 perccel később egy
idősebb férfi lépett az irodába, aki felajánlotta, hogy megszállhatnak a lakása
egyik szobájában. Később a barátunk elmagyarázta, hogy még 4 fő részére –
vagyis nekünk – szeretne szobát foglalni. Az öregúr az egész lakását átadta,
szinte fél áron az akkori árakhoz képest.
Csütörtökön érkeztünk oda. Házigazdánk,
Todor meghívott vacsorára. A teraszon ülve kellemes zenét hallgattunk. Nagy
volt az örömünk, amikor megtudtuk, hogy az 500 fős kis falu egyetlen
adventista családjához vezetett az Úr – az imádságra válaszaként. Péntek este a
szomszéd város, Pula gyülekezetének fiataljai átjöttek megismerkedni velünk,
és meghívtak a szombati istentiszteletre. Örömmel mentünk, bár tartottunk
tőle, hogy semmit nem értünk majd a horvát prédikációból.
A szombatiskola alatt az előttünk lévő
sorban egy úr hátrafordult, és magyarul köszöntött. Isten gondoskodott a tolmácsról
is! Az akkor hallott prédikáció mély nyomot hagyott bennünk, talán ez volt
életünk egyik legszebb istentisztelete. Csodálatos az Úr! Hihetetlen szálakon
fűzi össze az eseményeket életünkben. A meg nem ünnepelt szombat után lelkileg
egészen feltöltő prédikációval ajándékozott meg. Ez is azt mutatta, hogy
milyen sokat jelent a negyedik parancsolat.
Isten gondviselése a hazaúton is
végigkísért. Nagyon rossz, esős idő köszöntött akkor Európára, előttünk pedig
még 800 km-es hosszú út állt hazáig. Indulás előtt imában kértük az Urat, hogy
óvjon meg a nagy esőtől, és vezessen épségben haza, hiszen a következő szombaton
lesz a keresztségünk. Jól haladtunk, alig egy-két csepp eső esett, és gyorsan
elértünk a magyar határhoz. A sűrű felhők rendre elkerültek bennünket,
Magyarországon pedig éppen előttünk vonult végig a vihar, bár néha-néha
beértük a felhőszakadást. Ilyenkor megálltunk, vártuk. Az utolsó 100 km-t már
sötétben tettük meg, állandóan lestük a vihart, ami továbbra is környékezett,
de csak hazaérkezésünk után 5 perccel kezdett ömleni az eső…
Horváthné Portörő Erzsébet